[ Frissítve 2021.11.11-én. A fontosabb változások szögletes zárójelben. ]
● Járvány
Azt hiszem, nem csak én állok meglehetős értetlenséggel sokak oltástól való húzódozása előtt, itthon és külföldön. A hazai oltottsági adat még csak hagyján, de például Romániában népességarányosan feleannyi oltást adtak be, egészen elképesztő – és láthatjuk is az eredményét. Meg ezek az utcai balhék nyugaton…
Ebből a szempontból, többé-kevésbé egyetértek azzal, amit a kormány csinál: hogy az egészségügyben kötelezővé tette az oltást, azon kívül igyekszik kampányolni mellette – de lezárni nem akar. Nagyjából én is ezt tenném, innentől kezdve legyen mindenkinek a saját felelőssége, hogy megússza-e vagy sem. Két csoport van, akikkel az oltásellenesek kitolnak, (saját magukon kívül): az egészségügyi okból nem olthatók, például a nagyon öregek – a másik meg az egészségügy, az abban dolgozók, akiknek lesz kiket ápolniuk. [Ne feledjük továbbá azokat a nem covid-osokat se, akiknek a kezelését most a súlyosbodó járványhelyzet miatt kell elhalasztani.] Szóval, lehet azt mondani, hogy ez egy szabad ország, mindenkinek jogában áll orosz rulettet játszani – csakhogy nemcsak a saját életük a tét. Az egész országot viszont nem lehet örökre leállítani.
[ Időközben felfutott a járvány, annyira, hogy bizonyos szigorítások már időszerűek lennének, ha másért nem, az előbb említett csoportok védelmében. Viszont egyrészt jönnek a választások, a kormány pedig nem akar a nép lába ujjára lépni – másrészt pedig a gazdaság, (meg az államadósság) sincs a legjobb állapotban, hogy nagyon lehetne fékezni. ]
Megvédeném Orbánt a kínai vakcina ügyében is: szerintem, alapjában véve, jól tette, hogy bevásárolt, akkor is, ha drágán vette, akkor is, ha túl sokat és akkor is, ha nem bizonyult annyira hatásosnak, mint a többi. Miért? Azért mert egy járványszerűen terjedő vészhelyzetben gyorsan kell cselekedni, nincs idő kivárni, hogy az EU mikor mozdul, mikor tud jönni jobb, olcsóbb. A nyerészkedést azonban ez természetesen nem menti, sem a tavaly őszi késlekedést a lezárásokkal. (Valamint a vakcinák hatásosságával, a statisztikákkal sem kellett volna mismásolni, elég lett volna az előbbieket hangoztatni.)
Végül pedig egy klímaszempontból pozitív következmény: hogy az emberek összességében most inkább itthon nyaraltak. Hogy ez mennyire lesz tartós, az erősen kérdéses, már hogy ez most kényszerből történt, nem is csak a járvány, hanem a gyenge forint miatt is. (Bár a gazdagokat az sem akadályozta, lásd majd alább.)
Azt eddig sem titkoltam, hogy nem sokra becsülöm a plecsniket, és bámulom azokat, akik a kezüket-lábukat összetörik értük. Ezen a vonalon is történt néhány említésre méltó esemény az utóbbi időben:
○ Lovász László és Vizi E. Szilveszter Széchenyi-díja
Akik mindketten az Tudományos Akadémia elnökei voltak, Lovász épp most, miközben Orbán az egyetemeket is magáévá tette. Erre most mindketten ott virítanak a díjukkal Orbánnal, Áderrel és Kövér Lászlóval összefésülődve.
Nagyon nem akarom bántani őket, részint, mert a kán kegyét valóban nem feltétlenül ildomos visszautasítani, részint, mert Lovásszal volt alkalmam röviden kontaktálódnom: sok eredménye ugyan nem lett, (semmi eredménye nem lett), de legalább érdemben válaszolt, amikor a könyvvel megkerestem. (Ami távolról sem mondható el mindenkiről.) De hát azért mégiscsak. Hogy mennek be egy ilyen után a munkahelyükre?
○ Gollam Miklós és Egy Gyűrű mind felett
(A Karinthy-gyűrű, hogy pontosak legyünk.) Már hogy először neki ítélték, aztán mégis visszavonták. („Méltatlanság” miatt, állítólag merthogy meztelenkedett a színpadon.) Erre aztán nekiállt nyílt leveleket irkálni Orbánnak, hogy neki csak azért is kell… (Jó, így, hogy már az ujján érezhette, biztos jobban fáj, mintha kilátásba sem lett volna helyezve.)
○ Karikó Katalin általános sztárolása
Zuckerbergtől kezdve, az összes elképzelhető (mínusz egy) díjon át, az ötemeletes falfestményig. Jó, mindenképpen alkotott valami fontosat, amiért meg is érdemli az elismerést, meg én is megnéztem vele egy kétórás interjút, és amellett, mondhatom, embernek is rendes – csak ahogy most felkapták és egymást tiporva öntötték rá a dicsőséget. (Pedig egészen biztos, hogy nem ennyire egyedül az övé az érdem – meg hogy pont azok éltetik most, akik egész életében mellőzték.) Vegyük észre továbbá, hogy mindez nem volna, ha nincs a covid – meg azt is, hogy hány olyan kutató lehet a világban, akiknek nem jött el a saját covidjuk.
