(Az alábbi egy rövidített változat, emlékeztetőül. A teljes változatot ezen a linken találod. A megjelenő oldalon, ahogy áll, a legfelső sorban kattints a címre vagy a doc vagy a pdf linkre.)
(Hozzászólni a szöveg alatt lehet.)
1. A tudomány haszna, felépítése, módszerei
1) A tudomány haszna és kára
A tudomány rengeteg érdekes és hasznos dolgot alkotott, ezt nem kell sokat magyarázni. Egyfelől elég körülnéznünk mindennapjainkban, hogy mennyi gyakorlati haszonnal jár a világról szerzett tudásunk, másrészt, sok olyan felfedezés is, amelynek nincs kézzelfogható haszna, igen érdekes, gondoljunk, mondjuk a kozmológiára, az ősrobbanásra: kit ne érdekelne, hogy honnan van a világ.
Másfelől viszont a tudománynak megvan a kára is: a tudást, mint minden eszközt, rosszra is lehet használni, vegyük csak a modern fegyvereket és a velük vívott háborúkat. Ezen kívül a tudomány indirekt módon, áttételesen is hozzájárulhat rossz dolgokhoz, például azáltal, hogy hatékonyabb eszközeinkkel mind könnyebben, mind nagyobb mértékben aknázzuk ki a természeti forrásokat, ami nagyobb jólétet biztosít ugyan a jelen generációinak – egyúttal azonban veszélybe sodorja a jövőnket.
Lásd ehhez a ‘Modernitás és etika’ témában a kutatók felelősségét.
2) A tudomány felépítése
Ahogyan a ‘Rendezettség’ témában olvasható, a világ szintekre tagolódik, minden szintnek megvannak a maga törvényei, szabályszerűségei – a tudomány pedig követi ezt a felépítést: legalul vannak a világ építőelemei, a fizikai világ – és a fizika tudománya; a következő szinten ezek az építőelemek kombinálódnak, vegyületeket alkotnak – amit a kémia vizsgál; erre épülnek aztán az élő rendszerek – és a biológia illetve az orvostudomány; élő emberek alkotják aztán a társadalmat – melyet megint csak számos tudomány vizsgál, így a szociológia, a politológia és a közgazdaságtan.
Szokás a tudományoknak ezt a sorozatát két nagy csoportra osztani: a természettudományokra és a társadalomtudományokra; utóbbiakba az emberi viselkedéssel és a társadalommal foglalkozó tudományágak tartoznak. Ezeket egészítik ki harmadikként a formális tudományok, melyek nem a világot, az abban megjelenő jelenségeket tanulmányozzák, hanem saját előfeltevéseket tesznek, és azok következményeit kutatják. Ide tartozik mindenekelőtt a matematika és a logika.
3) A tudomány módszerei
Ezekről ‘A megismerés módjai’ témában lehet olvasni.
Lásd továbbá alább az iparizált tudományról írtakat.
2. A tudomány jellemzői
2.1. Az ideális tudomány
● Az ideális tudomány célja az igazság kiderítése
A gyakorlatban sok tudós igencsak materialista, meg van győződve arról, hogy a világot kizárólag az anyag törvényszerűségei irányítják – ami valójában azért nem annyira bizonyos, gondoljunk mindenekelőtt az elmére és a szabad akaratra. Az ideális tudomány nincs meggyőződve semmiről, nem vet el semmit eleve, például az sem, hogy az anyagi világon kívül létezhet még más is, egy transzcendens, spirituális világ – legfeljebb ha kiderül, hogy tényleg létezik, majd azt is a vizsgálata tárgyává teszi. (Bár ez természetesen nem jelenti azt, hogy bármit is elfogadna könnyelműen, bizonyíték nélkül.)
● A tudomány agnoszticizmusa
Az agnoszticizmus általános értelemben azt jelenti, hogy nyitva hagyjuk az olyan kérdéseket, melyekre nem tudjuk a biztos választ: azt mondjuk, jó, lehet, hogy így van, lehet, hogy úgy, ezért inkább nem foglalunk állást. Ez leggyakrabban a vallásos hittel, isten létével vagy nemlétével kapcsolatban merül fel, de tágabb értelemben is alkalmazható, lásd a ‘Hit, ateizmus, agnoszticizmus’ témát.
Ekképp az ideális tudomány, az ideális tudós is elismeri, ha valamire nem tud választ adni, meri azt mondani, hogy „nem tudom”, nem fél attól, hogy emiatt butának tartják majd. Az ideális tudománynak továbbá nincsenek megszentelt igazságai sem: ha valamiről, amit egy ideig elfogadott, kiderül, hogy téves, azt minden további nélkül elveti. Ezen kívül a tekintélyre sem ad: lehet egy tudós bármilyen elismert, ő is tévedhet, lehet valaki egy senki, de neki is lehet igaza a nagyságokkal szemben.
