Erről nem szeretnék már túl sokat beszélni, mert a korábbi üzenetekben elmondtam már, amit érdemes, a helyzet pedig nagyjából változatlan – meg az, is hogy mit kellene tenni, szerintem: fegyverszünetet kötni, anélkül, hogy elismernénk az orosz hódításokat, és a szankciókat is fenn lehetne tartani. Miért? A további pusztítás és szenvedés elkerüléséért is természetesen, legfőképpen azonban a további eszkalálódás veszélye és az atombomba miatt – mert ezt szerintem nem féljük már eléggé, talán a döntéshozók sem. Ezek a tankszállítmányok is egy újabb lépésnek bizonyulhatnak ezen az úton. (Illetve amennyire a hétköznapok részévé vált már ez az egész…)
Pár megjegyzés:
● Elégetett pénzek
Ahogy ömlenek bele ezek a milliárdok és milliárdok – csak azért, hogy a másik oldal milliárdjaival kölcsönösen eliminálják egymást…
(Természetesen az öldöklés se kisebb baj.)
● A kisebbségek helyzetének felülvizsgálata Ukrajnában
Ami kétségkívül tarthatatlan volt, és a helyzet háború előtti eszkalációjának fontos tényezője: most végre, az EU nyomására jelentősen enyhítettek rajta. Mondhatnám, hogy ezt még a háború előtt meg kellett volna tenni, és akkor, háború sem lett volna. Ebben van igazság – látni kell azonban, hogy ez is egy reakció volt az orosz fenyegetésre és a Krím elcsatolására, és hogy az egész ügy kiindulópontja akkor is az oroszok (Putyin) nagyhatalmi igényei, hogy nekik joguk van egy befolyási övezetre, megmondani azt, hogy Ukrajnában mi legyen. Tudtommal eleve ezért kanyarítottak hozzá Ukrajnához orosz lakta területeket, még a szovjet időkben, most pedig ezért fájt nekik Ukrajna közeledése a Nyugathoz.
Úgyhogy a kérdés, amit minden Putyin párti tegyen fel magának, hogy Ukrajna akart-e valaha is belebeszélni Oroszország ügyeibe? Hát fordítva? De még mennyire. Az igaz, hogy ezek után már oda-vissza ment az adok-kapok, az ukránok is oktalan válaszokat adtak – azonban az egész kiindulópontja az oroszok nagyhatalmi görcse.
Meg az is igaz, hogy korábban pl. az USA is csinált ronda dolgokat a világban, és most is kavart az oroszok körül – de nem támadott, nem is szándékozott, itt és most finomabb módszerekkel operált – ami persze, hogy jobban tetszett az ukránoknak is. Most láthatjuk, hogy mennyire igazuk volt, hogy nem az oroszokkal akartak barátkozni. Nem is fog akarni senki, ezek után, jó darabig.
Hogy milyen alternatívája volna az oroszoknak? Hát az, ami az összes Nyugat-Európai ország számára sem olyan elviselhetetlenül ciki ma már: oldani a nagyhatalmi görcsöt, összejönni az európai országokkal, és alkotni velük egy közös tömböt – ami lehet, hogy elég bürokratikus, bajos és tehetetlen, meg nem is egy világhatalmi tényező – de még mindig a leghumánusabb és legélhetőbb hely a világon.
(Jó, a kötelező: közben az EU-ra is ráférne egy jó adag józan paraszti ész.)
● A hatalom szürrealitása
Amelyet most ismét élőben szemlélhetünk: hogy van egy ember, most épp Putyin, és mindenki úgy táncol, ahogy ő fütyül, még akkor is, ha a nagy többségnek rossz az, ami történik, beleértve Putyin saját népét is…
Mindenekelőtt a korrupciós botrány, ami pont ugyanannyira szégyenteljes, mint ami nálunk van, igen; vagyis, az EU-s korrupciót sem menti az, ami nálunk van – és a magyar korrupciót sem az, hogy az EU-ban is ülnek disznók. Ezt tartsuk itt legfőképpen szem előtt.
Meg azért azt, hogy ott legalább lebuktatták őket, és ment a dutyiba. Meg, hogy ott nem olyan rendszerszintű, nem olyan szervezett a lenyúlás, mint itt nálunk. Ezzel együtt valószínűleg odakint sem ez az egyetlen csontváz a szekrényben – nálunk viszont gyakorlatilag szekrény sincs, a csontvázak ott táncolnak mindenki orra előtt. Ez azért nem elhanyagolható különbség – de, nem győzöm hangsúlyozni, ettől még az EU-s alelnök és társai sem lesznek kevésbé bűnösök.
