(Az alábbi egy rövidített változat, emlékeztetőül. A teljes változatot ezen a linken találod. A megjelenő oldalon, ahogy áll, a legfelső sorban kattints a címre vagy a doc vagy a pdf linkre.)
(Hozzászólni a szöveg alatt lehet.)
1. Érzékeny témák
A különféle csoportok (negatív) jellemzői, az egyes csoportok között fennálló különbségek, egyenlőtlenségek érzékeny kérdésnek számítanak. Emiatt ezeket gyakran letagadják, nem beszélnek róluk. Ilyenek például a nemek közötti különbségek, mondjuk az, hogy a férfiak jobbak-e matekból, mint a nők.
1.1. Az érzékenység alapjai
1) Érzékeny csoportok
Milyen csoportokra nézve különösen érzékeny a kérdés, hogy milyenek, hogy különböznek-e egymástól?
· Nemek, a férfiak és nők különbözősége
· Jobb és rosszabb képességű emberek
· Nemzetek, társadalmi csoportok, rasszok
· Társadalmi rétegek
2) Érzékeny területek
A kérdések érzékenységében amellett, hogy milyen csoportokra vonatkoznak, az is számít, hogy mit firtatnak. Néhány tipikus érzékeny terület:
· Szellemi képességek
· Negatív tulajdonságok
· Érvényesülési, boldogulási lehetőségek
· Csoportok jellemzői
Szemben az egyéni jellemzőkkel. Például az azért eléggé elfogadott, hogy minden ember megkapja a bizonyítványát, benne a matek osztályzatával – szemben azzal, ha a férfiak és nők ebbéli képességeit feszegetjük.
1.2. Az elismerés problémái
Milyen gondokat okozhat a csoportok tulajdonságainak, különbségeinek elismerése?
1) Az elismerés kellemetlensége
A különböző negatív jellemzőket, rossz helyzetet egyfelől nyilván kellemetlen lenne elismerniük azoknak, akikre vonatkoznak. De kellemetlen azoknak is, akik közvetlenül nincsenek érintve, ha együtt éreznének a negatívan jellemzettekkel; ha úgy éreznék, hogy ezáltal (hamis, negatív) sztereotípiákban, előítéletekben gondolkoznának; vagy, ha mondjuk felsőbb osztálybeliként felvetődne bennük a privilegizált helyzetük igazságtalansága, illetve a rendszeré, amely biztosítja azt; ha bántaná őket a gondolat, hogy esetleg elvárható lenne tőlük az áldozatvállalás az alsóbb osztályok érdekében.
2) Társadalmi feszültségek
A különbségek elismerésével félő volna, hogy a dolgok pozitív oldalán állók (a dolgos népek, a felsőbb osztálybeliek vagy akik jók matekból) lenéznék a negatív oldalon állókat – utóbbiak pedig megalázva, kizsákmányolva éreznék magukat. Ez megosztaná a társadalmat, feszültségeket és ellenségeskedést gerjesztene.
3) Teljesítménybeli és a piaci rendszert érintő hátrányok
Ha valaki elfogadja, hogy gyengébbek a képességei, emiatt kevésbé igyekezhet, mondván, „gyenge vagyok, nincs értelme”; továbbá az elismerés nyomán elvárható szolidaritás, a segélyek is nem ritkán visszafogják a teljesítményt.
Másfelől a piaci rendszer, a versenygazdaság legitimitását is rontaná, ha elismernénk, hogy eltérő adottságú emberek kerülnek versenyhelyzetbe bennük, hiszen az igazságtalan.
Minderre fel aztán a negatív jellemzőket, különbségeket gyakran elhallgatják, letagadják, dívik a politikailag korrektség, egyformának tekintik, és akként is kezelik a különbözőket.
Lásd ehhez ‘Az ember kétneműsége’ témában a nemi különbségek tagadását; az ‘Oktatás’ témában a diszkriminációmentesség túlzásba vitelét; valamint az ‘Ideológiák’ témában az egyenlőség ideológiáját.
1.3. Az el nem ismerés problémái
Ám a negatív jellemzők, különbségek el nem ismerése is problémás:
1) A tények makacs dolgok
Azaz akkor is csak úgy vannak, ha nem veszünk róluk tudomást, letagadjuk őket. Ráadásul a tagadás nagyrészt képmutató is, hiszen a legtöbben, ha nem is hangoztatják nyilvánosan, tisztában vannak a valósággal, az benne van a köztudatban.
