(Az alábbi egy rövidített változat, emlékeztetőül. A teljes változatot ezen a linken találod. A megjelenő oldalon, ahogy áll, a legfelső sorban kattints a címre vagy a doc vagy a pdf linkre.)
(Hozzászólni a szöveg alatt lehet.)
1. A kellemes és a hasznos dolgok
A világon gyakorlatilag mindent túlzásba lehet vinni, a kellemes és hasznos dolgokat, és ahogy majd alább látni fogjuk, a helyes dolgokat is. (Ezek valamilyen értelemben mind „jó” dolgok, nyilván, hiszen a rosszból a kevés is sok.) Alább azt fejtem ki, hogy általában mindháromból megárt a sok, nem igaz, hogy a több jobb.
1) Kellemes dolgok
Ezzel gyorsan végzünk, hiszen köztudott, hogy a túl sok evés, ivás, a drogok túlzásba vitele, stb… káros. Lásd ennek kapcsán a mértéktartást, illetve, hogy legyen mindenben olyan, hogy „elég”, melyekről az ‘Egyensúly (Az ember élete - Elvek)’ témában lehet olvasni. Lásd továbbá a függőségeket a ‘Lelki betegségek’ témában.
2) Hasznos dolgok
Sok minden van, amiből valamennyi hasznos – a túl sok viszont már káros:
● Sport
Hajlamosak lehetünk úgy vélni, hogy minél többet mozog, sportol az ember, minél jobban erőlteti, gyötri magát, annál egészségesebb. Ez azonban nem igaz.
Ezzel együtt, természetesen, a kellő mozgás jó és fontos.
● Az ember életének elvei
Melyekről majd ‘Az ember élete’ könyvben lesz szó. Tanácsos követni – de túlzásba is lehet vinni őket:
○ Tudatosság: jó dolog a megfontoltság, de a túl sok agyalás is meg tud ártani. (Merthogy dönteni, cselekedni is kell, feleslegesen aggódunk, stb…)
○ Önfegyelem: rendszerint jó, ha uralkodnunk magunkon – de ez is lehet szélsőséges, mint mondjuk az anorexia esetén, illetve hogy néha belefér, hogy elengedjük magunkat.
○ Vigyázzunk magunkra: az óvatoskodást illetve az egészségünk miatti aggodalmaskodást is túlzásba lehet vinni.
○ Problémák: hogy bizonyos esetekben ajánlatos lehet kivárni, a megoldás görcsös keresése inkább csak ront a helyzeten.
● Kitartás
Többnyire kitartani is hasznos – ám egyrészt van, amikor már érdemesebb feladni; másrészt a rugalmasságnak, alkalmazkodóképességnek is megvannak az előnyei. (Utóbbi esetben nem adjuk fel, de másképp csináljuk.)
● Egyebek
Például amikor alkotunk, a körmünkre éghet a maximalizmus, a vágyunk, hogy a művünk tökéletes legyen: tudni kell tehát azt mondani, hogy „kész van”. Illetve a túlzásba vitt lelkiismeretesség is az ellenségünkké válhat, ha mindenáron teljesíteni akarjuk a feladatainkat, meg akarunk felelni az elvárásoknak: az élethez jól jön bizonyos lazaság.
2. Helyes, elvárt, megbecsült dolgok
Jelen téma elsősorban ebből a szempontból tárgyalja azt, hogy jóból is megárt a sok, ez a pont a legbővebb.
Hangsúlyozni kell azonban, hogy a helyes és hasznos dolgokat azért túl könnyen se adjuk fel, illetve ne használjuk az itt leírtakat ürügyül ehhez.
2.1. Büszkeség, önértékelés
Amikor az ember nagyra tartja, okosnak, erősnek érzi magát, önérzetes. Mint sok mindennek, ennek is megvan az egészséges szintje – de túlzásba is lehet vinni.
2.2. Jó cselekedetek
Jónak lenni jó, tartja a mondás – valójában azonban megvannak a hátulütői is.
