A tanár lefejezése Franciaországban és a lövöldözés Bécsben, illetve, hogy ezt követően Macron (érthető módon) beszólt, a Közel-Kelet pedig forrog. Mi ezekből a tanulság? Milyen tényezők élezik a szembenállást?
1) Bár a mérsékeltek általában jól megférnek egymással, köztük is óhatatlanul keletkeznek feszültségek, helyenként akár fokozott mértékben is, részben a kulturális különbségek, részben a gazdasági érdekellentétek okán. Ezeket a mérsékeltek többnyire képesek tolerálni, a feszültség rejtve marad – de ők is csak „emberből vannak”, nem teljesen immunisak az uszítással szemben, ami hozzáadódva a meglévő feszültségeikhez végül őket is fellázíthatja.
2) Minden népnek, kultúrának megvannak a maga szélsőségesei, akiknek kimondott célja a népek közötti viszony elmérgesítése, a konfliktus kirobbantása.
3) Lesben állnak továbbá az opportunista politikusok is, akiknek mindegy, csak hatalmon maradhassanak, és ha ehhez a népek hergelése kell, akkor hergelik őket – egyben minden viszály őket erősíti.
Ezen felül mindennemű súrlódásnak, konfliktusnak, ami eltérő nemzetiségűek között történik, legyenek azoknak csak személyes okai, könnyű nemzetiségi színezetet adni, felhasználni azokat a népek egészének egymásnak ugrasztására. (Ennek próbálják elejét venni a felelősebb vezetők, amikor egy-egy terrorcselekmény után sietnek kihangsúlyozni, hogy ez nem a másik nép bűne, csak a terroristáké.)
Mindenesetre, akárhogy is nézzük, minden bizonnyal kevesebb feszültség volna a világban, ha mindenki szépen otthon maradt volna, ideértve nemcsak azokat, akiket most bevándorlóknak nevezünk, hanem a korábbi európai gyarmatosítókat is, akik most, nem kis részben, a saját korábbi expanziójuk visszahatását kénytelenek elszenvedni. Ennyiből érthető és nem értelmetlen Kelet-Európa ódzkodása a multikulturalizmustól. Az is fontos azonban, hogy ettől a létező és méltányolható igénytől meg tudjuk különböztetni az említett opportunista politikusok manipulációit, melyekkel nemcsak meglovagolják a nép meglévő érzületeit, de gerjesztik is a félelmet, fűtik az elutasítást – legfőképp a saját hatalmi céljaik érdekében. (Ami bennünket illet pedig, vegyük észre, hogy Orbán nem is csak a migráns témát üli meg kérlelhetetlenül, hanem a magyar népen belül is elmélyítette az árkokat a politikai oldalak között.)
Az viszont mára akkor is világos, hogy valóban nem lehet ész nélkül mindenkit befogadni, mert jönnek velük a szélsőségesek is. Nem beszélve arról, hogy ha a befogadottak nem integrálódnak, megmaradnak kulturális zárványnak, akkor, a mellékelt ábra szerint, a későbbi generációik radikalizálódhatnak, főleg egy ilyen vészterhes világban, amely nem tud pozitív jövőképet adni a fiataloknak.
Ezzel együtt, akik tényleg rászorulnak, nem akarnak ártani, csak emberhez méltó módon élni, és hajlandóak együttműködni, azokon valamilyen formában segíteni kell. Lehet ezt úgy, hogy odavisszük a segítséget, ahol szükség van rá, segítünk békét teremteni ott, ahonnan a menekültek jönnek. Ha ez így nem lehetséges, akkor pedig szigorú feltételeket lehet szabni a befogadáshoz. Tisztázni kell velük először is azt, hogy megértjük a helyzetüket – de ez itt egy másik ország, másik kultúra, és ha itt szeretnének élni, akkor el kell fogadniuk az itteni szabályokat, igyekezniük kell alkalmazkodni: mindenekelőtt békésen élni, viselkedni, de akár úgy öltözködni is, ahogy itt szokás; illetve együtt kell működniük az integrációban.
A másik pedig, ami szintén nem ördögtől való, hogy ha vége a vészhelyzetnek, és lehetőség lesz rá, akkor haza mennek. (Vegyük észre, hogy az sem mindegy, hogy csak kevesen jönnek, mint békeidőben – vagy tömegesen, mert utóbbi esetben sokkal könnyebben keletkeznek tartós kulturális enklávék.) Valamint annak, hogy a segítség nem feltétlen, meglehet az a további kedvező hatása is, hogy érdekeltté teszi a mérsékelteket abban, hogy kivessék maguk közül a szélsőségeseket.
(Természetesen tisztában vagyok vele, hogy a gyakorlatban ez nem ilyen egyszerű, és hogy a gyakorlatba való átültetés előtt elméletben is bele kellene menni még ennél mélyebben. Ez itt csak néhány fő tényező és irányvonal volt uszkve egy oldalban.)
Mindenesetre, ha szeretnénk, hogy a népek valaha is tartós békében éljenek, akkor két dolgot kell megcéloznunk:
1) Minden nép mérsékeltjeinek meg kell tenniük, amit csak tudnak a saját szélsőségeseik kordában tartására.
2) Fel kell számolni a nyomort, a tudatlanságot, mindazokat a tényezőket, amelyek kitermelik a szélsőségeseket, terroristákat.
