(Ennek az írásnak egy korábbi változatát itt lehet elolvasni. Újabb változat nincs.)
Az alábbi írás nem feltétlen tetszik majd mindenkinek, mégpedig azért, mert az emberek az egyszerű, hangzatos, érzelmileg átszínezett megoldásokat kedvelik: segítsünk mindenkin – vagy épp, hogy egy menekültet se fogadjunk be. A stabil és egyúttal kellően emberséges megoldás azonban ebben a kérdésben is középen van, a realitások földjén, ott, ahol mind a menekültek, mind a befogadók érdekeit megfelelően figyelembe vesszük. Ehhez szükséges, hogy módszeresen és szenvtelenül átgondoljuk a helyzetet, és hogy legyen egy tiszta etikai alapvetésünk.
Elvek
Milyen elvek, milyen világnézet áll az itt felvázolt kép, megoldási javaslat mögött?
1) Akik komoly veszélyben, súlyos helyzetben vannak, azokon segíteni kell.
Mégpedig annál inkább, minél súlyosabb a helyzetük.
2) Túlságosan nagy áldozatot a segítőktől, befogadóktól sem lehet elvárni. Az értékelhető mértékű szolidaritás az, amit el lehet várni.
Ez azért is jó, mert akik segítenek, így fognak huzamos ideig segíteni, illetve így fognak segíteni legközelebb is, nem unnak rá ugyanis a jótékonykodásra, elkerülik a belső konfliktusokat. Továbbá, ha mindenki megteszi a kötelességét, az várhatóan a probléma kezelése szempontjából is elég lesz.
3) Aki segít, az nem baj, ha úgy segít, ahogy az neki is jó.
Teszem azt, ha a befogadó országok azt mondják, hogy hosszabb távra az maradhat, akivel nincs gond, képes itt beilleszkedni. Ez megint csak könnyebbé teszi a befogadók számára, hogy segítsenek.
4) Az is értékelendő, ha a segítség részleges.
Mondjuk, ha csak egy részét fogadjuk be azoknak, akik jönnének, maradnának, a rászorulóbb részét. Továbbá az is rendben van, ha nem minden pontosan a befogadottak kívánsága szerint történik – bár természetesen humánusan bánunk velük, és a lehetőségekhez képest figyelembe vesszük a kívánságaikat.
Menekültek
Mit lehet elmondani a menekültekkel kapcsolatban?
1) Valószínűleg többségében rendes emberek, de mindenféle lehet közöttük.
Valószínű, hogy az útra kelők, a hozzánk érkezők nagy része valóban komoly veszélyből érkezik, valóban politikai menekült, nem akar bajt keverni, nem akar mást, mint emberhez méltó életet élni, és ezért hajlandó tenni, dolgozni, alkalmazkodni is. Aki ilyen, az megérdemli a segítséget. Ám nem feltétlenül mindegyikük ilyen.
Sokan hajlamosak ugyanis kihasználni a kínálkozó lehetőségeket, olyanok is, akiknek lenne más választásuk, mi több kimondottan ártó, felforgató szándékkal érkezők is megbújhatnak közöttük, magyarul terroristák.
Megjegyzem, hogy aki csak jobb életet akar, önmagában az sem elítélendő. Képzeljük magunkat a helyükbe: mi nem kapnánk az alkalmon? Nem kapunk sokan az alkalmon, hogy magyarként el lehet menni nyugatra? Ezzel együtt nem erkölcsi kötelesség utat engedni a gazdasági bevándorlásnak. Ha egy nép önszántából, illetve mert az neki is jó, hagyja ezt, rendben van – de ha nem hagyja, az is rendben van.
2) Aki súlyos helyzetből, veszélyből menekül, annak elégnek kell lennie, ha mások megfelelően kisegítik ebből a helyzetből, emberhez méltó életet biztosítanak a számára. Ennél többet követelni azonban nincs joga.