És az emberek máskor is előszeretettel mutogatnak a másikra, hogy de hiszen ő is miket tett már, na ugye, hogy én nem is vagyok olyan rossz. Annak ellenére, hogy evidens, hogy ettől még a saját bűnük nem lesz kisebb, terelésnek be tud válni. Jó volna, ha nem hagynák magukat terelni.
Meg hogy sokaknak semmi sem elég… Az EP alelnök asszonynak sem az a nem kevés pénz, amit egy ilyen pozícióban biztos, hogy megkap teljesen legálisan is. Mellette meg köztiszteletben áll. Amikor pl. nekem is elég egy kis lakás Pesten, meg nem sokkal több, mint amit megeszek. Meg amikor még ennyivel is kb. benne vagyok a leggazdagabb 10%-ban, világszinten nézve. Mit szóljon a maradék 90? De egyeseknek ennél jóval több sem elég. Főleg, gondolom, azoknak, akik ilyen magasra könyökölték magukat.
* * *
Egy másik EU-s fejlemény, a női kvóta a nagyvállalatok vezetésében, vagyis, hogy törvényileg előírnák, hogy a nagyvállalatok vezetői között 30-40 százalék nőnek kell lennie.
Korábban említettem, hogy szerintem is ráférne a világ (és a vállalatok) vezetési stílusára, bizonyos nőiesítés, elmozdulni ettől az agresszívan versengő férfias szemlélettől az empatikusabb, gondoskodóbb, kompromisszum kész, összebékítő nőies irányba. Ezt továbbra is így gondolom – két dologban viszont kevésbé vagyok biztos.
Az egyik, hogy valószínűleg nem a jobb vezetés a fő cél, inkább az, hogy a nők pozíciói, keresete javuljon. Egyébként ez is jogos, amennyiben arról van szó, hogy egyenlő munkáért egyenlő fizetség járjon, egyenlő képességekkel egyenlő esély adassék mindenkinek. És ettől még magával hozhatja a jobb vezetést is.
A másik kétségem, hogy mennyiben különbözik a férfiakétól azoknak a nőknek a mentalitása, akik ilyen magasra nyomultak. Mert a biológiai és a mentális nem nem teljesen jár együtt, xx-szel is lehet valakinek férfias a gondolkodása.
* * *
Végül, lehet, hogy már mondtam, de akármennyire is küszködik, és akármennyire is lesajnálják Európát a maga idealizmusával, (például környezetvédelmi és menekültügyi szempontból), a gazdasági dinamizmus hiánya miatt, vagy, mert katonailag gyenge – számomra így is sokkal szimpatikusabb, mint ezek az arrogáns, törtető nagyhatalmak az oroszoktól, az USA-n keresztül Kínáig. S bár az Unión is lenne min javítani, az biztos – mégis úgy vélem, hogy jobb hely lenne a világ, ha a többiek is így gondolkodnának.
Honnan ez a mentalitás? Nagyrészt onnan, hogy Európa már kellőképpen pofára esett a háborúival, főleg a II. vh-val – előtte ugyanis itt is ugyanaz ment, mint sokfelé még most is, a szokásos hatalmi dulakodás. A háború alapvetően nagyon rossz dolog, de, mint a könyvben is írom, némi jó abban is akad – például a megszeppenés a pusztítás láttán. (Az igaz, hogy az oroszokon is keresztülment az úthenger, de ők dicsőséggel jöttek ki alóla. Azonkívül az évezredes kulturáltságnak is lehet némi köze az európai mentalitáshoz – de azt tudjuk, hogy nem olyan sokkal korábban az nem volt akadálya sok ronda dolognak.)
Megjegyzések:
● Nyugat-Európa másik szégyenfoltja a gyarmati múlt, az kétségtelen, és az is valószínű, hogy nélküle, az akkor összerabolt kincsek nélkül, ma sem tartana itt, kevésbé állna módjában idealistáskodni is.
● A fogyasztás szintje náluk is fenntarthatatlan, és a klímavédelmi próbálkozásaik is legfeljebb félkomolynak mondhatók – de még mindig ez a legtöbb, amit bárki is tesz.
● Végül, hogy az arrogánsak nemcsak a nagyhatalmak tudnak lenni, bár nekik legalább van erejük is hozzá. Hanem a kishatalmak is, lásd Orbán brüsszelezését – aki viszont iszkol vissza a pénzért, amint kicsit rosszabbra fordul.
Először a katari VB-ről, utána pedig Pelé halála kapcsán, amik felmerültek bennem.
Tehát a VB. Meg az ára, és hogy semmi sem volt drága a szórakoztatás oltárán, most még kevésbé, mint valaha. Azt írta az újság, és nem a Blikk, hanem a Guardian, hogy valami 6500 vendégmunkás halt meg az előkészítés évei alatt – amit elképzelni is nehéz, hogy hogyan. A másik meg az elköltött egészen elképesztő 220 milliárd dollár, amivel toronymagasan ez a mostani volt a legdrágább VB az összes eddigi közül.
