Egyvilág - Fórum

(Az alábbi egy rövidített változat, emlékeztetőül. A teljes változatot ezen a linken találod. A megjelenő oldalon, ahogy áll, a legfelső sorban kattints a címre vagy a doc vagy a pdf linkre.)

(Hozzászólni a szöveg alatt lehet.)

1.   A társadalmi szabadság dimenziói

Azt, hogy bizonyos nézetek, valaki, egy párt baloldali vagy jobboldali, naponta használjuk, lépten-nyomon előkerül a közbeszédben, médiában. Rendszerint ebben az egy dimenzióban gondolkozunk, és úgy gondolhatjuk, ennyi az egész. Ha azonban jobban belegondolunk, kiderül, hogy az ügy összetettebb ennél.

Hogy teljesebb képet kapjunk, legalább két dimenziót érdemes megkülönböztetnünk:

1)    Politikai dimenzió

Ahol az a kérdés, hogy mennyire szóljon bele a közösség (az állam, az egyház, stb…) az egyén életébe, mennyire szabja meg például a világnézetét, a párkapcsolatai rendjét, a karrierjét, a viselkedését.

A politika bal azt mondja, hogy a közösség kevésbé írja elő mindezt, az egyéni szabadság mellett voksol – míg a politikai jobb szerint az egyénnek inkább a közösség által meghatározott rend szerint kell élnie.

2)    Gazdasági dimenzió

Itt ellenben az a kérdés, hogy a közösség (leginkább az állam) mennyire szóljon bele a gazdaság működésébe. Különösen: mennyire szabályozza azt, illetve mekkora legyen az újraelosztás mértéke, mennyire vehesse el egyesek jövedelmét, hogy másoknak adja azt.

A gazdasági bal nagyobb fokú állami beavatkozást szeretne, a gazdasági jobb kisebbet.

Figyeljük meg a két dimenzió aszimmetriáját, azt, hogy a politikai dimenzióban a jobb oldal képviseli a kisebb szabadságot, míg a gazdasági dimenzióban a bal. Ennek az az oka, hogy a hagyományos, egydimenziós baloldal politikai értelemben a szabadság híve, gazdaságilag viszont a nagyobb fokú központi beavatkozást részesíti előnyben – ellentétben a hagyományos jobboldal nézeteivel.

Mint alább látni fogjuk azonban, az emberek preferenciái nem mindig járnak együtt e két dimenzióban, nemcsak a hagyományos bal és jobb oldalnak megfelelő kombinációk fordulnak elő.

Az elmondottakat az alábbi, úgynevezett Nolan-diagram szemlélteti:

Mindkét dimenzióban mindkét oldalnak megvannak a maga eszményei. Az adott oldal híveinek ezek lebegnek a szemük előtt, ezeket szeretnék kiterjeszteni a világban, ezekre hivatkoznak a másik oldallal szemben:

Lásd még ehhez az ‘Ideológiák’ témában, hogy a liberalizmus és a konzervativizmus mindig eladhatók; illetve ‘A csoportok alapvető jellemzői’ témában, hogy a közös gondolkozáson, világnézeten kívül más tényezők is vannak, melyek elősegítik egy-egy csoport összetartását, különösen az érdekek.

Mellesleg, mint minden, az is definíció kérdése, hogy mit nevezünk baloldalinak és jobboldalinak. A közbeszédben a jobboldali gyakran egyszerűen nacionalistát, konzervatívot jelent, míg a baloldali internacionalista, haladó. Ennek a megközelítésnek több hátránya is van.

2.   A politikai bal és jobb jellemzői

Nézzük meg most részletesen a politikai bal és jobboldal jellemzőit:

3.   A gazdasági bal és jobb jellemzői

De hol maradnak az alsó rétegek? Mi a helyzet a proletárral, mint tömegbázissal? Róluk azt lehet elmondani, hogy:

·     Meg lehet őket venni. $

Mivel nincstelenek. Hogy ki veszi meg őket, az változó: megvehetik őket a gazdagok, de vevők a gazdasági szélsőbal, a kommunisták egyenlősítő törekvéseire is – így a gazdasági jobb, de a gazdasági szélsőbal bázisává is válhatnak.

·     Hat rájuk a demagógia, az ideológiák.

·     Jobban kaphatóak ß a szélsőségekre.

Utóbbi kettő is részben a nincstelenségük miatt igaz, részben a megfelelő műveltség hiánya miatt.

