Egyvilág - Fórum

(A Youtube-on is hallgatható.)

● A választási osztogatás és a gazdaság

Ezt az előző üzenetben elég rendesen kielemeztem, az inflációval és az emelkedő kamatokkal együtt, aki még nem olvasta, annak ajánlom. A helyzet azóta nagyjából változatlan, továbbra is megy a pénzszórás rendesen, például hirtelen a teljes 13. havi nyugdíjra lett pénz, meg az ígértnél nagyobb nyugdíjemelésre. Közben, nem meglepő módon, a forint árfolyamát nem nagyon érdekli az az egy-két százalékos kamatemelés, ami miatt Matolcsy a fogát csikorgatja, és az infláció sem csillapszik. (Meg majd nézzük meg jövőre is az adómentesség, és az SZJA visszatérítések után. És még van képük most is a fix kamatozású ún. „szuper” állampapírt ajánlgatni…)

Abban is eléggé biztos vagyok, hogy az EU-s pénzek a választásokig nem fognak megjönni – politikai okokból, igen. Merthogy azt Brüsszelben is tudják, hogy Orbánt erősítenék vele, akit nem kell bemutatni, hogy mennyit tett érte, hogy ne szeressék odakint. (Illetve közben Márki is megjárta Brüsszelt, és vélhetően barátokra lelt. Például Tusk is tárt karokkal várja.) Mindezek közepette pedig az ország leminősítést is elképzelhetőnek tartom jövő tavaszig. (Lásd még a példátlan 1000 milliárdos államháztartási hiányt is csak novemberben. Azt, hogy a kormány is érzékeli, hogy ez így nem mehet sokáig, mutatja, hogy már beruházásokat függesztettek fel.)

(Felmerült még itt, hogy Putyinnak meg Kszi-nek nem érné-e meg megtolni Orbacsovot, ha megszorulna – már csak, mert jól tud jönni egy ilyen kicsi és olcsónak mondható faló az EU falain belül, akinek ezzel együtt sok mindenben ugyanannyi szavazata van, mint például Németországnak. Talán az, hogy annyira nincs jól kézben tartva a gyeplő itt nálunk, közel sincs akkora fegyelem, mint a nevezett elvtársak lovardájában, eddig sem voltunk túlzottan megbízható tégla, és kellemetlen pillanatokat is okoztunk már, lásd például a Fudan körüli utcaátnevezéseket. Bár az is könnyen lehet, hogy innen belülről nézve nagyobbnak tűnik a jelentőségünk, mint odakintről.)

● Kamatok és hatósági árak

Tudjuk, hogy ezeket most azért emelik, hogy az inflációt visszafogják, illetve a forintot erősítsék. Ehhez annyit, hogy ilyen sokáig alacsonyan tartották őket, most még inkább megnehezíti a kamatemelést. Miért? Azért, mert amíg alacsonyak voltak a kamatok, addig kiment egy csomó hitel, gyakran rossz adósoknak is – így most annál több és annál rosszabb hitelt fenyeget a bedőlés a magasabb kamatok miatt. (Ami aztán a bankokat veszélyeztetné majd, az pedig az egész gazdaságot.) Egyebek mellett ezért sem szabadna a jó időkben nyakló nélkül élénkíteni; és úgy látom, erről sem akarnak tudomást venni a döntnökök, amikor megy a szekér. Mert mindenkit, őket is, csak a ma érdekli.

Hatósági árak: most jött a hír a lakossági kamatplafonról, ami a bankok zsebéből rak át néhány tízmilliárdot az adósokéba – illetve szavazatokat Márkitól Orbánhoz. Meg előtte a hasonló történet az üzemanyagárakkal. Nézzük meg ezt két szempontból:

Először is, hogy mit jelent ez lényegében? Az benzinárnál azt, hogy jön az állam, és megmondja a benzinkútnak, hogy innentől fogva milyen üzleteket köthet, mennyiért adhatja el áruját. (Amire valószínűleg nem számított, amikor úgy döntött benzinkutat nyit.) A kamatplafonnál még húzósabb: a felek korábban megegyeztek valamiben, aláírtak egy szerződést – erre most jön Viktor és azt mondja, hogy szerinte nem is úgy van, hanem majd megmondja ő, hogy hogy van: visszamenőlegesen átírja két független fél megállapodását. (Miközben gyakorlatilag más pénzéből vesz magának valamit: szavazatokat. Ezt azért teheti meg, ellentétben mondjuk velem, mert nála van a hatalom.)