Egyfelől a jó embereket kínozhatja a saját jóságuk, a kételyeik, hogy elég jók-e, a lelkiismeretük, ha valamiért mégis rosszat tettek. Másfelől, túl sokat elvárni sem kell az emberektől, mert félő, hogy teljesen hátat fordítanak: nem baj tehát, ha a saját boldogságuk fontosabb nekik, mint a másoké, ha közben azért egy bizonyos szintig az utóbbira is tekintettel vannak. Lásd ezekről ‘A jóság elvárható mértéke’ témában.
Lásd továbbá a ‘Hogyan érdemes jónak lenni’ témában, hogy nem kell hagyni, hogy kihasználják a jóságunkat; aki nem becsüli meg a segítséget, annak nem kell segíteni; illetve hogy ráerőszakolni sem kell a segítséget másokra.
2.3. Eszmények, jó ügyek, idealizmus
Vannak, akik annyira tisztelnek bizonyos eszményeket, hogy rákényszeríteni is készek azokat másokra, akkor is az orruk alá dörgölik például az igazságot, ha azzal fájdalmat okoznak, nincsenek tekintettel rá, hogy az általuk tisztelt eszmény érvényesítése boldogtalanságot okozhat. Az Egyvilág szerint azonban eszmények miatt nem kell elvenni az emberek boldogságát, támaszát; ahogyan az az ‘Értékek’ témában olvasható.
Továbbá, túl lehet hangsúlyozni egyébként jó ügyeket is, melyekkel az emberek alapból szimpatizálnak – csak éppen, ha még a csapból is az folyik, ha túlzott igényekkel lépnek fel velük kapcsolatban, akkor a közönség könnyen megcsömörlik tőlük, az ügy mellett kampányolók így ellentétes hatást érhetnek el a buzgalmukkal. (Pl. bizonyos népek, kisebbségek üldöztetése, jogai)
Ami az idealizmust illet, bár az idealistákat (bizonyos) jó szándék vezérli, törekvéseik gyakran rosszul sülnek el. Közrejátszik ebben az, hogy az eszményeket előbbre tartják, mint az embereket, az ideológiákra, leegyszerűsítő magyarázatokra való fogékonyságuk, valóságtól elrugaszkodott célkitűzéseik, és radikalizmusuk. Részletesebben lásd az ‘Embertípusok’ témában.
Az idealizmus, az idealisták annyiból is gyakorlatiatlanok, hogy nem szeretnek megalkudni a realitással, elképzeléseiket maradéktalanul szeretnék megvalósítani, akkor is, ha az nem praktikus, ha az erőltetéssel csak visszavetik az ügyüket. Lásd ehhez az ‘Egy jobb világ’ témában, hogy nemes céljaink érdekében hasznos lehet némi megalkuvás, illetve hogy el kell kerülni az idealizmus csapdáit.
2.4. Elvhűség, mások el nem árulása
A hűség, úgy, mint az elveink mellett való kitartás, és különösen mások védelmezése, szép dolog – hűnek maradni azonban nem mindig könnyű. A hűtlenséget pedig könnyű elítélni, kivált azok részéről, akik maguk sosem voltak próbára téve. Lásd ennek kapcsán a ‘Jó cselekedetek’ témában, hogy ki jobban, ki kevésbé van próbára téve; valamint a ‘Politikai konfliktusok’ témában, hogy a kisember eléggé kénytelen kiszolgálni a (rossz) rendszert, amelyben él.
Mit lehet ajánlani ez ügyben? Azt, hogy az ember gerince inkább hajoljon, mint törjön.
Lásd ehhez az ‘Óvatosság, rugalmasság, kivárás’ témában a nagyobb erőket, melyekhez legfeljebb idomulni tudunk.