(És természetesen nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy ezek csak átlagosan igazak a proletariátusra, nem mindegyikükre állnak az előbbiek.)

Lásd továbbá alább a szélsőségekről írtakat.

Mit lehet elmondani a gazdasági bal illetve jobb irányította gazdaságról?

De akármelyik oldal is van hatalmon, a saját problémái jellemzően egyre halmozódnak, egyre nyomasztóbbá válnak, ami elősegíti a rezsimváltást.

4.   Átmenetek és kombinációk

Egyfelől, egyik dimenzióban sem csak két pozíció létezik, mindkettőben átmenetek vannak: szélső bal, mérsékelt bal, középút, mérsékelt jobb, szélső jobb – még pontosabban egy egész skála: gyakorlatilag ízlés szerint választható, hogy mekkora szabadságot akarunk megengedni a teljes kontroll és a teljes szabadság között.

Másfelől, a politikai és gazdasági szabadságra vonatkozó nézeteink kombinálódhatnak is egymással. Íme a fenti ábra ismét, némi kiegészítéssel:

A négy jellemző kombináció:

1)    Politikai bal – Gazdaság bal (A hagyományos baloldal)

Erre példa Svédország, a maga liberális politikai beállítottságával, illetve híresen nagylelkű jóléti rendszerével és magas adóival.

2)    Politikai jobb – Gazdasági jobb (A hagyományos jobboldal)

Ilyen az USA, különösen, amikor a republikánusok, azaz a (mindkét értelemben) jobboldaliak vannak hatalmon. De az USA összességében egyébként is eléggé jobboldali, úgy politikai értelemben, a maga konzervativizmusával, mint gazdaságilag, a nagyfokú piaci szabadságával.

3)    Politikai bal – Gazdasági jobb (Libertarianizmus)

Amilyen Anglia, ahol szintén szeretik a szabad piacot, viszont politikai értelemben liberálisabbak. (@@El lehet ezt mondani az egész Egyesült Királyságra is?)

4)    Politikai jobb – Gazdasági bal (Etatizmus)

Azaz államközpontúság, ahogyan Észak-Koreában mennek a dolgok, ahol az állam rátelepszik mind az emberek életére, mind a gazdaságra.

Nézzük meg, miket lehet elmondani ezekről a kombinációkról kicsit részletesebben (legalábbis ami az egzotikusabb párosításokat illeti):

1)    Politikai bal – Gazdaság bal (A hagyományos baloldal)

Ami ugyebár nagyobb politikai szabadságot, és gazdasági kontrollt jelent. Ez legjellemzőbben a felvilágosult középrétegek választása, akik felvilágosultságukban az egyéni szabadságra, középréteg mivoltukban pedig a gazdasági moderációra szavaznak.

2)    Politikai jobb – Gazdasági jobb (A hagyományos jobboldal)

Ahol a politikai oldalon nagyobb a kontroll, viszont gazdasági szabadság van. Ennek a kombinációnak a tőkés-menedzser réteg (G. jobb) és a konzervatív tömegek (P. jobb) adják a táborát.

3)    Politikai bal – Gazdasági jobb (Libertarianizmus) $ß

Itt mindkét dimenzióban nagyobb a szabadság.

4)    Politikai jobb – Gazdasági bal (Etatizmus)

Ahol mindkét dimenzióban kontroll, a szabadság hiánya jellemző.

Néhány szó a kommunistákról és nácikról: $

Érdekes, hogy mindkettő ide tartozik, mindkettő etatista, a kommunistákat mégis szélsőbalnak, a nácikat meg szélsőjobbnak mondják. (Annak ellenére tehát, hogy az előbbiek politikai jobboldaliak, az utóbbiak meg gazdasági baloldaliak.)

Végül pedig: kik a liberálisok és a konzervatívok? $

Ez sem annyira magától értetődő, mint gondolnánk.

1)    Liberálisok

Ők a politikai bal, az egyéni szabadság hívei. A gazdasági dimenzióban ehhez párosulhat a gazdasági jobb és bal is. Gondoljunk csak bele: azok is liberálisként tekinthetnek magukra, akik a gazdaságra nézve is nagyobb szabadságot szeretnének – de azok is, akik (az egyén szabadságának védelmében) erősebb ellenőrzés alatt tartanák a nagyvállalatokat, a gazdaságot.

2)    Konzervatívok

Ők a politikai jobb hagyományőrző ága. (Merthogy vannak neki más ágai is: a kommunisták például aligha nevezhetők konzervatívnak.)