Szóval nem pont ezt nevezik jogbiztonságnak. Azon nyilván el lehet vitatkozni, hogy a gazdag bankoktól mennyire jó vagy rossz dolog elvenni és Robin Hoodként odaadni a zembereknek, ilyen időkben különösen – a bizalmat megrengetni azonban mindig kockázatos, mert, mint tudjuk, azt felépíteni sokáig tart, lerombolni viszont annál könnyebb. Vélhetőleg ilyen húzások után a bankok eleve jobban meg fogják gondolni, hogy egyáltalán adjanak-e hitelt a zembereknek. (Meg, ami azt illeti, mindenki másban is, aki vállalkozna, könnyebben felmerül, hogy nehogy aztán meglepetések érjék. Egyébiránt, ha a magánbankoknak elmegy a kedve a magyar piactól, azt nem biztos, hogy Viktor meg a NER olyan nagyon bánnák, lévén épp most épül ki abból is a nemzeti, a Magyar Bankholding.)

Másodszor, a felelőtlenség, amit az ilyesmi terjeszt: a gazdaságpolitikában, hiszen, ha elrontjuk, nem kis részben miattunk elszabadul az infláció, majd legfeljebb hozunk egy törvényt, amivel másra terheljük a károkat, megoldjuk, jó magyar módon, okosba. Valamint, hogy már megint azok járnak jól, akik az olcsóbb, változó kamatozású hiteleket választották, nem biztosították magukat a kamatok emelkedésével szemben.

● Márki-Zay

Akit egyrészt kezdenek komolyabban venni a felsőbb körökben, ahogy mondtam, megjárta Brüsszelt, a CNN-en is beszélt, itthon meg Csányival tárgyalt például. Másrészt viszont továbbra is eléggé lerí róla, hogy egyelőre nem egy profi politikus, többször mellékalapált, és utána korrigálgatott: lásd pl. „elmebajos fideszes politikusok” vagy a rezsicsökkentett gombák. Illetve szerintem az is szükségtelen, amikor Kínával kapcsolatban mond olyanokat, hogy „teljesen újra kell gondolni a kapcsolatokat”. No és főleg, hogy a választókra sem volna muszáj ráhozni a szívbajt a rezsicsökkentés, a nyugdíj és más népjóléti vívmányok szájra vételével.

(Egyébként, ami a rezsicsökkentést illeti, egy dolog biztos: az, hogy az országnak ki kell fizetnie a teljes árat – és erős a gyanúm, hogy ezt javarészt végső soron mégiscsak a nép fizeti ki – csak nem rezsinek hívják, hanem ÁFÁ-nak, adósságnak és inflációnak. Merthogy a gazdagok először is szintén kedvezményezettjei az olcsóbb áramnak, hisz ők is azzal fűtik a medencét. Másfelől meg sem a multikkal nem lehet nagyon packázni, mert elhúznak, sem a magyar vállalkozásokat nem lehet túlságosan szorongatni, mert becsukják a boltot, és akkor nem lesz munka – meg szavazat sem.)

Egyet ne tévesszünk azonban szem elől: azt, hogy ez az ember, Márki, végre tisztességes. (Ha számít az még valakinek, aki visszakapja az SZJA-t.) Meg hogy az őszinteség a „tisztességes politikusok”, (tegyük fel, hogy léteznek), örök dilemmája, mert az emberek nem viselik el az igazságot, úgy reagálnak rá, amivel beártanak annak, aki nem eléggé fondorlatos – nem választják meg, hogy konkrét legyek. Azt meg magam is remélem, hogy Márki nem egy elvakult piacpárti, és kellő mértékben szociálisan érzékeny. Polgármesterként mindenesetre lehetett alkalma ebben jártasságot szerezni. Jó volna ezt jobban érzékeltetnie, és ráférne némi diplomatikusság – mert a politikában sajnos e nélkül nem megy.

● A kutyapárt önálló indulása

Aki jó fejek, időnként tudnak vicceseket produkálni, (mint legutóbb, hogy „Magyarország előre megy” – „Nem, hátra.”) – de azért jó volna, ha inkább maradnának a kaptafa pingálásánál: a választások ugyanis vérre mennek, és ha most az ő jópofáskodásuk miatt nem billen a mérleg, akkor, a KKP vidám tagjai maguk is tovább élvezhetik majd Orbánt és rendszerét. (Közben bizonyos mértékig már engedtek.)

