Egyvilág - Fórum

(Az alábbi egy rövidített változat, emlékeztetőül. A teljes változatot ezen a linken találod. A megjelenő oldalon, ahogy áll, a legfelső sorban kattints a címre vagy a doc vagy a pdf linkre.)

(Hozzászólni a szöveg alatt lehet.)

1.    A tudomány haszna, felépítése, módszerei

1)    A tudomány haszna és kára

A tudomány rengeteg érdekes és hasznos dolgot alkotott, ezt nem kell sokat magyarázni. Egyfelől elég körülnéznünk mindennapjainkban, hogy mennyi gyakorlati haszonnal jár a világról szerzett tudásunk, másrészt, sok olyan felfedezés is, amelynek nincs kézzelfogható haszna, igen érdekes, gondoljunk, mondjuk a kozmológiára, az ősrobbanásra: kit ne érdekelne, hogy honnan van a világ.

Másfelől viszont a tudománynak megvan a kára is: a tudást, mint minden eszközt, rosszra is lehet használni, vegyük csak a modern fegyvereket és a velük vívott háborúkat. Ezen kívül a tudomány indirekt módon, áttételesen is hozzájárulhat rossz dolgokhoz, például azáltal, hogy hatékonyabb eszközeinkkel mind könnyebben, mind nagyobb mértékben aknázzuk ki a természeti forrásokat, ami nagyobb jólétet biztosít ugyan a jelen generációinak – egyúttal azonban veszélybe sodorja a jövőnket.

Lásd ehhez a ‘Modernitás és etika’ témában a kutatók felelősségét.

2)    A tudomány felépítése

Ahogyan a ‘Rendezettség’ témában olvasható, a világ szintekre tagolódik, minden szintnek megvannak a maga törvényei, szabályszerűségei – a tudomány pedig követi ezt a felépítést: legalul vannak a világ építőelemei, a fizikai világ – és a fizika tudománya; a következő szinten ezek az építőelemek kombinálódnak, vegyületeket alkotnak – amit a kémia vizsgál; erre épülnek aztán az élő rendszerek – és a biológia illetve az orvostudomány; élő emberek alkotják aztán a társadalmat – melyet megint csak számos tudomány vizsgál, így a szociológia, a politológia és a közgazdaságtan.

Szokás a tudományoknak ezt a sorozatát két nagy csoportra osztani: a természettudományokra és a társadalomtudományokra; utóbbiakba az emberi viselkedéssel és a társadalommal foglalkozó tudományágak tartoznak. Ezeket egészítik ki harmadikként a formális tudományok, melyek nem a világot, az abban megjelenő jelenségeket tanulmányozzák, hanem saját előfeltevéseket tesznek, és azok következményeit kutatják. Ide tartozik mindenekelőtt a matematika és a logika.

3)    A tudomány módszerei

Ezekről ‘A megismerés módjai’ témában lehet olvasni.

Lásd továbbá alább az iparizált tudományról írtakat.

2.    A tudomány jellemzői

2.1. Az ideális tudomány

●   Az ideális tudomány célja az igazság kiderítése

A gyakorlatban sok tudós igencsak materialista, meg van győződve arról, hogy a világot kizárólag az anyag törvényszerűségei irányítják – ami valójában azért nem annyira bizonyos, gondoljunk mindenekelőtt az elmére és a szabad akaratra. Az ideális tudomány nincs meggyőződve semmiről, nem vet el semmit eleve, például az sem, hogy az anyagi világon kívül létezhet még más is, egy transzcendens, spirituális világ – legfeljebb ha kiderül, hogy tényleg létezik, majd azt is a vizsgálata tárgyává teszi. (Bár ez természetesen nem jelenti azt, hogy bármit is elfogadna könnyelműen, bizonyíték nélkül.)

●   A tudomány agnoszticizmusa

Az agnoszticizmus általános értelemben azt jelenti, hogy nyitva hagyjuk az olyan kérdéseket, melyekre nem tudjuk a biztos választ: azt mondjuk, jó, lehet, hogy így van, lehet, hogy úgy, ezért inkább nem foglalunk állást. Ez leggyakrabban a vallásos hittel, isten létével vagy nemlétével kapcsolatban merül fel, de tágabb értelemben is alkalmazható, lásd a ‘Hit, ateizmus, agnoszticizmus’ témát.

Ekképp az ideális tudomány, az ideális tudós is elismeri, ha valamire nem tud választ adni, meri azt mondani, hogy „nem tudom”, nem fél attól, hogy emiatt butának tartják majd. Az ideális tudománynak továbbá nincsenek megszentelt igazságai sem: ha valamiről, amit egy ideig elfogadott, kiderül, hogy téves, azt minden további nélkül elveti. Ezen kívül a tekintélyre sem ad: lehet egy tudós bármilyen elismert, ő is tévedhet, lehet valaki egy senki, de neki is lehet igaza a nagyságokkal szemben.

