Egyvilág - Fórum

(Az alábbi egy rövidített változat, emlékeztetőül. A teljes változatot ezen a linken találod. A megjelenő oldalon, ahogy áll, a legfelső sorban kattints a címre vagy a doc vagy a pdf linkre.)

(Hozzászólni a szöveg alatt lehet.)

1.   Az igazságosság jelentése

Az igazságosság azt jelenti, hogy valaki azt kapja, amit megérdemel.

Az emberek szeretik, ha helyesen cselekszenek velük szemben.

Kevésbé fontos a számukra, de az emberek azt is szeretik, ha mások azt kapják, amit megérdemelnek.

Arról, hogy mi a helyes, nincs közmegegyezés, a különböző embereknek különböző etikai elveik lehetnek. Az Egyvilág szerint mindenesetre helyes próbálni boldoggá tenni másokat, illetve ha az emberek azt kapják, amit érdemelnek – vagyis az igazságosság.

2.   A világ közönyössége

Sokan szeretnék a világot jónak látni, ha lenne benne igazság, vagy ha nem, akkor legalább valamiféle túlvilági igazságszolgáltatás létezne, menny, pokol, karma, melyek által az emberek majd elnyerik méltó jutalmukat vagy büntetésüket. Szintén jó volna hinni, hogy az evilági szenvedésnek van valamiféle célja, értelme, hogy Isten útjai, ha kifürkészhetetlenek is, de végső soron minden, a rossz is, valami nagyobb jó érdekében történik.

Azonban…

A természet és az élet nem igazságos – de nem is rosszindulatú: egyszerűen csak közömbösek, közönyösek az érző lények iránt.

Ez nem azt jelenti, hogy ne generálnának rengeteg igazságtalanságot: egyesek szépnek és okosnak születnek, mások csúnyának és butának, megint mások fogyatékosnak. Vannak, akiket sosem ér baleset, másoknak a fejükre esik egy tégla és meghalnak. Mindez azonban véletlenszerűen történik, nincs benne rosszakarat, részrehajlás.

Ezen kívül – ugyan még senki nem jött vissza, hogy elmondja – de vélhetően túlvilági igazságszolgáltatás sincs, ahogy gondviselés sem.

* * *

Mit lehet elmondani a társadalmi igazságosságról?

A természet által kreált igazságtalanságot az embernek, a társadalomnak módjában áll enyhíteni – de gyakran inkább még hozzátesz. Enyhítheti az igazságtalanságot azzal, hogy gondoskodik a szerényebb képességűek megélhetéséről, gyámolítja a fogyatékosokat, biztosítja a jogállamiságot, stb… A társadalmak bizonyos mértékig törekszenek is a helyesre, de még az igazságosabb társadalmakban is van elég igazságtalanság, hát még többiben. Lásd az ‘Egyenlőtlenség’ témát, illetve ‘Az etika alapjai’ témában a sok embertelen dolog, mondjuk a rabszolgaság jóváhagyását.

Végül, némi vigaszt nyújthat a bennünket ért igazságtalanságokkal szemben, ha észrevesszük, hogy ennek is vannak fokozatai, általában vannak mások, akik még rosszabbul jártak.

3.   Mi az igazságos?

Először is: nem könnyű igazságosan bánni valakivel: eleve már azt sem nagyon lehet tudni, hogy miket tett az illető, valamint azt is nehéz megítélni, hogy amiket tett, az mennyire jó vagy rossz, helyes vagy helytelen.

Mindenesetre…

A cselekvés, a szándék helyessége illetve a kifejtett erőfeszítés alapján volna jó megítélni, hogy ki mit érdemel.

Ez igényel némi magyarázatot:

●    A „cselekvés” helyessége: nem a vágyak, gondolatok számítanak tehát, hanem a tettek. Ha valaki szívesen kitekerte volna a másik nyakát, de türtőztette magát, és rendesen bánt vele, akkor pozitívan ítéltetik meg. (Tegyük fel, hogy a másik egyébként ártatlan volt.)

●    A „szándék” helyessége: mint mondják „a pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve”, jó szándékkal sem nehéz rosszat tenni. (És esetleg fordítva.) Azonban ilyenkor is a szándék szerint kell megítélni az „elkövetőt”: ha jót akart tenni, és ehhez a kellő körültekintéssel járt el, akkor a többi már nem rajta múlott.

