[ Frissítve 2021.11.11-én. A fontosabb változások szögletes zárójelben. ]
Mely nem az igazi, de mégiscsak az első valamirevaló kezdeményezése az ellenzéknek már több mint egy évtizede.
Mi volna az igazi? Természetesen az, ha össze tudnának olvadni legfeljebb két-három nagy párttá – mert e nélkül elkerülhetetlenül megosztottak maradnak, és eleve ezzel sok szavazatot veszítenek. Bár ne kellene tudnom megérteni azokat, akiknek hozzám hasonlóan elveszi a kedvét a közvélemény-kutatásokban a Fidesz tornya mellette megjelenő tizenkettő pici pöcök. De a saját kicsi királyságát senki sem akarja feladni továbbra sem. (Bár ez ritkán volt másképp, kevés ország egyesült, kevés birodalom létesült háború nélkül a történelem folyamán.)
Sajnos már most kiviláglott, hogy ez a koalíció is hajlamos varrás mentén repedni, például, ahogy a második előválasztási vitában egymásnak ment Márki és Dobrev, illetve ahogy az azt megelőző machinációk során nem a legtisztességesebb eszközök is előkerültek. Pedig az első forduló még eléggé más volt, azt mondtam magamnak, végre most megmutatták, hogyan kellene kinéznie a politikának, ahogy értelmes emberek, lényegi kérdésekről, kulturáltan beszélgettek. Meg hogy milyen kár, hogy az ellenzék ellenzékéből alig látta ezt valaki. Mekkora kontrasztot mutatott ez a kormánypárti csapokból megállás nélkül folyó sorosozós-migráncsozós-demagóg néphülyítéssel! (Na ennél azért a második forduló is lényegesen jobb volt.) Bár eleve meglehetősen tudathasadásos is ez az egész versengés: tudva levő ugyanis, hogy túlzottan nem különbözhetnek össze, még csak a véleményük sem térhet el túlzottan egymástól, mert azzal a koalíció életképességét kérdőjeleznék meg.
(Egyébként, ha igaz, amiket a DK machinálásairól hallottunk, akkor abban is Gyurcsány megszűnni nem akaró politikai ambíciói mutatkoznak meg. Azt már kénytelen volt belátni, hogy direkt módon, a saját arcával nem nyerhet, kitalálta hát a feleségét – ami, szóval, nem egy nagy álca. És lehet, hogy annak idején tényleg azért mondta, hogy elkxrtuk, mert őszintén szerette volna kijavítani a hibáját – attól azonban az még sajnos tény, hogy elkxrták – meg az is, hogy azóta a Fidesz számára majdnem olyan jó mumusnak, mint Sxros. Rég le kellett volna lépnie a színről, és nyugodtan élveznie valami csendes helyen a kiprivatizált vagyonát. Bár tegyük hozzá szomorúan, az is igaz, hogy nem igazán volt még egy akkora politikus sem az ellenzéki oldalon, mint ő.)
Eddig, mert most hirtelen mintha lenne valami hasonló: Márki-Zay. Aki, mint korábban a hódmezővásárhelyi győzelmével, most is alaposan meglepte a Fideszt. (Meg ami azt illeti, engem is. Egyébiránt, a vásárhelyiek, egy részük, azért sem volt teljesen elégedett vele, mert, úgy érezték, a polgármesterség csak ugródeszka a számára.) Ezzel együtt több szempontból is jó választásnak tűnik az ellenzék számára. Egyfelől mert jól beszél, hozzáértőnek tűnik, és bizonyos gyakorlata is van, nemcsak a közigazgatásban, hanem a Fidesz legyőzésében is.
Másfelől fogást sem nagyon lehet találni rajta. Olyanok, hogy a felesége milyen szülésznő, hát kérem… Illetve én ott lakom Vásárhely mellett, és láttam óriásplakátokat, melyeken néhány éve a dzsolidzsóker Sorossal vágták össze az arcát a fideszes propagandaművészek; most meg Ceausescuval – akihez pontosan annyi köze van, hogy az arcuk némileg hasonlít, meg egy fotón egy irányba néztek, meg mindkettejüknek két füle van. Erre a Fidelitas leikertornyozza őket. Ezen kívül pedig eleddig Gyurcsánnyal sem közösködött – bár nagyon ez sem hozta zavarba a Fidesz Stop Gyurcsány, Stop *.* kampányát. (Egyébként ismét meg lehetett figyelni a megszokott két nap szünetet, ameddig az agytröszt kiforgatta, hogy akkor hogyan tovább a kommunikációval.)
Szintén szimpatikus, hogy nem nagyon ígérget, próbál megmaradni a gazdasági realitásoknál. Szívem szerint én is így csinálnám, ha egyszer odakerülnék – bár közben nem túlzottan volnék meggyőződve arról, hogy nem vesztemre. Mert félő, hogy még mindig olyan választóból van több, akik szeretik az illúziókat – ezt pedig nemcsak a többi, ígérgetésben kevésbé szemérmes ellenzéki jelölt gondolja így, hanem a Fidesz is, aki szerint a kutya ugat, ő meg megveszi a népet kilóra. Nem hiszem, hogy azok vannak többen, akiknek nem eladó a szavazatuk.
(Hiába, amikor az igazság kimondása árthat, a köznek, de főleg annak, aki beszél, akkor kérdezni sem érdemes. Figyelemreméltó, hogy ennek ellenére mennyi sajtótájékoztatót tartanak a miniszterek, a jelöltek, a jegybankárok; az újságok meg megírják, mi meg elolvassuk – de minek.)
