♫ Oh, the weather outside is springtime ♪♪
(Amit nem is bánunk, hiszen…)
♪♪ The fire’s so expensive ♫
(Ráadásul…)
♫ Since (az elhibázottbrüsszeliszankciókmiatt) we’ve no fuel to go ♪♪
(Az asszony engem…)
♪♪ Ledisznóz, ledisznóz, ledisznóz ♫
(Ami azért szerintem egy kicsit durva, tekintve, hogy nem is én tehetek róla – hanem a korrupt és nemzetellenes jurolibsik.)
A klímát sokat tárgyaltuk már, de azért mindig felmerül néhány gondolat és aktuális történés.
Eszembe jutott például egy elég jó párhuzam, mégpedig az élesztőgombával, ami megerjeszti a cefrét – mégpedig úgy, hogy közben elszennyezi a saját környezetét, alkohollal, mígnem már alkalmatlanná válik arra, hogy megéljen benne. Nem kell magyaráznom, hogy mi ebben a közös azzal, ahogy az ember manapság, elnézést, belesz*rik a fürdővízbe.
Vagy egy másik, az auto-karma, ahogy mi magunk teremtjük meg magunknak a tüzes poklot, amiben majd perzselődhetünk, pont azért, mert tüzes pokollá tettük ezt az édenkertet.
Meg az irónia, hogy az emberiség nem azon hasal el, hogy ne tudna számítógépet építeni, meg géneket szekvenálni, meg az összes csodálatos tudományos eredmény, amiket elértünk – hanem egyszerűen azon, hogy nem tudunk erőt venni a pitiáner mértéktelenségünkön. (És nem, pl. a fúziós erőmű sem oldana meg mindent, a biodiverzitást az sem mentené meg – meg általában a felelőtlenségünkön sem segítene, ami a következő hasonló probléma alkalmával ugyanúgy a sírba vinne bennünket.) A kifinomult barbarizmus, ami ezt a világot uralja…
Végül pedig, hogy az emberek jó részének eddig, a globális bőség éveiben is elég nyomorult volt az élete – és hogy mi lesz velük, amikor lángol a világ… Valamint azok szerencséje, akik nemcsak jókor, hanem jó helyre is születtek, főleg a búmerek, de még mi X-ek is, Nyugaton, vagy a közelében. Értékeljük a szerencsénket.
Melyekből kettő is volt, és a jobb érthetőség kedvéért az egyiket COP15-nek, a másikat COP27-nek nevezték. Ez a kettő tehát két külön dolog, és az egyik a klímáról, a másik a biodiverzitásról szólt, nekem sem volt tiszta, amíg meg nem néztem.
Na most, először, ami a klímaügyit illeti, jött és ment és hallani is alig lehetett róla, és nekem az a benyomásom, hogy gyakorlatilag fel van adva a dolog, eléggé úgy néz ki, hogy bele vagyunk törődve az elkerülhetetlenbe. Annyi történt, hogy a gazdag országok majd fizetnek a szegényeknek kárpótlást. Értjük: kárpótlást – miközben arról már jóformán szó sincs, hogy esetleg megelőznénk a károkat… Pedig nem egy ukrán háborúról van szó, amin most mindenki el van szörnyedve, egyébként jogosan, de még a II. vh-s pusztítás is könnyen eltörpülhet amellett, ami most a levegőben lóg.
(Csak hogy mennyire: 40 fok Ausztráliában most. 40 fok itt is, az múlt nyáron. Tartósan. Eső is nuku. Mikor volt ilyen, mondjuk 20-30 éve? Ha 35-ig felmerészkedett néhanapján, már mindenki fuldoklott. Mi lesz még 20-30 év múlva? 45 fok? Később meg 50? Miért nem törjük össze magunkat, hogy ezt elkerüljük?)
