Egyvilág - Fórum

(Az alábbi egy rövidített változat, emlékeztetőül. A teljes változatot ezen a linken találod. A megjelenő oldalon, ahogy áll, a legfelső sorban kattints a címre vagy a doc vagy a pdf linkre.)

(Hozzászólni a szöveg alatt lehet.)

1.   Az etikáról általában

Jelen téma az etika fejezet első darabja, melyben számos további téma taglalja a kérdéskört, ez pedig itt egy bevezetés. Lásd még ‘Az etika elvei’ témát, a könyv elején, amely összefoglalja a mű etikával kapcsolatos legfontosabb megállapításait.

1.1. Az etika definíciója és fontossága

1)    Definíció

Az etika a helyessel, a helyes cselekvéssel foglalkozik. Két oldala van neki:

○    Hogyan viselkedjen az ember másokkal?

○    Mit érdemel az ember, mi az igazságos?

Miből ered e két oldal? Az ember etikai motivációjából, abból, hogy az ember egyrészt szeret helyesen cselekedni, másrészt szereti, ha vele szemben helyesen cselekszenek. A két oldal között szoros a kapcsolat, fel is merülhet, hogy nem ugyanaz a kettő? De nem: mint látni fogjuk, attól még, hogy valaki megteszi, ami tőle elvárható, az nem feltétlen szolgáltat igazságot a másiknak.

Etikai kérdések többnyire az emberi cselekvéssel kapcsolatban merülnek fel: etikátlanok, velünk szemben igazságtalanok lehetnek az egyes emberek; illetve a társadalom is, mely gyakran aktívan generálja, fenntartja a társadalmi egyenlőtlenséget. Ráadásul a természet sem igazságos: sok ártatlan ember születik nyomoréknak, szenved véletlen balesetet, stb…

2)    Az etika fontossága

Ha az emberek etikusan viselkednek, annak számos előnye van, az egyéni szinttől a globálisig: onnan, hogy kedvesebbek egymással, odáig, hogy hajlandóbbak áldozatot vállalni a Föld megőrzéséért a következő nemzedékek számára. Az emberekben ráadásul eleve megvan az indíttatás, az etikai érzék, amiből, jól ápolva, hatékony eszköz válhat a világ jobbá tételére.

1.2. Etikai elvek

Az etikai elvek mondják meg, hogy mi helyes és mi helytelen. Etikai elv például, hogy az időseket tisztelni, a segítségre szorulókat támogatni helyes – lopni, az ártatlanokat bántalmazni viszont helytelen.

●    Belső és külső elvek

Belső elv az, amit valaki önmaga helyesnek tart; külső elv pedig, amit mások, az emberek általában helyesnek tartanak, elvárnak tőlünk.

●    Az etikai elveink több forrásból származhatnak

●    Az etikai elvek sokfélesége

Illetve egyének és társadalmak közötti különbségeik.

Az idősek tiszteletétől az ellenség elpusztításáig, a lopástól a környezetvédelemig sok mindent lehet helyesnek és helytelennek tartani.

Valamint, az egyik ember ezt tarthatja helyesnek, a másik pedig azt, vannak, akik szerint a homoszexualitás helytelen, mások inkább a vallásos hitet kárhoztatják, stb…

Továbbá, az egyik társadalomban, kultúrában ez az elfogadott, a másikban az: az ókori rómaiaknak például nem okozott fejfájást a gladiátorok halálos küzdelmén élvezkedni – mások meg még arra is vigyáznak, hogy nehogy egy bogarat eltapossanak.

2.   Az etika eredete

2.1. Az etika motívuma

Az etika motívuma alatt a fentebb már említett két indíttatásunkat értem: azt, hogy az ember szeret helyesen cselekedni, és szereti, ha vele szemben is helyesen cselekednek. (Azért nevezem ezeket motívumoknak, mert az érzületeink egyúttal motiválnak is bennünket, jelen esetben helyes cselekvésre késztetnek.)

