HTML

Aktuális

Megjelent az Egyvilág legújabb kiadása, a címlapon ismét közéleti aktualitásokkal:

Járvány és politika
Versenysport, élsport
Navalníj
A vidéki egyetemek elfoglalása
Varga Judit és a gyöngyösi polgármester: a CSOK-os és a csókos
Trump és a Twitter, Biden és a Bevándorlók
EU, Magyarország és a jogállamiság
Aktuál szürreál

A könyv aktuális része pedig a tudományról szól, annak legfontosabb sajátosságairól és társadalmi összefüggéseiről:

https://egyvilag.hu/

Egyvilág - Fórum

Ez az Egyvilág című könyvhöz tartozó fórum. A könyv részletes bemutatása és a teljes szövegű kézirat a www.egyvilag.hu címen található, a szerzői joggal kapcsolatos nyilatkozattal együtt.

Facebook-csoport:
Érdekes egy világ!

Facebook lap:
www.facebook.com/Egyvilag

Email: egyvilag@gmail.com

Friss topikok

  • Szalay Miklós: Interaktív élet fája: www.onezoom.org/ Némi angol tudás nem árt hozzá, de szerintem anélkül is k... (2021.03.04. 00:55) Élet és fajok
  • Szalay Miklós: A spekuláció korlátozása itt fent csak egy sor, de a teljes változatban ki van fejtve, és szó van ... (2021.02.17. 04:16) Részvények, tőzsde, spekuláció
  • Szalay Miklós: Az abortuszhoz még annyit, hogy természetesen a védekezés, a nem kívánt terhességek megelőzése a l... (2021.02.06. 18:46) Egyebek (2020 november)
  • Szalay Miklós: Interaktív élet fája: www.onezoom.org/life/ (2021.01.28. 23:06) Érdekes biológiai jelenségek
  • Bircanyíró: Laci, téged homoszexuális pár nevelt fel, vagy van olyan rokonod, ismerősöd, ahonnan mindezt konkr... (2021.01.05. 16:03) Homoszexualitás

Járvány (2020 november)

2020.11.19.

 

Utólag persze mindig könnyebb okosnak lenni – de akkor is: ez most éppen olyan tankönyvbe illő módon lett elcseszve, mint amilyen példaértékű volt a tavaszi védekezés.

 

És éppen olyan kart karba öltve tehető érte felelőssé a kormány és nép: mert a nép (egyébként érthető módon) alig várta már, hogy végre kiszabaduljon, anyagi okokból is, de azért is, hogy végre ne legyen összezárva szeretett, de ilyen töménységben azért idegesítő családtagjaival, lehessen menni horvátba meg bulikázni, végtére is megérdemeljük, ezek után még jobban, mint máskor.

 

A kormánynak meg akkor a jó, ha a nép elégedett, meg ha dolgozik, részint hogy a népnek legyen munkája, pénze, részint, hogy fizesse az adót, a költségvetés se omoljon össze. Pedig mindenekelőtt a kormány feladata lett volna közölni az emberekkel, hogy no-no, az erdőbe kimehettek, de parti nem lesz, és nem, akkor sem, ha nem tetszik. De ki kockáztatja meg azt, hogy a következő választásokon majd emiatt egy szavazattal kevesebbet kapjon? Nem mellesleg maguk is rossz példát mutattak azzal, hogy miután kijelentették, hogy több Balaton, kevesebb Adria, Orbán is, Szijjártó is bemutatta, hogy ezt nem is úgy értették.

 

Két dolgot ékesen példáznak a történtek: az egyik, mint előző levelemben utaltam rá, a kitartás hiánya, hogy rendben van, két hónapig, háromig összeszorítjuk a fogunkat, összehúzzuk magunkat, tényleg, komoly erőfeszítésekre is hajlandóak vagyunk – de aztán induljon a banzáj! A be nem tartott újévi fogadalmaktól a hamar visszaszedett kilókon át a járványkatasztrófáig sok mindenben megnyilvánul ez az emberi tulajdonság.