Ez a kárpótlás ügy is: hát igen, erre képes ez a mostani rendszer: pénzeket pakolgatni. Merthogy, ahogy már kifejtettem, a klímaprobléma nem annyira pénz kérdése, ahogyan nem is elsősorban tudományos probléma, hanem mindenekelőtt az emberek fejében kellene rendet rakni, elkezdeni megalapozni egyrészt az életszemlélet megváltoztatását, másrészt pedig a rendszer átalakítását. Ezt most nem akarom elismételni, el lehet olvasni a korábbi üzenetekben, meg a könyvben. A mai rendszer viszont csak pénzben tud gondolkozni, illetve legfeljebb tudományban – nem is történik semmi, csak rohanunk tovább a szakadék felé. (A másik kötelező: a tudománynak, technológiának fontos szerepe lehetne a megoldásban, csak a kulcs nem az.)
A másik konferencián, a biodiverziás ügyében viszont „történelmi jelentőségű” megállapodás született, mely szerint jelentősen kiterjesztenék a védett területek nagyságát 2030-ig. Bár a szándék nemes, az, hogy ebből majd lesz is valami, eléggé kétséges, tekintve, hogy a másfél fokos megállapodás még történelmibb volt Párizsban, eredménye meg gyakorlatilag nulla. A szomorú valóság az, hogy a gazdasági és politikai érdekek mindent lesöpörnek az asztalról, és nemcsak a gazdagokról meg az olajvállalatokról beszélek – az egyszerű népnek, meg a középrétegeknek is enni kell adni ugyanis, meg fűteni rájuk, meg autózni akarnak, meg nyaralni, és főleg olyankor, amikor megbillen a gazdaság, akkor gyújtjuk be csak igazán a szénerőműveket is. És minél jobban megbillen a klíma, annál jobban megbillen a gazdaság…
Avagy a klimatikus jelenben élés, a fejünk homokba dugása egyénileg és kollektíve.
Ez az önhipnózis, ahogy (szinte) mindenkinek sikerül kb. tudomást sem vennie a fenyegetésről, ahogy minden úgy megy tovább, mintha semmi nem volna:
A nép, ahogy él és dolgozik, a mindennapi gondok alá temetve, illetve, ha készül is a jövőre, úgy teszi, mintha minden maradna, ahogy eddig volt.
A politikusok, akik szintén maradtak a régiben: a GDP, a benzin ára, a nemzeti hacacáré, a libsik érzékenykedése, és egymás hajának folyamatos tépése.
A rendszer, amelyben élünk: hajtani – fogyasztani – meggazdagodni, a rendszer, ami nemcsak hogy nem vesz tudomást a saját alapjainak rogyadozásáról, hanem ő maga aknázza alá azokat.
A showműsorok, a foci VB, a tűzijátékok.
A háború.
Szürreális… Meg a fatalizmus. Apátia és nihilizmus. A hedonizmus, akinek kijut belőle, és amíg lehet.
Volt ez a film mostanában DiCaprioval, a Ne nézz fel, ha láttátok, az elég jól bemutatja azt az eszetlenséget, amit a homo sapiens képes mutatni a katasztrófa árnyékában. Egy nagy hibája volt annak a filmnek: hogy abban egy üstökös zuhant a fejünkre, nem pedig magunk idéztük elő a bajt. Ne nézz magadba.
Vagy amikor elemezgetik, hogy majd 50-100 év múlva így az autóipar, meg úgy a turizmus, gyakran teljesen figyelmen kívül hagyva a tágabb kontextust, hogy kisebb közepes túlzással ember se biztos, hogy lesz addigra.
Illetve, most olvastam az Economist néhány cikkét 2016-ból, amikor úgy beszélt a Párizsban aláírtakról, mint aki tényleg elképzeli, hogy azokat majd be is tartják. Pl. az olajtársaságokat féltette, hogy majd mihez kezdenek, ha nem fog kelleni az olaj a klímavédelem miatt. Komolyan… a tipikus értelmiségi / baller naivitás.