Van tehát bennünk egyrészt ez a motiváció, maga az, hogy szeretünk általában véve helyesen cselekedni, stb… – másrészt pedig van ennek a motivációnak a tudatos tartalma, az etikai elvek, hogy mit tartunk helyesnek. (Amihez még hozzátehetjük, hogy az ember jónak tartani is szereti önmagát.)

Vegyük észre továbbá, hogy az etikai motiváció csak egy az ember számos különféle motivációja között, sok minden más is mozgat bennünket: szeretünk birtokolni, enni, szexelni, stb… – és ezek gyakran ütköznek az etika motivációnkkal. A különböző motivációink lehetnek erősebbek és gyengébbek, ily módon a többi gyakran felülkerekedik az etikain: lopunk, akkor is, ha ezt magunk sem tartjuk helyesnek, állatok húsát esszük, akkor is, ha rossz dolognak tartjuk a leölésüket, és így tovább. Ekképp az ember olyan dolgokat is tesz, amelyeket maga is helytelenít; és az is látható, hogy nem önmagában az etikai motivációnk ereje dönti el, hogy mennyire cselekszünk helyesen, hanem az, hogy a többi motivációhoz képest mennyire erős ez a mozgatórugó.

Valamint emberről-emberre is változó, hogy kiben melyik motiváció mennyire erős: valakinek fontos az, hogy mennyi mindent birtokol, az esztétikai érzéke ugyanakkor nem túl erős, és az sem különösebben érdekli, hogy helyesen cselekszik-e: ő arra fog törekedni, hogy minél több mindent megszerezzen magának. Másokban másképp néz ki ez a mix, másképp is cselekszenek. A többi motiváció társaságában, mindenkiben különböző mértékig jut tehát érvényre az etikusság is.

2.2. A „helyes” alapvetően a boldogságból fakad

Nézetem szerint…

Helyes az, amikor boldoggá próbálunk tenni másokat, illetve amikor valaki azt kapja, amit megérdemel.

Helytelen ennek az ellenkezője. Ez egy igen egyszerű alapvetés – a részletek azonban sokkal bonyolultabbak.

A bonyolultsághoz vegyük hozzá az etikai elvek fentebb részletezett változatosságát, változékonyságát, és máris láthatjuk, milyen képlékeny, bizonytalan terület az etika, mennyire nem egyértelműek etikai ítéleteink, milyen könnyen gondolhat két ember mást helyesről és helytelenről.

3.   Az etikai rendszerek tökéletlensége

Etikai rendszernek nevezem egy kultúra, vallás, stb… etikai elveinek (összefüggő) összességét. Az etika általános komplikáltságán túl ezeknek a rendszereknek is megvannak a tökéletlenségeik:

●    Általánosság

Mivel etikai elvekből állnak, csak általános eligazítást tudnak nyújtani helyesről és helytelenről, a konkrét esetekre való alkalmazásuk bizonytalan.

●    Rossz elvek

Az ellenség kíméletlen elpusztítása és a rabszolgaság csak kettő a sok csúnya, embertelen dolog közül, melyet jóváhagytak már különböző etikai rendszerek.

●    Árukapcsolás

Az etikai elvek gyakran csomagban érkeznek; mint ahogyan a tízparancsolatban is együtt szerepel az, hogy „Tiszteld atyádat és anyádat”, „Ne hazudj”, „Ne paráználkodj”, és hogy „Isten nevét hiába ne vedd”.

Az embereknek ezeket a csomagokat egyben kínálják, azokat összességükben kell elfogadniuk – holott nem feltétlenül ugyanolyan jó, hasznos azok minden eleme.