A nyilvánvaló tagadása pedig, amikor a férfiakat és nőket egyformának próbálják beállítani, amikor a gyengébb és jobb képességű tanulókat egyformán próbálják kezelni, amikor el kell hallgatni a tényeket, nehogy rossz fényt vessenek bizonyos csoportokra, amikor a valóságot nem illik kimondani, nos, a hasonlók irritálhatják a józanul gondolkozókat. Ezen túl pedig még feszültségeket is ébreszthetnek, például mert azok ellen fordíthatnak, akikről nem szabad rosszat mondani.
2) A problémák elhanyagolása
A negatív jellemzőket, a különbségek okozta problémákat akkor lehet hatékonyan kezelni, ha elismerjük őket. Például a gyengébb képességű gyerekekből a rájuk szabott módszerekkel többet lehet kihozni; illetve egy kevésbé szorgalmas népcsoportot is akkor lehet hatékonyan segíteni abban, hogy gondoskodjanak magukról, ha feltárjuk a probléma valódi gyökereit. Ha ezekre nem vagyunk hajlandóak, a problémák megmaradnak.
3) Az elvárások és képességek összeütközése
A gyengébb képességek, különbségek tagadásával az érintettek olyan elvárásokkal találhatják szembe magukat, melyeknek nehéz megfelelniük.
4) Nem aknázzuk ki a különbségekben rejlő lehetőségeket
Például azokat, amelyek a nemek közötti munkamegosztásban rejlenek. (Természetesen nem azt mondom, hogy azok a nők és férfiak, akikben megvannak az inkább az ellenkező nemre jellemző képességek, azokat ne bontakoztathassák ki, ne használhassák.)
Lásd ‘Az ember kétneműsége’ témában a nemi különbségek tagadásának rossz oldalát; valamint az ‘Oktatás’ témában, hogy a gyengébb és jobb képességű diákoknak egyaránt rossz, ha egy kalap alá veszik őket.
2. A csoportok és tagjaik helyes szemlélete
2.1. A csoportok helyes szemlélete
Először is, mindig tartsuk szem előtt, hogy…
A csoportok heterogénak, tagjaik különböznek egymástól.
Nem lehet tehát azt mondani, hogy minden férfi magas: átlagosan valóban elég magasak, de közöttük is vannak magasabbak és alacsonyabbak is. Mondhatni: általában vannak kivételek. Lehet azt mondani, hogy a férfiak magasak, de ez csak a férfiak összességére, az átlagra vonatkozhat, nem minden egyes férfira külön-külön. Ezt szemlélteti az alábbi ábra.
Vagyis a férfiak átlagosan 180 cm magasak, de vannak közöttük 200 centisek éppúgy, mint 160-asok. (Ezek egyébként nem valódi adatok, de a helyzet a valóságban is hasonló.) Lásd ehhez még a ‘Véletlenszerűség’ témában a normális eloszlást.
A következő, amit tudni kell, hogy hogyan hasonlíthatjuk össze helyesen a csoportokat. A következő ábrán a férfiak magasságának eloszlása mellett a nőké is megjelenik.
Mint látható, összességükben, átlagosan a férfiak magasabbak a nőknél, de a két eloszlás között jelentős átfedés is van: sok olyan nőt és férfit lehet találni, ahol a nő a magasabb; például vannak 180 cm-es nők, és 160-as férfiak. Megint csak, lehet olyanokat mondani, hogy a férfiak magasabbak a nőknél, de ez csak összességében, átlagosan igaz, nem minden egyes férfira és nőre:
Lehet csoportokat összevető megállapításokat tenni, de ez általában csak a csoportok egészére, átlagára igaz, nem a csoportok minden egyes tagjára külön-külön.
Amikor ebben a könyvben, más témákban is, csoportokat jellemzek, azt mondom, hogy a magyarok ilyenek, az idealisták olyanok, a férfiak amolyanabbak, mint a nők, akkor azt az itt elmondottak szerint kell érteni, amikor azt mondom, hogy egy csoport átlagosan valamilyen, az ezt jelenti.
Maga az átlag egyébként általában informatív, de közel sem árul el mindent a csoportról, ahhoz az egész eloszlást ismerni kell. Az eloszlás elhelyezkedhet a vízszintes tengely mentén balra és jobbra, lehet csúcsosabb és laposabb, és nem is feltétlen ilyen szép szabályos, mint a fenti ábrákon. Az eloszlás alakjától és elhelyezkedésétől függően aztán akár jelentős számú kivétel is lehet az egyedek között, akiket az átlag nem jellemez megfelelően.
Akkor is egy értékkel jellemezzük a csoportokat, amikor sztereotípiákban gondolkozunk, lényeges különbség viszont, hogy ilyenkor úgy vagyunk vele, hogy a csoport minden tagja egyforma – például, amikor valaki azt hiszi, hogy a nők, minden egyes nő gyenge. A sztereotípiák minden egyedre szinte sosem igazak, másrészt az átlagra nézve is tévesek lehetnek, ha az átlagos nő sem gyenge. Bővebben lásd az ‘Attitűd, sztereotípia, előítélet’ témában.
Nem árt aztán tisztában lenni azzal is, hogy az egyes csoportok gyakran maguk sem egységesek. Ezt szemlélteti az alábbi ábra.
A helyesen tett csoportokra vonatkozó megállapításoktól nem kell félni.
Illetve a puszta megállapításokon felül azok megítélésétől, értékelésétől sem: ezek ugyanis reálisak és hasznosak, segítenek eligazodni a világban, segítenek kezelni a problémákat. El lehet tehát mondani, hogy milyenek a férfiak és nők, milyenek az amerikaiak, a magyarok, a cigányok és így tovább, és hogy ez miért jó vagy rossz. Csak közben ügyeljünk rá, hogy lássuk és másokkal is láttassuk, hogy hogyan értjük a dolgokat, hogy mi az átlagról beszélünk, és nem, nem minden egyes emberről. Továbbá azt se felejtsük el, hogy még így is tévedhetünk, lehet, hogy az átlag is más, mint amit gondolunk, legyünk mindig készek felülvizsgálni az elképzeléseinket.
Ebben a könyvben is ezt a filozófiát követem: kimondom az igazat, de úgy, hogy közben ügyelek rá, hogy jól gondoljam, és jól fogalmazzak. Elismerem, hogy ez még így is kellemetlen lehet egyeseknek, de a cél mindig csak a tisztánlátás és általa a gondok orvoslása, a világ jobbá tétele. Semmi esetre sem szeretnék sztereotípiákat terjeszteni vagy előítéleteket gerjeszteni, ezért is írtam le, hogy mik ezek, és velük szemben hogyan lehet reálisan, jól gondolkozni és nyilatkozni.
2.2. A csoportok tagjainak helyes szemlélete
Lehetőség szerint mindenkit egyénileg kell jellemezni és megítélni.
Azaz nem a csoportjára vonatkozó sztereotípiák, előítéletek alapján. Azért „lehetőség szerint”, mert a gyakorlatban ez nem mindig lehetséges teljes mértékben, gyakran nincs idő és energia a kellő alapossággal egyénileg megvizsgálni a másikat, kénytelenek vagyunk az illető csoportjáról rendelkezésre álló ismereteinkre is támaszkodni. Ilyenkor vizsgáljuk meg őt, amennyire tudjuk, ezen kívül a fentiek szerint törekedjünk arra, hogy a csoportra vonatkozó ismereteink helyesek legyenek, illetve tudjuk, hogy azok mennyiben alkalmazhatók a csoport egy tagjára.
Amikor a csoport egy tagját tekintjük, tudni kell azt is, hogy mi adja egy ember értékét: az, hogy képes a boldogságra, és elősegítheti mások boldogságát. (Bővebben lásd az ‘Értékek’ témában.) Annak pedig, hogy hogyan ítéljük meg egy ember értékét, nem szabadna függenie pusztán attól, hogy milyen csoportba tartozik; például, hogy fehér vagy színes bőrű.
Amellett, az emberek lehetőségeit sem szabadna, hogy korlátozza pusztán az, hogy milyen csoportba tartoznak, nem szabadna, hogy emiatt diszkriminálják őket.
2.3. Az út előre
Mit kezdjünk tehát negatív jellemzőinkkel, különbségeinkkel?
1) Szemléljük őket helyesen.
2) Tárgyilagosan és jóindulattal, merjük kimondani a tényeket, vegyük tudomásul a realitásokat.
3) Javítsuk a helyzeten, ahol lehet, ahol meg nem lehet, ott fogadjuk el olyannak, amilyen, és használjuk ki a benne rejlő lehetőségeket.
4) Viszonyuljunk egymáshoz megfelelően.
Vagyis fentiek szerint: tudjuk, hogy a csoportok nem egységesek, tagjaik nem egyformák, egyénileg ítéljük meg az embereket, tudjuk, mi adja az értéküket, stb…
Lásd ehhez ‘Az ember kétneműsége’ témában a nemi kérdés felvilágosult kezelését, az ‘Oktatás’ témában a diszkriminációmentességgel kapcsolatos helyes eljárást, a ‘Nemzet’ témában pedig a különböző nemzetek jellemzőinek leírását.
3. Az előítéletek csökkentése
Milyen módszerek vannak erre?
1) Megismerés és megértés
· Ezen belül a legfontosabb a személyes ismeretség a másikkal, a másik csoport tagjaival. Így az ember első kézből találkozik a valósággal, láthatja, hogy a másik is ember, nem is olyan nagyon más, mint saját maga, emberi arca lesz a csoportnak, megtapasztalhatjuk a sztereotípiák és az uszítás hamisságát, túlzásait. Szintén hasznosak a másik csoport egészéről szerzett ismeretek; hogy az hogy néz ki belülről, milyen alcsoportok alkotják, milyen viszonyok uralkodnak benne, milyen a kultúrája, stb…
Lásd ehhez a ‘Politikai konfliktusok’ témában a tudatlanságról és félelemről írtakat, a ‘Nyitottság’ témát, illetve a ‘Hogyan érdemes jónak lenni’ témában egymás megismerését és megértését.
· A csoportjelenségek, sztereotípiák, előítéletek és konfliktusok általában vett jellemzőinek, működésének ismerete is nagyban hozzásegíthet azok csapdáinak elkerüléséhez. Ezek nagyrészt le vannak írva az Egyvilágban.
· Önismeret: látni, hogy miként munkálnak bennünk az előbbiek, hogyan forog a saját agyunk – és ennek megfelelően kezelni saját magunkat.
· Az aktuális helyzet kívülről való, tárgyilagos szemlélése és tudatos kezelése; például amikor összetűzésbe kerülünk egy másik csoporttal.
Ez mind szép, de persze az ember racionalitása korlátozott, nem mindenki elég okos, hogy átlássa mindezt, gondolkozni fárasztó, az emberek gyakran nem eléggé nyitottak, az érzelmeik, indulataik pedig gyakorta átveszik az irányítást – a józan észre hagyatkozni tehát korántsem mindig elegendő.
2) Önállóság
Az is segíthet elkerülni az előítéletességet, ha képesek vagyunk önállóan megérteni és megítélni a dolgokat, embereket és csoportokat, nem szorulunk rá másokra, hogy ezeket megmondják nekünk. Szintén hasznos, ha képesek vagyunk másoktól függetlenül meghatározni, hogy kik vagyunk mi, azaz önálló identitással rendelkezünk, illetve nem megyünk vakon a többiek után, ellenállunk a konformitásnak.
3) Pozitív diszkrimináció
Ami azt jelenti, hogy egy csoport tagjait kedvezőbb helyzetbe hozzák, pusztán azért mert a csoporthoz tartoznak; például ha az egyetemi felvételin a feketék számára alacsonyabb ponthatárt határoznak meg.
Az ilyesmit egyszerűen és gyorsan be lehet vezetni, ám nem árt óvatosnak lenni vele, mert számos hibája van.
A pozitív diszkrimináció tehát távolról sem csodaszer – körültekintően alkalmazva azonban meglehet a haszna.
4) Kölcsönös függés és együttműködés
Ez egy jó módszer. Lényege abban áll, hogy az egymással szemben előítéletekkel viseltető csoportokat olyan helyzetbe hozzuk, amit csak együtt tudnak megoldani. (Mármint ha az egyik csoport összefog a másikkal.) Ilyen helyzet lehet például, ha lerobban a busz, ami a két csoportot szállítja, és csak együttes erővel tudják eltolni azt a szervizig.
5) Elkerülhetetlenség
Az ‘Önigazolás’ témában olvasható, hogy az elkerülhetetlen dolgok hajlamosak jobb színben feltűnni, mert az ember, hogy ne kelljen szenvednie, mintegy meggyőzi magát arról, hogy amit el kell viseljen, az nem is olyan rossz. Ez működhet az előítéletekkel kapcsolatban is, ha az előítéletes csoportok kénytelenek elviselni egymás társaságát. (Ami egyébként a kölcsönös megismerést is elősegíti.)
Ha ellenben úgy néz ki, hogy a helyzet nem is annyira megváltoztathatatlan, ha úgy tűnik, hogy van lehetőség a deszegregáció visszafordítására, akkor feszültség ahelyett, hogy csillapodna, hajlamos kirobbanni. Ezért, ha már valahol elhatározták, hogy felszámolják a szegregációt, elkülönülést, akkor azt jobb határozottan, erős kézzel csinálni.
Különösen az olyan helyeken lehet létjogosultsága az ilyen határozott, radikális, külsődleges beavatkozásoknak, ahol a helyzet igen rossz, és magától nem javul. Ahelyett, hogy az egymással szemben táplált érzések, attitűdök megváltozására várnánk, érdemes lehet közvetlenül a viselkedésre hatni, a fokozatos változtatások helyett egy lépésben felszámolni a szegregációt, ami majd maga után vonja az attitűdök megváltozását.
Természetesen a deszegregációt is ésszel kell csinálni, például:
· Csak olyankor érdemes belevágni, ha tényleg elsősorban előítéletek okozzák, nem pedig valódi összeférhetetlenség.
· Igyekezni kell elkerülni, hogy a csoportok olyan szituációban kerüljenek össze, ami tovább élezi a feszültséget.
Különösen fontos a felek egyenlő pozíciója, ügyelni arra, hogy az önértékelésükön ne essen csorba az elkülönülés megszűntetése miatt.
Ha tehát csak úgy összedobják az embereket, az nem megoldás.
Lásd még a ‘Politikai konfliktusok’ témában, hogy mit lehet tenni egy békésebb világért.
4. A hátrányos helyzetű kisebbségek felzárkóztatása $ß
4.1. Az előrebocsátandók
A program alapfilozófiája:
· Alapvető változást csak a gyerekekben lehet elérni. (Bár közben azért a felnőttekkel is törődni kell.) Lásd még ehhez kapcsolódóan az ‘Oktatás’ témában, hogy az sok mindennek a kulcsa.
· Csak a kisebbségiek bevonásával és támogatásával lehet sikert elérni.
· Alapvető változásokat csak hosszútávon lehet elérni. Hosszú távra biztosítani kell a program feltételeit.
4.2. A program
Ez tehát egy oktatásra alapozott program.
4.3. Megjegyzések a programhoz
1) Partnerség, nyíltság és becsületesség a részvevők, a kisebbség felé
2) A kisebbségek saját felelőssége a felzárkózásban
3) A felzárkózás hosszú folyamat
4.4. A kisebbségi kultúra és a felzárkóztatás
Az együttélés, felzárkózás tekintetében a kultúra gyakran a gondok fontos forrása.
A különböző kultúrák összeférhetetlenek lehetnek, minek folytán a különböző népcsoportokat zavarhatja egymás közelsége; mondjuk, ha az egyik csendesebb, a másik hangosabb életvitelhez szokott. (Ami nem feltétlen jelenti azt, hogy a kisebbségi kultúra rosszabb lenne a többséginél.)
Az összeférhetetlenségen kívül a kultúra a felzárkózást is akadályozhatja; például ha a kisebbségnél nem szokás a gyerekeket iskolába járatni, ha túl korán kiházasítják őket, ha olyan sok gyereket vállalnak, hogy nem tudnak megfelelően törődni velük, ha elszórják a pénzüket, amikor éppen van, és így tovább.
A gond tehát, mondhatni, a kultúrával lehet, nem a bőrszínnel – és ezt megint csak nem kell félni elismerni, tárgyilagosan és jóindulatúan kimondani.
Azt is meg kell hagyni azonban, hogy nemcsak a kultúra lehet a bajok oka; vegyük csak a kisebbség elnyomását, kizsákmányolását, ahogyan a feketékkel tették a fehérek hosszú ideig.
Lásd végül az ‘Egyenlőtlenség’ témában az egyenlőtlenségek kezelését.
