Egyvilág - Fórum

(Az alábbi egy rövidített változat, emlékeztetőül. A teljes változatot ezen a linken találod. A megjelenő oldalon, ahogy áll, a legfelső sorban kattints a címre vagy a doc vagy a pdf linkre.)

(Hozzászólni a szöveg alatt lehet.)

1.   Az érdekek fontossága

Az eszményekkel, elvekkel, szabályokkal szemben a világot elsősorban az érdekek irányítják.

Ez sok helyen megfigyelhető. Mindenekelőtt abban, ahogyan sokakat elsősorban az érdekeik vezérelnek.

Lásd aztán az ‘Elvek, szabályok, normák’ témában a szabályok és érdekek kapcsolatát, hogy a szabályokat már eleve nagyrészt érdekek mentén hozzák meg; hogy amennyiben megszegjük őket, de ez éppen nem ütközik nagyon senki érdekével, akkor megúszhatjuk; ha azonban valami olyat teszünk, ami ugyan nem ütközik szabályba, de valamilyen érdeket sért, akkor mégis számíthatunk kellemetlenségekre. Lásd továbbá az ‘Egy jobb világ’ témában, hogy a világ „piszkos”, többek között abból a szempontból is, hogy a szabályok csak mérsékelten érvényesülnek benne.

De az érdekek az érzelmekkel is összefonódnak; különösen, a szerelemet és a párkapcsolatokat is különféle külső és belső érdekek veszik körbe: egyfelől hogy szerelmesek leszünk-e, párkapcsolatra lépünk-e, gyermekeket hozunk-e a világra, ahhoz érdeke fűződik mind a fajnak, mind a társadalomnak, mind a körülöttünk élőknek. Másfelől, ha szeretünk és szeretnek, az önmagunknak jó, érdekünkben áll tehát; de sok egyéb érdekünket is jelentős részben a párkapcsolatokon keresztül érhetjük el, mondjuk a létbiztonság megteremtését, vagy a társadalmi státuszunk növelését. Ezekről lásd az ‘Érzelmek és érdekek’ témában.

Ezen kívül az érdekek a különféle emberi csoportokban is jelen vannak: a közös érdek összetartó erőt biztosít – ugyanakkor az érdekek gyakran csoporton belül is összeütköznek, megy az osztozkodás, a harc, hogy kinek legyen igaza, ki legyen a főnök, törésvonalak jelennek meg a csoporton belül, beindul a pártoskodás. Lásd a ‘A csoportok alapvető jellemzői’ témában.

Az érdekek jellemzői közül két dolgot érdemes egymás mellett említeni:

1)    Az érdekek igen szövevényesek lehetnek.

Kicsiben, például egy munkahelyen, de nagyban is, mondjuk a politikában.

2)    A különböző érdekek eltérő erővel bírnak.

Például egy munkahelyen, ahol a főnök jobban képes érvényesíteni az érdekeit, mint egy titkárnő, vagy a politikában, ahol Amerika nagyobb játékos, mint Irak.

Azt, hogy végül is mi fog történni, nagyrészt ez a két tényező dönti el: tehát az, hogy az érdekek hogyan fonódnak egymásba, és hogy az erejük hogyan viszonyul egymáshoz. Továbbá, gyakran igen nehéz előre látni, hogy ilyen bonyodalmak közepette mi lesz a végeredmény; illetve azt sem feltétlen könnyű megmondani, hogy mit kellene tennünk, hogy a nekünk tetsző irányba tereljük az eseményeket.

Az érdekek kapcsán mindenképpen ide kívánkozik azok kapcsolata a politikával:

A politika nagyrészt a népek, társadalmi csoportok, hatalmasok érdekei ütköztetésének, az osztozkodásnak többé-kevésbé civilizált formája.

Bár kisebb részben az eszmények is szerepet játszanak benne azért.

Végignézve a világon, azon, hogy hogyan mennek a dolgok benne, az ember egyébként is hajlamos teljesen kiábrándulni, úgy vélni, hogy minden csak az érdekek körül forog. Ez nagyrészt igaz is, de azért nem 100%-ig. Ha kiegyensúlyozottan szemléljük a dolgokat, észrevehetjük, hogy, ha nem is túlzott mértékig, de hellyel-közzel az elvhűség, a tisztesség, a világ jobbá tételére irányuló szándék is jelen van a világban és az emberekben, sőt, olyanok is akadnak, akikben ezek az erősebbek.

2.   Érdekek és őszintétlenség

Az őszintétlenségről általában a ‘Hazugság’ témában lehet olvasni. Alább az ott összegyűjtöttekből válogatok, amire az ad okot, hogy az érdekek körül gyakran megjelenik az őszintétlenség, az érdekeket gyakran leplezik.

·     Hazugság

·     Személyes kapcsolatok

·     Gazdaság

·     Tudomány

·     Etika

·     Képmutatás

3.   Politika és őszintétlenség

Először is, a politikát, még jó szándékkal is nehéz teljesen őszintén, megalkuvás nélkül művelni, úgy, hogy közben csak jókat cselekedjünk. Természetesen az is igaz, hogy gyakran a jó szándék is hiányzik, erről is szólok alább.

Az igazság kimondása egyfelől árthat a politikusnak, aki kimondja. Az igazság ugyanis gyakran népszerűtlen.

A politikusok, különösen egy demokráciában, kénytelenek figyelemmel lenni a támogatottságuk megtartására, növelésére, különben nem lesz alkalmuk megvalósítani a programjukat, legyen az bármilyen kiváló. (Vagy, ahogyan a ‘Demokrácia és diktatúra’ témában írom, az emberek gyakorlatilag elvárják a demagógiát.)

