Hadd értekezzek itt kicsit az aktuális közéleti történésről, a kormány új családtámogatási programjáról. Nos, hogy mi a véleményem róla? Röviden az, hogy ez tényleg egy olyan probléma, amivel foglalkozni kell – de a dolog alapjában nem a pénzen múlik.
Hát akkor micsodán? Megmondom: a korszellemen, illetve azon, ami az emberek fejében van. (Lehet mondani, hogy nekem ez a vesszőparipám, de a fontos dolgoknak, a világ sorsának, az emberek boldogságának tényleg ott van a nyitja szerintem.) Jelen esetben is: az emberek alapvetően nem azért nem vállalnak gyereket, mert kevés a pénzük, hanem mert megbomlott a társadalom hagyományos rendje, meggyengült az erre irányuló társadalmi norma, nyomás, megváltoztak az elképzelések az életútról. Mit értek ez alatt? Azt, hogy régebben tiszta sor volt, hogy az ember fiatalon megházasodik, családot alapít, nem is igen gondolkodott senki másban, illetve aki mégis, arra rossz szemmel néztek. Ma már ez nincs, az emberek (és különösen a férfiak) ráeszméltek, hogy hoppá, hiszen mindez nem is kötelező – akkor meg minek vegyük a nyakunkba ennek minden terhét? (Azért is, mert annyi minden mással el lehet szórakozni ebben a csillogó-villogó új világban.)
Erre mutat egyebek mellett, hogy régebben sem volt kisebb nehézség gyereket vállalni, mégis megtették, illetve, hogy máshol sem könnyebb, mégis megteszik manapság is, mondjuk Afrikában. Nem mondom, hogy pénz semmit sem számít, de nem az az elsődleges tényező – ezért nem is lesz komolyabb hatása a mostani intézkedéseknek sem. Szerintem ez nem egy nagy titok, biztos sokan egyetértenek velem – de persze mit lehet tenni: vagy előírjuk, kötelezővé tesszük, hogy szaporodni kell (vagy pont, hogy nem szabad, mind Kínában), de azért ott még nem tartunk – vagy megpróbáljuk jutalmazni azokat, akik hajlandóak szülni, gyereket vállalni. Mivel a probléma valós, már csak gazdasági szempontból, meg a nyugdíjak miatt is, én nem is nagyon ágálok a tervek ellen. (Meg mert százszor inkább ezzel foglalkozzon a kormány, mint a CEU kiirtásával, a nép hülyítésével meg egymás ellen hergelésével.) Mindazonáltal valódi eredményt csak az emberek életszemléletének megváltozása hozhatna. (Amit nem könnyű elérni – ha lehetséges egyáltalán.)
Hogyan lehetne mégis próbálkozni? Eszünkbe juthat, hogy vissza kellene térni a régi normákhoz, a keresztény hagyományokhoz. De nem erről van szó: sok minden van, ami ha egyszer elveszik, akkor elveszett, ilyenek a leépült normák és a vallás is, mely nem képes lépést tartani a modern világgal, és soha nem lesz már olyan fontos tényező, mint régen. Nem, a modern szemlélet és a felvilágosultság fenntartása mellett kellene megpróbálni lelassítani a világot, igazságosabbá tenni a társadalmat, és megtanítani az embereknek az egyszerű dolgok – beleértve a családi élet – örömét. Ez persze a legkevésbé sem egyszerű, legjobb esetben is évtizedekig tart, és az is lehet, hogy lehetetlen – de akárhogy is, egy próbát megérne.
És az eszköz? Naná, hogy az Egyvilág! ;) Na jó, ha ez így, ebben a formában nem is igaz, azért nagy vonalalakban mégis ebbe irányba próbálok hatni. (Világlassítás, egyszerű örömök, stb…: Nézzétek meg majd az „Egy jobb világ” témát, a Program fejezetet, meg mondjuk a „Boldogság forrásai”-t.) Hozzáteszem, nem akarom lebecsülni a központi intézkedések jelentőségét sem, valamennyit ezek a mostaniak is mozdítanak majd, valamint, ha nekiállnánk alulról dolgozni, annak is fontos kiegészítői lehetnének – de mindenképp csak kiegészítők.
Sok mindent el lehetne még itt mondani: például, hogy talán érdemes volna először egy olyan országot meg légkört teremteni, ahol egyáltalán élni van kedve az embernek, nemhogy szülni, ne akarjanak elmenni a fiatalok külföldre. El lehetne vitatkozni róla, hogy mennyire tényleg csak a jó szándék vezeti a kormányt, mennyire van benne az is, hogy elegendő élő erőforrást, adóztatható alattvalót termeljenek maguknak; vagy hogy mennyire gondolták végig, találták ki rendesen ezt az egészet. Aztán ott lesz majd az intézkedések gazdasági hatása, a lakásárakra, az építőiparra, a haveri cégekre, az eladósodottságra, az adóbevételekre, meg azokra, akiknek nem jár támogatás. Vagy el lehetne filozofálni azon is, hogy tényleg kell-e ennyi ember az országba és a világba; stb…
Ezeket most kihagynám, hadd hívjam fel viszont a figyelmeteket a nem túl soká megjelenő „Ember, társadalom és család a modern világban” témára, melyben részletesen elemzem a demográfiai problémák okait; illetve azoknak, akik szeretik elvontabb síkon is megvizsgálni a jelenségeket, ajánlom „A boldogság eredete és a forma hatalma” témát, közelebbről a társadalmi forma kompatibilitását a biológiaival. (Már hogy a társadalmi normák hogyan segítik a biológiai forma céljának, jelen esetben a fajfenntartásnak az elérését.) Valamint a Közgazdaság témára is lehet vetni egy pillantást, benne arra, hogy a közgazdászok, politikusok szeretik pénzben mérni a dolgokat.
