HTML

Egyvilág - Fórum

Ez az Egyvilág című könyvhöz tartozó fórum. A könyv részletes bemutatása és a teljes szövegű kézirat a www.egyvilag.hu címen található, a szerzői joggal kapcsolatos nyilatkozattal együtt.

Facebook-csoport:
Érdekes egy világ!

Facebook lap:
www.facebook.com/Egyvilag

Email: egyvilag@gmail.com

Friss topikok

  • Szalay Miklós: Ami némileg elsikkadt, hogy van olyan fajta is, amit meg lehet csinálni, pénzügyileg sem annyira b... (2022.05.01. 15:07) A metaverzum és társai
  • Szalay Miklós: Orbán rendszerét még ki lehet egészíteni: ● A családtámogatási rendszerrel ● Az intézményi szövet... (2022.04.04. 22:00) Politika, választások (2022. február)
  • Szalay Miklós: Hozzá kell tenni a fentihez, hogy azért nem minden súlyosan bántalmazott, büntetett, rosszul nevel... (2021.12.29. 18:03) Elvek, szabályok, normák
  • Szalay Miklós: Az energia mibenlétéhez még: Az energiára azt lehet mondani, hogy egy dolog állapotában rejlő leh... (2021.03.11. 21:51) Anyag, energia, erők
  • Szalay Miklós: Interaktív élet fája: www.onezoom.org/ Némi angol tudás nem árt hozzá, de szerintem anélkül is k... (2021.03.04. 00:55) Élet és fajok

A választások tanulságai (2022. június)

2022.06.30.

Az ellenzék és a választások

 

(Kicsit aktualitását vesztette már, de a tanulságokat érdemes eltenni.)

 

Tehát, ahogy mondtam: itt a vége, fuss el véle, most veszett el a remény is, hogy itt belátható időn belül változás lesz, és még azon is túl. Szerintem ezzel már csak az nincs tisztában, akinek az az életcélja – de azért leírom, hogy miért: azért, mert most volt az égvilágon minden együtt volt ahhoz, hogy az ellenzék győzzön: a több mint 40000 covid halott, az infláció, a szinte leplezetlen korrupció, hatalom- és vagyonátmentés, a CEU, az SZFE és a többi egyetem esete, a külföldi autokraták bukása, az EU bekeményítése, de az utolsó pillanatban még Orbán legjobb barátjának Putyinnak az agressziója is; valamint az ellenzéki összefogás és előválasztás – és végül mire lett elég mindez?

 

Úgyhogy, ha ilyen sok kedvező körülmény közepette is ez lett a vége, akkor innentől kezdve gyakorlatilag töjjessen lehetetlen, hogy bármi változzon, ameddig Orbán a Styxnek ezen a partján issza disznókörömből a pálinkát.

 

Na de hogy lett ebből ekkora zakó? Nem mondom, nagyjából a téltől kezdve én is egyre kevésbé bíztam, de egészen az utolsó pillanatokig azt hittem, hogy az előbb felsoroltak legalább valamennyit számítanak majd. Hát nem. Az égvilágon sömmit. Negyedszer is kétharmad. Mi történt hát?

 

Az ellenzéki oldalon gyorsan beindult a bűnbakkeresés, sokan Márkit, mások Orbán rendszerét hibáztatták, és mindkettőben van is valami – nagy hiba azonban csak ezekre, főleg csak az egyikre fogni a fiaskót.

 

A kudarcnak három fő oka van. 1) Orbán rendszere, mely egy igen hatékony gépezet, ahogy azt a múltkor részletesen bemutattam. 2) Márki bénázása, lásd erről itt alább. 3) Az ellenzék évtizedes megosztottsága, amit a mostani kampány alatt is alig sikerült palástolni. Ez a három EGYÜTT okozta a kudarcot.

 

Kiemelhetjük még a háborút, annak kezelését Orbán és Márki által. Alapból ez egy újabb esély volt az ellenzék számára, hiszen Putyin nemcsak Orbán legjobb barátja (volt), hanem idehaza Putyin rendszerének egy felvizezett változatát élvezhetjük már egy ideje: az ellenzéknek ez egy erős ütőkártya lehetett volna a kezében. Márki azonban ezt sem volt képes kijátszani, nem fogta fel, hogy a népnek mindenekelőtt a biztonsága a fontos, nem a moralitás.