Másfelől, a köz számára is hátrányos irányba befolyásolhatja az eseményeket, ha a politikusok, a nagy nyilvánosság előtt nyilatkozók kimondják az igazságot. Például könnyen egymás ellen hangolhatja a különböző társadalmi csoportokat, ha valaki nem megfelelően „politikailag korrekt”, kimondja, hogy az egyik csoport ilyen, a másik meg olyan. (Akkor is, ha mindezt objektíven sztereotípiáktól, előítéletektől mentesen teszi.) Hasonlóan hátrányos következményekkel járhat, ha valaki nem kellő „kincstári optimizmussal” nyilatkozik, megmondja, hogy jelenleg nem állnak túl jól a dolgok. Ettől ugyanis mindenki megijed, nem szavaz a vesztésre állóra, nem fektet be, nem vásárol, amitől a dolgok még rosszabbra fordulnak.

Aztán, a politikában gyakran kompromisszumokat kell kötni, meg kell alkudni, különösen egy demokráciában. Sokszor egy ügy mögött nincs meg a kellő támogatás, az erők megosztottak. Ilyenkor az ügy mellett állók kénytelenek engedményeket tenni, feladni az eredetileg elérni szándékozottakból, üzletet kötni, hogy megszerezzék a szükséges szavazatokat, különben az egészből nem lenne semmi. (Vagy ahogyan Bismarck mondta: „A politika a lehetséges művészete”.)

Sőt, olyan is van, hogy a jó szándékú vezető kénytelen egyesekkel rosszat tenni, akár kíméletlennek lenni, hogy valami nagyobb jót elérhessen. Ilyen lehet, amikor az igazságosabb társadalomért küzdő forradalmár leszámol a régi rendszer vezetőivel; vagy amikor egy igazságos ügyért harcoló hadsereg tábornoka nem kíméli a saját zendülőit. (Természetesen nem minden ilyen eset szükséges és célravezető.)

És akkor ott van a politikában a kevésbé jó szándékú őszintétlenség, elvtelenség és képmutatás.

·     Fentebb már szóltam a politikusok köpönyegforgatásáról.

·     Nagyon jellemző továbbá a különféle ürügyek alkalmazása, mindenekelőtt a közjónak a zászlóra tűzése, hogy alatta aztán az adott politikus vagy csoportosulás a saját pecsenyéjét sütögesse. Hasonlóan szoktak felhasználni különféle eszményeket is, leginkább talán a szabadság eszményét, mondván: mi nem az olajért megyünk oda háborúzni, hanem hogy felszabadítsuk az elnyomott népet, elvigyük nekik a demokráciát.   

Önérdek nélkül általában nincs politikai cselekvés – hozzá kell azonban tenni, hogy ezt túlzottan elvárni sem lehet: miért volna kötelessége valakinek ingyen a nyakába vennie más súlyos bajait, kockáztatnia az életét, hogy segítsen rajta? Ahogy majd még utalok rá, érdemes az érdekek erejét felhasználni a jó ügyek előmozdítására, nem kell megvetni azt, aki közben magának is jót akar. (Ez persze nem jelenti azt, hogy bizonyos fokú áldozatvállalást ne lehetne elvárni.)

·     Végül, mint mondani szokták: „a történelmet a győztesek írják”, nem kis részben a saját szájuk íze szerint. Bár, ha belegondolunk, nem is feltétlen kell győztesnek lenni ahhoz, hogy késztetést érezzünk a múlt nekünk tetsző bemutatására.

A politikai őszintétlenség további példáit lásd a ‘Hazugság’ témában.

4.   Társadalmi érdek

A társadalmat az egyén jóléte nagyrészt addig érdekli, amíg az egybe esik a társadalom érdekével. Ez alatt azt értem, hogy azért és annyira gondoskodik róla, ameddig az a többi ember érdekét is szolgálja. Ha valakit ingyenesen kitaníttatunk, akkor a későbbiekben mások számára is hasznosan fog tevékenykedni; ha valakinek segélyt adunk, akkor nem lázong; ha megbüntetjük azt, aki valaki ellen bűntényt követett el, akkor megelőzzük a bosszúspirál elindulását, illetve biztosítjuk, hogy mások is nyugalomban élhessenek, stb…

De megint csak: azért a társadalom sem 100%-ig csak érdekből segít az emberen, van a nyomorultságnak az a kellően magas, illetve a szükséges áldozathozatalnak az az alacsony foka, ahol már a humánum is belép a képbe; gondoljuk például a politikai menekültek befogadására.

Másrészt, a társadalom érdeke gyakran összeütközésbe kerül az egyén vagy a különféle csoportok érdekével, illetve különböző eszményekkel (mondjuk az igazság eszményével). Ilyenkor gyakran a társadalmi érdek győz.

Két jellemző eset: 1) a rend, a társadalmi béke megőrzésének fontossága. Ezért is szokott elmaradni például a bukott rezsimek többé vagy kevésbé jelentős figuráinak felelősségre vonása. 2) a társadalmi vészhelyzetek, mondjuk egy háború, amikor bevezetik a statáriumot. Ilyen körülmények között korlátozottabb a jogok védelmének lehetősége, mert fontosabb dolgok forognak kockán. (Amiből persze ürügyet is lehet csinálni a jogok szándékos csorbítására.)

Az eutanázia kérdése, azaz amikor valaki nem akar tovább élni, az emberek jóindulatú halálba segítése, szintén egy olyan terület, melyen sok különféle érdek kerül szembe egymással, megítélésében a közvetlen érintettek érdekein túl számos társadalmi szempont is szerepet játszik. Ennek megfelelően igen problémás is a megítélése. $ (@@ Ennek nem találtam jobb helyet, de mivel fontos, nem szeretném kihagyni. Később lehet, hogy át lesz helyezve.)

5.   Az érdekek ereje

Az érdekeknek nagy az erejük – és ezt kár volna elvesztegetni.

Mit kezdhetünk velük? Különösen:

1)    A gazdaság motorja lehetnek.

Ahogyan a piacgazdaságban. A piacnak azonban vitathatatlan előnyei mellett megvannak a hátrányai is, szabályozásra szorul, nem lehet az önérdeket teljesen szabadjára engedni.

2)    Érdemes kihasználni őket a jótettek előmozdítására.

Ahogy ‘A jóság elvárható mértéke’ témában olvasható, a legjobb az volna, ha az ember úgy cselekedne jót, hogy abban maga is örömét lelje, és általában az sem elítélendő, ha, miközben mással jót cselekszik, önmagának is használ, a saját érdekeit is követi. A ‘Jó cselekedetek’ témában szerepel, hogy az emberek három okból tesznek jót: vagy azért mert a másik boldogsága nekik is boldogságot okoz; vagy azért, mert egyébként bántaná őket a lelkiismeret; vagy pedig érdekből. Gyakorlatiasan hozzáállva, kár volna veszni hagyni ez utóbbit, csak azért, mert az érdektől való jó cselekvés nem hangzik annyira jól, mint, ha valaki a másik két okból tesz jót.

Hogy az érdekeknek mennyire nyitunk utat, természetesen a jótettek előmozdítását illetően is mérlegelés kérdése: meg kell próbálni megtalálni a megfelelő egyensúlyt.

Végezetül annyit, hogy…

Törekedjünk a józanságra ebben az érdekek vezérelte világban.

Az érdekeket ugyanis gyakran leplezik, illetve megpróbálják manipulálni az embereket miattuk. Legyen meg tehát az egészséges szkepszisünk, szemléljük a dolgokat kellő kételkedéssel, próbáljuk meglátni, hogy egy-egy szituáció mögött milyen érdekek bújnak meg, és legyünk óvatosak a manipulációval szemben.

(Az alábbi egy rövidített változat, emlékeztetőül. A teljes változatot ezen a linken találod. A megjelenő oldalon, ahogy áll, a legfelső sorban kattints a címre vagy a doc vagy a pdf linkre.)

(Hozzászólni a szöveg alatt lehet.)

1.   Közbenső megoldások – szélmegoldások

A közbenső megoldás a szélsőségek közötti („arany”) középút, a kompromisszumos megoldás, a kiegyensúlyozottság, a többféle szempontot figyelembe vétele. Leggyakrabban alapból a közbenső megoldások lennének az optimálisak; mint például, amikor az ember nem tartózkodik teljesen az alkoholtól, de nem is viszi az ivást túlzásba, képes mértéket tartani.

A szélmegoldásokra ezzel szemben a szélsőségek, az egyoldalúság jellemző. Sokfelé találkozhatunk velük:

·     Gyakorlati problémák

o  Például ahogyan sokfelé egyáltalán nem szabad inni, ha az ember vezet. (Pedig egy kis alkohol, önmagában, nem ártana.)

o  Amikor azt mondják, hogy „és”-sel sohasem kezdünk mondatot. (Pedig ez nem mindig rossz.)

·     Ideológiák

o  Annak a hangoztatása, hogy őszintének kell lenni, hogy hazudni mindig rossz. (Pedig az őszinteség is árthat, a hazugságnak is meglehetnek az előnyei.)

o  Ahogyan sokakat bűvkörébe von egy-egy politikai-gazdasági ideológia, a demokrácia, a liberalizmus, a piac, a verseny, hogy ezek csodaszerek, nincs is mit tenni, csak minél többet adagolni belőlük – de hasonlóan vannak, akik az ellenkező végletbe esnek, a diktatúrát, a szigorú központi hatalmat, a totalitarianizmust, a tervgazdálkodást tartják a megoldásnak. (Pedig, a körülményektől függően, a különböző politikai-gazdasági filozófiák megfelelő arányú keveréke lehet a legjobb, és a legtöbb létező rendszer is keverék.)

o  Lásd továbbá az ‘Ideológiák’ témában azok általában vett leegyszerűsítettségét, radikalizmusát. (Pedig, ha az ember igazán tisztában szeretne lenni a valósággal, fel kell készülnie rá, hogy az nem egyszerű; és a radikalizmus is gyakran ésszerűtlen.)

·     Kényes kérdések

o  Lásd az ‘Attitűd, sztereotípia, előítélet’ témában a sztereotípiákat, hogy sokan tévesen általánosítanak, de lásd ‘A csoportok problémáinak kezelése’ témát is, hogy mások viszont a különféle csoportok valódi jellemzőit, különbségeit is félnek elismerni (például férfi és nő különbözőségét), gyakran inkább egyáltalán nem is beszélnek az ilyesmiről, tagadják azt.

o  Lásd az ‘Érdekek’ témában az eutanáziáról írtakat, hogy sokfelé az egyszerű megoldást választják, és teljesen törvényen kívül helyezik azt. (Pedig, megfelelően szabályozva a dolgot, számos embernek könnyíthetne a szenvedésén.)

·     „Kis nyitások”

Mint amikor egy diktatúra kicsit sem enged a szorításán, vagy amikor egy egyház szigorúan ragaszkodik a dogmáihoz, nehogy egy kis nyitás nyomán teljesen elmossa őket az ár. (Pedig egy kicsi lazítást, önmagában, lehet, hogy a rendszer urai sem bánnának.) Lásd erről bővebben alább.

·     Egyéni szélmegoldások

o  Ilyen lehet, amikor valaki tudja magáról, hogy nem képes mértéket tartani, ezért inkább teljesen tartózkodik valamitől, például az ivástól, illetve, ha teljesen elhagyja magát.

o  Amilyen egyoldalúan tudnak sokan ítélkezni.

2.   A közbenső megoldások hátrányai $

Meg is van az oka neki, hogy annak ellenére, hogy elvileg jók lennének, a gyakorlatban miért nem kedvelik túlságosan a közbenső megoldásokat, miért találkozunk olyan sok helyen szélmegoldásokkal.

A közbenső megoldások ugyanis…

1)    Bonyolultak lehetnek.

Bonyolult lehet például, hogy milyen körülmények között megengedhető a hazugság; milyen területen mennyi demokráciát és diktatúrát alkalmazzunk; mi mindent vegyünk figyelembe, amikor megítélünk valakit. Sokkal egyszerűbb azt mondani, hogy hazudni mindig rossz; demokráciát mindig és mindenhol; ő egy szent, ő pedig maga az ördög. Az alábbi hátrányok is jelentős részben ebben a bonyolultságban gyökereznek.

2)    A közbenső megoldások megkeresésének, kijelölésének problémái

A bonyolultságon kívül azért is nehéz ez, mert értékek és érdekek mérlegelését kívánhatja.

Másfelől, a közbenső megoldások kijelölése felelősséggel is jár.

3)    A közbenső megoldásokat nehéz elmagyarázni és eladni.

Nyilván, megint csak, a bonyolultságuk miatt, illetve a szóba jöhető szubjektív tényezők, értékek és érdekek miatt.

4)    Nehéz betartani őket.

Például azért is, mert nehéz mértéket tartani, vagy, mert nyomás van a szélmegoldások irányába; mondjuk, ha elvárják, hogy sose hazudjunk, vagy, hogy „és”-sel sose kezdjünk mondatot.

5)    Másokkal betarttatni, fenntartani is nehéz lehet a közbenső megoldásokat.

Például mert instabilak lehetnek.

Másrészt a körülmények változásának megfelelően szükség lehet a közbenső megoldások korrigálására, aktualizálására is.

6)    A közbenső megoldások (egyesekre nézve) nemkívánatos dolgoknak nyithatnak utat.

Például a szubjektivitásnak, illetve a külön érdekek elrejtésének.

Ott vannak aztán a fent említett kényes kérdések, melyek feszegetése sokakat érint kényelmetlenül; valamint az alább bemutatandó „kis nyitások”, melyek eredményeként félő (legalábbis az adott rendszer haszonélvezőire nézve), hogy a meginduló ár teljesen elmossa a rendszert.

3.   Megoldások keresése a szélsőségekben

Az is jellemző, hogy az emberek hogyan gondolkoznak a szélmegoldásokkal kapcsolatban, hogyan keresik a megoldást a szélsőségekben.

1)    A végletekig vitel

Ha valami működik, akkor hajlamosak azt gondolni, hogy ha még inkább az adott módon csinálják, akkor még jobban fog működni. Például ha a nemzetgazdaságnak jót tett némi magánosítás, abból arra a következtetésre juthatnak, hogy minél több minden van magánkézben, annál jobb. (Ami azért korántsem biztos.) De, gondolhatják egy módszer hívei, akkor sem feltétlen a módszerrel van a baj, ha nem működik, hiszen lehet, hogy csak azért nem megy, mert nem csináljuk eléggé.

Aztán, az a fajta gondolkozás is jellemző, hogy ha egy módszer adott körülmények között, adott területen bevált, akkor majd más körülmények között, más területeken is jól fog működni. Például, ha a demokrácia működik Amerikában, akkor működni fog az araboknál is. Ha a verseny bevált a gazdaságban, akkor majd jó lesz a tudományban, a jogban is. Ha a matematikai, redukcionista (azaz a problémákat kis részekre bontó) módszerek jól működnek a fizikában, akkor ezt kell csinálni a közgazdaságtanban is.

2)    Átesés a ló túlsó oldalára

Ez olyankor szokott bekövetkezni, amikor az egyik véglet láthatóan nem működik, mire úgy gondolják, hogy a másik véglet az igazi; például amikor a kommunizmus csődje a vadkapitalizmus híveinek táborát gyarapítja.

A szélmegoldások tehát gyakran vonzóak – ugyanakkor azt is el kell ismerni, hogy nem ritkán valóban praktikusak is. (Persze a szükségesnél azért nem kell több belőlük.)

4.   A szélmegoldásokhoz kapcsolódó fogalmak

1)    Mérsékelt szélmegoldások

Ez alatt azt értem, hogy ha nem is az optimális közbenső megoldást választjuk, azért nem feltétlen kell teljesen elmenni a végletekig, a szélmegoldásokig.

2)    Teljes és részleges megoldások

Az emberek hajlamosak lehetnek nem kellőképpen értékelni a részleges megoldásokat, félsikereket – pedig gyakran ezeket is érdemes megbecsülni.

Az sem ritka azért, hogy a részleges eredmények tényleg nem kívánatosak. Nem sok értelme van például egy házat félig felépíteni.

3)    Mennyiségi és minőségi különbségek

Mennyiségi a különbség, ha két dolog csak annyiban különbözik, hogy az egyik kevesebb, a másik több, kisebb vagy nagyobb, stb… Mennyiségi a különbség például a különböző teljesítményű hagyományos, izzószálas izzók között: az egyik gyengébben, a másik erősebben világít, de alapjában véve mindegyik ugyanazzal a technológiával dolgozik.

Minőségi a különbség, ha a két dolog közötti eltérés nem pusztán fokozatok kérdése, azok lényegileg különböznek, mások, különfélék. A hagyományos és a kompakt égők például minőségileg különböznek, hiszen más-más technológiát alkalmaznak.

Az is minőségi különbség, ha bizonyos dologban egy tulajdonság megvan, vagy egyáltalán nincs meg – ellentétben azzal, hogy a szóban forgó tulajdonság kicsit van meg, vagy jobban, akár jelentősen, ami csak mennyiségi különbség.

Ennek megfelelően a különböző közbenső megoldások között mennyiségi a különbség, míg a közbenső és a szélmegoldások között minőségi.