Apropó, közben Gattyán György átható kék tekintete is felvillant a plakátokon – és nyilván hogy ez is csak a Fidesznek jó. Köszönik is szépen.

(Na, most jól letoltam a Gattyánt. De hát az ilyesmi nem újdonság a számára, elvégre abból gazdagodott meg.) ;)

● Novák Katalin, mint köztársasági elnök

Róla nekem csak benyomásaim vannak, azok pedig azt mondják, hogy körülbelül azon a szinten volt jó helyen, ahol volt: egy tárca nélküli miniszterként. Na de, mint Köztársasági Elnök? Nem mondom, hogy nem jó ember, meg van három gyereke is – na de mint az ország névleges királynője? Egy tekintély, akire egy emberként nézhet fel az ország: kicsi és nagy, gazdag és szegény, bal- és jobboldali? Ugyan már… Rakjuk már oda Göncz papa mellé, például. Áderre is nagy volt a zakó – na de Novák Katalin? Ki ez egyáltalán – azon kívül, hogy a Fidesz alelnöke és vélhetőleg annak megfelelően szót fogad Orbánnak?

Orbán maga is úgy nyilatkozott egyébként, amiből kitűnt, hogy ez egy kényszermegoldás, és legszívesebben megtartotta volna Ádert, csak annak már kifutott a két ciklusa. Ha körülnézünk, láthatjuk is: egyetlen alkalmas ember sincs erre a posztra a Fidesz köreiben. Márpedig, ha a Fidesz (Orbán) jelöl, akkor alapkövetelmény, hogy hű legyen a párthoz (Orbánhoz). Ki lehetne akkor? Kövér? Kósa? Dajcstomi?

(Nem mintha Gyurcsány jobb volna: az egész magyar politika berkein belül sem igen van a mondott erényekkel rendelkező személyiség. Sajnos az ilyenek eleve kevesen vannak, meg kerülik is a politika mocsarát.)

● Kövér László és az ellenzék, mint nemzetbiztonsági fenyegetés

Avagy, „ellenfülkeforradalom”. Ez ugye egy többé-kevésbé még mindig demokráciában eléggé érdekes mozzanat volt, és egy újabb jele annak, hogy a fideszes nagykutyák most nem teljesen biztosak a dolgukban. De azért… Ha a nemzet biztonságát nem is látom fenyegetve, a számos tipikus baller túllövés és fellegekben járás nélkül is boldogabb lennék, itthon, az EU-ban és a nagyvilágban egyaránt.

● A migránsok, mint bábuk a politika sakktábláján

Ahogy legutóbb Lukasenko tolta oda őket a lengyel határra, (és nem ködös jogsegéllyekkel meg elejtett mondatokkal, hanem buszokkal); ahogy Erdogan tartja sakkban velük az EU-t már régóta, hogy az Orbán játszmájában betöltött szerepükről ne is beszéljünk – illetve, hogy ezekhez képest Soros sehol sincs. Közben meg ezek, a migránsok, emberek, nagy többségükben szerencsétlenek – bár az igaz, hogy részben csak azért, mert nyomorba születtek, az élete nem mindegyiknek van veszélyben, valóban. (Meg az is igaz, hogy a közöttük megbúvó terroristákról sem szabad megfeledkezni, valamint a kultúra importtal is óvatosnak kell lenni.)

● Nemzeti, szocializmus

Természetesen nem akarom a nácikkal egy sorba állítani őket, mármint a Fideszt, mert azt persze, hogy nem érdemlik meg – csak arra szeretnék rámutatni, hogy ettől még ez a két szó elég jól jellemzi a jelenlegi rendszert. Gondolom, a nemzetit nem kell magyarázni – de a szocializmust is egyre kevésbé. Meg még, hogy hol volt az legutóbb, hogy hitelből élt viszonylag jól az ország? Ott. Kádárnál. Jó, ott nem a nem létező választásokra készültek – de ugyancsak a közhangulatot javították, meg a rendszert és a saját hatalmukat dúcolták alá. Mindenesetre, most, hogy a nép megkapja, amit akar, nehéz elképzelni, hogyan lehet majd elvenni tőle, amit nem futnak a bevételek, akárki is nyerje a választásokat. (Apropó, figyeljük meg, hogy az államkassza leapasztását annyiból sem bánja a Fidesz, hogy ha történetesen veszítenek, akkor az már nem az ő gondja lesz – sőt.) Emlékszünk, amit fentebb írtam az alacsony kamatokról? Itt is az van: csak a jelen számít, meg a következő választás.