Ezen kívül az etikai elvek gyakran az etikán kívüli dolgokhoz is kapcsolódnak, mint a vallásban, ahol a szüleink tiszteletén túl biztosítanak bennünket Isten létéről, előírják, hogy imádkozzunk, képet adnak a világ eredetéről, és reményt az örök életre, de gyakran még azt is megmondják, mit ehetünk és mit nem, stb…

●    A forma védelme, különérdekek

Mármint egyrészt a biológiai formáé, az emberi fajé: „ne ölj”, a családalapítás támogatása, a gyermekek védelme; másrészt a társadalmi formáé: „ne lopj”, a hagyományok, törvények tisztelete, stb…

A társadalmi rend védelme egyúttal a fennálló rend haszonélvezőinek is kedvez: így, ha a nép tiszteli a törvényt, abból az uralkodó réteg is profitál, ha tiszteli az Istent, az pedig a papságot erősíti.

●    Az etikai elvek informális átadása

Különösen a liberálisabb helyeken és időkben kevéssé szervezett az, hogy az emberek honnan és hogyan kapják meg az etikai elveiket, hogyan vélekednek helyesről és helytelenről. (Lásd a vallások visszaszorulását is.) Tegyük azonban hozzá, hogy ha szervezetten adnak át rossz elveket, az sem jó, sőt.

Mindenesetre, az etika fontosságára és bonyolultságára tekintettel azt kijelenthetjük, hogy bizonyos jó szándékú, felvilágosult útmutatás általában elkélne.

Lásd még a ‘Modernitás és etika’ témában, hogy többeknek (vezetőknek, szülőknek, szakembereknek) kényelmes, ha nem kell etikai kérdésekkel foglalkozniuk; valamint az etika újabb keletű háttérbe szorulását, az etikai rendszerek felpuhulását; illetve lásd itt mindjárt, amit a jogról, a jóra való törekvéséről és annak nehézségeiről írok.

4.   Etika és egyéb jelenségek

1)    Értékek és etika

Közös pont, hogy az értékek is a boldogságból fakadnak.

2)    Jóság és etika

Mint a ‘Jó cselekedetek’ témában olvasható, jó cselekedet alatt azt értem, amikor valaki boldogságot okoz másnak. Ezt több okból teheti, melyek közül az egyik a lelkiismerettől való jóság, amikor valaki azért tesz jót, mert azt érzi helyesnek (illetve mert szeretné magát jónak, etikusnak látni).

Másfelől, mint kifejtettem, a helyes is a boldogságból fakad, szerintem, de sok más ember szerint is, helyes jót tenni másokkal.

3)    Vallás, ideológiák és etika

Erre a kapcsolatra már utaltam; különösen a vallás esetén erős ez, mely régóta fontos szerepet tölt be a helyes és helytelen meghatározásában, annak az emberi fejekbe történő beleplántálásában.

4)    Normák és etika

A norma társadalmi szabályt jelent, melyek széles körben meghatározzák, mit hogyan csináljunk. Normából alapvetően kétféle van: a társadalmi norma és a jogi norma. Ezekről részletesebben az ‘Elvek, szabályok, normák’ témában lehet olvasni.

Amikor valaki magáévá tesz egy normát, internalizálja azt, egyetért vele, akkor azt helyesnek gondolja, gyakorlatilag (belső) etikai elv válik belőle a számára.

A jogról, jogi normákról szólva, azok, legalábbis a jogállamokban, igyekeznek jók, méltányosak lenni – ennek azonban még jó szándékkal is megvannak a nehézségei.

5)    Siker és etika $

E kettő, illetve az sikerkritériumok és az etikai elvek között is számos párhuzam fedezhető fel.

5.   Etika az Egyvilágban

A legfontosabbak:

●    A helyes a boldogságból fakad

Ahogy kifejtettem. Ez egy egyszerű és viszonylag objektív alap: a boldogság érzése, lehetősége minden érző lényben ott van, ezt mindannyian megtapasztaljuk, erre építkezve nincs szükség az etikához vallásra, Istenre és miszticizmusra. Egyúttal azt is kerülöm, hogy eszményeknek rendeljem alá a jó és rossz tárgyalását, olyanoknak, mint például a társadalmi egyenlőség. A cél az, hogy ködös mesék és hamis ideológiák nélkül, amennyire lehet, a realitás talaján állva, mondjuk el helyesről és helytelenről, amit lehet.

●    A jóság és etika ápolása

Van ennek a könyvnek a végén néhány téma, programpont, hogy nagyjából merrefelé kellene törekednie az emberiségnek. Ezek közül az egyik ‘A jóság és etika ápolása’, mert hatékony eszközt látok bennük a világ jobbá tételére, amit modern korunkban sem kellene hanyagolnunk. Bízom benne, hogy felvilágosult, földön járó módon közelítve a kérdéshez, mind egyéni életünkön, mind közös sorsunkon nagyban segíthetnek.

●    Praktikus tanácsok

‘Az ember élete’ könyv végén található a ‘Hogyan érdemes jónak lenni’ című téma, mely igyekszik összeszedni, miképp törekedjünk a jóra, úgy, hogy az másoknak és önmagunknak is a legjobb legyen.

[ Frissítve 2021.11.11-én. A fontosabb változások szögletes zárójelben. ]

Egy kis szubjektív élménybeszámoló a benyomásaimról, élményeimről, annak kapcsán, hogy másfél év után most tértem vissza Pestre vidékről.

Szóval, otthon elképzeltem, hogy mennyi minden változhatott itt azóta, sok minden felépült, gondoltam, kész lesz a liget, meg mellette a múzeumok, stb… Ehhez képest első este elmentem sétálni egyet, és hát, egy-két dolog valóban felépült félig, de a túrás és rendetlenség akkora, ha nem nagyobb, mint amikor a járvány elején utoljára láttam.

Maga a séta is élményszámba ment, Pest fő útjain, bokáig a szervetlen, szerves és élő szutyokban. Hasonló benyomásom egyébként volt Szegedről, néhány héttel korábban: hogy rendetlen és koszos, ahhoz képest, amire emlékeztem. Meg hogy ennek mi az oka? Az egyik ok másnapra kiderült, hogy ugyanis szombat este volt, ami higiéniai szempontból nem erőssége az emberiségnek. Rendesen máskor is vadállományból szoktam észrevenni, hogy vasárnap reggel van, mert mindenfelé rókák hevernek. De ezen kívül is meglátszik mindkét városon a romlás, a bezárt üzletek, piszkos kirakatok – amiben a járványnak, meg ami közben történt a gazdasággal, annak is jelentős szerepe van, mindenképp.

Azt találgatom, mennyiben átmeneti ez az állapot, és mennyire előidézője neki a nagyobb, hosszabb távú romlás. Talán még kevésbé – viszont aki szeretne egy előképet az eljövendő szép napokról, annak érdemes tennie egy kört a Dózsa György út – Andrássy – Nagykörút – Margit híd – Duna korzó – Rákóczi út – Keleti útvonalon. Az utóbbi szakaszon aztán a Corvin Áruház tette fel a koronát apokaliptikus utánérzésre, amely, így a burkolatától megszabadítva, pont úgy néz ki, mint atomtámadás után.

Pár nappal később aztán, na, mondom, lefestem az ablakom meg az ajtóm, hogy legalább az ne olyan legyen, mint egy Mad Max díszlet. A rádió szólt közben, benne pedig a Maldív-szigetekről, az ottani luxus bungalókról volt egy kis élménybeszámoló, többek között azzal, hogy az idén minden korábbinál több honfitársunk látogatta meg őket, volt, hogy egyszerre több ezer magyar volt kint. Jó hírek. Végeztem a festéssel, gondoltam, akkor most én is meglátogatom a Városligetet, egy kisebb levegőzés erejéig.

El is indultam, de még mielőtt odaértem volna, nem messzire, egy bezárt pékség ajtajában, a troli megállóval szemben ott hevert egy annyira nem is rosszul szituált, de nem túlöltözött ember.  Hideg volt, másnap reggelre fagyot jósoltak. Ügyet se vetett rá senki. Előbb én sem sokat, de aztán nem hagyott nyugodni, hogy mi lesz ezzel itt, ha elalszik: visszamentem, mondom neki, öreg, reggelre itt megfagysz.

