[ Frissítve 2021.03.12-én. A főbb frissítések szögletes zárójelben. ]
(Ez a rész is hallgatható a Youtube-on.)
Már csak, hogy most is meglegyen az egyensúly, igazán taktikusan, ne csak a tudomány (balosabb) hívei, hanem a sport (jobbosabb) drukkerei is megtalálhassák benne, ami nem biztos, hogy annyira tetszik majd. De hát sajnos ez az a könyv, amelyben mindig fontosabb az igazság, mint a népszerűség – és ez csak a valóság, ha jól látom azt, nem takargatva a dolgoknak sem a fényesebb, sem a foltosabb oldalát. Csak próbáljunk meg nyitottan gondolkodni egy kicsit, ne féljünk a megszokottól eltérő szemszögből szemügyre venni a dolgokat.
Tehát, először is, az egyéni, szabadidős sport szerintem is rendkívül hasznos és egészséges, nem is csak testileg, de lelkileg is, és mindenkinek csak ajánlani tudom. Itt nem erről lesz szó, hanem a versenysportról, élsportról, a professzionális sportról.
Egyfelől utóbbiak is kétségkívül számos szempontból hasznosak a társadalom számára:
● Növelik a nemzeti összetartozás érzését, lelkesítik a népet, ahogy az emberek egyként szurkolnak a sportolóiknak, örülnek a győzelmeknek.
● [ Kicsiben is közösségi élményt tudnak nyújtani, nemcsak a résztvevőknek, hanem a nézőknek, drukkereknek is: egy „család” tagjának érezhetik magukat (pl. fradisták), illetve lehet meccsre menni a haverokkal, ismerősökkel, stb… ]
● Hősöket, példaképeket kapnak azok is, akik csak nézik, és azok is, akik majd szeretnének a nyomdokaikba lépni.
● Kedvet csinálhatnak az amatőr sporthoz.
● A fiatalság nevelése:
○ Célt és egészséges elfoglaltságot nyújtanak nekik, és még, akiből nem is lesz Hosszú Katinka, az sem valami kártékony dolgot művelt helyette.
○ Kitartásra ösztönöznek általában véve is, a fiatalok megtanulnak közösségben élni, csapatjátékosnak lenni, követni az utasításokat, könnyebben beilleszkednek a társadalomba.
○ Ráadásul azoknak is lehetőséget kínálnak, akik az iskolában történetesen nem teljesítenek túl jól.
● [ A sport emelheti olyan pozitív tulajdonságok megbecsültségét, mint a céljainkért való küzdelem, kitartás és önfegyelem, nemcsak a sportolók köreiben, hanem általában a társadalomban is. (Bár az is igaz, hogy nemcsak az edzés miatt kell korán kelni, a pék is megteszi például.) ]
● A profi sportesemények megtekintése szórakozást, beszédtémát nyújt sokaknak, fogadni lehet rájuk, stb…
● [ A sportolók fiatalságukban, erejükben, egészségükben esztétikai élményt is nyújtanak a nézőknek. (Nem is beszélve a miniszoknyás teniszezőnők és a kisportolt futballisták iránti erotikus utánérzésekről.) ]
● A sport munkát ad, és bevételt termel, nemcsak a sportolóknak, hanem a „személyzetnek”, edzőknek, újságíróknak is, stb…
● A sport diplomáciai, világpolitikai szerepe
Lásd pl. az olimpiák, mint a nemzetközi egymásra találás, a „békés versengés” jelkép értékű ünnepei, vagy az amerikai-kínai ping-pong eset. (Bár ott volt az ominózus moszkvai és a los angelesi olimpia is…)
Mindezek fontos előnyök, eszem ágában sincs elvitatni őket. Sokan azonban megállnak itt – pedig ez messze nem a teljes kép. Lássuk a dolog rejtettebb oldalát:
● Mindenekelőtt azt, hogy a konkrét tevékenységek, melyekben a sportolók versengenek: fikciók.
Közmegegyezés kérdése ugyanis, hogy konkrétan melyik fajta teljesítmény számít „valaminek” és melyik csak egy fura hóbort. Kedvenc példám, hogy hiába tudom én a világon a leggyorsabban kopogtatni az ujjammal az orromat, ez senkit sem érdekel – de ha egy rúd segítségével át tudnék ugrani egy másikat az már valami. Miért? Azért, mert az emberek így egyeztek meg egymással – holott, eredendően, mindkettő körülbelül ugyanannyira értelmetlen. Másképp is megegyezhettek volna tehát – a többség azonban ezt észre sem veszi, úgy tekinti, mintha a jelenlegi konszenzus abszolút, természettől fogva adott volna.
Rendben van, annyiból természetesek, hogy nagyjából lefedik azt, amit az emberi testtel csinálni lehet. (Futni, úszni, ugrani, dobni – de akkor is ott van például a sakk, és vele szemben a sok másik játék, meg az orrkopogtatás, meg a békaügetés, meg még megannyi gyakorlat, amit csak el tudunk képzelni.) Illetve ettől gyorsan úszni vagy magasra ugrani sem lesz több értelme – meg annak sem, hogy valaki arra szánja az életét, hogy minél nagyobbat tudjon ugrani. (Jó, a vele megszerezhető dicsőség meg pénz, az más kérdés, itt magának az ugrálásnak az értelmetlenségéről beszélek. Persze mindenki csinálja, amiben örömét leli – csak az élet rövid, a világ meg tele van érdekes dolgokkal, amikről közben lemondunk.) Valamint, ellenben, például ha valaki kenyeret süt, annak valóban, eredendően van értelme, mert az embereknek a természettől fogva enniük kell – a pékeket (parasztokat, kőműveseket, utcaseprőket, stb…) mégsem övezi dicsfény.
[ Egyébként messze nem a sport az egyetlen hellyel-közzel hasznos fikció a társadalomban. A legelső, ami az eszünkbe juthat, a vallás – de hasonló az arany „értéke”, vagy a celebek nimbusza, stb…]
● A sportolók piedesztálra emelése, illetve, hogy sokan maguk is elhiszik, hogy azt megérdemlik, hogy amire ők képesek, az nagyobb szám a többinél.
Szóval, attól még, hogy szerintem túlzás az ilyesmi, azt is vallom, hogy az emberektől nem kell elvenni az illúzióikat, és hogy ha a nép rajongani akar, rajongjon. Másrészt egy sportolótól sem várható el, hogy, a saját kárára, keresztüllásson mindezen; illetve, akiknek nem tetszik, amiket írok, tőlük sem várom el, hogy elolvassák, hogy is várhatnám? Ezen kívül valószínűleg a fent bemutatott társadalmi hasznok is kárát látnák, ha az embereknek e tekintetben túlságosan felnyílna a szemük, például a fiatalok is kevésbé lelkesen tempóznának. Mindezek ellenére, aki tisztán akar látni, úgy dönt, hogy velem tart, az nem tekinthet el a dolgok kevésbé kedvére való oldalától sem, jelen esetben attól, hogy meglehetősen visszás, amikor ilyen fiktív dolgokért mennybe menesztenek egyeseket.
● Korrupció
Mely természetesen távolról sem csak a sportot rontja meg, de utóbbinak is megvannak a maga sajátos romlottságai: a dopping és bundaügyek, a sportvezetés korrumpálódása, amikor lefizetik őket, hogy hol legyen a következő világbajnokság, stb… No, és a hatalommal való összefonódás, konkrétabban például a hazai stadionépítések, melyek jó drágák, jó sok közpénz lehet velük egy csapásra kicsatornázni a baráti vállalkozókhoz…
● A hatalom és a sport
A diktatúrák, autokratikus rendszerek, vezetők általában kiemelt figyelmet szentelnek a sportnak. Ennek több oka is van:
○ Edzett, fegyelmezett, jól irányítható emberanyagot szeretnének. (Esetenként katonai ambícióikra való tekintettel is. Hasonlóan, az emberi szaporulatra is, mint erőforrásra tekintenek elsősorban; mint mindenki, aki játszott már a Civilization-nel – bár többségünknek ez csak egy szimulációt jelent.)
○ Gondolkozó, önálló, öntudatos polgárokra viszont kevésbé vágynak – a sportra pedig nem az a legjellemzőbb, hogy gondolkozni kellene benne, kivált a pályán kívül zajló dolgokról, de a pályán is inkább az edző utasításait kell követni, a csapatba való beilleszkedés az elsődleges.
○ A tömegek, az egyszerű nép sport iránti érdeklődésének kihasználása. Ezt az is elősegíti, hogy a sportot, azt, hogy ki milyen magasra tud ugrani, hány gólt lő, ki marad a padlón, nem nehéz megérteni. Azon kívül alapvető ösztönöket lehet vele megcélozni, különös tekintettel mások legyőzésére.
○ A sportsikerek kiválóan alkalmasak a nép lelkesítésére, az összetartozás érzésének emelésére.
○ Mint ahogyan propagandacélokra, a rendszer legitimálására is.
Jó, nem azt mondom, hogy ez egy jellemző példa, de gondoljunk az 1936-os berlini olimpiára.
Illetve nézzünk körül most, idehaza: ahogy Lázártól Kósáig, a tenisztől a korcsolyáig, egy sor sportági szövetség élére folytonosan ekkora sportemberek kerülnek. (Érezhetően könnyebben egyébként, mint ahogy az egyetemeket sikerült leuralni, bár, mint ahogy alább szó lesz róla, mostanra az utóbbiak is nagyrészt bevégeztettek.)
(Tegyük hozzá, azért a nemzetgazdaságnak is jó, ha egészséges a nép, és nemcsak a diktatúrákban – ezt viszont sokkal inkább a szabadidős és tömegsport segíti elő.)
[ És nem is csak az autokrata politikusok kedvence a sport, nagymenő üzletemberek is előszeretettel vásárolnak focicsapatokat, sportklubokat maguknak; valószínűleg, mert ők is alfa hímek – és így a sport versengő, küzdelemre épülő, férfias világa közel áll a mentalitásukhoz. ]
● Pénz és a sport
Ilyen háttérrel több forrásból tud ömleni a pénz a profi sportba: a közönségtől, a szponzoroktól, reklámozóktól és az államtól is. Itt vannak egyrészt a szupersztárok, például Messi, akik kimondhatatlan összegeket tesznek zsebre, és vannak kevésbé neves, de még mindig kedvező pozíciókban busásan megfizetett játékosok. Azon lehet vitatkozni, hogy megérdemlik-e, főleg, ha a piacról pénzelnek, nem az állam juttat nekik. Szerintem nem, a sztárok legalábbis, mégpedig azért, mert dolgozni más is dolgozik annyit, mint ők, ők a számukra kedvező rendszernek köszönhetik az extraprofitjukat. Főleg annak, hogy a tömegkommunikáció révén tömegekhez tudnak eljutni, illetve annak, hogy a médiának ők az alapanyag, akikkel megtöltik a híreket – és akiket, ezt biztosítandó, megfelelően futtatnak, sztárolnak is. Hozzá kell azonban tenni, hogy nem a sztársportolók az egyetlenek, akik megérdemeletlenül vágnak zsebre jelentős összegeket, lásd a multi milliárdos vállalkozókat, a top menedzsereket, a spekulánsokat és a korrupt politikusokat, természetesen.
És a pénz nem az egyetlen, azon túl is kivételezett helyzetben vannak, melyre itt van példának az oltás, hogy soron kívüli megkapták azt. Mert lehet mondani, hogy jaj, de hát nehogy elvesszen a négyévnyi felkészülésük, ha véletlen nem mehetnek az olimpiára – csakhogy a mérleg másik serpenyője sem üres, veszélyeztetett csoportok, öregek, betegek életei vannak benne, akik most miattuk később kapták meg az oltást. (Azt persze nem lehet tudni, így nem is feltűnő, hogy konkrétan ki és mennyivel. Egyébként a hírek szerint nem lesz kötelező az oltottság az olimpiához, és nemzetközileg sem javasolják a soronkívüliséget.)
Illetve meg kell, hogy említsem az állítólag biztos nem felesleges, de szerintem inkább az utazgatás céljait szolgáló nemzetközi edzőtáborokat. Az előző linken is írja például, hogy „január 29-én kezdték el soron kívül beoltani a következő nyári, valamint téli olimpiára és paralimpiára készülő sportolókat és edzőiket a Moderna kétdózisú vakcinájával, amit elsőként a dél-afrikai edzőtáborba készülő kajakválogatott tagjai kaptak meg.” Tehát nemcsak az oltást zsákolták be, de még ilyen körülmények közt is másképp siklik a csónak Dél-Afrikában. (Nem mellesleg onnan ered az egyik új vírus mutáció.)
(De itt is tekintsünk messzebbre, mert az is igaz, hogy nem csak a sportolók szeretnek kirándulni, de pl. a nemzetközi, tudományos, szakmai, stb… konferenciák is nem kis részben a rekreációról szólnak; az egyébként nem épp a meggazdagodásról szóló akadémiai karriernek is ez az egyik mellékes hozadéka. Szóval, értem én, mindenki úgy boldogul, és azt húz be magának, ahogy és amit tud… Azt azonban még hadd írjam ide, hogy különösen a környezetvédelemmel kapcsolatos konferenciák, a miattuk elfüstölt kerozin a legvisszásabb az összes közt.)
* * *
Na szóval, biztos vagyok benne, hogy ezzel sem mindenkinek loptam be magam a szívébe – de ezt is csak úgy mondtam el, ahogy látom. (És ez az én tragédiám. Az egyik.) Figyeljetek, nem is kell szeretni, amiket mondok. Egyrészt lehet, hogy én is rosszul látom, ezért lehet mindent kommentálni: mondjátok is meg, ha valamivel nem értetek egyet. Másrészt, még ha fel is háborodtok rajta, azt a kérdést tegyétek fel, hogy „van-e benne mégis valami”, az igazságnak egy-két morzsája, jutottak-e eszetekbe új gondolatok a fentiek kapcsán. Mert ha igen, akkor már nem hiába olvastátok el.
[ Még annyit ehhez, hogy ha valaki igaz, bár számára ilyen-olyan okból kényelmetlen dolgokat olvas itt vagy a könyvben, az cserébe bízhat abban, hogy tőlem más dolgokkal, emberekkel kapcsolatban is az igazat kapja. ]
Nem árt talán még egyszer emlékeztetnem, hogy mindezzel együtt látom én az élsport előnyeit is – csak arra kellene törekedni, hogy a hátrányait, visszásságait csökkentsük. (Illetve, akik el tudnak viselni bizonyos illúzióvesztést, azok a dolog valós mibenlétével is tisztába jöhetnek.) Ezen kívül el kell ismernem, hogy, bár az elemzésben törekedtem a tárgyilagosságra, az indíttatásomban viszont kétségkívül benne van a saját mellőzöttségem ezzel a könyvvel, melynek, még ha a világmegváltó ambícióitól el is tekintünk, csak a sportértéke is említésre méltó már, és nem mondom meg, hogy szerintem hányszor inkább ott volna a helye a sporthírek helyett… Na jó, mellettük. De erről majd a következő alkalommal.
