Mivel emellett sem lehet elmenni szó nélkül, tízezer-egyedikként hadd mondjam el én is a gondolataimat a nagy helyzetről – és sajnos azt kell mondjam, hogy az ellenzék (pontosabban az ellenzéki politikusok) pontosan azt kapták, amit megérdemeltek.

Aki velem volt, emlékezhet rá, hogy miket írtam egy éve:

„Most pedig a fordulatot alapvetően két dolog akadályozza. Az egyik a baloldal megosztottsága, az, hogy képtelenek összeállni egy-két nagyobb párttá, ami valódi alternatívát jelentene. Nem egy koalíciószerű összefogásról beszélek tehát (már az se nagyon megy), mert az kevés, aki határozott vezetésre, biztonságra vágyik, az így nem fog rájuk szavazni. A valódi egyesüléshez pedig nagyon hiányzik egy-két meghatározó, karizmatikus figura, vezető, aki képes volna összehozni, összefogni a baloldalt. Mert Orbánról sok mindent el lehet mondani, de az nem lehet elvenni tőle, hogy megvan a karizmája és képes egységbe fogni az embereit.”

„A másik pedig az, hogy a baloldalnak meg kell tanulnia gyakorlatiasnak és határozottnak lenni – az emberek ugyanis mindenekelőtt biztonságra és jólétre vágynak: félnek, hogy a migránsok majd elárasztják az országot, aminek meg is volt (van) az esélye; és örülnek, ha kevesebb a villanyszámla, akkor is, ha ezzel az a hatalom célja, hogy megvegye őket. Ha az önkénytől csak a jólét és a biztonság feladásának kockáztatása árán lehetne megszabadulni, akkor nem kérdés, hogy az emberek hogyan választanak. (Apropó, tény, hogy a Fidesz megtett ezt-azt, hogy bebiztosítsa a hatalmát – de mindez nem volna elég, ha a baloldal nem úgy nézne ki, ahogy.)”

„…a gond az, hogy [a baloldalon] nem sok minden változott. És egyelőre, őszintén szólva, olyan nagyon nem is nézem ki belőlük, hogy fog. Az újabb fejlemények, az olimpiás népszavazás, a CEU körüli tüntetések megmutatták az ellenzék súlyát, legalábbis ami a létszámot illeti – de, ha kormányváltást szeretnénk, ennél több kell. Most már nem még újabb tüntetésekben, meg népszavazásokban, meg hasonlókban kellene gondolkozni, hanem az egyesülésen kellene gőzerővel dolgozni, azon, hogy megkeressék azokat a közös elveket és célokat, melyekre mindenki rá tud bólintani – ennek azonban híre-hamva sincs, mint ahogyan az emlegetett vezetőnek sem.”

(Megjegyzem, most is felesleges tovább tüntetni, csak az látszik majd belőle, hogy egyre kevesebben mennek ki.)

Mindez nem volt nagy titok már egy éve sem – csak talán nem volt annyira fájdalmasan nyilvánvaló, mint most. Mindenesetre, ha van valami jó a mostani buktában, az ez: hogy innentől kezdve senkinek nem lehetnek illúziói, hogy EZ ÍGY NEM MEGY. Vannak, akiken segít egy pofára esés… Viszont, ha eddig kedvezőtlenek voltak a feltételek, a választási törvény, a média fideszes uralma, ezután csak még nehezebb lesz.

(Hozzáteszem, elszúrták, rosszul csinálták, de azért akik tényleg odatették magukat az ellenzék részéről, és állták a vele járó mocskolódást és lejáratást, ennyiből tisztelet érdemelnek. Meg még azt, hogy kaptam olyan megjegyzéseket is, hogy nem kéne a baloldal hibáit firtatnom, mert ezzel csak rontom az esélyeket. Nos, én csak a szomorú valóságot írom le, amivel, ha nem néznek szembe, annak ez az eredménye.)

Nézzük a Fidesz háza táját. A „kulturált” kommentvilágban szétnézve sokfelé látom, hogyan szidják a Fidesz szavazókat, hogyan gúnyolódnak rajtuk. (No és persze viszont.) Nos, ez hiba: ahogy a fentiekben elmondtam, a probléma elsősorban a baloldalon, a baloldali politikában van – a nép pedig olyan, amilyen, nem kárhoztatni kell őket, hanem megérteni, és megnyugtató megoldásokat kínálni a problémáikra, igényeikre – puszta eszményekkel, meg azzal, hogy „zavarjuk el a Fideszt”, ugyanis nem lehet jóllakni. A Fidesz szavazók nagy többsége is alapvetően csak boldogulni szeretne és biztonságot szeretne, és nem nehéz megérteni azokat az önmagukban méltányolható motivációkat, melyek miatt a Fideszt választják:

Mert sokan vannak...

• Akik őszintén megrémültek a menekültáradattól, az azt követő külföldi terrorcselekményektől, és azt mondták: biztos, ami biztos. (Na persze a ráállított propagandagépezet is segített megijedni, vastagon.)

• Akikre nagy benyomást tesz Orbán férfias karizmája, melynek, való igaz, továbbra sincs párja a magyar politikában.

• Akik az előző kurzus alatt belefutottak egy-két svájci-frank hitelbe, és a mostaniak húzták ki őket a csávából; illetve akiknek a megélhetését anno megtépázta a gazdasági válság, jelenleg viszont megvan a lehetőségük a szerény, de stabil boldogulásra. (Ami ugyan jelentős részben a mostani kedvező világgazdasági helyzetnek és az EU pénzeknek köszönhető – viszont az is benne van, hogy a Fidesz azért kézben tudja tartja a dolgokat, és ha enyves is az a kéz, valamennyi a tömegeknek is lecsorog. Egyébként Varga Mihályt is, amennyi benyomásom van róla, kompetensnek tartom.)

• Akik alapból jobboldali beállítottságúak, és bár látják a rendszer hibáit, mégis úgy érzik, hogy annak legalább az alapvető ideológiai irányultsága megfelel nekik. Illetve akiknek a háta is borsódzik a szociktól, meg Gyurcsánytól, Őszödre, meg a kommunizmusra visszamenőleg.

• No és főleg nem lehet nem látni az ellenzék szervezetlenségét, hogy már a választásra sem tudnak megegyezni – miféle kormányzásra lehetne akkor tőlük számítani? Illetve sokan emlékezhetnek még a szétszórt, koncepció nélküli kormányzásukra, is, amikor hatalmon voltak.

Kihagytam valamit? Kit lehetne elítélni azért, mert mindezek okán a biztosat választja? Hogy mást ne mondjak, nekem is számos stabil Fidesz szavazó barátom és ismerősöm van, értelmes, jó emberek. A legtöbb Fidesz szavazó sem akar ám rosszat. (Bár arra kíváncsi volnék, hogy a visszaélésekkel mennyire van tisztában úgy a Fidesz tábor egésze, hogyan számolnak el azokkal: mennyien tagadják, mennyien magyarázzák ki őket, mennyien érzik úgy, hogy ennyi még belefér…)

Mit lehet hát üzenni nekik?

Azt, hogy megértünk benneteket – de mindezzel együtt azért vegyétek észre a disznóságokat, ne hunyjatok szemet felettük. Mert ezekre nem mentség sem az, ha a nép megkapja a kis kenyerét, sem a másik oldal saját disznóságai: nem árt elgondolkozni róla, hogy mi az, amit a fentiek még szentesítenek, és mi az, amit már nem – mert mindent azért nem, mindent azért ugye nem? És tegyen így a baloldal is egyszer, majd, talán, valamikor, amikor fordul a kocka. Tegyünk így mindannyian: ne tekintsük egymást ellenségnek, hanem polgártársnak, akik bár másképp gondolkoznak, de leginkább ugyanazt akarják: nyugodtan élni.

Én egyébként éppen ezt tartom a Fidesz legnagyobb bűnének, azt, ahogy egymás ellen fordította, egymás ellen hergelte a népet, a barátokat, ismerősöket, csak azért, hogy hatalmon maradhasson. Mint korábban kifejtettem, nekem nem volna különösebb kifogásom egy mérsékelt jobbos kormány ellen, akárcsak ha úgy csinálnák, mint a legelső ciklusuk alatt, még meg is szavaztam volna őket. Csak tennék jól és becsületesen a dolgukat, figyelembe véve az ország minden polgárának az érdekeit, ahogyan az egy kultúrország kormányától elvárható.

(Apropó, hogy miért változtak meg: hát szerintem azért, mert nagyon megviselte őket, és személy szerint Orbán Viktort, amikor anno váratlanul kiestek a pixisből. Ezért van most ez a görcsös ragaszkodásuk a hatalomhoz, ez a rátelepedés mindenre, amihez csak hozzáférnek, az ellenzék eltiprása, a hiperaktív propaganda, a demagógia, stb… Meg azért, mert nagyon nyeregben érezték magukat. Na most aztán megint, meg is nézhetjük, mi vár ránk, attól félek.)

Na mindegy, most négy évig legalább megint nem kell m1-et néznem, meg Déli Krónikát hallgatnom, és hátha megússzuk ennyivel… Oké, lehet, hogy túlzás ilyeneket mondani, (remélem), azonban a rendkívül szerény és alázatos Orbán Viktor országában most megint eléggé benne van a pakliban, hogy mondjuk a CEU-t kilövik alólam; valamint mostanság nem olyan nehéz felkerülni a rendszer „ellenségeinek” név szerinti, nyilvános listájára sem. De most komolyan: mikor volt utoljára ilyen? Csak megérjem, hogy egyszer majd normális, becsületes emberek vezetik ezt az országot! Azt ide se írom, hogy okos – első lépésben elég lesz az épelméjű. (Ámen.)