És ismét: a gazdasági dimenzióban párosulhatnak ehhez jobb oldali, szabadelvű nézetek, ahogyan pl. az USÁ-ban a republikánusok a szabad piac hívei – de bal oldaliak is: ahogyan Magyarországon a Fidesznél történik (legalábbis most, 2014-ben), amiképp erősen igyekeznek az ellenőrzésük alá vonni a gazdaságot.

A konzervatívokat és liberálisokat gyakran emlegetjük egymás ellenpontjaiként. Mint látható, nem árt ezzel kapcsolatban némi óvatosság.

5.   Szélsőségek

5.1. Kik azok a szélsőségesek?

Ahogy írtam, a különböző dimenziókban átmenetek, skálák vannak. E skálák közepe körül helyezkednek el a mérsékeltek, akik lehet, hogy a közepesnél valamivel több szabadságot illetve kontrollt szeretnének, de álláspontjukat nem akarják a végletekig fokozni, tisztában vannak vele, hogy az ellenkező oldalnak is megvan a maga igazsága.

A skálák végpontjain ott vannak azonban szélsőségesek is, példákat is említettem már rájuk: a kommunistákat, azaz a „szélsőbalt” és a nácikat, a „szélsőjobbot”. Ők végletekben gondolkoznak, totális ellenőrzést vagy éppen totális szabadságot szeretnének, teljesen elutasítják a másik oldal érveit.

Kik hajlamosak szélsőségessé válni? $

1)    A műveletlenek és az idealisták

Azaz, akik nem rendelkeznek megfelelően széles látókörrel: a műveletlenek nem is tudnak a dolgok, a különféle szemléletek nagy részéről, míg az idealisták lehet, hogy tudnak róluk, de elvakítja őket egy-egy eszme.

2)    A súlyosan megcsaltak, illetve akiket súlyos sérelmek értek

Akiket indulatok fűtenek azok ellen, akik becsapták, bántották őket.

3)    A súlyosan leszakadtak ß

(@@Ez itt annyiból ß, hogy bizonytalan vagyok, hogy mennyire hajlamosak szélsőségessé válni. Az alábbiak viszont kevésbé bizonytalanok.)

Akik egyfelől nyomorognak, erősen sértik őket a szembetűnő társadalmi különbségek, súlyosan igazságtalannak érzik a helyzetüket; másfelől pedig rendszerint nem is túl műveltek.

5.2. A szélsőségek további jellemzői

1)    A szélsőségek találkozása

Az ellentétes szélsőségek bizonyos értelemben nem is állnak olyan távol egymástól:

o  Világnézetükben ugyanis vannak közös pontok: mindenekelőtt a szélsőségesség, a radikalizmus, de ilyen például, hogy a különböző nacionalisták mind fontosnak tekintik általában véve a nemzetet, a nemzeti hovatartozást – ha konkrétan más  nemzet is az ideáljuk.

o  Igen fontos továbbá, hogy mindkét oldal szélsőségeseinek érdeke a másik oldallal való konfrontáció, ami gyakorlatilag érdekszövetséget hoz létre a két oldal szélsőségesei között mindkét oldal mérsékeltjeivel szemben. A mérsékelteknek, mint látható, gyakran meggyűlik a bajuk a saját szélsőségeseikkel. (Ami viszont a mérsékeltek közös pontja lehet.)

o  Olyan is van aztán, hogy a két szélsőség összefog egy harmadik féllel szemben, amikor éppen úgy diktálja az érdekük. Ilyen volt, amikor Hitler és Sztálin közösen fordult Lengyelország ellen. (@@Jobb példa? Annyiból, hogy mindkettő etatista.)

2)    Szélsőségek és a gazdasági válságok

A gazdasági válságok növelik a létbizonytalanságot, és sokakat csalódással tölthetnek el, ami a szélsőségek malmára hajtja a vizet. Lásd a ‘Gazdasági válságok’ témában, hogy a gazdaság állapota milyen fontos a közhangulat, azon keresztül pedig sok minden más meghatározásában.

3)    A baloldal-jobboldal boldogsága ß

Lásd végül a ‘Demokrácia és diktatúra’ témában a polarizációról (szélsőségek felé tolódásról) mondottakat, valamint az ‘Egy jobb világ’ témában, hogy jó volna a különböző táborok nézeteiből összeszedni és felhasználni, ami jó, megállni valahol középen.

(Az alábbi egy rövidített változat, emlékeztetőül. A teljes változatot ezen a linken találod. A megjelenő oldalon, ahogy áll, a legfelső sorban kattints a címre vagy a doc vagy a pdf linkre.)

