A két egymással vetélkedő érdekcsoport, akik lefölözik az egyszerű emberek munkáját.
Egyik oldalról az összeesküvés-elméletek közkedvelt motívuma a „nemzetközi háttérhatalom”, hogy a világot egy titokzatos nemzetközi társaság irányítja, ők szabadították el a Covidot, akik csipet ültetnek az emberekbe, az UFO-kal szövetkező pedofilok, akik földalatti háborúkat vívnak – meg amit csak el tudtok képzelni, a mérsékeltebb változatoktól a totális agymenésekig. Ezeket magam is megmosolyogtam, meg hát el is szörnyülködtem rajtuk, hogy hogy képesek emberek ilyesmiket elhinni… Kevésbé fantasztikus, de szintén közismert változata ennek a nemzetközi tőke, a multik és társaik világuralomra törése, a mindannyiunknak ismerős sorosozás.
A másik oldalon ott vannak a helyi jobboldali érdekcsoportok, és az általuk propagált populizmus – aminek az egyik legjellemzőbb példájáért nem is kell messzire mennünk: Orbán, a haverok és a NER.
Harmadiknak pedig „Brüsszel”, ez a nemzetközi bürokratikus szervezet, amit sokan az első csoportba sorolnak.
Ezeken gondolkoztam el mostanában: hogy vajon tényleg akkora sületlenség-e ez a háttérhatalom dolog? Hová rakjuk Brüsszelt? Miért tűnik úgy sokaknak, hogy csak két szereplő van, nem három? Azt hiszem, magamnak is sikerült közelebb kerülnöm az igazsághoz, és aki kíváncsi rá, azzal itt szeretném megosztani, amit találtam.
Tehát, először is, a háttérhatalomnak ezt a vadabbik formáját az UFO-kal, a Coviddal meg az összes többi agyrémmel, azt felejtsük el természetesen. Ami viszont reális benne, hogy tényleg vannak multik, tényleg van nemzetközi tőke, tényleg vannak olyanok, akik tudják, hogyan kell pénzt csinálni a (nemzetközi) szabad piacból, globalizációból, a tőke szabad áramlásából, az országok versenyéből a külföldi tőkéért, az olcsó munkaerőből, a laza környezetvédelmi és egyéb szabályozásból – no meg az offshore-ozásból, adóelkerülésből és egyéb féllegális üzelmekből. Valóban vannak a globalizációnak, a piaci liberalizációnak nagy nyertesei, haszonélvezői.
(Megjegyzem, tény, hogy a világ szegényebbik felén sokak szinten a globalizációnak köszönhetően emelkedtek ki a nyomorból – azonban ez egyrészt aprópénz a nagy nyertesek profitjához képest, másrészt meg a gazdag országok lemorzsolódó középrétegei árnyalják a képet. Lásd a könyvben, hogy kiknek kedvez a globalizáció, illetve a szabad piac.)
Ez egy érdekcsoport, mármint a nagy nyertesek érdekcsoportja: hálózatosan ismerik egymást, egy irányba mutatnak az érdekeik: a minél nyitottabb, minél liberálisabb nemzetközi szabályozás irányába. Úgyhogy ennyiből van alapja a háttérhatalomnak.
Ahogy minden féligazságnak, azért is nevezik őket fél igazságnak – csakhogy aztán rárakódik ez a sok agyrém az UFO-kal, meg minden. Miért rakódik rá? Azért, mert az, hogy tényleg van bizonyos machináció a háttérben, hihetővé teszi, hogy akkor miért is ne lehetne még több. Ráadásul olyan fantasztikus dolgok, amik vonzzák az emberek fantáziáját – különösen, hogy a legtöbb embernek nem túl acélosak a fogalmai a világ működéséről, a realitásról, a valóságról. (Amin mi segíthet majd? Igen, a könyv.)
Következő körben aztán a sok rárakódott ökörség elfedi az igazság magvát, elhitelteleníti azt, úgy ahogy van, könnyű lesz csak legyinteni az egészre. Amikor összeesküvés elméletekkel van dolgunk, ne csak arra vigyázzunk tehát, hogy ne dőljünk be nekik – hanem arra is, hogy ne öntsük ki a fürdővízzel együtt az igazság magzatát is.