Kicsit próbáltam noszogatni, de lábra állni nemigen tudott, viszont azt kinyögte, hogy van neki lakása. Vigyem haza egy távoli utcába. Hát az messze van, figyelj, hívok segítséget. Jó, de ne rendőrt. Úgyhogy mentő lett belőle. Mentem tovább, mondom magamnak, milyen jó (vagyok), most lehet, hogy megmentettem egy ember életét. Erre mit látok a következő kapualjban? Egy másik ugyanolyat. Na, most akkor mennyire vagy jó? Hát, talán mégsem annyira, őt már talán mentse meg valaki más. (De ezen volt kabát, és forgalmasabb helyen feküdt – úgyhogy megmagyaráztam magamnak. Meg benne van a könyvben is, hogy nem kell 100%-ig jónak lenni.)

Ó és aztán naponta, a Vígszínház előtt kettő, azoknak még szakálla is volt, nem messze egy mobilbolt mellett meg épp rejszolt egy ixedik. Na jó, lehet, hogy vakaródzott, mert ezen még paplan is volt. Mi lesz még itt? Nem hogy ez már most szürreális? Mindezek után pedig hazamegy az ember, vesz egy forró fürdőt és hússalátát vacsorázik, közben duplagondol. Na, most mennyire vagy jó?

Egyszóval szenvedni tudni kell, nem is kevesen tesszük ezt nap, mint nap ebben a városban – ami egyre jobb díszlet hozzá.

[ Frissítve 2021.11.11-én. A fontosabb változások szögletes zárójelben. ]

● Járvány

Azt hiszem, nem csak én állok meglehetős értetlenséggel sokak oltástól való húzódozása előtt, itthon és külföldön. A hazai oltottsági adat még csak hagyján, de például Romániában népességarányosan feleannyi oltást adtak be, egészen elképesztő – és láthatjuk is az eredményét. Meg ezek az utcai balhék nyugaton…

Ebből a szempontból, többé-kevésbé egyetértek azzal, amit a kormány csinál: hogy az egészségügyben kötelezővé tette az oltást, azon kívül igyekszik kampányolni mellette – de lezárni nem akar. Nagyjából én is ezt tenném, innentől kezdve legyen mindenkinek a saját felelőssége, hogy megússza-e vagy sem. Két csoport van, akikkel az oltásellenesek kitolnak, (saját magukon kívül): az egészségügyi okból nem olthatók, például a nagyon öregek – a másik meg az egészségügy, az abban dolgozók, akiknek lesz kiket ápolniuk. [Ne feledjük továbbá azokat a nem covid-osokat se, akiknek a kezelését most a súlyosbodó járványhelyzet miatt kell elhalasztani.] Szóval, lehet azt mondani, hogy ez egy szabad ország, mindenkinek jogában áll orosz rulettet játszani – csakhogy nemcsak a saját életük a tét. Az egész országot viszont nem lehet örökre leállítani.

[ Időközben felfutott a járvány, annyira, hogy bizonyos szigorítások már időszerűek lennének, ha másért nem, az előbb említett csoportok védelmében. Viszont egyrészt jönnek a választások, a kormány pedig nem akar a nép lába ujjára lépni – másrészt pedig a gazdaság, (meg az államadósság) sincs a legjobb állapotban, hogy nagyon lehetne fékezni. ]

Megvédeném Orbánt a kínai vakcina ügyében is: szerintem, alapjában véve, jól tette, hogy bevásárolt, akkor is, ha drágán vette, akkor is, ha túl sokat és akkor is, ha nem bizonyult annyira hatásosnak, mint a többi. Miért? Azért mert egy járványszerűen terjedő vészhelyzetben gyorsan kell cselekedni, nincs idő kivárni, hogy az EU mikor mozdul, mikor tud jönni jobb, olcsóbb. A nyerészkedést azonban ez természetesen nem menti, sem a tavaly őszi késlekedést a lezárásokkal. (Valamint a vakcinák hatásosságával, a statisztikákkal sem kellett volna mismásolni, elég lett volna az előbbieket hangoztatni.)