Gondolok itt arra például, hogy egyesek mindenáron maguk akarják meghatározni, hogy melyik uniós ország fogadja be őket. Nyilván ahhoz, hogy az emberek megelégedjenek a leírtakkal, az is szükséges, hogy a befogadó országok szabályai, eljárásai kellően humánusak legyenek, a végrehajtásuk is kellően zökkenőmentesen, megbízhatóan menjen, illetve a kérelmezők addig is megkapják a szükséges ellátást, figyelmet. Ha ez nem teljesül, akkor érthető, hogy vonakodnak megfelelni a szabályoknak, még az olyanok is, akiknek azok egyébként kedveznének. A humánus és igazságos elbánáshoz mindenkinek joga van. Ha azonban a szabályok, eljárások megfelelőek, akkor a menedékkérőknek alá kell vetniük magukat azoknak.
Hozzáteszem, az, hogy „többet követelni nincs joga”, nem jelenti azt, hogy kérni se kérhet. Legfeljebb nem kapja meg. És nyilván, aki akar, az nyújthat is nekik többet.
3) Félő, hogy akik ideértek, azoknak előbb-utóbb csalatkozniuk kell, felfokozott reményeikhez képest.
Ez további feszültségeket szülhet majd, vegyük csak a saját álmainkat és az EU realitásait. Ezért is jó, ha már az elején tisztázzuk irányukban, hogy mire számíthatnak és mire nem, beleértve azt is, ha egy részük csak ideiglenes menedéket kap, később haza kell mennie: a megtelepedetteket ugyanis már sokkal nehezebb, ha egyáltalán lehetséges távozásra bírni. Jobb most felvállalni némi konfliktust, mint hogy később robbanjon a felhalmozódó feszültség.
4) Szintén megvan a valószínűsége annak, hogy a letelepülők magukkal hozzák a saját konfliktusaikat.
Hogy a síiták, szunniták és a megannyi más csoport itt fog veszekedni, vagy rosszabb. Nem feltétlenül most azonnal, hanem évek múlva, amikor már otthon érzik magukat.
5) Ha az otthon maradottak látják, hogy lehet jönni, akkor valószínű, hogy még sokan jönnének.
És megint csak, nem csak az olyanok, akik joggal kérnek menedékjogot.
Befogadók
Térjünk át most a befogadókra.
1) Jelenleg sok szegényebb országban sokkal több menekült él, mint az EU-ban. Ezért a jelenleginél nagyobb szolidaritás várható el Európától.
Akkor is, ha megvan a magunk baja is, hiszen még mindig sokkal jobb a sorsunk, mint ezeknek a szerencsétlen embereknek.
Nem árt felidézni továbbá a konfliktus sújtotta térségben történt régebbi vagy újabb keletű nyugati beavatkozásokat, azt, hogy bizonyos felelősség azért a nyugatot is terheli abban, hogy most olyan ott a helyzet, amilyen. (Jó, speciel Magyarországnak ezekhez kevés köze volt.)
2) Alapjában véve a menekültek sehol sem hiányoznak túlságosan.
Több felől, még Németországból is hallatszanak ilyen hangok. (Németország speciális helyzetéről, engedékenységéről lásd még alább.) Ezzel együtt mindenhol megvan az a (baloldali) réteg, amelyik lelkesebb a befogadással kapcsolatban – valószínű azonban, ha közelebbről, súlyosabban érintenék őket a következmények, ők is veszítenének a lelkesedésükből.
3) Kulturális különbségek
Ezektől nem lehet eltekinteni befogadók és befogadottak között, meg az általa okozott feszültségektől sem. (Melyek az iszlám általános megítélésének sem tesznek jót, ronthatják a vallások közötti viszonyt.) Igaz, a békés egymás mellett élés sem lehetetlen, ehhez azonban szerencsés feltételek, idő és munka kell, és hogy könnyebb nem lesz az élet a keveredéstől, az szinte biztos. Tegyük még hozzá, hogy ezzel kapcsolatban is változó, hogy kit mennyire zavar egy eltérő kultúra közelsége – azonban a közelebbi tapasztalat, érintettség itt is könnyen ronthat azok hozzáállásán, akik távolról most toleránsak.