Mellesleg, mint korábban kifejtettem, én egyáltalán nem vagyok a kapitalizmus megregulázása ellen – viszont a felelőtlen osztogatást sem nézem jó szemmel, illetve ha bárki, legyen az lent vagy fent, úgy kap, hogy nem dolgozott meg érte – legalább a képességeihez mérten. (Nyilván itt nem a kisebb ajándékokra és alkalmi alamizsnára gondolok – de így sem biztos, hogy ezzel mindenkinek beloptam magam a szívébe.)

(A Youtube-on is hallgatható.)

A jelenlegi közvetlenebb világprobléma. Időközben én is megkaptam a harmadik adag csipet. Amikor beadták, már-már hálásak voltak érte. Ők nekem… Jó vicc. Egyébként egy-két napra ismét leterített – de jelentem, nem nőtt ki a harmadik fülem.

Szóval, én látom a számokat, és nehezen lehetne rám fogni, hogy kormánypárti lennék – de különösebben nem tudok belekötni abba, ahogy a kormány jelenleg kezeli a helyzetet, hogy nem vezet be szigorú korlátozásokat. Azért, mert most már mindenkinek adott a lehetőség, hogy felveheti az oltást, még válogathat is – ha pedig nem kérik, hát nem kérik, meddig legyünk lezárva, ha még tíz évig nem kérik? (Valamint, hogy azokban az ágazatokban, ahol az oltásellenesek nem csak a saját életükkel játszanak, kötelezővé teszi, azzal is egyetértek – és ami azt illeti nekik sem kötelező, nekik is joguk van szabadságra menni vagy felmondani. Más kérdés, hogy az viszont baj, hogy az egészségügyben meg az oktatásban eleve áldatlanok az állapotok – ami a mostani intézkedésekkel együtt már a működőképességet veszélyezteti.)

(Fontos, hogy nem azt mondom, hogy a kormány mindent jól csinált. Távolról sem, a 2020-as őszi késlekedéstől kezdve a megmutyizott beszerzéseken át a nyári tömegrendezvényekig sok mindent elkontárkodott. Azt mondom, hogy amit most csinál, per pillanat, a járvánnyal kapcsolatban, azt nem kifogásolom. Talán annyi, hogy ezt a regisztráció nélküli „akcióhetet” már hamarabb el lehetett volna sütni; illetve, ha a mostani vakcinák nem bizonyulnának kellően hatásosnak az Omikronnal szemben, akkor szintén indokolttá válna a szigorítás, ameddig nem lesznek jobbak.)

Oltásellenesek: érteni értem, amiket mondanak – megértenem viszont már nehezebb őket. Magam is beszéltem már vagy tíz ilyen emberrel, és van köztük mindenféle: fiatal – öreg, férfi – nő, magasan kvalifikáltak – és egyszerű emberek, és minden bizonnyal így van ez szélesebb körben is. Az indokaik is sokfélék, egy jó részüknél az van, hogy annyit hazudtak már nekik, hogy az igazat sem hiszik már el, minden mögött valamiféle hátsó szándékot, ármányságot gyanítanak. Mások a természet erejében hisznek, megint mások a sajátjukban. (Valamint, hogy nem ijesztettek rájuk kellő plaszticitással – nem mutogatják a tévében haldoklókat.) No és egy jelentős hányad egyszerűen lusta. Miből látszik ez? Abból, ahogy az akcióhéten, amikor nem kellett előzetesen regisztrálni, hirtelen sorok álltak az oltópontok előtt.

Megjegyzem, van, akinek nagyobb erőfeszítést meg utánajárást igényel egy ilyen regisztráció, mint például énnekem, merthogy nem értenek a számítógéphez, internethez, stb… De hát azért mégiscsak az életetekről lenne szó, emberek, vagy micsoda? (És azt hiszem, egyeseknél itt is van a gond: hogy nem kevesen unják, nem élvezik az életet, szenvednek – és ez, jobb esetben, nihilistává, fatalistává tesz. Másrészt, ha a saját életükért nem mozdulnak, majd elképzeljük, hogy az olyan távoli és megfoghatatlan fenyegetések miatt erőt vesznek magukon, mint a klímaváltozás…)

Illetve akik az oltás esetleges mellékhatásaitól tartanak: bámulatos, hogy közben meg a nem esetleges, hanem kőkemény és kézzelfogható napi kétszáz halottól nem? Meg ahogy egyesek leplezik a valódi indokaikat, talán saját maguk előtt is, és ami kifogás csak az eszükbe jut, mindet előhúzzák.

De tulajdonképpen ezzel is rendben vagyok: jogállamban élünk, és legalábbis ott, ahol másokat nem veszélyeztetnek közvetlenül, hagyjuk, hogy a saját fejük után menjenek. Jobb volna talán azt megcélozni, hogy kevesebb legyen a néphülyítés meg a korrupció – hátha akkor majd nagyobb lesz a bizalom a vezetők és a központi iránymutatás iránt.

További észrevételek:

● Hová tűnt Damon Hill az operatív törzs?

A tévéből legalábbis. Már hogy korábban milyen katonás rendben jelentettek mindennap – most meg, hogy megint napi 10.000 fertőzött volt, 100-200 halottal, semmi? Beköszöntött az „új normális”…

● Tömött stadionok a nyáron

Meg a Békemenet meg hasonlók. Hogy oltás ide vagy oda, most mennyire tartjuk jó ötletnek ezeket? Meg, ahogy Orbán kioktatta Merkelt, hogy ha Németország is olyan jól állna, mint mi, akkor ott is lehetne önfeledten örömködi… Komolyan, amikor egyszer majd nem a felelőtlen hülyeség uralkodik… (Rendben, itt is könnyebb dolgom van, hiszen sem a fociban sem a Békemenetben nem vagyok érdekelt.)

● Tálalás

Mint manapság mindent, a járványadatokat is politikai alapon tálalják, továbbra is. Itt egy példa, ahogy az Origo izzad, hogy ahogy csak lehet, tompítsa a számokat. (Van benne minden: de mennyit beoltottak már, de így meg úgy számolva nem is olyan nagy a növekedés, a gyógyultak növekvő száma, valamint régi jó ismerősünk, az „időskrónikusozás”.)

● Omikron

Az megvolt, hogy hogy lett ez a neve?  Nos, ha nem: nem ez jött volna sorban, hanem a „nű” – az azonban hasonlít az angol „new”, azaz „új”-ra, és nem tudom, miért, de valaki szerint ez komolyan megtéveszthette volna a sivatagi kóbor apácákat. Hát, jó. Így viszont a „kszi” lett volna a következő – ettől viszont azért kaptak a kszívükhöz, mert hasonlít Hszi Csin-ping-pong, a kínai pártfőtitkár nevére. Úgyhogy azt is kihagyták, így lett omikron. Hát szóval röhej, és ez megint elég jól példázza korunk érzékenykedő és paranoiás lelkületét. (Csak aztán el ne jussunk az omegáig, mert szegény Kóbor megfordul a Balatonban.)

● A járványhullám lecsengése

Hogy ez mitől lehet, ha gyakorlatilag semmit sem tettünk érte? (Jó, a semminél azért kicsit többet, lásd újabb oltások és maszkviselés.) Szóval, ez csak egy spekulatív ötlet a részemről, de talán az lehet, hogy akit az adott körülmények között el tudott érni, meg tudott fertőzni a vírus, az új variáns, azokat egyre inkább megfertőzte már, fogynak a hozzáférhető áldozatok.

(A Youtube-on is hallgatható.)

Állandó rovatunk – bár most, hogy decemberben még egy kis hó is hullott, szerintem nincs is itt semmi, ez is csak a világméretű libcsi összeesküvés része, hogy ennek leple alatt minden gyereket átoperáljanak, a szüleiket meg az oltással jól meglibcsipszezzék, mint Tamarát, akit aztán a pizzériában gyíkemberré változtattak.

(Nem mintha a baloldalon ne lennének meg a hasonlóan elszállt agymenések, természetesen.)

Na de amit mondani akarok: hogy a klímaprobléma elsősorban nem tudományos probléma – és nem is pénz kérdése. Ezt ugyanis sokan nem veszik észre. Hát akkor minek a kérdése? A gondolkozásmód, a világnézet, az életfilozófia és az életmód megváltoztatásának a kérdése, bármennyire is ködösnek hangozzék ez a mai materialista, technofil világban.

Egyre nyilvánvalóbb is, hogy a mai világ bevett eszközei, a tudomány és a pénz, nem tudnak mit kezdeni a helyzettel, mert nem az efféle problémák megoldására valók. A tudomány technikai részletkérdések alapos, mélységi felderítésére szolgál: mitől üvegházhatású a CO2, hogyan lehet napelemet készíteni, ha rossz a termés, olcsóbb lesz-e a kenyér? Nem mondom, az ilyesféle kérdések is relevánsak jelenlegi gondjaink vonatkozásában, és valóban hasznos adalékokkal szolgálhatnak a kezelésükhöz. Alapvetően azonban az efféle vizsgálódás, jelen körülményeink között, elégtelen, két szempontból is:

Egyrészt, mert elveszik a részletekben, a klímaváltozás ugyanis egy rendkívül összetett probléma, és ennek folytán reménytelen is kiszámítani, hogy pontosan mi fog történni, illetve azt is, hogy a jelenben tett konkrét lépések ezt hogyan módosíthatják. Csak nagy vonalakban, a fő okokat és következményeket lehet tudni, egyáltalán elvileg is – azt viszont meglehetős biztonsággal, viszonylag egyszerű tudománnyal is. Másfelől ezt a problémát elsősorban nem újabb találmányok tudnánk megoldani – hanem az emberi fejekben lévő alapvető elképzelések átalakítása: a gondolkozásmódon, a törekvéseken, az életmódon, az életfilozófián kellene változtatnunk, azért, hogy le tudjuk lassítani a világot és az életet. Azért, mert ezek jelenlegi pörgése nem fenntartható. (És, nem mellékesen, boldogabbá sem tesz. Vegyük észre, hogy az anyagiasság és fogyasztás mérséklésén kívül a születésszabályozáshoz is a fejekben kell változtatni, hogy a túlnépesedést vissza tudjuk fogni.)

A másik, hogy a klímaprobléma elsősorban nem is pénz kérdése. A közgazdászok ugye hajlamosak mindent pénzben mérni, de a politikusok (meg a közvélemény) is úgy vannak gyakorlatilag minden problémával, hogy na, akkor, ha ennyi milliárdot elköltünk rá, tehát tettünk a dolog érdekében. (Lásd például ezeket a kormányzati marketingkampányokat is, ahogy rendszeresen teleszemetelik az országot óriásplakátokkal, az étert és a Youtube-ot meg propagandavideókkal – gondolván minél több pénz, annál több impresszió, minél több megtekintés, annál jobban retteg a nép Sorostól, meg Gyurcsány visszatérésétől – és annál több szavazatot kapunk majd. Pénz = szavazat.)

De sok minden máshoz is így állnak hozzá: mennyit költöttünk oktatásra, egészségügyre, K+F-re, bármire – mint egy mércéje a problémák megoldásának. És az ilyen hagyományos terepeken van is ennek rációja – de azért itt is óvatosan kell bánni számokkal – hiszen olyan is van, hogy az emberek besokallnak a túl sok propagandától, csak dísznek vesszük a sok digitális táblát az iskolákba, a lélegeztetőgépeket a kórházakba – miközben nincs személyzet, aki működtetni tudná ezeket, meg hát, hogy jó részét eleve lenyúlják a költségkeretnek. Klímaügyben pedig, ahol pont, hogy a gazdaság lelassítása volna a fő irányvonal, pláne nem az kéne, hogy a költekezéssel még jobban pörgessük azt.

(Nem árt ezt még kiegészíteni azzal, hogy a klímaprobléma alapvetően még csak nem is hatalom kérdése: ráparancsolni sem igazán lehet az emberekre, hogy kevesebbet fogyasszanak. Egy erőskezű diktatúra ugyan képes lehet efféle módszerekkel operálni – de a nép elégedetlenségétől, a forradalomtól ott is tartanak. Úgyhogy ha már hatalom, akkor már inkább „puha hatalom” (soft power): meggyőzés, nevelés, stb…: komplikáltabb és időigényesebb a nyílt parancsnál – de tartós eredményt csak így lehet elérni. Ezzel együtt, akárcsak a pénznek és a tudománynak, a hatalomnak is megvolna azért a helye a megoldásban, egy fenntarthatóbb társadalom felépítésében, például a korrupció ellenőrzés alatt tartásával.)