● A legmegfelelőbb módszer választása az igazság felderítéséhez
Ami gyakran a matematika – de ha valamit nem lehet kiszámolni, egyenletekbe foglalni, akkor az ideális tudomány nem erőlteti azt. (Mint például a pszichológiában vagy a történelemtudományban.)
A létező tudomány, a hús-vér tudósok azonban nem mindig felelnek meg az imént leírtaknak.
2.2. A tudomány demokratizmusa
A tudományban nem egy hatalom, egy tekintély dönt a kutatók, kutatások értékéről, ehelyett a tudósok egymás munkáit tekintik át, döntik el azokról, hogy publikálásra érettek, érdemesek-e (peer review); illetve a kutatások, kutatók rangját javarészt azzal mérik, hogy hol és mennyit publikáltak, hányan hivatkoznak a rájuk. Mindez meglehetős pártatlanságot biztosít.
Ennek a rendszernek is megvannak azonban a gyengéi: először is az, hogy akiknek át kellene nézniük tudóstársaik munkáit, nem mindig lelkesednek a feladatért, nem ritkán hanyag munkát végeznek, így gyenge cikkek is megjelenhetnek.
Másodszor, az előbb vázolt rangsorolási módszer publikálási kényszert fejt ki a kutatókra. Ennek van jó oldala, nevezetesen, hogy a kutatók munkára vannak fogva – másfelől azonban áttekinthetetlen publikációs dömpinget eredményez, mondvacsinált témákat kutatnak, sok félkész és bizonytalan eredményt ß is közzétesznek. A mennyiség dominál tehát a minőséggel szemben; illetve lásd alább a fontos kutatnivaló fogyatkozásáról írtakat. (@@Jól mondom ezeket?)
2.3. A tudomány vallásszerű jellege $
A tudománynak és a vallásnak általában a különbségeit emelik ki – azonban bizonyos párhuzamok is megfigyelhetők közöttük:
● Beavatottak
Akárcsak a vallás esetén a papok és a szerzetesek, a tudománynak is megvan a maga beavatott, bennfentes rétege: a tudósok, tudományos fokozattal rendelkezők, akik olyan tudással rendelkeznek, amellyel a kívülállók nem.
A papokhoz hasonlóan a tudósok is bizonyos tekintéllyel bírnak a kívülállókkal szemben – sőt, maguk a tudósok is tekintélyként tisztelik bizonyos tudóstársaikat. (Például a Nobel díjasokat.) Egyszersmind a tudománynak is megvannak a maga népszerű, ikonikus „sztárjai”. (Mondjuk Einstein vagy Stephen Hawking.)
● Hívők
A közembernek általában nem sok fogalma van a tudományról, nem érti azt, hanem hisz benne, csodálja azt – akárcsak a vallás esetén, csak itt még nagyobb a szakadék a beavatottak és a hívők között.
● A tudományban való hit elemei
○ Materializmus
Mint láttuk.
○ A tudomány abszolút hasznában, jóságában való hit
Magyarul, hogy a több tudomány mindig jobb, annak potenciális káraitól való eltekintés.
○ A tudomány korlátlan fejlődésében, mindenhatóságában való hit
Ami manapság annyiból érthető, hogy az utóbbi időben, a jelenlegi generációk életében, valóban rendkívül sokat fejlődött a tudomány és a technikai – és ezt könnyű kivetíteni a jövőre. Lásd azonban az ‘Elvarratlan szálak’ témát, azon belül tudásunk hiányosságait, lehetőségeink korlátozottságát és hogy bizonyos dolgokat könnyen lehet, hogy soha nem fogunk tudni, nem leszünk rájuk képesek.
Vegyük észre továbbá, hogy a vallásokkal összevetve a tudomány csodái kézzelfoghatóak, mindennap megtapasztalhatjuk őket, körülvesznek bennünket – ami elősegíti a tudományban való hitet.
2.4. A tudományos evolúció és revolúció
Ez a tudomány fejlődésének két tipikus módja.
A tudományos evolúció aprólékos, módszeres kutatást és apró lépésenként történő előrehaladást jelent. Ez történik a tudomány hétköznapjain, és ez a tudomány derékhadának, az „átlagos” kutatóknak a terepe, az ő szorgos munkájuk eredménye. (Mint amikor a kutató kimegy az erdőbe és talál egy új gombafajt.)
Tudományos revolúció, forradalom viszont csak igen ritkán történik a tudományban, és alapvető szemléletváltáshoz, paradigmaváltáshoz vezet. Jó példa erre Einstein relativitáselmélete, melynek köszönhetően alapjaiban kellett újragondolni, amit a térről és időről tudni véltünk, de hasonló volt Darwin és az evolúció esete is.
A forradalmi ötletekhez sem árt okosnak lenni, de leginkább eredetiség kell hozzájuk – ez tehát a zsenik terepe. Jellemző továbbá az új gondolatokkal szemben tapasztalható kezdeti ellenállás a tudományos közösség, a régi elképzelések híveinek részéről.
2.5. A tudomány fejlődésének rendszertelensége
Az ember azt hihetné, hogy a tudomány (mely oly okos, és módszereiben oly módszeres) maga is tervszerűen, céltudatosan, egyenes vonalban tör előre a megismerés útján. Hogy ez nem így van, azt több minden mutatja:
● Véletlen felfedezések
● Az addigi elképzeléseket a fejük tetejére állító új felfedezések
● Divathullámok a tudományban ß
● Az alapkutatás finanszírozásának kérdésessége
● A meggyőződések és paradigmák tehetetlensége
2.6. Meggyőződések és elméletek kiterjesztése
Oda is, ahol már nem érvényesek.
1) Tehetetlenség
Vagyis hogy egyfelől az egyes tudósok, kutatók, másfelől a tudományos közösség egésze is hajlamos ragaszkodni a megszokott elméletekhez, nézetekhez, paradigmákhoz.
Ez bizonyos fokig természetes és helyénvaló: egy bevált rendszert alapos indok nélkül nem érdemes felrúgni – különösen, hogy az újítani kívánók között nem kevés dilettáns is akad. Ugyanakkor az efféle hozzáállás a valóban előrevivő ötletek elfogadását is akadályozza, különösen a forradalmian új elképzelések esetén.
2) Elméletek túlhúzása
Amikor minél több mindent szeretnénk megmagyarázni egy adott elmélettel – olyasmit is, ami már túlmutat rajta.
3) Az elméletek hibáinak palástolása
Egyrészt, amikor egyszerűen csak igyekeznek nem tudomást venni bizonyos jelekről, hogy valami nincs rendben velük.
Másrészt, amikor elismerik, hogy sántít a meglévő elmélet, és igyekeznek azt hozzákalapálni a tényekhez. (Ami, ha nincs jobb, nem mondható helytelennek.)
2.7. Tudomány a társadalomban
● A tudomány esendő emberek által, általuk körülvéve, a társadalomba beágyazva működik.
● A tudomány hagyományosan nemzetközi jellege, baloldalisága
● A tudomány bulvárosodása
Végül, aki közelebbről is szemügyre venne egy tudományágat, annak ajánlom a ‘Közgazdaságtan’ témát.
3. Az iparizált kutatás
A mai világban sok minden, a termelés, a szórakoztatás, stb… már ipari módszerekkel zajlik, lásd erről az ‘Iparizált világunk’ témában. Hasonló a helyzet a kutatásban is.
1) A kutatók specializálódása és további jellemzői
A tudósokról sokak fejében a világra kíváncsi ember képe él. Hogy mire kíváncsiak, azt kevésbé lehet tudni – kutatási tevékenységüket illetően viszont nagyfokú specializálódás jellemzi őket, mindenkinek megvan a maga szakterülete: nem általában a világgal ismerkednek tehát. (Sőt gyakran saját tudományuk más területeit sem ismerik különösebben mélyen.)
Ez természetesen hasznos, mert a tudomány egésze így tud előrehaladni, legalábbis, ami a tudományos evolúciót illeti: ha mindenki csak úgy általában érdeklődne, sosem jutnánk a dolgok mélyére. Lásd azonban a ‘Specializáció és standardizáció’ témában a világ széteső szemléletét.
2) A kutatók versengése és piaca
A kutatók teljesítményét, mint fentebb említettem, mérik, leginkább azzal, hogy ki mennyit és hol publikál. A magasabb értékelés jobb állásokat jelent a számukra, nagyobb esélyt a pályázati pénzek elnyerésére, több figyelmet és előnyösebb publikálási lehetőségeket. Ily módon a kutatók is versengenek egymással, ők is nyomás alatt állnak.
3) Az elméleti kutatások haszna
A társadalom azt várja, hogy a kutatásba fektetett pénzek megtérüljenek, sokakat nem elégít ki pusztán az, hogy jobban értjük a világot, érdekes dolgokat sikerült megtudnunk róla. Ennek megfelelően a kutatók általában igyekeznek is kiemelni, hogy munkájuk milyen gyakorlati hasznokkal járhat.
