Egyvilág - Fórum

[ Frissítve 2021.11.11-én. A fontosabb változások szögletes zárójelben. ]

Régen elemeztem a gazdaságot, most azonban a felgyorsult infláció, az emelkedő kamatok, Matolcsy és Varga csörtéi, valamint a közelgő választások közepette, azt hiszem, ráfér némi átlátható magyarázat arra, hogy mi folyik a magyar gazdaságban. Nos, röviden a következő:

● Infláció

Melynek több oka is van, egyebek mellett a gyenge forint, a korábbi monetáris lazaság és a még mindig alacsony kamatok, a lezárások feloldásával megugró kereslet, az emberek leszokása a munkáról, a gyenge termés – és világgazdasági problémák, mint a szállítmányozás döcögése és az elszálló energiaárak.

Akármiért is emelkednek azonban az árak, az infláció fáj a népnek – a nép pillanatnyi közérzeténél pedig nincs fontosabb abban, hogy hova ikszel majd jövőre.

● Választási osztogatás

Orbán ezért osztogatni akar, és nagy lendülettel osztogat is. (SZJA visszatérítés és mentesség, minimálbér-emelés, megelőlegezett EU pályázatok, stb… Most ugyanis nem csak az infláció, hanem a többi közelmúltbeli fiaskói és az ellenzéki együttműködés miatt is rezeg a léc, így különösen nem drága semmi sem.) Az egyébként is gyorsan emelkedő árak közepette azonban osztogatni sem olyan könnyű, mert az emberek elkezdik majd költeni a plusz pénzt, ami még tovább tolja fel az árakat. Mit tehet akkor szegény miniszterelnök?

● Emelkedő kamatok

Szól Matolcsynak, hogy lesz szíves behúzni a monetáris féket, emelni a kamatokat. Ez sem túl kellemes, sem a bankoknak, akik drágábban jutnak forráshoz, sem az államnak, akinek megnőnek a kamatkiadásai, sem a vállalatoknak, akiknek a megnövekedett nyersanyagárak mellett még ezt is ki kell nyögniük – de legfőképp a népnek, már megint, mert az emberek is drágábban jutnak hitelhez, nőnek törlesztőik. Orbán szerint azonban még mindig inkább ez, csak hogy a nép úgy érezhesse, hogy az ő kezéből kapja, amit még kap.

Matolcsy közben nem túl boldog, részben, hogy eltiltják kedvenc játékszerétől, az alacsony kamatoktól, részben meg attól, hogy neki kell elvinnie a balhét a nép szemében. Be is szólogat Vargának, állampapírt is kevesebbet vesz, illetve visszafogja a kamatemelést, de azért azzal ő is tisztában van, hogy a saját pozíciója is Orbántól és a Fidesz választási szereplésétől függ.

Egyelőre foganatja se sok volt a kamatemelésnek, az árak szárnyalnak, a forint csöppet sem – és kérdéses is, hogy mennyire lehet ilyen körülmények közt hatással lenni ezekre, tekintve az infláció összetett okait és a nemzetközi bizonytalanságot.

● Az EU-s pénzek megakadása és a gigahitel

Mely előbbi valószínűleg váratlanul érhette nagyjainkat, merthogy korábban ilyen még nem volt. (Kétségkívül politikai okokból – és a melegellenes pedofiltörvény csak az egyik tényezője ennek, Orbán évtizedes kerékkötése és kellemetlenkedése közepette.) Fel is kellett venni helyette egy gigahitelt a piacról, hogy ingyen lehessen osztogatni a napelemet. Mindenesetre érdekes lesz figyelni, hogy végül megjön-e az EU-s pénz, ki miben enged.

Tényleg, emlékszik még valaki az államadósság elleni harcra? Amihez néhány palimadár még a saját pénzéből is utalt? És csak, hogy nehogy azt higgyük: a most elfolyó pénzeket nem Orbán varázsolja, és sem az ország gazdasági teljesítménye nem indokolja, ami biztos, hogy nem jobb, mint a járvány előtt volt, sem a józan gazdaságpolitika, láttuk az inflációt. Ezt a pénzt, már megint, az unokáitoktól veszi el Orbán, és azért adja nektek, hogy cserébe ti megszavazzátok. Ti pedig örömmel fogadjátok. (Biztos én is örömmel fogadnám.) Ilyen a politika és ilyenek az emberek.

Közben meg ezek a semmire sem jó rendezvények, súlyos tízmilliárdokért, mint az Eucharisztikus Konferencia meg a vadászati kiállítás… Időnként még mindig ámulok kicsit, hogy mennyi pénz van itt, „arra, ami tényleg kell”. (Varga közben biztos csóválja a fejét, de ő csak egy technokrata, akinek Orbán adja ki a kötelezőt. De legalább, a NER mércéhez képest, celebek és zenészek továbbra is fillérekért kaphatók . Ja meg, hogy a múltkorában háborogtam az Úrturistákon, annak a pénznek az elégetésén: nos, ők legalább a sajátjukat égetik.)

(Megjegyzem ez a mostani infláció kismiska ahhoz képest, ami akkor lesz, amikor igazán beüt majd a klímaváltozás, ha mást nem is nézünk csak azt, hogy egyre nehezebb lesz megtermelni 8 milliárd ember élelmiszerét… Nem is véletlenül veszi Bill Gates is a termőföldet.)

[ Frissítve 2021.11.11-én. A fontosabb változások szögletes zárójelben. ]

Vége van a nyárnak, és ahogy lassan 40 foknál hűvösebb szelek járnak, a klímakatasztrófa képe is hátrébb lép kettőt az emberek agyában – egészen jövő nyárig, amikor majd hármat előre. Ez ügyben ugyanúgy megfigyelhető, hogy mennyit számít a pillanatnyi közérzet, hogy mit érzünk közvetlenül a bőrünkön, mint a politikában. (Lásd majd alább a választási osztogatást.) Valójában azonban semmi nem lett jobb, nem lettek kevésbé aktuálisak a gondolatok sem, melyek időközben merültek fel bennem.

Mi itt a déli végeken egy meglehetősen forgalmas légi útvonal alatt lakunk, a járvány előtt könnyen meg lehetett számolni 10-20 repülőt is egyszerre a levegőben. Aztán, ahogy beütöttek a lezárások, hirtelen gyakorlatilag az összes lekopott az égről – és meg kell, hogy mondjam, én speciel fellélegeztem ettől. (Persze én könnyen lélegzek, hisz egyébként sem ülök rajtuk – na meg persze szegény turizmus, és mindenki, aki abból él.) Mostanra viszont, ha nem is teljesen, de olyan 70%-ban visszaállt a forgalom. És ez baj, nem a rajta ülőknek, hanem a világnak, jól tükrözi, ahogy elherdáltunk egy újabb lehetőséget, hogy továbbra sem számít semmi, csak az itt és a most.

Mert hogy áll hozzá majdhogynem mindenki, de főleg az üzleti réteg? Úgy, hogy utánam az özönvíz. Hogy az én életemben még majdcsak kitart valamennyire, csak az én kicsi karrieremet még végig tudjam tolni valahogy, és hogy addig is ki tudjam sajtolni a világból magamnak, amit még lehet. Ami a saját, egyéni szempontjukból teljesen racionális is egyébként – közösségi szinten viszont kollektív öngyilkosság, nem más, mint a valóságba átültetett és globálissá nagyított híres fogolydilemma, melyről régóta világosan tudni, hogyan taszít mindenkit romlásba. Mert valóban, mit is tehet bárki egymaga? Mert ha mindenki habzsol, majd hülye leszek én kimaradni az utolsó vacsorából. És ezt nevezik egyesek értelmes fajnak.

[ Sok, a környezetvédelem iránt egyébként elkötelezett ember is utazik, ül fel a repülőre, azzal a jogos kifogással, hogy ha ő egyedül maradna a fenekén, attól semmi nem változna. Ez igaz is, mindenkinek ott kellene maradnia. Így viszont, hogy senki sincs, aki egy ilyen váltást koordináljon, azok is maradnak a régiben, akik hajlandóak lennének változtatni – ha látnák, hogy más is megteszi. És akkor még nem beszéltünk annak a még több embernek a megneveléséről, akik kevésbé belátóak. ]

Nyilván, akik a megélhetésért küzdenek, azok kevésbé érdemlik meg a kárhoztatást, bár jellemzően ők is sok mindent megvesznek, amire valójában nincs szükségük. (Illetve megvetetik velük a csábító reklámokkal, hogy költsd is el, amit megkerestél – sőt költsd el azt is, amit majd csak ezután fogsz megkeresni, tessék, itt egy jó kis fogyasztói hitel, jó olcsón, mert attól pörög a gazdaság, és gazdagszik tovább a gazdag.)

Illetve, amit sokan észre sem vesznek, hogy fordítva ülnek a lovon. Mit jelent ez? Azt, hogy alapvetően nem azért dolgoznak sokat, mert szükségük van valamire, és ahhoz meg akarják szerezni a pénzt. Hanem azért, mert „ez az élet rendje”, egyfelől a köztudatban az van, hogy az a normális, ha valaki reggeltől estig dolgozik és pénzt keres, az a menő, ha valaki karriert csinál – akkor is, ha emiatt semmi másra nem marad ideje, mindenhova rohannia kell, mindent úgy kell bepréselnie a szabad perceibe, folyamatosan fáradt és leterhelt. Másfelől a rendszer is erre van beállítva, részint ahogy elköltteti a pénzt az emberekkel, részint, hogy a legtöbb állás teljes munkaidős, választása sem igazán van annak, aki lassítani szeretne, tömegesen legalábbis ezt most nem tehetnék meg.

És akkor jön, hogy ha már így megszenvedtem, akkor lássuk, mire verjem el, veszek egy új telót (pedig a tavalyit sem használom ki), ruhát, cipőt, (amikkel egyébként is tele a szekrény), mindenféle csecsebecsét (amiket úgysem lesz időm kiélvezni), na meg lesz tíz napom a nyáron, amikor felülök a repülőre, és eldorbézolok mindent, amire egész évben nem volt lehetőségem. (Továbbá egyéb fájdalmaimat is, ha meg nem is gyógyítja, de hátha egy időre kicsit feledteti majd pár új cucc.) Ezzel pedig tovább erősítem a rendszert, mert azért kell majd sok embernek sokat dolgoznia, hogy megtermeljék, amit megveszek. Egy ördögi kör ez, ami azzal együtt még működhetne, hogy az embereket felőrli – most azonban már a világot túrja szét. Ennek ellenére alig várták a pénzügyminiszterek, a politikusok, meg ezzel a beállítottsággal majdnem mindenki, hogy a repülők újra összefirkálhassák az eget a fejem felett.

A lelke mélyén tudja is ezt mindenki, aki egy kicsit is értelmes, egy részüknek azonban utána az özönvíz, másoknál a mindennapi leterheltség jótékonyan leárnyékolja az efféle aggodalmakat is, megint mások meg képesek elrakni a fülük mögé a kispolcra, ügyesen gyakorolva az egyébként nem haszontalan „duplagondolt” (double think). (Utóbbihoz egyébként nem is kell világkatasztrófa, elég megenni egy szelet húst, és nem gondolni rá, hogy egy érző lényt trancsíroztak fel érte.)

Reménytelen is, nem igaz? Akkor inkább tényleg szipkázzuk ki a világból, amit még lehet, oszt csókólom? Mit lehetne tenni?

Nos, először is, azt hiába várjuk, hogy felülről érkezzen a megoldás. Miért? Azért, mert a felül lévők a jelenlegi rendszer haszonélvezői, és ezért nem nagyon akarnak változtatni rajta. Figyeljük meg, hogy lényegi lassítást és a rendszer szükséges gyökeres átalakítását komoly helyen még csak tervezni sem tervez senki. Vannak ezek a légvárak a 1,5 fokkal, meg a CO2 kibocsátás csökkenésével, de ezeket egyfelől (Gambián kívül) senki nem veszi komolyan, másfelől meg szerintem tudják is, csak nem akarják tudni, hogy alapvető változtatások nélkül ez így eleve reménytelen. (Miközben a csapból is a szokásos mekkorát nőtt a GDP folyik – illetve mellette csörgedezik még egy kicsi abból is, hogy majd hogyan próbálunk alkalmazkodni a felperzselt Földhöz.) Legfőbb ideje volna legalább a terveket kidolgozni arra nézve, hogy hogyan kellene átszervezni a gazdaságot úgy, hogy kevesebbet termeljünk, dolgozzunk és fogyasszunk – de azért mindenkinek meglegyen, ami szükséges.

Hát akkor? Alulról. Amit mondani szoktam: az emberek fejében kellene elkezdeni alapozni, de sürgősen, megmutatni nekik, hogy másképp is lehet, másmilyen is lehetne úgy a rendszer, mint az életük, hogy a kevesebb fogyasztás nem jelent szükségszerűen kevesebb boldogságot, és hogy mi minden másban is örömöt lehet lelni, mint a vásárlásban. (Művelődés, társasági élet, művészkedés és kertészkedés, túrázás és biciklizés, az otthonunk és az utca rendbe rakása, hogy csak egy párat említsek.) És minderre volna végre idő is, azért, mert egyúttal dolgozni is kevesebbet kellene, kipihentebbek és nyugodtabbak lehetnétek. (Nem árt hozzátenni, hogy elsősorban nem azoknak kellene szerényebbre venni a fogyasztást, akiknek most is kevés jut.)

Mennyivel kellene kevesebbet dolgozni? Nos, én, a kétségkívül szigorú saccometriai módszereimmel úgy becsülöm, hogy egy tökéletes világban elég volna heti két nap (formális) munka. A tökéletes világot úgy értem, hogy mindenki csak annyit fogyasztana, amennyire szüksége van, azon kívül pedig hirtelen mindenki megjavulna, és nem volna rengeteg erőforrás elpazarolva az emberi tökéletlenség miatt: nem kellenének többé hadseregek, kémek és kémelhárítók, rendőrség, zárak és börtönök, és így tovább. Igen, jól mondjátok, ilyen nincs, az emberek gyarlók és sosem lesznek tökéletesek. Nos, ez igaz, legyen akkor három és fél nap, úgy, hogy tökéletlenek vagyunk, de maihoz képest azért valamivel jobbak, (mert ma is vannak élhetőbb társadalmak), és legyen, a feltétlen szükségesnél is lehet többet fogyasztani valamivel. Mert velem lehet tárgyalni.

[ Tegyük hozzá, azért a szabadidejében is tehetne hasznos dolgokat az ember, rendbe tehetné az udvart, az utcát, tanítgathatná a gyerekét, vezethetne szakkört, stb… Ezért is írtam az előbb, hogy „formális” munka. ]

Közben a rendszert is át kellene alakítani. Kiterjeszteni a részidős munkavégzést, (a most egy ember által betöltött pozíciók időbeli feldarabolásával is, tehát pl. hétfőtől szerda délig egyvalaki, utána másvalaki végezné ugyanazt a feladatot), nem utolsósorban pedig tartósabb cikkeket kellene gyártani, kiépíteni illetve felturbózni a szervízrendszert, hogy valóban lehessen és megérje megjavíttatni az elromlott dolgokat. Ehhez mondanám el, hogy nálunk például használt, kidobott és megjavított TV van már majdnem a plafonon is, mert jóapám összeszedi és kijavítja őket – és ehhez nincs szüksége laboratóriumra, nem szokott nagy bajuk lenni. De teljesen működőképes, jó állapotú, néhány éves műszaki cikkeket is harmad áron meg lehet venni itt Pesten is. Én pl. most vettem így monitort, laptopot és egy fényképezőt. Ezen a téren némi fáziskéséssel sokkal olcsóbban megoldható az élet.

Más megoldás pedig nincs. Hiába írja alá háromhavonta hatezer tudós, hogy most már aztán tényleg tenni kellene valamit. Hiába erőlködik az EU is a fülpiszkálókkal meg a telefontöltőkkel, amikor minden más megy. (Bár legalább valamit megpróbál tenni.) Hiába akarja megemelni az energiahordozók adóját, és hiába vegzálják az olajvállalatokat, mert amikor ennek a hatása eléri a fogyasztót, az csak a rezsicsökkentős autokratákat erősíti majd. Valamint, ha az EU-ban értékelhető mennyiségű elektromos autó is kering majd, attól Afrikában meg Indiában még el lesz füstölve a benzin. (Meg úgy általában a zöld technológiák fele is csak greenwashing.) A világot le kell lassítani és punktum, addig mindenféleképpen, ameddig nem lehet fenntartható módon pörögni.

(Azt ugye tudjuk, hogy az EU alapjában egy balos képződmény, a baloldaliság pedig együtt jár több-kevesebb idealizmussal – mely a zöld indíttatásokat is magába foglalja. Az idealizmus viszont gyakran párosul gyakorlatiatlansággal. A gyakorlatiasság inkább a jobboldaliakra jellemző. Most pedig vegyük észre, hogy a klímaváltozás problémája egy tipikusan olyan probléma, mely egyszerre követelné meg a távolabbra tekintő idealizmust és a megoldáshoz szükséges gyakorlatiasságot. Az egyik baj a sok közül, hogy ez a kettő ritkán jár együtt – a mai polarizált légkörben meg még ritkábban.)

(Hogy a világot le kell lassítani… Pontosabban le kellene lassítani – merthogy attól tartok, ezt a mostani rendszert nem lehet már megállítani, össze kell, hogy törjön-dőljön, anélkül lényegi változásokat remélni sem lehet. Elképesztő továbbá, ahogy semmi 30 év alatt jutottunk el idáig, a mennyország kapujától a pokol tornácáig, már hogy amikor 90 környékén kitört a demokrácia, győzött a kapitalizmus, azt hittük, elérkezett az örök aranykor. Ehhez képest, tessék. Borzasztó szerencsés voltam magam is, hogy akkoriban lehettem fiatal – és szegény mostaniak.)

[ Illetve az én szempontomból még annyiból is „szerencsésnek” mondható a helyzet, hogy én ezzel a telhetetlen, törtető rendszerrel akkor sem volnék kibékülve, akkor sem találnám benne a helyem, ha történetesen nem tenné tönkre a világot. Így viszont még egy oldalról indokoltnak és erényesnek találhatom a hozzáállásomat és kívülmaradásomat. ]

(Figyelemreméltó aztán, ahogy abban a tekintetben is viszi tovább a lendület az embereket, ahogy a jövőre készülnek: szülik a gyerekeket, beíratják őket az iskolába, tanulnak jogásznak, mérnöknek, közgazdásznak – mintha mi se történne éppen. Nem mondom, biztos kell is majd ez-az, orvos meg katona például mindenképp, csak ahogy a zenekar játszik tovább…)

(Meg még egy, ha már a mánál és a tegnapnál tartunk: a generációs ellentétek a klímaprobléma kapcsán, ahogy elő-előkerül a mostani idős generáció részéről, hogy bezzeg annak idején nem szemeteltek, nem pazaroltak annyit, megjavíttatták, ami elromlott, környezetbarátabban éltek. Másfelől a fiatalabb generáció részéről a vád, hogy ezt a mostani világot azért mégiscsak a korábbi generációk gurították össze, tették olyanná, amilyen. Nos, erről az a véleményem, hogy alapból senki sem jobb a többinél: a régiek sem azért nem habzsoltak, mintha bölcsebbek lettek volna, hanem mert nem volt mit – és a mostaniak sem lettek volna felelősségteljesebbek, ha korábban születnek. Az viszont tény, hogy a korábban születettek szerencsésnek mondhatják magukat, hogy nekik adatott meg, hogy felélhessék a jövőt. Még mindig ezt teszi majd’ mindenki, a fiatalabbak is.)

Mindenesetre, ha vannak, akik ezt olvassák és hajlandóak volnának változtatni, mondok ehhez egy egyszerűt: ne vegyetek felesleges dolgokat. (Oké, vegyetek kevesebb felesleges dolgot.) Hitelre pedig pláne csak valóban szükséges és hasznos dolgokat vásároljatok. (Mint a lakás vagy az oktatás, vagy valamilyen ésszerű, megtérülő vállalkozás.) Még ha most nem is lehetséges, hogy kevesebbet dolgozzatok, így is nyerhettek vele, mégpedig azt, hogy kevésbé lesztek függő helyzetben, kevésbé lesztek kiszolgáltatva, nyugodtabban élhettek. (És mondom, annyi minden van, amivel pénzköltés nélkül is jól érezhetitek magatokat.)

Megjegyzem, az elcseszett, ész nélkül élénkítő gazdaságpolitika és az infláció ennek is alávág, illetve, ha az emberek elkezdenék tömegesen megfogadni az előbbit, (lehetetlen), az is okozna némi izgalmat Vargának meg Matolcsynak. De ha egyszer mégis, valami csoda folytán eljönne ennek a nagyszerű napja, akkor fel lehetne kérni a közgazdászokat, hogy dolgozzák ki végre a rendszer átalakításának részleteit. A kevesebb fogyasztás – kevesebb munka alapképlet elméletben megáll. A gyakorlatba kellene átültetni, ami nem könnyű – viszont szükséges. Még egyszer, azért, mert máskülönben itt a vége, fuss el véle.

(Az alábbi egy rövidített változat, emlékeztetőül. A teljes változatot ezen a linken találod. A megjelenő oldalon, ahogy áll, a legfelső sorban kattints a címre vagy a doc vagy a pdf linkre.)

(Hozzászólni a szöveg alatt lehet.)

1.    Elvek, szabályok, normák

1.1. Elvek és szabályok

1)    Mire jók ezek?

Miért alkotunk szabályokat, miért élünk szabályok szerint?

○    Megmondják, hogy mit és hogyan tegyünk

Ami, bár korlátok közé szorít bennünket, egyúttal azonban támpontokat is nyújt.

○    Kiszámíthatóság

Ha vannak szabályok, akkor előre tudhatjuk, hogy mi várható az emberektől, hogyan fognak cselekedni, kevesebb meglepetés ér bennünket.

○    Hatékonyabb együttműködés, rend

Mondjuk egy szerződést tekintve, mindkét fél tudhatja, hogy a másik mikor és milyen szolgáltatást fog nyújtani, ehhez képest szervezheti meg a saját tevékenységét, mindketten hatékonyabban tudnak dolgozni. Másfelől, hogy a társadalom szabályok, törvények szerint működik, az rendet teremt, nem kell káoszban élnünk.

○    Konfliktuscsökkentés

A szabályok megszabják az emberek jogait és kötelességeit, miáltal tudni lehet, hogy ki a hibás, ha valami zűr van – ami segít elkerülni a vitákat, konfliktusokat.

Másfelől az igazságszolgáltatás állami kézbe vétele is hatékony eszköz az ellenségeskedés csillapításában, a kölcsönös bosszúk körének megakasztásában.

2)    Az elvek és szabályok – elvek vagy szabályok

Miben különböznek egymástól az elvek és szabályok?

○    Az elvek általánosak – a szabályok konkrétak

○    Az elvek egyszerűek – a szabályok részletesek

„Pacta sunt servenda”, vagyis a szerződéseket teljesíteni kell: ez egy jogelv, igen egyszerű és általános, mindössze három szó, és mindenféle szerződére, körülményre vonatkoztatható.

Persze ahhoz, hogy az elveket a gyakorlatban is alkalmazni lehessen, sok mindent végig kell gondolni, meg kell állapítani, bele kell menni a részletekbe: mi számít egyáltalán szerződésnek, mikor történik szerződésszegés, mit lehet tenni ilyenkor, mentesülhet-e a felelősség alól a szerződést megszegő, stb… Az elveket szabályok konkretizálják, teszik egyértelművé.

* * *

Miért van szükség elvekre és szabályokra is, mi a jó az egyikben és a másikban?

Az elvek, azok általánossága azért jó, mert nem lehet minden helyzetet előre látni; és még ha lehetne is, nem volna könnyű minden helyzetre szabályt alkotni, a rengeteg szabály között eligazodni. Egy-egy elv képes lefedni a különféle élethelyzetek széles körét, és ha nincs az adott szituációra pontosan illeszkedő szabály, az alkalmazó képes az elvvel összhangban intézkedni, a közeli szabályokat megfelelően kiterjeszteni.

A szabályok meg nyilván azért jók, mert egyértelműbbek, könnyebb nekik megfelelni, könnyebb alkalmazni őket, kiszámíthatóbb a hatásuk. Abban, hogy mennyire hagyatkozunk az elvekre, mennyire alkotunk szabályokat, egyensúlyra érdemes törekedni, a szabályozandó terület sajátosságainak megfelelően.

1.2. Normák

Normának a társadalmi szabályokat nevezzük, vagyis olyan előírásokat, melyek az emberek széles körére meghatározzák, hogy milyen helyzetben mit kell tenniük, hogyan kell viselkedniük. Egy normához általában kényszerítő mechanizmus is járul, vagyis a szabályt megsértők valamilyen szankcióra számíthatnak.

Kétféle norma van: a társadalmi normák és a jogszabályok.

Társadalmi norma például, hogy az ember ne piszkálja az orrát nyilvánosan, ne viselkedjen illetlenül; vagy a vérfertőzés tilalma. Az ilyesmit az emberek általában elítélik, rossz szemmel nézik – bár bíróság elé citálni azért nem szokás a vétkezőket. A társadalmi normák tehát olyan informális társadalmi szabályok, melyekhez kényszerítő mechanizmus járul – de jogi, állami kényszer azért nem.

A jogszabály ezzel szemben olyan norma, amelynek a keletkezése az államhoz kötődik, a társadalomban általánosan kötelező, és az érvényesülését az állami szervek szükség esetén kényszerrel biztosítják. Egy példa: „Aki mást megöl, bűntett miatt öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.” (A minősített esetek pedig még többel.)

Az alábbi táblázat a társadalmi normák és a jogszabályok jellemzőit, különbségeit foglalja össze:

Visszatérve a kikényszerítéshez, a vele való fenyegetéshez, ezekre nem feltétlen van szükség: a kötelezettek önkéntesen is követhetik a szabályokat, ha magukévá teszik, internalizálják azokat. Az internalizálás tehát azt jelenti, hogy maguk is úgy tartják helyesnek, a szabály mintegy etikai elvvé válik a számukra.

Néhány megállapítás a társadalmi normák és a jog viszonyáról. Jellemző, hogy a társadalmak fejlődésével a jog egyre inkább átveszi a társadalmi normák szerepét, formalizálva az addigi informális szabályokat; például ahogy egy civilizált társadalomban a vérbosszú helyett már a bíróságok szolgáltatnak igazságot. Láttuk azonban, hogy bizonyos kihágásokat, a kisebb súlyú, de gyakori szabálysértéseket, a társadalmi normák hatékonyan képesek kezelni – érdemes tehát megőrizni őket, kihasználni az erejüket, nem kell arra törekedni, hogy a jog teljesen kiszorítsa azokat.

Már csak azért sem, mert a társadalmi normák gyakran támogatják a jogszabályok érvényesülését, azáltal, hogy általában véve előírják azok követését. (Kultúráról-kultúrára változó mértékben azért: van, ahol inkább a törvények, a rendszer kijátszása a menő.)

2.    Társadalmi normák

Azt már tudjuk, mik a társadalmi normák, és a jogszabályokkal összehasonlítva a főbb jellemzőiket is megismertük. Íme még néhány sajátosságuk:

1)    Dinamika

Miket lehet elmondani a társadalmi normák változásáról?

○    Tartós stabilitás

A társadalmi normák jellemzően hosszú időszakokon keresztül nem nagyon változnak.

○    Hirtelen változás

Amikor viszont változás történik, az gyakran hirtelen és nagymérvű: ezt nevezik normaszakadásnak (norm cascade). Példaként a kínai nők lábának évszázadokon át gyakorolt fájdalmas elkötözését lehet említeni, mellyel aztán a XX. század elején viszonylag gyorsan felhagytak. (@@Jobb magyar szó a normaszakadásra? Más példák?)

2)    Rossz társadalmi normák, szokások

Több szempontból, több mindenkinek is rosszak lehetnek:

○    A gyakorlóiknak

Mint az említett lábkötözés.

○    Társadalmi feszültségeket okozhatnak

Mint a nők elnyomása, sokfelé még ma is; vagy az indiai kasztrendszer.

○    A fejlődés gátját képezhetik ß

Például azáltal, hogy az elnyomott rétegek tehetsége, munkaereje kihasználatlan marad. (@@Meg még?)

○    Ökológiai károk

Mondjuk a cápák nagymérvű pusztítása, ami jelentős részben azért történik, mert a kínaiak szeretnek jeles alkalmakkor levest főzni az uszonyaikból.

A hasonlók egynémelyike lehet, hogy korábban, más körülmények között, kevésbé volt kártékony, például, mert kisebb volt a népesség, kevesebben akartak cápát enni – de akárhogy is, bármennyire is a kultúra részei ezek, ha komoly károkat okoznak, nem kell sajnálni megszabadulni tőlük.

3)    Szokások

Ezek annyiban különböznek a normáktól, hogy jóval kevésbé elvártak, nem kapcsolódik hozzájuk kényszerítő mechanizmus. Egy szokás például, hogy karácsonykor karácsonyfát állítunk: az emberek többnyire így tesznek még ma is – de ha valakinek nincs kedve, azon se nagyon ütközik meg senki. A szokások kevésbé arra hivatottak, hogy rendet tartsanak a társadalomban.

Azonban a szokásoknak, hagyományoknak is van a csoportokat definiáló, összetartó, a különböző csoportokat egymástól elkülönítő ereje; mint ahogyan a karácsony megünneplése is erősíti az emberekben a keresztényi tudatot és összetartozást. Érdemes még kiemelni, hogy ez az értelmetlen, káros szokásokra, normákra is igaz; például a különféle fájdalmas beavatási szertartások, erőfeszítést igénylő követelmények (például a muszlimok szigorú böjtje a ramadán alatt) is erősítik a csoportokat, a csoporthoz tartozás tudatát.

3.    Jog

3.1. A jog jelentése és története

1)    Jelentés

A jog egyfelől jelenthet jogszabályt, melynek a definícióját fentebb láttuk.

A jogszabályoknak két fajtája van: a törvény, (melyet a törvényhozó hatalom hoz létre, ami demokráciában a parlament); valamint a rendelet, (melyet a végrehajtó hatalom ad ki. A rendelet, attól függően, hogy a végrehajtó hatalmon belül kitől származik, lehet kormányrendelet, miniszteri rendelet, önkormányzati rendelet, stb…)

A jog másfelől jogosultságot is jelenthet, azt, hogy valakinek joga van valamihez.

2)    A jog története

Erről csak nagyon röviden: bár korábban is létezett jog (pl. Hammurapi törvényei Mezopotámiában), az első igazán fejlett jogrendszer a római volt. Ez a kontinentális (nem angolszász) jogrendszerek alapja, ezért is oktatják a római jogot a mai napig.

Egy másik fontos lépcsőfok volt a XVIII-XIX. században lezajlott átfogó kodifikáció, melynek során a felvilágosodásnak és a nemzetállamok létrejöttének köszönhetően a kontinentális Európa csaknem minden országában egységes törvénykönyveket hoztak létre. Ekkor jött létre a Code Civil (Napóleon törvénykönyve), illetve a BGB is (Bürgerliches Gesetzbuch, a Német Polgári Törvénykönyv).

3.2. A jogszabályok eredete és legitimációja

Honnan jönnek a jogszabályok, és miért fogadják el őket az emberek „jogosnak”, legitimnek?

1)    Szokások, kultúra

A szokások társadalmi normává ß, azok pedig törvénnyé alakulhatnak. A törvények így eleve bírják a nép jóváhagyását.

Lásd még alább a szokásjogról írtakat.

2)    Legitim hatalom által, legitim módon meghozott szabályok

Vagyis, ha mind a hatalmat, mind a jogszabályalkotás módját jogosnak fogadják el az emberek, akkor az így készült törvényeket, rendeleteket is legitimnek fogják tekinteni; mint például amikor egy demokratikusan választott parlament a jogalkotásra vonatkozó törvényeknek, a házszabálynak megfelelően hoz törvényeket.

3)    Természetjog

Bár az előbb elmondottak adhatnak bizonyos legitimitást a jogszabályoknak, mégis, ameddig emberek alkotják meg őket, addig megmarad a kétely: az ember ugyanis tökéletlen, gyakran a saját érdekei vezérlik, személete, gondolkodása szubjektív, ki van téve a körülmények befolyásának, stb… A történelem során sok emberi törvényről be is bizonyosodott azok tökéletlensége, embertelensége.

Ezért is merült föl, hogy nem lehetne-e az embertől függetlenül létező, általános eszményeket, jogelveket találni, hogy aztán azokra, a természetjogra építve alkothassuk meg a jogrendszereinket, szilárd alapot biztosítva azoknak.

Nem könnyű azonban a természetjogra alapozni.

Mégis, sokan vélik, hogy szükség volna valamire, ami az egyes nemzetek törvényei felett áll. Ezt a törvények felett álló törvényt azonban magunknak kell megalkotnunk: a nemzetközi szerződések és törvénykezés jelenthetnek gyakorlati megoldást a problémára.

3.3. A jog felépítése

1)    Jogrendszerek

Melyek egy-egy ország jogszabályainak összességét jelentik, és attól rendszerek, hogy bennük a jogszabályok összefüggenek egymással, rendszerezett és ellentmondásmentes egységet alkotnak.

Jogrendszer alapvetően kétféle van:

○    Kontinentális jogrendszer

Ami attól kontinentális, hogy Európa kontinentális részén (vagyis nem Angliában) fejlődött ki. Jellemző rá, hogy a bírósági döntések elsősorban a jogszabályokra támaszkodnak, semmint a korábbi bírósági ítéletekre; az hogy a döntéseket a bíró vagy bírók hozzák meg, nincs esküdtszék; valamint a jog felosztása két jogterületre, magánjogra és közjogra.

○    Angolszász jogrendszer

Vagy más néven szokásjog, mivel itt a jogszabályok kevésbé részletesen szabályoznak, a döntések nagyobb mértékben alapulnak precedensekre; van továbbá esküdtszék; és kevésbé jellemző magánjogi-közjogi felosztás. (@@Vagy egyáltalán nem?)

2)    Jogágak

A jogot, jogterületeket szokás kisebb egységekre osztani, melyeket jogágaknak nevezünk. Néhány példa:

●   Polgári jog

Mely mellérendeltségi viszonyban álló személyek vagyoni viszonyait és személyhez fűződő jogait szabályozza.

●   Büntetőjog

Egyrészt meghatározza a büntetendő tényállásokat, hogy mely tettek elkövetése esetén vonják felelősségre az embert – másrészt pedig büntetési tételeket rendel a tényállásokhoz, megszabja a büntetést.

●   Alkotmányjog

Ez a jogág egyebek mellett az állami berendezkedés és az állampolgárság kérdéseit, az alapvető szabadságjogokat szabályozza.

●   Nemzetközi jog

Mely az államok, szuverének, hatalmak egymás közötti viszonyaival, illetve a nemzetközi szervezetek szabályozásával foglalkozik.

●   Egyéb jogágak

A fentieken kívül számos jogág van még: a munkajog, társasági jog, közigazgatási jog, polgári eljárásjog, büntetőeljárás jog, stb…

3.4. A jog nemcsak az igazságot szolgálja

Ius est ars boni et aequi, azaz a jog a jó és méltányos művészete: ez talán a legismertebb jogi maxima, és egyfelől azt akarja kifejezni, hogy a jog igyekszik jó és méltányos lenni, másfelől pedig, hogy ezt nem mindig lehet objektív, mérnöki módon elérni, gyakran kompromisszumokra van szükség, a jogászkodáshoz bizonyos beleérzési képesség, „művészi véna” is elkél.

Azonban korántsem a felek, a jogosult, a sértett érdekei az egyedüli tényezők a jogi eljárásban. Mi minden versenyez velük?

●   Társadalmi rend, közérdek

Amennyiben ezek szembekerülnek a felek, a jogi eset közvetlen szereplőinek érdekeivel, az jelentősen befolyásolhatja az ügy kimenetelét.

●   Különérdekek

Nem ritka, hogy a hatalom birtokosai, a társadalom felső rétegei a saját érdekeik szolgálatába állítják a jogot, a törvényt.

Mindazonáltal demokráciákban is sokan próbálják kijárni, hogy a szabályok nekik kedvezzenek.

●   Alkalmazás

A jogszabályok megalkotása során arra is gondolni kell, hogy azok a gyakorlatban is alkalmazhatóak legyenek – amiért nem ritkán az igazságukból is fel kell adni. Emlékszünk rá, hogy nem lehet mindenre szabályt alkotni, nem lehet minden szóba jöhető tényezőt figyelembe venni, ezért a jogszabályok bizonyos fokig mindig általánosak.

Illetve a jogszabályok alkalmazásának körülményeit, a követendő eljárást sem lehet túlrészletezni – így aztán, hogy e szabályokat mégis kellő hatékonysággal és igazságossággal használni lehessen, jelentős mozgásteret kell biztosítani a jogalkalmazónak: innen a bírók meglehetősen széleskörű lehetősége a mérlegelésre, és a büntetési tételek „lazasága”. (Utóbbiról lásd még alább.)

A megfelelő egyensúly azonban itt is lényeges. A jogszabályok megfogalmazása túl laza sem lehet, különben gumiszabályokat kapunk, melyeket könnyű a különféle különérdekeknek megfelelően nyújtani, nem érvényesül a jogszabályalkotó szándéka, a közjó védelme.

* * *

Végül, még ha az is a cél, akkor is nehéz igazságosan, objektív módon ítélni, azért is, mert nem lehet belelátni az emberek fejébe, például nem lehet tudni, hogy egy bűntett mekkora szenvedést okozott az áldozatnak, vagy hogy a büntetés mennyire fáj majd az elítéltnek. Ez pedig, a fentebb elmondottakkal együtt, teret nyit a szubjektivitásnak, így nem kis részben a bíró személyes mérlegelésén múlik az ítélet, a vádlott sorsa: ius est ars…

4.    Büntetések

A büntetőjogot fentebb viszonylag részletesen tárgyaltam, láthattuk, hogy mennyire szabályozott, formalizált a bűnesetek jogi kezelése. Elhangzott továbbá, hogy a társadalmi normákhoz is tartoznak kikényszerítő mechanizmusok, büntetések – bár ezek informálisak, például amikor az emberek „rossz szemmel néznek” a vétkesre. Ezenkívül bevezetésképpen érdemes még utalni az ‘Agresszió’ témára.

Lássuk, mi fontosat lehet még elmondani a büntetésekről.

4.1. A büntetés céljai

A büntetés többféle célt szolgálhat:

○    Igazságtétel

Hogy az elkövető megkapja, amit megérdemel, és a sértetteknek is igazságot szolgáltassanak, helyreálljon az emberek igazságérzete.

○    Bűnmegelőzés

Egyrészt a leendő elkövetők elrettentésével; másrészt a megbüntetettek átnevelésével, illetve hogy legközelebb kétszer is meggondolják elkövetnek-e valamit; harmadrészt pedig az elkövetők társadalomból való kivonása által.

○    A társadalmi béke és nyugalom fenntartása

Hogy az emberek ne maguk álljanak neki igazságot tenni, amiből csak kölcsönös bosszulkodás fakad; illetve, hogy a bűnmegelőzés révén a népnek ne kelljen állandó félelemben élnie.

4.2. Nehézségek

1)    Az igazságos büntetések kiszabását több minden nehezíti:

○    A jogszabályok viszonylagos általánossága, az ítélkezés szubjektivitása

 Mint elhangzott.

○    Nem lehet az emberek fejébe látni

Melyre már szintén utaltam: nem lehet tudni, hogy egy bűntett mekkora szenvedést okozott; de nem lehet tudni az elkövető tudatállapotát sem, hogy szándékosan tette-e, amit tett; meg azt sem, hogy a kiszabandó büntetés mennyire fáj majd az elítéltnek.

○    A büntetések más neműek, mint a bűnök

Például súlyos testi sértésért is szabadságvesztés jár, nem a „szemet szemért” idejét éljük már. Emiatt is nehezebb olyan büntetést kiszabni, amely a bűntett által okozotthoz hasonló mértékű hátrányt, fájdalmat mér az elkövetőre.

○    A büntetések meg is bélyegeznek

A büntetés következményei nem feltétlenül érnek véget azzal, hogy valaki például leüli, a börtönviseltség, a büntetett előélet, később is megnehezítheti az életét: az emberek továbbra is bűnözőként tekintenek rá, kiközösítik, nehezebben kap munkát, stb… Az elítéltnek így gyakran súlyosabb büntetést kell elszenvednie a szándékoltnál, az igazságosnál, illetve nehezebb visszailleszkednie a társadalomba.

2)    A büntetések nem kívánt következményei, nem célravezető büntetések

○    A tiltott gyümölcs édesebb

○    A börtönben még rosszabbá válhat az elítélt

Leginkább a rossz társaság miatt, de a túl szigorú büntetéstől meg is keseredhet, a társadalom elleni bosszúra ß is megszomjazhat.

○    A társadalomba való visszailleszkedés nehézsége

○    A büntetések nemcsak az elkövetők büntetik

Hanem különösen a hozzátartozókat is: a feleséget, gyerekeket, szülőket.

4.3. A büntetés hatásossága

1)    A büntetés bekövetkezésének valószínűsége fontosabb, mint a súlyossága

Magyarul, az embert jobban visszatartja, például lopástól, ha jó eséllyel elkapják, még ha nem is büntetnék meg túlságosan – ahhoz képest, mintha súlyosabb büntetés volna kilátásban, bár kevésbé valószínű, hogy lebukik.

2)    A túl szigorú büntetések hátulütői

A szigorúbb büntetéseknek alapból nagyobb a visszatartó erejük – de ellenkező irányú hatásaik is vannak:

○    Még rosszabbá válhat az elítélt

Ahogy fentebb írtam.

○    Kisebb hajlandóság a tettek átértékelésére

○    A büntetéseknek fokozatai kell, hogy legyenek

Nem lehet mindenért súlyos büntetést adni, mert akkor az elkövetőnek nem lesz további veszítenivalója, nem lesz mivel sakkban tartani őt – illetve azért sem árt, ha a büntetések arányban állnak az elkövetett bűnökkel, mert így az igazságos.

○    Ha valaki állandóan súlyos büntetéseket kap, hozzászokhat

○    A súlyosan bántalmazott, büntetett gyerekekből sérült, agresszív felnőttek lesznek ß

Illetve az olyanokból, akik agresszív példákat látnak maguk körül – ezeket ismerik, imitálják majd ugyanis.

○    Hatékonyabb a büntetés, ha egyébként jó kapcsolat áll fenn a büntető és megbüntetett között ß

Ezért is érdemes alkalmasint világossá tenni a megbüntetettnek, hogy a büntetésnek nem kell a jó viszony végét jelentenie.

3)    Visszaesők

Szép számmal vannak olyanok, akik a megbüntetésük után újra bűnöznek, a jognak nem sikerül jó útra téríteni őket, visszaesnek.

5.    Szabályok a gyakorlatban

5.1. A szabályok tökéletlensége

Ahogy az eddig elmondottakból is kitűnhet, tökéletlen világunkban a szabályok is tökéletlenek.

●   Szabályok és érdekek

Az érdekek világában élünk, azok gyakran felülkerekednek az elveken, szabályokon; így, ha valaki megsért ugyan valamilyen szabályt, de érdekeket nem, akkor gyakran kevésbé kell félnie a büntetéstől – ellenben érdekeket sértve, akkor is számíthat kellemetlenségekre, ha közben szabályt nem hág át.

●   A jog nemcsak az igazságot szolgálja

Ahogy azt részletesen kifejtettem.

●   Kiskapuk

Vagyis, hogy gyakran megvan a lehetőség kibújni a szabályok alól.

Itt lehet elmondani végül, hogy a törvények szellemének a megvalósulása az, ami fontos.

5.2. Szabályok betartása és megszegése

1)    A szabályokat nem mindig tartják be

Óvatosan építsünk tehát arra, hogy mások majd tiszteletben tartják azokat.

2)    A szabályokat nem mindig tartatják be

Sok esetben a szabály ott van ugyan – csak éppen senki nem fárasztja magát túlságosan azzal, hogy be is tartassa, kikényszerítse őket.

Illetve az sem ritka, hogy a szabályok megalkotói, érvényesítői eleve nem is gondolják, hogy azokat teljesen betartják majd, el sem igazán várják azt.

3)    Mikor lehet megszegni a szabályokat?

Mások és a társadalom érdekében többnyire nem árt, ha akkor is betartjuk azokat, ha nem kell félnünk a büntetéstől. Mikor lehet mégis nyugodtabb szívvel áthágni a szabályokat?

○    Ha súlyosan rossz, embertelen cselekedeteket írnak elő

Mint mások elnyomása, illetve ha nagyfokú boldogtalanságot okoznánk a betartásukkal.

○    Ha nem okoz rosszat a szabályszegés

Mint amikor átmegyünk a piroson, amikor nem jön senki.

○    Ha épp a szabályok megszegésével szolgáljuk azok szellemének érvényesülését

Mondjuk, ha éppen azzal lehet elkerülni egy balesetet, hogy átlépjük a sebességhatárt.

Fontos azonban, hogy ne csak az ürügyet keressük a szabályszegésre; valamint, hogyha valaki más szabályt szeg, az nem indok arra, hogy magunk is így tegyünk, nem mentség rá, ha így tettünk.

4)    Miért jó mégis olyankor is betartani a szabályokat, amikor haszontalannak tűnnek?

○    Rutinná válnak, nem kell mindig mérlegelni

A rutinnak megvannak az előnyei, például, ha olyankor is kiteszem az indexet, amikor nincs ott senki, megszokom a mozdulatot, olyankor is automatikusan működni fog, amikor tényleg szükség van rá.

○    A szabályszegésünk másokat is arra ösztönözhet

Ami nem tesz jót a társadalmi rendnek. (Meg esetenként mi magunknak se.)

○    Mások bosszantásának elkerülése

Az emberek ugyanis általában helytelenítik, ha valaki kilóg a sorból, semmibe veszi a szabályokat.

○    Megbüntetnek

Ezen háborogni pedig nem ér, akkor sem, ha épp nincs értelme a szabálynak: ha az ember úgy dönt, hogy szabályt szeg, akkor számoljon ezzel. Illetve, mint mondani szokták…

A szabály az szabály.

Amellett rendszerint okkal hozták meg őket, előre figyelmeztetnek, hogy mire számítsunk, ha szembe megyünk velük, nemcsak ránk nézve kötelezőek, és betartásuk többnyire, összességében hozzájárul az élhetőbb társadalomhoz – szóval kár méltatlankodni miattuk. (Eltekintve természetesen a valóban súlyosan rossz szabályoktól.)

5.3. A szabályok megváltoztathatóak

A szabályokat emberek hozzák meg, érvényesítik és változtatják meg – azon túl tehát, hogy nem ritkán tökéletlenek, nem mindig tartatják be őket, kőbe vésve sincsenek, meg lehet változtatni őket.

Történhet ez „közös megegyezéssel”, annál is inkább, hiszen láttuk, hogy a szabályokat időnként maguk a szabályalkotók sem gondolják 100%-ig komolyan, illetve gyakran maguk sem tudják előre, hogy pontosan hogyan is volna a legjobb – érdemes lehet tehát „tárgyalni” róluk.

No és természetesen van, amikor a szabályalkotók önkényesen, egyoldalúan változtatják meg a szabályokat, általában önérdekből.

Akárhogy is, a szabályok túl gyakori változtatgatása nem tesz jót: betartani is nehezebb őket, illetve az általános körülmények stabilitása is romlik – ami pedig fontos volna a közöttük élőknek, működőknek.