 

Meg amik ennek szellemében kijöttek a száján… Azt mondja például: „Ukrajna a mi háborúnkat vívja”. Mit válaszol erre az emberek 95%-a, beleértve engem is? Azt, hogy tudod kinek a háborúja… a tied. Vagy, hogy „a fiataloknak fontosabb a vér, mint az olaj” – ami igazán költői és nemes lelkű, csak két gond van vele: az egyik, hogy valójában nem, az emberek 90%-ának az olaj a fontosabb, és rendben, a fiataloknál, lehet, hogy csak 80-nak. A másik pedig a brutális képszerűség, hogy már nem csak a háborút idézzük az emberek szeme elé, hanem a fröcsögő vért is – amitől az emberek 95% menekülőre fogja.

 

Ezzel szemben a rutinos és rugalmas Orbán, hátrányból is a lehető legtöbbet hozta ki a helyzetből. Tudta, hogy az emberek félelmére játszani az egyik legerősebb meggyőzési technika. Fölfogta, hogy a nép mindenekelőtt békét és biztonságot akar, gyorsan át is vedlett tehát a főgonosz legjobb barátjából a nép védelmezőjévé: „a háborúból ki kell maradni”, ismételgette – ami egyszerű, hatásos és nehéz nem egyetérteni vele. Tudta, hogy de bizony hogy fontos az olaj is, tudja azóta is, és bármennyire színpadias és kicsinált is, ahogy személyesen ott tüsténkedett az ukrán határnál, nem volt rest eljátszani ezt a szerepet – mert a népnél igenis működik az ilyesmi: főparancsnok a fronton. (Hogy ez színház volt, jól mutatja, hogy azóta van fontosabb dolga.) És igen, kedves ellenzék: nem volna szégyen tanulni tőle, megnézni, hogy csinálja, annál is inkább, mert valójában annyira nem nagy valami. (Ahogy azt bemutattam.)

 

(Apropó vér, olaj meg az internet: belefutottam az egyik Ukrajna melletti tüntetésbe – pár százan lehettek; volt ugyanakkor egy oroszpárti is, tudomásom szerint valamivel kisebb – és csak odaraktam ezek mellé a régi internetadós több tízezres telefonfáklyás felvonulást. Ráadásul többségében fiatalok voltak, szerintem…)

 

Személyesen én a következőket gondolom a felsorolt három tényező fontosságáról: 1) Egy egységes ellenzék, egy közepesen kompetens vezetővel simán hozta volna ezt a választást. 2) Márkinak kínosan ügyelnie kellett volna minden szavára, észbe kapnia, amikor sokan a szívükhöz kaptak, mert fele ennyi amatőrködés is bőven sok lett volna a részéről. 3) A Fidesz gépezete, profizmusa és szorgalma valóban komoly akadály, normál körülmények között gyakorlatilag legyőzhetetlen. A mostani különleges körülményekkel azonban, nézetem szerint, még a megosztottsággal együtt is lett volna esély – egy valóban kompetens vezetővel.

 

Akárhogy is, most már a Napnál világosabb, hogy az ellenzék alapvető, radikális átalakulása nélkül semmi remény nincs a változásra. (Szerintem eddig is világos volt, de aki nagyon akarta, az becsukott szemmel még elringathatta magát.) Két dologra volna szükség:

 

1) Egy új párt, és az összes régi felszámolása

2) Egy karizmatikus, gyakorlatias, jó szándékú vezető

 

Akit nem Gyurcsánynak és most már Márkinak sem hívnak. Tudom, hogy ez sok hívük számára rosszul hangzik, de ez a szomorú igazság: mindkettejük kezében ott volt a lehetőség, és mindketten elbxltázták, levitézlettek, mehetnek. Miért vagyok ennyire szigorú? Azért, mert ezáltal mindketten megosztó figurává váltak, innentől kezdve nem alkalmasak arra, hogy egységet kovácsoljanak. Még akkor is sokkal nehezebb dolguk lenne, ha tudnának fejlődni, tanulni a hibáikból, megváltozni – de erre sem nagyon tűnnek képesnek. Ráadásul minden eddig elhangzott szerencsétlenkedésük, minden elkyrtuk és minden vérző olaj meg van örökítve, bármikor elővehető, visszajátszható, filmet, kitűzőt, bózbélsapkát, kisplasztikát és márványszobrot lehet faragni belőlük az idők végezetéig bármikor. Menniük kell.

 

Kéne. Mert nagy kérdés, hogy ha ők nem, akkor kicsoda? Most, aki látszik, talán Karácsony, aki még nem járatta le magát, de ő is messze van egy karizmatikus vezetőtől. Valakinek meg jönnie kéne. Addig a régiek is jobbak, mint a semmi.