Hangsúlyozom tehát, hogy nem azt mondom, hogy a tudománynak és a pénznek semmi szerepe nem volna klímaügyben: eleve a tudomány révén van fogalmunk arról, hogy mi történik, a napelemek meg a fúziós energia, ha egyszer valóban lesz belőle valami, és egyéb újítások is kétségtelenül nem elhanyagolható elemei lehetnének a megoldásnak. És a pénz is tudna segíteni, ha jól osztanák és költenék el azt. (Mondjuk az EV promotálására, hogy egy véletlenszerű példát hozzak.) Csak annyi, hogy a tudomány és a pénz nem a kulcsa a problémának, nem ezek a legfontosabb eszközök – hanem, még egyszer, az emberek gondolkozásának, élet- és világszemléletének az átprogramozása, valamint a gazdasági (és politikai) rendszer átalakítása. Ehhez nem találmányok kellenek és pénz sem túl sok – hanem újratervezés és gondolatok, azok eljuttatása az emberekhez, meggyőzés és nevelés: egyszerű, gyakorlati, humán műveletek.

A probléma gyakorlati volta pedig még egy, amiért ez nem a tudomány terepe: merthogy az elsődleges feladat itt nem az elméletalkotás, hanem az, hogy azt a néhány alapvető gondolatot valahogy bejuttassuk, elültessük a fejekben. Persze ehhez sem árt némi pszichológia meg szociológia, de leginkább köznapi emberismeret, meggyőzőképesség, a világban való gyakorlati eligazodás és állhatatosság kell hozzá – meg a rendszer szükségszerű átalakításához is.

Figyeljük meg továbbá, hogy az „okos ember” archetípusa jelenleg a tudós, és hogy ennek megfelelően mindenféle kérdésre tőlük várják a választ az emberek – és ennek a hátulütőit. Merthogy az értelemnek különböző formái vannak: az intelligencia, a tudás és a beleérző képesség, és bár a tudósok többnyire valóban intelligensek és nagy tudásúak – a beleérző képesség, intuíció, asszociativitás és kreativitás viszont már nem szükségszerűen mindannyiuk sajátja, kivéve a valóban eredeti elméket, és a tudást illetően is jóval inkább a specializált, mély tudásban erősek, mint az átfogó, széleskörű tudásban. Az összetett, soktényezőjű problémákhoz, amilyen a klímaprobléma is, pedig inkább erre az utóbbira volna szükség: a fő tényezők és azok összefüggéseinek széleskörű megragadására.

(No meg hát belátásra és bölcsességre – de az ilyesmit nemigen veszik komolyan manapság. Egyébként részben okkal, mert valóban sok sarlatánságot rejthetnek az ekképp eladott dolgok – látni kellene azonban, hogy nem minden csak lila köd, ami bölcsesség, ennek is van komoly kiadása.)

Egy szó, mint száz, mai világunk nincs felkészülve az ilyen problémák kezelésére, a mai világ fő eszközei ugyanis a tudomány és a pénz, és ha ezek valamivel kapcsolatban csődöt mondanak, akkor hirtelen nem is tudjuk, hová nyúljunk, el se nagyon tudunk képzelni mást, leginkább még arra futja, hogy talán még több tudomány és pénz majd megoldja. Amikor viszont végül kibukik, hogy ez így nem működik, akkor nemcsak az általános gondolkozás- és életmódunk kap majd egy jókora pofont, hanem a jelenlegi rendszer ezen alapelemeiben is megrendül a hit. Csak lehetőleg ne essünk majd át ismételten a ló túlsó oldalára, mert, nem győzöm hangsúlyozni, a tudomány és a pénz is sok mindenre jó, mi több, a klímaproblémával kapcsolatban is hasznosak lehetnek – csak a kulcsát nem ők jelentik a megoldásnak.