Persze az sem jó, ha az ember gerince gumiból van, túl könnyen hajlik, annak sem áll ellen, amit el tudna viselni. Hogy hol van a kényszernek az a szintje, amelynél már méltányolható, ha valaki enged, azt nem lehet objektív módon meghatározni. Amit tanácsolni lehet hozzá, az is eléggé magától értetődő:
○ Minél nagyobb a nyomás, annál inkább engedhetünk.
○ Minél kisebb jelentőségű az ügy, annál inkább engedhetünk.
Hogy mi mennyire fontos, az persze szubjektív. Az Egyvilág szerint mindenesetre annál fontosabb egy ügy, minél inkább valakinek (valaki másnak) a boldogsága múlik rajta, illetve annál kevésbé, minél inkább csak elvekről, eszményekről és hasonlókról van szó.
○ Aki bízik bennünk, azt jobban elvárható, hogy ne áruljuk el.
Különösen a családunkat, barátainkat, természetesen.
Bizonyos esetekben tehát méltányolható, ha engedünk a kényszernek – viszont az is lényeges, hogy túl könnyen azért ne hajoljon a gerincünk. Lásd még ehhez az ‘Önismeret’ témában, hogy a saját erkölcsi tartásunkból, abból, hogy tisztességes embernek tudjuk magunkat, mi magunk is erőt meríthetünk.
Nem árt még elmondani, hogy gyakran lehetséges csak részben engedni a nagyobb erőknek, így részben hűek tudunk maradni, részben meg tudjuk őrizni a tartásunkat – és az is valami.
Természetesen vannak, akik a vázoltakhoz képest többre is hajlandóak, és vannak, akik annyira sem. Lásd ‘A jóság elvárható mértéke’ témában, hogy ha valaki felülteljesíti az elvárhatót, az tiszteletet érdemel, aki csak annyit tesz, az megbecsülendő, aki viszont annyit sem, az elítélendő.
Lásd még a ‘Rossz cselekedetek’ témában a bűntudatot, annak hasznait és kárait.
A hazafiságból elsősorban akkor lehet sok, amikor súlyos áldozatokat követelnek tőlünk a haza nevében. Lásd a ‘Politikai konfliktusok’ témában a hazafiságot, mint a konfliktusok, háborúk egyik pszichológiai tényezőjét, ahogy az eleve erős lehet az emberekben, de nyomást is kifejthetnek általa, manipulálni is szokták vele az embereket. (Például, amikor Petőfi azzal szembesít bennünket, hogy „drágább-e a rongy életünk, mint a haza becsülete”.)
1) Áldozathozatal
Tény, hogy az ember kap ezt-azt a társadalomtól (védelmet, oktatást, civilizációt, stb…), ezt pedig illik viszonoznia. Azonban:
○ Ki többet – ki kevesebbet kap, és az elosztás gyakran meglehetősen igazságtalan. Közben az ember a családjától többnyire jóval többet kap, mint a nagy társadalomtól.
○ Időnként aránytalanul sokat követelnek tőlünk, értem ez alatt különösen a fegyveres harcot, az életünk feláldozását, illetve, hogy másokat gyilkoljunk le.
Vegyük észre azt is, hogy sok esetben az ilyen súlyos áldozatoknak sincs eredménye: egyfelől amikor a csatában értelmetlenül küldik a halálba a katonákat; gondoljunk csak az első világháború lövészárokharcaira. Másfelől, főleg a kisember szempontjából gyakran az sem számít sokat, hogy ki nyeri a csatát, az egyik vagy a másik uralkodó réteg zsákmányolja-e ki. (Mindazonáltal olyan is van, hogy számít a harc kimenetele, lásd alább, hogy van, amiért érdemes küzdeni.)
Ezen kívül, bár minden emberi élet értékes, különösen értelmetlen, amikor tehetséges embereket dobnak oda ágyútölteléknek, akik nagyot alkothattak, sok jót tehettek volna még.
