(Az alábbi egy rövidített változat, emlékeztetőül. A teljes változatot ezen a linken találod. A megjelenő oldalon, ahogy áll, a legfelső sorban kattints a címre vagy a doc vagy a pdf linkre.)

(Hozzászólni a szöveg alatt lehet.)

1.    Az iparizált világ

1.1. A gazdasági tevékenység hálózata

Elöljáróban, gondoljunk bele kicsit abba, hogy mennyire összetett a társadalom gazdasági aktivitása, a termelés, milyen sokféle tevékenység összekapcsolódó működése szükséges a leghétköznapibb dolgaink előállításához, mindennapi elfoglaltságainkhoz is.

A különböző tevékenységek, az azokat végző emberek munkája ekképp egy nagy hálózatban kapcsolódik össze. Képzeljük el, hogyan nézhet ki ez a háló a maga teljességében.

1.2. A különféle tevékenységek fejlődése

Az első, amit itt érdemes megemlíteni, hogy a tudományos-technológiai fejlődés folyamata (többnyire) egyirányú, azaz amit egyszer felfedeznek, feltalálnak, azt (rendszerint) nem felejtik el, ott marad.

Aztán, a különböző tevékenységek (például a fizika tudománya, vagy a gépészet) jellemzően három fázison mennek keresztül a kialakulásuktól kezdve: $

1)    „Művészet”

Kezdetben, amikor valamilyen tevékenység a művészet fázisban van, akkor jellemzően:

o  Amatőr újítók, feltalálók, úttörők művelik azt.

o  Érzés alapján haladnak előre, tapogatózva próbálkoznak.

Ilyen „művésznek” tekinthető például Kepler vagy Galilei a fizika területén, vagy Leonardo, aki sokféle gépet is tervezett.

2)    „Tudomány”

Ebben a fázisban történik az adott területnek, a terület összefüggéseinek, szabályainak, eljárásainak módszeres feltárása, kidolgozása.

A terület művelői még ilyenkor is eredeti, a maguk útját járó emberek – akik azonban alaposabbak, módszeresebbek a korai úttörőknél. Ilyen volt Newton és Einstein a fizikában, vagy Edison, ami a gépeket illeti.

3)    „Ipar”

Ez a végső fázis, amikor már alaposan feltárták az adott területet, ismertek annak szabályai, a vele kapcsolatban alkalmazható módszerek. Ekkor már ezen ismeretek felhasználása, a módszerek iparszerű hasznosítása zajlik.

Ez a fázis kevésbé köthető nevekhez, ekkor már ugyanis nem úttörők tevékenykednek a terepen, hanem szakemberek, az adott területre kinevelt specialisták sokasága. Ekkor már az eredetiség is háttérbe szorul, helyette a meglevő módszerek alapos ismerete és korrekt gyakorlati alkalmazása, a technikai hozzáértés a domináns erények.

Mai világunk, a társadalom sok tekintetben maga is egy iparizált, nagy gépezet.

Sok területe elérte már ugyanis az ipari fázist: a tudomány, a termelés, a szórakoztatóipar és a többi, mind nagyrészt, mint egy-egy nagy gyár, gépezet, úgy működnek.

Ebben a gépezetben pedig az emberek olyanok, mint az alkatrészek: egy gépezetnek ugyanis alkatrészekre van szüksége, melyek hatékonyan elvégzik a maguk speciális feladatát, és ki lehet őket cserélni, amikor kell – nem önállóan gondolkozó lények kellenek tehát.

Nem szabad azonban elfelejteni, hogy az ember ember. Lásd ehhez az ‘Önállóság’ témában, hogy törekedjünk rá, hogy önálló, gondolkodó lények maradjunk; illetve a ‘Felvilágosulás és szabadság’ témában, hogy jó volna, ha ezt a rendszer is elősegítené.

A világ nagyfokú iparizáltságával együtt jár továbbá, hogy a magányos úttörők ideje többé-kevésbé lejárt.

2.    Ember az iparizált világban

·     Először is, az előbb olvashattuk, hogy az emberek az iparizált világban, kvázi mintegy alkatrészként funkcionálnak.

·     Másodszor, érdemes itt hivatkozni a ‘Specializáció és standardizáció’ témát, mely kettő meghatározó tendenciák az iparizált, piacosult modern világban.

·     Harmadszor, az iparizált világban az értelmi képességek között kiemelt szerepe van az intelligenciának és a (speciális) tudásnak.

·     Negyedszer, jellemző az emberek beszűkülése, gyakorlatiasságuk sorvadása. Két irányból is:

o  Mint dolgozók, az említett specializáció miatt.

o  Mint fogyasztók, azért, mert kiszolgálják az igényeiket.

Kiszolgálják egyfelől más specialisták, a piac, másfelől pedig a gépek.

Ily módon, azaz, hogy kiszolgálnak bennünket, nem tanuljuk meg, hogyan lehet elvégezni azt sem, amit pedig a módunkban állna, és így még inkább függőségbe kerülünk a többi embertől, a rendszertől.

·     Ötödször, az is figyelemreméltó, ahogy a gépesítéssel, különösen a számítógépek térnyerésével, sok különféle tevékenység hasonul egymáshoz annyiban, hogy mindhez nagyrészt gombokat kell nyomogatni, képernyőket kell figyelni. $

3.    A termelékenység növekedésének problémái

1)    A gépesítés helyettesítő, kiszorító hatása

Nem számít újdonságnak, hogy a gépek képesek helyettesíteni, elvenni az emberek munkáját. Több területen is igaz ez:

o  A testi erőt igénylő munkáknál; mint amilyen a kubikosoké

o  A monoton, gondolkozást nem igénylő munkáknál; mint amilyeneket a futószalagok mentén végeznek

o  Bizonyos fokig pedig a gépek már az emberi tudást, intelligenciát is ki tudják váltani.

2)    A termelékenység növekedésének jelentése

Egyik oldalról ezt annyit tesz, hogy adott mennyiségű termelési tényezővel több (illetve jobb minőségű) terméket lehet előállítani.

Termelési tényező tipikusan a munka vagy a tőke. Ha a munka termelékenysége növekszik, akkor az történik, hogy a fazekas eddig egy órányi munkával egy fazekat tudott készíteni, most pedig már kettőt.

Mi okozhat ilyen változást? Több minden, de tipikusan a gépesítés.

A munkáé mellett a tőke termelékenysége is változhat. Jó példa erre az, hogy manapság sokkal olcsóbban (sokkal kisebb tőkebefektetéssel) sokkal jobb számítógépeket kaphatunk, mint húsz éve: adott befektetéssel tehát sokkal jobb, teszem azt, internetes keresési szolgáltatást tudunk nyújtani az ügyfeleinknek.

3)    A termelékenység növekedésének hatásai

A gépesítéssel, az egyre fejlettebb gépekkel a termeléshez egyre kevesebb munka kell, miközben gépekre továbbra is nagyobb szükség van. (Amit úgy is mondhatunk, hogy a munka termelékenysége jobban nő, mint a tőkéé, amin a gépeket veszik.)

Mikkel jár ez?

·     Azzal, hogy a termelés hasznából a tőke egyre nagyobb arányban részesedik, mint a munka, hiszen nagyobb szükség van rá. Az jár jól tehát, akinek pénze van, az meg rosszabbul, aki a munkájából próbál megélni.

·     Csökken a kereslet a munka iránt. Ezen belül:

o  Főleg a képzetlen munkaerőre nincs szükség, hiszen a képzett munkaerő továbbra is elkél a gépek működtetéséhez.

o  A bérek kevésbé vagy egyáltalán nem emelkednek.

o  Növekszik a munkanélküliség.

o  Egyúttal csökken a vásárlóerő, hiszen a tömegek rosszul keresnek. Ez a rendszernek is rossz, mert nehéz eladni a megtermelt árukat.

·     Az előállított áruk árának csökkenése; hiszen egyre kevesebbet kell munkaerőre költeni, és a gépek is egyre jobbak. A csökkenő vásárlóerő miatt nyomás is van arra, hogy egyre olcsóbban kínálják a termékeket, egyre lejjebb szorítsák a költségeket.

·     Az áruk mennyiségének növekedése. Ez két oldalról jelenthet gondot: ha nem tudják eladni őket, illetve környezetvédelmi okokból.

4)    Hogyan kezelték eddig a termelékenység növekedésének problémáit?