 

A másik pedig, hogy a katasztrófákat megkockáztatni sem lenne szabad, egy ismeretlen és brutális ellenséggel szemben az ember nem engedheti le a pajzsát, csak, mert kicsit elfáradt a karja. Attól, hogy itt és most még nem olyan vészes, ilyen fenyegetések közepette nem feledkezhetünk meg a holnapról. De mi alig várjuk, hogy megfeledkezhessünk, amikor nem tesszük le a cigit, amikor épp meglapult, de látható módon ott fortyog az országon belül és körülötte a vírus, amikor azt mondjuk, hogy persze, persze majd 7050-re karbonsemlegesek leszünk.

 

Meg ahogy elő van adva, hogy a második hullám „elért minket”. Ó nem, nem az ért el bennünket: mi csináltuk meg magunknak. Pedig a kezünkben volt a drágán megvásárol esély. És ez nem azt jelentette volna, hogy továbbra is otthon kell kuksolnunk. Jóval szabadabban mozoghattunk volna, és aminek tényleg mennie kell, az tudott volna menni, csak azt kellett volna felfüggeszteni, amiről tudván-tudott, hogy kockázatos: az összejöveteleket, szórakozóhelyeket, sporteseményeket, a külföldi utazgatást, esetleg a felsőoktatást – illetve komolyan kellett volna venni a védekezést a mindennapokban. Ahol pedig mégis felbukkant volna a vírus, oda lehetett volna lépni célzott módon, határozottan – igen, úgy, ahogy Kínában.

 

Mert Kínában már tavasz óta alig van új eset, és összesen is kevesebbet jelentettek, mint 90.000. (Összehasonlításképpen, Magyarországon már most 250.000-nél tartunk, és meredeken emelkedik. Persze ezek csak az igazolt esetek, fertőzött minden bizonnyal jóval több van.) És rendben, amit Kínában mondanak, azt fenntartásokkal kell kezelni – számomra azonban elég hihetően hangzik, és még ha valójában tízszer ennyi is, akkor is szép eredmény. Ami nem is véletlen: egyrészt a nép is kevésbé individualista, jobban hozzá van szoktatva, hogy azt csinálja, amit mondanak neki – másrészt meg a diktatúrák eredendően hatékonyabban kezelhetik a vészhelyzeteket. (Apropó, emlékszünk, hogy az elején még a vietnámi boltosok kiírogatták az ajtajukra, hogy mi nem kínaiak vagyunk, hogy a vásárlók ne féljenek betérni hozzájuk? Hát most már lassan úgy érezhetjük, hogy a kínai büfékbe lehet biztonságba húzódni.)

 

És ezzel nem azt mondom, hogy akkor irány a diktatúra, csak azt, hogy ezt-azt, gyakorlatiasságot, amikor szükséges, a határozott fellépést, meg lehetne próbálni eltanulni tőlük – miközben, nyilvánvaló, a rendszer negatívumaival is tisztában vagyunk. 2020 egyébként sem a demokráciák éve volt, lásd az Amerikai felfordulást és a nyugat-európai terrortámadásokat is…

 

Figyelemreméltó továbbá, hogy Magyarország korántsem állt egyedül a nemtörődömségével, gyakorlatilag az egész a nyugati világ így rontotta el. Ráadásul úgy, hogy itt nem az volt a feladvány, mint a fejlődő világban, hogy ha otthon maradunk, akkor éhen veszünk – hanem, hogy kibírjuk-e nyaralás nélkül az idén. Hát nem bírtuk. A másik meg, hogy milyen eltérő módon állnak hozzá a különböző (nyugati) országok a járványkezeléshez: valaki kb. az egészet elengedte, mások bezárják az iskolákat, mi meg csak félig. Ez részben az eltérő preferenciáknak, prioritásoknak köszönhető, részben meg annak, hogy senki sem igazán tudja, hogyan is kellene ezt csinálni. (Illetve az elején még elég jól lehetett tudni – de most már fújhatjuk.) Hát, reméljük, legalább a tanulságokat felírja valaki valahova.

 

Egyébként, most, hogy így elszaladt a járvány, az ember hajlik rá, hogy azt mondja, teljes mértékben elvesztegettük a tavaszi esélyt – ám ez így nem volna igaz. Időt, azt nyertünk vele, ami alatt gyűlt a tapasztalat, már jobban tudjuk kezelni a betegség tüneteit, arányában kevesebben is halnak bele. (Bár ebben az is benne lehet, hogy a második hullámban eddig mások, most inkább a fiatalok kapták el.) Közben az egészségügyi kapacitások is bővültek, valamint közelebb kerültünk a reménybeli vakcinához is. Ezzel együtt felháborító, hogy minden tudományunk ellenére ilyen hülyék és fegyelmezetlenek vagyunk.