 

No meg a kettőből a második, aminek jelei sincsenek: az egység. Érdekes itt észrevenni, hogy a liberálisok, a baloldaliak eleve nehezebben tűrik a betagozódást, saját érdekeik alárendelését egy közös célnak, nehezebben adják fel a szabadságukat az összefogásért, fogadják el másvalaki vezetését – szemben a tekintélyelvűbb jobboldallal – a baloldal tehát eleve hátrányból indul ezen a téren. Az „összefogás” kudarca pedig most még inkább szétvetette őket, minden tanulság ellenére is – úgyhogy erről is ennyit. Marad számukra a kényelmes „mit követeljünk a kormánytól ezen a héten” szerep, és lehet lazítani, a most már tényleg nehéz helyzettel sem nekik kell megbirkózniuk. (De hogy honnan jön a pénz erre? Az államtól?) Tegyük hozzá, meg is érdemli a Fidesz, hogy most neki kell feltakarítani az esztelen osztogatás, a stadionok meg a por EU-val történő összerúgása után.

 

Figyelemreméltó aztán, hogy nem ritkán még a legfelsőbb szinteken is híján vannak az emberismeretnek, a nép ismeretének, a mindennapi valóság, a gyakorlat ismeretének. Itt most Márki viselkedésében nyilvánult ez meg, de általában is jellemző, főleg a balos, illetve a technokraták által vezetett intézményekre, például „Brüsszelre”. Lásd az előző üzenetben Márki „szakemberitiszét”; illetve a baloldal általános idealizmusát is emlegettem már – ez ennek a jelenségnek a két fő tényezője: az elméleti szakemberek elméletisége, és a baloldaliak idealizmusa.

 

Ironikus módon, a baloldalt a saját idealizmusa akadályozza abban, hogy felismerje, hogy a nép nem ennyire idealista: mert az idealista értelmiség, fiatalság magából indul ki, az embert nemesnek, nemes eszmék által motiváltnak tételezik fel – miközben az egyszerű ember mindenekelőtt meg akar élni, és biztonságban akarja tudni magát. Nem mintha rossz ember lenne – csak sok a baja, egész nap rohan, fáradt, nincs pénze, megtakarítása, egyrészt mert nem is keres valami jól, másrészt meg azt is elkölttetik vele, amit megkeres, bizonytalan már a holnapban is, nem tudja hol fog lakni a gyereke holnapután, és kisebb gondja is nagyobb annál, hogy mi történik idegenekkel egy másik országban, vagy mi lesz majd 100 év múlva a világgal. Ha kevesebb baja volna, szívesen lenne ő is idealistább. Egyszersmind, ha az idealistáknak több bajuk volna, ők is kevésbé lennének azok. (Mert pl. egy egyetemen, akár oktatóként, akár diákként, ha nagy dúskálás nincs is, azért viszonylag nyugalmas és kiszámítható az élet – és sokkal inkább eszmék körül forog, mint a mindennapi robot közepette.)

 

Nem utolsósorban a túlzott idealizmus az idealista célok megvalósítását is akadályozhatja, ha amiatt nem választják meg az idealista jelölteket.

 

Hogy igazságosak legyünk, a jobboldalnak is megvannak a kedvelt módszerei a valóságtól való elrugaszkodásra, a távolabbi, de valóságos megfontolások, mondjuk a klímaprobléma elmaszatolásával, a túldimenzionált migráncsozással, a különféle összeesküvés-elméletekkel a Soros-tervtől a pizzagate-ig, stb… A baloldaliak előszeretettel kárhoztatják is őket ezek miatt, mondván, egy párhuzamos valóságban élnek. Nos, mint láthatjuk, a baloldal sem kevésbé – csak másképp, avagy „mindenki másképp egyforma”, nem mindenkinek, de azért a többségnek megvan a maga krédója, ideológiája, leegyszerűsített világképe, kellemes illúziógyűjteménye, ami boldog tudatlanságban tartja, viszont abban tudatban, hogy érti a dolgokat, és leveszi válláról a gondolkodás terhét.

 

Haza beszélés: ezen a téren is igen hasznos lehet az Egyvilág, mindkét oldal számára: azért mert én a csupasz valóságot mutatom be, amennyire csak lehet objektíven és pártsemlegesen, az a semleges övezet, ahol nemcsak a realitáshoz kerülhettek közelebb – hanem egyúttal egymáshoz is.