Ahogy az ipari forradalom idején elkezdődött a gépesítés, az emberekben hamarosan felmerült, hogy ezt nem sokára a munkájuk bánhatja. Sokan megijedtek, meg is kezdődtek a géprombolások. Aztán kiderült, hogy (egyelőre) nincs akkora baj, képzéssel, illetve a gépesített gazdaságban keletkező új munkahelyekkel többé-kevésbé mindenkinek meglett a helye.

A másik oldalról, a növekvő árumennyiséget is el lehetett adni, részben, mert a munkaerőt viszonylag megfizették, részben mert a fejletlen felvevőpiacok kereslete felszívta a kínálatot.

Említsük még meg, hogy a megtermelt és eladott áruk egyre nagyobb része nem különösebben szükséges az élethez, a passziót szolgálja, túlfogyasztással, pazarlással jár, csak ekképp tompít a túltermelés problémáján.

5)    A helyzet változása

A problémák eddig bevált kezelési módja azonban egyre kevésbé tartható:

o  A gépek egyre hatékonyabbak, a számítógépek fejlődése és elterjedése

Miáltal folytatódik a munka kiszorulása a termelésből, sőt a számítógépek miatt olyan munkakörök is veszélybe kerülnek, melyek eddig biztonságban voltak, ahogy arra már utaltam. A megmaradó munkákhoz pedig egyre fokozottabban okosnak kell lenni – így aztán egyre nagyobb gondot jelent munkát adni a tömegeknek.

o  A volt felvevőpiacok már termelnek is

Sőt, exportra termelnek, a fejlettebb országok tehát nemcsak piacokat vesztenek, de versenytársakat is kapnak. Ezzel együtt pedig a munkahelyek is átkerülnek a feltörekvőkhöz, kiváltképp az egyszerűbb, alacsonyabb képzettséget igénylő munkák.

o  A túltermelés, pazarlás környezeti okokból egyre tarthatatlanabb

Lásd ehhez a ‘Globális problémák’ témát.

* * *

A vagyon koncentrálódása, az egyenlőtlenségek növekedése, melyek már ma is megfigyelhetők, vélhetőleg tovább fognak fokozódni. A piaci rendszer, úgy, hogy az emberek mind kevésbé tudják pénzzé tenni a munkaerejüket, egyre kevésbé lesz megfelelő, működőképes.

4.    A kevésbé értelmesek problémái a modern gazdaságban

Mint írtam, az új gazdaságban egyre inkább csak a kellően okosak munkájára van szükség – így egyre nagyobb gond a tömegek munkához juttatása, a rendszernek különösen a kevésbé értelmesek jelentenek problémát.

Az új gazdaságban ugyanis ők már nem képesek akkora értéket teremteni, mint amennyibe a munkájuk kerül. Lehet erre mondani, hogy akkor fizessenek nekik kevesebbet, de ezzel is van némi gond: a jóléti rendszerekben van minimálbér, másfelől meg az ilyen helyeken az emberek elkényelmesedtek, sokan el sem vállalnak már rosszul fizető, nehéz munkákat, akkor sem, ha volna munka – meg a rendszernek, a rendszerben boldogulóknak, a tömegek által megválasztott politikusoknak is egyszerűbb kiutalni némi segélyt, mint szembenézni a tömegek elégedetlenkedésével, lázongásával.

A leírtak szerint, a piacon nincs garancia arra, hogy mindenkinek a munkájára kellő szükség lesz. Ez a probléma egyre tömegesebbé válik, és nem tudni, hogy mi legyen ezekkel az emberekkel.

Mit lehet mégis kezdeni ebben a helyzetben?

·     Képzés

Valószínű, hogy ezzel számottevő mértékben lehet javítani az emberek tudásán, azon, hogy szellemileg mire képesek – viszont az is biztos, hogy nem lehet mindenkit okossá tenni.

·     Közmunka, segély

Sokan, a piac hívei, nem szeretik ezeket, és valóban: jobb volna, ha az emberek segély helyett munkabért kapnának, az állam helyett a piac adna nekik munkát, valós igényeket elégítenének ki, valós munkával. De mit lehet tenni, ha piac erre nem hajlandó?

Ha most belegondolunk, igencsak visszás ez az egész helyzet: akkor, amikor egyre kevesebb munkával egyre többet lehet termelni, azt gondolnánk, egyre jobb lesz az embereknek, egyre kevesebb robotolással meglehet mindenük, amire szükségük van. Ehelyett az van, amit láttunk: növekvő egyenlőtlenség, munkanélküliség – akinek meg van munkája, az sokat dolgozik. (Miért? Mert így olcsóbb a munkaerő.) Többek között erre a problémára is jó volna megoldást találni.