● Az emberek leszokása a munkáról
Melyet számos eset demonstrál: hogy Amerikában már azért fizetnek, hogy valaki elmenjen az interjúra, illetve gyerekeket alkalmaznak a McDonald’s-okban; az angliai sofőr- és betakarító munkás hiány (ahol nem minden munkához fűlik a helyiek foga, hogy átvennék az eltűnő vendégmunkások helyét); és a jelenlegi magyar viszonyok is a vendéglátásban.
Ez az elkényelmesedés a jóléti országokban már korábbtól fogva megfigyelhető volt, most pedig a járvány, illetve az ingyenpénz felgyorsította a szóban forgó tendenciákat. Ami jó van a dologban, hogy ez is egy példa arra, amikor az emberek megtapasztalják, hogy „másképp is lehet”, sőt akár még jobb is lehet nekik másképp. Hasonló életmódváltásra, modellváltásra volna ugyanis szükség klímaügyekben is, ahogy előadtam.
És természetesen: csak hasonlóra, nem pont erre. Az életnek, a termelésnek, a dolgok rendben tartásának mennie kell tovább: nem az kell, hogy az embereknek teljes egészében essen ki a seprű a kezükből. Az kell, hogy a hét egyik felében az egyik ember söprögessen, a másikban a másiknak.
A hazai ultrák kedvence. Nos, erről az a véleményem, hogy ez megint csak korunk érzékenykedő szellemének teátrális megnyilvánulása, és pont a focistáknak, a férfiasság mintaképeinek, nem kellene ezt erőltetni. Főleg olyan helyeken, amelyeknek nem sok köze van a gesztus eredetéhez. El is fog múlni, szerintem.
Erről a múltkori levében írtam már röviden, később ki is egészítettem. Még néhány megjegyzés:
○ „Az ő dolguk”
Hallottam olyat, hogy minek ártjuk bele magunkat abba, hogy „ők” hogy élnek, ha „nekik” így a jó, akkor nekünk mi közünk van hozzá. Nos, ezzel az a gond, hogy nincs olyan, hogy „ők”: Afganisztán népét, csakúgy, mint minden más országét, számos törésvonal szabdalja, például az, hogy ki Tálib és ki nem, ki elnyomó és ki elnyomott, kizsákmányoló és kizsákmányolt, férfi és nő. A világban számos helyen előfordult már, hogy egy kisebbség eluralkodott a többségen, (vagy a többség a kisebbségeken) – úgyhogy a fennálló rend, általában nem mindenkinek a sajátja.
Az már más kérdés, hogy mikor lenne jogos beavatkozni: nyilván akkor, ha sokan súlyos hátrányt szenvednek. Puszta szívjóságból azonban akkor sem fog odamenni a külföld, mindig kell valamilyen érdek, hogy egyúttal a nyakába vegye más baját is, (mely azonban ürügynek meg szokott felelni). És ez így nagyrészt méltányolható is.
○ A tálibok viszonylagos visszafogottsága
A tálibok – eddig és önmagukhoz képest – igyekeztek demonstrálni, hogy már nem ugyanazok, mint korábban. Európai szemmel, (meg különösen azokéval, akik eddig a dogmatizmus alól felszabadulva fellélegezhettek egy kicsit), nyilván még így is felettébb bigottak és nem ritkán még rosszabb – de a totális fanatizmustól igyekeznek elszakadni. A saját kiűzetésükből is, de talán még inkább az ISIS példájából leszűrhették, hogy nem érdemes teljesen vadállat módjára viselkedni, országon kívül és belül mindenkiből ellenséget csinálni. Így pedig, főleg, hogy mindenki látta, mi történt ott a szovjetek után most az amerikaiakkal is, valószínű, hogy nem fogják bolygatni őket túlságosan. (Ki is bolygatná? Kína? Az EU?)
○ A kivonulás és Biden alkalmatlansága
Bár a kivonulást még Trump írta alá, Biden hajtotta végre – és nyilván utólag könnyű okosnak lenni, de nem hiszem, hogy előtte is bárki józanul gondolkodó ne tartotta volna valószínűnek, hogy ez lesz a vége. (Ha nem volna tragikus, vicces volna, ahogy az amcsik azt mondják, nem számítottak „ennyire gyors” összeomlásra.) Szerintem egy viszonylag kicsi amerikai kontingens tartós ott állomásoztatásával meg lehetett volna előzni, ami történt. Már csak azért is, mert a tálibellenes erők nem érezték volna magukat teljesen magukra hagyva.
Ennek mindenekelőtt a regnáló amerikai elnökben kellett volna felmerülnie – és hogy ha nem merült föl, abban könnyen benne lehet a kora, és meggyengült szellemi teljesítőképessége. Továbbra is bámulatra méltó, hogy egy amerikányi ország nem képes ezeknél alkalmasabb jelölteket kiállítani – mert nyugodtan oda lehet tenni mellé Trumpot is. (És csodálkozunk a magyarországi jelölteken.)