De nem mindenki dugja a fejét a homokba. Ezek a festményeket összerondító klímaaktivisták például úgy néznek ki, mint akik tisztában vannak a probléma súlyával. (Meg a festmények túlértékeltségével is, ami azt illeti.) És az értetlenség és megvetés, amivel a világ nézi őket. Pedig körülbelül nekik van igazuk. Mindenkinek, akinek hangja van, figyelnek rá, hasonlóan kellene kiabálnia.
Mellesleg ez a klimatikus delírium eléggé hasonló ahhoz, ami miatt istenként tekintünk egyesekre, pl. a sportban: mindkettő olyan illúzió, ami kicsit is belegondolva rögtön szertefoszlana – viszont kellemes, úgyhogy inkább nem gondolkozunk. Csoda, hogy így semmi sem történik? Józanodjatok már ki.
● A kényszerű energiatakarékosság
Amit Putyin erőltetett most Európára, beleértve Magyarországot is; hogy rögtön sikerült 20-25 %-kal kevesebb gázt fogyasztanunk, és áramból is jelenősen. (Jó, ebben benne van az enyhe időjárás is, de akkor is.) Nagyjából erre volna szükség, csak még erősebben – bár szervezettebben, az igaz.
● A fúziós energia, mely mára „egyszerű műszaki problémává vált”
Egy Telex cikk szerint legalábbis. Csak három apró problémát kéne még megoldani, amiről körülbelül fogalma sincs senkinek: Hogy ne kelljenek hozzá mélyfagyasztást igénylő szupravezetők; kellenének ellenben olyanok anyagok, amik kibírják a reakciós kamra iszonyú hőségét; meg hogy nincs elég trícium.
Egyszóval ez még mindig nem úgy néz ki, mint a küszöbön álló megváltás. Mondtam már, hogy mit kellene csinálni a k. világgal: LE-LAS-SÍ-TA-NI. (Illetve konszolidálni.)
Valamint három klimatikus kedvencem:
● Rádió: 10 milliárd ember eltartása sem lesz probléma
Feltéve, hogy olyan forradalmak történnek a mezőgazdaságban, mint volt a műtrágya, mondjuk az, ha talaj nélkül is tudnánk termelni; plusz kellene még, hogy a klíma miatt se csökkenjenek a termésátlagok. (Amit a múlt nyáron a Dél-Alföldön volt alkalmam személyesen is megtapasztalni, ahol nem hogy csökkentek, hanem konkrétan megsemmisültek a termésátlagok.)
Egyszóval, nem lesz probléma – feltéve, hogy csoda történik. De ha véletlen nem, akkor sajnos k. nagy a probléma.
● A pesti ún. „bio” dóm
Ami annyira bióra sikerült, hogy egy jó nagy beton roncs lett belőle, amiben annyi fű sincs, mint bármelyik NER stadionban, és ami senkinek sem kell, és ha már felépítettük, lassan neki is állhatna valaki lebontani – de arra sajnos már nincs pénz.
● Az UNICEF klímahős gyerekei
Egy plakáton láttam, hogy legyél te is klímahős. (Mármint a gyerekek, akiknek szólt.) Nem azért, mert nyilván jót akarnak, de akkor is a dolog borzasztó cinizmusa: mi elb*tuk, feléltük a világodat előre, mert nekünk úgy volt kényelmes egy pár évtizedig – te meg legyél hős, mi legalábbis szívesen megkoszorúzunk, továbbá ellátunk pár jó tanáccsal, hogy szerintünk hogyan lehet a legtovább túlélni víz és élelem nélkül az 50 fokban. Hevfán.
* * *
Valamint, hogy a véleményem továbbra is az, hogy a legjobb, amennyire csak lehet, kívül maradni ezen az egész belföldi – külföldi – klimatikus, óvodával és állatkerttel kombinált színházon és elmegyógyintézeten.