(Hozzáteszem, az is UFO kategória, hogy létezne egy szűk csoport, aki mindent kézben tart és irányít a világban – vagyis amit a legtöbb relatíve kevésbé fantaszta ért háttérhatalom alatt. Már csak azért is, mert egy ilyet képtelenség volna titokban tartani.)
Jó, egyfelől tehát itt van ez a nemzetköziesedésben érdekelt érdekcsoport. Velük szemben ott vannak azok, akik a saját országukban szeretnének urak lenni, minálunk Orbán és a NER: ők tehát egy másik érdekcsoport. (Pontosabban több, hiszen több ország, régió van.) Az ő hatalmuknak, az ő érdekeik érvényesítésének nem jó az, ha kívülről jönnek valakik, nem is akármennyi pénzzel – akik meg akarják mondani, hogy hogy legyen, zsebre akarják tenni helyettük a kitermelhető hasznot. A két csoport érdekei ütköznek egymással.
Na és akkor hol van ebben az egészben Brüsszel? Az egy harmadik szereplő, egy professzionális alapon létrehozott szervezet – ami nem úgy professzionális, hogy mennyire vérprofi, bőven volna mit pofozni rajta is, hanem úgy, hogy szakmai alapon lett felépítve, eredendően nem egy közös érdek köré szerveződnek – és ez a nagy különbség a két másik szereplővel szemben. Ők, Brüsszel, lehetne az, aki féken tarthatja ezeket a külön érdekeket, megvédhetné, úgymond, a nép érdekeit velük szemben.
Mondhatjátok, hogy de hát a helyi urak nem arra vannak, hogy ők védik a helyi emberek érdekét a nemzetközi pénzvilágtól? De általában sajnos nem: ők ugyanúgy uralkodni akarnak, ugyanúgy hatalmat és pénzt akarnak, ugyanúgy kihasználják a népet – csak nem globálisan, hanem helyileg.
De azt sem mondom, hogy Brüsszel maga a tökély. Nem: egyrészt régóta tudjuk, hogy minden bürokráciának megvannak a saját érdekei, amelyeket hajlamos az általa szolgáltak érdekei elé helyezni, valamint könnyen hatékonytalanná válhat. Másrészt tökéletlen, megvesztegethető emberekből áll, akik visszaélhetnek a hatalmukkal, (lásd pl. Katargate). Nem is beszélve, harmadrészt, az általam is gyakran kárhoztatott, idealista-baller elrugaszkodásaikról a valóságtól.
Brüsszel tehát egy tökéletlen eszköz – viszont az, hogy nem érdekalapon szerveződik, akkor is kivételes lehetőséget teremt arra, hogy megfékezze azokat a csoportokat, amelyek igen. Ez az eszköz a népet, bennünket tudna szolgálni – a negyedik szereplőt, ebben a drámában – és jó volna ezt tudatosítani magunkban.
Ez azonban nem tetszik azoknak, akiknek az érdekeiket meg szeretnénk fékezni, a köz javára. Nem tetszik először is helyi, jobboldali érdekcsoportoknak: láttuk, látjuk kormányunk folyamatos brüsszelezését. Figyeljük is meg két kedvenc taktikájukat:
● Brüsszel összemosása a nemzetközi érdekcsoportokkal: Ezt innen, Magyarországról nézve könnyű megtenni, ugyanis mindkettő külföldi, mindkettő nyugatra van – így erősíti az orbáni retorika azt az egyébként is kényelmes elképzelést, hogy csak két szereplő van.
● A magyar kormány összemosása a magyar néppel: ahogy jönnek ezek a szólamok, hogy hungarofób az EU-s küldöttség, hogy Brüsszel magyarellenes. Mert nem az. Ha az lenne, akkor a korábbi kormányok alatt is olyan közutálatnak örvendtünk volna odakint, mint ahogy most Orbánt és a haverokat utálják. Mert őket utálják, nem bennünket, legalábbis az értelesebbek – és ha valaki bennünket is, akkor az Orbán miatt van. Legyünk tudatában, hogy Orbánnak és a NER-nek a saját népükkel szemben is megvannak az érdekeik, ahogy bontogatják a demokráciát, ahogy lassan már minden az övék, nekünk pedig csak a morzsák jutnak. (Azok is egyre drágábban.) Alapból ettől magunkat kellene tudni megvédenünk – arra volna a demokrácia – de ha már mi, illetve a szerencsétlen hazai ellenzék nem képes erre, örüljünk neki, hogy van még egy ellensúly, Brüsszel, aki nem a magyarok, hanem a jelenlegi magyar rezsim ellen kardoskodik.