Másrészt, a kutatók nagy része oktat is, ami hasznos a társadalomnak, le is tudva ezzel a társadalommal szembeni kötelességüket. Cserébe a fennmaradó idejükkel meglehetősen szabadon rendelkeznek, és nem baj, ha maguk a kutatásaik már nem produkálnak hasznosítható eredményeket.
4. Eltávolodás a valóságtól
Az írás elején hangsúlyoztam, hogy a tudomány rengeteg, a mindennapokban is hasznos eredménnyel szolgált, sok mindent segített megértenünk, elérnünk. Ezzel együtt azonban sok olyasmivel is foglalkozik, ami a hétköznapi világtól meglehetősen távol áll.
1) Akadémikus problémák
Eleve sok olyan kérdést tanulmányoznak, vitatkoznak róluk, tanítanak, melyeknek vajmi kevés közük van a gyakorlathoz, mondhatni a való világhoz; gondoljunk csak a filozófia vagy a matematika elvontabb területeire. Mivel azonban az ember kíváncsi, vannak, akiket az ilyesmi is érdekel, ezek sem értéktelenek.
2) Fogyatkozó fontos kutatnivaló
Aztán, a mai világban már nem is könnyű olyan kutatási témát találni, ami kellően fajsúlyos és még nem foglalkoztak vele; lásd az ‘Alkotás’ témában, hogy fogynak a felfedezhető dolgok – főleg az elméleti oldalon. Ami ma még felfedezésre vár az vagy kevésbé jelentékeny, vagy ha jelentőségteljes, akkor nehezen hozzáférhető, nehezen kutatható.
3) Öncélúság a kutatásban ß
A kutatás természetesen korántsem mindig öncélú – de azért gyakran megjelenik benne, két szempontból is: először is a kutatás tárgya felől, a fentebb említett publikációs kényszer miatt, hogy valamiről írni kell, akkor is, ha az nem túl lényeges.
Másodszor, a kutatás módszere felől: ez a technika öncélú művelése, amikor valakinek fontosabb az, hogy hogyan vizsgál meg valamit, mint maga a kérdés, illetve amikor kifinomult eszközöket használ ott is, ahol elegendő volna valami egyszerűbb.
4) Az objektivitás korlátozottsága
Számos olyan terület van, melyet a tudomány nem nagyon képes felderíteni; lásd erről az ‘Elvarratlan szálak’ témát, abban a metafizikáról, az összetettségről, bonyolultságról valamint az elméről mondottakat. (Ami az utóbbit illeti, nem csak magát az elmét nehéz alapjaiban megérteni, hanem a belőle fakadó olyan jelenségeket is, mint például az esztétika, a humor vagy az etika.)
Ahol pedig az objektivitás korlátozott, ott óhatatlanul megmarad a szubjektivitás: tudomány ide vagy oda, az egyik ember még mindig ezt, a másik meg azt gondolhatja a világ eredetéről, vagy, hogy miért létezik egyáltalán bármi; továbbra is kérdéses, hogy mi az elme valójában; nincs biztos válasz rá, hogy mi helyes és mi helytelen; és azt sem lehet tisztán tudományos alapon eldönteni, hogy átláthatatlanul bonyolult helyzetekben mi a teendő.
5) Az objektivitás látszata
A tudomány módszereinek, technikáinak szakszerű alkalmazása természetesen jó és hasznos – ha azonban nem megfelelően használják ezeket, túlzásba viszik a tudományoskodást, annak több hátulütője is lehet:
○ Lehetnek maguk a módszerek, képletek hibásak
○ A képletek mögött hiányosságok vagy szándékos torzítások rejtőzhetnek
Ami nem lesz nyilvánvaló, hiszen ránézésre a képletek tudományosak, magas fokú hozzáértést sejtetnek, objektívnak látszanak. A hibák, torzítások pedig annál inkább el tudnak bújni, minél bonyolultabbak a képletek – miközben a felületes szemlélő számára azok épp, hogy annál tudományosabbnak, objektívabbnak tűnnek. (Illetve a kutató a saját munkáját is felülértékelheti.)
A lényeg tehát, hogy nem kell öncélúan túlbonyolítani a dolgokat, illetve hogy nem árt a kellő óvatosság, amikor ilyet tapasztalunk.
Hogy az objektivitás nem is olyan ritkán csak látszat, abban is kiütközik, hogy számos tudományosnak tűnő vizsgálat eredményét nem sikerült később újabb vizsgálatokkal megerősíteni – különösen a társadalomtudományok terén. Ezt nevezik replikációs válságnak.
Végül még annyit, hogy ha a kutatók a saját kutatásaikat mások nem megbízható eredményeire építik, az a hibák halmozódásához vezethet.
