A háború
Mely továbbra is arrafelé mendegél, amit mondtam: Putyin ezt nem hagyhatja abba, ameddig azt nem tudja rá mondani, hogy győzött – és ezért semmi sem drága neki. A Nyugat közben támogatgatja az ukránokat, de csökkenő lelkesedéssel, közben pedig „közeleg a tél”. (Avagy, ahogyan tél tábornok még nem segítette az oroszokat.) És az új hidegháború is jó úton van.
Hogy ugyanis rogyadozik a gazdasága, sőt félő, hogy nem lesz mivel fűteni Európában. Szóval, amiket még az elején leírtam, hogy mit kellett volna, és később, hogy mit kellene most csinálni, azt nem akarom többször elismételni, el lehet olvasni a korábbi írásokban, és továbbra is tartom őket. Most azt hozzá, hogy Európa úgy csinálta nem azt, hogy tudta, mennyire ki van téve az oroszoknak, amivel én csak később jöttem tisztába, hát így még inkább, hogy is mondjam, hősies, amit művel.
(Nem, nem arról beszélek, hogy az ukránokat dobjuk oda az oroszoknak. Hogy miről beszélek, azt el lehet olvasni az előbbi linkeken.)
Egyébiránt, itt alább a klímánál lesz szó róla, hogy a háború most valamelyest visszafogja a gazdaságot és a kibocsátást. Az viszont inkább ide kívánkozik, hogy szerintem nem is fog rosszat tenni az eddig bőségben élőknek, ha most kicsit megtapasztalhatják, milyen az, amikor nincs. (Illetve, hol lesz ez még attól, hogy „nincs”: amikor kevesebb van. Persze reméljük, hogy akinek eddig is kevés volt, azt azért nem fogják hagyni éhenfagyni.) Ezt ugyanis a világnak ezen a szerencsésebb felén mára már csak a legöregebbek tudják első kézből – ha mást nem, ez segít majd megbecsülni a jó dolgunkat, nem természetesnek venni azt, ami nem is annyira az, átérezni, milyen azoknak, akiknek eddig sem volt, meg azt, hogy milyen lehet majd a jövő talán nem is olyan sokára itt nálunk is. Hiszen tudjuk, a jó dolgok gyakran fel sem tűnnek addig, ameddig vannak.
Hogy mennyire érdemli meg ezt Európa: klímaügyben kevésbé, mert még ők próbálnak tenni valamit az ügyben. Ahogy a háborút meg Putyint kezelték, már jobban magukra vethetnek. No meg, ahogy a gyarmati időkben körberabolták a világot… de ez már messzire vezet. (Mellesleg a jelenlegi migráció is jelentős részben a gyarmati múlt következménye: egyrészt az nagyban hozzájárult a nyugati országok mostani gazdagságához, másrészt a volt gyarmatok kulturálisan, gazdaságilag továbbra is kötődnek hozzájuk – csak most már megfordult az áramlás iránya.)
És talán az oroszoknak nem is annyira sürgős már: azért, mert ha tovább tart, azzal a Nyugatot is megleckéztethetik. Meg, ahogy a Gazprom (azaz Putyin) szórakozik a gázszállításokkal, hol ez romlik el, hol az: ha ez egy film volna, egész komikus volna. (Megjegyzem, mire számított Európa? Mi szankcionáljuk őket, ők meg majd betartják a szerződéseket, és nem tesznek keresztbe, legalább ilyen finoman, ott, ahol tudnak? Ugyan már.)
(Meg a másik leckéztetés, ami folyik: ahogy az EU-nak most megvan az eszköze Orbán leckéztetésére: mi más, mint a pénz.)
A magyar hozzáállásról, ahogy a közmédiában leplezetlenül ekézgetik az ukránokat. (A libsi sajtó meg viszont – a szokásos felállás szerint.) Illetve, ahogy folyamatosan jön ez, hogy mi „a béke pártján állunk”. Na, ez is megért két mondatot: hogy ugye ez is egyike azoknak a frázisoknak, amik jól hangzanak – csak azt nem nagyon teszi hozzá kormányunk, hogy milyen áron, milyen feltételekkel, hogy akkor adjuk oda az oroszoknak, amit akarnak, az ukránok pedig így jártak, csak jöjjön már a gáz.