5.    A technika felértékelődése

5.1. A felértékelődés jelentése $

A mai világban a technika több szempontból is felértékelődik:

1)    A technikai hozzáértés, tudás, intelligencia felértékelődése a puhább képességekkel, a beleérzéssel, a szívvel szemben

Manapság tehát fokozottan többre becsülik az előbbieket, azt, ha valaki jó szakember, ért valamihez, vág az esze, meg tud csinálni, el tud készíteni dolgokat – azzal szemben, mintha ráérez dolgokra, képes az átérzésre.

2)    Az összetettebb tudományos, technikai eszközök felértékelődése az egyszerűbb módszerekkel, a vizsgált jelenséggel szemben $

Amikor valamit vizsgálunk, mondjuk valamilyen társadalmi, gazdasági jelenséget például, hogy miért nő az egyenlőtlenség az emberek között, akkor, különösen szakmai körökben, nem ritkán megfigyelhető, hogy a vizsgálatot kevésbé veszik komolyan, kevésbé értékelik, hogyha az egyszerűbb eszközöket használ, nem a legkifinomultabb módszerekkel áll hozzá a kérdéshez. (Annak ellenére, hogy az egyszerűbb eszközök közel olyan jó, vagy akár jobb eredményekkel is szolgálhatnak.)

Valamint jellemző a technikai eszközök, vizsgálati módszerek öncélú alkalmazása is, az, hogy a vizsgáltat fókusza elterelődik a vizsgálat tárgyáról, mert a technika alkalmazása jó játék, illetve mert azt értékelik mások.

3)    A különféle alkotások technikai kivitelezésének felértékelődése a tartalommal szemben

A legtipikusabb példa manapság, hogy a filmek mennyire tökéletes látványt nyújtanak – miközben a legtöbbjük története csapnivaló. De hasonló a helyzet mondjuk a zenében is, ahol sok előadó technikai felkészültségére nem lehet panasz – miközben az előadott számok legtöbbje meglehetősen lapos, fantáziátlan, iparos munka.

5.2. A technika felértékelődésének okai

1)    A technika módszeressége és praktikuma

Azaz, hogy objektív, le lehet írni, ki lehet tanulni. Bővebben lásd alább.

2)    A módszeresség sikere a tudományban

Pontosabban a redukcionizmus sikere, mely a jelenségek módszeres részekre szedését, és a részek vizsgálatát jelenti, valamint a kvantifikáció, a matematikai módszerek alkalmazásának sikere.

3)    A tudás, a technikai lehetőségek bővülése, a termelés és a világ iparizálódása

Amit az utóbbi pár évszázadban tapasztalhattunk. Ezek műveléséhez ugyanis technikai hozzáértés szükséges.

4)    Az anyagi dolgok felértékelődése, a fogyasztás bővülése

Merthogy a megvásárolt, elfogyasztott dolgok megtermelése szintén technikai szakértelmet követel.

5)    Kulturális változások

Mint amilyen az eredetiség igényének visszaszorulása (lásd, amit az fentebb a filmekről, zenéről mondtam), minek folytán elég a jól bevált sablonokat használni, a bevett eljárást követni, a technikát jó iparos módjára alkalmazni.

Hasonló hatással jár az esztétika modernizálódása, hogy ma már esztétikusnak tekintik az absztraktot is, az sem baj, ha a festmények, és különösen az épületek megtervezésekor „csak vonalzót használnak”. (Szó mi szó, azért ezek között is vannak jók – viszont nem feltétlen ötlik az ember szemébe a különbség, könnyebben eladhatók a csupán technikai darabok is. Lásd ehhez kapcsolódóan az ‘Érdekes kulturális jelenségek’ témában a művészet modern tendenciáit.)

Másfelől pedig a marketing sok mindent elad, nemhogy eredetinek nem feltétlen kell lennie az árunak, de még technikailag sem muszáj különösebb minőséget képviselnie.