Végül pedig egy klímaszempontból pozitív következmény: hogy az emberek összességében most inkább itthon nyaraltak. Hogy ez mennyire lesz tartós, az erősen kérdéses, már hogy ez most kényszerből történt, nem is csak a járvány, hanem a gyenge forint miatt is. (Bár a gazdagokat az sem akadályozta, lásd majd alább.)

● Díjak és díjazottak

Azt eddig sem titkoltam, hogy nem sokra becsülöm a plecsniket, és bámulom azokat, akik a kezüket-lábukat összetörik értük. Ezen a vonalon is történt néhány említésre méltó esemény az utóbbi időben:

   ○ Lovász László és Vizi E. Szilveszter Széchenyi-díja

Akik mindketten az Tudományos Akadémia elnökei voltak, Lovász épp most, miközben Orbán az egyetemeket is magáévá tette. Erre most mindketten ott virítanak a díjukkal Orbánnal, Áderrel és Kövér Lászlóval összefésülődve.

Nagyon nem akarom bántani őket, részint, mert a kán kegyét valóban nem feltétlenül ildomos visszautasítani, részint, mert Lovásszal volt alkalmam röviden kontaktálódnom: sok eredménye ugyan nem lett, (semmi eredménye nem lett), de legalább érdemben válaszolt, amikor a könyvvel megkerestem. (Ami távolról sem mondható el mindenkiről.) De hát azért mégiscsak. Hogy mennek be egy ilyen után a munkahelyükre?

   ○ Gollam Miklós és Egy Gyűrű mind felett

(A Karinthy-gyűrű, hogy pontosak legyünk.) Már hogy először neki ítélték, aztán mégis visszavonták. („Méltatlanság” miatt, állítólag merthogy meztelenkedett a színpadon.) Erre aztán nekiállt nyílt leveleket irkálni Orbánnak, hogy neki csak azért is kell… (Jó, így, hogy már az ujján érezhette, biztos jobban fáj, mintha kilátásba sem lett volna helyezve.)

   ○ Karikó Katalin általános sztárolása

Zuckerbergtől kezdve, az összes elképzelhető (mínusz egy) díjon át, az ötemeletes falfestményig. Jó, mindenképpen alkotott valami fontosat, amiért meg is érdemli az elismerést, meg én is megnéztem vele egy kétórás interjút, és amellett, mondhatom, embernek is rendes – csak ahogy most felkapták és egymást tiporva öntötték rá a dicsőséget. (Pedig egészen biztos, hogy nem ennyire egyedül az övé az érdem – meg hogy pont azok éltetik most, akik egész életében mellőzték.) Vegyük észre továbbá, hogy mindez nem volna, ha nincs a covid – meg azt is, hogy hány olyan kutató lehet a világban, akiknek nem jött el a saját covidjuk.

● Az emberek leszokása a munkáról

Melyet számos eset demonstrál: hogy Amerikában már azért fizetnek, hogy valaki elmenjen az interjúra, illetve gyerekeket alkalmaznak a McDonald’s-okban; az angliai sofőr- és betakarító munkás hiány (ahol nem minden munkához fűlik a helyiek foga, hogy átvennék az eltűnő vendégmunkások helyét); és a jelenlegi magyar viszonyok is a vendéglátásban.

Ez az elkényelmesedés a jóléti országokban már korábbtól fogva megfigyelhető volt, most pedig a járvány, illetve az ingyenpénz felgyorsította a szóban forgó tendenciákat. Ami jó van a dologban, hogy ez is egy példa arra, amikor az emberek megtapasztalják, hogy „másképp is lehet”, sőt akár még jobb is lehet nekik másképp. Hasonló életmódváltásra, modellváltásra volna ugyanis szükség klímaügyekben is, ahogy előadtam.