(Hozzászólni a szöveg alatt lehet.)

1.   Az ideológia definíciója és jellemzői

1.1. Definíció

Az ideológia egy leegyszerűsített, összességében általában hamis, de racionálisnak beállított gondolati rendszer, mely magyarázatot kínál, és ebből kiindulva meghatározza mi az ésszerű, mi a helyes, mi a teendő.

Példák:

1)    A kommunista és a náci ideológia

(A kommunista ideológiát részletesebben leírom, hogy lássuk, hogy néz ki egy ideológia, és hogyan hibádzik. A többit már nem részletezem ennyire.)

A kommunista ideológia szerint, mióta csak az emberiség képes arra, hogy a túléléshez minimálisan szükséges javaknál többet termeljen meg – azaz van mit elvenni a másiktól – a társadalom osztályokból áll, melyek között vannak elnyomók és elnyomottak, kizsákmányolók és kizsákmányoltak. Ezek az osztályok tehát szemben állnak, küzdenek egymással, osztályharcot vívnak. Ennek során a burzsoázia uralta társadalom először a proletárdiktatúra állapotába fog átmenni, amikor a volt kizsákmányoltak kezébe kerül a hatalom – bár a termelés még a kapitalista alapokon marad.

Ezután következik majd a kommunizmus, amikor a termelőeszközöket állami tulajdonba veszik, a társadalom osztálynélkülivé válik, nem lesznek elkülönülő és egymás ellen hadakozó társadalmi rétegek, az emberek nem születnek osztályokba, nem az határozza meg a sorsukat és egymáshoz való viszonyukat. Az emberek tehát alapvetően egyenrangúak lesznek, és számottevő anyagi egyenlőtlenség sem lesz közöttük, a termeléshez mindenki képességei szerint járul hozzá, annak eredményéből pedig szükségletei szerint részesedik. A kommunista ideológia szerint a társadalmi fejlődésnek ez a természetes útja, a történelem a kommunizmus irányába halad, és az lesz a társadalmak végső állapota. (@@Ugye?)

Kétségkívül van ebben igazság, mondjuk, hogy vannak a társadalomban osztályok, melyek közül egyesek nagyobb arányban részesülnek a megtermelt javakból, mint mások. Viszont, ahogyan azt a fenti ideológia felállítása óta történtek mutatják, a kommunizmusba történő átmenet nem történt meg, az elmélet gyakorlatba való átültetése lényegében mindenhol kudarcba fulladt. Történt ez azért, mert az elmélet számos lényeges tényezőt figyelmen kívül hagyott, túlságosan leegyszerűsítette a valóságot.

Melyek voltak a legfontosabb okai a kommunizmus kudarcának? ß

·     Sokan, akik nem voltak kommunisták, nem akartak azzá válni.

A világ nagy részén nem volt akkora nyomor, mint annak idején Oroszországban, aki pedig kellően jól él, az nem csinál forradalmat. Különösen igaz ez az USÁ-ra, és a második világháborút követően fellendülő Nyugat-Európára.

·     A kommunista rendszerekben élők elégedetlenek voltak a rendszerrel.

Sok kommunista országban ugyanis nem ment jól a gazdaság, az emberek szegénységben és politikai elnyomás alatt életek.

·     A kommunizmus elméletének a gyakorlatba történő átültetése akadozott, elsősorban azért, mert az nem számol az emberi természet realitásaival.

Például azzal, hogy az emberek nem akarnak egyenlők lenni, ha az a részükről lemondást jelent; aztán azzal, hogy ha nincsenek kellően ösztönözve, nem fogják törni magukat, elveszik a tehetség, kihasználatlan marad a szorgalom; azzal, hogy a hatalom a hataloméheseket vonzza, akiket kevésbé érdekel az, hogy népnek jó-e. Ezek mellett pedig ott volt még a bürokratizálódás, a korrupció, hogy képtelenség volt mindent központilag megtervezni, továbbá a nyugattal folytatott fegyverkezési verseny is. Alapvetően ettől nem működött a gazdaság, emiatt elégedetlenkedtek a polgárok.

A náci ideológia hasonlóan leegyszerűsítő, hamis a maga rasszizmusával, árja felsőbbrendűség tanával, antiszemitizmusával, antidemokratizmusával, a vezérbe (Führer) vetett hitével, élettérelméletével (Lebensraum), stb… Hasonló sorsra is jutott.

2)    A konzervatív és liberális ideológia

E kettőt természetesen nem igazán lehet egy lapon említeni az előzőkkel, de azért ezek is elég leegyszerűsítőek tudnak lenni, mindenekelőtt amennyiben nem hajlandóak elismerni egymás előnyeit. A konzervatívok a fennálló rendet, a hagyományokat tisztelik, egyszersmind tartanak az újtól, félnek a kötöttségek lazításától. A liberálisok ellenben hajlamosak túlzásba vinni ez utóbbiakat, elfeledkezve róla, hogy a stabilitásnak, a rendnek, a bevált megoldások megőrzésének is megvannak az előnyei. Közben egyikük sem érti, érzi át igazán a másik oldal gondolkozását, lelkivilágát, hajlamosak – mint az emberek általában – önmagukból kiindulni.

Ide kapcsolódóan lásd alább a szabadság és az egyenlőség ideológiáját.

3)    Kis személyes választásaink megideologizálása

Nemcsak a fentiekhez hasonló, nagy ívű ideológiák léteznek: az ember a saját kis döntéseit is hajlamos megideologizálni.

Tegyük fel például, hogy fáj a fogam egy autóra, de mindent egybevetve nemigen engedhetném meg magamnak. Ilyenkor sincs minden veszve azonban, mivel kiötölhetem, hogy az új autó segít majd jobb üzleteket kötnöm, mert, ha az ügyfeleim ebből látnak kiszállni, rögtön másképp állnak hozzám, sőt, a jobb üzletek révén talán végre irodát is nyithatok majd, ami még több bevételt jelent majd. Azon kívül az új gép üzembiztosabb is lesz, ezáltal biztosan időben odaérünk majd a kórházba, amikor a feleségem három hónap múlva megszül – az ember családjának biztonságánál pedig nincs fontosabb. És ha már itt tartunk, azért ott van a saját biztonságom is, ugyanis kettővel több légzsák van benne, és amilyen sokat autózom, és amilyen köd szokott lenni az autópályán… És így tovább. (Mindez persze a valóságban nem sokat számít, csak igyekszem racionálisnak tűnő magyarázatokat találni, hogy lelkifurdalás nélkül megvehessem a kocsit.)

Hívják ezt racionalizációnak is, és az ‘Önigazolás’ témában lehet még róla olvasni.

Az ideológiák és az ürügyek hasonlóak egymáshoz, de nem azonosak.

Az ideológiák és a vallási dogmák is hasonlítanak egymásra, de különböznek is. $

1.2. Az ideológiák jellemzői

1)    Egyszerűek (leegyszerűsítők, hamisak), érthetőek, hatásosak.

Ezért átadni és befogadni is könnyű őket. Racionálisnak állítják be magukat, és a megértés élményét kínálják – ami azonban nem ugyanaz, mint a valódi megértés.

Egyúttal jellemzően sarkítottak és egyoldalúak is: feketében és fehérben láttatják a világot, és az általuk sugallt megoldások is egyszerűek és radikálisak.

2)    Biztosak a dolgukban.

Egyértelműnek láttatják, mi hogy van, mi a jó és mi a rossz.

3)    Gyakran már meglévő elképzelések, szándékok megindoklására alkotják meg őket.

4)    Utólag is lehet ideológiát gyártani, ürügyeket keresni.

Már megtörtént események kimagyarázásához. Tehát előre és utólag is megy ez.

5)    Az ideológiák gyakran politikai tartalmúak, illetve célzatosak, igyekeznek meggyőzni, mozgósítani az embereket.

Például a kommunista és náci ideológia is. Az ideológiák aztán gyakorta csoporttá szervezik az embereket, a közös ideológiát vallókból, „elvtársakból”, lesznek a kommunisták, nácik, stb…

6)    Kiötlőik, támogatóik szerint az ideológiák alapvetően jó szándékúak, idealisztikusak lehetnek.

Itt sem kell messzebbre menni a kommunista ideológiánál, mely ugye az elnyomott tömegek felszabadítását célozza.

Ettől azonban még az ideológiák nem állnak közelebb a valósághoz, illetve tágabb perspektívából szemlélve, már nem feltétlen olyan szép a kép.

Továbbá, még ha az eredeti elképzeléseik valóban tetszetősek voltak is, hozzájuk képest később könnyen félrecsúszhatnak: egyfelől radikalizmusuk folytán – hogy ugyanis durva eszközöket vetnek be a nemes cél érdekében; másfelől pedig felbukkanhatnak olyanok, akik az ideológiát, az ideológia által összefogott csoportot csak felhasználják – mint ahogyan Sztálin manipulálta a tömegeket a kommunizmus ideológiáján keresztül, játszadozott milliók életével a saját kénye-kedve szerint.

7)    Rájátszanak az ember érzületeire, vágyaira, érzelmeire is.

Például az etikusságunkra, amennyiben jó szándékúnak fogjuk fel őket; a liberális vagy konzervatív érzületeinkre, melyek eleve adottak lehetnek, az ideológia csak a „racionális” magyarázatot adja hozzájuk; vágyainkra, amennyiben megengedik, hogy megideologizálva azokat is kiéljük közülük, melyeket egyébként nem hagyna a jó érzésünk vagy a józan eszünk; illetve általuk szabadjára engedhetjük az agresszív érzelmeinket is, ha például kommunistaként gyűlöljük a gazdagokat, vagy náciként a zsidókat.

8)    Egy-egy ideológia elképezések egy csomagját jelenti.

Melyből nem szoktak szemezgetni, melyet egyben szoktak elfogadni. Példaként hozhatjuk a náci ideológia elemeit, melyből nehezen lehetne kihagyni az antiszemitizmust vagy a Führert, de a többit is.

9)    Nemcsak nagyban, hanem kicsiben is léteznek.

1.3. Miért fogékonyak az emberek az ideológiákra?

1)    Mert egyszerű magyarázatokat kínálnak, a megértés élményét nyújtják.

2)    Mert határozott választ adnak arra, hogy mi helyes és mi nem, illetve, hogy mit kellene tennünk.

Összefoglalva: kapaszkodókat nyújtanak.

3)    Lehetőséget biztosítanak érzületeink, vágyaink, érzelmeink kiélésére, az önigazolásra.

Lásd továbbá az ‘Embertípusok’ témában az idealistát, aki kimondottan fogékony az ideológiákra.

2.   Ideológiagyártás

Alapvetően mindent meg lehet ideologizálni.

Azaz mindent be lehet állítani ésszerűnek, helyesnek. Gondoljunk csak a zsidók kiirtására, ahogy a nácik azt is képesek voltak a maguk szemszögéből elfogadhatóvá tenni.

Milyen eszközei vannak az ideológiagyártásnak?

Például:

·     A jó és rossz bizonytalansága

A ‘Jó és rossz, jó vagy rossz’ témában olvasható, hogy gyakran nehéz, akár lehetetlen objektívan megállapítani, hogy mi jó és mi rossz.

A jó és rossz bizonytalansága azzal is jár, hogy valamilyen szempontból szinte minden jó és minden rossz.

Azzal pedig, hogy melyik szempont mennyire fontos, már el lehet játszadozni, egyeseket előtérbe lehet tolni, másokat el lehet bagatellizálni – szinte mindent be lehet tehát állítani tetszés szerint jónak vagy rossznak.

·     Amikor ugyanazt másképp értjük

A ‘Fogalmak, szimbólumok, jelentés’ témában van szó az interpretáció hatalmáról, arról hogy adott dolgot többféleképpen lehet magyarázni, tálalni. Ha van egy tekintéllyel rendelkező szerző vagy mű, mondjuk a Biblia, ezáltal módunk nyílik rá, hogy a saját oldalunkra állítsuk azt.

Ugyanott lehet olvasni a besorolás és minősítés határozatlanságáról, arról, hogy adott dolgot felfoghatjuk így is, úgy is. Például tekinthetünk egy dolgot népirtásnak, de az anyaföld élősködőktől való megtisztításának is, mely kettő természetesen egészen másképp hangzik. Az ideológiák képesek lehetnek arra, hogy a dolgokat miattuk másképp fogjuk fel.

·     Az adatokkal, tényekkel való bűvészkedés

A statisztikákat, tudományos(nak látszó) eredményeket is meg lehet úgy csinálni, válogatni, be lehet úgy mutatni, hogy látszólag azt támasszák alá, amit akarunk. A tényeket is lehet úgy tálalni, hogy számunkra kedvezőbb képet fessenek, elhallgathatunk egyes dolgokat, alkalmazhatunk csúsztatásokat, operálhatunk féligazságokkal.

Az ilyen bűvészkedés pedig különösen hasznos lehet az ideológiagyártáshoz, hiszen a cél a meggyőzés, hogy az ember úgy lássa, objektívan alá van támasztva az elmélet, tények igazolják azt.