4) A felvetés, hogy a befogadottak majd segítenek a befogadó országok demográfiai problémáin, illetve, hogy olcsó munkaerőt jelentenek majd
Ez eléggé problémás, ameddig ez valóra válhatna, addig igen sokat kellene dolgozni, segíteni a nyelvi nehézségeken, megfelelő képzésben részesíteni őket, valamint a kulturális különbségek, mondjuk, ami a munkamorált illeti, sem feltétlen könnyítik meg a dolgot. Vélhetőleg munkaerőnek sem lesznek annyira jók, mint a kimondottan munkát vállalni érkező, megválogatott vendégmunkások.
5) Távolról, tét nélkül kritizálni, tanácsokat osztogatni könnyű.
Jöjjenek ezek a hangok akár az EU-n belülről, akár kívülről, gondolok itt például arra, ahogy Magyarországot kritizálják. Nem mondom, hogy itt minden rendben volt, korántsem: a hatóságok tehetetlenkedése, az ügyintézés lassúsága, a politikusok bizonytalankodása joggal háborította fel a menekülteket és az itteni polgárokat egyaránt, valamint a retorikán is volna mit finomítani, szokás szerint. Azonban, ez mégiscsak egy sosemvolt helyzet, amire hirtelen, egyedül kellett reagálni, megpróbálni a szabályokat betarttatni, és annyira súlyos hibák, atrocitások azért nem történtek a hatalom részéről. Ezzel együtt tény, hogy van miben fejlődni – közben azonban legalább az EU megtehetné, hogy nagyobb támogatást nyújt a helyzet kezeléséhez, nemcsak nekünk, hanem az összes közvetlenül érintett országnak.
Tegyük hozzá, hogy az USA is tett egy gesztust bizonyos számú szír menekült befogadására, ami értékelendő. Valamennyit más, távolabbi nemeztek is tehetnének az ügyben, az azonban megint csak kevéssé reális, hogy a probléma nagy részét majd olyan országok veszik a nyakukba, akiket az egyébként nem érintene. Lásd ugye a világkvótát.
(Apropó retorika, abszolút jellemző, hogy melyik orgánum minek nevezi a hozzánk érkezőket: menekültnek, migránsnak, bevándorlónak vagy épp illegális bevándorlónak. Aki még nem vette észre, figyelje meg. No meg általban, ahogy a média húz egyik vagy a másik oldalra, mint rendesen...)
6) A migráció és az EU-s belpolitika
A jelenlegi migrációtól egyelőre megkímélt országok politikusaira eléggé jellemző volt a megengedő hangvétel, részben saját politikai pozíciójuknak, részben idealizmusuknak, részben pedig annak köszönhetően, hogy ez idáig a nép még kevéssé érezte magán a bevándorlás negatív következményeit. Ahogy azonban ezek az országok is mind közelebbről tapasztalják a problémát, a helyzet változóban van, változik a közhangulat, a retorika pedig kénytelen alkalmazkodni ehhez.
A helyzet súlyosbodása pedig, ahogy az lenni szokott, kedvez a (jobboldali) szélsőségeknek, amivel félő, hogy végül nemcsak a mérsékeltek, hanem a menekültek is rosszabbul járnak. Ezért is jó, ha a jelenleg hatalmon lévők leszállnak a földre, és a realitások talaján állva alakítják politikájukat.
A másik veszély az EU tagországok közötti ellentétek fokozódása, az összetartás gyengülése. Máris tapasztalhattuk ezt a keleti és nyugati tagok között, vagy Nagy-Britannia euro-szkepticizmusának erősödésében. Ezt a tendenciát is egy reális, határozott közös álláspont és politika gyors kialakítása fékezhetné meg.
7) A múlt árnyai
Konkrétan, ahogy a II. világháború árnya rávetül a mostani helyzetre. Ahogy, mondjuk a regisztrálással kapcsolatban rögtön felmerült, hogy micsoda dolog számot írni az emberek karjára. (Merthogy a lágerekben is számot tetováltak az emberekre.) Vagy a teherautóban megfulladt szerencsétlenek kapcsán, vagy, hogy a vonatok nem oda mentek, ahová mondták. Ezek a párhuzamok azonban alaptalanok, egészen más a helyzet, meg az elbánás is, szó sincs arról, hogy ezeket az embereket bántani akarnák.
