Egyvilág - Fórum

(Az alábbi egy rövidített változat, emlékeztetőül. A teljes változatot ezen a linken találod. A megjelenő oldalon, ahogy áll, a legfelső sorban kattints a címre vagy a doc vagy a pdf linkre.)

(Hozzászólni a szöveg alatt lehet.)

1.   Szabadság – vagy jólét és biztonság?

Az emberek elsősorban jólétre és biztonságra vágynak. A szabadság – bár nem mellékes – de másodlagos a számukra.

Jól szemlélteti ezt a keresztény Isten hatalmának elfogadása; ami szintén arra mutat, hogy egy jóindulatú, kompetens és stabil diktatúra ellen a többségnek valószínűleg nem volna nagy kifogása. Csakhogy ilyen a valóságban nem nagyon van.

2.   A demokrácia előnyei – a diktatúra hátrányai

1)    A zsarnokság illetve a rossz vezetés elkerülése

A demokrácia nem is annyira a jó vezetésről szól, mint inkább a zsarnokság elkerüléséről, a rossz vezetők leváltásának lehetőségéről.

Egy diktatúrában ez ugyanis nincs meg, a hatalomra jellemző az önkény, az esetlegesség és az ellenőrizhetetlenség. (Illetve, ha még aktuálisan jól is csinálják, könnyen elromolhat.)

2)    Alternatívák

Egy demokráciában jelen vannak a (politikai, világnézeti) alternatívák, azok szabadon versenghetnek egymással, pluralizmus van – szemben a diktatúrával.

3)    Rugalmasság

A diktatúrák rugalmatlanabbak, nehezen reformálhatók. Egyfelől azért, mert a hatalom birtokosai általában nem akarnak változtatni a rendszeren, amelynek a hatalmukat és helyzetük egyéb előnyeit köszönhetik. Másfelől, még ha van is szándék a reformokra, félő, hogy ha kicsit engednek, az egész rendszert elmossa az ár.

4)    A hatalom folytonossága, az utódlás

Egy demokráciában intézményes szabályok vannak a hatalom átadására-átvételére, arra, hogy sose legyen kétséges, hogy az kit illet, és biztosított, hogy az utód se legyen túl rossz. Egy diktatúrában ellenben az utódlás gyakran esetleges, nem ritkák a trónviszályok, és az utód képességei, szándékai is kérdésesek.

5)    Szabadság

A diktatúrákban elnyomás van, a demokráciákban szabadság. Bár a jólét és biztonság előnyt élvez az emberek szemében, ahogy fentebb jeleztem, azért a szabadság sem mellékes.

6)    Közérdek

Általában, a diktatúrában, de a demokráciában is igaz a következő:

A hatalom nagyrészt a hataloméheseket, a saját pecsenyéjüket sütögetőket vonzza.

Ezért aztán jellemzőbben nem is a legérdemesebbek kezébe kerül; illetve a politika hajlik a zsarnokságra. Lásd ehhez az ‘Állam’ témában a hatalommal való visszaélésről mondottakat.

Ezzel együtt a demokráciában a közérdek legalább bizonyos fokig érvényesül. Nem tökéletesen: lásd például itt a többség diktatúráját, a demokráciában zajló machinációkat, illetve ahogy a bennfentesek a köz kárára jól járnak. A diktatúrákban azonban könnyen ennél is rosszabb lehet a helyzet.

7)    Magánkezdeményezés

A diktatúrák gyakran elfojtják a vállalkozó kedvet, a kreativitást, a civil társadalmat. A demokrácia (illetve a piac) engedi ezeket kibontakozni, kihasználja az energiájukat.

8)    A demokrácia kompatibilitása a piaccal

Ez a két intézmény sokban hasonlít egymásra. Így például mindkettő:

·     Decentralizált (a demokrácia pártjai, szervezetei, a hatalom megosztása: a hatalmi ágak között, továbbá a központi kormányzat és az önkormányzatok között – illetve a vállalatok önirányítása a piacon)

·     Organikus (A demokráciában a politikai erők spontán keletkezése, dinamikája – illetve a spontán piaci folyamatok)

·     Versengésre épül

Továbbá a demokráciák jellemzően jobban garantálják a magántulajdont, jobban biztosítják a piaci verseny szabadságát.

Az előbbiekkel szemben a diktatúrák centralizáltak, tervezettebbek, egyeduralmiak, erőfölénnyel operálnak. Továbbá jellemző rájuk a jogbiztonság hiánya, a korrupció és a gazdaság nagyfokú állami ellenőrzése, melyek nem jók a piacnak.

Végül itt jegyzem meg, hogy a diktatúráknak költséges, bürokratikus központi elnyomó, irányító, ellenőrző rendszerre van szükségük.

3.   A diktatúra potenciális előnyei – a demokrácia hátrányai

1)    Rend és stabilitás

Egy diktatúra erős keze nagyobb rendet és stabilitást teremthet. Különösen releváns ez a súlyosan megosztott, erőszakos helyeken – és jó egyrészt a gazdaságnak, mely fejlődéséhez stabilitás kell, de jó a népnek is, amely – bár elnyomás alatt – de biztonságban élhet.

A megosztott, erőszakos helyeken, ahol nincs meg a feszültségeket kontrollálni képes erő, illetve a megfelelő előfeltételek nélkül próbálják bevezetni a demokráciát, nyílt harcok törhetnek ki, a terror, a káosz lehet az úr. Másfelől, a konszolidáltabb, demokratikus országokban is irányváltások, ciklikusság, rövid távú szemlélet jellemezik a kormányzást; és a polgárok is jobban szabadjára lehetnek engedve, amivel nem biztos, hogy mindig megfelelően élnek.

Ugyanakkor, természetesen nem szabad megfeledkezni róla, hogy a diktatúrákban uralmon lévők kényétől-kedvétől függ, hogy mit tesznek a hatalmukkal, mi az ára a rendnek. Továbbá, az elfojtott feszültségek robbanásszerűen szabadulhatnak fel, ha az őket ellenőrzés alatt tartó hatalom meggyengül, eltűnik.

Lássuk továbbá, hogy a demokráciák kisebb rendjének, fegyelmének is megvan a pozitív oldala: például a visszafogott politikai torzsalkodás, a polgárok demonstratív véleménynyilvánítása segítheti a feszültségek feldolgozását, a kompromisszumok megtalálását; nem utolsósorban pedig ott van a polgárok szabadságának jó oldala.

Mellesleg, egy jól kézben tartott, stabil diktatúra sokszor a külföldnek is jobban jön, mint egy ingatag demokrácia. Már csak azért is, mert gyakran jobban lehet vele üzletelni, és mert nem jönnek a menekültek az instabillá váló országból.

2)    Politikai hatékonyság

Egy diktatúrában potenciálisan hatékony lehet a döntéshozatal.

A meghozott döntéseket aztán jobban végre is lehet hajtani, egy hatékony, erőskezű rendszerben.

Ám nyilván ezzel kapcsolatban is kérdés, hogy kinek az érdekeit szolgálja a hatékonyság. Továbbá a központi hatalom elbürokratizálódhat, illetve különösen a kicsi (de nagyszámú) helyi ügyek intézése lehet hatékonytalan úgy, hogyha túl centralizált a rendszer, mindenről a központban döntenek.