5.3. A technika felértékelődésének hátrányai $

1)    A lényeg, a cél, a teljesség háttérbe szorulása

A technikával, az eszközökkel, a részletekkel szemben. Az imént már utaltam a technika öncélú alkalmazására, arra, amikor a vizsgált jelenség háttérbe szorul a vizsgálati technikával szemben. Az is előfordul továbbá, hogy anélkül alkalmazzák a technikát, hogy magának a technikának a működését rendesen értenék.

A teljesség háttérbe szorulása pedig annyit tesz, hogy a technikai eszközök általában a redukált, lebontott, egyszerűbbé tett részletek vizsgálatára alkalmasak, nem pedig az egész megismerésére, megragadására, melyre jórészt csak „puhább” módszerek vannak. (Utóbbiról mindjárt bővebben.) Emiatt, a technika előretörésével, kevesebb figyelmet fordíthatnak az „egészre”.

2)    A nagyobb ívű, kvalitatív kérdések háttérbe szorulása

·     A „mit” és „miért” háttérbe szorulása a „hogyan”-nal szemben

Vagyis, manapság inkább azon gondolkozunk, hogy hogyan lehet megcsinálni a dolgokat, és megcsináljuk őket, például atombombát építünk, genetikailag módosított élőlényeket hozunk létre, klónozzuk lassan már az embert is, mindenféle kütyüket nyomunk az emberek kezébe. Mindezt jórészt anélkül, hogy elgondolkoznánk, hogy miért tesszük ezeket, miért ebbe az irányba megyünk, hová vezet ez, mi más van, amit esetleg érdemesebb volna megcéloznunk, mit érdemes és mit nem érdemes megtennünk.

·     Az etika háttérbe szorulása

Amikor az ember a „hogyan”-on gondolkozik, annak nem sok köze van az etikához, ahhoz, hogy helyes-e az, amit tesz. A tudomány sem igazán tud mit kezdeni az etikai kérdésekkel, mert az is azt kutatja, hogyan működik a világ; és az oktatás is kevés hangsúlyt fektet rá, amikor a technikát helyezi a középpontba. De a mai világban központi szerepet játszik még a piac is, amely megint csak meglehetősen megengedő az önzéssel, az egyenlőtlenségekkel kapcsolatban.

Az etika mai helyzetéről lásd a ‘Modernitás és etika’ témát.

3)    A puhább módszerek lebecsülése

Mit értek puha módszerek alatt? Például a beleérzést, az intuíciót, azt, ha valaki a széles tudására, tapasztalataira alapozva vizsgál meg dolgokat – szemben azzal, amikor valaki szigorú logikai, matematikai eszközöket használ.

Mondjuk, ha az a kérdés, hogy mi fog történni a gazdaságban, azt igen nehéz előre kiszámolni. Egy tapasztalt befektető azonban nagyjából tudhatja, mire érdemes figyelni: az olajárra, a nemzetközi gazdasági konjunktúrára, a bel- és külpolitikai folyamatokra, stb…, lehet ezekről egy képe, melynek alapján kialakulhat benne egy elképzelés, hogy mi várható, hová érdemes tennie a pénzét.

A puha módszereknek természetesen megvannak a hátrányai, lazák, pontatlanok, ezért téves következtetésre vezethetnek, sarlatánok bújhatnak meg mögöttük. Ugyanakkor, vannak kérdések, területek, amelyeken nem lehet (csak) kemény módszerekkel boldogulni. Tipikusan ilyenek a bonyolult problémák, mint az előbbi példában is.

A technika általában kemény, pontos, módszeres, ahogyan az a mérnökök és még sok mindenki által használt matematika is. A technika általában nem enged meg az előbb vázolthoz hasonló puhaságot, elutasítja azt. Ez sokszor jó – azonban azzal járhat, hogy ott, ahol a puha módszereknek van létjogosultságuk, nem a legcélravezetőbb módszereket használjuk. Például amikor megpróbáljuk kiszámolni, mi lesz a gazdaságban, azonban az eljárás kifinomultságából, bonyolultságából következő átláthatatlansága és egyéb hiányosságai folytán rossz következtetésre jutunk, adott esetben rosszabbra, mint a fenti befektető – miközben ennek ellenére biztosak vagyunk magunkban, hiszen tudományosan jártunk el.

A puha módszerek lebecsülését, elvetését úgy is megfogalmazhatjuk, hogy a technika mesterei a „józan észt” tarthatják kevesebbre a kelleténél, és kevésbé is használhatják azt.

Továbbá, a puha módszerek lebecsülésével együtt járhat egész tudományterületek lebecsülése is, mert azok puhábbak; mondjuk, ha egy matematikus a pszichológia egészét tekinti meglehetősen komolytalannak, csak azért, mert azt nem lehet egyenletekbe foglalni. E tudományterületek lebecsülése pedig maga után vonhatja azok művelőinek lebecsülését is.

4)    A művészeti alkotások technikai kivitelezésének, külsőségeinek, formájának előtérbe kerülése a tartalommal szemben.

Ahogyan azt a fentiekben leírtam, hogy például sok mai film látványos – de üres, stb… Ez azért gond, mert többségében azért mégiscsak a tartalom volna a lényeg.

5)    Az emberek beszűkülése, gyakorlatiasságuk sorvadása

Amiről már szintén volt szó.

6.    A technika és iparizáltság előnyei

Ezekről semmiképpen nem szabad megfeledkezni, mert mindkettő igen hasznos is tud lenni.

1)    A technika előnyei és fontossága

·     A technika módszeressége és praktikuma

A technika ugyanis:

o  Megfogható, leírható, objektív

o  Algoritmizálhatóbb

o  A technika oktatható, kitanulható, illetve könnyebben mérhető, megítélhető

Ahogyan az iskolákban oktatják is, benne vannak a könyvekben, bemutatják az oktatók, számon kérik a vizsgáztatók. A beleérzés képességének átadása, átvétele ellenben már jóval homályosabb.

·     Ahhoz, hogy a dolgokat jól csináljuk, kell a technikai hozzáértés

Különösen a praktikus dologhoz kell ez elsősorban, a kenyérsütéstől a vízvezeték szerelésig.

·     A technikai tudás megszerzéséhez is sok munka kell. A jó iparos is jelentős érték.

Mindkettő megbecsülést érdemel.

·     A tartalom mellett a forma, a technikai megvalósítás is fontos az alkotásban

Hiába van például a festő fejében egy nagyszerű kép, ha azt nem képes vászonra vinni. Hiába a tudós nagy ötlete, ha azt nem tudja formulákba önteni. Az eredetiség nem elég, az eredeti embereknek is meg kell dolgozniuk a technika elsajátításával ahhoz, hogy nagyot tudjanak alkotni. (Bár ugye össze is foghatnak olyanokkal, akik a technikában jók.)

2)    Az iparizáltság előnyei

·     Az együttműködés előnyei

Az együttműködés erősen jellemző az iparizált világra, ahogyan az emberek egyéni erőfeszítései összeadódnak, egymásba kapcsolódnak, mint egy gyárban is a munkások munkája. Így, összefogva, olyasmiket is el tudunk érni, amikre egyedül nem volnánk képesek; egy másik előny pedig a specializáció lehetősége, mely ismét csak az iparizált világ egyik fő jellegzetessége.

·     Tömegek munkaerejének kiaknázása, tevékenységük összehangolása

Ha az a sok ember, aki a társadalmat alkotja, szervezetlenül munkálkodna, akkor sokkal kevesebbre jutnánk. Az iparizáltsággal járó szervezettség segít ezen.

·     Hatékonyság

Mely úgy az iparszerűség, mint a technika gyümölcse: a technika révén tudjuk, mit hogyan kell elvégezni, az együttműködés révén specializálódhatunk, mindenki mesterévé válhat a saját részterületének, végül mindezt az ipar tömeges méretekben képes megszervezni. Így kevesebb erőforrással, kevesebb munkával többet vagyunk képesek előállítani, elérni.

·     Mindenki hasznossá tehető

Az is igaz még, hogy a világot azzal az emberanyaggal kell működtetni, ami van, és nem mindenki zseni. Szerencsére a technikára, bizonyos fokig, úgy-ahogy, mindenkit meg lehet tanítani, és meg lehet találni a nekik megfelelő helyet a társadalom iparizált gépezetében. (Legalábbis eddig nagyjából meg lehetett.)

* * *

Végül, lásd a ‘Globális problémák’ témában, hogy – bár a technológia, az ipar valóban komoly problémákat okoz a világnak – a Föld javainak kiaknázásával azért sok jó és fontos dolgot nyertünk; továbbá lásd az ‘Egy jobb világ’ témában, a korunk védelmében írottak között, technikai lehetőségeink és a bőség pozitívumát.