●   A legmegfelelőbb módszer választása az igazság felderítéséhez

Ami gyakran a matematika – de ha valamit nem lehet kiszámolni, egyenletekbe foglalni, akkor az ideális tudomány nem erőlteti azt. (Mint például a pszichológiában vagy a történelemtudományban.)

A létező tudomány, a hús-vér tudósok azonban nem mindig felelnek meg az imént leírtaknak.

2.2. A tudomány demokratizmusa

A tudományban nem egy hatalom, egy tekintély dönt a kutatók, kutatások értékéről, ehelyett a tudósok egymás munkáit tekintik át, döntik el azokról, hogy publikálásra érettek, érdemesek-e (peer review); illetve a kutatások, kutatók rangját javarészt azzal mérik, hogy hol és mennyit publikáltak, hányan hivatkoznak a rájuk. Mindez meglehetős pártatlanságot biztosít.

Ennek a rendszernek is megvannak azonban a gyengéi: először is az, hogy akiknek át kellene nézniük tudóstársaik munkáit, nem mindig lelkesednek a feladatért, nem ritkán hanyag munkát végeznek, így gyenge cikkek is megjelenhetnek.

Másodszor, az előbb vázolt rangsorolási módszer publikálási kényszert fejt ki a kutatókra. Ennek van jó oldala, nevezetesen, hogy a kutatók munkára vannak fogva – másfelől azonban áttekinthetetlen publikációs dömpinget eredményez, mondvacsinált témákat kutatnak, sok félkész és bizonytalan eredményt ß is közzétesznek. A mennyiség dominál tehát a minőséggel szemben; illetve lásd alább a fontos kutatnivaló fogyatkozásáról írtakat. (@@Jól mondom ezeket?)

2.3. A tudomány vallásszerű jellege $

A tudománynak és a vallásnak általában a különbségeit emelik ki – azonban bizonyos párhuzamok is megfigyelhetők közöttük:

●   Beavatottak

Akárcsak a vallás esetén a papok és a szerzetesek, a tudománynak is megvan a maga beavatott, bennfentes rétege: a tudósok, tudományos fokozattal rendelkezők, akik olyan tudással rendelkeznek, amellyel a kívülállók nem.

A papokhoz hasonlóan a tudósok is bizonyos tekintéllyel bírnak a kívülállókkal szemben – sőt, maguk a tudósok is tekintélyként tisztelik bizonyos tudóstársaikat. (Például a Nobel díjasokat.) Egyszersmind a tudománynak is megvannak a maga népszerű, ikonikus „sztárjai”. (Mondjuk Einstein vagy Stephen Hawking.)

●   Hívők

A közembernek általában nem sok fogalma van a tudományról, nem érti azt, hanem hisz benne, csodálja azt – akárcsak a vallás esetén, csak itt még nagyobb a szakadék a beavatottak és a hívők között.

●   A tudományban való hit elemei

○    Materializmus

Mint láttuk.

○    A tudomány abszolút hasznában, jóságában való hit

Magyarul, hogy a több tudomány mindig jobb, annak potenciális káraitól való eltekintés.

○    A tudomány korlátlan fejlődésében, mindenhatóságában való hit

Ami manapság annyiból érthető, hogy az utóbbi időben, a jelenlegi generációk életében, valóban rendkívül sokat fejlődött a tudomány és a technikai – és ezt könnyű kivetíteni a jövőre. Lásd azonban az ‘Elvarratlan szálak’ témát, azon belül tudásunk hiányosságait, lehetőségeink korlátozottságát és hogy bizonyos dolgokat könnyen lehet, hogy soha nem fogunk tudni, nem leszünk rájuk képesek.

Vegyük észre továbbá, hogy a vallásokkal összevetve a tudomány csodái kézzelfoghatóak, mindennap megtapasztalhatjuk őket, körülvesznek bennünket – ami elősegíti a tudományban való hitet.

2.4. A tudományos evolúció és revolúció

Ez a tudomány fejlődésének két tipikus módja.

A tudományos evolúció aprólékos, módszeres kutatást és apró lépésenként történő előrehaladást jelent. Ez történik a tudomány hétköznapjain, és ez a tudomány derékhadának, az „átlagos” kutatóknak a terepe, az ő szorgos munkájuk eredménye. (Mint amikor a kutató kimegy az erdőbe és talál egy új gombafajt.)

Tudományos revolúció, forradalom viszont csak igen ritkán történik a tudományban, és alapvető szemléletváltáshoz, paradigmaváltáshoz vezet. Jó példa erre Einstein relativitáselmélete, melynek köszönhetően alapjaiban kellett újragondolni, amit a térről és időről tudni véltünk, de hasonló volt Darwin és az evolúció esete is.

A forradalmi ötletekhez sem árt okosnak lenni, de leginkább eredetiség kell hozzájuk – ez tehát a zsenik terepe. Jellemző továbbá az új gondolatokkal szemben tapasztalható kezdeti ellenállás a tudományos közösség, a régi elképzelések híveinek részéről.

2.5. A tudomány fejlődésének rendszertelensége

Az ember azt hihetné, hogy a tudomány (mely oly okos, és módszereiben oly módszeres) maga is tervszerűen, céltudatosan, egyenes vonalban tör előre a megismerés útján. Hogy ez nem így van, azt több minden mutatja:

●   Véletlen felfedezések

●   Az addigi elképzeléseket a fejük tetejére állító új felfedezések

●   Divathullámok a tudományban ß

●   Az alapkutatás finanszírozásának kérdésessége

●   A meggyőződések és paradigmák tehetetlensége

2.6. Meggyőződések és elméletek kiterjesztése

Oda is, ahol már nem érvényesek.

1)    Tehetetlenség

Vagyis hogy egyfelől az egyes tudósok, kutatók, másfelől a tudományos közösség egésze is hajlamos ragaszkodni a megszokott elméletekhez, nézetekhez, paradigmákhoz.

Ez bizonyos fokig természetes és helyénvaló: egy bevált rendszert alapos indok nélkül nem érdemes felrúgni – különösen, hogy az újítani kívánók között nem kevés dilettáns is akad. Ugyanakkor az efféle hozzáállás a valóban előrevivő ötletek elfogadását is akadályozza, különösen a forradalmian új elképzelések esetén.

2)    Elméletek túlhúzása

Amikor minél több mindent szeretnénk megmagyarázni egy adott elmélettel – olyasmit is, ami már túlmutat rajta.

3)    Az elméletek hibáinak palástolása

Egyrészt, amikor egyszerűen csak igyekeznek nem tudomást venni bizonyos jelekről, hogy valami nincs rendben velük.

Másrészt, amikor elismerik, hogy sántít a meglévő elmélet, és igyekeznek azt hozzákalapálni a tényekhez. (Ami, ha nincs jobb, nem mondható helytelennek.)

2.7. Tudomány a társadalomban

●   A tudomány esendő emberek által, általuk körülvéve, a társadalomba beágyazva működik.

●   A tudomány hagyományosan nemzetközi jellege, baloldalisága

●   A tudomány bulvárosodása

Végül, aki közelebbről is szemügyre venne egy tudományágat, annak ajánlom a ‘Közgazdaságtan’ témát.

3.    Az iparizált kutatás

A mai világban sok minden, a termelés, a szórakoztatás, stb… már ipari módszerekkel zajlik, lásd erről az ‘Iparizált világunk’ témában. Hasonló a helyzet a kutatásban is.

1)    A kutatók specializálódása és további jellemzői

A tudósokról sokak fejében a világra kíváncsi ember képe él. Hogy mire kíváncsiak, azt kevésbé lehet tudni – kutatási tevékenységüket illetően viszont nagyfokú specializálódás jellemzi őket, mindenkinek megvan a maga szakterülete: nem általában a világgal ismerkednek tehát. (Sőt gyakran saját tudományuk más területeit sem ismerik különösebben mélyen.)

Ez természetesen hasznos, mert a tudomány egésze így tud előrehaladni, legalábbis, ami a tudományos evolúciót illeti: ha mindenki csak úgy általában érdeklődne, sosem jutnánk a dolgok mélyére. Lásd azonban a ‘Specializáció és standardizáció’ témában a világ széteső szemléletét.

2)    A kutatók versengése és piaca

A kutatók teljesítményét, mint fentebb említettem, mérik, leginkább azzal, hogy ki mennyit és hol publikál. A magasabb értékelés jobb állásokat jelent a számukra, nagyobb esélyt a pályázati pénzek elnyerésére, több figyelmet és előnyösebb publikálási lehetőségeket. Ily módon a kutatók is versengenek egymással, ők is nyomás alatt állnak.

3)    Az elméleti kutatások haszna

A társadalom azt várja, hogy a kutatásba fektetett pénzek megtérüljenek, sokakat nem elégít ki pusztán az, hogy jobban értjük a világot, érdekes dolgokat sikerült megtudnunk róla. Ennek megfelelően a kutatók általában igyekeznek is kiemelni, hogy munkájuk milyen gyakorlati hasznokkal járhat.

Másrészt, a kutatók nagy része oktat is, ami hasznos a társadalomnak, le is tudva ezzel a társadalommal szembeni kötelességüket. Cserébe a fennmaradó idejükkel meglehetősen szabadon rendelkeznek, és nem baj, ha maguk a kutatásaik már nem produkálnak hasznosítható eredményeket.

4.    Eltávolodás a valóságtól

Az írás elején hangsúlyoztam, hogy a tudomány rengeteg, a mindennapokban is hasznos eredménnyel szolgált, sok mindent segített megértenünk, elérnünk. Ezzel együtt azonban sok olyasmivel is foglalkozik, ami a hétköznapi világtól meglehetősen távol áll.