A másik pedig Németország különleges hozzáállása a helyzethez, a saját sötét történelme miatt. Igen valószínű, hogy ennek híján a németek is kevésbé volnának engedékenyek. (Bár már egyre inkább kezdenek leszállni a földre ők is.)
Egy megoldási javaslat
Lássunk most egy javaslatot arra, hogy mit lehetne tenni.
1) Tervezett, szervezett megoldás kell, mégpedig gyorsan.
Ami eddig folyt, az ugyanis nem mehet tovább. Különösen az, hogy az jön át a határon, aki csak akar, és oda megy Európában, ahova csak akar. Ha ennek a megállításához fal kell, akkor fal kell. A (megfelelően ellenőrzött) kapukat azonban nyitva kell hagyni a leginkább rászorulók előtt.
Annak a fontosságát pedig, hogy minél előbb megtaláljuk és érvényesítsük a megoldást, nem kell hangsúlyozni. Ez jót tenne mind a bizonytalan helyzet által is űzött valódi menekülteknek, mind a közös megoldástól ódzkodó EU tagoknak. A békeidőben el-eldöcögő EU-s döntéshozási rendszer viszont kétséges, hogy egy efféle válsághelyzetben hogy állja meg a helyét.
2) Lehetne például azt mondani, hogy rövidtávra befogadunk ennyi, hosszú távra meg annyi embert.
3) A rövidtáv addig tart, ameddig a kibocsátó helyeken nem rendeződik a helyzet.
Ahhoz azonban, hogy rövidtávról egyáltalán beszélni lehessen, az kellene, hogy a kibocsátó országokban is minél előbb nekiálljunk a helyzet rendezésének. Akik ugyanis huzamos ideig élnek egy helyen, az Európába befogadottak, óhatatlanul egyre inkább ide fognak kötődni, egyre nehezebben mennek haza, ha arról van szó.
4) Hosszabb távon azok maradhatnak, akik addigra megfelelően megtalálják a helyüket itt, van munkájuk, nincs velük gond.
Ez ösztönözné a befogadottakat, hogy addig is igyekezzenek, ne legyen velük gond.
5) A befogadottak megválogatása
Erre az elmondottak értelmében szükség van: 1) Mindenekelőtt rászorultsági alapon, hogy ki jön súlyos veszélyhelyzetből, ki valóban politikai menekült; 2) Az esetleges terroristák, zűrös elemek kiszűrése végett; illetve 3) Ami a hosszú távú letelepedést illeti, az is számításba jöhet, hogy ki hasznos a befogadónak, ki nem jelent terhet. Utóbbi esetben emellett bizonyos számú helyet ki is lehetne sorsolni, hogy a kevésbé hasznosaknak is meglegyen az esélyük a maradásra.
6) Az egyes EU országoknak erejük arányában kellene befogadnia menekülteket.
Természetesen, ha akarnak, ennél többet is fogadhatnak. A most javasolt kvóta is ilyesmi. Ez az EU országok egymás iránti szolidaritását is kifejezné, erősítené az egyes országok hajlandóságát a befogadásra, valamint a befogadottak integrálását is megkönnyítené. Mindez azt is jelenti, hogy igen, Magyarországnak is be kellene fogadnia bizonyos számú menekültet, és itt valóban helyes, ha nem felejtjük el, hogy a magyarokat is befogadták például 56-ban. Az, hogy a menekültek egy része nem abba az EU országba kerül, amelyikbe leginkább szeretne, másodlagos, biztonságban lesznek, ez a lényeg. Természetesen, amennyire a leírtak keretei között lehetséges, azért figyelembe kell venni a kívánságukat.
7) Sürgősen erősíteni kell az intézményrendszert és a döntéshozatalt.
Vonatkozik ez először is az operatív intézményekre, azokra, melyek közvetlenül foglalkoznak a menekültekkel, a befogadó táborokra, ügyintéző személyzetre, stb…
Másfelől pedig, magasabb szinten, létre kellene hozni egy külön EU-s szervet, mely csak a migrációs ügyekkel foglalkozik, és amennyire csak lehet hatékony, gyorsan tud reagálni, megvannak a megfelelő jogosítványai és erőforrásai. (Olyan, hogy Migrációs, Belügyi és Állampolgársági Biztos jelenleg is van, és azt is elképzelhetőnek tartom, hogy a migrációnak, menekültügynek külön intézménye is van már, de ebben nem vagyok biztos.)
Továbbá, vélhetően az egész menekültügyi szabályozásrendszer sem az ilyen jellegű áradatra lett kitalálva. Ezt is megfelelően felül kell vizsgálni.
8) Az elsődleges befogadó országok támogatása, az EU-s befogadás helyben történő adminisztrálása.
Elsődleges befogadók alatt a konfliktus zónákkal szomszédos országokat értem. Ha ugyanis a támogatásunkkal el lehet érni, hogy ott helyben megfelelő körülmények között élhessenek a menekültek, akkor kevesebben vágynak majd Európába, valamint ha az adminisztrációt is ott lehet intézni, akkor a jogosan kérelmezőknek nem kellene erre a veszélyes útra vállalkoznia. (Aki viszont mégsem a hivatalos utat választja, arról nagyjából tudható, hogy nem jogosan jönne. Tegyük még hozzá, hogy az is igen fontos, hogy a szóban forgó adminisztráció, válogatás tiszta legyen, igazságos és mentes a korrupciótól. Az embereknek meg kell bízniuk benne, különben megkerülik.)
9) Hosszabb távra tekintve azonban az alap okokat kellene orvosolni.
Vagyis valahogy rendet kellene teremteni a Közel-Keleten – ami egészen bizonyos, hogy nem egyszerű. A migrációs nyomás azonban talán arra is jó lehet, hogy a nyugatot nagyobb aktivitásra ösztönözze ezen a téren.
Nyilván ehhez megfelelően be kellene vonni más hatalmakat is, elsősorban Oroszországot, az USÁ-t és Iránt. Illetve vélhetően bizonyos ideológiai rugalmasságra is szükség lesz a nyugat részéről, konkrétabban, egyelőre legalábbis, le kell mondani az olyan álmokról, hogy majd nyugati típusú demokráciák működnek az arab világ országaiban.
Láthatjuk ugye, hogy az Arab Tavasz sem éppen úgy sült el, ahogyan azt a nyugat első lelkesedésében képzelte. Sajnos be kell látni, hogy a demokráciát nem lehet akármilyen körülmények között egyik napról a másikra meggyökereztetni. Sajnos. Különösen úgy, hogy olyan brutális erők működnek a körzetben, mint az Iszlám Állam, melynek féken tartásához erős központi hatalom szükséges.
Ezzel együtt törekedni kell rá, hogy a helyi rendszerek kellően tiszteletben tartsák a saját polgáraikat, élhetővé váljanak ezek az országok. Ebből a célból diplomáciai eszközöket és nyomásgyakorlást is lehet alkalmazni. Csak abban nem érdemes reménykedni, hogy belátható időn belül mintaállamok lesznek belőlük.
Csak zárójelben jegyzem meg, hogy ebben a jelenlegi válságban rejlik némi esély is a nyugat számára. Az ugyanis, hogy a válság kezelésének humánus, életképes levezénylése esetleg enyhíthet valamelyest a Közel-Kelet népeinek közismert nyugatellenes érzelmein.
Végül meg kell még említeni, hogy sajnos könnyen elképzelhető, hogy a jelenlegi vándorlási hullám csak előképe a jövőnek, hogy ez tartós probléma lesz, elsősorban az éghajlatváltozás miatt. Ezért is jó, ha figyelünk a leckékre, melyeket most megtanulhatunk, ha felkészítjük magunkat, gondolkozásmódunkat és hozzáállásunkat, törvényeinket és intézményeinket a hasonló szituációkra.
(Nézzétek meg továbbá a könyvemet, mely megpróbálja módszeresen, mégis érthetően elmagyarázni, hogyan működik a világ: egyvilag.hu)
