Egyvilág - Fórum

Mégis inkább ha lehetnénk gyarmat

Avagy az EU-s pénzek esete. Melyek a maguk valójában még sehol sincsenek, de már a szele annak, hogy esetleg majd megérkezhetnek, elég volt ahhoz, hogy megállítsa a forint zuhanását. Mert ha megint 400 alatt üdvözölhetjük az eurót, akkor azt mindenekelőtt ennek köszönhetjük – nem pedig Orbán és Matolcsy zsenijének, nem hiszem, hogy ezt akármelyik oldalon is nagyon másképp gondolnák.

Amikor erről a szekcióról elkezdtem gondolkozni, akkor még nem volt meg a megegyezés, és most talán nem csak nekem tűnik úgy, hogy az EU elég könnyen beadta a derekát, ahhoz képest, hogy Orbán hogy kötötte az Unió kerekét már mióta, meg milyen hangnemben beszélt Brüsszelről.

Jó, egyrészt, nyilván nem minden érdek nélkül való a túloldalon sem: nekik is kell az, hogy itt nálunk, az EU kerítésén belül, ne fajuljanak el a dolgok, gazdaságilag sem, meg itt van egy csomó nyugati cég is. No meg hát az EU egyben tartása is örök aggodalma Brüsszelnek, a Brexit óta meg még jobban. (Illetve volt egy olyan érzésem is, hogy szerettek volna már hazamenni karácsonyozni – így kívülről nem lehet tudni, csak azt, hogy ők is emberből vannak.)

Valamint, ahogy megszokhattuk, ezt az alkut is magyarázták oda-vissza idehaza, balról is meg jobbról is mindenki győzött. Ehhez meg az ugrik be, hogy a háborús feleknél sem érdemes hinni egyiknek sem: hasonló a helyzet a belpolitikában is.

Annyi tanulsága mindenesetre van a történteknek, hogy a Nagy Dakotát is meg lehet fogni, mégpedig igen egyszerűen, a pénzzel. A másik, hogy a jelek szerint van a kellemetlenkedésnek az a foka, ami már Brüsszelnek is sok, és hogy ha akarnak, ők is tudnak viszontkellemetlenkedni – bár azt majd még meglátjuk, mennyire lesz könnyű kiénekelni belőlük a tényleges zsét. Az azért mindenképp új, Orbánnak is, hogy mintha nem lehetne teljesen palira venni kedves szövetségeseinket, illetve hogy nem érdemes eljátszani a jóindulatukat, mert látható módon most is megérkezett a dér a kutyára.

(Általános tanulság továbbá, hogy ha van egy ellenfelünk, nem mindegy, hogy mennyire fordítjuk magunk ellen: ameddig nem személyes az ügy neki, addig a konfliktust tárgyán túl nem akar nekünk ártani – ha viszont személyessé tesszük neki, akkor bosszút kíván, és sokkal ádázabbul is küzd majd, nemcsak az adott konfliktusban való győzelemért, hanem azért, hogy ártson nekünk.)

Azt is jó látni, hogy az EU-s engedmények részben Orbán zsarolásának az eredményei, amit az uniós döntéshozatal akadályozásával, és a svéd és finn NATO csatlakozás lebegtetésével ért el. Ez viszont megint egy olyan dolog, amivel most per pillanat nyerünk pár milliárdot – viszont sokan felírnak miatta még egy elég nagy fekete pontot nekünk – és bizonnyal jönnek majd helyzetek, amikor nem lesz mivel zsarolni, amikor szükségünk volna a most magunk ellen fordítottak jóindulatára.

Jó lenne, ha nemzetünk ún. nagyjai is felfognák végre, hogy mi elég kicsi és sebezhető krumplik vagyunk a világ fortyogó kondérjában, amit keresztben lenyelnek a nagyok meg a nehézségek, és jobban megbecsülnénk a jó szerencsénket és mások jóindulatát. Ez nem jelenti azt, hogy ne üzletelhetnénk, ne taktikázhatnánk: ez része a politikának és az üzletnek – azt jelenti, hogy ne fordítsuk magunk ellen azt, akit nem muszáj.

* * *

Közben, hogy ezt írtam, érkezett a legújabb, az Erasmus-ból, meg a kutatási pénzekből való kizárása a NER-esített egyetemeknek, köztük a Közgázzal, régi jó iskolámmal. Mondom én, hogy mostanra sikerült alaposan berágatni őket. Nyilván, az nem öröm, hogy szegény diákokon csattan az ostor, de annak örülök, hogy az EU talán mégsem hagyja magát – meg persze annak, hogy hátha lesz valami foganatja itthon is. (Túl sokra, épkézláb alternatíva hiányában, ne számítsunk azért.) Illetve még annak lehet örülni, hogy még mindig nem az EU-ból való kipenderítésünk van napirenden, hanem a helyes irányba való terelgetésünk. Politikusok az egyetemi kuratóriumokban… Ez két oldalról is kellemes volt NER-nek: egyrészt a befolyásuk kiterjesztése miatt, másrészt meg ezek a milliós fizetések két félnapnyi piknikért…

A következő neten talált kommentet érdemes elolvasni, arra vonatkozólag, hogy majd Agyarország Ormánya kifizeti az Erasmust, ha az EU nem:

„Ez természetesen egy kamu. Nincs ilyen, hogy "majd a magyar kormány, majd a magyar egyetem kifizeti az Erasmus-ösztöndíjat". Az Erasmus lényege nem a pénz, hanem az, hogy ez egy hálózat. Ha egy egyetemet kiraktak ebből a hálózatból, akkor az állhat neki egyenként, bilaterális csereegyezményeket kötni több száz külföldi egyetemmel. Ez rengeteg adminisztratív meló, ráadásul a külföldi egyetemek egyáltalán nem érdekeltek abban, hogy ezzel foglalkozzanak, hiszen őket nem rakták ki az Erasmusból. Egy holland egyetem nem dől a kardjába azért, mert 4-5 magyar egyetemre ezentúl nem jöhetnek a diákjaik. (És akkor még arról nem is beszéltem, hogy egy külföldi egyetem miért akarna egy rossz hírű, az Erasmusból éppen kidobott egyetemmel kétoldalú cserekapcsolatot.)”

De még ha ki is fizetné, azt sem a kormány fizetné, mert nincs olyan, hogy a kormány pénze – mindenki fizetné, aki ebben az országban lakik, úgyhogy kösz a nagylelkűséget. Persze még mindig jóval inkább ez, mint a semmirekellő focisták többmilliós fizetése.

