Alább a 2019-es önkormányzati választás egy kis elemzése olvasható.

Először is: minek köszönhető ez a meglepő eredmény? Nos, mindenekelőtt annak, hogy az ellenzék végre belátta, hogy összefogás nélkül nem megy, és közös jelölteket állított. Ezen kívül az is benne van, hogy amit a kormány csinál, azzal mostanra sokan besokalltak, túl sok embernek léptek már a tyúkszemére, de akiknek nem is annyira, azoknak is kellemetlen már, ami folyik. A folyamatos néphülyítés, a hadiállapot, amelyben élnünk kell, a jobb érzésű jobboldaliaknak is megfekszi már a gyomrát, és talán a demokrácia megnyirbálása, és a nyílt korrupció sem hagyja őket hidegen. Hogy nemcsak a baloldal érdeme a változás, az is mutatja, hogy ősfideszes körzetek is az ellenzéké lettek.

Egyvalaminek nem köszönhető azonban a „fordulat”: annak, hogy az ellenzéknek több fogalma volna arról, hogy mit is akar. Akik most elősegítették a fideszes polgármesterek leváltását, azok javarészt nem is az ellenzékre, hanem a Fidesz ellen szavaztak. S bár a közös jelöltek állítása is előrelépés, és az eredmény is jól mutatja, hogy már egy ilyen mérsékelt fokú összefogás is mit tesz – egy ország vezetésének azonban, a parlamenti választásoknak, nem lehet úgy nekifutni, hogy a jelöltek neve alatt 5-6 párt logója szerepel. Ennek a mostani „sikernek” épp az a veszélye, hogy az ellenzék elképzeli, hogy elég lesz ennyi, ugyanígy 2022-ben is győzni tudnak majd, nem erőltetik tovább az egységesülést. De ez így nem fog menni. Miért?

Azért mert:

● Az ország nemcsak a nagyvárosokból áll, láthatjuk, hogy vidéken töretlen a Fidesz előnye. (Akárcsak – vélhetőleg – a határon túli magyarok körében is.)

● Józan módon szemlélve, a mai felállásban, egy sokszereplős koalícióban, nem képzelhető el hatékony kormányzás az ellenzék részéről. A közös ellenség ideig-óráig képes összetartani az efféle alakulatokat, ám ahogyan csökken a nyomás, úgy bomlanak meg a kötelékek, úgy kerülnek felszínre a belső ellentétek. Az emberek pedig tudják, érzik ezt, és ez még sokakat visszatart az átszavazástól. A itt bemutatott többi nehézség közepette pedig egy valóban kormányváltásra törekvő ellenzék nem engedheti meg magának, hogy elveszítse ezeket a szavazatokat.

● Vélhetőleg a Fidesz is le fogja vonni a tanulságokat a mostani esetből, és igazítani fog a stratégiáján. Én arra tippelnék, hogy visszavesznek majd a tempóból. Ne feledjük azonban az eddig történteket, hogy kimutatták a foguk fehérjét: ha kevesebb lesz is a sorosozás, kevésbé pofátlan a közpénzek lenyúlása, mindez azért történik, hogy megtarthassák a hatalmat és a vele járó előnyöket.

(Apropó, emlékeztek, hogy a múltkorában a Nemzeti Konzultációk végét jósoltam, aztán mégis lett még egy? Nos, úgy tűnik, túl sokat azért nem tévedtem, mostanra ezek is lekerültek a napirendről. A sok értelmük, ami volt nekik…)

● A kormány és barátai mostanra úgy zsebre vágták az országot, annyira magukra szabták a rendszert, hogy az ellenzéknek lényegesen nehezebb dolga van, mint korábban. (És ez a helyzet jórészt egy kormányváltás után is megmaradna, hogy csak a bekebelezett sajtót, a felhalmozott párt(közeli) vagyonokat említsem.)

(Ezeken kívül valamennyire az is benne lehetett az eredményben, hogy épp most hagyták bezuhanni a forintot – bár azt nem hiszem, hogy ennek túl nagy szerepe lett volna: akiknek ez közvetlenül fáj, azok többnyire egyébként is utálják a Fideszt.)

Apropó pénzügyek, két kiegészítés: az egyik az, hogy még ha be is következne a változás, elszámoltatás aligha lenne, mégpedig azért, mert, mint rendesen, épp elég embernek van az ellenzéki oldalon is vaj a füle mögött.

A másik az, hogy valóban van bizonyos különbség a bal- és jobboldal anyagi hátterében, külföldi támogatottságában; mégpedig az, hogy a liberálisoknak (alapból, elvileg) jobban van kihez fordulniuk külföldön, mint a jobboldalnak. És ne csak Sorosra gondoljunk, hanem a globalizációban, a szabadabb piacokban érdekeltekre is. Más kérdés, hogy valójában mekkorák ezek a lehetőségek – jelenlegi szorult helyzetükben sem úgy tűnik, hogy annyira tápolnák őket. Valamint, azért a jobboldal sincs feltétlenül magára hagyva ezen a téren, láthatjuk hogy a kormány hogyan udvarol folyamatosan az oroszoknak, a kínaiaknak, egyik-másik illiberális alakulatnak. Ezeknek mind fűződhet érdekük egy konzervatív, tekintélyelvű magyar kapcsolathoz, különösen hogy EU tagok vagyunk.

Ezzel érthetővé válik egyrészt az, hogy miért hizlalják fel olyan módszeresen a Simicska meg Mészáros Lőrinc féle figurákat, hogy ugyanis legyen egy biztos pénzügyi alap, amiből újságot, tévét meg propagandát tudnak venni, ha kell. A jobboldal bizonyos fokig jobban magára van utalva ennek az anyagi háttérnek a megteremtésében.

A másik, hogy miért mentek neki olyan vehemensen Sorosnak meg többek közt az egyetememnek: azért, mert ezáltal vélték elzárni a baloldalt a saját háttértől, (meg persze mumusnak is pont jó volt az öreg).  Az nem számított, hogy valójában jött-e a pénz, vagy hogy a CEU-nak se volt köze a magyar belpolitikához. (Ne feledjük, hogy sok fideszes csúcsfej is a CEU-n végzett vagy Soros taníttatta ki őket.) No és persze a propaganda, amit az egész köré körítettek, Soros démonizálása, (meg az EU-é meg az ENSZ-é), az túl van minden realitáson.

Ezzel nem mentegetni akarom a korrupciót meg a hatalommal való visszaélésnek ezt a formáját, főleg nem ezt a romlott rendszert – csak azért mondom, hogy reálisan, kiegyensúlyozottan, árnyaltan lássuk a dolgokat. (Amit egyébként egyik tábor sem szeret, főleg mert mindenki a maga igazát keresi, de azért is, mert mind egyszerű válaszokra vágyunk. Mi azonban így magunk között, szeretünk tisztán látni, nem igaz?) Na meg így beleláthatunk kicsit Orbánék lelkivilágába, hogy miért tartják jogosnak, amit tesznek.

De vissza a fő mondanivalóhoz. Az alapvető probléma a Fidesz körül az a végletekig vitt ragaszkodásuk a hatalomhoz. (Amit az váltott ki, hogy anno kiestek belőle, és amelyre a saját jelenlegi ténykedésük is ráerősít, merthogy tetteik nyomán egyre félőbb, hogy mi lenne velük, ha egyszer már nem ők diktálnának, és esetleg számon kérnének rajtuk ezt-azt.) Így a hatalom megtartásáért semmi sem drága nekik, az mindent megér: megéri az ellenzék eltiprását, a tudományos élet leépítését, az okos, törekvő emberek elüldözését, a nép elhülyítését, félelemben tartását, és megéri ezt a folyamatos feszültséget is, amelyet már tíz éve élvezhetünk, megéri az ország népének egymás ellen hangolását, mely énszerintem a legfőbb bűnük. Mindez nem számít, a cél szentesíti az eszközt, mert ez egy harc, nekik pedig győzniük kell. (Győző, Viktor)

És itt van a legfőbb különbség a baloldal és a mai Fidesz között. Mert igaz, hogy a baloldalon is volt susmus, meg nokiásdoboz, meg az állami vagyon kiprivatizálása, meg hazudozás reggel, délben és este. Nem voltak azonban ennyire odáig a hatalomért, nem betonozták be magukat, nem másztak rá ennyire az ellenoldalra, azután se, hogy egyszer már leváltották őket. (Lehet mondani, hogy ennek meg is lett az eredménye, már hogy jól kiütötték őket másodszorra is. Amit egyébként akkor istenuccse nem is bántam, még optimista is voltam a Fidesszel kapcsolatban, mert azt hittem olyan lesz, mint az első turnusuk.) Amellett tehát, hogy megpróbáljuk nem feketében és fehérben látni a világot, fontos, hogy azért tudjunk különbséget tenni világos- meg sötétszürke között.

Pedig, talán írtam már, fel lehetne fogni ezt másképp is: nem kellene a másikat legyőzendő, megsemmisítendő ellenségnek tekinteni. Testvérnek sem muszáj – de nézzünk rá mondjuk versenytársként, akin túl akarunk tenni, a saját igényeink fontosabbak a számunkra, mint az övéi – de nem gyűlöljük, nem akarjuk megsemmisíteni, az ő igényeit sem söpörjük le az asztalról, amikor éppen nekünk áll a zászló – és akkor majd nekünk sem kell annyira félni attól, hogy mi lesz velünk, ha fordul a kocka. Azt nem hiszem, hogy a jelenlegi „elitet” ki lehet már gyógyítani a megkövesedett szemléletmódjából; ami esélyesebb, hogy jön egy-két normálisabban gondolkodó figura, akár Karácsony (annyira nem ismerem, de hátha), a nép pedig meglátja, hogy „lehet más a politika”. Bizonyos fokig. Mert hófehér sosem lesz – de talán nem lesz majd ennyire sötét, amilyenné mostanra tették. Ámen.

És természetesen, mint máskor sem, most sem a jobboldali választókat becsmérlem, akiknek a motivációit, mint egy korábbi írásban megfogalmaztam, meg lehet érteni. Tőlük annyit kérnék, hogy ne tévesszék szem elől a jelenlegi rendszer túlkapásait és korrupcióját, ne hagyják félelemben tartani magukat, próbálják meg reálisan szemlélni a helyzetet – és ha egyszer majd úgy látják, van tisztességesebb alternatíva, fontolják meg, hogy arra szavaznak.

Az ellenzéknek meg ezt mondom: kezdetnek nem volt ez rossz, az irány jó, de ha nem rázzátok komolyan gatyába magatokat, akkor kb. ennyi volt: lehet, hogy a kétharmad nem lesz meg a Fidesznek, de ennél többre ne számítsatok. Ugye nem elég nektek a langyos víz? Meg kell találnotok a módját, hogy ne legyen több 2-3 jól szervezett pártnál, tiszta irányvonallal, és törekvő, gyakorlatias programmal. Én ugyan nem hiszem, hogy összejön, de szeretnék meglepődni.