(Az is igaz egyébként, hogy a kettőt sajnos egyébként sem mindig könnyű elválasztani egymástól, nehéz pl. egy országnak csak a rezsimjét szankcionálni, úgy, hogy azt a nép ne érezze meg. Valamint, ami azt illeti, olyan is van, hogy az embereket, egy népet saját magától is meg kell megvédeni, mondjuk, amikor azt a népet a saját elitje manipulálja a saját, mármint az elit érdekében, hogy tudja, kire szavazzon; illetve, hogy a nép képes legyen kicsit távolabbra látni a közvetlen, azonnali jóléténél, tekintettel lenni a jövőre, legalább a saját jövőjére.)
Rendben, de ez eddig csak az egyik oldal volt. Ott van még a nemzetközi pénzvilág, aki szintén nem boldog attól, ha valaki az útjába próbál állni. Neki mások az eszközei – és amennyire látom, igen, ott vannak Brüsszelben, és lobbiznak a saját érdekükben, ami, tény és való, ugyan galádság, mint Orbán brüsszelezése. Még az is igaz, hogy Brüsszel és a nemzetközi érdekcsoportok szemlélete is közelebb áll egymáshoz, hiszen mindkettő nemzetközi. De, a kettő akkor sem ugyanaz: az egyik egy alapból érdekalapon szerveződő, profitorientált társaság – a másik a polgárságnak egy szakmai alapon létrehozott szervezete.
Nekünk az volna a feladatunk, először is, hogy helyesen lássuk kik állnak itt egymással szemben. Ez nem csak a mindenfelől érkező ködösítés miatt nehéz, hanem azért is, mert az emberek egyszerűséget akarnak, és ami több mint kettő, az már sok, ami nem fekete és fehér, az már bonyolult. És gyanús. Ugye milyen bonyolult ez is, amit itt elmondtam? Ugye mennyivel egyszerűbb azt mondani, hogy a külföldi rossz, a magyar jó? Ugye, hogy lehet, hogy én is csak azért kavarok, mert akarok valamit… Lefizettek. Megtévesztetek. Emberek, nem kell, hogy mindent megértsétek. Abban volna jó fejlődni, hogy nagyjából tudjátok, hogy mi merre, hogy nagyjából be tudjátok lőni, hogy mi ködösítés és mi nem az, hogy ki az, aki a valóságot próbálja magyarázni – a gyakran nem fekete és fehér valóságot.
A másik, hogy próbáljunk egy kicsit messzebbre látni a létfenntartásnál, az itt és mostnál, a saját közvetlen érdekeinknél.
Valamint, hogy próbáljuk felismerni, hogy ki tesz a nép érdekeiért és ki ellenük. Illetve, hogy tegyük meg, amit lehet azért is, hogy megtisztítsuk a politikát – itthon, és igen, Brüsszelben is. Van mitől.
Ami még a ködösítést illeti, az egyes érdekcsoportok által használt ideológiákról röviden: a nemzeti jobboldali – és a liberális baloldali ideológiáról. Összetartozás – és szabadság: mindkettő jól hangzik. Mindkettőnek van valóságalapja is, abban az értelemben, hogy jóra is képesek: sorsközösség, összetartás, szolidaritás – a másik oldalon pedig például az elnyomottak felszabadítása, stb… Meg még egyszerűek is – könnyű tehát őket eladni. Csakhogy a rájuk épülő rendszerek urait is jól szolgálják ezek. Meg a belőlük gyártott a szólamok. Liberalizáció – szabadság – „szabad” kereskedelem: a multik és a CEO-k máris dörzsölik a kezüket. Nemzet, nemzeti lelkület, nemzeti egység – más sem kell a jobboldali populistáknak. Ezeknek is jó volna, ha nem dőlnétek be olyan könnyen. (Bővebben lásd a könyvben az ideológiákról írtakat.)