●    A „kifejtett erőfeszítés”: Egyrészt, ha valaki jót akar, de megmozdulni már kevésbé hajlandó, azzal nem sok jót tesz.  Másrészt, ugyanaz a cselekedet különböző emberektől különböző fokú erőfeszítést igényel; így, egy szegény embertől nagyobb áldozatot kíván, mint egy gazdagtól, az, hogy 1000 forintot adjon egy koldusnak. Valamint, hasonlóan, aki a legszívesebben kitekerné a másik nyakát, annak nagyobb erőfeszítésébe kerül kedvesnek lennie vele. Nem a puszta cselekedet számít tehát, hanem az erőfeszítés, amit kifejtettek: minél inkább erőt vesz az ember magán a helyes érdekében, annál pozitívabb az ítélet.

* * *

Az Egyvilág szerint, mint mondtam, helyes próbálni boldoggá tenni másokat, (illetve ha az emberek azt kapják, amit érdemelnek). Mennyire kell próbálkozni mások boldoggá tételével, a helyes cselekvéssel? ‘A jóság elvárható mértéke’ témában adok egy praktikus körülbelüli mértéket erre, hogy legalább mennyire kellene megosztani másokkal, amiből a szerencsénknek köszönhetően nekünk több jutott. Aki az ajánlottnál nagyobb mértékben is hajlandó erre, az „dicséretet”, aki kevésbé, az „megrovást” érdemel.

Végül néhány szó az egyenlőtlenségről. Elsőre az ember hajlana arra, hogy az egyenlőséget mondja igazságosnak – kicsit jobban belegondolva azonban beláthatjuk, hogy az egyenlőtlenség is lehet igazságos; különösen, ha a nagyobb erőfeszítése, szorgalma miatt kap valaki többet. Hasonlóan igazságos lehet valaminek az egyenlőtlen elosztása is, az egyenlőtlen bánásmód, ha ezzel valamilyen előzetesen fennálló, igazságtalan egyenlőtlenséget kompenzálunk.

● Űr

A múltkor írtam az Úrturistákról, hogy a felső 0.000001% már ott tart, hogy nem tud jobb helyet a millióinak, mint, hogy kilövöldözteti magát az űrbe. Most ehhez annyit, hogy eddig, amíg csak az oroszok vitték őket, államilag, még annyi pozitívuma volt a dolognak, hogy hátha valami értelmeset, kutatásokat finanszíroznak majd az árából. Viszont ahogy magánvállalkozások veszik át ezt a bizniszt, egyre inkább a profittermelés lesz a célja.

(Hozzáteszem, túl sok haszna a Nemzetközi Űrállomásnak sem lett, kutatásilag sem – bár persze még mindig sokkal inkább ez, mint az a sok minden, amire idelent herdálják el pénzt, a korrupciótól a fegyverkezésig. Talán a szokásos, még valamennyire, mármint, hogy a szintén nem túl hasznos holdraszállásnál is azt szokták hangsúlyozni, hogy lelkesítette a fiatalokat, a tudomány felé irányította őket. Egyébként, mint hallom, félig az űrállomást is hotellé akarja alakítani a NASA. 50 milka lesz az út. Dollár.)

Na meg az új magyar űrhajós – aminek szintén csak PR, pszichológiai és propaganda értéke lehet. (És két hónapnál az se tart tovább.) Na de jól van, mondom, az ilyesmivel elnéző vagyok. Legalábbis ameddig tényleg csak játékról van szó, nem pedig Orbán még újabb mennybemeneteléről.

(És ezt a szekciót értsétek félre, nem a teljes űrkutatást becsmérlem, az űrteleszkópok meg a bolygószondák például tényleg érdekes új ismeretekkel szolgáltak – amik akkor is hasznosak, ha gyakorlati értelemben nem azok: ha a kíváncsiságunkat táplálják, az is haszon ugyanis. Ki vélné így, ha nem én?)

● Karácsony

Ahogy felnőtt fejjel ennek is megkopik a varázsa. Emlékszem még a gyerekként érzett zsigeri izgalmakra: az ajándékok, a hangulat, a hó, az éjféli mise, nem utolsósorban pedig, hogy ezen a napon mindig ráköthettem a színes TV-re a Commodore 16-ot. Mennyei volt, mondhatom.