3)    A súlyos válsághelyzetek, társadalmi problémák kezelése

Ezek hatékonyabb kezelésének a lehetősége is megvan a diktatúrában. Miért?

o  A hatékonyabb döntéshozatal és végrehajtás miatt.

o  Mert népszerűtlen, de a probléma kezeléséhez szükséges intézkedéseket is meg lehet tenni.

o  Mert egy diktatúra elvileg messzebbre tekinthet, hosszú távú programokat is végigvihet.

Példának vehetjük, ahogy az ókori Rómában vészhelyzet esetén diktátort neveztek ki, vagy napjaink Kínai egykepolitikáját.

A demokrácia viszont általában rövidtávra tekint: a pártoknak, a kormánynak mindenekelőtt a következő választást kell megnyerniük, és rendszerint a politikájukat is ehhez igazítják. Még ha bele is kezdenek valamilyen hosszabb távú projektbe, nincs rá biztosíték, hogy azt a következő kormányok véghez is viszik, illetve könnyen lehet, hogy a babérokat mások aratják majd le. Lásd még a ‘A piac gyakorlati hiányosságai’ témában a piac rövidtávú szemléletét.

És a diktatúrában is csak a lehetősége adott a fentieknek: a legtöbb diktatúra ugyanis buta, hamis ideológiák vezérlik őket, túl messzire azért ők sem tekintenek, illetve a kellő szándék sincs meg bennük.

4)    Nagy alkotások

A diktátorok (császárok, királyok) gyakran indíttatást éreznek rá, hogy saját nagyságukat dicsőítendő nagy alkotásokat hozzanak, hozassanak létre, különösen, építkezzenek. Ezzel valóban maradandót alkothatnak. Vegyük csak a piramisokat vagy a moszkvai metrót.

Természetesen azonban nem mindegyik diktatúra építkezik, pláne jól. Például Magyarországon sem sok említésre érdemes keletkezett a kommunizmus idején. (@@Jobb példa?)

Ami a demokráciákat illeti, azokban nehéz megindokolni az ilyen jellegű költekezést, mert rögtön az a kérdés, hogy miért nem az emberek jólétére fordítják a pénzt. A demokráciák közberuházásai gyakran funkcionálisak, nem nagyon szeretnek olyasmire költeni, ami ezen túl van. (Amitől még a korrupció miatt többe kerülhetnek a kelleténél.) Lásd még ehhez az ‘Iparizált világunk’ témában az eredetiség és a műgond napjainkban tapasztalható visszaszorulását. $

4.   A demokráciákban tapasztalható további visszásságok

1)    A többség diktatúrája

Egy demokráciában fennáll annak a veszélye, hogy a többség elnyomja a kisebbséget; például ha pusztán a többségi elv érvényesülne, az aktuális többség megszavazhatná, hogy a kisebbségtől vegyenek el mindent. Ezért vannak a különböző demokratikus kisebbséget védő szabályok, például, hogy bizonyos törvények megváltozatása minősített többséget igényel, de ilyen a homogén választói körzetek kialakítása vagy a területi autonómia is. Ezekről némileg bővebben az ‘Állam’ témában lehet olvasni, a hatalommal való visszaélés megakadályozásának eszközei között.

2)    A választások közötti kvázi diktatúra

Vagyis, hogy a demokráciákban is adott időre rábízzák a hatalmat valakire. (Nyilván, azért a megfelelő módon korlátozva azt). Nem arról van szó tehát, hogy minden kérdésben folyamatosan a nép dönt, a létező demokráciák sem abszolútak. Lásd alább a képviseleti és közvetlen demokráciáról mondottakat.

3)    A politikai machinációk a demokráciákban is gyakoriak

Általános például a választók manipulálása, megvesztegetése. Lásd ehhez, amit itt írok a demokráciákban zajló osztogatásról, hazugságokról és demagógiáról. Manipulálhatják aztán a képviselőket is, a többi politikus, vagy a lobbisták. De machinálhatnak például a választókörzetek átszabásával, a választási szabályok áthangolásával, és így tovább… Lásd ehhez, amit az ‘Állam’ témában a hatalom bebetonozásáról írok.

4)    A demokráciában sem feltétlen tudni az igazságot

Alapjában azért, mert bárki bármit állíthat. És gyakran állít is, ellentmondó nyilatkozatok születhetnek nap, mint nap, a nem túl jelentős ügyekben is; a szembenálló felek már-már automatikusan az ellenkezőjét állítják egymásnak. Ez aztán általános szkepticizmust szül a politikával szemben, elősegíti a demokráciából való kiábrándulást. (@@Én ugye elsősorban azt látom, ami Magyarországon folyik. Másutt is így van? Vannak kulturáltabb helyek?)

Persze a diktatúrában is hazudnak – de egyszerűbben. Egyfelől csak egy felől jön az áldás; másfelől konzisztensebb: megvannak az alapvető dogmák, és nem változik, hogy kinek hallatszik erősebben a hangja. (Ezáltal az illúziója jobban meglehet annak, hogy az igazat mondják – bár ez természetesen nem menti a hazugságot.) Nem utolsósorban az ellenzék is egységesebb lehet, és maga kevésbé szorul rá, hogy hazudjon.

5)    Demagógia

A demagógia olyan politikai retorika, előadásmód, mely vágyakra, érzelmekre, félelmekre, előítéletekre épít, s közben könnyen elrugaszkodik a valóságtól, a racionalitástól.

Bár jellemzően a politikusokat hibáztatják érte, alapvetően az emberek igénylik a demagógiát, az ígérgetést, a leegyszerűsített magyarázatokat. Nehéz is a politikát őszintén csinálni, nehéz a szükséges, de kellemetlen intézkedéseket nyíltan kezelni, keresztülvinni.

Természetesen demagógia sem csak a demokráciákban van, a diktatúrák is alkalmazzák, de az előbbiben a visszásabb. (@@Mondható az, hogy a demokráciában jellemzőbb a demagógia? Pl. mert egy stabil hatalomnak kevésbé van rá szüksége, mint a demokrácia folytonosan versengő pártjainak, politikusainak.)

Érdemes látni még, hogy a válsághelyzetek kedveznek a demagógiának: amikor ugyanis rossz a helyzet, felfokozódnak a vágyak, az érzelmek.

6)    A szavazók korlátoltsága és rövidlátása

Amit már csak a demagógiára való fogékonyságuk is mutat. Az emberek nagy része nem túl eszes, illetve nem érdeklik a távolabbi megfontolások – a demokráciában pedig a döntés (lehetősége) a nép kezében van. (Ráadásul, még akinek meg is van az esze, képes távolabbra látni, annak is megvan a maga baja; ideje, energiája neki sincs sok a közügyekre.)

A mérleg másik serpenyőjében viszont ott van, hogy ezt az árat lehet, hogy megéri megfizetni a zsarnokság elkerüléséért, illetve, hogy az átlag diktatúra sem jobb e tekintetben.

7)    Anyagi kérdések

Először is, közismert, hogy a demokráciákra jellemző a megszorítás-osztogatás ciklusa. A választásokhoz közeledve a hatalmon lévők újraválasztásuk érdekében igyekeznek lendíteni a közhangulaton, gyakran állami költekezésbe, osztogatásba kezdenek – a választásokat követően azonban újra meghúzzák a nadrágszíjat. Ennek pusztán politikai céljai vannak, közben nincsenek tekintettel arra, hogy mivel jár ez a gazdaságra nézve, melynek vélhetően jobb volna a stabil gazdaságpolitika.

Másodszor, a demokráciában a választási kampányhoz, a győzelemhez fontos a pénz, a jelöltek, a pártok reklámozása, népszerűsítése nincs ingyen.

Harmadszor, a demokráciában a hatalmi helyzet elvileg nem jár kiemelkedő anyagi haszonnal; az elnököt, a miniszterelnököt sem fizetik meg különösebben kiemelkedően. Felmerül a kérdés: miért akarjon valaki hatalomra kerülni egyáltalán $?

A pénzen kívül persze lehet más is, ott van a becsvágy, a hatalomvágy, az idealizmus is. De valójában a háttérben jelentős anyagi hasznokról is szó van. Lehet ez „tiszta”: a hírnévből már önmagában hasznot húzhat az ember, mondjuk, ha a politikus ír egy szakácskönyvet. Ám gyakran másról van szó, a hatalommal való visszaélésről, korrupcióról, lobbi pénzek bezsebeléséről.

Láthatjuk egyúttal a pénz, a pénzes körök befolyását a politikára: akár a kampányok támogatásán, akár a lobbi tevékenységen keresztül történik ez, akár ha szimpla korrupcióról van szó. (Ami természetesen nyílt titok – a rendszer eredendő furcsaságáról viszont nemigen esik szó, arról, hogy miért akarjon valaki hatalomra kerülni, ha azt elvileg nem nagyon fizetik meg.)

8)    Polarizáció

Gyakran jellemző a demokráciákra a politika polarizációja, szélsőségek felé tolódása.

Mi az eredmény? Megosztottság. Valamint ezért nincsenek valódi, tényleg középen álló pártok a politikában – pedig így lehetne mindkét oldal erényeit egyszerre felhasználni. Utóbbiról lásd erről az ‘Egy jobb világ’ témában.

Érdemes itt hangsúlyozni, hogy az alapvető szabályok meghatározásához (mint amilyen az alkotmány), és a hosszú távú projektekhez (mint például a népesedéspolitika, oktatáspolitika, vagy a hátrányos helyzetű kisebbségek felzárkózatása), széleskörű konszenzus szükséges.

Végül, a demokráciákra jellemző polarizáció ellenpontjaként tekintsük az egységet, amely a diktatúrákban jellemezheti az ellenzéket – hiszen a közös ellenség összeköt. (Bár ez sem mindenütt van így, az ellenzék is pártoskodhat magától, vagy az uralmon lévőknek sikerülhet megosztania azt.)

A szélsőségekről általában lásd a ‘Bal oldal - Jobb oldal’ témában. Lásd továbbá ‘A csoportok alapvető jellemzői’ témában a csoportokat összetartó erőket, hogy az egyének miért tartanak a csoportokkal, miért állnak be a legtöbben valamelyik táborba.

9)    A demokráciák kifelé sem mindig angyalok

Tekintsük csak az USA illetve a CIA mesterkedéseit a világban Vietnamtól Nicaraguáig, Chilétől Kongóig. (@@Jobb példák?)

Nyilván, bizonyos fokig természetes, hogy mindenki a saját érdekeit védi – van azonban az etikusságnak egy elvárható szintje. Meg kell azonban hagyni, hogy az USÁ-hoz képest sokkal rosszabb is történhetett volna, mondjuk, ha a nácik nyerik a háborút, illetve az amerikaiak többször tényleg a jó ügy mellett avatkoztak be.

5.   Demokrácia vagy diktatúra?

Milyen tanulságokat lehet levonni a kérdésre nézve?

1)    Bizonyos helyzetekben a diktatúra elvileg működhet jobban, mint egy demokrácia

Különösen a következő esetekben:

o  Ahol az alapvető stabilitást, életfeltételeket kell biztosítani

o  Erősen megosztott, erőszakra hajlamos társadalmakban

o  Súlyos válsághelyzetek, társadalmi problémák esetén

o  Ha a vezér jó szándékú és kompetens

De:

o  Nem jellemző, hogy jól csinálnák.

o  Megvan az ára. Lásd fentebb a diktatúra hátrányait.

o  Még ha jól is csinálják éppen, könnyen félrecsúszik.

2)    A (jól működő) demokráciának megvannak az előfeltételei

Így:

o  Hogy ne legyen olyan a helyzet, amikor inkább a diktatúra a jobb. (Az előbb megfogalmazottak: alapvető stabilitás biztosítása, stb…)

o  (Demokratikus) kulturáltság, mérsékelt opportunizmus

Hogy ugyanis az emberek illetve a politikusok tudjanak élni a szabadsággal, képesek legyenek a kulturált párbeszédre és versengésre, el tudják viselni, ha vesztenek, ne akarják kihasználni a rendszer jóindulatát, és szem előtt tartsák a köz érdekét is.

Lásd ehhez ‘A kultúra és az ember’ témában a kultúra hatását a társadalom lehetőségeire és működésére.

o  Mérsékelt egyenlőtlenségek

Máskülönben a gazdagok könnyen kézben tarthatják a hatalmat így vagy úgy, illetve a sok szegény jó táptalajt biztosít a populizmusnak.

Mindezek folytán…

A demokráciát nehéz egyik napról a másikra bevezetni.

3)    A demokrácia és diktatúra mérlege

o  A demokráciának megvannak az előnyei, de nem csodaszer.

Talán a legfontosabb előnye pedig a zsarnokság elkerülése.

o  Bizonyos esetekben lehet létjogosultsága a diktatúrának.

De jó, ha megvan a kiút lehetősége belőle.

o  Nem feltétlen kell szélsőségekben gondolkozni: a rendszerek lehetnek bizonyos fokig demokratikusak, bizonyos fokig diktatórikusak.

6.   Egyebek

1)    A központosítás és decentralizáció skálája

Annak, hogy mennyire központosított egy rendszer, nem csak két állapota lehetséges, a teljes központosítás vagy a teljes decentralizáció: a központosításnak fokozatai vannak. Igaz ez a politikai és a gazdasági rendszerekre is, és jó látni, hogy a való világ rendszerei általában keverékek.

2)    Az elvek és érdekek keveredése a politikai összetartásban

‘A csoportok alapvető jellemzői’ témában olvasható, hogy a csoportokat különböző erők tartják össze. Ide tartoznak többek között: 1) az elvek, a gondolkozás hasonlósága, illetve 2) az érdekek. E kettő keveredik akkor, amikor arról van szó, hogy miért tartanak az emberek egy-egy politikai mozgalommal.

Keverednek egyrészt egyénen belül: az ember részben az elvei miatt tart az adott mozgalommal, például a baloldallal azért mert szimpatikus számára a társadalmi igazságosság eszméje – részben azonban az érdekei miatt is, például mert ha a baloldal kormányra kerül, majd felemeli a minimálbért, és ezzel ő maga is többet vihet majd haza.

Elvek és érdekek keverednek továbbá egyének között is: egyesek inkább az elveik, mások inkább az érdekeik miatt tartanak az adott párttal, mozgalommal. Tekintsük csak az elvhű és a köpönyegforgató politikusokat. Mindkét fajta keveredés megvan alul és felül is.

3)    A nép kezelhetősége

A politikának általában az a jó, ha a választók egyszerűek, kiszámíthatóak és befolyásolhatóak.

Igaz ez a diktatúrára, de a demokráciára is.

Továbbá így van ez nemcsak a választók, hanem a fogyasztók tekintetében is: a piac is a kezelhető fogyasztót szereti.

4)    A közvélemény változékonysága

A közvélemény elég változékony tud lenni politikai kérdésekben. Emlékezzünk csak a rendszerváltást vagy az EU csatlakozást megelőző lelkesedésre, majd a rákövetkező kiábrándulásra Magyarországon. De lehet itt idézni, ahogy valamilyen fenyegetés felmerülése, illetve egy-egy győztes háború képes lendíteni a hatalmon lévők népszerűségén; vagy említhetjük a politikai váltógazdálkodást, amikor két párt váltogatja egymást a hatalomban, mert az aktuálisból mindig kiábrándul a nép.

5)    Képviseleti és közvetlen demokrácia

Demokrácia alatt rendszerint a képviseleti demokráciát értik, vagyis azt, hogy a választók képviselőket választanak, az ügyeket pedig ezek a képviselők döntik el. A demokrácia abszolút formája azonban a közvetlen demokrácia volna, amikor az ügyeket maguk a polgárok döntenék el közvetlenül.

6)    A politikai ciklus hosszának egyensúlya

Se az nem jó, ha két választás között túl kevés idő telik el, se az, ha túl sok.

7)    Koalíciós kormányzás

Erre akkor van szükség, amikor egy politikai erő önmagában nem rendelkezik a megfelelő többséggel. Hátránya, hogy ilyenkor alkudozni kell kormányon belül, amivel csökkenhet a kormányzás hatékonysága, illetve fennáll a veszélye, hogy a kormány felbomlik. Másrészt a kompromisszumos irányvonal a társadalom nagyobb részének lehet kielégítő.

Itt érdemes szólni a „mérleg nyelvének” előnyös helyzetéről is. Ez azt jelenti, hogy ha van egy kisebb párt, melyre azonban nagy szükség van egy koalíciós kormány megalakításához, akkor ez a párt a méretéhez, támogatottságához képest jobb alkupozícióval fog rendelkezni, nagyobb hatalmat kaphat. Erre példa a viszonylag kicsi SZDSZ esete az MSZP-vel Magyarországon ß. (@@Jó ez a példa?)

8)    Az egység megtartásának fontossága

A különféle mozgalmaknak, szervezeteknek, testületeknek fontos az egységük megtartása, különben frakciókra eshetnek szét, vagy elhagyhatják őket a tagjaik, esetleg a kilépettek a szervezet ellen fordulhatnak. Különösen, ha egyeseket hagynának távozni, az a többiek számára precedenst teremtene: ezért is nagy lehet a nyomás a tagokon a bennmaradásra. Kiváltképp igazak ezek a kimondottan erővel összetartott csoportosulásokra. Példaként említhető minderre a kommunista pártegység, a termelőszövetkezeti tagság, de az is, hogy a maffiából nem lehet kilépni ß. (@@Jó példák ezek? Jobb példák?)

Továbbá, a fennálló rendhez, a status quo-hoz ragaszkodók, különösen a diktatúrák számára fontos lehet az olyan felforgató, rendszerellenes szervezkedések, mozgalmak csírájában történő elfojtása, melyek lendületet nyerhetnének, és később már jóval nehezebben lenne harcolni ellenük. (@@Példa?)

9)    Az ideológiák szerepe

Az ideológiák fontos szerepet töltenek be a diktatúrákban és demokráciákban; lásd ehhez itt fentebb, hogy az emberek igénylik a leegyszerűsített magyarázatokat. Lásd továbbá az ‘Ideológiák’ témát, benne a kommunista ideológiát, illetve a kommunizmus kudarcainak okait, továbbá a náci, a konzervatív és a liberális ideológiákat.

(Az alábbi egy rövidített változat, emlékeztetőül. A teljes változatot ezen a linken találod. A megjelenő oldalon, ahogy áll, a legfelső sorban kattints a címre vagy a doc vagy a pdf linkre.)

(Hozzászólni a szöveg alatt lehet.)

1.   Az állam, és a célja

Az állam az állam polgárai, illetve egy ország területén tartózkodók felett hatalmat gyakorló központi intézmény. Állampolgárság alatt pedig azt értjük, amikor az állam bizonyos személyeket meghatározott (széleskörű) jogokkal és kötelességekkel ruház fel.

Az állam lényegében egy eszköz, melyet különböző célok szolgálatába lehet állítani. Hogy milyen célokat szolgál, az attól függ, hogy ki tartja a kezében. Az állam szolgálhatja elsősorban egy uralkodó, egy dinasztia érdekeit; állhat valamilyen csoport: a nemesség, egy párt, egy klikk szolgálatában; vagy védheti a széles tömegek, a nép érdekeit.

Optimális esetben az állam nép érdekeit szolgálja; célja különösen az olyan feladatok ellátása, melyeket így lehet a leghatékonyabban elvégezni. A valóságban azonban az állam hatalmából gyakran mások is hasznot húznak.

2.   Az állam feladatai

2.1. Milyen funkciókat tölt be az állam?

Általában a következőket:

1)    A rend és biztonság fenntartása

Mind az országon belül, mind a külfölddel szemben.

2)    Társadalmi szerep

o  A jogrendszer biztosítása

Melyen belül többek között megszabja a polgárok egymás közötti jogi viszonyait (polgári jog), illetve üldöz bizonyos a társadalomra veszélyes magatartásokat (büntetőjog).

Az állam bizonyos fokig mindenhol szabályozza, megszabja, hogy az emberek hogyan éljék az életüket, hogyan viselkedjenek; például megtiltja nekik, hogy bűncselekményeket kövessenek el. Hogy az állam (illetve a közösség) mennyire folyik ebbe bele, az változó, ahogyan a vélemények is, hogy mennyire kell ezt megtennie. Lásd ehhez a ‘Bal oldal - Jobb oldal’ témában a politikai bal- és jobboldalt; valamint alább az anarchiáról mondottakat.

o  Intézményrendszer

Az állam rendszerint igen sokféle intézményt fenntart, például a törvényhozás intézményeit, a kormány hivatalait, a bíróságokat, közigazgatási hivatalokat, oktatási és egészségügyi intézményeket, és így tovább.

o  Társadalompolitika

Mellyel az állam a társadalmat igyekszik formálni; így megpróbálhatja segíteni a hátrányos helyzetben lévőket, vagy megkísérelhet hatással lenni a demográfiai folyamatokra.

3)    Gazdasági szerep

o  A gazdasági keretek biztosítása

Melyben benne foglaltatik például a gazdaság jogi kereteinek biztosítása (például, ahogy a törvények meghatározzák a gazdasági társaságok fajtáit); a pénzügyi előfeltételek megteremtése (különösen a pénzteremtés); és a gazdasági működés anyagi feltételeinek megteremtése, elősegítése (mondjuk, ahogy az állam gondoskodik az úthálózat fenntartásáról).

o  Aktív gazdasági részvétel

Az állam azonban nemcsak a játék szabályait szabja meg, illetve annak feltételeit biztosítja, hanem maga is részt vesz benne. Egyrészt a gazdaságpolitikán keresztül igyekszik befolyásolni a gazdaság működését, bizonyos tevékenységeket megadóztat, ezzel visszafogja őket, másokat támogat; vagy éppen meghatározza a kamatszintet, amivel hatással van a megtakarításokra, hitelezésre. Lásd a ‘Gazdaságpolitika, makroökonómia’ témát.

Gazdaságpolitikai döntéseivel az állam egyúttal értékek között is választ, kifejezi, különösen, hogy mely társadalmi réteg jólétét mennyire tartja fontosnak, elsősorban azzal, hogy kit mennyire adóztat, támogat; de véleményt nyilvánít olyasmikről is, hogy mennyire fontos neki a környezetvédelem, illetve az eljövendő generációk jóléte.

A piac tökéletlenségei miatt az állam részvétele szükséges is a gazdaságban. Általa biztosítható például a közjavak létrehozása, a gazdaság teljesítményének kiegyensúlyozása, a fenntartható módon való gazdálkodás.

Továbbá az állam, mint megrendelő és szolgáltató is jelen van a gazdaságban; például, amikor magáncégektől útépítést rendel, vagy, ahogy az állami vállalatok, mondjuk az állami közműcégek a saját portékájukat, szolgáltatásaikat kínálják.

Hogy az állam mennyire aktív a gazdaságban az meglehetősen változó, választás kérdése. Vannak, akik a kisebb, vannak, akik a nagyobb mértékű állami beavatkozás mellett vannak; van, ahol több mindent bíznak a piacra, máshol az államé a vezető szerep. Lásd ehhez a ‘Bal oldal - Jobb oldal’ témában a gazdasági bal- és jobboldalt.

Végigtekintve a vázolt feladatokon láthatjuk, hogy az állam igen hasznos lehet, ha jól csinálják.

2.2. Újraelosztás és állami tulajdon

1)    Újraelosztás

Ahogy már utaltam rá, az állam társadalompolitikai és gazdasági ténykedésének keretében általában jövedelem és vagyon újraelosztást is végez.

Miért teszi ezt?

o  Mert a gazdasági lehetőségek eleve igazságtalanul vannak szétosztva a társadalomban: vannak jobb és rosszabb képességekkel rendelkezők, egyesek jobb, mások rosszabb társadalmi környezetbe születtek. Igazságos tehát a szerencsétlenek javára változtatni a helyzeten.

Mindazonáltal az újraelosztás igazságtalan is lehet, mondjuk, ha kizsákmányolásra használják, illetve ha egyesek kihasználják a rendszert, magukat szerencsétlennek, rászorulónak állítják be, holott nem is azok.

o  Másfelől a rend és stabilitás fenntartása érdekében hasznos is a társadalmi feszültségek csökkentése.

o  Továbbá, az újraelosztásnak lehetnek egyéb praktikus céljai is, például amikor az induló vállalkozások támogatásával az állam segíti a gazdasági növekedést, munkahelyteremtést.

Az újraelosztással természetesen akad némi gond: hogy akiknek van, azok nemigen adnak belőle szívesen: hogy elvegyük tőlük, hatalom kell – amije az államnak van. Lásd ehhez a ‘Gazdaságpolitika, makroökonómia’ témában az adókról mondottakat.

2)    Állami tulajdon – magántulajdon

Örök téma, hogy melyik a jobb, mennyire érdemes privatizálni, mit érdemes megtartani állami kézben. Több tényezőt érdemes figyelembe venni ezzel kapcsolatban.

3.   Legitimitás

Egy rendszer, egy vezető hatalma akkor legitim, ha az emberek azt elfogadják, jogosnak ismerik el.

A legitimitás nagyban megkönnyíti kormányzást, hatékonyabbá teszi a rendszert, az állam működését, mivel az emberek ilyenkor kevésbé ellenkeznek, alávetik magukat a hatalomnak.

Egy rendszernek sok minden kölcsönözhet legitimitást. Például:

·     Valamiféle transzcendens jóváhagyás; mondjuk, ha úgy tudjuk, az uralkodó Isten áldásával uralkodik, ne adj’ isten, ő maga is isten. Lásd a ‘Vallás’ témában, ahogy a vallás a hatalmat és a status quo-t legitimizálja.

·     Ha úgy látjuk, hogy a rendszer valamilyen tiszteletreméltó eszményt szolgál; például ahogyan a demokrácia és kapitalizmus mögött fellelhető a szabadság eszménye; vagy a kommunizmus mögött az egyenlőségé.

·     A hagyomány illetve a kultúra is segíthet legitimizálni a rendszert. Az emberek mondhatják, hogy „ez már régtől fogva így van, és ha az őseinknek jó volt, nekünk is jó lesz”.

·     „Társadalmi szerződés”: amikor az emberek hasznos eszköznek tekintik a központi hatalmat, és annak javára önként lemondanak szabadságuk egy részéről. Segít hasznosnak tekinteni a rendszert például, ha az jól működik, ott helyben vagy máshol. Az, hogy társadalmi „szerződés” csak egy elnevezés: nem valódi, hanem képletes szerződésről van szó, csak a hatalom most említett racionális megfontoláson alapuló elfogadását igyekszik kifejezni, illetve azt, hogy az állami hatalmat kötelezettségek terhelik a nép irányában, az nem lehet önkényes – ellenkező esetben a népnek jogában áll felmondani, újraírni a megállapodást.

Az egész rendszer legitimációja mellett az egyes vezetők, politikusok is igyekeznek legitimálni a saját hatalmukat. Milyen eszközöket használnak erre, mi legitimálhat egy vezetőt, politikust a nép szemében? Például:

·     A vezérbe vetett hit

·     Elődök, példaképek

Ha az elődöm egy hős, akkor az ő legitimitása rám is átsugárzik; ahogyan például az Árpád-házi királyokra ß átsugárzott Szent István dicsősége. (@@Jobb példa?) Hasonló a helyzet, ha köztiszteletben álló példaképeket követünk, illetve ekként reklámozzuk magunkat, például azt mondjuk, hogy mi olyan elveket vallunk, úgy szeretnénk munkálkodni, ahogyan Churchill, Kennedy vagy éppen Antall József. Mindkét esetben olyanokhoz kötjük magunkat, akikre felnéz a nép.

Visszatérve az elődökhöz, ha még nem is tekintenek hősként az elődömre, én azért tehetek róla, hogy úgy legyen – ezzel elősegítve a saját legitimitásomat. Az elődök hőssé avatásáról lásd a ‘Címkék, szerepek, identitások’ témában, illetve ugyanott a példaképeket.

·     Valamilyen aktuális mögöttes legitimitás átvetülése

Például, ha a vezetővé válás módját legitimnek tekintjük, mondjuk, ha az illetőt demokratikus úton választották meg; vagy ha egy, már legitimnek tekintett magasabb szintű vezető nevezte ki őt, ahogyan a felkent király nevezi ki a hadvezéreit.

Közben vegyük észre, hogy nemcsak a legfelsőbb szintű vezetők legitimitásáról van szó. Lejjebb is elkél, ha elfogadják egy vezető hatalmát, jól jön, ha egy köztiszteletben álló személyt nevezhetünk elődünknek, ha megteremtjük az elődünk kultuszát.

·     Teljesítmények, képességek

Azért arról se feledkezzünk meg, hogy az is elfogadottá tehet egy vezetőt, ha jól csinálja, vagy legalább úgy tűnik, hogy képes lehet jól csinálni, megvannak hozzá a képességei.

Végül, mind a rendszereket, mind a politikusokat legitimálhatja az érdek és a félelem is. Például, ha én a szabad piacból profitálok, az sokat nyom a latban, ha arról van szó, hogy elfogadom-e kapitalizmust; hasonlóan, ha én a vezér kegyeltje vagyok, valószínűleg támogatni fogom a hatalmát. Ami pedig a félelmet illeti, ha a nép úgy tudja, hogy súlyos külső fenyegetéssel kell szembe néznie, könnyebben elfogad egy diktatúrát, a kemény kezet, egy keménykezű vezető hatalmát.

Lásd ehhez a ‘Politikai konfliktusok’ témában az ellenségek hasznát a politikában.

4.   A hatalommal való visszaélés

4.1. Visszaélés és a visszaélés lehetőségének biztosítása

1)    Korrupció

Korrupció az, amikor valaki a politikai, szervezeti hatalmát nem rendeltetésének megfelelően, hanem a saját céljai érdekében használja, kihasználja, visszaél vele. Történhet ez úgy, hogy másvalakinek kedvező beavatkozásunkért valamilyen előnyt kérünk; vagy úgy, hogy a saját érdekünknek megfelelően élünk a hatalmunkkal.

Mik jellemzik a korrupciót? Például:

o  Nagyban és kicsiben is zajlik. A rendszer minden szintjén folyhat párhuzamosan: a nagy halak nagyban, a kicsik kisebben űzik. (Lásd azonban a ‘Jó cselekedetek’ témában, hogy a „fejétől bűzlik a hal”, azaz, hogy a nagyok jobban szem előtt vannak, az ő rossz példájuk többet árt.)

o  A korrupció erősíti önmagát, pozitív visszacsatolás érvényesül. (Például azáltal, ha a korrumpálók és korrumpáltak jól járnak vele, és ettől vérszemet kapnak; illetve, ha mások látják, hogy jól lehet vele járni, és maguk is kedvet kapnak hozzá.)

o  Hatékonytalanságot generál; különösen, ha a kelleténél többe kerülnek a közpénzből, segélyekből finanszírozott dolgok, mert a pénz jelentős részét elcsalják. (Másrészt egy korrupt rendszerben, ha valaki el akar érni valamit, a kenőpénz nagyban megkönnyítheti azt a számára.)

o  A korrupció intézményesülése: amikor mintegy a normál üzletmenet részévé válik, előre számolni lehet vele, hogy adott projektben ennyi meg ennyi kell majd megvesztegetésre, stb…

2)    A hatalom bebetonozása

Hogy hosszú távon vissza tudjunk élni vele. Tehetik ezt úgy, hogy adott szabályok mellett a hatalmukkal úgy befolyásolják a körülményeket, hogy azok nekik kedvezzenek; mondjuk, ha a választási szabályokat ugyan nem írják át, de osztogatnak (a máséból, közpénzből), a választók szavazatát megvásárlandó. De olyan is van, hogy átírják a szabályokat, a kellő hatalommal ez is lehetséges.

Jegyezzük meg még, hogy nemcsak az államtól nyert hatalommal lehet visszaélni. Egy magánkézben lévő vállalat vezetője is lehet korrupt, nemcsak egy állami tisztségviselő. A különbség az, hogy az előbbiek gyakran szorosabb ellenőrzés alatt állnak.

4.2. A hatalommal való visszaélés megakadályozásának eszközei

·     Demokrácia, piac

Egy demokráciában elvileg könnyen el lehet távolítani a hatalomból azokat, akik visszaélnek vele; a piac pedig a magántulajdonon nyugszik, illetve hatékonyságot követel, ami kirostálja a korrupt, hatékonytalan vállalatokat. Nyilván a gyakorlatban ez nem ilyen egyszerű, például egy demokráciában is lehet manipulálni a választókat, meg lehet vesztegetni őket, vagy lehet, hogy a választhatók mindegyike korrupt; illetve a piacnak is bőven megvannak a hátulütői.

·     A (jó) törvények uralma, jogállamiság, alkotmány

Vagyis a megfelelő korrupcióellenes törvények életbe léptetése, érvényesülése; az állami hatalom alávetése a jognak; illetve a legfontosabb szabályok rögzítése, a legfontosabb jogok védelme egy (konszenzusos) alaptörvényben: mindezek csökkenthetik a hatalommal való visszaéléseket.

·     Az állampolgári alapjogok alkotmányos vagy törvényi védelme

Mint amilyen a vallásszabadság, a szólásszabadság vagy a tulajdon védelme.

·     A demokratikus kisebbséget védő szabályok

Egy demokráciában fennáll a „többség diktatúrájának” veszélye, vagyis, hogy a többség elnyomja a kisebbséget; például ha pusztán a többségi elv érvényesülne, egy ország többségi nemzetiségéhez tartozók megszavazhatnák, hogy a kisebbségektől vegyenek el mindent. Ezért szükség van olyan szabályokra, melyek védik a kisebbséget. Ilyenek lehetnek a minősített (pl. kétharmados) többséget igénylő törvények; mondjuk, hogy az alkotmány csak így módosítható. A kisebbségek jogait biztosíthatja továbbá, ha homogén választói körzeteket hoznak létre, ellenkező esetben ugyanis a kisebbség minden körzetben is kisebbségbe kerülhetne, és így nem jutna megfelelő képviselethez a törvényhozásban. Szintén kedvez a kisebbségeknek, ha a saját területeiken autonómiát biztosítanak a számukra.

·     A hatalom megosztása; a hatalmi ágak szétválasztása: törvényhozás – végrehajtás – bíráskodás

Szokták ezt a „fékek és ellensúlyok” rendszerének is nevezni, amely megakadályozza, hogy túl nagy hatalom összpontosuljon egy kézben, biztosítja, hogy a hatalom különböző birtokosai egymást felügyeljék.

·     Átláthatóság, elszámoltathatóság

Mármint az hatalom működésének átláthatósága, hogy ne lehessen eldugni a kétes ügyeket; illetve a hatalom gyakorlóinak elszámoltathatósága, hogy ne csinálhassanak azt a hatalmukkal, amit akarnak.

·     A potenciálisan korrumpálhatók megfelelő megfizetése

Hogy ne szoruljanak rá a korrupcióra. Nyilván, minden pénznél van több, tehát ettől még nem lesz biztos, hogy nem korrumpálódnak, épp csak égető szükségük nem lesz rá.

·     Nyilvánosság és a civil szféra

A média, a sajtó a kétes ügyletek nyilvánosság elé tárásával sokat tehet azért, hogy visszaszorítsa a visszaéléseket – ezért is olyan fontos a sajtó szabadsága. A civilek szintén jelentős nyomást tudnak gyakorolni, például úgy, hogy tüntetéseket szerveznek, polgári engedetlenséget tanúsítanak, szervezeteik összefogják a hatalmi visszaélésekkel elégedetlenkedőket.

(Megjegyzendő ugyanakkor, hogy a magánsajtó is szolgálhat különérdekeket, a tulajdonosaiét.)

·     Nemzetköziség

Ha egy országban visszaélnek a hatalommal, elharapózik a korrupció, külföldről is lehet tenni ezek ellen. Nyomást gyakorolhatnak az egyes országok, különféle nemzetközi szervezetek vagy a külföldi befektetők.

A nyomásgyakorlásnak különféle formái, eszközei lehetnek; például a korrupciós helyzet (nemzetközi összehasonlításban történő) publikálása, diplomáciai nyomásgyakorlás, gazdasági szankciók, vagy ha a magánbefektetők kivonják a befektetéseiket. Kérdés azonban, hogy a külföldnek mi az érdeke: még a viszonylag rendes országok is gyakran jól megvannak más helyek igen csúnya rendszereivel, ne adj’ isten még segítik is őket.

Lásd az ‘Hazugság’ témában, hogy érdek nélkül általában nincs politikai cselekvés. (És ezt túlságosan elvárni sem lehet.)

A hatalommal való visszaélést valószínűleg nem lehet teljesen kiküszöbölni.

Miért? Egyrészt mert hatalomra szükség van, ahogy mindjárt látni fogjuk. Másrészt, az emberi természet olyan, amilyen. (Ha a viselkedésen bizonyos mértékig lehet is alakítani.) Különösen, erős bennünk az önzés; a hatalom pedig a hatalomvágyókat vonzza, ezért jellemzőbben nem is a legérdemesebbek kezébe kerül.

Ezért, bár jó volna, ha egyáltalán nem lennének visszaélések, gyakorlatilag inkább annyit lehet elérni, hogy korlátozottak legyenek, mértéket tartva valósuljanak meg – ami azonban egyáltalán nem jelenti azt, hogy elnézőnek kellene lenni velük.

5.   Anarchia

A hatalom visszásságaiban csalódottaknak szimpatikus lehet az anarchia lehetősége: ha nincs hatalom, nincs mivel visszaélni.

A társadalom azonban nem lehet meg hatalom nélkül:

·     Máskülönben az erős elnyomná a gyengét.

·     Bizonytalanság, káosz lenne.

·     Társadalmi és gazdasági problémák lennének.

A hatalom szükségessége azt is jelenti, hogy az egyén nem lehet teljesen szabad a társadalomban. Ugyanakkor ügyelni kell arra, hogy a hatalom a jó arcát mutassa.

(Az alábbi egy rövidített változat, emlékeztetőül. A teljes változatot ezen a linken találod. A megjelenő oldalon, ahogy áll, a legfelső sorban kattints a címre vagy a doc vagy a pdf linkre.)

(Hozzászólni a szöveg alatt lehet.)

1.   Ország, nemzet, nép és állam

Ezek nem különösebben rejtélyes fogalmak, de azért nem árt itt az elején áttekinteni a jelentésüket, egymás mellett látni őket.

1)    Ország

Földrajzi fogalom: összetartozó terület(ek), mely felett egy állam gyakorol hatalmat.

2)    Nemzet

Kulturális fogalom: emberek széles alapokon nyugvó, közös identitással rendelkező, nagyobb csoportját jelenti.

Közös identitás például, amikor egy csoport tagjai mindannyian magyarnak vallják magukat. A közös identitás egyúttal az összetartozás érzését is nagyban erősíti.

Nem árt felidézni, hogy a nemzet nem feltétlen ugyanaz, mint egy állam polgárai vagy egy ország lakosai. Ezeknél szűkebb és tágabb is lehet.

És mi az, hogy nemzetiség? A nemzet egy olyan része (akár egésze), mely egy olyan országban lakik, ahol nincs meghatározó többségben.

3)    Nép

Ez gyakorlati szempontból együtt élő, közös sorson osztozó embereket jelent. (Anélkül, hogy túlzott mértékben összetartozónak éreznék magukat, közös identitással rendelkeznének.)

4)    Állam

Politikai fogalom; az állam polgárai, illetve egy ország területén tartózkodók felett hatalmat gyakorló központi intézmény. (@@Ugye ha külföldön van egy magyar állampolgár, akkor is vonatkoznak rá (bizonyos) magyar törvények? Van ennek valami frappáns megfogalmazása, hogy hol, melyik állam mely törvényei vonatkoznak az emberre?)

Nemzet és állam, nemzetállam. Két meglátás ezek kapcsán:

o  Az állam egy hatalmi képződmény, hierarchikus, alá és fölé rendel – míg a nemzet az emberek közössége, mellérendel.

o  Nemzet és állam is létezhet a másik nélkül, de a nemzetállamok koherensebbek. A nemzet és az állam ilyenkor támogatja egymást.

Az államról egy külön téma szól.

2.   A nemzeti identitás

Vagyis amikor valaki, illetve emberek egy csoportja, például magyarként tekint magára.

1)    A nemzetek csoportképző tényezői

Ezek olyan közös jellemzők, melyektől az emberek összetartozónak érzik magukat.

Csoportképző tényező sok minden lehet: mindenekelőtt a kultúra és a nyelv, de a közös történelem, közösen tisztelt hősök, a vallás, és a közös értékek, közösen vallott ideológiák is. (Mint például a szabadság értéke, ideológiája.) A különböző nemzetek különböző arányban használják az egyes tényezőket; melyek aztán a közös nemzeti identitást is segítenek megteremteni.

Lásd ehhez ‘A csoportok alapvető jellemzői’ témában a csoportokat összetartó erőket, különösen, hogy közöttük nemcsak a közös jellemzők, hanem az érdekek is ott vannak.

2)    A kultúra és a nyelv szerepe

E kettőnek, különösen a történelmi nemzetek esetén (mint amilyen a francia vagy a magyar) kiemelt a szerepe. Velük szemben, az olyan új, heterogén, (és gyakran pragmatikusabb) nemezetek esetében, mint mindenekelőtt az USA, a közös kultúra és nyelv kevésbé állt, áll rendelkezésre.

A kultúra és a nyelv meglehetősen erős csoportképző tényező, abból a szempontból, hogy nagy különbséget tudnak tenni nemzet és nemzet között, meglehetős határozottsággal képesek elválasztani őket egymástól, kiváltképp, ha egymás beszédét sem értik. A globalizáció, illetve a nemzetközi integráció (mint az EU) egyik hatása, hogy morzsolja ezeket a falakat.

3)    A csoportképző tényezők kezdeti hiánya $

Amikor egy nemzet kialakul, illetve egy csoportban megszületik a nemzeti érzés, még nincsenek meg az annak összetartásához, a nemzeti identitás kialakításához szükséges csoportképző tényezők, hiány van belőlük. Ilyenkor megkeresik, megteremtik a szükséges tényezőket.

Mit jelent ez? Azt, hogy ilyenkor kezd el igény mutatkozni például a nemzeti hősök és különösen a közös kultúra iránt, illetve mindenféle közös érték iránt. Aktívan keresik hát ezeket, megvizsgálják a múltat, előveszik, piedesztálra emelik a múlt hősként tisztelhető alakjait; illetve szétnéznek a jelenben is, támogatják a kultúra építőit, az alkotókat, a jelkép értékű alkotások létrehozását. Emiatt a nemzeti, kulturális vákuum miatt ilyenkor könnyebb hőssé, hősként tisztelt alkotóvá válni, „bekerülni a panteonba”.

Miután azonban a nemzet megtalálta a hőseit, már megvannak a nemzeti egységet jelképező alkotások, csökken az igény az új hősök, alkotások iránt. A későbbi korokban már jóval nehezebb, ha nem lehetetlen elismertség terén beérni a régi, aranyba foglalt ikonokat. (Akármilyen teljesítményre képes is az ember, különösen a művészet területén.)

4)    A nemzetek múltbeli, jelenbeli és jövőbeli tagjai

Egy nemzet jelenbeli tagjai a múltbeliekkel is közösséget éreznek. Egyúttal jelentős mértékben magukra veszik azok dicsőségét és bűneit is – ami miatt egyes nemzetek dicsőségesnek, mások bűnösnek érezhetik magukat. (Ahogyan a második világháborúban elkövetettek árnyai kísértik a németeket.) Másfelől a kívülállók is egyként tekinthetnek a nemzetek múltbéli és jelenbeli tagjaira, például ahogyan a zsidók nehezen szabadulnak „Krisztus gyilkosainak” szerepéből.

Valójában azonban korlátozott, hogy mennyi közük van egymáshoz egy nemzet időben elváló csoportjainak:

Mindenekelőtt az kell szem előtt tartani, hogy a maiak nem ugyanazok az emberek, mint a régiek, különösen: az utódok nem felelősek az elődök bűneiért.

Másfelől azonban tény, hogy az utódok haszonélvezői lehetnek az elődök (elítélhető) ténykedésének; mint a volt gyarmattartók utódai esetében. Ezt azonban úgy tanácsos felfogni, mint az utódok szerencséjét, mely szerencse azonban összefügg a volt gyarmati lakosok utódainak szerencsétlenségével – így az előbbiektől elvárható, hogy szerencséjükből megfelelően részeltessék az utóbbiakat, segítsék azokat.

Ezen kívül pedig vegyük észre, hogy adott kor emberei általában túl sokat nem törődnek majdani nemzettársaikkal; például amikor felelőtlenül halmozzák az adósságot, felélik a készleteket.

3.   A népek, nemzetek egysége és törlésvonalai

3.1. Egység?

A népekre, nemzetekre gyakran, mint egy önálló személyre tekintenek, egynek, egységesnek látják őket.

Vegyük példának, amikor olyanokat mondanak, hogy „Mi az álláspontja az USÁ-nak a globális felmelegedéssel kapcsolatban?”, „Mi a szándéka neki, ami Iránt illeti?”, vagy ahogyan a muszlim szélsőségesek „gonosznak” bélyegzik „őt”. Mint látható, hajlamosak vagyunk a nemezeteket önálló véleménnyel, akarattal, mentalitással felruházni; továbbá az is általánosan elismert, hogy a nemzetnek, illetve az államnak tulajdona is lehet.

A nemzet megszemélyesítése annyiból jogos is, hogy legalábbis a nemzethez tartozó állam egy egységes hatalmi rendszert alkot, egyként lép fel a saját polgáraival és a külvilággal szemben. Lásd azonban itt mindjárt a nemzetek, népek törésvonalait.

Továbbá a külvilág, minthogy egyként tekint a nemzetre, hajlamos egyként is ítélkezni felette, illetve kollektívan megítélni annak tagjait. Vegyük csak az előbbi példát a „gonosz” USÁ-ról, vagy, ahogy a németeket kollektívan bűnösnek kiáltották ki a második világháborút követően. Ez természetesen hiba, mely sok ártatlan embert tehet ki igazságtalanságnak.

Lásd még ide kapcsolódóan az ‘Attitűd, sztereotípia, előítélet’ témát, mivel a nemzetnek és tagjainak közös, sztereotip személyiségjegyeket tulajdoníthatnak, illetve a nemzet tagjai azoknak megfelelő előítéletekkel szembesülhetnek.

3.2. Törésvonalak

Valójában egy társadalmon, népen, nemzeten belül sokféle törésvonal létezhet.

Azok általában nem egységesek, nem egyneműek. Tekintsük csak többek között a nemi, generációk közötti, a különböző etnikumokat és vallási csoportokat elválasztó törésvonalakat; a társadalom egyik fele baloldali, a másik jobboldali nézeteket vallhat, lehetnek közöttük mérsékeltek és szélsőségesek, hatalommal bírók és azzal nem rendelkezők, szegények és gazdagok, illetve ott vannak a legkülönfélébb érdekcsoportok.

Fontos kiemelni a hatalom és a nép kettősségét. (Nép alatt most azokat értem, akik felett a hatalmon lévők uralkodnak.) Bár a hatalmon lévők akarata érvényesül, az ő hangjuk hallatszik jobban…

Nem lehet egyenlőségjelet tenni a hatalmon lévők és a nép egésze közé.

Például a náci rezsim és a német nép közé. A hatalmon lévők mentalitása, törekvései ugyanis nem feltétlenül tükrözik a népét. (Egy demokráciában mondjuk jobban, de itt is van ellenzék, és itt is lehet befolyásolni a népet.) Azt is jó látnunk, hogy a közember többé-kevésbé kénytelen kiszolgálni a rendszert, ellenkező esetben megbüntetik, vagy rosszul jár.

Fontos továbbá hangsúlyozni, hogy…

Egyes csoportokat el is nyomhatnak a társadalmon belül.

Ezért, illetve a különféle törésvonalak menti megosztottság miatt…

Nem lehet egyszerűen azzal elintézni, hogy hagyjuk őket, éljenek úgy, ahogy „ők” akarnak, ez az ő belügyük.

Ami gyakori kifogás, amikor az a kérdés, hogy humanitárius okokból beavatkozzunk-e valahol. Nincs ugyanis olyan, hogy egységes „ők”; ha egyeseknek közülük jó is az adott helyzet, másoknak nem feltétlen az. Egyszersmind…

A felelősség sem lehet kollektív.

Hiszen egy népen belül vannak, akik tehetnek arról, amiért ki szeretnénk róni a felelősséget (különösen a hatalmon lévők), mások viszont nem tehetnek róla.

Kiemelendő még, hogy…

A konfliktusokat gyakran a hatalmon lévők, a hangadók gerjesztik a saját érdekükben illetve ideológiájuk alapján, miközben a népek, az emberek jól megvolnának egymással.

Gondoljunk csak ismét a nácikra, illetve a németekre és zsidókra, mely utóbbiak a nácik színre léptéig elég jól elvoltak egymással. Vagy vegyük a korábbi idők dinasztikus háborúit.

Egy szó, mint száz, csak fenntartásokkal beszélhetünk arról, hogy milyen egy-egy nép vagy nemzet egésze.

4.   A nemzetek mentalitása

Az országok különböző fajtáinak néhány jellemző tulajdonsága: (Mondanom sem kell, kivételek lehetnek.)

1)    Nyugat és Kelet

o  Nyugat: demokrácia, liberalizmus, nagyobb szabadosság

o  Kelet: konzervativizmus, jellemzőbb a tekintélyelvűség

2)    Észak és Dél

(Legalábbis ami a nyugati világot illeti.)

o  Észak: fegyelmezettség, individualizmus, viszonylag kevésbé társaságkedvelők

o  Dél: lazaság, társaságkedvelőbbek

3)    Nagy nemzetek

o  Büszkék és rátartiak lehetnek. (De azért nem mindegyik, és nem minden tagjuk.)

o  Ha csorba éri a pozícióikat, az gyakran frusztrálja őket. (Miközben a kicsik hozzá vannak szokva, hogy nem ők a nagyfiúk.)

5.   A nemzet mérlege

A nemzet létének számos pozitívuma van. Például:

·     Mint egy „nagy családot” adnak az embereknek, akik úgy érezhetik, tartoznak valahova, tudják, hogy kicsodák.

·     Hozzájárul a kulturális sokszínűséghez.

·     A nemzetek egészséges versengése előbbre viheti az emberiséget.

A legnagyobb negatívum ellenben az, hogy a különböző nemzetekhez tartozók könnyen egymásnak ugranak, illetve egymásnak ugraszthatók.

Kérdés, hogy ki lehetne-e terjeszteni az előbb említett „nagy család” érzését az egész emberiségre, a nemzeti identitáshoz hasonlóan létrejöhetne-e egy közös és erős emberi identitás – ami nagyban hozzájárulhatna egy boldogabb jövőhöz. Lényeges, hogy ennek nem kellene egyúttal egyformaságot is jelentenie, illetve, valamivel gyengébben, a hagyományos nemzeti identitás is megmaradhatna ß mellette. (Hasonlóan ahhoz, ahogyan nemzeti identitásunk mellett most is hordozhatunk másféléket, például a rockerséget.) Lásd ezekről ‘Az emberiség egysége’ témában.