 

Visszatérve az ellenzékhez, most már teljesen nyilvánvaló, hogy egyesülés nélkül semmi esély – ennek ellenére nem úgy tűnik, mintha elkezdtek volna ezen dolgozni. Ilyenkor felmerült bennem a kérdés, hogy akkor meg vajon mit várnak még az élettől… Tényleg a második helyért való versengéssel, meg a kormánytól való követelgetéssel akarják eltölteni az életüket? Megélhetési politikusként?

 

De még így is jó lehet valamire az ellenzék. Mire? Egyrészt, feltárni a kormány disznóságait. Mondjuk ehhez elszánt emberek is kellenek. Értékelem például Hadházy ebbéli igyekezetét, Jakab beszólogatásait, (akiért egyébként vérzik a szívem, mert tényleg jót akart), ugyancsak az ellenzéki sajtónak a visszaélések feltárásában végzett munkáját. Egyszersmind bírom azt is, ahogy az új arisztokrácia nem villogtathatja teljes nyugalomban a sokmilliós karóráit, meg úgy kell suttyomban jachtozgatniuk meg magánrepkedniük. Ha túl sok bajuk már nem is lehet belőle, de így is vicces, és a nyilvánosság ereje továbbra is ér valamit, mert a botrány még egy császárnak sem jó.

 

Másrészt olvasható sajtót, többé-kevésbé szavahihető médiát is ők tudnak csinálni: becsüljük is meg ezt, és buzgón reménykedjünk, hogy Orbán nem csukja be az RTL-t meg a Telexet. Azon kívül az ellenzékiek megmaradhatnak néhány nagyobb város, és főképp Budapest önkormányzatában; illetve fontos volna azon dolgozniuk, hogy Magyarország Európa, az EU része maradjon – mert innentől kezdve ez sem szentírás. Erről majd egy kicsit később.

 

Végül, ellenzéki érzületű ismerőseimnek, családtagjaimnak azt szoktam tanácsolni, hogy innentől kezdve próbálják meg nem izgatni magukat a politikán, mert úgyis felesleges, vonuljanak ki érzelmileg a politikából. Tájékozódni persze lehet, csak ne izgassuk fel magunkat túlságosan. Arra is van ötletem, hogy mit kezdhettek a felszabaduló energiával: gyertek velem, mert annyi minden más érdekes van a világban, egy részükről talán nem is hallottatok, más részükbe nem gondoltatok bele – én pedig igyekszem bemutatni minden fontosat. És, tudjátok, ez az igazi világ – a ricsaj itt és most körülöttünk csak egy nagyon kicsi szeglete neki, és sehol se lesz már, miközben a könyvben leírtak ugyanúgy igazak maradnak.

 

 

Márki-Zay és a választások

 

Őt a múltkor részletesen kielemeztem, ezt itt azoknak, akiknek van még kedve kicsit gondolkozni róla, hogy mit csinált jól, rosszul, hogyan ítélhetjük meg a tevékenységét így utólag. A többiek kihagyhatják ezt a részt.

 

Mindenekelőtt, amiben nem kételkedem, az a becsületessége, jó szándéka és az igyekezete, amivel végigcsinálta a választást: ezekért mindenképpen elismerés érdemel, és továbbra is azt mondom, bárcsak ilyen tisztességes emberek vezetnék az országot.

 

Szintén jól szerepelt az előválasztáson, jól beszélt a tévés vitában, azért is lett ő a jelölt. De miért nem derült ki ott az alkalmatlansága, ami később elég nyilvánvaló lett? Azért, mert a vitában elvi illetve szakmai kérdésekről volt szó, a jelöltek tájékozottsága mutatkozott meg – az empátiájuk azonban, hogy mennyire értenek a nép nyelvén, a politikusi képességeik viszont már kevésbé, pedig az legalább olyan fontos egy politikai vezetőnél, mint mondjuk a gazdaságpolitika. Fontosabb. A szakmai kérdéseket, főleg azok részleteit rá lehet bízni a szakértőkre – a vezetőnek viszont először is a hatalmat kell megszereznie, utána az embereit kell tudnia összefogni, integrálni a különböző szakértők javaslatait, majd eladni az ez alapján meghozott döntéseit a népnek.