Hazai gazdaság

Legutóbb részletesen elemeztem, hogy mitől van itt ekkora drágulás, különös tekintettel az élelmiszerre, aki még nem olvasta, ajánlom. Azzal egészíteném még ki, hogy most, hogy mennek fel az árak, és a vásárlók nem tudják, hogy mi az áruk „rendes ára”, sokan megveszik annyiért, amennyiért éppen ki van írva – ez pedig megkönnyíti a kereskedőknek, hogy tovább emeljék az áraikat, akár nyerészkedjenek is. Illetve, hogy ameddig stabilak voltak az árak, a termelők, kereskedők hajlamosak voltak lenyelni bizonyos költségeket, adókat – most viszont megtört a jég, elpattant a húr. Van is kétszer akkora élelmiszerár-növekedés, mint bármelyik környező országban. (Amiből tisztán látszik, hogy legalább a felét nem a háború és nem Brüsszel okozza.)

A másik a benzinár felszabadítása volt.

Szóval, na végre – és nem csak azért, mert nekem csak biciklim van, a kis pénzem meg az infláció szerint kamatozik, és végre valami olyannak is felmegy az ára, ami nekem nem kell. Hanem azért is, mert:

1) A túráztatott Ferrarik és SUV-ok: éppen ideje volt már, hogy ne támogassuk a gazdagok furikázását.

2) Mert országosan is több benzin fogyott azóta, hogy drága lett – ami finoman szólva is perverz dolog. (Meg hogy valakinek ezt akkor is ki kell fizetnie most vagy a jövőben, ha a kúton olcsón adják.)

3) Utóbbi környezetvédelmileg is botrányos.

4) Meg a kialakult hiány miatt.

Természetesen az nem öröm, hogy azokat, akik egyébként is szűkösen élnek, most ez is érzékenyen érinti. (Bár ez még mindig nem a legszegényebb réteg, mert azoknak autója sincs.) Ezzel együtt, mint láthatjuk, nem állt meg az élet.

No és persze a dolog kommunikációjában sem kellett csalódnunk, reflexből jött a hárítás, hogy „a MOL javaslatára” engedték el az árakat, és Brüsszel, mint mindig.

Néhány gondolat még a margóra:

● Ársapkák rövid és hosszú távon

Rövidtávon még működhetnek is – de amikor a piactorzítás már elkezdi átalakítani a gazdaság szerkezetét, tönkremennek a benzinkutasok, a boltosok, leállítják az importot, stb… az ilyen belenyúlások akkor kezdenek el visszaütni, és maradandó torzulásokat okozni. (Akár hosszabb távra is, ha megrendül a befektetői bizalom, nem lesz befektetés, nem fognak vállalkozni, nem lesz verseny, ami majd visszaszorítsa az árakat.) Orbán, mint többnyire mindig, államférfihez méltó végtelen bölcsességében megint rövidtávra játszott, hosszabb távon meg majd lesz valahogy. (Lásd még a rezsicsökkentést, az oktatást, a nyugdíjkasszát, stb…) Aztán most kifutottunk a rövidtávból, Putyin meg még mindig nem nyugszik.

Külön vicces, hogy most a nagy sapkázás után, az olcsó orosz olajjal együtt is drágább a benzin nálunk, mint akármelyik környező országban.

A többi ársapkás terméknél azért nem ennyire súlyos a helyzet, mert ott több helyettesítő termékek van vevői meg eladói oldalon is: a boltosok rá tudják terhelni a többi termékre a veszteséget – a vevők meg tudnak venni 1,5%-osat a 2,8-as helyett, vagy isznak teát.

● Az ársapka, mint tipikus tüneti kezelés

Vagyis, hogy nem az okán próbálunk segíteni a magas áraknak, hanem azt mondjuk, hogy ennyi az ára és kész. (Lásd alább a szegény országoknak fizetendő klímakárpótlást is.)

Persze mindig jobb volna az okokat kezelni, de az igaz, hogy ez nem mindig lehetséges, vagy csak részben az; pl. jelen esetben sem hagyja magát Putyin megkérni, hogy álljon már le végre. De legalább amikor lehetséges volna, a klíma esetén, illene a fájdalomcsillapításnál többet megpróbálni.

● A benzinmizéria és a klíma

Amilyen jól példázza a kialakult helyzet azt is, hogy miért nem lehet (gyakorlatilag) megmenteni a Földet. Ahogy semmi nem számít csak a benzin ára, meg hogy lehet-e kapni, meg hogy ameddig olcsó, addig, ami a csövön kifér… Csak a jelen, mint rendesen – és nemcsak Orbánnak, hanem a népnek is.

● A csodálatos gazdaságpolitika

Melynek köszönhetően lassan épp csak két dologra nem futja a népnek: enni meg lakni. Az ingatlanárak sem maguktól vannak ugyanis az égben, azt nem nagyon kell magyarázni, ugye. Az évtizedes jegybanki pénzeső, a CSOK, stb…

* * *

Végül emlékezzünk Karthágóra. Bár itt van egy újabb, súlyos és zsebre menő kín a népnek, az infláció – de továbbra is Csak A Fidesz. Elmondom megint, mi kellene: 1) Minden ellenzéki párt feloszlatása; 2) Egy új párt; 3) Egy új, épkézláb vezető. Minden más csak babazsúr és bohóckodás, az árnyékkormánytól a momentumos plakátokig.

(Nem mondom, esetleg, ha államcsőd volna, meg nem lenne mit enni – de az EU-s pénzeknek hála ettől, úgy tűnik, védve vagyunk.)

Egyebek

● A tanárok teljesítményértékelése

A legújabb, amit Pintér tervez a nyakukba varrni. Erre előbb csak azt gondoltam, hogy na, pont erre van még szükségük, amikor egyébként is mennyire leterheltek és alulfizetettek, milyen szerencsétlen hogy pont a legnagyobb felfordulás közepette kezdik el még tovább csűrni a rendszert.

Aztán felvilágosított valaki, hogy nemcsak erről van ám szó – hanem hogy itt lesz egy újabb eszköz, amivel majd lehet büntetni az engedetlenkedést és jutalmazni a párthűséget, elég hasonlóan ahhoz, ami a (nem nemzeti) szocialista időkben is folyt. Valamint, nem kevésbé, könnyen egymás ellen is hangolná ez a rendszer azokat, akik kapnak és akiktől elvesznek, még inkább megosztaná a pedagógustársadalmat.

Meg ezek a vérszegény sztrájkolgatások továbbra is… Ha tényleg akarni tetszetnek valamit, akkor úgy, tisztelettel, hogy megálljon az élet. Tudom, hogy mondani könnyű. (Ez a széttagoltság egyébként ismét jól példázza az ellenzék általános állapotát.)

Illetve a múltkor említett rendőrtempó (és tüneti kezelés) legújabb megnyilvánulása, az orvosok kötelezésének ötlete a közegészségügyben való munkára… (+ Ha már rendőrtempó, úgy tűnik, az oktatásban is volna mire jogosan rányomulni: felvételi korrupció az Eötvösben.)