* * *

Elhangzott, hogy „egyszerű” műveletek kellenek, meg fentebb, hogy reménytelen pontosan kiszámítani a részleteket, a teendőket. Néhány gondolat arról, hogy mennyiben egyszerű és bonyolult egyfelől maga a probléma, másrészt a megoldás – merthogy ez azért nem annyira egyértelmű.

Nos, ami a problémát illeti, annyiban valóban bonyolult, hogy részleteiben képtelenség megmondani, hogy mi fog történni, hol mennyivel lesz melegebb, hol mennyivel kevesebb eső esik majd, hogyan reagál majd erre a társadalom. Annyiból viszont egyszerű, hogy tudjuk: melegebb lesz, azt főképp a CO2 okozza – meg pár egyéb tendenciát: a tengerszint emelkedését, a víz savasodását, a gleccserek olvadását, és hasonlókat.

A megoldást tekintve pedig annyiból egyszerű a dolog, hogy a világ lelassításához, a rendszer és a gondolkozás átformálásához nem kell feltalálni semmit, ami nincs már feltalálva – ezt a gyakorlatban megvalósítani viszont már sokkal bajosabb: a meggyökeresedett meggyőződéseket kigyomlálni, a kérges kultúrákat meghajlítani, a telhetetlen törekvéseket megzabolázni, a tehetetlen rendszereket megfékezni: mindez akkor is már-már emberfeletti, ha pontosan tudjuk, mit kellene tenni – és ha minden, amit tenni kellene, csak rajtunk múlik. (Mondjuk erre nem is a bonyolult a legjobb szó, azért is írtam, hogy „bajos”: az alapvető probléma ugyanis az, hogy hogyan vegyük rá az embereket néhány nem annyira bonyolult dolog megtételére. Jó, például az új rendszer részleteinek kidolgozásával is el kellene azért szöszölni.)

* * *

Meg még néhány rövidebb gondolat a témában:

● A lassítás egyszerre kezelné a klímaváltozást és környezetpusztítás egyéb formáit.

Nem is beszélve az emberek kiégéséről. Már hogy a nagyreményű technológiai megoldások, mint a fúziós reaktorok, lehet, hogy az olajat kikapcsolnák az egyenletből, (persze az is nagy valami volna) – de attól az erdőket még irtanák tovább…

● Az ügyeletes klímacsúcs

Glasgow-ban, de mindegy is, mert jött és ment, alig vettük észre, mostanra el is felejtettük, ami érthető is, mert megint nem történt gyakorlatilag semmi. (Ja, hogy majd 10 év múlva talán nem irtják tovább az erdőt. Hát reméljük, marad még mit nem irtani 2030-ra. Már csak, mert tavaly épp ismét csúcsra ért az erdőirtás Brazíliában.) Azt hiszem egyébként, most már a résztvevők idealistább fele is kezdi felfogni, hogy (a magángépes kiruccanásokon kívül) nem sok értelme van ennek így. Csak szegény 95 éves Attenborough-t sajnálom, ahogy küzd, és mindig meg kell oldania, hogy valahogy bizakodó végkicsengése legyen a mondókájának. (De ezúttal is sikerült neki, ráadásul még alliterált is: „Turn Tragedy into Triumph”. Meg még a BBC tudósítása a rádióban – rögtön utána pedig egy riport arról, hogy jaj, milyen borzasztó, hogy a járvány miatt még mindig nem lehet úgy utazgatni, mint előtte.)

● A mázlink, hogy nem az oxigén fogyott el előbb a levegőből

A dolgok elégetése miatt. Ami, vegyük észre, tényleg mázli, mert ez se rajtunk múlt. Ha történetesen kevesebb van a levegőben, vagy az égés többet használna belőle, tekintve az emberiség által tanúsított rendkívüli bölcsességet, önmérsékletet és felelősségtudatot, nem nehéz elképzelni, hogy már mind megfulladtunk volna. (Jó, pár gazdagabb fazon lehet, hogy elszaladgált volna még egy darabig, palackkal a hátán.)

● Klímasztrájkok

Mert szembejött velem pár ilyen cetli a pesti utcán korábbról. Ahogy ezek is elhaltak mostanra – illetve, hogy a klímafelmondásig, aminek tömeges méretekben esetleg lehetne foganatja, már nemigen jutott el senki. (Persze nem csak és nem is elsősorban a saját hibájukból – hiszen való igaz, hogy jelen rendszerben „valamiből élni kell”, és az alternatívák bajosak.)