 

Az utókor okulásáért, foglaljuk össze röviden, hogy milyen hibákat vétett Márki:

 

A moralizálás túlsúlya az egyszerű megélhetéssel, biztonsággal szemben

● A háborúból való kimaradás nem kellően erős és egyértelmű hangsúlyozása: „a mi háborúnk”, katonák esetleges küldése

● A rezsicsökkentéssel kapcsolatos őszinteségi rohamai, megélhetési fenyegetés

Képszerű rettenetek a beszédeiben: „vér”, „trágya”, stb…

Sértő kijelentések, szófordulatok a választók irányába: pl. „ostoba”, „gomba”

 

Meg hogy hiába kért elnézést számos alkalommal, egész végig tudta hozni a formáját, valójában nem fontolta meg, hogy miért kaptak sokan a szívükhöz a sorozatos elszólásai miatt. És a választás után sem úgy tűnt nekem, mint aki valóban elismeri a saját felelősségét, és végre tényleg próbálna tanulni belőle. Most élőben láthattuk, hogy a túlzott önbizalomnak is meglehetnek a hátulütői.

 

(Mely vélhetően korábbi sikereiből fakadt, köztük a hódmezővásárhelyi győzelmeiből – és most látható az is, hogy az a választás nem ez a választás volt. Nyilván a Fidesz is kevésbé nyomult rá, de a közeg is más volt: az ott egy viszonylag nagyvárosi polgárság, akiknek általában jobban szúrják a szemét a Fidesz ügyei és a fülét a propagandája, mint az igazi vidékieknek, mással is lehet hatni rájuk, egyszerűbb a képlet, jobb a felállás.)

 

Tanulságok az elszólásokkal kapcsolatban:

 

Egy politikus három óvatlan mondattal örökre el tudja intézni magát. Főleg most, hogy minden szavát rögzítik, tömegekhez közvetítik, és bármikor újra elő lehet venni őket. És dolgozhat akármennyit a sikerért egyébként, ezen nem segít.

 

Elnézést kérni egyszer-kétszer még szimpatikus – de ha ennél többször van rá szükség, az már komoly aggályokat vet fel, főleg annál, akinek egy országot kéne kormányoznia.

 

Nem az számít, hogy mit jelent, amit az ember, és különösen egy politikus mond, hanem az, hogy milyen érzéseket kelt vele az emberekben.

 

Akármilyen okos vagy igaz is legyen a mondandója. Sokan ugyanis eleve nem értik, ha valami bonyolultabb egy fakockánál – akik értik meg kevesen vannak, és ők is csakhamar elfelejtik. Az érzésekre, főleg a kellemetlenekre („vér”, „ostoba”), viszont sokkal könnyebb emlékezni. Egyebek mellett ezért fontos egy vezetőnél az empátia.

 

Mindezzel együtt láttuk, Márki nem az egyszemélyi felelős: hasonló súllyal benne van az ellenzék megosztottsága és Orbán rendszere is a kudarcban. Az is jellemző, ahogy az én, kiegyensúlyozottságra törekvő Márki elemzésemet fogadták jobbról és balról, úgy, ahogyan képzelitek: az egyik oldalnak nem volt kellően Márki párti, a másiknak meg túlságosan az volt. Hát, ez az én életem, dióhéjban.

 

(Azon kívül a részletesebb elemzés a legtöbb embernek túl hosszú is, és szintén jellemző, hogy ha van benne csak 1-2 dolog, amivel nem ért egyet, az egészet elhajítja - ami sajnálatos, mert az igazságnak többnyire két jellemzője van: az, hogy összetett és az, hogy valahol középen van…)

 

Most az a félő, hogy Márki lesz Gyurcsány 2, aki csak azért is bizonyítani akar, de mivel megosztóvá vált, politikailag kompromittálódott, és tanulni sem akar, csak annyit tud elérni, hogy egy újabb törésvonalat képez az ellenzéki politizálás már egyébként is alaposan széttöredezett térképén. Ezért kellene, szerintem, szépen, csöndben távoznia. (Illetve megmaradnia polgármesternek, amivel nagyjából a kvalitásainak megfelelő szinten van. Az is egy tiszteletreméltó poszt egyébként, én szívesen látom benne – és jobb is volna, ha most már a városra koncentrálna, mert a következő könnyen az lehet, hogy a vásárhelyi polgárok is meggondolják magukat.)

 

Egy igen tanulságos könyv idevágólag: (Márkinak is elküldtem.)

 

Scott Adams – Win Bigly: Persuasion in a world where facts don’t matter

 

Azaz „meggyőzés egy világban, ahol a tények nem számítanak”. (Magyarul lehet, hogy nincs sajnos, de ha kivárjátok, a lényege benne lesz az EV-ben is.) ;)

 

 

A Fidesz és a választások

 

Megnyerték, és az ellenzék állapotán, a világon, meg a háborún végignézve, sajnos nekem is azt kell mondjam, hogy az ország még így járt jobban. Nem azért, mert a Fidesz annyira jó, hanem azért, mert nincs egy épkézláb alternatíva. Sajnos. (Igen, ezért nem kis részben a Fidesz is okolható – de korántsem egyedül.) Nem új dolog: a nehéz helyzetek jobban szükségeltetik az egységes, erőskezű vezetést, annak saját hátrányaival, veszélyeivel együtt is. Csak garancia nemigen van rá, hogy a diktátor majd szíveskedik lemondani, amikor már nem lesz rá szükség.

 

(További kis vigasz a számomra, hogy az Orbanisztán rendszerét tömören de átfogóan bemutató írásom is beláthatatlan időkre érvényes marad, itt olvasható, vagy meg is lehet hallgatni, tök jó; és nem múlt el Orbanisztán jövője sem.)

 

Láthatóan egyébként maguk is meglepődtek, pl. amilyen gondosan kipakolták előtte még maguknak, amit addig még nem, felkészülve minden esetre. De kárnak izgultak, ezt az ellenzéket nem kell legyőzni, elintézi az saját magát, meg végül még a háború is Orbánnak kedvezett. Ezek után valószínűleg úgy érzik, hogy most már megvan a recept, bármit megtehetnek. És nagyjából jól is érzik: 12 év után lényegében minden zsebben van már, és gyakorlatilag leválthatatlanok: megszületett szeretett hazánk új arisztokráciája.

 

Mivel jár ez? Azzal, hogy ők diktálnak, és ők húzzák le a sápot mindenből, és aki itt menni akar valamire, annak be kell állnia közéjük, de legalábbis be kell hódolnia – a tehetség másodlagos, vagy az se. Ez itt a praxis. (De kevésbé korrupt helyeken is jellemző, hogy van egy elég jól belőhető szint, ami föle pusztán tehetséggel nem juthat az ember. A politika, az érdekek azok, amik meghatározzák, hogy ki lehet igazán nagy főnök.)

 

Figyeljük meg közben az iróniát abban, hogy pont a legszegényebbek szavazták meg a legnagyobb rablóbandát… És emlékezzünk ennek kapcsán a megélhetés mindenekfelettiségére, hogy egyebek mellett az sem számít, ha közben az elit szétlopja az országot: mindegy, csak enni legyen.

 

Itt érdemes emlékeztetni a választók két típusára: az egyik, aki meggyőződésből, ideológiai és személyi okok miatt szavaz egy pártra, akinek Nemzet a nemzet, Orbán pedig A Vezető, és ezért alapvetően mozdíthatatlan – a másik pedig, aki mozdítható, és azt nézi, hogy saját maga, (esetleg az ország) kivel jár jobban. Utóbbi gyakran látja és elismeri a visszásságokat, korrupciót is – de megalkuszik, ennek ellenére oda szavaz, akivel jobban jár. Természetesen nemcsak a Fidesz viszonylatában van ez így, vannak pl., akik (hihetetlen módon) Gyurcsányra esküsznek hasonló hévvel – de nemhogy beléjük, Sztálinba meg Hitlerbe is voltak szerelmesek. (Illetve, hogy kicsit tovább cizelláljuk, van olyan, aki elvből NEM szavaz a komcsikra: ő is ideológiai szavazó – csak más előjellel.)

 

Ez a választás pedig még egy dologra jó volt: arra, hogy meglássuk, hányan vannak az ellenzék mozdíthatatlan szavazói – mert végül mindenki más átpucolt a Fideszhez. (Vagy el se ment szavazni.)

 

Mindamellett van néhány körülmény, ami vigasztaló lehet az ellenzékiek számára, elsősorban az, hogy eléggé úgy néz ki, hogy elmúltak a szép idők a Fidesznek meg a NER-nek: a háború és annak következményei, az infláció, a várható gazdasági válság – a másik oldalról pedig, hogy barátjuk sem igen maradt nekik külföldön, és ahogy az EU most már anyagilag is elkezdi szorongatni őket. (Sajnos egyúttal bennünket is.) Végre nem kell a műbalhé, mert van igazi. (Apropó, mit szóltok a Putyin-tervhez? Nem hogy egy csöppet valószerűbb a Soros-tervhez képest?) No meg kevesebb lesz az elsíbolható közpénz is, nem is csak az EU keménykedése, hanem a válság meg az üres államkassza miatt is. (Csak nehogy egymás között kezdjen el marakodni a NER…)

 

Meg talán uszításból, propagandából és néphülyítésből is kevesebb lesz, egyrészt mert most már biztonságban érzik a hatalmukat, másrészt meg, mert vannak igazi bajok. És valóban, máris kevesebb a Soros plakát, (bár az M1-ben mindig lehet bízni, ha valaki hangulatkeltésre vágyik); avagy „az apa férfi, az infláció nő” – és végre az óvodásokat sem támadják a genderterroristák. (Hogy besz*pta ezt is a nép… És most emlékeztek még rá egyáltalán? Pedig alig pár hónapja.)

 

(Szerintem pl. a CEU is itt lenne még mindig, ha a vírus meg a háború pár évvel korábban jön. De hálistennek a boldog békeidőket is tönkre kellett tenni valamivel, merthogy akkor nem volt más dolguk, csak a lenyúlás, a betonozás, meg az ellenzék cseszegetése.)

 

És így talán az ellenzékről, a demokrácia megmaradt támaszairól, a sajtóról is leszáll valamelyest. (Főleg az RTL klub, hogy megmaradjon, meg részemről a Spektrum, amit csak ajánlani tudok, ha kicsit ki akartok szállni az őrületből. Meg még egy, ha valaki nézhető hírtévére vágyik, az Euronews: interneten, mobilon is nézhető ingyen, magyarul.) Egyébként Orbánt nem tartom teljesen elvetemültnek, és alapvetően rosszindulatúnak sem. A hatalom az, ami annyira kell neki, hogy nem által sokaknak beártani miatta. Úgyhogy, ha lesz is enyhülés, az csak addig tart, amíg teljes biztonságban érzi a hatalmát.

 

A választások előtti osztogatásról: most a megszorítások, különadók és az állami devizakötvény-kibocsátás közepette láthatjuk, hogy mennyi volt igaz abból, hogy azért adják, amiért mondták, hogy ugyanis olyan csodás a gazdasági helyzet. Jó, háború nem volt betervezve – de épeszű ember akkor sem szórja el a pénzét, amikor épp nem teljesen üres a zsebe. (Egyébként mostanában is azt találta nyilatkozni egy minisztériumi ember, hogy a magyar gazdaság nagyon erős, a különadókkal pedig még tovább erősítik azt.) Rendben, elég naivnak kell lennie valakinek ahhoz, hogy tőlem tudja meg, mi az a választási osztogatás – csak a teljesen blazírt hazudozásra hívnám fel a figyelmet, már megint.

 

Nem ártana jobban odafigyelni az EU bekeményítésére is, nehogy egyszer csak kívül találjuk magunkat. Egyrészt, mert az EU-nak sem feltétlen végtelen a türelme a magyar kerékkötéssel szemben; másrészt hogy Orbán immár úgy érzi, bármit megtehet – és most, hogy a pénz is lassabban csordogál, meg őt is fúrkálják Brüsszelből, felmerülhet benne a kérdés, hogy tulajdonképpen mi is a jó neki az EU-ban… Ráadásul precedens is van már. Nem lehet, hogy a nép ezt is lenyelné? Egy jól szervezett propagandakampány után? Megalapozva azzal, hogy Orbán kiutáltat bennünket az Unióból? Huxit párt meg minden? Nem árt az óvatosság, ha még nem felejtettük el, mennyire szeretünk volna Európához tartozni.

 

Azt javaslom, most is próbáljunk meg egy kicsit távolabbra tekinteni, és örüljünk annak, hogy az EU megmaradt még Orbán hatalma gyakorlatilag egyetlen korlátjának. (Jó, a maradék független sajtó – de az is csak addig, ameddig a vezér engedi.) Orbán állhatatossága, az ellenzéki politikusok tehetetlensége, a nép enerváltsága sajnos odáig juttatta ezt az országot, hogy a demokráciát kívülről kell megvédeni. És ne bagatellizáljuk el a diktatúra lehetőségét: mert lehet az sokkal rosszabb is, mint az ország eddigi lerablása, emlékezzünk a saját múltunkra és nézzünk szét a világban, mik vannak. Még csak nem is Orbánnal van a legnagyobb gond, mert az igazi keményvonalasokhoz képest ő is Hófehérke. Azzal van a gond, hogy nincs biztosíték, hogy egyszer csak nem jön helyette egy igazi farkas. A demokrácia elsősorban nem azért kell, mert, hogy az milyen jó. Azért kell, hogy, amennyire lehet, biztosítva legyünk a zsarnokság ellen.