2) Gyakran nem jóra megy ki a harc
A fegyveres konfliktusok gyakran a hatalmasok önös érdekei miatt törnek ki, illetve különféle hangadók gerjesztik a feszültséget, hamis dogmáknak, ideológiáknak, szélsőséges nézeteiknek engedelmeskedve, elvakultan – miközben a népek aránylag jól elvolnának egymással. Lásd ehhez a ‘Politikai konfliktusok’ témában a manipulációt, illetve a ‘Hazugság’ témában, hogy a világjobbítást és az olyan eszményeket, mint a szabadság, nem ritkán ürügyként használják fel. Tehát:
Amikor hadba hívnak, próbáljuk meglátni, hogy valójában mire megy ki a harc, illetve mennyit számít, a közjó szempontjából is, az, hogy melyik fél győz.
És ha érdemtelennek ítéljük az ügyet, akkor lelkifurdalás nélkül megpróbálhatunk kimaradni belőle. (Ami persze többnyire nem egyszerű, mert besoroznak, hadbíróság elé állítanak, a szeretteinkkel zsarolnak, stb…) Gondolhatunk arra, hogy ahogyan eddig is elment a történelem nélkülünk, lesz szíves ezután is elmenni.
3) Amikor érdemes küzdeni
Mindamellett vannak ügyek, melyek érdemesek rá, hogy küzdjünk értük, ha muszáj, akár fegyverrel is. Ezek az értékek.
Az értékek a világ megbecsülendő, érvényesítendő dolgai, és egy külön téma szól róluk. Konkrétabban, az Egyvilág szerint, az érték a boldogságból fakad, a dolgoknak az ad értéket, hogy boldogságot okoznak: az emberek (illetve az érző lények) boldogsága tehát az, amiért érdemes harcolni; hogy jobb legyen nekik; a rossz, elnyomó rendszerek, hatalmak, erők ellen; egy jobb világért.
Valamint nem minden küzdelem erőszakos, gondoljunk például a demokratikus politikai életre. Az ilyenekben való részvétellel kevesebbet kockáztatunk, jobban belefolyhatunk.
Érdemes továbbá felmérni, hogy van-e egyáltalán esélyünk a győzelemre, és ha nincs, megfontolni a megadást.
4) A fegyveres harc alternatívái
Egyrészt háború idején is vannak olyan feladatok, amelyek nem igényelik, hogy gyilkoljunk. (Például a hadi üzemekben, az adminisztrációban, a kórházakban.) Ha a támogatásunkra érdemesnek ítéljük a küzdelem célját, efféle tevékenységekkel is hozzájárulhatunk a sikerhez.
Másrészt, különösen fontos látnunk, hogy távolról sem csak vérengzéssel lehet változtatni a világon, jobbá tenni azt meg főleg. Emlékezzünk csak a már említett küzdelmes, de nem erőszakos módszerekre, a demokratikus politikára, a civil szervezkedésre vagy a passzív ellenállásra; és ott vannak még a „puha hatalom” (soft power) eszközei is, az emberek okítása, meggyőzése, nevelése, érdekeiknek oly módon történő alakítása, felhasználása hogy (nemes) céljainknak megfelelően, (és békésen) viselkedjenek, illetve a részvétel az efféle kezdeményezésekben. (Ha ezekkel fárasztóbb is operálni, mint egyszerűen odacsapni. Meg tegyük azért hozzá, hogy bizonyos esetekben sajnos tényleg nincs más választás, mint az erőszak, van, amikor a szép szó nem használ, gondoljunk csak a nácikra.)
2.6. Egyebek
Ezekről csak röviden:
● Szerénység
A világgal, önmagunkkal, másokkal szemben szerénynek lenni jó dolog, de ezt is túlzásba lehet vinni; lásd az ‘Egyszerűség’ témában.
● Szabálykövetés
Többnyire a szabályok is hasznosak, de van, amikor meg lehet szegni őket. (Különösen, ha valami súlyosan rosszra köteleznek.) Erről pedig az ‘Elvek, szabályok, normák’ témában lehet olvasni.
