Nem tagadom, élvezettel figyelem a színművészetisek ellenállását, ahogy ennek a mindenhova befurakodó, mindent maga alá gyűrő hatalomnak egyszer végre valakibe beletörik a bicskája. De hogyhogy pont az ágrólszakadt kis színészpalánták voltak képesek megállítani az úthengert? Van rá magyarázat.
Vannak ugyanis bizonyos hagyományosan liberális szellemiségű csoportok: a kapitalisták (akiknek a szabad piac a lételemük), a művészek (az alkotás szabadsága, bohémság), a tudósok (a kutatás hagyományosan szabad szelleme és nemzetközi jellege) illetve általában az egyetemi ifjúság, akiknek még megvan a fiatalos szabadságvágyuk, idealizmusuk és lázadó energiáik. Na most az SZFE-n ezek közül kettő-három is metszi egymást – mire most jön Orbán, ülő bika, a nagy dakota, és a nyakukba akarja ültetni a maga nemzeti színházhuszárját, meg, mi mást, egy katonatisztet, gondolván, hogy ha a többi egyetem is lenyelte, hogy újra egy párttitkár kancellár dirigáljon, akkor ezekkel a sápadt arcokkal sem lesz nehéz dolga. De nem, a kis Petőfiúk és Petőlányok állják a sarat, hiába próbálják befeketíteni őket; sem az ezredestől megregulázni, sem megvenni nem hagyják magukat – és eléggé úgy tűnik, hogy hirtelen nem is tudják, mihez kezdjenek ezzel a dicsőséges nagyurak.
…akik nyakának ugyan egyelőre még nem kell elkezdenie viszketni – de van azért egy komoly hosszú távú problémájuk is, mégpedig az, hogy elöregedőben van a tömegbázisuk. Azon túl tehát, hogy az égvilágon mindent az ellenőrzésük alatt akarnak tudni, (amit meg nem sikerül, azt eltörölni), ezen túl, azért is fontos volna nekik az oktatást leuralni, hogy ott kinevelhessék a saját jövőjüket. Az alsóbb szinteken nyilván könnyebb dolguk van ezzel, elég átírni az alaptantervet, plusz egy-két KLIK, a nebulók, meg a legtöbb szülő pedig nincsenek abban a helyzetben, hogy lázadozzanak. Felsőbb szinteken is sok mindent elintéztek már, nemcsak a kancellári rendszerrel, de a sajátbejáratú káderképzőjük, a Közszolgálati Egyetem felfuttatásával, illetve legújabban a nemzeti anti-CEU alias Matthias Corvinus Collegium kibélelésével. (Utóbbival természetesen nem a tehetséggondozás a gond – hanem az „ideológiamentessége”, ami szinte biztosra vehető, hiszen „minden anyagi támogatást meg is kapott a kormánytól a jövőre 25 éves kollégium, amely kuratóriumának élén immár Orbán Balázs, a Miniszterelnökség államtitkára áll”.)
Az SZFE pedig még egy külön szempontból fontos volna nekik, mégpedig azért, mert a színészek fontos véleményformálók, ott vannak a színházakban, a TV-ben, és nem is csak a szerepeikben, hanem magánemberként is a beszélgetős műsorokban, a közönség figyel rájuk. Ennek a kardnak a másik éle azonban most visszavágott: amit oly jól tudnának használni a saját propagandájukban, most az teszi ez a fiaskót még fájdalmasabbá a Fidesz számára.
A nagy járvány árnyékában azonban ez a kis lázadás is kezd már homályosulni; illetve ami késik, az sajnos nem biztos, hogy múlik: a kormánynak egyelőre még van ideje, komolyabb félnivalójuk az ellenzék alkalmatlansága miatt továbbra sincs, úgyhogy nyugodtan játszhatnak a kifárasztásra. Azon kívül vélhetőleg össze lehet szedni az országban elég olyan növendék aspiránst, aki nem bánja, ha narancssárga a függöny: valószínűleg lesz tehát kivel megtölteni előbb a padokat, utána meg majd a pódiumot. Jó szórakozást!
Kicsit tágabban szemlélődve láthatjuk aztán, hogy az SZFE ügye nem az egyetlen, ami miatt mostanában rájár a rúd a kormányunkra:
● Az elfuserált járványkezelés is borzolja a kedélyeket.
● A CEU törvényt is elkaszálta az Európai Bíróság, illetve a civil törvényt is vissza kellene vonniuk. (Bár Kovács „Én-Is-Soros-Pénzéből-Végeztem-a-CEU-n” Zoltán szerint „a CEU ügye valójában mindig is adminisztratív jellegű, szabályozási kérdés volt”. Igen, Zoltán, ez mind így hisszük el, ahogy mondod, biztos te magad is.)
● Erre jött Trump buktája, akivel így a végére egész jól sikerült összemelegedni: mert mindenkinek kell egy barát, a populistáknak is. És ezzel nem is csak egy cinkost veszített Orbán, hanem azt is mutatja az eset, hogy a populizmus nincs győzelemre ítélve. (Apropó, mikorra fog így már megint meghívást kapni Viktor a Fehér Házba? By then. ;) Ráadásul Biden leendő külügyminiszterének még erős magyar gyökerei is vannak.
● A szlovákoknál is fordult a kocka, ott is úgy tűnik, van visszaút a maffiaállamból.
● Aztán Clooney is beszólt, talán nem függetlenül a SZFE ügyétől, és a színészek szakmai szolidaritásától.
● Mindezek tetejébe még Lölő is válik, és nehogy az asszony a pártkasszának is elvigye a felét.
● És Demeter és Szájer még csak ezután következett. (Lásd mindjárt alább.)
Úgyhogy, ezért mondom, hogy jelen állás szerint nemigen lesz meg a kétharmad. (Csak lenne már egyszer egy épkézláb alternatíva!)
Látva egyébként, hogy mi lett az említett ügyekből – no nem az országnak okozott kárt, hanem a saját presztízsveszteségüket – szerintem kormányrészről is azt szeretnék már, ha beléjük se fogtak volna. Orbán szótárában azonban nem szerepel az, hogy „elnézést, ezt most elrontottam”. Azért is, mert tud valakit, akinek ő intézte el, hogy az „elqrtuk” szó kiejtése beártson. Nem kicsit, nagyon. (Nem mellesleg a járvány elengedésével kapcsolatban sem lehetett hallani tőle semmi ilyesmit.)
Végül lássuk még azt, hogy fokozatok vannak abban, hogy a hatalom mennyire száll rá, nyomja el, tiporja szét az ellenzéket, mennyire igyekszik parancsnoksága alá vonni az életet egy országában. Természetesen, aminek a Fidesz részéről az utóbbi évtizedben tanúi lehettünk, az meg sem közelíti a valódi totalitárius rendszereket – az előző magyar kormányok (beleértve az első Orbán ciklust is) gyakorlatához viszonyítva azonban egyértelműen rámenősebb. Hogy mi ennek az oka, arról már korábban értekeztem.