Ehhez képest most, ugye… A futószalag, amin jönnek a karácsonyok meg az egész, éves rutin. Lemegy mindenszentek, black Friday, felépítik itt az ablak alatt a bódésort, lebontják a bódésort, január, február, húsvét és itt a nyár. Talán, akinek van gyereke, saját családja, annak valamivel több megmarad a varázsból, és remélem, legalább a gyerekek most is érzik még. De sajnos ebben sem vagyok biztos, a világ is más lett azóta – meg a család is…

Ihász Gábor – Múlnak a Gyermekévek

(No meg a régi szilveszterek, a rádiókabaré és a TV műsor, ami egy külön intézmény volt – és ehhez képest is, ami most van: két Bud Spencer közt Áder János meg a nótatévé.)

A „metaverzum” Zuckerberg legújabb vállalkozása, hogy megépíti azt a filmekben már előkerült virtuális világot, melyben, ha a fejünkre teszünk egy Oculust, már nem a képernyő előtt, hanem egy másik valóságban érezhetjük magunkat, más emberek avatárjaival és mindenféle csillogó-villogó digitális képződménnyel körülvéve.

Ennek kapcsán arról, ahogy manapság tele van a világ ezekkel a részint csak pénzügyileg halva született, de gyakran technikailag is megvalósíthatatlan hájpokkal, a Theranos vércsepplaborjától  kezdve, a teljes emberi agy sejtszintű lemodellezésén, és Musk számos bombasztikus ötletén keresztül (Starlink, Hyperloop), az önvezető autókig, a szingularitásig, a mesterséges intelligenciától várt világmegváltásig és a negyedik ipari forradalomig. Meg ahogy buzzword-ök lesznek ezekből, melyeket hasonló lelkesedéssel puffogtatnak az úgynevezett szakértők, a tájékozottnak tűnni kívánó laikusok, no meg persze a sajtó is; frázisok, melyektől nem csak az egyszerű népnek esik le instant az álla, de magasan kvalifikált, máskülönben értelmes emberek is sorra dőlnek be nekik – nem is beszélve a befektetőkről, akik egyfelől félnek a next big thingből való missing outtól, másfelől elkápráztatva a sok új kütyütől bármiről elhiszik, hogy lehetséges, és ész nélkül öntik a milliárdokat ezekbe a valójában a valóságtól alaposan elrugaszkodott parasztvakításokba.

Alapvetően tehát két fajtája van ezeknek: az egyik, amit technikailag sem lehet megcsinálni (jelenleg) – a másikat bár meg lehet, csak éppen eladni nem lehet haszonnal, nem kifizetődő. Az előbbiek közé tartozik szerintem a (teljesen) önvezető autó, a vércsepplabor és az agymodell – az utóbbiakhoz pedig a Starlink és a Hyperloop. (Az előbbi egy sok ezer darabból álló műholdrendszer, ami arra hivatott, hogy ahol jelenleg nincs internet, oda vigyen, az utóbbi pedig a csővasút: fizikailag mindkettőt meg lehet csinálni – csak nem érdemes, mert nincs elegendő fizetőképes kereslet, vannak viszont létező és jóval olcsóbb alternatívák. De van közelebbi példa is: ezek a széthajigált, szétgányolt városi bérrollerek is csak a befektetők pénzét égetik, itt Budapesten legalábbis tuti biztos.)

Lehet mondani, hogy na de hát akkor a vérprofi befektetők nem adnának rá pénzt. Nos, de igen: részint azért mert maguk is el vannak kápráztatva, egyszersmind ők is híján vannak egy reális világképnek. Részint pedig azért, mert sokuknak annyi pénzük van, hogy mindegy hova megy – illetve a világméretű hájpnak, a kisbefektetők és spekulánsok felajzott légióinak köszönhetően ki is tudnak szállni, ha kell. Külön kategória ezek a sebezhetetlen óriáscégek, mint a Google vagy a Facebook, melyeknek nemcsak pénzük van, hanem a páncélozott, aranytojást tojó tyúkok is az övék, ha a kisujjukat nem mozdítják, akkor is dől hozzájuk a pénz és úgy be vannak ágyazva a pozícióikba, hogy egy atomháború nem robbantaná ki őket.

Ami azt illeti, speciel a metaverzumról még el is tudom képzelni, hogy behozza az árát, lévén nem olyan drága és egy egész világnyi embernek 1%-a is sok, talán a fiatalabb generációk tényleg vevők lesznek rá, hogy háromnál többször is felrakják a VR-t. (És még inkább elszakadjanak a való világtól. Közben azért emlékezzünk a 3D-s TV-k dicstelen történetére is.) Részemről meg annyi pozitívuma lehetne még a dolognak, hogy hátha Zuckerberg a Fészről meg leszállna végre, nem tömné tovább minden haszontalan vacakkal, meg nem változtatna a működésén hetente. (Ezzel egyébként, kis projektem kapcsán, valamivel közelebbi viszonyban vagyok, mint az átlag felhasználó.)

Meg, hogy ezeket az elképzeléseket a szóban forgó területek bennfentesei, szakértői hangoztatják. Ki érthetne jobban hozzá? Hogy tévedhetnének? Megmondom hogy: egyfelől úgy, már megint, hogy szakértőnek szakértők – csak épp a szakterületükön kívül nincs meg a kellő rálátásuk. Egy matematikus például nagyon jól tudja, mi az a (matematikai) neurális háló – az agyról meg az elméről viszont csak felületes ismeretei vannak. Azt hallotta, hogy az agy is egy háló – miért ne lehetne akkor leképezni azt egy matematikai hálóra? Az elme meg csak az agynak, ennek a hálónak, a produktuma… És nem, valójában ez nem biztos – de még ha így is volna, az agy akkor is egy annyira összegubancolt, fizikai részleteiben mikroszkopikus, topológiailag viszont hatalmas hálózat, hogy egyelőre nincs mód kibogozni azt. (Az EU meg valami egymilliárd eurót durrantott el erre is, merthogy mi is csúcstechnika vagyunk. Az EV-re adjátok ide nekem ennek az egymilliomod részét, h.elyes, ü.gyes, ly.ólnevelt é.urokratá-k. Mert a bürokraták sem kevésbé fogalmatlanok.)

Hasonlóan a szingularitással, ahol az informatikus látja azt a (valóban szédítő) fejlődést, melyen a terület az utóbbi évtizedekben keresztülment – és erre fókuszál, extrapolál, elhanyagolja a fizikai határokat, vagy azt, hogy vannak egyszerűen leprogramozható problémák – és reménytelenül összetettek, stb…

Másfelől pedig ezeknek az embereknek érdeke is fűződik a dologhoz. Részint, hogy maguk is lelkesek, és szeretnék megvalósulni látni a csodát. Részint meg azért, mert az adott területből élnek, el akarják adni azt a befektetőknek és a vásárlóknak: mondanak tehát jó nagyokat, a még kevésbé informált nép meg csak tátja a száját, a befektetők meg, mint kacsa a nokedlit. Ezért nem kell mindent elhinni a szakembereknek sem, főleg ha olyasmiről nyilatkoznak, ami túlmutat a szakértelmük határain.

(Nem kevésbé, amikor a jövőt próbálják megjósolni, a szakemberek jellemzően akkor is a saját szakterületük trendjeit vetítik ki: az informatikus szingularitást vizionál, az űrkutató, az űripari vállalkozó a Mars kolonizálását, stb… A világ maradék részét viszont nagyban figyelmen kívül hagyják, a sok egyéb trendet és faktort, amely alávághat ezeknek a nagy ívű elképzeléseknek – hogy messzebb ne menjünk, a klímaváltozást, és a miatta várható felfordulást.)

A metaverzummal és társaival kapcsolatban nem a befektetőket meg a spekulánsokat sajnálom, (akiknek a kisebb része így is nyereséggel jön ki ezekből, a többiek rovására) – hanem a pazarlástól meg az (ezúttal nem politikai, hanem gazdasági) néphülyítéstől irtózom. Az Egyvilágnak egyébként az egyik haszna az lesz majd, hogy a benne foglalt realista világkép azt is segít megítélni, hogy minek van realitása és minek nincs.

Ajánlanám még az ide vágó két legjobb filmet a Ready Player One-t és a Free Guy-t, ha nem láttátok. Mondjuk, a teljes élményhez nem árt, player guy-nak lenni – de akik még a lábukat sem merítették bele a videojáték-óceánba, nekik is jó bepillantást engednek ebbe az igencsak kurrens szubkultúrába.

(Illetve még egy, ami eszembe jutott: hogy akik ismerik azt a fogalmat, hogy „buzzword”, és feltételezhetően annak konnotációit is, amikor találkoznak eggyel, vajon miért dőlnek mégis be neki? Más hasonlók is vannak egyébként, például a sznobok, akik ismerik a „sznob” szót, miért viselkednek mégis sznob módon?)