1)    Akadémikus problémák

Eleve sok olyan kérdést tanulmányoznak, vitatkoznak róluk, tanítanak, melyeknek vajmi kevés közük van a gyakorlathoz, mondhatni a való világhoz; gondoljunk csak a filozófia vagy a matematika elvontabb területeire. Mivel azonban az ember kíváncsi, vannak, akiket az ilyesmi is érdekel, ezek sem értéktelenek.

2)    Fogyatkozó fontos kutatnivaló

Aztán, a mai világban már nem is könnyű olyan kutatási témát találni, ami kellően fajsúlyos és még nem foglalkoztak vele; lásd az ‘Alkotás’ témában, hogy fogynak a felfedezhető dolgok – főleg az elméleti oldalon. Ami ma még felfedezésre vár az vagy kevésbé jelentékeny, vagy ha jelentőségteljes, akkor nehezen hozzáférhető, nehezen kutatható.

3)    Öncélúság a kutatásban ß

A kutatás természetesen korántsem mindig öncélú – de azért gyakran megjelenik benne, két szempontból is: először is a kutatás tárgya felől, a fentebb említett publikációs kényszer miatt, hogy valamiről írni kell, akkor is, ha az nem túl lényeges.

Másodszor, a kutatás módszere felől: ez a technika öncélú művelése, amikor valakinek fontosabb az, hogy hogyan vizsgál meg valamit, mint maga a kérdés, illetve amikor kifinomult eszközöket használ ott is, ahol elegendő volna valami egyszerűbb.

4)    Az objektivitás korlátozottsága

Számos olyan terület van, melyet a tudomány nem nagyon képes felderíteni; lásd erről az ‘Elvarratlan szálak’ témát, abban a metafizikáról, az összetettségről, bonyolultságról valamint az elméről mondottakat. (Ami az utóbbit illeti, nem csak magát az elmét nehéz alapjaiban megérteni, hanem a belőle fakadó olyan jelenségeket is, mint például az esztétika, a humor vagy az etika.)

Ahol pedig az objektivitás korlátozott, ott óhatatlanul megmarad a szubjektivitás: tudomány ide vagy oda, az egyik ember még mindig ezt, a másik meg azt gondolhatja a világ eredetéről, vagy, hogy miért létezik egyáltalán bármi; továbbra is kérdéses, hogy mi az elme valójában; nincs biztos válasz rá, hogy mi helyes és mi helytelen; és azt sem lehet tisztán tudományos alapon eldönteni, hogy átláthatatlanul bonyolult helyzetekben mi a teendő.

5)    Az objektivitás látszata

A tudomány módszereinek, technikáinak szakszerű alkalmazása természetesen jó és hasznos – ha azonban nem megfelelően használják ezeket, túlzásba viszik a tudományoskodást, annak több hátulütője is lehet:

○    Lehetnek maguk a módszerek, képletek hibásak

○    A képletek mögött hiányosságok vagy szándékos torzítások rejtőzhetnek

Ami nem lesz nyilvánvaló, hiszen ránézésre a képletek tudományosak, magas fokú hozzáértést sejtetnek, objektívnak látszanak. A hibák, torzítások pedig annál inkább el tudnak bújni, minél bonyolultabbak a képletek – miközben a felületes szemlélő számára azok épp, hogy annál tudományosabbnak, objektívabbnak tűnnek. (Illetve a kutató a saját munkáját is felülértékelheti.)

A lényeg tehát, hogy nem kell öncélúan túlbonyolítani a dolgokat, illetve hogy nem árt a kellő óvatosság, amikor ilyet tapasztalunk.

Hogy az objektivitás nem is olyan ritkán csak látszat, abban is kiütközik, hogy számos tudományosnak tűnő vizsgálat eredményét nem sikerült később újabb vizsgálatokkal megerősíteni – különösen a társadalomtudományok terén. Ezt nevezik replikációs válságnak.

Végül még annyit, hogy ha a kutatók a saját kutatásaikat mások nem megbízható eredményeire építik, az a hibák halmozódásához vezethet.

A kormány balsorsának nem akar vége szakadni. Először jött Demeter Szilárd művészien érzékletes nyilatkozata Soros György gázkamrájáról – de rögtön el is halványította azt Szájer József artistamutatványa az ereszen. Ez utóbbiról néhány gondolat.

Hogy mi a baj ezzel egyáltalán? Önmagában szemlélve olyan rettenetesen nagyot nem vétett ez az ember, melegnek lenni, melegpartira járni nem bűn. (Bár a feleségének azért lehet, hogy volna még ehhez egy-két szava.) A covid-os szabályok megsértése és a drog már problematikusabbak – de ezeket is ezrek követik el naponta, és a megfelelő büntetés értük az a pár száz eurós bírság, amit Szájerre is kiróttak. Nyilván az ő esetében azért szólt ekkorát az eset, mert egy politikusról van szó, ráadásul egy olyan párt politikusáról, amely fennen hangoztatja a keresztény-családi értékek fontosságát.