 

Térjünk át a hazai járványkezelésre. Először is figyeljük meg, hogyan alakult a mantra tavasz óta: hogyan lett a „most nagyon fontos, hogy otthon maradjunk”-ból „az ország működőképességét (kb. mindenáron) meg kell őrizni”.

 

Hát úgy, hogy ennyire igaz a mondás mely szerint, „it’s the economy, stupid” – vagyis, hogy „a gazdaság miatt van, te buta”. Mert most, hogy a tavasszal már hónapokig állt a gazdaság, sokkal nehezebb volna újra leállítani, mert félő, hogy akkor bedőlne a termelés, a foglalkoztatottság, a költségvetés, a kemény valutákhoz képest már így is harmatgyenge, és kiemelkedő mértékben inflálódó forint, bedőlnek a hitelek, és akkor jajj a bankoknak, az emberek megtakarított pénzének, és körülbelül minden másnak – és akkor kitör a parasztlázadás – és végén még Orbán is mehet. Mostanra belátták, hogy valamit tenni kell – de egyvalami továbbra is érinthetetlen, az, hogy a gazdaságnak mennie kell.

 

Hát ezek miatt kell most több mint száz embernek meghalnia naponta.

 

(Viszont, így, ahogy most áll, valószínű is, hogy akármit csinálnánk, a tavaszi eredményeket nem tudnánk megismételni. A nyáron nem szabadott volna elengedni.)

 

(Az talán nem volt elég hangsúlyos az elmondottakban, hogy sokan kerültek nehéz helyzetbe pénzügyileg már eddig is, elvesztették a munkájukat, stb… – és ez azért szintén egy fontos szempont a gazdaság mozgásban tartására nézve, főleg azokra tekintettel, akik máról holnapra élnek. Varga Mihály pedig egy jó szakember, a Fidesz egyik fő szerencséje, (sőt, őt én is megtartanám), így abból a szempontból meg lehet bízni benne, hogy tudja, mit bír el az ország, tisztában van a gazdaság helyzetével – csak így most már, emberéletekben mérve, jóval drágább lesz fenntartani a működőképességét.)

 

(Azt sem akarom továbbá, hogy a fentiekből az jöjjön le, mintha Orbán hajlandó lenne emberéletekkel fizetni a saját hatalmáért, ezt nem gondolom róla, és nagyobb gazfickónak beállítani sem akarom, mint amekkora. Az azonban már kevésbé szokta zavarba hozni, hogy tömegek szája ízét keserítse meg folyamatosan, egymás ellen hangoljon bennünket, és hasonlók. És ettől függetlenül tény, hogy egy parasztlázadás sosem kellemes a hatalmon levőknek.)

 

S miközben a járvány már javában tombolt, mentek, mennek ezek a pótcselekvések, hangulatjavító intézkedések. Az ellenzék részéről is, mint az alternatív operatív törzs, vagy a kormány szokásos felszólítgatása erre meg arra. (Ami aztán tényleg a legkönnyebb módja a politizálásnak.) De főleg a kormányunktól, hogy nyugtassák népet: lázmérés az iskolásoknak és az iskolák fertőtlenítése az őszi szünetben, (katonákkal ám); ingyenes parkolás, (ami az önkormányzatoknak is fáj); és a kijárási tilalom, (amiben szintén nem vagyok biztos, hogy nem árt többet, mint amennyit használ, a boltokban és a tömegközlekedésen kialakuló tolongás miatt – főleg, hogy a szórakozóhelyek egyébként is zárva vannak). Értjük: valamit csinálni kell, hogy az emberek ne mondhassák, hogy nem csinálnak semmit; illetve, hogy érezzük a határozott atyai kezet.

 

Meg a terelés, manipulálás, játék a szavakkal:

 

● Az elhunytakról való híradások elmaradhatatlan tartozéka, hogy az elhunytak többsége „idős, krónikus beteg”. Nem azért, mert nem igaz, hanem mert túlhangsúlyozzák. Nyilván a célból, hogy aki nem idős, krónikus, az nyugodtabban menjen dolgozni. (Aki meg az, hát ő így járt, a társadalomnak az ő kedélyállapota számít kevesebbet.)

 

A statisztikákkal való bűvészkedés, illetve a pozitívumok előtérbe tolása, pl., hogy „mi a halottak számával mérjük a sikert” (amíg még nem volt sok) – hát most már nem azzal mérjük; vagy hogy más országban ebből vagy abból a szempontból még rosszabb; vagy hogy lélegeztetőgéppel viszont Dunát lehet rekeszteni, stb… (Illetve a régóta kedvelt harci retorikájuk, most épp az, hogy „állig felfegyverkezve” nézünk a második hullám elébe. Hát, ha belezuhan a szakadékba, azt sajnos Rambó sem éli túl.)

 

A kedvencem egyébként az volt, amikor a szakértők azt mondták Orbánnak, hogy 50% esély van arra, hogy lesz elég kórházi kapacitás. Már hogy ez azt jelenti, hogy pont fogalmuk sincs, hogy lesz-e vagy nem lesz – ami egyébként jogos, könnyen lehet olyan bonyolult, ismeretlen a helyzet, hogy tényleg nem lehet tudni – csak ezt, mint tudományos, statisztikai eredményt bemutatni vicces.

 

● A kincstári optimizmus, hogy már a kanyarban van a vakcina, jövőre mekkora növekedés lesz, stb… Az ilyesmi, mint tudjuk, békeidőben is kötelező, nehogy a negatívumok beártsanak a hangulatnak, a várakozásoknak, és akkor majd ettől legyen még rosszabb. (Lásd még Trump lerombolhatatlan optimizmusát, valamint a könyvben a politikai őszintétlenségről írtakat.)

 

Egyéb jó hír falatkák minden napra: CSOK-os tetőtér beépítés 25 éves korig, egy új üzem itt, ingyen internet ott, stb…

 

Apropó, tetőtér, azt értjük, ugye, hogy az ilyenekkel két legyet lehet ütni egy csapásra: egyúttal az építőiparnak is segédkezet nyújtanak ugyanis, ami azért is kiemelt ágazat, mert ez tud, a vasút és a katonaság mellett, a képzetlen tömegeknek munkát és kenyeret adni. (Meg jobb időkben a baráti nagyvállalkozóknak is.)

 

(Mellesleg, ahogy telik az idő, és az ember egyre több mindent megtapasztalt, sok mindent átgondolt már, egyre inkább átlát a szitán, egyre inkább tisztában vele, hogy ki mit miért mond, mi mire megy ki. Van, amit könnyű felismerni, mint a kincstári optimizmust, vagy az Elon Musk-szerű üzleti hájpot, mert mindenki ezt csinálja; és van, amihez több emberismeret kell – de miután kellően megismertük általában az emberi természetet, illetve a konkrét személyeket, azután már ez sem egy ördöngősség: persze, hogy ezt mondja, az emberek általában félnek, nehogy lúzernek tartsák őket, persze, hogy azt mondja, hiszen ez az ember azt szeretné elérni. És hát, nem mondhatnám, hogy az igazság ismerete olyan nagyon boldogabbá tesz. Azért is, mert a ködösítés egy jó része a mi megnyugtatásunkat célozza, közérdekből, de az irántunk való jóindulatból is. Na de ez egy másik történet.)

 

Meg ahogy Orbánék semmilyen körülmények között nem tudnak kibújni a bőrükből, föltétlen muszáj most nekiállni az alkotmánnyal meg a választási törvénnyel babrálni. (Bár utóbbi akár még jót is tehet az ellenzéknek, ha nagyobb együttműködésre kényszeríti őket. Vicces, hogy a végén még a Fidesz rakja össze őket. Meg hogy „az anya nő…” Na jó, nem bánom. De remélem, a nagymamám azért még lehet férfi? Meg Pisti az unokahúgom? Meg Gobbi Hilda…) Mint tudjuk, súlyos események árnyékában mindig könnyebb elintézni homályos ügyeket – különös tekintettel a közpénz fogalmának mostani elveszejtésére, ami vélhetőleg segít majd nekik eljuttatni azt oda, ahol szerintük a legjobb helyen van. Benne lehet egyébként a lehetőségnek e mostani megragadásában az is, hogy ők is érzik, hogy inog a kétharmaduk. (Nem, a győzelmük az továbbra sem.) Akárhogy is, milyen szép is volna, ha legalább a pokol tornácán el tudnánk engedni egymás nyakát, és ki tudnánk húzni a kezünket egymás zsebéből…

 

Néztem aztán Orbán tévés interjúját, amikor bejelentették a szigorításokat. Ebből egy dolgot akarok kiemelni, hogy ekkor is sikerült előhúznia Sorost, mint az ellenünk irányuló világméretű mesterkedés Dr Genyáját. És ezt teljesen élethűen adta elő, mint aki tényleg meg van győződve róla. Nézetem szerint, ez is azt mutatja, hogy Orbánt is elérte a hatalom csúcsain oly jellemző paranoia. Egyszersmind az is ismét kiviláglik belőle, hogy mennyire ragaszkodik a hatalomhoz, mennyire fél az elvesztésétől.

 

Megjegyzem, rögeszméi másoknak is vannak – a különbség az, hogy nem mindenkire van rábízva egy nép és az ország sorsa. És, gondoljunk bele, mik történtek itt az elmúlt 10 évben, a CEU elűzése, a csapból is folyó sorosozás, az ellenzék és a civilek eltiprása: mindez nem volt más, mint egy ember egy rögeszméjének kivetülése az egész országra. Ekkora lehet a gondolatok hatalma. És félő, hogy ez csak rosszabb lesz, ahogy öregszik.

 

De ne vegyük el azt se, amit jól csinálnak a jelenlegi helyzetben:

 

● A maszkviselés elrendelése és betarttatása.

 

● Hogy a rendeleti kormányzást ezúttal csak 90 napra vezették be, nem pedig határozatlan időre: igen, ezt pontosan így kellett volna csinálni tavasszal is – és lám, még az ellenzék is megszavazta.

 

A középiskolák, egyetemek bezárása mondjuk régen esedékes volt, de pl. az éttermi kiszállítás ÁFÁ-jának csökkentése, a járvány által gazdaságilag leginkább sújtottak megsegítése, stb… is helyénvaló.

 

Utóbbihoz azt lehet még hozzátenni, hogy igény persze volna határtalan – de azt is tudomásul kell venni, hogy ingyen pénz nincs. Amit a kormány most szétoszt, az valakinek a zsebére megy majd, nem lehet ész nélkül osztogatni, eladósodni. Főleg, mert még mindig nem lehet tudni, hogy meddig tart ez a helyzet, könnyen lehet, hogy még évekig érződik majd a hatása. Ezért, először is, meg kell vizsgálni, hogy kik a legnagyobb áldozatok, kik szorulnak rá leginkább, hogy őket segítsük ki – de túlzásba azért ezt sem kell vinni, jó, ha aki tud, profilt vált, alkalmazkodik a gazdaság.

 

No és persze most is kérdés, hogy ki állja majd a cehhet. Milyen jó is volna, ha elsősorban a gazdasági, politikai rendszer kegyeltjei, haszonélvezői fedeznék költségeket, akik normál körülmények közt igen jól profitáltak. Igen, a bankok meg a multik is (lásd nemzeti konzultáció) – de a NER lovagok, grófok, bárók, az állami pénzen felhizlalt pénzeszsákok is (akik viszont valahogy kimaradtak a nemzeti konzultációból). Reménytelen, tudom.

 

Jut eszembe, mi van a hatalmas sikerű Nemzeti Konzultációval? Mert mióta vége lett, túl sokat nem lehetett hallani róla: igaz, nem 100%-ban lett elsinkófálva, de két napnál tovább nem is beszéltek róla. Mi van különösen az első kérdéssel, hogy milyen járványügyi intézkedéseket támogatnánk? Megnéztem, a maszkviselést támogatta a többség – ami kész szerencse, mert máskülönben már elképzeltem Müller Cecíliát, ahogy kiáll, és bejelenti, hogy „bár orvostársaim, a józanész, a jóisten, sőt maga Orbán Viktor szerint is hordani kellene – de mivel a konzultációból ez jött ki, holnaptól mégis inkább tilos.”

 

Ezen a linken egyébként ti is megtekinthetitek, hogy valóban, mindenki mindenre úgy válaszolt, ahogy kell. (És csak hogy tévedés ne essék, a hazait 98% szerint kell támogatni. Lásd a múltkori írásomat, amelyben még a 98 és a 99 között őrlődtem.) Hát remélem, ha más nem, legalább két újabb embernek felnyílt a szeme, hogy mi is valójában ez az egész propagandabohóckodás. (Valamint, nem tudom nem elképzelni, mennyivel előrébb járhatna az EV, egyben a józan ész ügye, ha a most elherdált összegnek, nem viccelek, az egy ezredrészét rá fordíthatnám. De nem sírok, hiszen hol volna akkor a kihívás.)

 

Visszatérve a járványra, most már vélhetőleg kevesebben bagatellizálják azt. A nyáron még rendesen lehetett látni, hallani, érzékelni, hogy sokan nem vették komolyan. Most, a napi több mint 100 magyar halottal, nem beszélve az egyéb szenvedésről, maradandó panaszokról, az egyre több közvetlen érintettel, már egyre nehezebb ignorálni a bajt. Világszerte pedig összesen már több mint 1,5 millió (!) halott van, Magyarországon több mint 6.000, (a sokat kárhoztatott svédeknél sem sokkal több, 7.000), az USA-ban pedig 290.000. (Ami jóval több, mint amennyi embert Vietnámban és az I. vh-ban együttvéve veszítettek. Valamint szemrevételezhetitek még ezt a blogposztot is, amelyben a kolléga megszakértette, hogy „nem lesz napi 100 halott Magyarországon”. Nyilván abból indult ki, hogy amikor írta, október elején, még csak 10-20 volt.)

 

Azt tehát lehet tudni, hogy hogy kellett volna csinálni. A hogyan továbból viszont annyi a biztos, hogy ezt innentől kezdve már nem lehet egyszerűen megúszni. Részemről azt mondanám, hogy legalább a felső tagozatot állítsuk még le az általános iskolákban. Így az alsósok is szellősebben lehetnének – illetve volt egy olyan ötletem, hogy a most már üres középiskolai épületeket is igénybe lehetne venni az általános iskolások számára.

 

Amire mindenki kíváncsi, hogy még meddig fog ez tartani. Ezzel kapcsolatban felelőtlenség volna jóslásokba bocsátkozni – könnyen lehet azonban, hogy évekig, akár örökre más lesz már a világ, ha nem is olyan mértékben, mint most. Az a fokú globális szabadság, melyet az elmúlt évtizedekben tapasztaltunk, mindenképpen csorbát fog szenvedni. A vakcina ugyan, úgy tűnik, jó úton halad, de sok még a kérdőjel: mennyire lesz hatékony, lesznek-e mellékhatásai, mennyire mutálódik majd a vírus, mennyi idő kell az emberek tömeges beoltásához, kibírja-e addig a gazdaság meg a tőzsde, stb… Ami ezt a mostani, második hullámot illeti, ha egyáltalán sikerül megfékezni, a nyitás várhatóan jóval óvatosabb lesz, mint az előző alkalommal.

 

Meg hogy továbbra is nagyon jó volna, ha nem pont onnan folytatnánk, ahol ez az egész beütött, nem feledkeznénk meg közben teljesen Damoklész igazi kardjáról, a klímaproblémáról. Sajnos azt továbbra sem látom, hogy ez ügyben bármi érdemleges történne – pedig nem a vírus lesz a végzetünk. És ahogy most kinéz, a klímaprobléma pontosan úgy lesz Σ1ß@52^α elbaltázva, ahogyan a tavaszi esélyünk a járvány megfogására: ameddig nincs katasztrófa, addig vígan vagyunk. Pedig, én még mindig úgy vélem, ez a mostani felfordulás volna a legjobb lehetőségünk arra, hogy fordítsunk a dolgokon.

 

Végül még egy párhuzam, amire nem biztos, hogy mindenki felfigyelt: egyfelől, ahogy a fiatal generáció az idősebbeket teszi felelőssé a klímahelyzetért, a Föld bajaiért, nem is alaptalanul – másfelől viszont, hogy a járvány második hullámát jelentős részben a fiatalok könnyelműsködése szabadította el. Vagyis, mások sorsa igencsak hidegen hagy mindenkit. Jó, ha a sajátja nem.

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://egyvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr8616291262

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása