Van nálunk egy mondás, hogy „Minek örülsz? Annak, hogy nincsen kakasom.” Hát valahogy így vagyok én ezzel a rendszerrel: annak, hogy nem kell részt vennem benne.
● Sem, úgymond, nagy emberként – sem alkatrészként;
● Sem, mint akit megvettek a gazdagok, leborul az idióta hatalmasok előtt, vagy egyébként kiszolgálja, támogatja ezt a telhetetlen és önpusztító rendszert;
● Sem, mint aki fegyvert tervez vagy olyasmiket ad el az embereknek, amikre nincs szükségük;
● Sem az egyik, sem a másik tábor tagjaként;
● Sem a reménytelen hazai, sem a még reménytelenebb világpolitikában;
● És azokban a rajokban sem, akik felzabálják a világot.
(De emlékezzünk meg a népről, akik csak szerényen meg akarnak élni, és azokról, akik valóban hasznos és szükséges munkákat végeznek.)
Meg hogy könyökölnöm, helyezkednem, haverkodnom és benyalnom sem kell, illetve eladnom magam politikailag – ami nélkül egy bizonyos szint fölé nemigen juthat az ember: ez is egyfajta üvegplafon; köztudomású, de formálisan leírva ezt sem sok helyen látni.
(Szokásos lelkesülős szöveg szokott lenni aztán, hogy „valami nagyobb részének lenni”, az mennyire jó. Vannak, akiknek az ilyesmi alapból jobban fekszik, mint nekem – de végignézve ezen a rendszeren… A részének lenni? Ennek? Kösz, csak amennyire muszáj.)
(Nem a törekvéssel magával van baj egyébként, anélkül nem sokra mennénk – hanem a mértéktelenséggel, az emberekével és a rendszerével, meg az eszetlenséggel. Meg, rendben van, bizonyos mértékig ez a helyezkedősdi is természetes egy társadalomban – ha nem is örömteli. Viszont, az új arisztokráciával kapcsolatban elmondottak fényében itt most épp ez válik döntővé.)
Hogy én ezen kívül maradhatok, igen, az nem kis szerencse – miközben sokan sajnos a rendszer rabjai. Bárcsak mindenkinek csak döntés kérdése volna kiszállni… A maguk és a bolygó javára.
Nekem mindenesetre, ha már megadatott a lehetőség, bűn volna nem kihasználnom arra, hogy megpróbáljak tető alá hozni valami, énszerintem, igazán jót, romlatlant és nagyratörőt.
Nézzük meg, miért lesz ez jó, mármint a könyv. Korábban részletesen kifejtettem ezt, most csak abból a szempontból, ami a fentebb elmondottak kapcsán idevág:
● Akik nincsenek megelégedve egyik oldallal sem, azoknak mutatok egy harmadikat.
Gondolok itt elsősorban a jobb- és baloldali szembenállásra – illetve arra, ahogy mindkettő a maga érdekének megfelelően torzítja a valóságot. Ha ezt már látod, akkor gyere velem, és nézzük kívülről mindkettőt, meg úgy általában a világot.
● Reálisabb kép emberi nézőpontból
Ami általánosabb a politikai torzításnál: naiv, idealista és fellegekben járó, a jobb- és baloldaliságon kívül másképp is lehet valaki. Az Egyvilágban igyekszem bemutatni, hogy hogyan működik ez a földi világ.
● Reálisabb kép kozmikus nézőpontból
Túllépve nemcsak a társadalmi torzító tényezőkön, hanem az emberieken is: ez a két nagy erő téríti el ugyanis a világlátásunkat a realitástól. Egy példa a társadalmi torzításra az idő felfogása, már hogy a valóságban nincsenek hetek és hónapok, valójában napok és évek sem. Emberi torzítás pedig mondjuk a színek érzékelése, mert a valóságban köze sincs a megfelelő hullámhosszú fénynek a kékhez vagy a vöröshöz. Úgyhogy ne értsük félre, azzal, hogy „kozmikus”, nem valamiféle ezoterikus lila ködről beszélek, hanem ezeknek a torzításoknak a lehántásáról a valóság nagyon is realisztikus magjáról.
A lényeg, hogy az Egyvilággal közelebb kerülhettek a valósághoz, több szinten is.
(Az utóbbi szint eléggé elszálltnak tűnhet, és annak, aki az emberi világban akar boldogulni, annak nem is muszáj kitekinteni abból – de aki a nagybetűs, kozmikus valóságra kíváncsi, annak itt van az is. És ez az a nézőpont, kontextus, amiben a dolgok annak látszanak, amik. Az olyasmik is, mint a siker vagy az értékek. Meg hogy mi az elszállt: emberi nézőpontból a kozmikus tűnhet annak – valójában azonban az az igazi valóság. Az emberi nézőpont, főleg egy adott társadalmi szemléletmóddal megspékelve, csak egy igen szűk helyen, időben és formában létezve mondható elsődlegesnek.)
(Nem nagy öröm, de a mostanság bekövetkező, no meg az ezek után várható elképzelhetetlen dolgok is rávilágítanak a fennálló rend relativitására, arra, hogy életünk jelenlegi keretei nem is annyira törvényszerűek – foszlik a függöny, előbukkan a kozmikus háttér, az igazi világ. És pont a világ bajainak orvoslása az, amelyhez tisztán kell látni, hogy mi micsoda valójában.)
Az Egyvilág tehát ilyen vagy olyan szinten mindenkinek segíthet reálisan szemlélni a világot vagy a Világot. Kivált azoknak tudom ajánlani, akik unják már az eluralkodó káoszt: figyeljetek, a világ olyan érdekes, és rengeteg minden van benne, amivel eddig alig találkoztatok, keveset foglalkoztatok. Kapcsoljátok ki a káoszt, szakadjatok el tőle, amennyire tehetitek, és gyertek velem, sokkal érdemesebb az időtöket és az energiátokat erre fordítani, mint a mindennapi felforduláson felőrölni azt is, amit nem muszáj.
Végül még egy, hogy miért jó ez még:
● Azért, mert, ahogy a világ áll, minden értelmes próbálkozásra szüksége van, ami segíthet rajta.
Ha csak 1%-ban, akkor is, ha csak 1% eséllyel, akkor is. Bárcsak ezt is fölfognák már. Meg hogy az emberek fejében kell elkezdeni alapozni.
