[Frissítve 2021.06.11-én.]
Ami a járványkezelést illeti, a két tábor szokás szerint a magáét fújja: az ellenzék a halottak számát, a kormány a beoltottakét hangoztatja – az ellenzék szerint a kormány rosszul csinálta, a kormány szerint meg jól. Kinek van igaza? Nos, szokás szerint, valamennyire mindkettőnek: azt például, hogy önállósította magát az oltásbeszerzés terén, akár orosz, akár kínai, jól tette Orbán. Lehet, hogy ezek nem voltak szigorúan bevizsgálva, meg a jelek szerint hatásosságban is elmaradnak a Pfizertől – de elég embert beoltottak már velük külföldön, hogy nagy bajt valószínűleg ne okozzanak, és vészhelyzetben az idő kritikus tényező, főleg egy járvány kellős közepén, mely láttuk, pillanatok alatt képes felrobbanni. Ilyenkor nincs idő túlságosan finomkodni, kivárni, hogy Brüsszelben mikor mernek rábólintani. Közben azonban, az is igaz, számos finoman szólva is kifogásolható dolgot műveltek, főleg azt, hogy még ebből is lehúzták a sápjukat. A másik, hogy már megint háromszor annyit vettek a kínaiból, mint amennyit kellett volna, na de jól van, ilyen helyzetben nem árt túlbiztosítani. Majd beadják harmadik adagnak, meg a kipcsakok is örülhetnek majd, ha nekik kell még ajándékba.
(Lásd viszont, ahogy a Pfizerért első szóra sorakozik a nép. Ebből az is látszik, hogy jó részük nem oltásellenes, csak azt várja, hogy mikor kaphatja meg a nyugatit. Ezzel együtt a DK és társai rosszul tették, hogy kampányoltak a keleti vakcinák ellen, amire időközben ők is rájöttek – viszont Orbán úgy ráakadt erre, hogy hónapokkal az eset után is az folyik a köztévéből, elferdítve, merthogy „oltásellenes”, az sosem volt az ellenzék: keleti oltás ellenes, az volt.)
Sajnos azonban, miképp a focit is gólra játsszák, ami igazán megmutatja a járványkezelés minőségét, az a halottak száma – ebben pedig körülbelül világelsők vagyunk. (És hogy most tényleg elsők vagy harmadikok, az nagyjából-egészében mindegy.) Ez pedig mindenekelőtt a kormány sara. (Másodsorban népé, aki nem tud megülni a fenekén, illetve részben Brüsszelé is, lásd majd alább. A sarat azonban mindenki szereti másra kenni.) Tavaly nyáron lett elrontva, amikor azt hitték, győztünk, nem is olyan nagy valami ez az egész – és ahelyett, hogy visszatartották volna népet, nagyítóval figyelték volna a járványgörbét, elengedték a gyeplőt. (Miközben azonmód visszatértünk a szokásos politikai marakodáshoz, a hülye nemzeti konzultációval, a szivárványos zászlóval a városházán, az adriai luxusjachtozással, stb… Ebben pedig az ellenzék is partner volt.)
Az igazi baklövést aztán ősszel követték el, amikor már világosan lehetett látni, hogy kilőttek a számok, mégis hónapokig nem csináltak semmit. Minden, ami utána következett, már csak tűzoltás volt. (Melyre ugyancsak szükség volt, és viszonylag jól is csinálták – de csak az után, hogy hagyták felgyulladni a házat.) És miért? A gazdaság és a népszerűségük féltése miatt, hogy majd kevesebben szavaznak rájuk, ha kevesebb a fizu, meg, ha nem lehet menni kocsmázni. A dolog azonban visszafelé sült el, jó alaposan: akárhogy nézzük, a járvány immár egy méretes várost kiirtott Magyarországon – ezt pedig nagyon nehéz bármivel is elleplezni, és így egyre kevésbé elképzelhetetlen, hogy jövőre megbukjanak. Végsős soron, és ironikus módon, azért, mert Orbán nem volt eléggé diktatórikus akkor, amikor kellett volna. Nos, legalább megint kaptak, kaptunk egy leckét arról, hogy időben intézkedni olcsóbb volna. (Lásd még: klímaváltozás.) Hozzáteszem, arról sem vagyok meggyőződve, hogy ez a fejetlen ellenzék jobban csinálta volna. Akkor tudtunk volna jobban csinálni, ha a szokásos kicsinyes politikai csatározások helyett, együtt, odafigyelünk.
Meg ha a nép sem vette volna félvállról a dolgot. Aminek aztán most, a kijárási tilalom feloldásával ismét ékes bizonyságát adta, ahogy az emberek azon nyomban ellepték a pesti utcákat. Jó, hát ezek a fiatalok voltak, akik egyrészt alapból vakmerőek és nemtörődömök, másrészt ők a kevésbé veszélyeztetettek – néhány halott, (a rokonaik közt is), és több megnyomorodott azonban így is benne volt a pakliban. (Akkor is, ha később az derül ki, hogy szerencsénkre mégsem jön el a negyedik hullám.) Tanulság, hogy sajnos az emberek nagy részével tényleg nem lehet szép szóval… (Lásd még: „intelligens ember nem szemetel – a többieknek meg tilos!”. És ha már itt tartunk, a másik két kedvencem, a „tilos és életveszélyes”, illetve a „szigorúan tilos”.)
Az ellenzéknek pedig ez a lehetőség az ölébe pottyant. Ez a normál körülmények között teljesen esélytelen társaság, most minimális erőfeszítéssel megnyerheti a választásokat: annyi kellene hozzá, hogy az előválasztást rendesen végigvigyék, anélkül, hogy túlságosan egymásnak esnének. Hogy utána hogyan muzsikálnak majd, azzal kapcsolatban szerintem nem csak nekem vannak kétségeim – főleg, hogy a Fidesz és annak minden „kiprivatizált” vagyona rögtön ott lesz ezzel a töredezett koalícióval szemben… (Meg azért biztosra se vehető még a nagy bukás: a nép állhatatlan, jórészt a pillanatnyi közérzete szabja meg, hogy merre szavaz, és egy év alatt még sokat lehet osztogatni és felejteni.)
Mindenesetre szívesen megnézném, ahogy a Csuti Csatár meg az egész, az állam csecsén csüngő csodacsapat, a slepp, a NER, elszontyolodva lekászálódik a vezetőülésből, a hónuk alá csapva a teljes néphülyítő apparátust is. (Beleértve ezeket a „kutatóintézetnek” titulált propagandaközpontokat, mint az Alapjogokért Központ, Századvég, XXI. Század Intézet, Migrációkutató Intézet, stb…) És akkor végre újra jó étvággyal meg lehetne vacsorázni egy közmédiás híradó alatt, kisütne a Nap, nyílnának a virágok, és színes pillangók röpdösnének mindenfelé… (Nem, nem az átlag Fidesz szavazóról, CSOK kedvezményezettről, fiatal gazdáról, a nemzetért aggódó nyugdíjasról beszélek ezúttal sem. Nekik csak a szemük volna jó, ha kinyílna most már, mint a virág.)
Na de ébresztő. Még jó, hogy odáig nem jutottam el, hogy majd Mészárostól is visszaveszik a hihetetlen tehetsége révén szerzett, jól megérdemelt százmilliárdjait. (Merthogy vélhetően a parízerkoalícióban is vannak elegen, akiknek volna mit veszíteniük, ha – vagy inkább amikor – majd megint fordul a kocka.) Mert sajnos ahhoz, hogy tartós lehessen a változás, az ellenzék még mindig gyenge és megosztott, és az ellenzéki politikusok között is több a leszerepelt pojáca és a valóságtól elrugaszkodott belvárosi nyikhaj, mint a jó szándékú, érett, komoly ember, aki ért is valamihez, főleg néphez és a valósághoz. Nem mondom, mutatóba azért akad – de sajnos, érthető módon, kevés ilyennek van gyomra elmerülni a politika mai magyar mocsarában.
De ezen az égszakadáson kívül azért Orbán is mellényúlt, amikor teljes rétegeket antagonizált, fordított magával kérlelhetetlenül szembe az utóbbi évek civilüldözése során – mert szerintem volt azért sok „civil”, értelmiségi is, akinek annak előtte túlságosan nagy kifogása nem volt ellene, még akár rá is szavaztak volna, ha nincs jobb. Én magam is. (Még ha közben kollektíve lopikálnak is egy kicsit, mint az megszokott, és összefogdossák az Udvarból könnyen elérhető csirkéket.) De így, hogy ilyen durván beleszálltak ezekbe a csoportokba, Orbán alaposan elásta magát náluk, bármi van, elvből ellene fognak voksolni. Normál körülmények között ez nem is volna probléma, mert nem túl vastag ez a réteg, az egyszerű nép simán leszavazza őket – előfordul azonban, hogy a körülmények elromlanak. Most a népből is tízezrek haltak meg, és még többeknek szűnt meg a munkahelyük, nem mehettek bulizni, romlott a közérzetük: esélyes tehát, hogy a főnök hamarosan learathatja a vihart, ami a szélből lett, amit elvetett. Ezért is írom a könyvben, ha nem volna nyilvánvaló, hogy feleslegesen ne szaporítsuk az ellenségeinket; illetve ne csináljunk az ellenfeleinkből ellenségeket.
Néhány megjegyzés az elhangzottak kapcsán:
● Propagandaintézetek
Tehát, ezek, az ő „szakértőik”, menetrendszerű szereplői a közmédiának. Szoktam bámulni őket, hogy vajon mit gondolhatnak a saját szövegükről, értik-e egyáltalán, hogy milyen szerepet játszanak ebben a játszmában? Hogy mennyire célzatos a szerepeltetésük, mennyire egyoldalú, sarkított, féligazságokkal tűzdelt az, ami elhagyja a szájukat? Egyik részük, a dörzsöltebbek, tapasztaltabbak minden bizonnyal tisztában vannak ezzel, valószínűleg valamiképp igazolják is maguk előtt, amit tesznek. Van azonban egy másik típus is, az iskolából frissen kikerült fiatal kis értelmiségiek, akik még, úgy tűnik, elhiszik, hogy tényleg „objektív szakmai kutatást” végeznek. Biztos meggyőző tanáraik voltak…
Megnézhetitek idevágólag a következőket:
○ Az Alapjogokért központ önmeghatározása. („Elemző- és kutatóintézet…”)
○ A Facebook-on folytatott propagandájuk és annak pénzügyi elszámolása
○ Ízelítő egy elemző- és kutatóintézet nyelvezetéből. (Szintén az FB-n. Ne a Mandíner cikket nézzétek, hanem amit az Alapjogokért Központ írt hozzá: "a komplett libsi folyosófantom-brigád hörög és epét hány", stb...)
● A komolyabb szakértők és a döntések
Írtam már, hogy azt, hogy pontosan hogyan is kellene csinálni, nemigen lehet tudni, lásd ahány ország, annyiféle hozzáállás ehhez a járványhoz. Ehhez itt, annak kapcsán, hogy „hallgassunk a szakértőkre”, annyit tennék hozzá, hogy szakértőből is többféle van, vannak az egészségügyi tanácsadók, a gazdasági tanácsadók, stb…, akik gyakran egymásnak ellentmondó javaslatokat tesznek – melyeket aztán valakinek össze kell egyeztetni egymással, kihozni belőlük az eredőt: erre volna jó a „főnök”, egy jó főnök.
● A járvány áldozatai
Kellemetlen ezt kimondani, de objektívan szemlélve hozzátartozik a történtekhez, hogy a járvány a társadalom gazdaságilag és népesedésileg kevésbé produktív rétegét vitte el nagy többségben: az öregeket, betegeket – és emiatt a társadalom működése kevésbé sínylette meg azt. Annyiból is, hogy a fiatalabbakat a járvány közben is munkába és iskolába lehetett küldeni; illetve némi politikai következménye is van ennek a féloldalasságnak, hogy ezzel is inkább a Fidesz tábora zsugorodott. Ezzel együtt, természetesen, az ő haláluk emberileg ugyanolyan tragédia, mint bárki másé.
(Lásd még Sztálin híres mondását, mely szerint: „egy ember halála: tragédia – millióké: statisztika”. Illetve, ahogy belefásultak már az emberek: jönnek menetrendszerűen ezek a tudósítások a balesetekről, gyilkosságokról, 1-2 ember itt és ott, részletesen, 10 perc a híradóban. Következő hír egy percben:100 halott a járványban, puff… ma csak ennyi?)
* * *
Az „oltakozásról”. (Melytől nehezen lehetne elvitatni az év szava címet.) Figyelemreméltó, hogy mennyire húzódoznak sokan attól, hogy beolttassák magukat. Van néhány tényező, ami nem használ neki, például a vérrögös hírek az AstraZenecáról, vagy ahogyan az alapból sem túl kedvelt kínait meg oroszt próbálták erőltetni itthon; talán az is, hogy ezek a vakcinák most meglehetős lóhalálában készültek – no meg a jó öreg lustaság és nemtörődömség is, egész egyszerűen.
Javarészt azonban azért van ez, mert ha eleget hülyítik a népet, akkor meghülyül. Egyfelől és elsősorban a hazug, manipulatív politikusok, akiktől mindent és mindennek az ellenkezőjét is hallani – másfelől meg, hogy az internet segítségével minden hülyeség fénysebességgel tud terjedni, és olyanokból sincs hiány, akik passzióból, a saját bolondságukban vagy ki tudja, milyen érdekből lelkesen gyártják és terjesztik is a hülyeséget. A nép pedig hajlik rá, hogy higgyen ennek a „népi” hülyeségnek, mert a politikusok már túl sokat hazudtak, nem bízik bennük – emez meg legalább alulról jön, a sajátja.
És miket hallani! Előbb az ment, hogy magával a vírussal akarják megritkítani az emberiséget, most meg, hogy az oltással ölnek, teszik nyomorékká, terméketlenné az embereket. És ezek nem csak önmagukban álló szentenciák, meg is vannak támogatva mindenféle féligazságokból és nyakatekert logikából eszkábált háttérelméletekkel – aki pedig cáfolni próbálja őket, az nyilván azért teszi, mert ő is összeesküvő. Nem utolsósorban pedig az efféle kitalációk általában érdekesebbek, megkapóbbak és könnyebben érthetők, mint a szürke és árnyalt igazság – a szenzáció pedig mindig nagyobb figyelmet kelt, gyorsabban terjed, nehéz racionális érvekkel küzdeni ellene.
De azért meg kell próbálni: amellett, hogy naponta láthatjuk a halálozási számokat, és gyakorlatilag mindenki környezetében van már halott, abba gondoljunk még bele, hogy gyerekkorunkban mindannyiunkat beoltottak már csomó mindennel. Azt meg tudom érteni, ha valaki meg akarja választani, hogy melyiket kapja, és ennek a lehetőségét legyen is szíves biztosítani a kormány – ti meg emberek, ha ezt is megkaptátok, ne habozzatok tovább. Mert nem is tudjátok, milyen szerencsések vagytok, hogy tálcán kínálják nektek az életet és biztonságot. Nézzétek meg csak Indiát, a sok fuldoklót: mit meg nem adnának most, ha elkerülhették volna ezt. Meg az összes szegény országot, ahol csak álmodnak az oltásról. (Illetve, ha ez számít valakinek, én is megkaptam már. Bár Shrek még habozik, az igaz.)
Azt is helyeslem továbbá, hogy az oltottak kedvezményekben részesüljenek. (Feltéve, hogy aki akarja, az be tudja olttatni magát, és választhat is a különféle oltóanyagok között.) Ezzel kapcsolatban egyrészt azokat lehetett hallani zúgolódni, akik nem akarják beolttatni magukat – nyilván – másfelől pedig a jogvédők is találva érezték magukat. (Merthogy bármiféle megkülönböztetéstől, lóugrásban, rögtön meg tudnak érkezni a sárga csillaghoz.) De nem, és ismét csak, sajnos bizonyos fokú kényszer nélkül nem megy: ha nincs ott, hogy le kell vizsgáznod, akkor nem tanulsz, ha nincs ott, hogy nem lesz pénzed, akkor nem dolgozol; a többség legalábbis. Fontos viszont, hogy csak a feltétlenül szükséges kényszert alkalmazzuk, és hogy az elérni kívánt cél is emberbarát legyen. És most az: azért, mert oltás nélkül ennek nem lesz vége, és aki nem oltatja be magát, az nem csak saját magáról dönt, az ország működését is akadályozza, és másokat is veszélyeztet azáltal, hogy megmarad potenciális terjesztőnek.
* * *
A vírusról, vakcinákról néhány gondolatébresztő még:
● A vakcinák egyéni és társadalmi hasznossága
Főleg az AstraZeneca-val és a vele kapcsolatos (bár ritka) vérrögképződéssel kapcsolatban jött elő, hogy „az még mindig jobb, mint a betegség”. Ezt nem árt tisztázni, úgy érzem. Tehát először is, ha 1000 emberből meghal 10, ha nincsenek beoltva, és 2, ha igen, akkor – társadalmi szinten – nyilvánvaló a hasznossága. Illetve egyénileg, előre tekintve, szintén ötöd akkora az esélyünk az elhalálozásra – azonban konkrétan az a 2, könnyen lehet, hogy jobban járt volna oltás nélkül. (Ezek fiktív számok.)
A másik, hogy ha van másmilyen vakcina is, akkor már nem csak a 10-zel kell összevetni a 2 halottat, hanem azzal is, hogy mi a helyzet a többi vakcinával. Ha azoktól kevesebb embernek lesz baja, akkor sem javasolható a 2 halottat produkáló oltóanyag. Ezért is mondom, hogy azt meg tudom érteni, ha az emberek választani szeretnének.
● Mitől egyre agresszívabbak a vírus mutációi?
Azért mert mindenféle keletkezik belőlük, erősebb és gyengébb is – de az erősebb fog elszaporodni. (Állítólag ez más járványoknál is így szokott lenni.) Ezért is kell a második adag oltás is. Ha ugyanis a szervezet csak részben van felkészítve, az jó terep a mutációk képződésére: elég erősek leszünk, hogy túléljük a fertőzést, ahhoz viszont nem, hogy gyorsan végezzünk a vírussal, így aztán beindul a szelekció, az erősebb változatok maradnak meg. Másfelől pedig ezért is érdeke a gazdag országoknak immunizálni a szegényeket.
● A viszonylagos szerencsénk ezzel a vírussal
Annyiból, hogy kint van a felületén ez a nagyon jellemző fehérje, ami segít neki bejutni a sejtjeinkbe. Ez nem minden esetben van így, a HIV-nek például nincs ilyen könnyen megcélozható eleme – nincs is rá vakcina mind a mai napig. (Erről és sok minden másról, itt egy interjú Karikó Katalinnal, akit biztos nem kell már bemutatni. Elég hosszú, de tanulságos.)
● India, mint puskaporos hordó
Ahol hasonlóképpen elbizakodtak, mint nálunk, elengedték magukat. Egy járvány azonban nem olyan, mint bármilyen más katasztrófa, ahol, ha lecseng, akkor vége. A járvány, ha kiengedik, exponenciálisan terjed, felrobban – és onnantól nagyon nehéz megfogni. Főleg egy olyan zsúfolt, fejletlen és rendezetlen helyen, mint India. Mert tömeg pl. Kínában is van – csak ott szigor is van mellé.
● Kis országok – nagy országok és az oltás
Ment, megy az összehasonlítgatás, hogy hol mekkora hányadát oltották már be a lakosságnak. Ezzel kapcsolatban arra hívnám fel a figyelmet, hogy az elején, amikor még kevés volt az oltóanyag, nem sok értelme volt összehasonlítani a nagy országokat, térségeket a kicsikkel. Pl. hogy Izrael meg Nagy-Britannia elhúzott, közben meg az EU jóval lassabban haladt. Ezek összevetése azért adott hamis képet, mert a kicsik a kevésből is „elcsenhettek” annyit, hogy náluk mindenkit beoltsanak – a nagyok átoltásához viszont egyszerűen nem volt elég oltóanyag a világon, akármit csináltak, az elvileg is lehetetlen volt. (Bár az EU-t meg az USA-t már össze lehetett vetni, illetve ahogy egyre több vakcina áll rendelkezésre, egyre kevésbé ez a szűk keresztmetszet.)
● Vakcina-diplomácia
Hogy majd pont ebből maradt volna ki a politika, na persze… – hazai és nemzetközi viszonylatban egyaránt. Először is a diplomáciai dörgölőzés, hogy ki kinek melyikből juttat, ki kinél vágódik be, hol növelheti a befolyását ezáltal is… Vagy, hogy az EU sem törte össze épp magát a Szputnyik engedélyezésével – ami, ha nem is teljes egészében politika, de le merem fogadni, hogy jelentős részben az, hogy nehogy már majd az oroszok mentsék meg a Nyugatot…
Apropó, mennyiben hibás Brüsszel a késlekedő oltásért? Nos, anélkül, hogy mélyebben belelátnék, mint elhangzott, az EU már a méreténél fogva sem tudott versenyezni a kisebbekkel – azt azonban elég széleskörűen elismerik, hogy a gyártókkal azért köthetett volna jobb szerződéseket, és amikor az idő kritikus tényező, akkor nem kell az árakon meg a felelősségen rugózni. (Meg azt is el tudom képzelni, hogy elkényelmeskedték.) Akárhogy is, ezt a szervezetet nem vészhelyzetek kezelésére találták ki. (Illetve egyébként is jó volna felismerni végre, hogy mire jó és mire nem, jelen körülmények között meddig érdemes elmenni vele. Ezzel együtt, ami a magyar kormánymédiából lejön az ügyben, azt sosem árt elosztatni kettővel.)
● Vakcina politika
És itthon is volt már megint min varrás mentén repednie a népnek, ahogy a jobbereknek (egy részüknek) már elvi alapon is jó volt kínai meg az orosz – meg ahogy a ballerek (egy részük), a politikusaik, kezdetben legalábbis, lázadtak ellenük. Majd a véget nem érő leoltásellenesezésük Orbán által, és az ellenoldal kedvenc vakcinájának ekézése mindkét részről, amivel csak lehet.
Tették ezt a tények változó mértékű manipulálásával, a megfelelő hírek kiemelésével, a kevésbé finnyásak pedig az adatok torzításával is. A statisztikákkal való bűvészkedés újabb iskolapéldája volt kiváltképp a kormány elhíresült táblázata, melyben egymással össze nem vethető adatokat raktak egymás mellé, nyilvánvalóan a keleti vakcinák megtolása céljából. Hogy mennyire működött, az már más kérdés. A szakértők rögtön figyelmeztettek, de aki így is hinni akart, annak volt miben – bár nagyon azért nem jött be, lásd a rohamot a Pfizerért, nem sokkal később. De ezen kívül is folyamatosan jellemző, ahogy a kormány mindig a pozitívumokat tolja előtérbe: ameddig kevés volt a halálos áldozat, addig azt; amikor már vállalhatatlanul sok lett belőle, akkor váltottak a beoltottak számára, stb… Na, mondjuk az ellenzéket sem kell félteni a negatívumok kiemelésével.
Illetve volt még ez nemzeti konzultáció-szerűség az újraindításról, ahol megint sikerült megtalálni a megfelelő statisztikát, hogy hogyan legyen rekord a nyilvánvaló fiaskóból: 528 ezren töltötték ki, szemben a 2 millió körüli korábbiakkal – de viszont ellenben online most töltötték ki a legtöbben! – hangoztatták. (Bár, hogy melyikből mennyi volt a robot, arról nem szólt a fáma. Na meg, ha már itt tartunk, az is hasonló műfaj, ha elmentek turistáskodni egy városba, mindenhol van valami, ami a legrégibb, legnagyobb, legmagasabb, Európában a legrégibb, Magyarország a legpepitább, stb…)
Ehhez a ponthoz, meg az előzőhöz mondanám, hogy legalább a katasztrófa közepén jó volna félretenni a politikát meg a nyomorult taktikázást, és nem úgy viselkedni, mint a hülyegyerekek az óvodában – de beszélhetek én. Néha tényleg unom már az emberiséget.
● A vakcina szabadalmak érvénytelenítése
Vagyis, hogy Biden közkinccsé tenné a vakcinák előállításának módszertanát, elvéve annak jogait a fejlesztőktől. Ez szerintem komoly hiba volna, a baloldali idealizmus túlzásba vitelenek, valamint az egyszerű megoldások keresésének újabb tipikus példája – elsősorban azért mert a következő járvány idején, (vagy ami azt illeti bármilyen más vészhelyzetben), a magánszektorra kevésbé lehetne számítani.
Jó, nyilván könnyen beszél valaki itt, az úgynevezett gazdag világban ücsörögve, vakcinával a karjában. De nem azt mondom, hogy ne próbáljunk meg valahogy segíteni a szegényebb országokon. (Annál is inkább, mert az a saját érdekünk is.) Az örök kérdés persze most is az, hogy ki fizesse a révészt. Nos, én csak annyit mondok, hogy ne az, aki egyáltalán lehetővé tette, hogy legyen mód segíteni magunkon és egymáson. (Jó, ha tényleg arcátlan profitokat tennének zsebre a gyógyszergyárak, azért az sem volna szép – azonban, van már elég fajta vakcina a világban, hogy azt már versenynek lehessen nevezni, és ahogy bővül a kínálat, ez egyre inkább igaz lesz.)
Kit kellene akkor megsarcolni? Elsősorban azokat, akik a fennálló világrendből nem csak vészhelyzet idején profitálnak bőségesen. Részemről a technológiai óriások (illetve általában a tőke) hathatósabb adóztatását tartanám kívánatosnak, amit aztán közcélra, jelen esetben vakcina vásárlásra lehetne fordítani. Azért is, mert a vakcinával ellentétben, az évente vásárolt 108 megapixeles mobilok nem mentenek életet, illetve például a Fész sem tiszta sor, hogy megnyugvást vagy további stresszt és függőséget hoz az életünkbe. Nem is beszélve a szóban forgó vállalatok kifinomult adóelkerülési technikáiról, a szupergazdagoknak a válság alatt is hatalmasat növekvő vagyonáról, illetve általában a spekulánsoknak a válságkezelő milliárdokból leeső szép kis summákról.
Persze ezt megszervezni jóval komplikáltabb volna, mint egy tollvonással keresztülhúzni a szabadalmi törvényeket. Mindig, mindig ezek a megúszós megoldások…
● A papok soron kívüli oltása
Erről csak röviden annyit, hogy gyakorlati szempontból ez egy méltányolható kívánság volt, hiszen egyfelől valóban jobban ki voltak téve a vírusnak, az által, hogy sokakkal találkoztak, egyúttal terjeszthették is azt; valamint az is igaz, hogy ők sokaknak nyújthatnak lelki támaszt, és ezért a közösség érdekében is érdemes megvédeni őket. Másfelől azonban az irónia a dologban, hogy egyrészt nem a mennybe kerülnének egyébként is, illetve Isten, hogy nem védi meg a beosztottjait… Avagy, „a vallás és a tudomány közötti vita akkor dőlt el, amikor villámhárítót szereltek a templomokra”.