Na meg, ahogy meg vannak félemlítve az emberek. A bizonytalan jövőtől is, hogy ezek mellett az árak mellett, honnan lesz majd lakása a gyereknek, hogy a mostani ellenzék majd eltörli a CSOK-ot, lebontja a kerítést, beengedi a migránsokat. (Amiért, meg kell hagyni, a tehetséges Mr. Gyurcsány is megtette a magáét, amikor annak idején kiment Szerbiába, hogy a kerítésen keresztül magyarázhasson annak európaiatlanságáról. Ne feledjük továbbá, hogy miknek köszönhetőek a valóban reménytelen lakásárak: részben pont a lakástámogatásoknak, részben pedig az évtizedes pénznyomtatásnak, magának a Fidesznek tehát. Így pedig amennyi támogatást adnak, azt nagyjából el is viszi a drágulás. Ki nyert ezen? Nem azok, akik lakást szeretnének, hanem akiknek már eleve van.) A miniszterelnök-jelöltek mindenesetre igyekeztek biztosítani mindenkit, hogy a kerítés meg a pénz is marad. (Ja, meg a buziktól is félünk még, bár a nyári hisztériához képest már kicsit kevésbé.)
Viszont állítólag lebontanák, visszacsinálnák a Fidesz bizonyos kétharmados törvényeit, beleértve a közalapítványi kiszervezéseket, sőt az alkotmányt is. Amit itt érdemes megfigyelni, az a jogi bűvészkedés, hogy hogyan tehetnék meg ezt kétharmad nélkül is. Ha épp jelen helyzetben ez a köz javát szolgálja, akkor is vicces, hogy mindent meg lehet oldani, a megfelelő precedensek előkeresésével, a szabályok megfelelő interpretációjával, csűrésével-csavarásával. (Lásd a könyvben az érdekek elsődlegességét a szabályokkal szemben, és épp a mostani részben a jogszabályok szükségszerű lazaságát, ami a gyakorlat szempontjából elengedhetetlen – egyszersmind azonban a kijátszásukra is módot ad.)
No és az „elszámoltatás”, mégpedig Márki szerint általános elszámoltatás, tehát nemcsak a Fidesz gátlástalan lenyúlásainak való utánanyúlás, hanem vissza a 4-es metróhoz, sőt az ügynöklistákhoz. Nos, de szép is volna – kevésbé biztos azonban, hogy ennek így akár csak az ellenzéki oldalon is megvolna a kellő támogatottsága. Mondják ugyan, hogy van rá példa a környékünkön, Romániában és Szlovákiában is történt hasonló. Hát, ezzel együtt nem könnyű elképzelnem a kezet, mely most majd nem mos kezet. Esetleg a legkirívóbb delikvensek közül beáldoznak egyet-kettőt – azon túl viszont félő, hogy egy tiszta ember egymagában ezúttal sem csinál nyarat. Ne legyen igazam.
Mindezzel együtt a jövő évi választás továbbra is kétesélyes: a Fideszt erősíti, az általa felállított, neki lejtő pálya, a kezében lévő média és állami pénzesbödön, a megfélemlített nép és a Fidesz szavazók szektás része. No és persze a párt egysége. Az ellenzék mellett az infláció, a járvány, a Fidesz minden eddiginél arcátlanabb lenyúlásai, (melyekről, a legszektásabbakat kivéve talán, a fideszes szavazók is tudják, hogy micsodák, hiába a porhintés). Ott van aztán az a jó pár fiaskó, amit a Fidesz kormány az utóbbi egy-két évben elszenvedett, (Pegasus, Szájer, SZFE, stb…), a külföldi elvtársak bukása, az előválasztás – valamint Márki-Zay feltűnése, aki végre egy olyan ember, akiről el lehet hinni, hogy miniszterelnökként is megállná a helyét. (Bár egyelőre még mindig inkább technokrata, mint politikus – viszont tisztességes: és az nagy szó.)
Bár hogy nem volna könnyű dolga, az biztos. A saját megosztottságuk sem hagyná, hogy elvek mentén kormányozzon, a Fidesz pedig mindent megtett, hogy akkor is helyzetben maradjon, ha kormányon már nem lesz. (Ugye megvolt, hogy legújabban hogyan intézték el, hogy a Médiahatóság és aztán majd vélhetően a Számvevőszék is az övék maradjon? Meg Polt Péter. Meg aztán még az államfői poszt is.) Meg hát ez a pofátlanság csimborasszója közalapítványos vagyonátmentés az államtól a Fideszhez. Meg úgy általában minden, amire az elmúlt három ciklus alatt rátették a kezüket. Komolyan, már arról a módszeres szorgalomról példát lehetne venni, amivel saját magukról gondoskodnak – mert sokan önmagukért sem aktivizálódnak kellőképpen. (Persze a gengszterkedés kivételével értem a példavételt.)
Egy szó, mint száz, van ez a nem épp sziklaszilárd ellenzék, akik viszont most végre hajlandóak voltak értékelhető mértékben megemberelni magukat – valamint, nagy szerencséjükre, végre beesett hozzájuk egy épkézláb vezető is. Lehetne jobb is, de egy esélyt talán megérdemelnek. Ez van. Ez – vagy a maffia.
(És akárhogy unom is, nem lehet elmulasztani, hogy le ne írjam, hogy az erőszakosságukat tekintve természetesen nem összevethetők a valódi maffiával – a szervezettségüket és korrupciójukat tekintve viszont azok. No és természetesen, hogy nem az egyszeri Fidesz szavazókra gondolok itt, hanem a hatalmi „elitre” és a haverokra.)