● Magyarnak lenni a nemzeti és a sima szocializmusban

Ezt meg egy barátom tudatosította bennem, hogy ugyanis anno, a kommunizmus alatt (!), kevésbé volt megosztott a nép a magyarságának tekintetében, mint most, amikor az uralkodó (és meglehetősen korrupt) elit kisajátította, és megállás nélkül sulykolja azt, és már a trafiktól kezdve a Gellért-hegyig minden nemzeti, és hogy csak az a jó magyar, aki Nagyon Magyar. A komcsi időkben a másik kezünkben ott kellett, hogy legyen a vörös zászló, az igaz – az egyikben viszont lengethettük, rendben, mértékkel, a nemzetit is, internacionalizmus ide vagy oda. Most meg a béke(menetes) táborral el van hitetve, hogy a dollárbaloldal a belső ellenség…

Ez, mint régóta mondom, a nép megosztása, Orbán rendszerének legfőbb bűne.

Mástól is hallottam már, akinek korábban nem volt problémája a magyarságával, hogy annak közepette, amit itt művelnek vele, mostanra már az émelygés kerülgeti a piros-fehér-zöldnek a látványától is – és mit mondjak, meg tudom érteni.

Ami engem illet, és ahogy a korábbiakból is kitűnhetett, nem vagyok egy mélymagyar – de azért számos dolgot értékelek ebben az országban és kultúrában: a nyelvet – amin mégiscsak életem fő művét alkotom, a hajlékonyságát, és a kreativitást és játékosságot, amit megenged. A kultúrából különösen a könnyűzenét, ami a XX. század második felében született, és amennyire látom, Európában csak az angol felhozatal fogható hozzá.

(Figyeljük meg ebben is a külföldi, az univerzális keveredését a magyarral, pl. a beat megtermékenyítő hatását; valamint felmerült bennem, hogy a nemzeti-NER-esített rockereink mennyire vannak tudatában annak, hogy kedvenc műfajuk is kívülről jött – és nem azért, mert a művészetüket tényleg becsülöm. Azonkívül, természetesen engem az sem zavar, ha valaki az echte népzenét szereti, az ízlések különböznek.)

Bírom továbbá a nép közvetlenségét és talpraesettségét. (Bár ennek, ugye, meg tudnak lenni az okosba megoldós, meganyázós hátulütői is.) A találékony, okos, eredeti embereket, akik itt születtek. Meg azt is, hogy Európa közepén itt egy ilyen különleges kis sziget, ami minden mástól különbözik a környéken. (Ahogy magam is eléggé különbözöm a társadalom fő sodrától.)

És az ilyesmi az, ami számít – nem a kokárda, meg hogy ki varratja fel a homlokára.

● A demográfia csődje

Már hogy hónapok óta 10% körüli csökkenés van a születésszámban tavalyhoz képest. Ami kilenc hónappal ezelőtt dőlt el, ugye, akkor pedig még infláció se volt ekkora – volt ellenben SZJA visszatérítés meg választási osztogatás, meg hát a CSOK, már mióta.

Azt szoktam mondani, hogy a dolog alapvetően nem pénz kérdése, lásd például az afrikai szaporulatot – hanem kulturális kérdés, lásd a jólétben fogyatkozó Európát, meg Japánt. Ezzel nem azt mondom, hogy a pénznek, illetve a jólétnek meg a biztonságnak ne volna szerepe, csak hogy nem az az alapvető tényező. Ebben a mostani visszaesésben is el tudom képzelni, hogy benne van, mondjuk a háború.

Meg a másik, hogy ebbe a borzasztó világba, ami kilátásban van, mennyire érdemes szenvedő alanyokat sarjadzani, meg kinek is van kedve hozzá… Van, aki szerint ez csak kifogás – és helyenként tényleg az, merthogy nem kevesen inkább kulturális meg egyéni okokból nem akaródznak lebabázni, és szalonképesebb a klímaszorongásra fogni – de van benne igazság is.

Globálisan nézve viszont nem kell félteni az immár 8 milliárdos fajt. Illetve kell, csak pont hogy attól, hogy túl sokan vagyunk. Éppen arra volna szükség, amit mi itt bemutatunk, és mindent megteszünk ellene, a létszám jelentős (de természetesen humánus, békés és fokozatos) csökkentésére. Bár az igaz, hogy globálisan volna szükség rá, nem ilyen féloldalasan.

Hazai kedvencek

● Nyugdíjkorhatár

Ez folyamatosan terítéken van, már akkor téma volt, amikor még se covid nem volt, se háború, se klíma, és akkor így mi lesz – mindenesetre bírom, ahogy előadják, hogy „a várható élettartamhoz igazítják” a korhatárt – merthogy nem ahhoz igazítják, hanem a kasszához, nyilvánvalóan. Nem mellesleg kevésbé kellene igazítani, ha Orbán nem államosította volna a magánnyugdíjat, hogy legyen pénze stadionra ma. A jövő meg majdcsak lesz valahogy, ugye.

● A magyar űrhajós

Hogy ezt még mindig nem felejtettük el, hirtelen nagyobb bajaink közepette. Bár még mindig inkább ez, mint egy komplett olimpia. Meg az atlétikai VB is, mint egy falat, (ársapkás lisztből otthon sütött) kenyér.

Tényleg, mi van az űrturizmussal? Egy ideje nemigen hallani róla.

● A nagy napelem pályázat

EU-s pénzekből is, meg klímazöldítés, meg minden – mire másnap kiderül, hogy nincs hova tenni a vele megtermelt áramot. Az eszetlenség százegyedik Csimborasszója.

● Hogy a telefont sem szabad tölteni a munkahelyen

Amivel közel 4 forintot is meg lehet spórolni akár.

Végül pedig:

● Amikor a Déli Krónika jelenti, hogy az Origo megírta, hogy Brüsszelben rendszerszintű a korrupció

Természetesen, mindenkinek szíve joga azt érteni rendszerszintű alatt, amit akar – mindenesetre nézzük meg, szerintünk melyik a rendszerszintűbb: Ha Katar és más lobbisták lefizetnek néhány képviselőt, megvesznek néhány szavazatot – vagy amikor egy érdekcsoport az államhatalom felhasználásával a gazdaságtól kezdve, a sajtón át az oktatásig és a kultúráig szisztematikusan a befolyása alá vonja a társadalom minden területét, miközben önmagának osztja ki az állami megrendeléseket, pénzügyileg igen jól profitálva ebből – és még csak le sem csukják őket. Illetve mellesleg a választási rendszert is átszabja, hogy neki lejtsen a pálya. Az az egy szerencse, hogy nálunk ilyen nem fordulhat elő.

Mindenesetre, függetlenül attól, hogy ki mennyire rendszerszintű, minden korrupt eurokratáknak és hungarokratának egyformán a dutyiban a helye.

(Az alábbi egy rövidített változat, emlékeztetőül. A teljes változatot ezen a linken találod. A megjelenő oldalon, ahogy áll, a legfelső sorban kattints a címre vagy a doc vagy a pdf linkre.)

(Hozzászólni a szöveg alatt lehet.)

1.   Rossz cselekedetek

Rossz cselekedetnek azt nevezem, amikor valaki boldogtalanságot okoz valaki másnak.

A rossz cselekedet nem feltétlenül esik egybe a helytelennel.

Továbbá, aki rosszat tesz, az gyakran nem csak annak árt, akire a tette irányul.

2.   A rossz cselekedetek lelki háttere

Mi minden lehet annak a lelkében, aki másokkal rosszat tesz? Miféle lelkiállapotok vihetik rá az embert a rosszra?

1)    Rosszindulat

Vagyis amikor valakinek örömet okoz a másik fájdalma. De mitől lehet az jó valakinek, ha a másiknak rossz? A rosszindulat mögé is érdemes benézni.

2)    Jó szándék

Elsőre furcsának tűnhet, hogy a jó szándék miatt is tehetünk rosszat, de kicsit utánagondolva ez távolról sem lehetetlen.

○    Amikor valami nagyobb jót csak valami rosszon keresztül tudunk elérni

○    A kisebbik rossz választása

○     „A pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve.”

3)    Esendőségek, jellemhibák, lelki rendellenességek

Mint mondjuk a lustaság, a megbízhatatlanság vagy az értetlenség. Ezek sem szép tulajdonságok, de rossz szándék nincs mögöttük.

Itt említhetők továbbá a hirtelen haragú emberek: megint csak, személyiségfüggő, hogy ki mennyire robbanékony. Az indulatok aztán gyorsan el is múlhatnak, és gyakran meg is bánják őket.

Lelki rendellenességek alatt egyrészt a személyiségzavarokat értem; két ilyen az antiszociális és a gyanakvó (paranoid) típus, akik nem feltétlenül kedvesek másokhoz. Másrészt vannak a lelki betegségek, például a szenvedélybetegség, vagy amikor az ember képtelen ellenállni különféle impulzusoknak, dühkitörései vannak, kleptomániás, stb…

4)    Diszkomfort

Magyarul, amikor valaki valamiképp rosszul érzi magát. A saját szenvedésünk miatt is hajlamosak lehetünk tehát rosszul bánni másokkal.

Az ember sokféleképpen érezheti rosszul magát:

○    Testi fájdalmak

Például ha fáj a fejem, az türelmetlenebbé tehet másokkal szemben.

○    Rossz hangulat, stressz

A lelki fájdalmaink is harapósabbá tehetnek.

Figyeljük meg, hogy amikor valaki goromba velünk, annak gyakran nem mi vagyunk az okai, lehet, hogy valami egészen más baja van az illetőnek – és ezt kívülről nem feltétlen lehet tudni. Aki ebbe nem gondol bele, az értetlenül állhat a másik viselkedésével szemben, könnyen félreértheti azt.

A lelki gyötrelmek közül érdemes kiemelni néhány konkrétabbat:

○    Félelem

Az ember amiatt is rosszul bánhat másokkal, ha fél valamitől. Félni pedig sok mindentől lehet.

○    Önigazolás

Ehhez olyankor szokott folyamodni az ember, amikor úgy érzi, helytelenül cselekedett, helytelenül érez, rosszul döntött, és emiatt kényelmetlenül érzi magát. Az önigazolással ezt a rossz érzést igyekszik enyhíteni – és ez néha azzal jár, hogy másokat bánt.

○    Nehéz úgy jónak lenni, hogy velünk nem azok.

Nyilván ettől is diszkomfortunk keletkezik. Lásd erről ‘A jóság elvárható mértéke’ témában.

5)    Amikor valaki nem tartja (elég) rossznak vagy helytelennek, amit tesz

És emiatt árt másnak. Egyrészt tehát lehet, hogy nem gondolja, hogy amit tesz, az másnak rossz.

A másik eset az, amikor valaki tisztában van vele, hogy kellemetlenséget, fájdalmat okoz – csak úgy van vele, hogy az nem helytelen.

6)    Érdek

Azaz, amikor azért teszünk rosszat valakivel, mert így tudunk elérni valami mást, amit szeretnénk. (Tehát itt sem az a cél, hogy ártsunk, az csak eszköze, velejárója az érdekünkben álló valódi cél elérésének.)

Legegyszerűbb példa talán a lopás, amikor is a célunk az, hogy nekünk legyen valamink – ami viszont azzal jár, hogy a másiknak meg hirtelen nem lesz.

Közmondásos aztán, amikor egyeseknek „a cél szentesíti az eszközt”, azaz amikor valaki úgy van vele, hogy ő valami jó dolog felé törekszik, a cél nemessége pedig igazolja az érdekében elkövetett rossz dolgokat.

* * *

Néhány dolog, amit az elmondottak kapcsán érdemes szem előtt tartanunk:

Távolról sem csak a rosszindulat viheti rá az embert arra, hogy rosszat tegyen.

Továbbá:

○    Nehéz belelátni mások fejébe, helyzetébe; gyakran nem tudhatjuk, hogy mit miért tesznek, mi okból ártanak másnak.

○    Az emberek motivációi, helyzete különböző, változó a jóra való indíttatásuk is, illetve, hogy mekkora akaraterejük van. Kinek könnyebb, kinek nehezebb jónak lennie.

○    Akkor is méltó lehet valaki a szánalomra, ha helytelenül cselekszik, rosszat tesz.

Különösen, hogy a rossz cselekedetek származhatnak az elkövető saját szenvedéséből, jó szándékából is.

3.   A rossz elszenvedése

Mi a helyzet annak a lelkében, aki kapja a rosszat?

1)    A sérelmeink jobban feltűnnek nekünk

Mihez képest?

○    A velünk történő jó dolgokhoz képest

Így jellemzően jobban észrevesszük, jobban emlékszünk rá, ha valaki megsért, mint ha kedves hozzánk; hasonlóan ahhoz, ahogyan többnyire egy gyomorrontás is emlékezetesebb, mint egy kellemes vacsora.

○    A saját sérelmeink jobban feltűnnek, mint azok, amelyeket mi okozunk másoknak.

Mivel mindenkinek az fáj, ami neki fáj, mások sérelmeit nem érezzük a saját bőrünkön. Emiatt aztán jobbnak gondolhatjuk magunkat másoknál, mert úgy érzékeljük, hogy bennünket bántanak, míg mi nem annyira bántunk másokat.

Viszont a jó emberek hajlamosak a bűntudatra, jobban tudatában vannak az általuk okozott sérelmeknek: itt tehát több a kivétel.

Érdemes lehet tehát emlékeznünk a sérelmek feltűnő voltára, és tudatunkban megfelelően korrigálni az érzékleteinket, egyrészt hogy jobban érezzük magunkat, másrészt, hogy jobban bánjunk másokkal.

2)    Az emberek hajlamosak feltételezni a rossz szándékot ß

Mint elhangzott, nehéz belelátni mások fejébe, nem könnyű felismerni, ha a másik rossz cselekedete mögött annak diszkomfortja, jellemhibái, vagy akár a jó szándéka áll.

Lásd továbbá ‘Az emberek gondolkozása’ témában az alapvető attribúciós hibát, amikor mások rossz cselekedeteit a saját hibájuknak, rosszindulatuknak tulajdonítjuk, semmint a körülményeknek.

3)    Úgy érezzük, a rossz nekünk szól

Pedig, mint fentebb láttuk, gyakran valami egészen mással van baja az illetőnek, rossz hangulatban van, stresszes.

Valamint, mondjuk ügyintézőként, az ügyfél haragja sem nekünk szól, hanem a pozíciónknak; ha más ülne ott, ugyanazt kapná tőle. Hasonlóan, amikor valaki nagyjából ok nélkül piszkálódik velünk, többnyire akkor is feltehető, hogy másokkal is ilyen, nem kimondottan bennünket pécézett ki magának.

Nyilván ettől még olyan is van, hogy kimondottan bennünket akarnak bántani – de sokszor érdemes belegondolni, hogy tényleg így van-e. Ne feledjük, az előbbi pontokra is tekintettel, hogy a látszat gyakran csal.

4.   Bűn

Egy etikai rendszerben bűn az, ami az adott rendszer szerint súlyosan helytelen.

Például a keresztény és a zsidó vallás szerint ölni és paráználkodni bűn, mint az a Tízparancsolatban kinyilatkoztatásra került.

 ‘Az etika alapjai’ témában olvashatjuk aztán, hogy nincs abszolút helyes és helytelen, hogy mit tekintünk annak, függ attól, hogy milyen etikai rendszerben gondolkozunk: az egyikben helyes rabszolgát tartani, a másikban nem. Ennek folytán bűn sincs abszolút: egyesek szerint a homoszexualitás bűn, mások szerint nem az. Emlékezzünk, hogy az Egyvilág mit tekint helyesnek: próbálni boldoggá tenni másokat, illetve, hogy mi az elvárható ezen a téren. Szintén a hivatkozott témában olvasható, hogy az etikai elveket arra is szokták használni, hogy a rendszert (a formát) védjék vele, ami a rendszer haszonélvezőinek is kedvez. Így azzal is lehet manipulálni, hogy mit minősítünk bűnnek. (Pl. az istenkáromlást)

A bűn gyakran bűnhődést von maga után; alapjában kétfélét: egyrészt megbüntethetik az embert, kívülről – másrészt bűntudatot, szégyent érezhet, belülről.

5.   Bűntudat

5.1. Jelentése és jellemzői

1)    Jelentés

A bűntudatunk akkor van, amikor úgy véljük valami helytelent tettünk, (gondoltunk, éreztünk).

A bűntudathoz hasonló a szégyen érzése, amikor szintén nem vagyunk kibékülve magunkkal, megvetésre méltónak, lenézendőnek ítéljük, amit tettünk, stb…

2)    A bűntudat jellemzői

●    Kialakulhat úgy, hogy eleve az elvei ellenére cselekszik az ember – meg úgy is, hogy erre csak utólag döbben rá, megváltoznak az elvei.

De miért cselekszik valaki eleve az elvei ellenére? Azért, mert az etikai érzék csak az egyik motiváció a többi között, és azok felül tudnak kerekedni rajta. (Jelen esetben ideiglenesen, időről-időre.)

A bűntudat utólagos kialakulására példa, amikor egy bűnöző sokáig bele sem gondolt, milyen fájdalmakat okozott a tetteivel – mígnem a börtönben a lelkész megvilágítja ezt neki; vagy azt, hogy lopni bűn.

●    Dupla hatás: magát a bűntudatot az ember konkrét dolgok felett érezi – az azonban egyúttal az általánosabb önértékelését is aláássa.

Hiszen megrendül a hite abban, hogy ő jó ember.

●    A bűntudatnak nincs garantált vége

Ellentétben egy jogi büntetéssel, ahol 8 év börtön és kész. Az ember gyakran már abban is bizonytalan, hogy mennyire súlyos az, amit elkövetett, illetve abban is, hogy mennyi szenvedéssel, bűnhődéssel, jóvátétellel fizethetne meg érte, van-e egyáltalán bármi, ami megszabadíthatná. Különösen nehéz tisztán látnia abban a zaklatott lelkiállapotban, ami a bűntudattal jár, valamint ha magára van hagyva a kétségeivel. És mivel nem látni a végét, a bűntudattól könnyű depresszióba esni.

●    Túlzott bűntudat

A helyes és helytelen kérdéseit övező bizonytalanságok miatt a bűntudat gyakran nagyobb a kelleténél.

●    Akinek bűntudata van, még csak sajnálni sem tudja magát

Egyrészt, mert ő maga tehet róla, nem kívülről mért rá csapást valami vagy valaki; másrészt meg, mert úgy érzi, megérdemli a büntetést, a szenvedést.

●    A jók erősebb bűntudata; illetve, hogy az a magas önbecsüléssel rendelkezőknek jobban fáj

5.2. A bűntudat hasznai és kárai

1)    Hasznok

○    Jóvátételre ösztönözhet

○    Elősegítheti a jövőbeli hibák elkerülését

○    Segíthet úgy érezni, hogy az ember megbűnhődött a tettéért

2)    Károk

○    Az önigazolás hátulütői

Emlékeszünk rá, hogy az önigazolás érdekében lealacsonyíthatunk másokat, elköteleződhetünk a helytelen döntéseink mellett.

○    Túlzott bűntudat

Mint láttuk.

○    A bűntudat akadályozhatja, hogy jókat tegyünk másokkal.

Azért is, mert az embernek az élettől is elmehet a kedve, depresszióba eshet.

5.3. A bűntudattól való megszabadulás

Milyen fő módszerekkel próbálnak az emberek megszabadulni a bűntudattól?

●    Önigazolás

Avagy, „nem is vagyok bűnös”.

Ennek az a hátulütője, hogy nem ismerjük el a hibánkat, nem törekszünk rá, hogy jóvátegyük, hogy legközelebb elkerüljük.

●    Elfordulás

„Bűnös vagyok, de nem foglalkozom vele.”

* * *

De miket tehet az, aki nem akar, nem tud menekülni az igazságtól?

●    Jóvátétel

„Bűnös vagyok, de jóváteszem!”

●    Bűnhődés

„Bűnös vagyok, de megfizetek érte.”

Láttuk, hogy erre a külső büntetés és a belső bűntudat (valamint a szégyen) is lehetőséget ad.

●    Feloldozás

„Bűnös vagyok, de ugye nem baj?”

A feloldozás az, amikor valaki (akinek hiszünk) biztosít minket erről.

Ki mindenki adhat feloldozást?

○    Gyóntató

A mai világban már jóval kevésbé vannak ilyen széleskörű intézményesített megoldások.

○    (Pszichológus)

Ő elsősorban nem arra van, hogy etikai kérdésekben ítélkezzen, de egyrészt meghallgatja az embert, másrészt segíthet tisztán látni, reálisabban megítélni a történteket, feldolgozni a bűntudatot, feltárni annak gyökerét.

○    Bizalmasok

A barátaink, családunk, akikben megbízunk. Róluk tudhatjuk, hogy nem fognak elárulni, ismernek bennünket, a helyzetünket, és jóindulattal vannak irántunk – így vélhetően megértőek lesznek majd velünk.

○    Aki ellen vétkeztünk

Ők is feloldozhatnak, megbocsájthatnak nekünk. Ez nyilván sokat jelenthet.

●    Feldolgozás

„Bűnös vagyok, és ezt elfogadom.”

Vagyis amikor az ember megtanul együtt élni a tudattal, halványul a gondolat.

* * *

A felsoroltakat kombinálni is lehet, azaz az ember részben igyekszik jóvátenni a dolgot, részben azt mondja, hogy már megbűnhődött, ehhez hozzáadja a másoktól kapott feloldozást, a maradékot meg megpróbálja feldolgozni, stb…

Lásd végül a ‘Kellemetlen gondolatok’ témában a bűntudat kezelését, ahol gyakorlati tanácsokat lehet találni ehhez.

(Az alábbi egy rövidített változat, emlékeztetőül. A teljes változatot ezen a linken találod. A megjelenő oldalon, ahogy áll, a legfelső sorban kattints a címre vagy a doc vagy a pdf linkre.)

(Hozzászólni a szöveg alatt lehet.)

1.    A jó elvárásának elvei

Ha jók vagyunk egymáshoz, az nagyban hozzá tud járulni ahhoz, hogy jól érezzük magunkat, és hogy a világ jobb hely legyen. Naivitás volna azonban azt követelni, hogy az emberek mindig, teljes mértékben jók legyenek: jelen témában azt tárgyalom, hogy akkor mit és mennyit is volna a legjobb elvárni.

●   Amennyire lehet, a gyakorlatra is áttehető, elfogadható, általános elvárásokat igyekszem megfogalmazni.

●   Nem az kell, hogy az emberek szeressék egymást, hanem hogy jól bánjanak egymással.

Egyrészt, mert az érzelmeiről senki sem tehet, másrészt meg mert úgyis a tettek számítanak.

●   Nem kell túl sokat elvárni

Nyilván azért, mert különben sokan megköszönnék a jó tanácsot, és gyorsan odébbállnának, még annyit sem tennének másokért, mintha kevesebbet kértünk volna.

Valamennyit azonban el kell várni, mert ettől jobb lehet az embereknek. Lásd alább, hogy mennyi az a valamennyi.

●   A cél az, hogy az ember maga is örömét lelje a jótéteményeiben, vagy legalábbis kevésbé essenek a nehezére

Elsősorban azért, mert így fog jobban, tartósabban segíteni, de azért is, mert az ő saját boldogsága is fontos.

●   Mennyire elvárható az, hogy igazságot szolgáltassunk?

Vagyis, hogy arra is törekedjünk, hogy az emberek azt kapják, amit érdemelnek, jutalmazzuk a jót, büntessük a rosszat, a helytelent. A válasz az, hogy nem különösebben – mégpedig azért, mert igazságot tenni meglehetősen bonyodalmas.

2.    A jóság elvárható mértéke

2.1. A saját boldogságunk és a mások boldogsága

A saját boldogságunk nem baj, ha fontosabb számunkra, de bizonyos fokig a másét is vegyük figyelembe.

Illetve, nem várható el, hogy nagymértékben nyakukba vegyük mások problémáit, de bizonyos fokig igen. (Akkor is, ha az nem a mi hibánk.)

Hogyan kell figyelembe venni mások boldogságát? Úgy hogy…

Nem elhanyagolható mértékű törődésre, cselekvésre legyünk hajlandóak a nálunk boldogtalanabbak irányába.

Két szituáció, melyben hatékonyan tehetünk másokat boldoggá:

●   Amikor nekünk lényegesen kisebb boldogságot okozna valami, mint a másiknak okozott kellemetlenség, és ezért nem tesszük meg. (Kb. tapintat)

●   Amikor nekünk lényegesen kisebb kellemetlenséget okoz valami, mint a másiknak nyújtott boldogság, ezért megtesszük. (Kb. előzékenység)

(@@Van aztán egy olyan ötletem, hogy a teljes önfeláldozás sohasem elvárható. Mit szóltok ehhez? Ez azt jelentené, hogy megvetést sohasem érdemel az, aki az életét nem hajlandó feláldozni valamiért, bármiért, legyen az a haza, a gyereke vagy akár az egész emberiség. Nem arról van szó, hogy tiszteletet ne érdemelne, ha megteszi, csak annyit, hogy megértéssel vagyunk felé, ha ezt azért már nem vállalja. Egyetértetek ezzel?)

2.2. Bizalom

Ha valaki bízik bennünk, annak jobban fáj, ha rosszul bánunk vele. Hogyan bánjunk hát vele?

De lássuk előbb a bizalom jellemzőit:

●   Aki bízik valakiben, az úgy véli, a másik jóindulattal van iránta.

Illetve erre alapozva tehet lépéseket; például, ha bízom a férjemben, akkor nyugodtan ülök fel az éjszakai vonatra, mert úgy vélem, lesz, aki kijön elém az állomásra.

●   A bizalom több mindenen alapulhat

●   A bizalom lassan alakul ki, és gyorsan el tud veszni

Ez közmondásos: elég, ha egyszer cserbenhagyunk valakit, azzal azonnal és jó időre (ha nem örökre) elveszítjük a bizalmát. (Érdemes tehát vigyázni rá.)

●   Mi történik, ha a másik bizalma ellenére cselekszünk?

○    A meglepetés nagyban növeli az okozott kellemetlenséget.

○    Járulékos károk

Értem ez alatt, amikor kimondottan a belénk vetett bizalomra alapozva cselekedett valaki, szállt fel az éjszakai vonatra, most meg hirtelen kénytelen azzal szembesülni, hogy a tervei miattunk hiúsulnak meg, gyalogolhat haza a nagy bőrönddel.

○    Csalódás, fokozott negatív érzelmek

Mindezek alapján, azzal szemben, aki bízik bennünk, több is elvárható tőlünk; különösen:

●   Ha magunk is tehetünk a bizalmáról, pl. megígértünk neki valamit.

●   Mi magunk ne ártsunk a másiknak.

Mert az ugye egy dolog, ha nem teszünk meg neki valamit, az sem szép, ha cserbenhagyjuk valami problémájával – de még rosszabb, ha kimondottan visszaélünk a bizalmával, mi magunk ártunk neki, például valahogy kiforgatjuk a vagyonából.

●   Lehetőleg figyelmeztessük előre, hogy mire számíthat tőlünk.

Ami nyilván nem könnyű – viszont el lehet kerülni vele az előbb felsorolt kellemetlenségek jó részét.

Azonban itt sem lehet elvárni, hogy teljesen jók legyünk, hogy minden körülmények között teljesen feleljünk meg a másik bizalmának.

2.3. Tisztességesség

Mely egy, az elvárható jósághoz kapcsolódó eljárás. A következőket foglalja magába:

○    Az elvárható jóság teljesítése, a másik bizalmának figyelembevétele

○    Ha az előző nem teljesül, akkor késznek lenni mérsékelni a hátrányos következményeket, jóvátenni a mulasztásunkat, kárpótolni a károsultat

○    A felelősség vállalása

Különösen hozzátartozik a tisztességességhez, hogy nem kenjük másra a saját vétkeinket.

A tisztességesség tehát leginkább a kárenyhítéssel több, mint a fentebb elmondottak, illetve segít az ügy lezárásában, a továbblépésben, abban, hogy megbocsássanak nekünk.

De azért, mint megszokhattuk, tisztességesnek sem kell mindenáron lenni; gondoljunk például egy amúgy jó vezetőre, egy ország elnökére, aki egyszer félrelépett, és a felelősség vállalásával nemcsak a saját nimbuszát rombolná le, és a családját tenné tönkre, de az ország is elveszítene egy jó vezetőt. (Igaz, ha nyilvánvaló a dolog, jobban járhat, ha nem köntörfalaz.)

2.4. Az igazságtalanság kezelése

1)    Az ember feladata

Az ember feladata, hogy enyhítsen a természet, az élet által generált igazságtalanságokon.

Merthogy a természet és az élet nem igazságos, a társadalom pedig képes ezt enyhíteni – bár, jelen állás szerint, gyakran inkább hozzátesz.

2)    10-20% $

Legalább ennyit adjunk másnak abból, amiből nekünk több jutott.

Pontosabban, ha valakinek a szerencséje folytán több jutott, mint az átlag, akkor a többletnek ekkora hányadát elvárható, hogy odaadja azoknak, akiknek az átlagnál kevesebb jutott.

Miért pont 10-20%? Ez természetesen egy szubjektív arány, egy középút, egyfelől hogy ennyit talán még hajlandóak beáldozni a szerencsések, másfelől meg, hogy ennyi már ér is valamit.

Ez a 10-20%-os szabály elég egyszerűnek tűnik – jobban belegondolva azonban nem mentes a bonyodalmaktól.

3)    Elvétel

Ami azt jelenti, hogy ha az ember a szorgalma révén sem tud annyit összeszedni, ami elég az adott körülmények között minimálisan emberhez méltó megélhetéshez, és nem kap ehhez elegendő segítséget sem, akkor elvehet másoktól annyit.

De csak annyit: ami ezen felül van, az lopás, és visszajár. Kiktől, mennyit lehet elvenni? Azoktól, akik nem osztoznak az elvárható mértékben, annak erejéig, és különösen azoktól, akik sokkal mulasztanak.

Vegyük észre, hogy a jóság elvárható mértéke, ha az emberek megteszik a tőlük elvárhatót, általában nem szolgáltat teljes igazságot – főleg, mert nem várunk el túl sokat.

3.    A jó ösztönzése

Nem árt előrebocsátani, hogy bár a jó ösztönzése hasznos lehet, csínján kell vele bánni, mert bonyodalmakat okozhat, hasonlóan az igazságtételhez. Különösen a másik megbüntetésével, viselkedésének helytelenítésével nem árt óvatosnak lenni. Ekképp a jó ösztönzése sem elvárt – ajánlott is csak akkor, ha valaki egyetért az elvárható jóságról a jelen témában megfogalmazott elvekkel.

1)    Méltánylás

Mely azt jelenti, hogy a tettei alapján visszajelzést adunk valakinek, az alábbiak szerint:

○    Aki az elvárható szintet nem teljesíti, az elítélendő.

○    Aki teljesíti, de többet nem tesz, az megbecsülendő.

○    Aki többet tesz az elvárásnál, az tiszteletreméltó.

Teljesen logikus.

2)    Ösztökélés

Vagyis, amikor más módokon igyekszünk rábírni valakit a jóra, visszatartani a rossztól; különösen:

○    Az érdek erejével

○    (Jó) törvényekkel

○    Az etika ápolásával

○    Neveléssel

○    Példamutatással

A jót nemcsak egyéni, hanem közösségi szinten is lehet ösztönözni. (Például jó törvényekkel, az újraelosztás megfelelő megszervezésével – de társadalmi normákkal is, mondjuk, ha az emberek között elterjed, hogy illik rendesen bánni egymással, a jót megbecsüljük, tiszteljük, a rosszat elítéljük.) A cél az volna, hogy az itt fentebb az egyénekkel szemben megfogalmazott elvárások teljesüljenek, amit az állam a közösség elő tud segíteni.

4.    További megfontolások

1)    Amikor jobban tesszük, ha nem teszünk jót

Például, mert nem mindenki igényli a segítséget, vannak, akik nem becsülik meg azt, és olyanok is, akik ki akarnak használni bennünket. Valamint a jóságot abból a szempontból is túlzásba lehet vinni, hogy már saját magunkat hanyagoljuk el.

2)    Kivel legyünk jók?

○    A nálunk boldogtalanabbakkal, illetve akiknek kevesebb jutott, mint az átlag.

Mint fentebb láttuk. Közülük is inkább:

○    A rászorulókkal; illetve…

○    Akik maguk is megteszik, ami tőlük telik, nem herdálják el a segítséget és a saját szerencséjüket.

De éhen halni azért senkit sem szabad hagyni. További részletek, erről és az előző pontról is, a ‘Hogyan érdemes jónak lenni’ témában.

3)    Egyesek szerencséje összefügghet mások szerencsétlenségével

Úgy is lehet azonban valaki más kárára szerencsétlen, hogy önként kockáztatott, például szerencsejátékot játszott egy másik emberrel, és veszített. Aki így tett, az nem érdemel különleges elbánást. Az önként vállalt kockázat eredménye egyébként sem érdemel kárpótlást, és megosztani sem kell, ha éppen nyerünk; akkor sem, ha nem más kárára nyertünk, vesztettünk.

4)    A jog és az elvárható jóság

Amikor a jog azt mondja, hogy köteles vagyok megtenni valamit, azt rendszerint valaki más érdekében teszi: lakott területen köteles vagyok lassan vezetni, hogy ne veszélyeztessem, ne zavarjam az ott lakókat; köteles vagyok befizetni a nyugdíjjárulékot, hogy a nyugdíjasok megkapják a nyugdíjukat, stb…

Másfelől, amikor a jog jogot ad nekem, azzal kötelezettséget ró másokra, akik kötelesek tűrni, hogy a jogaimat gyakoroljam; például ha van egy lakásom, akkor én azt használhatom (lakhatok benne), hasznosíthatom (kiadhatom másnak), stb…; mindenki más pedig, a szomszédok ebbe nem szólhatnak bele. (Legalábbis, ameddig a saját jogaik gyakorlásában nem akadályozom őket.)

Egy szó, mint száz, a jog is ad egy meghatározást az elvárható jóságra, megmondja, hogy mit, mennyit kell megtennünk, elviselnünk mások érdekében.

5.    Jónak lenni nehéz

Két értelemben is:

1)    A jó embereknek gyakran okoz szenvedést a saját jóságuk

2)    Sok minden akadályozza, hogy jókat tegyünk

Alább ezeket részletezem.

5.1. A jó emberek szenvedései

Bár ha jót cselekszünk, az nekünk magunknak is boldogságot tud okozni, jónak lenni fájdalmas is lehet, a jó emberek számos okból érezhetik rosszul magukat:

1)    „Elég jó vagyok-e?”

A jó (lelkiismeretes) emberek fejében előtérben vannak az etikai problémák, jó és rossz kérdései, gyakran marcangolják magukat olyasmikkel, hogy „jó ember vagyok-e?” Helyesen cselekedtem-e? Nem bántottam-e meg valakit? Helyes volna-e megtennem valamit? Mit tennék, ha ez vagy az történne?

2)    Erősebb bűntudat

Mindenki hibázik, az emberek esendőek, a jó emberrel is megesik, hogy ilyen-olyan okból rosszat tesz – amit azonban erősen meg szokott bánni. Jóságuk okán annak a tudata, hogy mégis rosszat tettek, erős disszonanciát, ellentmondást, bűntudatot ébreszt bennük.

3)    A különféle típusú jók fájdalmai

Mint a ‘Jó cselekedetek’ témában olvasható, az emberek különböző motivációk hatására tesznek jót: így vannak, akiknek a másik boldogsága okoz örömet, mások helyesen cselekedni szeretnek. Előbbiek, a „lélektől jók”, azonban egyúttal más fájdalmában is osztoznak; utóbbiaknak, a „lelkiismerettől jóknak”, pedig erőt kell venniük magukon, hogy megtegyék a jót, mert alapból nincs kedvük hozzá.

4)    Nehéz döntések

Van, amikor valami nagyobb jó érdekében rosszat kell tennünk, fájdalmat kell okoznunk; mondjuk, amikor meg kell fegyelmeznünk a gyerekünket, hogy aztán majd jó ember legyen; illetve vannak ennek a műfajnak igazán súlyos esetei is, mint amikor egy súlyosan beteg embertől kénytelenek vagyunk megtagadni egy drága kezelést, hogy az árán többeket gyógyíthassunk. Ilyen döntésekre a legnagyobb jóindulat mellett is szükség van – és nem könnyű meghozni őket, nem könnyű megtenni, amiket követelnek.

Meglehetősen igazságtalan módon tehát, a jók hajlamosak emészteni magukat – míg a rosszak élik világukat.

5.2. A jó akadályai $

Sok minden akadályozza, hogy jók legyünk egymáshoz, sok minden késztet a rosszra. Az alábbiakban ezeknek egy laza összefoglalása olvasható.

1)    Emberi tulajdonságok

Mint a faji szinten bennünk rejlő agresszió, önzés, versengésre való hajlam (különösen csoportok között), illetve hogy egymással mérjük magunkat.

2)    Különböző személyiségek és embertípusok

Az emberek különbözőek, egyebek mellett abban is, hogy kiben mekkora motiváció dolgozik a jó és a rossz irányába, ki milyen helyzetben van, kinek mekkora erőfeszítésébe kerül jónak lennie: vannak, akiknek nagyobba. Emellett a jóra való indíttatásunk időben is változó.

Ezen kívül van néhány említést érdemlő embertípus, egyrészt akiknek nehéz jónak lenniük (például a vezető és az idealista), másrészt, akikkel nehéz jónak lenni (mint a túlérzékeny emberek, és akik nem becsülik meg a segítséget).

3)    A jóság erőfeszítést igényel

Merthogy ki kell találni, hogy hogyan legyünk jók, rá kell venni magunkat a cselekvésre, illetve türelmesnek kell lenni másokkal.

4)    A jóság áldozatot követel

Például, ha pénzt adunk egy koldusnak, nekünk annyival kevesebb marad.

5)    A saját boldogságunk elérésének nehézsége

Boldogan könnyebb jónak lenni – azonban sokaknak a saját boldogságukat sem könnyű megtalálni.

6)    Nehéz úgy jónak lenni, hogy hozzánk nem azok

Az emberek ugyanis hajlamosak arra, hogy azt adják, amit kapnak, illetve hogy továbbadják a rosszat.

Az sem ritka aztán, hogy rászállnak az olyan emberre, aki túl sokat jókodik, még többet akarnak tőle, sőt ellene is fordulhatnak azok, akiknek kevesebbet adott.

7)    Rossz példa

Az, hogy az ember miket lát maga körül, nagyban befolyásolja a saját viselkedését: nemcsak az vihet tehát rá bennünket a rosszra, ha velünk rosszak, hanem az is, ha azt látjuk, hogy másokkal rosszak egyesek. Lásd a ‘Jó cselekedetek’ témában a jó és rossz példáról írtakat.

8)    Kényszer

Vagyis, amikor az ember rá van szorítva, hogy rosszat tegyen.

Több minden képes erre, néhány jellemző példa:

●   Szükség

●   Hatalom

●   Egyebek

9)    A körülmények hatása

Vagyis, amikor szándékunk ellenére, a külső körülmények következtében ártunk valakinek; például, ha egy kereszteződésben kidőlt a stoptábla, ezért nem láthattuk, és így karambolt okoztunk.

* * *

Ám az eddig felsoroltakon túl is számtalan dolog nehezíti, hogy jók legyünk egymással. Az alábbiakban témakörönként csoportosítva a fontosabbak:

10) Kultúra

11) Etika

12) Nemiség

13) Csoportok

14) Politika

15) Gazdaság

16) Egyebek

Nem árt még felhívni a figyelmet, hogy a felsoroltak egy némelyikét egyesek megpróbálhatják ürügyként felhasználni, mondván „persze, hogy rossz vagyok, hiszen az agresszió eleve az ember, a férfi vérében van, ráadásul rossz példákat is láttam magam körül, stb… nem én tehetek róla.” Ezekben lehet valami – de nem használhatók mentségül, ha nem tettük meg az elvárhatót.

* * *

Ebben a témában arról volt szó, hogy mennyire legyünk jók. Azt illetően, hogy hogyan legyünk azok, lásd a ‘Hogyan érdemes jónak lenni’ témát.