 

Mint említettem, ez az egyik, amire, az ellenzék még jó volna: megvédeni idehaza az EU jó hírét, ügyelni rá, hogy a népet ne fordítsák ellene. Mondjuk az is tudna segíteni, ha az EU földközelibb pályára állna, visszafogná magát az olyan kérdésekben, amelyeknek még nem jött el az idejük, megpróbálna nem sokkal, de némileg kevésbé eszmények mentén politizálni, reálisabban szemlélni a világot, és gyakorlatiasabban kezelni a problémákat. Ezzel nem azt mondom, hogy adjuk fel az elveinket, (különösen nem, ami a klímaváltozást illeti) – csak azt, hogy vegyük észre, hogy hol ártunk már vele magunknak és ezáltal nem csak annak a konkrét ügynek, hanem az összesnek, amiket képviselni próbálunk.

 

 

Választási egyebek

 

● A Mi Hazánk sikere

 

Ez (így utólag) várható volt: a szélsőjobbereknek kell egy párt, a Jobbik pedig már nem felelt meg. (A Jobbikért, Jakabbal együtt pedig szerintem kár, mert kellene a Fidesszel szemben egy jobboldali alternatíva is, mely kevésbé korrupt és úrhatnám.)

 

● Mérsékelt erőszak

 

Ez a múltkoriban a háború kapcsán került elő, hogy minden borzalma ellenére messze elmarad a II. vh. brutalitása mögött. Itt azért hozom elő, mert a magyar politikában is hasonló a helyzet: itt is megy a gyalázkodás, az egymás alá vágás, és a többi – de bizonyos korlátokon belül: ez is egyfajta kulturált erőszak.

 

Még kulturáltabb, mint máshol: pl. ahogy Orbán kimegy a nép közé a kis sámlijával. Sok hely van a világban, ahol ezt nem merné megtenni. Ilyen kultúrnép vagyunk, na. (For good or bad…)

 

● Ahogy a kisebb-közepes stikliket lenyeli a rendszer

 

Meg a nép is. Gondolok itt pl. az Erdélyben kidobott szavazólapok esetére, de mondhatnám a lakóhelyi átjelentkezéseket vagy a makói szavazatokért pörkölthús akciót is, illetve a szavazási rendszer Fidesz általi átszervezését, amitől azóta eleve nekik lejt a pálya. Mindegyik hír volt egy darabig, akadt, amelyiket vizsgálgatták is kicsit – aztán kész, el vannak felejtve, nem számít. És akik ezeket elkövetik, tudják is előre, tesztelgetik a határokat, kihasználják, hogy a szabályok gumiból vannak.

 

De nemcsak a magyar választásokkal van ez így. Elhibázott állami és vállalati beruházások, feleslegesen kiásott csatornák, felépített lakótömbök, katasztrofális politikai döntések, a Vietnami háború, elpazarolt emberi életek, iszonyatos pénzek, energia és munka… És kész, a világ napirendre tér felettük, minden megy tovább – és többnyire felelősök sincsenek.

 

● A Lázár-Orbán deal

 

Ahogy Lázár oda lett téve Márkit opponálni – Orbán meg személyesen leutazott korteskedni Lázár mellett.

 

● A forradalmi szájbergyerekek újra akcióban

 

Amikor a választások előtt meghekkelték a kormánymédiát, és „elhozták az igazságot” a népnek. (Azért „újra”, mert történt már hasonló korábban, amikor az Origó kommentszekcióját árasztották el hasonlóan felszabadító erejű üzenetekkel. Akkor lett vége nekem a szép időknek, ui. azóta egyáltalán nem lehet kommentelni az Origót, megszűnt a legjobb reklámlehetőségem. Illetve ott volt még Fegyőr benyomulása is az Origó szerkesztőségébe.)

 

Ezek az akciók, szerintem, egyébként is meglehetősen kontraproduktívak: nem hinném, hogy akik propaganda újságot akartak olvasni, de helyette váratlanul az „igazsággal” találták szembe magukat, azokat az jobban meggyőzte volna, mint amennyire az elszenvedett bosszúság felbősztítette. Bárcsak elég volna az embereket szembesíteni a valósággal… (Lásd: a tények nem számítanak.)

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://egyvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr217872147

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása