(Az alábbi egy rövidített változat, emlékeztetőül. A teljes változatot ezen a linken találod. A megjelenő oldalon, ahogy áll, a legfelső sorban kattints a címre vagy a doc vagy a pdf linkre.)
(Hozzászólni a szöveg alatt lehet.)
1. Attitűd
Az attitűd valamihez való hozzáállást jelent. Egy dolog iránt pozitív az attitűdünk, ha szeretjük, tetszik nekünk, jó dolognak tartjuk, pozitívan ítéljük meg azt. Negatív az attitűd, ha valamit nem szeretünk, nem tetszik, rossznak tartjuk, negatívan ítéljük meg. Attitűdünk gyakorlatilag bármi iránt lehet, például szerethetjük a csokoládét, tetszhetnek nekünk az impresszionista festmények, jó ötletnek tarthatjuk a szabad piacot – illetve lehet, hogy nem szeretjük az anyósunkat, a külföldieket és a kisebbséget, vagy elvetjük a kommunizmust.
Honnan lesznek az embernek attitűdjei, hogy alakul ki a hozzáállásunk? ß
Egyrészt kialakulhat az saját magunkban. Történhet ez racionálisan, átgondolva, hogy az adott dolog jó vagy rossz, mondjuk ha számba vesszük a szabad piac előnyeit és hátrányait. Jellemzőbb azonban, hogy egyszerűen érzés alapján dől el, hogy valamihez pozitívan vagy negatívan viszonyulunk, mondjuk, amikor megkóstoljuk a csokoládét, és az ízlik nekünk, vagy felbosszantjuk magunkat a hangoskodó kisebbségen.
Másrészt az is gyakori, hogy másoktól vesszük át az attitűdjeinket, például, ha valaki idegengyűlölő környezetben nő fel, és az rá is átragad.
Az attitűdjeink, ha nehezen is, de képesek változni, illetve befolyásolni is lehet őket.
2. Sztereotípia
1) Jelentése
Sztereotípia az, amikor valamilyen tulajdonságot rendelünk egy csoporthoz, egyúttal annak minden tagjához. Ilyen például, amikor valaki úgy gondolja, hogy a nők, minden nő, gyenge, gondoskodásra szorul. A sztereotípiák is többféle dologra vonatkozhatnak, legjellemzőbben mégis az emberekkel kapcsolatban merülnek fel.
Fontos látni, hogy a sztereotípia, önmagában, csak egy megállapítás, mindenféle hozzáállás, attitűd nélkül: csak annyit mond, hogy „ezek az emberek mind ilyenek”, arról nem szól, hogy az nekünk tetszik vagy sem. Az azonban igaz, hogy a sztereotípiákhoz gyakran kapcsolódnak attitűdök; például amikor valaki úgy gondolja, hogy a cigányok, mindahányan vannak, nem szeretnek dolgozni – amit ő nem szeret, elítél. Ekkor, ha emberünk találkozik egy konkrét cigánnyal, rögtön azt feltételezi róla, hogy az sem szeret dolgozni, elítéli őt, tehát előítélettel viseltetik iránta. Az előítéletekről alább lesz szó.
A sztereotípiák a világ fejünkben való egyszerűsítésének egyik módszere, az általánosítás egyik fajtája. Ezekről lásd a ‘A megismerés buktatói’ témában.
2) A sztereotípiák haszna és kárai
· Hasznuk
Bár a sztereotípia szó eleve negatívan cseng, meglehet a hasznuk: segíthetnek gyorsan és kevés energiával eldönteni, mit tegyünk.
· Káraik
o A sztereotípiák tévesek lehetnek, két értelemben is.
Egyfelől, az egyénre nézve szinte mindig tévesek, hiszen ha például van egy egységes elképzelünk arról, hogy mennyire gyengék a nők, attól az egyik vagy a másik irányban szinte mindenki eltér, az egyedek szóródnak az átlag körül. ß
Másfelől, bár az átlagra nézve igaz lehet a sztereotípia, ez sem biztos, koránt sem. Például, ha felmérnénk az összes nő erejét, és ennek vennénk az átlagát, az lehet, hogy egybeesne az előzetes sztereotip elképzelésünkkel – viszont nyugodtan tévedhetünk ebben a tekintetben is, például alulbecsülhetjük a nők erejének nagy átlagát. (Mondjuk, mert azok a nők, akikhez korábban szerencsénk volt, és akik alapján kialakítottuk az elképzelésünket, gyengébbek voltak a valódi átlagnál, torzított volt a mintánk.)
o A sztereotípiák káros előítéletek alapját képezhetik.
Például, ha úgy véljük, hogy minden cigány lusta, illetve el is ítéljük őket emiatt, annak a szorgalmas cigányok is kárát látják.
3) A sztereotípiák kialakulása, érvényesülése
Az attitűdökhöz hasonlóan a sztereotípiák is kialakulhatnak saját magunkban. Ilyenkor egy emberről vagy egy részcsoportról viszünk át valamilyen tulajdonságot az egész csoportra. Lásd az iménti példát, amikor a nők összességéről azon nők alapján gondolkozunk, akikhez éppen szerencsénk volt.
Másrészt a sztereotípiákat is kaphatjuk kívülről, a társadalomtól, a környezetünktől. Lehet például, hogy adott vallás azt tartja a nőkről, hogy gyengék, mi pedig a többi tantétellel együtt ezt is a magunkévá tesszük.
Miután pedig már adott módon gondolkozunk egy csoportról, úgy véljük, hogy a nők, minden nő, gyenge, ha találkozunk a csoport egy tagjával, egy konkrét nővel, róla is rögtön úgy véljük majd, hogy gyenge.
3. Előítélet
3.1. Az előítélet jelentése, károssága, kialakulása
1) Jelentés
Előítélet az, amikor eleve bizonyos attitűddel rendelkezünk egy csoport minden tagja iránt, abból kifolyólag, hogy az adott csoporthoz tartoznak. Ilyen például, amikor valaki csak az alapján negatívan ítél meg egy embert, hogy az cigány. ß
(@@Emlékszünk, hogy az attitűd lehet érzelmi és értelmi alapú: nem szeretünk valakit vagy negatívan ítéljük meg. Az előítélet iménti definíciójában így mindkettő benne van, az is, amikor eleve viszolygunk valakitől, és az is, amikor eleve kedvezőtlenül ítéljük meg őt. Az elő„ítélet” elnevezés viszont inkább csak az utóbbira utal. Szerintetek rendben van ez a definíció így, hogy az attitűd mindkét formája benne van?)
Az előítéletek jellemző fajtái a negatív faji és nemi előítéletek. Előbbire példa a cigányokkal szembeni negatív előítéletek, utóbbira ha a nőket nemcsak gyengébbnek, kevésbé értelmesnek, stb… tartja valaki, hanem le is nézi.
Szintén jellemző, hogy hogyan gondolkozunk azokról a csoportokról, melyekhez magunk is tartozunk, és azokról, melyekhez nem. Alapvetően a saját csoportunkat hajlamosak vagyunk jónak, jobbnak látni, mint más csoportokat, illetve, mint amilyenek valójában: elfogultak lehetünk. Ha nemzetekről, népekről van szó, ilyen lehet a nacionalizmus és a sovinizmus (utóbbi az, amikor a nemzeti büszkeség a felsőbbrendűség tudatával és a más népek iránti gyűlölettel párosul), ha pedig emberfajtákról beszélünk, akkor a rasszizmust kell itt említeni.
2) Az előítéletek kárai
Ha előítéleteink vannak, akkor sokakat nem reálisan ítélünk meg, illetve gyakran eleve negatívan viszonyulunk olyanokhoz is, akikhez nem kellene. Ez aztán sok mindenkire hátrányos következményekkel járhat:
· A megítéltekre, amit nem kell sokat magyarázni.
· Saját magunkra, hiszen tévedésbe esünk, és feleslegesen gyűlölködhetünk.
· Mások, a közösség is kárát láthatja, például mert terjed az ellenségeskedés, vagy mondjuk mert előítéleteink miatt nem alkalmazunk olyanokat, akik alkalmasak volnának egy-egy munkára, amivel a közt is szolgálnák.
3) Az előítéletek eredete
A már szokásos minta szerint az előítéletek is kialakulhatnak bennünk, vagy kaphatjuk őket készen. Amikor bennünk alakulnak ki, akkor egy egyénre vagy részcsoportra vonatkozó attitűdünk kerül át az egész csoport minden tagjára. Például, ha rossz tapasztalatokat szereztünk a szomszédságunkban lakó cigányokkal, az könnyen lerontja a véleményünket az összes cigányról.
Készen kapjuk az előítéleteket például, ha egy rasszista társadalomban nevelkedünk. De az előítéleteket szándékosan, intézményesítetten is lehet szítani, mondjuk, ahogyan a zsidók ellen uszítottak központilag a náci Németországban.
3.2. Az előítéleteket elősegítő tényezők
1) Tudatlanság
Illetve azon belül:
· A másik ember nem ismerése
Ha ugyanis kellően nyitottak vagyunk, és vesszük a fáradságot a másik megismerésére, akkor gyakran kiderül, hogy az előítéleteink hamisak.
· Az előítéletesség jelenségének nem ismerése
2) Konformitás
Az ember sok mindenben hajlamos hasonulni azokhoz, akik körülveszik, többek között azok előítéleteit is könnyen átveheti.
3) Stressz, frusztráció
Amikor az embernek baja van, nem tudja azt elhárítani, olyankor jól jön valaki, akit hibáztathat, akire haragudhat, akin kitöltheti a dühét. Az ilyen helyzetek felerősíthetik az előítéleteket, úgy egyéni, mint társadalmi szinten, gondoljunk csak például a gazdasági válságokra.
4) Érdekütközés
Nem túl meglepő, hogy amikor az érdekeim szemben állnak valaki máséival, az megkönnyíti, hogy rosszakat gondoljak róla. Ilyen például, amikor egy országba beáramló bevándorlók elveszik a munkalehetőségeket a helyiek elől.
5) Helyzetünk és önmagunk értékelése
Amikor valaki lent van, jól eshet, ha van valaki még lejjebb. Így a lent vagy lecsúszóban lévők, gyakran maguk is az előítéletek áldozatai, szintén előítéletessé válhatnak a még náluk is nyomorultabbakkal szemben. (@@Jó volna ide egy példa. Arra gondoltam, hogy Indiában az alsóbb kasztok talán így viszonyulnak a még alsóbbakhoz, de ebben nem vagyok biztos. Jó példa lenne ez? Jobb ötlet?)
Másrészt, ahogyan az ‘Önigazolás’ témában olvasható, hogy igazoljuk tetteinket, hajlamosak lehetünk lealacsonyítani az áldozatainkat. (Minek folytán úgy érezhetjük, hogy nem is vétettünk akkorát, tulajdonképpen helyesen cselekedtünk.) Így, ha valamiért felléptünk egy csoport (személy) ellen, lealacsonyítandó őket felerősödhetnek bennünk az előítéletek. (Mire következő alkalommal még erősebben léphetünk fel a csoport ellen.)
6) Előítéletre hajlamos személyiség
Végül, vannak, akik személyiségüknél, gondolkozásmódjuknál fogva fogékonyak az előítéletekre. Az ilyen ember zárt, konzervatív, tekintélytisztelő, gyanakvó, nem tűri a gyengeséget, híve a megtorlásnak – és nem egy adott csoporttal szemben, hanem általában véve hajlik az előítéletességre.
Itt jegyezhető meg továbbá, hogy a szülők előítéletei könnyen átkerülhetnek a gyerekekbe.
3.3. A sztereotípiák, előítéletek stabilitása
A sztereotípiákat és előítéleteket több okból is nehéz megingatni:
1) Szelektív figyelem és emlékezet
Ahogyan ‘A megismerés buktatói’ témában olvasható, az ember ragaszkodik ahhoz, amit gondol, nem szívesen változtat az elképzelésein. (A megismerés konzervativizmusa) Nincs ez másképp a sztereotípiákkal, előítéletekkel kapcsolatban sem: inkább az olyan dolgokra figyelünk fel, jegyzünk meg, idézünk fel, melyek megfelelnek a bennünk élő sztereotípiáknak, előítéleteknek – a nekik ellentmondó információk felett pedig elsiklunk.
2) Önbeteljesítő várakozás
Ami annyit tesz, hogy előzetes (sztereotip, előítéletes) elképzeléseink úgy befolyásolják azt, hogy hogyan fordulunk a másikhoz, hogy belőle az éppen olyan viselkedést vált ki, amely megerősíti az előzetes elképzeléseinket.
Például ha (tévesen) eleve azt gondoljuk valakiről, hogy ő egy hűvös, barátságtalan ember, akkor eleve így közelíthetünk felé, mire ő is hasonlóan reagál – pedig ha barátságosan fordultunk volna hozzá ő is kedves lett volna.
Hasonlóan, ha az a sztereotip kép él a fejünkben, hogy egy cigány sem szeret dolgozni, főnökként eleve húzhatjuk a szánkat, ha cigány beosztottakat kapunk, mire ők akkor is kisebb kedvvel dolgoznak, ha egyébként a munkával nem is lenne gondjuk – mi pedig levonjuk a következtetést, hogy lám, igazunk volt.
3) A kognitív disszonancia szerepe
Az ember tisztában lehet azzal, hogy a sztereotip gondolkozás hibás, az előítéletek rosszak, miáltal saját ilyetén tendenciái feszültséget kelthetnek benne. (Ez a kognitív disszonancia egy példája.) Ennek a feszültségnek a csökkentésére aztán az emberek különféle technikákat alkalmazhatnak. Megpróbálhatják kerülni a szembenézést az előítéletességükkel, menekülhetnek az igazságtól; de előítéleteik kimagyarázásával, racionalizálásával is próbálkozhatnak.
Az utóbbira példa a fehér diák, aki normál körülmények között ugyanúgy segít fekete társának, mint egy másik fehérnek, ha el kell magyarázni valamit. Ha azonban kiderül, hogy a segítségre szorulók előzőleg nem tettek kellő erőfeszítést, hogy megértsék az anyagot, van tehát egy lehetséges kifogás, akkor már kevésbé segít a feketének. Egy másik példa, amikor valaki úgymond „nem a homoszexuálisok ellen van, hanem a család mellett”.
Az is ötletes megoldás, hogy amikor az elképzeléseinkkel ellentétes információk érkeznek, akkor új kivétel kategóriát alkotunk, mint például „okos nő”. Ezzel megvédtük sztereotípiáink, előítéleteink széleskörű érvényességét, továbbra is úgy gondolhatjuk, hogy a nők buták, bár, rendben van, akad néhány kivétel. (Mondják, hogy „a kivétel erősíti a szabályt”. Ennek így nincs értelme – de, mint látjuk, megvédeni $ a kivétel megvédheti a szabályt.)
4) Végső attribúciós hiba
Az attribúció tulajdonítást jelent, közelebbről azt, hogy az okozatokat milyen okoknak tulajdonítjuk, mit gondolunk, mi van a dolgok mögött. A végső attribúciós hiba azt jelenti, hogy a csoportok tagjainak viselkedését rossz okoknak tulajdonítjuk.
Az ember a saját csoportja tagjainak pozitív viselkedését jellemzően a saját erényüknek tekinti, míg negatív megnyilvánulásaikat a körülményeknek tudja be. Más csoportok tagjai esetén fordított a helyzet: ha rosszat tesznek, az a saját hibájuk, ha jót, az nem nekik köszönhető. (@@Ugye jól gondolom, hogy az emlegetett saját erény – saját hiba nem szükségszerűen közös az adott csoport tagjaiban, azok lehetnek egyéniek is. Szerintetek?)
Továbbá, magyarázataink jellemzően megfelelnek sztereotípiáinknak, előítéleteinknek. Például ha az ember egy cigány gyereket lát az utcán hétköznap délelőtt, rögtön arra gondol, hogy biztos lóg az iskolából. Ha ellenben egy fehér gyerek sétál el mellette, akkor inkább az merül fel benne, hogy valószínűleg iskolaszünet van.
5) Visszacsatolások $
Ahogyan már eddig is láttuk, a sztereotípiák és előítéletek képesek megerősíteni magukat. Ennek számos csatornája van.
3.4. Különleges sztereotípiák, előítéletek
1) Jóindulat mögött rejtőző sztereotípiák
Mint például a nőkkel szembeni atyáskodás. Ilyenkor úgy véljük, hogy a nők mind gyengék, gyengébb képességekkel rendelkeznek, ezért azonban nem ítéljük el őket, jóindulattal vagyunk irántuk, szeretnénk rajtuk segíteni.
2) Pozitív előítéletek
Nem minden előítélet negatív. Ha például felnézünk a tudósokra vagy a felsőbb kaszt tagjaira, csodáljuk őket valamennyiüket, pozitív attitűddel vagyunk irántuk, akkor pozitív előítélettel bírunk.
3) Rejtett előítéletek
Az előítéletek manapság már nem túl szalonképesek, ezért, ha mégis megvannak bennünk, hajlamosak vagyunk rejtegetni őket mások, de önmagunk elől is, megpróbáljuk elnyomni őket. (Emlékezzünk rá, hogy az előítéletesség kognitív disszonanciát okozhat.)
A rejtett előítéletek azonban esetenként előbújhatnak. Lehet például, hogy az ember ügyel arra, hogy úgy beszéljen, ahogyan az elvárható, a viselkedésében mégis észrevehető jelei vannak az előítéletességének, mondjuk merev a tartása, kevesebbet mosolyog, kevésbé kedélyes egy fekete társaságában.
Előtörhetnek aztán az előítéletek olyankor is, amikor az ember legyengül, kimerült, nincs ereje elfojtani őket.
Emlékezzünk továbbá a kognitív disszonanciánál elmondottakra, hogy hogyan magyarázzuk ki, racionalizáljuk az előítéleteinket, hogyan kapunk egy-egy kifogáson, ürügyön. (Hogy a fekete diák nem készült, vagy hogy nem a homoszexualitás ellen, hanem a családért vagyunk.) Amikor tehát nem nehéz ilyeneket találni, olyankor is jobban megnyilvánulhatnak rejtett előítéleteink.
3.5. A megítéltek reakciói
Pontosabban azokéi, akikre a sztereotípiák, előítéletek vonatkoznak, illetve nem is az összes, csak néhány érdekesebb reakció.
1) Beletörődés, vigasz keresése
Beletörődni különösen akkor szokott az ember, ha úgy tűnik, nincs kiút. A vigasszal kapcsolatban pedig elég visszás, de egyesek abban találhatják meg, hogy igaznak fogadják el az ellenük irányuló előítéleteket, mondván, „csak azt kapjuk, amit megérdemlünk – a rendszer tehát igazságos”.
2) Önattribúció
Ami jellemzően annyit tesz, hogy a saját (rossz) teljesítményemet nem a körülményekkel magyarázom, hanem vagy a saját (rossz) adottságaimmal, vagy valamilyen (negatív) sztereotípiával; például ha nő vagyok, és megbuktam matekból, azt mondom, hogy persze, hiszen nő vagyok, akik rosszak matekból.
Ezzel egyúttal gyakorlatilag menthetetlennek nyilvánítom magamat, hiszen nem rajtam múlik, hogy mire vagyok képes, és a fejlődésre sincs remény – minek folytán valószínűleg igyekezni sem fogok annyira. Az önattribúció így áshatja alá még inkább az ember teljesítményét, és erősítheti a sztereotípiákat.
Az beletörődés és az önattribúció továbbá az előítéletekkel és sztereotípiákkal szembeni ellenállásunkat is aláaknázza, mert elfogadjuk őket, mert magunkat tekinthetjük a legjobb példának rájuk.
3) Sztereotípia fenyegetés
Ilyenkor az ember nem utólag tulajdonítja a rossz teljesítményét valamilyen sztereotípiának, hanem előre attól fél, hogy nehogy megfeleljen nekik; például, ha nőként úgy megyünk be a matekvizsgára, hogy tudatában vagyunk annak, hogy a nők matematikai képességeit sokan nem tartják sokra. Ez eleve fokozhatja a stresszt, előre lerontva a teljesítményünket, és valóban, erősítve a sztereotípiákat. (A pozitív sztereotípiák ugyanakkor növelhetik az önbizalmunkat, javítva teljesítményünket is. Például az ázsiaiakról sokfelé azt tartják, hogy jók matekból.)
Lásd végül ‘A csoportok problémáinak kezelése’ témát, benne többek között, hogy (a sztereotip látásmóddal szemben) hogyan lehet helyesen szemlélni a csoportokat és azok tagjait, illetve hogy mit lehet tenni az előítéletek ellen.