(Vannak más elsőre hasonlóan jól hangzó frázisok is, különösen a „szabadság” és az „egyelőség” – amiknek szintén nem árt mögéjük nézni. Lásd a könyvben ezek ideológiáját. Illetve, ahogy ezek a vén oIo-ok, és most főleg Putyin, küldik a halálba az ideológiailag bepalizott fiatalokat, azért, mert ők úgy gondolják…)
(fürösztenélek)
Meg nyugaton is vaj van.
Igen, hogy az orosz lán bajszának megráncigálása után most a sárkány farkára is rá kellett lépni, a semmiért, azzal, hogy az amcsik odaküldték egy magas rangú tisztségviselőjüket – mire föl Kína hetekig tartó katonai látványshow-t produkált a sziget körül. (Merthogy ugye Tajvan hasonló szívfájdalma Kínának, mint Ukrajna az oroszoknak.)
Egy szerencse, hogy Kína még így is kevésbé militáns, mint az oroszok. És természetesen most sem azt mondom, hogy Kínának van „igaza” van, csak azt, hogy nem igaz, hogy olyan értelmes emberek, akik a szabad világ vezetői pozícióig jutnak, ennyire nem tudják, hogyan kezeljék ezeket a legendás állatokat.
Mindkét esetből kiolvasható, hogy a Nyugatnak lassan ideje lenne tudomásul vennie, hogy leáldozóban van a csillaga. Nem az, hogy ne lenne továbbra is jelentős tényező, csak a régi hegemóniája nincs már meg – és a viselkedését is hozzá kellene igazítania az új felálláshoz.
Amit egyébként nagyrészt saját magának köszönhet: annak hogy a tőkések többet akartak keresni, ezért Kínában termeltek; a fogyasztók meg olcsóbban akartak vásárolni, ezért kínait vettek. Nem is véletlen szállt rá a kínai pártállam újabban a saját tőkéseire. A másik, hogy Kína (velünk ellentétben) sikeresen kapaszkodik felfelé az összeszerelő üzemi – gyártósori – olcsó munkaerőre támaszkodó státuszból: megint csak, a Nyugat tanította ki a kínai diákokat, (akik köztudottan a legszorgalmasabbak a világon), meg odavitte a fejlett technológiát. (Miközben a kínaiakról az is köztudott, hogy a koppintásban is élen járnak, illetve a szellemi tulajdonnal is inkább enyves mintsem kesztyűs kézzel bánnak.) Ráadásul a kilátásban lévő nehéz idők sem a demokráciának kedveznek.
Az egyetlen komoly akadály a kínaiak előtt a kulturális terjeszkedés, mert az nehezen adoptálható, rögtön a nyelv miatt, ugye. (Bár a kajáldáikkal már nekem is testemben vannak, úgy heti kétszer – igaz, azokat is adaptálni kellett. Meglehetősen eklektikus látvány is az asztalokon az Erős Pista.)
Na de legalább nekünk, magyaroknak nem lesz akkora sokk a világrend ilyetén átalakulása: nekünk (szerencsére) nem adatott meg a birodalmi görcs, nekünk helyezkednünk kellett a birodalmak között, mi világéletünkben félperiféria voltunk, és most is csak az változik, hogy kinek a függelékeként. Orbán igyekszik is átfüggeszteni bennünket: akkumulátorgyár, selyemvasút, Huawei, Fudan, stb… Nem is mondom, hogy ez rossz stratégia – csak jobb volna közben a Nyugattól sem elidegenedni, megmaradni egy mindkét irányba nyitott térségnek, ahol ezek találkozhatnak.
Talán kifejeztem már, hogy én általában véve nem vagyok odáig az arisztokrácia intézményéért, azért, hogy egyesek születésüktől fogva felsőbbrendűnek legyenek kikiáltva. Az meg, hogy még 2022-ben is, nyugaton főatyaúristennek tekintsenek valakit, csak mert jó helyre született, egészen szürreális. (Jó, a középkor óta javult azért a helyzet, mostanra a királyok is eléggé elcelebesedtek, a hatalmuk megcsappant.) A most távozott II. Erzsébet viszont kb. a legjobb volt szerintem is, amit ebből a műfajból ki lehet hozni, bár ő sem a rangja, hanem a személyisége miatt.
Nemrégiben hallottam egy beszélgetést a rádióban, és abban mondta valaki, hogy az „elitek” azért volnának jók, merthogy ők volnának képesek a rövidtávú érdekekkel szemben a hosszabb távú megfontolásokat képviselni a kormányzásban, a demokráciákban is, amelyeknek jelentős hátulütője a nép rövidlátása, és az arra rájátszó populisták.
Hát legyen, ha másképp nem megy, erre a problémára én sem tudok (rövidtávú) megoldást. (Merthogy hosszabb távon az emberek fejében történő alapozás és a rendszer átalakítása ezen is tudna segíteni, bizonyos mértékig.) Az viszont nagyon nem mindegy, hogy milyen az az elit, csak egy felkapaszkodott, korrupt rablóbanda; egy kegyetlen pártállam hűbéri rendje; elvakult teokraták gyülekezete – vagy egy (többé-kevésbé) erkölcsös, magasan kulturált társaság, évszázados hagyományokkal. (Bár az előjogaik, meg az örökölt vagyonuk akkor is szúrja a szememet.)
Erzsébettel szerencséje volt az angoloknak, mert ő még ezen felül is kötelességtudó volt és azt is rá lehet mondani, hogy feddhetetlen, aki valóban jelkép és összetartó erő tudott lenni oly hosszú időn át. (Most rakjuk mellé, na nem Novák Katalint, természetesen, hanem Orbánt, aki sikeresen ugrasztotta egymásnak az ország két féltekéjét a saját hatalmának érdekében.) Mondtam azt is, hogy nőiesebbé kellene tenni a politikát. Erzsébetnek ez is előnye volt, anyja majd nagyija tudott lenni egy egész országnak, egy kompromisszumteremtő, csillapító erő a politika gyakran túlzottan is férfias világában. (Kár, hogy Károlyból nem lehet királynő. Illetve csak jelentős komplikációk árán.) ;)
Ráadásul még halálában is hasznára volt a népének, akik egy emberként méltatták, megerősítve az ország egységét és a monarchia intézményét. (Nyoma sem volt pl. a Thatcher elleni hurrogásnak.) Sőt ezt az egész hülye világot is közelebb tudta hozni még egymáshoz egy rövid pillanatra. (Még Putyin is megpróbálhatta demonstrálni, hogy jaj, hát annyira nem is rossz fiú ő.)
Bárcsak több ilyen lenne a vezetésben. Akkor is, ha arisztokrata.
● Gorbacsov ellenben nem kap állami temetést
Azért, mert Putyin (és mások) nem örülnek annak, hogy hagyta a SZU-t szétesni – és miért nem örül neki? Azért, mert azt az oroszok a saját háztáji birodalmuknak tekintették. Lám, a jó öreg nacionalizmus a nagy internacionalizmus alig leplezett háttérben. Lásd még „A nagy Oroszország kovácsolta frigy…” (Meg, hogy „szabad köztársaságok”… Éppen láthatjuk, hogy mennyire.)
(Illetve a nép is a nyakába varrta az összeomlás utáni gazdasági zuhanást – ami miatt végül jóval népszerűtlenebb lett odahaza, mint nyugaton.)
● Az orosz oligarchák halála
Hogy ugye egy most is „kiesett az ablakon”, és a közelmúltban is volt már vagy 10 hasonló eset. Néhány meglátás ehhez:
○ Nem biztos, hogy a csúcson olyan jó. (Már hogy, ugye, több értelemben is onnan lehet nagyot esni.)
○ Önmagában egy-két eset még akár hihető is lehetne, hogy baleset volt – így együtt viszont már több, mint gyanúsak. Azt vizsgáljuk meg, hogy korábban hány oligarcha pusztult el így évente, meg hogy most mennyi. Ill. hogy pont akkor történik mindez, amikor egyébként is fölfordulás van.
○ Valószínűleg olyan nagyon nem is akarja leplezni Putyin, hogy ő van ezek mögött. (Lásd még a korábbi novicsokos meg polóniumos ügyeket.) Ezekkel üzenni is akar a még életben hagyottaknak.
● A finn buli
A fiatal kormányfő bulizós képei. Hát ugye, na bumm. Valaki bulizik, más meg szétlopja az országot, vagy legyalul egy másikat: bárcsak a többi fejessel is az volna a legnagyobb gond, hogy képes normális ember módjára jól érezni magát.
Másfelől, ha a dolog nem is elítélendő, azért sokan elítélik – és emiatt szerintem sem szerencsés. Illetve abban sem vagyok biztos, hogy harmincvalahány évesen kellően érett egy ember egy ilyen posztra, nem is csak az éretlen személyisége miatt, hanem azért is, mert nem tapasztalt még eleget, nem ismeri kellően az embereket, a világot, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy jó döntéseket tudjon hozni. (De természetesen a túl öreg sem jó, lásd Sleepy Joe-t.)
Valamint ez megint jól demonstrálja, hogy ebben a digitális korban, jobb, ha körültekintőbbek vagyunk a kamerákkal, mobilokkal, főleg ezeken a szinteken, ahol mindenki azt lesi, hogy mivel tud ártani, megzsarolni – illetve a nép is érdeklődve figyeli, hogy mi botrányosnak mondhatót tettünk már megint.
● Ahogy a dollár elkerülte eurót
Mi más, a háború, és annak európai következményei miatt – illetve hogy Amerikát jóval kevésbé érinti ez az egész, a fegyver, búza és gáz exportjával meg még nyer is rajta. Különben nem most először van ez a helyzet, amikor az euró indult, ha még emlékeztek, akkor is ez volt a felállás.
● A globális minimumadó
Mellyel kapcsolatban kormányunk meggondolta magát, mégsem támogatja. Nem kell magyarázni, hogy miért, azért mert az olyan országok, akiknél egyébként nem sok minden van, amiért érdemes beruházni, ezzel tudják becsalogatni a tőkét. Két észrevétel:
○ A TV-ben, ahogy előadták, hogy ez „adóemeléshez” vezetne.
Melynek hallatán mindenkinek összeszorul a gyomra. Első körben ugye ezt a társaságok fizetnék, szóval nem a nép adója emelkedne – második körben viszont, áttételesen elképzelhető, a néptől kellene beszedni az elmaradt adót, ha a cégek elmennének.
○ Hogy ahova mennének, azok az országok, a növekvő bevételből kompenzálhatnák azokat, ahonnan elmennek.
Nem tudom, hogy van-e ilyen a tervezetben, én nem hallottam, de szerintem ez egy jó módja volna a megegyezés megteremtésének. (Azt persze biztosítani kellene, hogy a kedvezményezettek ne passzolják azt tovább a vállalatoknak.)
● Óvodás öregfiúk
Ahogy most Erdogan megvárakoztatta Putyint a kamerák előtt, illetve több más hasonló: amikor Von der Leyent ültette a kanapéra szintén Erdogan, Putyin a fal mellett Iránban, no meg hát az ő híres hosszú asztala Moszkvában… És ezek a duzzogó rossz kölkök döntenek a fél világ sorsáról. (A másik feléről meg azok a fellegekben járó idealisták. Valamint, jól mondjátok, a pénz.)
Istenem, ez a nyomorult világ…