Jó rendben, kérdezhetitek, de ha ezek nem, akkor micsoda? Mi vezérelje a társadalmat és az emberek gondolkozását? Hát ez sajnos nem egy egyszerű kérdés, mert az imént elvetett kettőnek van kiépített ideológiája, pénze és hatalmi rendszere – és ha ezen kívül szeretnénk valamit, ahhoz valami újat kell megteremtenünk. Két dolog, amivel el lehet indulni: 1) Brüsszel; 2) Ha megtanulunk tisztán látni – akár az Egyvilág segítségével. Mint mondtam, tudom, hogy ezek is tökéletlenek mind a ketten, bőven van mit javítani rajtuk, és nem remélhetünk gyors megoldást tőlük. Egy irányvonalat kijelölnek azért, ami, hosszabb távon, esetleg, elvezethet egy jobb világhoz. Kezdetnek az is valami, ha ezeket, amiket itt elmondtam, megfontoljátok, és észreveszitek, amikor az urak csak etetnek benneteket.
* * *
Néhány kapcsolódó megfontolás még. Az egyik, hogy ha az ember pénzt akar keresni, akkor azt nem nagyon tudja másképp megtenni, mint hogy valamelyik érdekcsoportnak eladja magát. Vagy, ha karriert akar csinálni: mert egy bizonyos szint fölé nemigen lehet anélkül eljutni, hogy a politikába bele ne ártaná magát az ember, jóban kell lennie a nevezett oldalak egyikével-másikával. (Ami azt illeti, akár mindkettővel: vannak ugyanis ügyes emberek, akik menet közben is tudnak lovat váltani, időről-időre át tudnak nyergelni a nyertes hátasra.) Igazán nagy pénz, nagy karrier nemigen van ezen kívül. (Főleg, ha valaki, mondjuk úgy, nem kimondottan tehetséges – bár a tehetségeseknek is könnyen keresztbe tudnak tenni a hatalom bitorlói.)
Így tehát ott, ahol a párthűség számít, igencsak közepes emberek is magasra tudnak kerülni. A jó képességekkel bírók nagy része meg eladja magát, így a tehetség is az urakat szolgálja. Az pedig, hogy valaki eladta magát többek között azt is jelenti, hogy befogja a száját. Ezért ritka az olyan, aki képes megérteni és elmagyarázni a valóságot, és még kívül is maradt a rendszeren, hogy azt megtehesse. Úgy, ahogyan azt itt láthattátok.
Megjegyzem, az sem igaz, hogy mindenki ugyanolyan becstelen, aki megalkuszik az érdekcsoportokkal. Vannak, akik csak, a tisztességes mértékig, kamatoztatni szeretnék a képességeiket és erre nincs más lehetőségük. Meg persze a kisemberek, akik a szimpla kis megélhetésükért szolgálják a rendszert. Ugyanakkor azonban ott vannak a törtetők is: a pénz és a hatalom a pénzre és hatalomra éheseket vonzzák, így az effélék feldúsulnak a közelükben. Egyszersmind elriasztják a becsületeseket, pont azokat, akikre bízni kellene az országot és a világot. (Nem mellesleg a becsület mellé egy jó adag gyakorlatiasság is elkélne.)
A végére pedig, hiszen az úgysem érdekel senkit: a jövő. A (jelenlegi) közérdek mellett a jövő a másik olyan dolog, amit egy ilyen szakmai alapokon életre hívott szervezet képviselni tudna, a jelenben érdekelt érdekcsoportokkal szemben – sőt, a szintén a jelenben érdekelt néppel szemben is. Na, ez még az, ami nem könnyíti meg Brüsszel életben maradási esélyeit, mert itt aztán teljes az egység: abban, hogy éljük fel a jövőt, most. Valakinek azonban jó volna a jövővel is törődnie, különben nem lesz. Vegyük észre, hogy erőtlenül ugyan, de még mindig az EU az, aki a leginkább próbálkozik a világon, például a klímavédelemmel.
(És vannak más, széleskörű összefogást igénylő problémák is, mondjuk a nemzetközi tőke megfékezése: ezeknél is arra volna szükség, hogy valami összefogja a széthúzó nemzeteket. Az EU azonban nem a világ, és még a saját háza táján is gyenge. Talán a példamutatás révén valamivel többet ér az, amit meg tud tenni – de nem sokkal.)