3.   Egyéb jelenségek az ideológiákkal kapcsolatban

·     Ideológiákkal könnyebb tömegbázist teremteni, mint valós, kiegyensúlyozott szemlélettel, érvekkel.

Nyilván, mert az ideológiákat könnyebb felfogni, egyszerűbb, radikálisabb megoldásokat javasolnak.

·     A politikai manipulációt, az ideológiák terjesztését gyakran szervezett formában művelik. Ez a propaganda.

Illetve az előbbiek az oktatásban is folyhatnak. Továbbá nagyon jól jön hozzájuk a média megszerzése, irányítása, befolyásolása.

Propagandaszerű tevékenység egyébként nemcsak a politikában, de az üzleti életben is folyik, ott PR-nak (Public Relations, magyarul kb. „Közönségkapcsolat”) hívják.

·     Szlogenek

A szlogenek pár szóban összefoglalják valaminek, mondjuk egy ideológiának a lényegét.

·     Konzervativizmus és liberalizmus: két alapideológia, melyek mindig eladhatók

Különösen, ha a másik van hatalmon, és nehézségei vannak.  De gyakorlatilag mindenhol és mindenkor vannak a társadalomnak a régihez, a hagyományokhoz ragaszkodóbb – és szabadelvűbb csoportjai.

·     Végletekig vitel, és átesés a ló túlsó oldalára

Ezek a ‘Szélmegoldások’ témában vannak leírva.

4.   A szabadság ideológiája $

4.1. Előzetes megjegyzések

1)    Miről szól ez a pont?

Fontos előre leszögezni, hogy itt nem a szabadság ellen beszélek, csak azt mutatom be, hogyan szokták manipulációra használni a szabadság ügyét, az emberek természetes szabadságvágyát.

Kétségtelen ugyanis, hogy a szabadság hiánya súlyos probléma lehet; az volt régen, amikor sok társadalom az intézményesített elnyomásra, rabszolgaságra épült, és az helyenként még ma is. Fontos tehát, hogy az embereknek megadjuk a kellő szabadságot.

2)    A szabadság természete

Az (öntudattal bíró) élőlények szabadságvágya az egyik univerzális motiváció – azaz olyan motiváció, amely nem a (biológiai vagy társadalmi) forma érdekeit szolgálja; és az arra irányuló vágyat jelenti, hogy valaki azt tehesse, amit szeretne. (Lásd a ‘Forma, öntudat, motivációk és érzelmek’ és ‘A szabadság motívuma’ témákat.) Ebben az értelemben az emberek szeretik a szabadságot, a szabadság jól hangzik, sokakat egy-egy ügy mellé lehet állítani vele.

Közben a szabadság egy másik arca a természetben is jelen van, ahogyan az élővilág tagjai egymással versengenek, melynek eredménye az evolúció. Ez a szabadság a verseny szabadsága, annak szabályok nélküliségét jelenti, és a rátermettebb, az erősebb kiválasztódásához, győzelméhez vezet. A szabadságnak ez az értelmezése a versengésre épülő társadalmi rendszerekben is előkerül, és hasonló eredményekre vezet. Amit ebben a kontextusban hangsúlyozni szoktak, az a versengés, az egyenlőtlenség „természetessége”, mintha ettől az rögtön jó volna.

Lásd azonban ‘A boldogság keresése és korlátai’ témában, hogy ami természetes, az nem feltétlenül jó. Szintén az előbb említett ‘A szabadság motívuma’ témában lehet olvasni a korlátokról, azaz szabadságunk határairól, valamint ott vannak összegyűjtve a szabadság előnyei és hátrányai is.

Kiemelendő, hogy a szabadságnak vannak hátrányai is. Egyrészt ezért sem jó a teljes szabadság, másrészt a hátrányok létének azért is fontos tudatában lenni, mert gyakran szeretnék, ha megfeledkeznénk róluk.

4.2. A szabadságot gyakran egyoldalú jónak állítják be

Kik tesznek így jellemzően?

1)    Az idealisták

Akiket elragad a szabadság eszménye, akik nem látják meg annak hátrányait. Gondoljunk például az anarchistákra, akik nem ismerik fel, hogy a hatalomnak, az államnak azért megvan a haszna is.

2)    A szabadság (szabad piac) haszonélvezői

A szabad piac, a verseny kedvez a törekvőknek, de a jobb pozícióban lévőknek, az erőseknek is. Nyilván, aki már megerősödött, mondjuk a multik, vagy egyszerűen a gazdagok, azok a versenyben könnyen legyőzik a gyengéket, szegényeket. Mivel kedvező helyzetüket, gazdagságukat a szabad versenynek köszönhetik, igyekeznek azt minél jobb fényben láttatni – erre pedig módot ad az emberek szabadságvágya, illetve a versengés, az egyenlőtlenség természetességének hangsúlyozása.

3)    A szabad rendszerek politikai vezetői

Az emberek tehát általában vevők a szabadság eszményére – ezáltal az arra is képes, hogy egységbe forrassza, mozgósítsa a népet. Sehol sem jellemzőbb ez, mint az USÁ-ban.

4)    Akik valami rosszat akarnak eladni

Mondjuk cigarettát. Az ilyenek érvelhetnek úgy, hogy „Legyél nyitott rá, ne higgy vakon, azoknak, akik azt mondják, ez rossz, válassz szabadon, próbáld ki.” Amikor azonban az ellenérvek racionálisak, különösen, ha könnyen rá lehet szokni a dologra, tiszta sor, hogy ez egy csalárd okfejtés.

5)    Szakértők

A szabadság, a szabad verseny, ahol nincsenek korlátok és szabályok, egyszerű és elegáns. Mint ilyen, ismét csak tetszetős, könnyű vele számolni, és már csak ezért is vonzó lehet az elméleti szakemberek, közgazdászok számára.

4.3. A szabadság és a versengés területei, a szabadság ideológiájának szétsugárzása

A szabadság és a versengés számos területen megjelenik, többek között az alább felsoroltakon. Szétsugárzás alatt azt értem, hogy mivel a szabadság, versengés néhány területen bevált, azt más területeken is alkalmazni kezdik. (Pedig nem biztos, hogy ott is ugyanolyan jól működik. Az alábbiak közül az első három az, ahol ezek elsődlegesen sikerre vezettek, ahonnan szétsugároztak.) (@@Tudtok olyat mondani, amikor valami más sugárzott szét hasonlóan?)

1)    Biológia

2)    Gazdaság

3)    Politika

Melyek azok az egyéb területek, ahol a szabadság és a versengés több-kevesebb sikerrel megjelenik, melyekre az előbbi területekről átsugárzódtak? (Azért nem azt mondom, hogy az alábbiak mind a fentiek egyenes következményei, csak azt, hogy a többségükre jelentős hatással voltak. Ezen kívül az alábbiak között is lehetett áthallás.)

4)    Személyes szabadság

5)    Etika, normák

6)    Anyagiak

7)    Nevelés, oktatás, szakmai közösségek, tudomány

8)    Jog ß

9)    Művészet

10)   Sport

5.   Az egyenlőség ideológiája $

A szabadsághoz hasonlóan az egyenlőséget is használják leegyszerűsítő módon, túlzásokba esnek vele kapcsolatban. Itt ezt szeretném bemutatni – anélkül azonban, hogy az igazságos egyenlőség ellen beszélnék.

Az igazságtalan egyenlőtlenség ugyanis rossz. Rossz volt régen, amikor az emberek nem voltak egyenjogúak, különböző jogi státusszal rendelkeztek, alsóbb- és felsőbbrendűeknek számítottak. Ez ugyan sokat változott azóta, ám az anyagi egyenlőtlenség a jelenlegi (piaci) rendszernek is integráns része, ez utóbbi lényegesen kevésbé mérséklődött, és igazságtalan, rossz ma is.

Az egyenlőtlenségről egyébként egy külön téma szól.

Mely területeken fontos téma, ideológiai összetevő az egyenlőség?

Például:

·     Demokrácia és a szabad piac

·     Kommunizmus

·     A nemi különbségek tagadása

Hogy az egyenlőség több területen központi fogalom, nem meglepő: jól hangzik ugyanis (legalábbis annak, akinek kevesebb jutott), sokakat az adott ügy mellé lehet vele állítani.

A teljes egyenlőség elérése azonban nem reális, és helyenként, a realitásokkal számolva, nem is kívánatos. (Ami nem jelenti, hogy a kellő mértékig ne kellene törekedni az egyenlőtlenségek mérséklésére.) Nem reális az egyenlőség például a természettől adott különbségek miatt. Nem kívánatos annyiból, hogy az egyenlőtlenségnek megvannak az előnyei is.

Lásd végül az ‘Óvatosság, rugalmasság, kivárás’ témában a manipuláció jellemző eszközeit, eseteit, és hogy ne hagyjuk magunkat manipulálni – többek között ideológiákkal se.