Meg mert mindezt még megfejelte egy bőrleszkfilmbe illő menekülési kísérlettel – a hazai ellenzék, pedig kapva kapott az alkalmon, amely így nemcsak felettébb kínos de módfelett mókás is. Másrészt a Fidesz mostanra úgy maga ellen fordított mindenkit Brüsszelben, hogy ott sem a szomorúságtól potyog a könnyük Szájer földet érését látva. Kisvártatva aztán szokás szerint megindultak a különféle összeesküvés elméletek, egyesek szerint az egész csak figyelemelterelés, gumicsont. (Amit nem hiszek, mert ahhoz ez túlságosan fájdalmas volt.) Mások azzal jöttek, hogy tőrbe csalták a nagyszakállút, puttonyában az ecstasy-val. Ami azt illeti, valószínűnek éppen ezt sem mondanám, de azért el tudom képzelni, hogy ez nem véletlenül történt éppen most. A hírek szerint sokan tudhattak Szájer hajlamairól és szokásairól, és ez most gyanúsan egybe esett a Fidesz legújabb aknamunkájával, a költségvetés megtorpedózásával – ráadásul még kiválóan rímel is a jogállamiságra, a melegjogok jelenlegi komplexusaira idehaza.

Képmutatás, az azért van a dologban. Kinek a képmutatása? Szájeré, természetesen, aki egy vizet prédikáló pártban bőrt szopogat. Bár azt hiszem, hogy – megint csak, eltekintve attól, hogy egy politikusról van szó – a színjátszásnak ez a foka még egyáltalán nem megy ritkaságszámba az emberek között: ugyan ki teszi ki közülünk a szennyest az ablakba? Hányan nem mondanák, hasonló esetben hogy „ó, úgy belefáradtam ebbe a csúnya politizálásba, mostantól inkább a festésnek szeretnék élni”. Hányan nem alkudnának meg az elveikkel ennyire, ha a kényelmes megélhetésükről volna szó? Nem azt mondom, hogy mindenki eladná magát – de azért nem kevesen, nyilván embertől és a körülményektől függően változó mértékben. Továbbá emlékezzünk, hogy a Fidesz sem így indult, a rendszerváltás környékén még az SZDSZ-szel lehetett egy sorban emlegetni libernyákság tekintetében – és hát Szájer, a jelek szerint, „titokban”, csak úgy maradt.

És bármennyire is jöttek azon nyomban a momentumos hirdetések a Fészen, hogy most aztán hogy lebukott a képmutató Fidesz, meg az Orbán-cum-Szájeres képek, meg hogy 2022-ben kormányváltás – bármekkora is az örömtánc, önmagában az, hogy most egyvalaki így bebukott, még nem diszkreditálja az egész pártot. (Objektíve nézve. Az emberek szemében, azért más kérdés; és egy ekkora kabaré vélhetőleg valamelyest meg is látszik majd statisztikákon – de kormányváltásra azért ne számítsunk. Valamint, tegyük még hozzá, hogy főleg nem diszkreditálja az eset azokat, az ő erkölcseiket, akik őszintén hisznek a párt szavában – mert a szavazóik jó része, még mindig, ilyen.)

De azért van, ami hitelteleníti őket, mármint a párt politikusait, az eset kapcsán: egyrészt az, hogy falaztak neki, mert tuti, hogy ez párton belül nem volt titok – de hát hol dobnak ki egész embert, ha nem muszáj? No meg annyiban, ahogy bőrt húztak a fogukra, meg az egész komornyik médiáéra. (Két nappal később néztem az Origót: egy darab cikk volt az esetről, érintőlegesen.) Illetve, ha lehet, még eggyel feljebb, a 34 milliomodik fokozatba kapcsolták a migráncshíradót, amit a jogállamisági vita miatt már egyébként is fokozott tempóban pörgettek. Közben pedig, egyébként elég profi módon, minden tisztségéből gyorsan lekapcsolgatták régi elvtársukat, mindenekelőtt a párttagságából.

Mindezzel együtt a Fidesz képmutató – csak nem emiatt. Ez most inkább csak egy eklatáns – és igen szórakoztató – parafrázisa volt az egyébként is tudható képmutatásuknak, korrupciójuknak. De akárhogy is, a sokadik fiaskóként, ez most nagyon rosszkor jött hazánk konzervatív, keresztény szellemiségű atyjainak. Főleg, hogy épp most készülnek a Szájer iPad-ján írt gránitkeménységű alkotmányba, annak kilencedik módosításával belevenni, hogy az anya nő.

(Az alábbi egy rövidített változat, emlékeztetőül. A teljes változatot ezen a linken találod. A megjelenő oldalon, ahogy áll, a legfelső sorban kattints a címre vagy a doc vagy a pdf linkre.)

(Hozzászólni a szöveg alatt lehet.)

1.    Média és szórakoztatóipar

Mielőtt a szórakoztatóipar iparrá vált volna, mielőtt a modern média megszületett volna, amikor még nem voltak filmek, tévé, rádió, modern zene, újságok, stb… az emberek ki voltak éhezve a szórakoztatásra, a tájékoztatásra, az információra. Hatalmas volt tehát a kereslet mindenre ezen a téren, és az emberek minden újdonságot nagy lelkesedéssel fogadtak; gondoljunk csak a mozi hajnalára, vagy a beatzene diadalmenetére, amikor az berobbant a köztudatba. Ehhez képest ma már komplett iparágak elégítik ki ezeket az igényeket, professzionális módon: fordult tehát a kocka, immár a kínálat az, ami hatalmas, a verseny az emberek figyelméért.

1.1. A média hatalma

1)    A hírek jellemzői

○    Hírverseny

Ez alatt azt értem, hogy egyszerre csak meglehetősen kevés nagyobb horderejű ügy tud napirenden lenni, azért, mert egyszerűen nincs több hely a híradóban, nincs több ideje az embereknek odafigyelni.

Ennek pedig fontos következményei vannak: egyrészt az, hogy ahogy jönnek az újabb hírek, hamarosan a nagy horderejű régebbi ügyek is háttérbe szorulnak. Másrészt pedig a népszerűbb hírek árnyékában el lehet végezni a piszkos munkát; például amikor a foci VB ideje alatt indítanak katonai akciókat.

○    A közelebbi hírek jobban érintik a hallgatót

És ezért nagyobb súllyal szerepelnek a helyi tájékoztatásban; például a nagyvilág hiába sokkal nagyobb, a magyar híradók nagy részét a belföldi hírek teszik ki.

○    A hírek szórakoztató szerepe

Az emberek nemcsak az információért kapcsolják be a híradót, hanem ez egyféle szórakozás, kikapcsolódás is a számukra.

2)    A valóság torzítása a média által

A média által közvetített kép többféle okból el szokott térni a valóságtól:

○    A hírek nem reprezentatívak

Mint látni fogjuk, az emberek nem mindenre egyformán kíváncsiak; különösen a negatív hírek jobban érdeklik őket a pozitívaknál; a média pedig igyekszik kiszolgálni ezt az igényt, több rossz hírt mutat be, mint jót – ami miatt a világ rosszabbnak, erőszakosabbnak tűnhet a valóságosnál.

○    A média elfogultsága

A politikai pártok, különféle érdekcsoportok gyakran a médián keresztül igyekeznek manipulálni az embereket, a dolgokat a saját érdekeiknek megfelelően állítják be, a híreket a saját szájuk íze szerint tálalják.

(Ezért is fontos a független média, mely a hatalommal való visszaélés megakadályozásának fontos eszköze.)

○    A szerkesztők hatalma

Az, hogy a hírekben mit, milyen terjedelemben, milyen sorrendben mutatnak be, miképp kommentálják azokat, jelentősen befolyásolja azok érzékelését. Egyáltalán nem mindegy tehát, hogy mit hogyan ír meg az újság, hogyan mutat be a tévé.

3)    A média nemcsak beszámol, hanem alakítja is a történéseket, az embereket, a társadalmat

Mi mindenre van hatással a média?

○    A véleményekre

Mert gyakran nem csak a tényeket kapjuk, hanem azt is elmondják, érzékeltetik, hogy mit gondoljunk róluk.

○    A közhangulatra

Különösen, amikor hisztériát keltenek, uszítanak.

○    A történésekre

Nyilván a vélemények, a közhangulat az emberek viselkedését is befolyásolja. Újabban a közösségi média egészen új, és hatékony eszközt teremtett az önszerveződésre, gondoljunk csak a flashmob-okra, vagy az arab tavaszra – ám az internet, a Facebook a tömegek kifinomult manipulációjának is gyakori színtere.

○    A divat alakítása

Mondjuk azáltal, hogy milyen ruhákat viselnek a képernyőn megjelenők, milyen zenéket hallunk a hangszórókból, stb…

○    Példaállítás

Az, hogy kiket, milyen embereket látunk a tévében, arra is hatással van, hogy milyenek szeretnénk lenni mi magunk. Egy fiatalra például nagy hatással lehetnek a popsztárok, a menő rapperek, maga is hasonló karrierről kezdhet álmodni. Hasonlóan a média, a reklámok által közvetített szépségideál is jelentősen befolyásolhatja az emberek öltözködését – de egyben az önértékelésüket, önbizalmukat is.

○    A kereslet befolyásolása

Kiváltképp a reklámok által.

* * *

Látható tehát, hogy…

Ami a médiában megjelenik, azt gyakran politikai, üzleti célok befolyásolják, a média gyakran a célzatos manipuláció eszköze.

1.2. Szórakoztatóipar

Néhány tipikus régebbi és újabb keletű jellemzője:

1)    Szenzációhajhászás

(Ez általában a médiára is jellemző, nemcsak a szórakoztatóiparra.)

○    Nagyotmondás, sokkolás

Ezzel könnyű (volt) figyelemre szert tenni, kitűnni a tömegből, gondoljunk pl. Madonna kihívó szexualitására, vagy egyes heavy metal bandák, pl. a Kiss, kinézetére, viselkedésére. Sokaknak az ilyesmi persze megbotránkoztató – akik azonban csinálják, ezt nem nagyon bánják, hiszen a cél elsősorban az, hogy feltűnést keltsenek, beszéljenek róluk.

A gond csak annyi, hogy mára lényegében már nem maradt olyan, amit ne látott volna a közönség, az ingerküszöb annyira magasra tolódott, hogy azt ilyen módon lényegében már nem lehet átlépni.

Nagyokat mondani egyébként mások is szoktak, nemcsak a művészek; mondjuk amikor Elon Musk üzletember kijelenti, hogy 100 év múlva 1000000 ember él majd a Marson, vagy gondoljunk a politikusok hangzatos választási ígéreteire.

○    Hype

Vagyis, amikor inkább a sajtó fújja fel a dolgot, és nem annyira az interjúalany.

2)    Az alkotások minél könnyebben fogyaszthatóvá tétele

Ez a szórakoztatóipar egy újabb keletű fejleménye, az eladhatóság érdekében. Jellemző például a tömegeket megcélzó mozifilmekben a látvány felértékelődése a tartalommal szemben; az, hogy a videojátékokat könnyebb végigjátszani, könnyű sikerélményt adnak; valamint a televíziós kvízjátékok visszaszorulása, illetve lecserélése különféle felületes, testi ügyességet, erőt, kitartást kívánó és gyakran meglehetősen megalázó vetélkedőkre.

3)    A kockázatvállalási hajlandóság csökkenése

Megint csak újabban, a filmesek, legalábbis, ami a nagy, drága produkciókat illeti, inkább biztosra mennek, nem kockáztatnak, nem kísérleteznek, hanem bevált receptekben, folytatásokban gondolkoznak, a Die Hard 5-től a Csillagok Háborúja x-ig. (Illetve említhetjük itt a TV sorozatokat is.)

4)    Profitorientáltság, a kereslet kielégítése

Vagyis, hogy a szórakoztatóipar (és nem kis részben a média is), azt adja az embereknek, amit azok szeretnének. Lásd ehhez az ‘Ár és érték’ témában, hogy a piac nem törekszik művelni a népet.

5)    A média – és a szenzációkeltők, celebek szimbiózisa

Ezek ketten ugyanis kölcsönösen jól járnak egymással: a médiának van mit mutogatnia, a szenzációkeltőket, celebeket meg van, aki mutogatja. (Ehhez jönnek még a nézők, akiknek van mit néznie, van min ámulnia.)

A celebekről bővebben lásd ‘Az alkotások megítélésének tényezői’ témában.

2.    A művészet modern tendenciái

1)    A művészet szabályainak lazulása, az esztétika modernizálódása

Nem is olyan régen még sokkal szűkebb keretek között mozgott a művészet: gyakorlatilag nem létezett könnyűzene, nem voltak impresszionista festmények, nem volt szabad vers, nem is beszélve a különféle absztrakt műfajokról – vagy ha valaki ilyesmivel próbálkozott, arra ferde szemmel néztek. Mára a helyzet megváltozott, a művészetben gyakorlatilag mindent szabad, mindent ki is próbáltak már. Lásd ehhez az ‘Alkotás’ témában a műfajok korlátozott számát.

2)    Az alkotók sokasága, az eszközök elérhetősége

Régebben, ha az emberek alkottak is, ahhoz kevésbé voltak meg az eszközeik, és kevésbé állt módjukban az alkotásaikat közzétenni. Ma többen is próbálkoznak az alkotással ß, másrészt az alkotás eszközei is könnyen hozzáférhetőek, a festőeszközöktől a számítógépekig, illetve aki szeretne, könnyen talál magának tananyagot, tanfolyamokat is; valamint az internet segítségével könnyen el is tudják juttatni a műveiket a közönséghez az alkotók.

3)    Ellentétes tendenciák a szórakoztatóiparban és a magas kultúrában $

Mint fentebb láttuk, a szórakoztatóiparban a tartalom minél egyszerűbben fogyaszthatóvá tétele zajlik, illetve a tartalomgyártók próbálnak kevésbé kockáztatni, inkább maradnak a bevált recepteknél.

A magas kultúrában ezzel szemben az egyre elvontabbá válás, a közönségtől való eltávolodás figyelhető meg, miközben az alkotók minden áron valami újat próbálnak mutatni. Vegyük, mondjuk, amikor valaki a saját vérével fest, vagy amikor egy „zene” tiszta csendből áll. ß (@@Példák még? Mondjuk olyan zenék, amik csak különféle zajokból állnak.)

4)    Lélektelen alkotások

Manapság is születnek jó dolgok, de mellettük elég sok lélektelen, fantáziátlan filmet, zenét, épület is legyártanak.

3.    Különféle tehetségek ß

A különféle tehetséggel megáldott emberek különböző sajátosságokkal bírnak. (@@Ez itt egy elég hiányos, ad hoc lista, szóval nyugodtan hozzá lehet szólni.)

●   Írók

●   Zenészek

●   Festők

●   Színészek

●   Tudósok

4.    A művek tartalma

1)    Mikre vevők az emberek?

Bizonyos témákra fogékonyabb a közönség:

○    Politika

Amely mindenkit érint.

○    Bulvár

Különösen, ami a szexet, illetve a celebek ügyeit illeti.

○    Negatív hírek

Úgy is, mint az erőszakról, bűnözésről, háborúkról, balesetekről, emberek halálhíréről szóló tudósítások. (Közben meg sokan panaszkodnak, hogy a hírek csupa ilyenekkel vannak tele – holott a szerkesztők csak kielégítik a közönség az ez irányú igényeit.)

No és persze minden kategórián belül kelendőbb, ami nem mindennapi, ami szenzációszámba megy.

○    Ami enyhülést nyújt az ember problémáira

Mindenkinek megvan a maga gondja, baja, fájdalma, és természetes, hogy keresi a megoldást, az enyhülést; nem csoda tehát, ha odafigyel a TV doktorra; érdeklődéssel olvas olyan regényeket, melyek hasonló problémákkal küzdő emberekről szólnak; vagy hallgat olyan zenéket, melyek vigaszt nyújtanak a lelkének.

○    Megerősítés

Az ember szeret abban a tudatban lenni, hogy jól gondolja, amit gondol, jól csinálja, amit csinál – örömmel fogadja tehát a saját vélekedését, tetteit megerősítő véleményeket, kommentárokat.

Lásd ‘A megismerés buktatói’ témában a megismerés konzervativizmusáról, a megerősítés kereséséről írtakat.

2)    Az alkotó és az olvasó, néző megjelenése a művekben

○    Az alkotó megjelenése

Sok alkotó a saját élményeit, problémáit dolgozza fel a műveiben, legyenek azok festmények, szobrok vagy írások, személyisége kivetül ezekben – sőt az író gyakran szereplőként is megjelenik az írásokban, filmekben. (Nem feltétlenül nevesítve, hanem burkoltan: rá lehet érezni, hogy az adott karakter az írót testesíti meg.) Példaként gondoljunk Tolkien Hobbitjaira vagy Woody Allen karaktereire. (@@Más példák?) Ezek a figurák, a velük történtek igen hitelesek tudnak lenni, hiszen az alkotó saját érzéseiből, élményeiből táplálkoznak.

○    Az olvasó, néző megjelenése

Az emberek szeretik, ha azonosulni tudnak a szereplőkkel, illetve ha magukra ismerhetnek bennünk, a gondjaikban, a harcukban, ha látnak egy példát maguk előtt, hogy lám, ő is hasonló cipőben jár – ami enyhülést, megerősítést tud nyújtani a számukra.

3)    Az emberek szeretik az igazságosságot

Ha már az élet gyakran igazságtalan, szívesen vesszük, ha legalább a moziban mindenki az kapja, ami jár. Ezért is annyira gyakori a happy end.

Ezen kívül sokan szeretik még az egyszerű felállást is, ha a dolgok feketék és fehérek, a gonoszok gonoszok, a jók meg jók, amikor könnyű ítélet mondani, kiválasztani, hogy kinek drukkoljunk.

5.    Egyebek

1)    Divat

Divathullámok sok mindenben vannak: az öltözködésben természetesen, de vannak divattémák a könyvekben, filmekben (mint például a zombik és vámpírok voltak egy időben), illetve vannak aktuálisan divatos műfajok, vegyük csak a zenei ízlés változását a XX. század folyamán.

2)    A művészet részekre esése

A művészet több szempontból sem egységes.

○    Magának a művészetnek a tagolódása

○    Az alkotók, előadók szakosodása

○    A befogadók ízlése

3)    Mémek

A mémek a kultúrában terjedő különféle információk: viccek, dallamok, technológiák, stb… Ennek a terjedésnek a folyamata több szempontból hasonlít a génekére, a mémek ugyanis a génekhez hasonlóan replikálódnak, mutálódnak, versengenek egymással. Maga a mém elnevezés is a génekhez való hasonlóságra utal.

4)    Műhamisítás