Tegyük még hozzá, hogy bár a különféle szélmegoldások között is minőségi a különbség, maga a szélsőségesség azonban közös bennük.

5.   A szélmegoldásokhoz kapcsolódó jelenségek

1)    Dolgok, melyeket nem lehet kicsit megváltoztatni („Kis nyitások”)

Azért mert akkor rögtön nagyot változnak, teljesen összeomlanak. Egy kis nyitás ugyanis rögtön felveti a kérdést, hogy ha ennyire (illetve a dolognak ezt a részét) meg lehetett változtatni, akkor jobban is (illetve a többi részét is) meg lehet? Továbbá, ha a kis változás abban áll, hogy egy ember megtehetett valamit (például nem úgy szavazott, ahogyan azt a Párt elvárta), akkor más is megteheti? (Konkrétan én is, akitől szintén elvárják, hogy kövessem a pártvonalat?)

Ezért aztán, még ha egy kis nyitás, enyhítés senkit sem zavarna, gyakran mégsem engedik meg azt, ragaszkodnak a szélmegoldásokhoz.

2)    Dolgok, melyek, ha elvesznek, örökre elvesznek

Magyarul pótolhatatlanok. Ilyenek a következők:

·     A hosszú idő alatt kialakult, evolutív dolgok

·     Kulturális örökség, hagyományok, normák

·     Felhalmozott szakértelem

·     Bizalom, az ember jó híre

A tanulság az, hogy a felsoroltakhoz hasonló dolgokat érdemes lehet olyankor is fenntartani, amikor éppen kevésbé van rájuk szükség. Itt említhető a környezetvédelem, a hagyományőrzés, a klasszikus kultúra ápolásának támogatása, nem utolsósorban pedig az, hogy vigyázzunk a jó hírünkre.

(Az alábbi egy rövidített változat, emlékeztetőül. A teljes változatot ezen a linken találod. A megjelenő oldalon, ahogy áll, a legfelső sorban kattints a címre vagy a doc vagy a pdf linkre.)

(Hozzászólni a szöveg alatt lehet.)

1.   Érzékeny témák

A különféle csoportok (negatív) jellemzői, az egyes csoportok között fennálló különbségek, egyenlőtlenségek érzékeny kérdésnek számítanak. Emiatt ezeket gyakran letagadják, nem beszélnek róluk. Ilyenek például a nemek közötti különbségek, mondjuk az, hogy a férfiak jobbak-e matekból, mint a nők.

1.1. Az érzékenység alapjai

1)    Érzékeny csoportok

Milyen csoportokra nézve különösen érzékeny a kérdés, hogy milyenek, hogy különböznek-e egymástól?

·     Nemek, a férfiak és nők különbözősége

·     Jobb és rosszabb képességű emberek

·     Nemzetek, társadalmi csoportok, rasszok

·     Társadalmi rétegek

2)    Érzékeny területek

A kérdések érzékenységében amellett, hogy milyen csoportokra vonatkoznak, az is számít, hogy mit firtatnak. Néhány tipikus érzékeny terület:

·     Szellemi képességek

·     Negatív tulajdonságok

·     Érvényesülési, boldogulási lehetőségek

·     Csoportok jellemzői

Szemben az egyéni jellemzőkkel. Például az azért eléggé elfogadott, hogy minden ember megkapja a bizonyítványát, benne a matek osztályzatával – szemben azzal, ha a férfiak és nők ebbéli képességeit feszegetjük.

1.2. Az elismerés problémái

Milyen gondokat okozhat a csoportok tulajdonságainak, különbségeinek elismerése?

1)    Az elismerés kellemetlensége

A különböző negatív jellemzőket, rossz helyzetet egyfelől nyilván kellemetlen lenne elismerniük azoknak, akikre vonatkoznak. De kellemetlen azoknak is, akik közvetlenül nincsenek érintve, ha együtt éreznének a negatívan jellemzettekkel; ha úgy éreznék, hogy ezáltal (hamis, negatív) sztereotípiákban, előítéletekben gondolkoznának; vagy, ha mondjuk felsőbb osztálybeliként felvetődne bennük a privilegizált helyzetük igazságtalansága, illetve a rendszeré, amely biztosítja azt; ha bántaná őket a gondolat, hogy esetleg elvárható lenne tőlük az áldozatvállalás az alsóbb osztályok érdekében.

2)    Társadalmi feszültségek

A különbségek elismerésével félő volna, hogy a dolgok pozitív oldalán állók (a dolgos népek, a felsőbb osztálybeliek vagy akik jók matekból) lenéznék a negatív oldalon állókat – utóbbiak pedig megalázva, kizsákmányolva éreznék magukat. Ez megosztaná a társadalmat, feszültségeket és ellenségeskedést gerjesztene.

3)    Teljesítménybeli és a piaci rendszert érintő hátrányok

Ha valaki elfogadja, hogy gyengébbek a képességei, emiatt kevésbé igyekezhet, mondván, „gyenge vagyok, nincs értelme”; továbbá az elismerés nyomán elvárható szolidaritás, a segélyek is nem ritkán visszafogják a teljesítményt.

Másfelől a piaci rendszer, a versenygazdaság legitimitását is rontaná, ha elismernénk, hogy eltérő adottságú emberek kerülnek versenyhelyzetbe bennük, hiszen az igazságtalan.

Minderre fel aztán a negatív jellemzőket, különbségeket gyakran elhallgatják, letagadják, dívik a politikailag korrektség, egyformának tekintik, és akként is kezelik a különbözőket.

Lásd ehhez ‘Az ember kétneműsége’ témában a nemi különbségek tagadását; az ‘Oktatás’ témában a diszkriminációmentesség túlzásba vitelét; valamint az ‘Ideológiák’ témában az egyenlőség ideológiáját.

1.3. Az el nem ismerés problémái

Ám a negatív jellemzők, különbségek el nem ismerése is problémás:

1)    A tények makacs dolgok

Azaz akkor is csak úgy vannak, ha nem veszünk róluk tudomást, letagadjuk őket. Ráadásul a tagadás nagyrészt képmutató is, hiszen a legtöbben, ha nem is hangoztatják nyilvánosan, tisztában vannak a valósággal, az benne van a köztudatban.

A nyilvánvaló tagadása pedig, amikor a férfiakat és nőket egyformának próbálják beállítani, amikor a gyengébb és jobb képességű tanulókat egyformán próbálják kezelni, amikor el kell hallgatni a tényeket, nehogy rossz fényt vessenek bizonyos csoportokra, amikor a valóságot nem illik kimondani, nos, a hasonlók irritálhatják a józanul gondolkozókat. Ezen túl pedig még feszültségeket is ébreszthetnek, például mert azok ellen fordíthatnak, akikről nem szabad rosszat mondani.

2)    A problémák elhanyagolása

A negatív jellemzőket, a különbségek okozta problémákat akkor lehet hatékonyan kezelni, ha elismerjük őket. Például a gyengébb képességű gyerekekből a rájuk szabott módszerekkel többet lehet kihozni; illetve egy kevésbé szorgalmas népcsoportot is akkor lehet hatékonyan segíteni abban, hogy gondoskodjanak magukról, ha feltárjuk a probléma valódi gyökereit. Ha ezekre nem vagyunk hajlandóak, a problémák megmaradnak.

3)    Az elvárások és képességek összeütközése

A gyengébb képességek, különbségek tagadásával az érintettek olyan elvárásokkal találhatják szembe magukat, melyeknek nehéz megfelelniük.

4)    Nem aknázzuk ki a különbségekben rejlő lehetőségeket

Például azokat, amelyek a nemek közötti munkamegosztásban rejlenek. (Természetesen nem azt mondom, hogy azok a nők és férfiak, akikben megvannak az inkább az ellenkező nemre jellemző képességek, azokat ne bontakoztathassák ki, ne használhassák.)

Lásd ‘Az ember kétneműsége’ témában a nemi különbségek tagadásának rossz oldalát; valamint az ‘Oktatás’ témában, hogy a gyengébb és jobb képességű diákoknak egyaránt rossz, ha egy kalap alá veszik őket.

2.   A csoportok és tagjaik helyes szemlélete

2.1. A csoportok helyes szemlélete

Először is, mindig tartsuk szem előtt, hogy…

A csoportok heterogénak, tagjaik különböznek egymástól.

Nem lehet tehát azt mondani, hogy minden férfi magas: átlagosan valóban elég magasak, de közöttük is vannak magasabbak és alacsonyabbak is. Mondhatni: általában vannak kivételek. Lehet azt mondani, hogy a férfiak magasak, de ez csak a férfiak összességére, az átlagra vonatkozhat, nem minden egyes férfira külön-külön. Ezt szemlélteti az alábbi ábra.

Vagyis a férfiak átlagosan 180 cm magasak, de vannak közöttük 200 centisek éppúgy, mint 160-asok. (Ezek egyébként nem valódi adatok, de a helyzet a valóságban is hasonló.) Lásd ehhez még a ‘Véletlenszerűség’ témában a normális eloszlást.

A következő, amit tudni kell, hogy hogyan hasonlíthatjuk össze helyesen a csoportokat. A következő ábrán a férfiak magasságának eloszlása mellett a nőké is megjelenik.

Mint látható, összességükben, átlagosan a férfiak magasabbak a nőknél, de a két eloszlás között jelentős átfedés is van: sok olyan nőt és férfit lehet találni, ahol a nő a magasabb; például vannak 180 cm-es nők, és 160-as férfiak. Megint csak, lehet olyanokat mondani, hogy a férfiak magasabbak a nőknél, de ez csak összességében, átlagosan igaz, nem minden egyes férfira és nőre:

Lehet csoportokat összevető megállapításokat tenni, de ez általában csak a csoportok egészére, átlagára igaz, nem a csoportok minden egyes tagjára külön-külön.

Amikor ebben a könyvben, más témákban is, csoportokat jellemzek, azt mondom, hogy a magyarok ilyenek, az idealisták olyanok, a férfiak amolyanabbak, mint a nők, akkor azt az itt elmondottak szerint kell érteni, amikor azt mondom, hogy egy csoport átlagosan valamilyen, az ezt jelenti.

Maga az átlag egyébként általában informatív, de közel sem árul el mindent a csoportról, ahhoz az egész eloszlást ismerni kell. Az eloszlás elhelyezkedhet a vízszintes tengely mentén balra és jobbra, lehet csúcsosabb és laposabb, és nem is feltétlen ilyen szép szabályos, mint a fenti ábrákon. Az eloszlás alakjától és elhelyezkedésétől függően aztán akár jelentős számú kivétel is lehet az egyedek között, akiket az átlag nem jellemez megfelelően.

Akkor is egy értékkel jellemezzük a csoportokat, amikor sztereotípiákban gondolkozunk, lényeges különbség viszont, hogy ilyenkor úgy vagyunk vele, hogy a csoport minden tagja egyforma – például, amikor valaki azt hiszi, hogy a nők, minden egyes nő gyenge. A sztereotípiák minden egyedre szinte sosem igazak, másrészt az átlagra nézve is tévesek lehetnek, ha az átlagos nő sem gyenge. Bővebben lásd az ‘Attitűd, sztereotípia, előítélet’ témában.

Nem árt aztán tisztában lenni azzal is, hogy az egyes csoportok gyakran maguk sem egységesek. Ezt szemlélteti az alábbi ábra.

A helyesen tett csoportokra vonatkozó megállapításoktól nem kell félni.

Illetve a puszta megállapításokon felül azok megítélésétől, értékelésétől sem: ezek ugyanis reálisak és hasznosak, segítenek eligazodni a világban, segítenek kezelni a problémákat. El lehet tehát mondani, hogy milyenek a férfiak és nők, milyenek az amerikaiak, a magyarok, a cigányok és így tovább, és hogy ez miért jó vagy rossz. Csak közben ügyeljünk rá, hogy lássuk és másokkal is láttassuk, hogy hogyan értjük a dolgokat, hogy mi az átlagról beszélünk, és nem, nem minden egyes emberről. Továbbá azt se felejtsük el, hogy még így is tévedhetünk, lehet, hogy az átlag is más, mint amit gondolunk, legyünk mindig készek felülvizsgálni az elképzeléseinket.

Ebben a könyvben is ezt a filozófiát követem: kimondom az igazat, de úgy, hogy közben ügyelek rá, hogy jól gondoljam, és jól fogalmazzak. Elismerem, hogy ez még így is kellemetlen lehet egyeseknek, de a cél mindig csak a tisztánlátás és általa a gondok orvoslása, a világ jobbá tétele. Semmi esetre sem szeretnék sztereotípiákat terjeszteni vagy előítéleteket gerjeszteni, ezért is írtam le, hogy mik ezek, és velük szemben hogyan lehet reálisan, jól gondolkozni és nyilatkozni.

2.2. A csoportok tagjainak helyes szemlélete

Lehetőség szerint mindenkit egyénileg kell jellemezni és megítélni.

Azaz nem a csoportjára vonatkozó sztereotípiák, előítéletek alapján. Azért „lehetőség szerint”, mert a gyakorlatban ez nem mindig lehetséges teljes mértékben, gyakran nincs idő és energia a kellő alapossággal egyénileg megvizsgálni a másikat, kénytelenek vagyunk az illető csoportjáról rendelkezésre álló ismereteinkre is támaszkodni. Ilyenkor vizsgáljuk meg őt, amennyire tudjuk, ezen kívül a fentiek szerint törekedjünk arra, hogy a csoportra vonatkozó ismereteink helyesek legyenek, illetve tudjuk, hogy azok mennyiben alkalmazhatók a csoport egy tagjára.

Amikor a csoport egy tagját tekintjük, tudni kell azt is, hogy mi adja egy ember értékét: az, hogy képes a boldogságra, és elősegítheti mások boldogságát. (Bővebben lásd az ‘Értékek’ témában.) Annak pedig, hogy hogyan ítéljük meg egy ember értékét, nem szabadna függenie pusztán attól, hogy milyen csoportba tartozik; például, hogy fehér vagy színes bőrű.

Amellett, az emberek lehetőségeit sem szabadna, hogy korlátozza pusztán az, hogy milyen csoportba tartoznak, nem szabadna, hogy emiatt diszkriminálják őket.

2.3. Az út előre

Mit kezdjünk tehát negatív jellemzőinkkel, különbségeinkkel?

1)    Szemléljük őket helyesen.

2)    Tárgyilagosan és jóindulattal, merjük kimondani a tényeket, vegyük tudomásul a realitásokat.

3)    Javítsuk a helyzeten, ahol lehet, ahol meg nem lehet, ott fogadjuk el olyannak, amilyen, és használjuk ki a benne rejlő lehetőségeket.

4)    Viszonyuljunk egymáshoz megfelelően.

Vagyis fentiek szerint: tudjuk, hogy a csoportok nem egységesek, tagjaik nem egyformák, egyénileg ítéljük meg az embereket, tudjuk, mi adja az értéküket, stb…

Lásd ehhez ‘Az ember kétneműsége’ témában a nemi kérdés felvilágosult kezelését, az ‘Oktatás’ témában a diszkriminációmentességgel kapcsolatos helyes eljárást, a ‘Nemzet’ témában pedig a különböző nemzetek jellemzőinek leírását.

3.   Az előítéletek csökkentése

Milyen módszerek vannak erre?

1)    Megismerés és megértés

·     Ezen belül a legfontosabb a személyes ismeretség a másikkal, a másik csoport tagjaival. Így az ember első kézből találkozik a valósággal, láthatja, hogy a másik is ember, nem is olyan nagyon más, mint saját maga, emberi arca lesz a csoportnak, megtapasztalhatjuk a sztereotípiák és az uszítás hamisságát, túlzásait. Szintén hasznosak a másik csoport egészéről szerzett ismeretek; hogy az hogy néz ki belülről, milyen alcsoportok alkotják, milyen viszonyok uralkodnak benne, milyen a kultúrája, stb…

Lásd ehhez a ‘Politikai konfliktusok’ témában a tudatlanságról és félelemről írtakat, a ‘Nyitottság’ témát, illetve a ‘Hogyan érdemes jónak lenni’ témában egymás megismerését és megértését.

·     A csoportjelenségek, sztereotípiák, előítéletek és konfliktusok általában vett jellemzőinek, működésének ismerete is nagyban hozzásegíthet azok csapdáinak elkerüléséhez. Ezek nagyrészt le vannak írva az Egyvilágban.

·     Önismeret: látni, hogy miként munkálnak bennünk az előbbiek, hogyan forog a saját agyunk – és ennek megfelelően kezelni saját magunkat.

·     Az aktuális helyzet kívülről való, tárgyilagos szemlélése és tudatos kezelése; például amikor összetűzésbe kerülünk egy másik csoporttal.

Ez mind szép, de persze az ember racionalitása korlátozott, nem mindenki elég okos, hogy átlássa mindezt, gondolkozni fárasztó, az emberek gyakran nem eléggé nyitottak, az érzelmeik, indulataik pedig gyakorta átveszik az irányítást – a józan észre hagyatkozni tehát korántsem mindig elegendő.

2)    Önállóság

Az is segíthet elkerülni az előítéletességet, ha képesek vagyunk önállóan megérteni és megítélni a dolgokat, embereket és csoportokat, nem szorulunk rá másokra, hogy ezeket megmondják nekünk. Szintén hasznos, ha képesek vagyunk másoktól függetlenül meghatározni, hogy kik vagyunk mi, azaz önálló identitással rendelkezünk, illetve nem megyünk vakon a többiek után, ellenállunk a konformitásnak.

3)    Pozitív diszkrimináció

Ami azt jelenti, hogy egy csoport tagjait kedvezőbb helyzetbe hozzák, pusztán azért mert a csoporthoz tartoznak; például ha az egyetemi felvételin a feketék számára alacsonyabb ponthatárt határoznak meg.

Az ilyesmit egyszerűen és gyorsan be lehet vezetni, ám nem árt óvatosnak lenni vele, mert számos hibája van.

A pozitív diszkrimináció tehát távolról sem csodaszer – körültekintően alkalmazva azonban meglehet a haszna.

4)    Kölcsönös függés és együttműködés

Ez egy jó módszer. Lényege abban áll, hogy az egymással szemben előítéletekkel viseltető csoportokat olyan helyzetbe hozzuk, amit csak együtt tudnak megoldani. (Mármint ha az egyik csoport összefog a másikkal.) Ilyen helyzet lehet például, ha lerobban a busz, ami a két csoportot szállítja, és csak együttes erővel tudják eltolni azt a szervizig.

5)    Elkerülhetetlenség

Az ‘Önigazolás’ témában olvasható, hogy az elkerülhetetlen dolgok hajlamosak jobb színben feltűnni, mert az ember, hogy ne kelljen szenvednie, mintegy meggyőzi magát arról, hogy amit el kell viseljen, az nem is olyan rossz. Ez működhet az előítéletekkel kapcsolatban is, ha az előítéletes csoportok kénytelenek elviselni egymás társaságát. (Ami egyébként a kölcsönös megismerést is elősegíti.)

Ha ellenben úgy néz ki, hogy a helyzet nem is annyira megváltoztathatatlan, ha úgy tűnik, hogy van lehetőség a deszegregáció visszafordítására, akkor feszültség ahelyett, hogy csillapodna, hajlamos kirobbanni. Ezért, ha már valahol elhatározták, hogy felszámolják a szegregációt, elkülönülést, akkor azt jobb határozottan, erős kézzel csinálni.

Különösen az olyan helyeken lehet létjogosultsága az ilyen határozott, radikális, külsődleges beavatkozásoknak, ahol a helyzet igen rossz, és magától nem javul. Ahelyett, hogy az egymással szemben táplált érzések, attitűdök megváltozására várnánk, érdemes lehet közvetlenül a viselkedésre hatni, a fokozatos változtatások helyett egy lépésben felszámolni a szegregációt, ami majd maga után vonja az attitűdök megváltozását.

Természetesen a deszegregációt is ésszel kell csinálni, például:

·     Csak olyankor érdemes belevágni, ha tényleg elsősorban előítéletek okozzák, nem pedig valódi összeférhetetlenség.

·     Igyekezni kell elkerülni, hogy a csoportok olyan szituációban kerüljenek össze, ami tovább élezi a feszültséget.

Különösen fontos a felek egyenlő pozíciója, ügyelni arra, hogy az önértékelésükön ne essen csorba az elkülönülés megszűntetése miatt.

Ha tehát csak úgy összedobják az embereket, az nem megoldás.

Lásd még a ‘Politikai konfliktusok’ témában, hogy mit lehet tenni egy békésebb világért.

4.   A hátrányos helyzetű kisebbségek felzárkóztatása $ß

4.1. Az előrebocsátandók

A program alapfilozófiája:

·     Alapvető változást csak a gyerekekben lehet elérni. (Bár közben azért a felnőttekkel is törődni kell.) Lásd még ehhez kapcsolódóan az ‘Oktatás’ témában, hogy az sok mindennek a kulcsa.

·     Csak a kisebbségiek bevonásával és támogatásával lehet sikert elérni.

·     Alapvető változásokat csak hosszútávon lehet elérni. Hosszú távra biztosítani kell a program feltételeit.

4.2. A program

Ez tehát egy oktatásra alapozott program.

4.3. Megjegyzések a programhoz

1)    Partnerség, nyíltság és becsületesség a részvevők, a kisebbség felé

2)    A kisebbségek saját felelőssége a felzárkózásban

3)    A felzárkózás hosszú folyamat

4.4. A kisebbségi kultúra és a felzárkóztatás

Az együttélés, felzárkózás tekintetében a kultúra gyakran a gondok fontos forrása.

A különböző kultúrák összeférhetetlenek lehetnek, minek folytán a különböző népcsoportokat zavarhatja egymás közelsége; mondjuk, ha az egyik csendesebb, a másik hangosabb életvitelhez szokott. (Ami nem feltétlen jelenti azt, hogy a kisebbségi kultúra rosszabb lenne a többséginél.)

Az összeférhetetlenségen kívül a kultúra a felzárkózást is akadályozhatja; például ha a kisebbségnél nem szokás a gyerekeket iskolába járatni, ha túl korán kiházasítják őket, ha olyan sok gyereket vállalnak, hogy nem tudnak megfelelően törődni velük, ha elszórják a pénzüket, amikor éppen van, és így tovább.

A gond tehát, mondhatni, a kultúrával lehet, nem a bőrszínnel – és ezt megint csak nem kell félni elismerni, tárgyilagosan és jóindulatúan kimondani.

Azt is meg kell hagyni azonban, hogy nemcsak a kultúra lehet a bajok oka; vegyük csak a kisebbség elnyomását, kizsákmányolását, ahogyan a feketékkel tették a fehérek hosszú ideig.

Lásd végül az ‘Egyenlőtlenség’ témában az egyenlőtlenségek kezelését.