És természetesen: csak hasonlóra, nem pont erre. Az életnek, a termelésnek, a dolgok rendben tartásának mennie kell tovább: nem az kell, hogy az embereknek teljes egészében essen ki a seprű a kezükből. Az kell, hogy a hét egyik felében az egyik ember söprögessen, a másikban a másiknak.

● Térdeplő futballisták

A hazai ultrák kedvence. Nos, erről az a véleményem, hogy ez megint csak korunk érzékenykedő szellemének teátrális megnyilvánulása, és pont a focistáknak, a férfiasság mintaképeinek, nem kellene ezt erőltetni. Főleg olyan helyeken, amelyeknek nem sok köze van a gesztus eredetéhez. El is fog múlni, szerintem.

● A tálibok Afganisztánban

Erről a múltkori levében írtam már röviden, később ki is egészítettem. Még néhány megjegyzés:

   ○ „Az ő dolguk”

Hallottam olyat, hogy minek ártjuk bele magunkat abba, hogy „ők” hogy élnek, ha „nekik” így a jó, akkor nekünk mi közünk van hozzá. Nos, ezzel az a gond, hogy nincs olyan, hogy „ők”: Afganisztán népét, csakúgy, mint minden más országét, számos törésvonal szabdalja, például az, hogy ki Tálib és ki nem, ki elnyomó és ki elnyomott, kizsákmányoló és kizsákmányolt, férfi és nő. A világban számos helyen előfordult már, hogy egy kisebbség eluralkodott a többségen, (vagy a többség a kisebbségeken) – úgyhogy a fennálló rend, általában nem mindenkinek a sajátja.

Az már más kérdés, hogy mikor lenne jogos beavatkozni: nyilván akkor, ha sokan súlyos hátrányt szenvednek. Puszta szívjóságból azonban akkor sem fog odamenni a külföld, mindig kell valamilyen érdek, hogy egyúttal a nyakába vegye más baját is, (mely azonban ürügynek meg szokott felelni). És ez így nagyrészt méltányolható is.

   ○ A tálibok viszonylagos visszafogottsága

A tálibok – eddig és önmagukhoz képest – igyekeztek demonstrálni, hogy már nem ugyanazok, mint korábban. Európai szemmel, (meg különösen azokéval, akik eddig a dogmatizmus alól felszabadulva fellélegezhettek egy kicsit), nyilván még így is felettébb bigottak és nem ritkán még rosszabb – de a totális fanatizmustól igyekeznek elszakadni. A saját kiűzetésükből is, de talán még inkább az ISIS példájából leszűrhették, hogy nem érdemes teljesen vadállat módjára viselkedni, országon kívül és belül mindenkiből ellenséget csinálni. Így pedig, főleg, hogy mindenki látta, mi történt ott a szovjetek után most az amerikaiakkal is, valószínű, hogy nem fogják bolygatni őket túlságosan. (Ki is bolygatná? Kína? Az EU?)

   ○ A kivonulás és Biden alkalmatlansága

Bár a kivonulást még Trump írta alá, Biden hajtotta végre – és nyilván utólag könnyű okosnak lenni, de nem hiszem, hogy előtte is bárki józanul gondolkodó ne tartotta volna valószínűnek, hogy ez lesz a vége. (Ha nem volna tragikus, vicces volna, ahogy az amcsik azt mondják, nem számítottak „ennyire gyors” összeomlásra.) Szerintem egy viszonylag kicsi amerikai kontingens tartós ott állomásoztatásával meg lehetett volna előzni, ami történt. Már csak azért is, mert a tálibellenes erők nem érezték volna magukat teljesen magukra hagyva.

Ennek mindenekelőtt a regnáló amerikai elnökben kellett volna felmerülnie – és hogy ha nem merült föl, abban könnyen benne lehet a kora, és meggyengült szellemi teljesítőképessége. Továbbra is bámulatra méltó, hogy egy amerikányi ország nem képes ezeknél alkalmasabb jelölteket kiállítani – mert nyugodtan oda lehet tenni mellé Trumpot is. (És csodálkozunk a magyarországi jelölteken.)