Miket mutatnak ezek a számok? Azt, hogy ahonnan a vendégmunkások jöttek, India, Pakisztán meg a környékük, ott nagyjából olyan olcsó az emberélet, mint amilyen a pénz Katarban. Semmi új, az igaz, csak jól szemlélteti a helyzetet a világban – azt is, hogy az araboknál mekkora hegyekben áll a pénz. Lásd még a 170 km-es várost is, amit állítólag építeni terveznek. (És ami már megint mekkora ökörség, már csak logisztikai szempontból is, SZVSZ. Még nagyobb, mint Metaverzum, mert az legalább csak virtuális.) Mindez természetesen semmi másnak, mint a jó szerencséjüknek, az olajnak, köszönhetően.
És ez az egész, az olaj fűtötte foci fieszta is, a klímakatarsztrófa árnyékában. Nem azt mondom, hogy ha teheti, ne érezze jól magát egy kicsit az emberiség tetemes hányada, csak azt, hogy ez is része a szürreális elmeállapotnak, ami ma jellemzi az emberiséget.
Még azt, hogy messze nemcsak magáról a fociról van szó, mennyi minden más biznisz is kapcsolódik hozzá: a turizmus, a TV eladások, a kocsmák, plusz az edző, a gyúró, a kommentátor, a sportújságíró, a sportorvos, a sportdiplomata, stb…
No meg a kedvencem, de ez tényleg az, ahogy a japánok kitakarítottak maguk után. (Többek között nekik is jót tett egy háborús pofára esés.)
* * *
A másik Pelé halála – aminek természetesen én sem örülök, csak ez megint felidézi, hogy hogyan, milyen irracionálisan működnek az emberek, a társadalmunk, főleg így a királynő után nem sokkal, milyen illúziókat gyártunk magunknak.
Az élsportról már részletesen leírtam, miket gondolok, úgyhogy azt nem akarom elismételni. Most csak röviden, hogy vegyük már észre, miképp csináltunk legendát egy (majdnem) ugyanolyan emberből, mint, ha nem is épp bármelyikünk, de még nagyon sokan közülünk. Úgy, hogy először is kitaláljuk, hogy egy darab felfújt bőrdarabot elhelyezni egy téglalap alakú nyílásban, az a nagy valami. Utána meg jött valaki, akinek kétségkívül eleve tehetsége volt a bőrdarab-elhelyezéshez, meg nagyon sokat gyakorolta is – minek eredményeképpen nemhogy felnézünk rá és magasztaljuk, hanem egyenesen istenné avatjuk. Bőr-elhelyező istenné, stadiont neki minden országban. Ébredjetek már föl.
Ezzel természetesen nem akarom kisebbíteni a minden bizonnyal meglevő jelentős emberi erényit neki, a kitartását, a csapatszellemét, a tisztességét, a szerénységét, stb… Nem ismerem, és nem is követtem őt, de azt minden további nélkül elfogadom, és támogatom is, hogy mindezekért kijár neki az elismerést – csak nem ENNYI. (Pont úgy, ahogy a királynő esetén, és elég hasonlóan Karikó Katalin összes díjaihoz és kitüntetéseihez is.) Mert ilyen emberből millió van, s bár a bőrhöz kevésbé értenek, emberi értékeiket tekintve viszont akár túl is tehetnek rajta, valószínűleg a saját környezetünkben is akad belőlük. Pelé az ő szimbólumuk is – de legyünk már képesek szétválasztani a valódi személyt, a szimbólumtól, mindazoktól a címkéktől és fikcióktól, amikkel csak felruháztuk őt.
(Még ami Karikó Katalint illeti, és hogy megérdemli az elismerést és figyelmet, de miért nem ennyit? Például, mert pont így vették el tőle saját magától annak idején a már akkor megérdemelt figyelmet az akkori Karikó Katalinok. Természetesen ez nem csak rá, hanem minden más hasonlóan elhalmozott emberre is vonatkozik. Valamint hazabeszélés, és ki vagyok én, hogy ilyeneket mondjak.)
(Illetve még az, hogy Karikó azért letett valamit az asztalra – de mi van a sok megélhetési celebbel, akik gyakorlatilag csak azért híresek, mert híresek? Nos, ők aztán tényleg nem érdemlik meg a drága figyelmet – viszont azt is meg kell érteni, hogy ez egy másik műfaj: ők ugyanis rágógumi. Egy termék, amire a rágózni vágyó emberek vágynak. Rágózni pedig nem bűn, rágógumit gyártani sem az.) (Csak Szingapúrban legyen óvatos vele az ember.)
Szintén nem akarom kisebbíteni a sport társadalmi pozitívumai, az egészségmegőrzéstől, a békés versengésen át, odáig, hogy célt és jótékony hatású elfoglaltságot ad sokaknak. Meg példaképeket. (Meg még sok minden más, lásd a fenti linken – de a negatívumokat is, például, ahogy a politika felhasználja a sportot.)
De ettől még szentségtörő dolog ilyeneket mondani egy bálványról. Viszont, emberek: ez csak a valóság. Az embereknek bálvány kell, jó nagy és súlyos, amibe kapaszkodni lehet. A szentség pedig azért szentség, mert arról csak jókat szabad mondani, akkor is, ha nem úgy van. Én ezzel, meg a többi szentségtörő kijelentéssel is csak egy lehetőséget kínálok azoknak, akik fel mernek ébredni abból a kollektív delíriumból, amelyben élünk.
(Meg az ég szerelmére, ne fizessünk már nekik, ezért, ilyen elképesztő összegeket. Miközben az EV, meg mindazok, akiknek segíthet reálisabban látni a dolgokat, Ronaldo fizetésének, nem viccelek, az egymilliomod részével is sokra tudna menni.)
De, mint mondom, ki vagyok én, hogy hallgassatok rám? Egy senki, aki nemhogy VB-t nem nyert háromszor, de még a tombolán is csak egyszer, egy narancssárga műanyag tálcát, azt is negyven éve. Meg hát ott ez az egész hatalmas tömeg a kellemesen bódító közös lázálmaikkal: sokkal könnyebb közéjük besimulni.
Két ilyen eset is volt mostanában, az egyik az FTX kriptotőzsde csődje, és vezetőjének bukása, a másik, pedig a Theranos vércsepplabor vezetőjének Elizabeth Holmesnak az elítélése.
Mindkettő jogos – viszont lássuk azt is, hogy ezek ketten nem jutottak volna ilyen magasra, nem tudtak volna ekkorát zuhanni sem, ha mi magunk, korábbi csodálóik és főleg a befektetőik nem akartak volna maguk is hinni nekik, nem lettek volna elvakulva a csillogó-villogó high-tech újdonságoktól. Lásd a könyvben is, hogy az újdonságokra azért is jellemző, hogy ilyen lufik lesznek belőlük, mert az, hogy újak, segít elhinni róluk, hogy megváltják a világot, ők lesznek a next big thing. (Tessék már az EV-ről is elhinni.) ;)
Mi az, hogy, nemcsak a sztártápperek, de a sztárok, a nagy befutott tech mogulok is eléggé el tudnak varázsolódni, lásd különösen Zuckerberg Metaverzumát, Bezos űrkolóniáját és Musk bombasztikus ötleteit, kiváltképp a Mars kolonizálását. És nem hiszem, hogy ez mind csak marketinglózung a részükről. Ugyanis ők is úgy vannak vele, hogy ha ezt el tudták érni, akkor miért ne tudnának bármit elérni, határ a csillagos ég. Hát például azért – meghagyva nekik, hogy ettől még valóban kiváló vállalkozók – mert ennyire azért nem egyedülállóak ők sem, sikerük legalább annyira köszönhető annak is, hogy jókor voltak jó helyen.
(Plusz még egy érintőlegesen: hogy mennyire jövedelmező dolog a csatornákat, a platformot a kezünkben tartani, amin keresztül mások szolgáltatnak egymásnak. Tehát, például az Amazon, ami nemcsak maga árul, hanem kiskereskedők milliói is az ő platformján keresztül értékesítik a termékeiket – az Amazon pedig minden eladást megsápol. De hasonló a Facebook is, melyen keresztül az emberek gyakorlatilag egymásnak „szolgáltatnak”, a YouTube, ami egy világméretű reklámfelület is, az Uber, az Airbnb, stb… Mi több, hasonlóak a bankok is, akik nagyrészt nem a saját pénzüket adják kölcsön, (bár ők azért maguk is szolgáltatnak), és még a vasúthálózatok is, kivált a korai amerikai vonalak, melyek a csatornát biztosították, amin keresztül az árucikkek el tudtak jutni termelőtől a vásárlóig.)
A kriptók apropóján ajánlom továbbá bevezető jellegű beszélgetésünket a témában. Valamint, ha még nem olvastátok, a high-tech hájpról általában ezt az írást.
(Meg még egy érdekeske: hogy hívják Elizabeth Holmes apját? Christian Holmes IV. Hát a gyerekét? Christian Holmes V. Lehet tippelni, hogy a nagyapja hányas számú volt. Szóval, hogy az ilyesmi is elárul valamit a dinasztiáról, meg annak a mentalitásáról.)
