Egyvilág - Fórum

(Az alábbi egy rövidített változat, emlékeztetőül. A teljes változatot ezen a linken találod. A megjelenő oldalon, ahogy áll, a legfelső sorban kattints a címre vagy a doc vagy a pdf linkre.)

(Hozzászólni a szöveg alatt lehet.)

1.   Hazugság és igazság általában

A hazugság és megtévesztés mindenhol gyakori, az élővilágban, az ember körül és a társadalomban.

A hazugságot a ‘Játszmák, meggyőzés és hazugság’ téma is tárgyalja, az gyakorlati oldalról: például, hogy hogyan lehet ügyesen hazudni, és hogy hogyan lehet felismerni, leleplezni a hazugságot.

1.1. Őszintétlenség

1)    Az őszintétlenség jelentése

Témánkra valójában jobb szó az őszintétlenség, ami tágabb a hazugságnál. Az őszintétlenség ugyanis lehet:

○    Elhallgatás

Amikor nem mondunk valótlant, csak elhallgatjuk a valót. Hasonló ehhez a válasz megtagadása, illetve, amikor kijelentjük, hogy valamit nem mondunk meg. A különbség annyi, hogy utóbbinál a másik fél tudja, hogy valami visszatartottunk.

○    Hazugság

Amikor valótlanságot mondunk.

Speciális esete ennek a féligazság, amikor vannak igaz elemei az állításunknak – az összkép azonban ugyanolyan hamis, mintha hazudnánk.

A hazugsághoz hasonló a hamis benyomás keltése, a megtévesztés is. Ilyenkor nem állítunk valamit – inkább csak úgy viselkedünk, hogy abból a másik valótlanságra következtessen.

2)    Az őszintétlenség eredménye

Milyen kép alakulhat ki annak a fejében, akivel szemben őszintétlen volt valaki?

○    Hamis kép

Amikor másmilyennek képzeli a dolgokat, mint a valóság. (Beleértve azt is, amikor elhallgattunk előle valamit, de ő ezt nem tudja.)

○    Hiányos kép

Amiről a másik tudja, hogy valamit nem mondtunk meg neki.

* * *

Két megjegyzés a dolgok tudatáról:

○    Tudatilag az hat a boldogságra, amit az ember igaznak vél.

Ami azt is jelenti, hogy ameddig nem tudunk valami rosszról, addig (tudatilag) jól vagyunk.

○    A tudat, hogy tudjuk az igazat, szembenéztünk vele, önmagában örömet okoz.

Nem arról beszélek tehát, amit tudunk: az igazság ugyanis fájdalmas lehet – csak magának annak a tudatáról, hogy tudjuk az igazat.

3)    Önbecsapás

Az ember gyakran saját magához sem őszinte, becsapja magát:

○    Próbálja jónak látni a dolgokat, menekül az igazságtól.

○    Megelégszik a megértés élményével.

A valódi megértés helyett, amiért meg kellene dolgoznia.

○    A megismerés konzervativizmusa

Vagyis törekszünk rá, hogy ne kelljen változtatni azon, amit tudunk, keressük a megerősítést, figyelmen kívül hagyjuk, torzítjuk azt, ami ellentmond az elképzeléseinknek.

○    Hiúság

A hiú ember ugyanis gyakran irreálisan sokra értékeli magát.

○    Disszonanciacsökkentés

Ezen belül az, amikor egyszerűen próbáljuk elkerülni a szembenézést a fejünkben feszülő ellentmondásokkal, az azokat kiváltó információkkal; valamint az önigazolás, racionalizáció, amikor hamis érvekkel próbáljuk alátámasztani, hogy miért is vannak rendben a tetteink, érzéseink, miért is döntöttünk mégis helyesen. Illetve még az is jellemző, hogy hajlamosak vagyunk másokat hibáztatni a problémáinkért, kudarcainkért. Lásd ezekről az ‘Önigazolás’ témában.

1.2. Az igazság eszménye és bizonytalansága

1)    Az igazság eszménye

Vannak, akik szerint az igazságot akkor is ki kell mondani, ha fájdalmat okoz, az tehát fontosabb nekik, mint a boldogság: számukra az igazság egy eszmény – egyszersmind úgy vélik, hogy hazudni rossz, és kész.

Ennek az álláspontnak megvan az az előnye, hogy egyszerű, az emberek pedig szeretik az egyszerűséget. Alább azonban látni fogjuk, hogy a hazugságnak is megvannak a hasznai; illetve, ahogyan az ‘Értékek’ témában olvasható, az Egyvilág szerint eszmények sincsenek, az igazságot általában nem kell ráerőltetni az emberekre, nem kell elvenni a támaszukat miatta.

2)    Az igazság bizonytalansága

Vagyis, hogy az ember sosem lehet biztos abban, hogy igazat mondanak neki. Miért?

○    Mert aki mondja, maga is tévedésben lehet.

○    Akik a saját érdekükben hazudnak

Mint aki jobbnak állítja be a portékáját, amit el akar adni nekünk; de az érdek nem csak anyagi lehet, gondoljunk arra, amikor valaki csak le akar rázni.

○    Aki jó, azért hazudhat, aki rossz, azért, aki szeret bennünket, azért, aki meg nem szeret, azért.

Aki rossz, nem szeret, az természetesen azért, hogy ártson, aki meg jó, illetve szeret bennünket, az kíméletből; illetve, akiknek az a feladatuk, megbízásuk, hogy segítsenek rajtunk (mondjuk egy pszichológusnak, lelkésznek), azok is úgy ítélhetik, hogy egy hazugsággal teszik a legjobbat nekünk. Persze ettől még igazat is mondhatnak – csak biztosak nem lehetünk benne.

2.   A hazugság tulajdonságai

1)    A hazugság komplikáltsága

Már az erőfeszítést igényel, hogy kitaláljunk egy hihető hazugságot – és ezzel gyakran nincs vége: emlékezni kell rá, hogy mit hazudtunk, ügyelni, hogy le ne buktassuk, kellően fedezzük magunkat, ami újabb hazugságokat tehet szükségessé, és ebbe aztán könnyű belebonyolódni.

Hazudni tehát, legalábbis jól hazudni, fárasztó.

2)    Sok hazugság előbb-utóbb kiderül, illetve már eleve gyanús.

Így aztán…

3)    Hazudni általában kellemetlen

És ezért a legtöbb ember csak okkal teszi. (Persze ok azért gyakran akad.)

3.   A hazugság (őszintétlenség) fajtái

●    Elhallgatás – Hazugság

Illetve a válasz megtagadása, a féligazságok és a megtévesztés – melyekről fentebb már beszéltem.

●    Önös hazugságok – Kegyes hazugságok

Vagyis, hogy a saját vagy valaki más érdekében hazudunk-e.

●    Jelentéktelen hazugságok – Súlyos hazugságok

Ezeket azért is érdemes megkülönböztetni, mert az előbbieket jóval inkább el lehet nézni önös hazugságok esetén is.

Itt tehetjük hozzá, hogy hazudni (ürügyeket gyártani, képmutatónak lenni) szoktak kicsiben és nagyban is; kicsiben, vagyis a magánéletünkben – és nagyban, amikor országnak-világnak hazudnak.

●    Tudatos hazugságok – Nem tudatos hazugságok

Vagyis, hogy az, aki mondja, igaznak hiszi-e őket vagy sem.

Van még az őszintétlenségnek néhány speciális fajtája: a képmutatás, a nyílt titkok és az ürügyek.

●    Képmutatás

A képmutatás azt jelenti, hogy valaki úgy tesz, úgy beszél, hogy jobb színben tűnjön fel; például sikeresnek, boldognak mutatja magát – amikor valójában nem az; de képmutatás az is, amikor elhallgatják a segélyek mögöttes céljait, mondjuk, hogy azokat majd a donor ország vállalatainál költik el, akik szintén jelentőset profitálnak belőlük.

●    Nyílt titkok

Avagy „a császár új ruhája”. Nyílt titok az, ami köztudott, mégsem beszélünk róla, legalábbis nyilvánosan, hivatalosan nem; például a politikai korrektség, amikor inkább letagadjuk, elhallgatjuk a valamely csoport számára kellemetlen igazságokat, csak hogy ne fokozzuk a feszültséget; vagy mondjuk a nagy vezető viselt dolgai, amit, érthető módon, senkinek sem érdeke feszegetni.

A nyílt titkokhoz hasonlók a tabuk, melyekről már magunk közt sem szívesen beszélünk; mint például a szexuális ügyeink. (Hivatalosan viszont az ilyesmi kevésbé kimondhatatlan: mondjuk, ha elkapunk valamit, és orvoshoz megyünk vele; vagy amikor a tévében a szexuálpszichológus előadja, amit tudni kell.)

●    Ürügyek

Az ürügy egy elfogadható, szalonképes, ám nem valódi indok – a valódi, nem elfogadható, nem szalonképes helyett, hogy miért is teszünk meg valamit. A kifogás gyakorlatilag egy ürügy, csak itt ahhoz keressük az indokot, hogy miért ne tegyünk meg valamit. Az alább leírtak az ürügyekre és a kifogásokra is érvényesek.

Ürügyet találni vagy fabrikálni általában csak szándék kérdése.

Az ürügyeket is többféleképpen lehet csoportosítani:

○    Ürügyek nagyban és kicsiben

○    Másoknak és önmagunknak szóló ürügyek

○    Előzetes és utólagos ürügyek

4.   A hazugság kárai

Kiknek árt a hazugság?

1)    A becsapottakat érő hátrányok

Milyen hátrányok érik őket?

○    Téves elképzelések, döntések, cselekvések

Tehát, akit becsaptak, az először is tévedésben lesz. (Bár ettől még nem feltétlen lesz boldogtalanabb, azért is, mert nem tud róla.) Továbbá, mivel valamit rosszul tud, erre alapozva rosszul is dönthet.

○    Csalódás

Amikor kiderül valaki számra, hogy becsapták, rájön, hogy hazugságban élt, emiatt rossz döntéseket hozott, hogy akiben megbízott, rászedte őt.

Valamint, ahogy elhangzott, sok hazugság eleve gyanús, illetve előbb-utóbb kiderül – a hazugsággal biztosított boldogság így meglehetősen törékeny.

2)    A csalárd embert érő hátrányok

Láttuk, hogy hazudni eleve komplikált, fárasztó. Aztán meg, ha lebukunk, az is meglehetősen kellemetlen: elveszítjük mások bizalmát, megvetéssel tekintenek ránk, és nem is csak az, akit becsaptunk. Emellett, aki hajlamos rá, magától is bánhatja, amit tett.

Egyszersmind tehát az emberek közötti viszony is kárát láthatja a hazugságnak.

3)    Társadalmi hátrányok

Mint alább bővebben is látni fogjuk, társadalmi szinten is gyakori az őszintétlenség. Ennek szintén megvannak a hátrányai.

○    Ideológiák, politikai konfliktusok

Az ideológiák hamisságára, a velük folytatott manipulációra már utaltam. A politikai konfliktusok kapcsán pedig a tudatlanság szerepét érdemes kiemelni, amely hiszékennyé teszi az embereket, félelmet gerjeszt, befolyásolhatóvá tesz.

○    Vallás

A vallásos hitnek természetesen megvannak az előnyei is, közben azonban ütközik a valósággal, befolyásolhatóvá teheti a híveket, amit kihasználhat egy rosszul működő egyház illetve azon keresztül a politika.

○    Politika, gazdaság

Főleg, hogy sem a gazdaságnak, sem a politikának, (de a vallásnak sem) érdeke a gondolkozó ember.

5.   A hazugság hasznai

Amikor a hazugságról van szó, az ember hajlamos rávágni, hogy az rossz és kész. Valójában azonban számos előnye is van neki:

●    Evolúciós előnyök

Ha egy élőlény képes a többi (a prédája, a rá vadászó ragadozó, a saját fajtársai, stb…) megtévesztésére, azzal előnyre tehet szert, több utóda lehet; egyúttal a megtévesztésre való képesség, hajlam elterjedhet a populációban, egész fajok sajátjává válhat.

●    A hazugság megóvhat a fájdalmas igazságtól, kapaszkodókat adhat.

Ámíthatjuk önmagunkat – vagy hazudhatunk másoknak is ebből a célból; például azt, hogy a halál nem a vég.

Emlékszünk rá, hogy gyakran menekülünk az igazságtól, illetve, hogy nem kell elvenni az emberek támaszát. Különösen nem kifogásolható az ilyen hazugság olyankor, amikor az igazság birtokában sem volna mit tenni; mint amikor a sebesült, haldokló katonának azt mondják, hogy „rendbe jössz”.

●    Ha hazudunk, az bennünket is megóvhat attól, hogy az igazsággal megbántsunk másokat.

●    Megóvhatunk valakit, aki meg akarja tartani a titkát.

Azzal, hogy nem fecsegjük ki azt.

●    A hazugság megvédheti az emberek közötti jó viszonyt.

Nyilván, ha valakinek elárulnánk a titkát, az nem szeretne bennünket. Lásd majd itt alább a kis praktikus hazugságokról írtakat is, melyek azonban jelentősen megkönnyíthetik az életet; ezen kívül pedig a hazugság nagyban is védelmezheti a jó viszonyt, emlékezzünk csak a politikai korrektségre.

●    Egyéni érdekek

Lásd: önös hazugságok. Bár ezek másoknak árthatnak, nem árt hozzátenni annak a hasznát is, aki saját magáért hazudik.

●    Közösségi hasznok

A társadalmi szinten is hasznos lehet bizonyos őszintétlenség; így:

○    Szakmai (orvos, ügyvéd, stb…) és üzleti titkok

Ezeknek nem csak az egyedi ügyekben van jelentőségük, hanem közösségi szinten is segítik a gazdaság működését. (Nyugodtabban fordulnak az ügyfelek a szakemberekhez, a cégek bátrabban fejlesztenek, simábban működik a gazdaság.)

○    Államtitkok, kincstári optimizmus, az őszinteség komplikáltsága a politikában és a gazdaságban

Nyilván, ha mindent úgy mondanának meg, ahogy van, az állami szinten se működne; például, ha azt mondaná a pénzügyminiszter, hogy jövőre lassulás várható, akkor az emberek megijednének, visszafognák az üzleti befektetéseiket – és ettől aztán még jóval nagyobb lenne a visszaesés. Vagy ha a katonaság nyilvánosságra hozná, hogy pontosan hol milyen erői vannak… Más kérdés, hogy a titkolózással vissza is lehet élni.

Megemlíthető még ezeken kívül a vallás (mint nem kimondottan az objektív valóságra épülő intézmény) által biztosított társadalmi rend, kohézió is.

* * *

Egy szó, mint száz, őszintének lenni is nehéz lehet.

6.   Mikor lehet hazudni?

1)    Kegyes hazugságok

Mint mondtam, az emberekre általában nem kell ráerőltetni az igazságot, a boldogság előbbre való nála, különösen, amikor egyébként sem lehetne mit tenni a szomorú valóság ellen.

Itt érdemes még megemlíteni a tapintatot, abban az értelemben, hogy az igazat mondjuk – de finoman.

Kegyes hazugságokkal, őszintétlenséggel nagyban, hivatalos helyeken is találkozunk; lásd a fentebb említett szakmai titkokat, vagy a pénzügyminiszter nyilatkozatát.

2)    Önös hazugságok

Ezeket is gyakran el lehet nézni, mert nem elvárható, hogy 100%-ig jók legyünk. Lásd ‘A jóság elvárható mértéke’ témában a jóság elvárható mértékét: a lényeg az, hogy „a saját boldogságunk nem baj, ha fontosabb számunkra, de bizonyos fokig azért a másét is vegyük figyelembe”.

* * *

Kiemelést érdemelnek a „praktikus hazugságok”: ezek jelentéktelen hazugságok – melyek azonban számottevően megkönnyíthetik az életet; például, amikor azt mondjuk az ajándékra, hogy tetszik, pedig valójában nem is, vagy amikor el akarnak hívni valahova, de nekünk „sajnos éppen dolgunk van”.

A praktikus hazugságok is rendszerint megengedhetőek, azért, mert nem sokat ártanak, viszont elég hasznosak.

Nem árt azonban tudatában lenni, hogy amit mi apróságnak vélünk, az a másnak nem feltétlenül az. Sokszor viszont a másik úgyis tudja, mi a helyzet – de megért bennünket, különösebben nem is bántódik meg; és ezzel együtt is kevésbé kellemetlen a dolog mindkettőnknek, mintha az arcába vágtuk volna a nyers igazságot.

* * *

De nemcsak praktikus, hanem súlyos és (elsősorban) önös hazugságok is vannak olyanok, melyek lényegében senkinek sem volnának jók, ha kiderülnének; gondoljunk például arra, amikor valaki egy elutasító családban titkolja, hogy homoszexuális.

És azt is itt a legjobb kijelenteni, hogy:

Mindenkinek mindenki előtt lehetnek titkai.

Álljunk tehát bármilyen közeli kapcsolatban valakivel, legyen az a gyerekünk, a szerelmünk vagy a legjobb barátunk, senkitől se várjuk el, hogy mindent elmondjon.

Végül figyeljük meg, hogy legyen szó önös vagy kegyes hazugságról, nem ritkán annak is jobb, aki mondja, meg annak is, akinek mondják.

7.   Mikor nem tanácsos hazudni?

Illetve mikor érdemes szembenézni a tényekkel?

1)    Fontos döntések

Ilyenek esetén egyrészt egyéni szinten, a saját életünkben is érdemes realistának lenni; mondjuk, amikor arról van szó, hogy kivel kössük össze az életünket, tényleg olyan jó ember-e a szerelmünk, tényleg olyan jó lesz-e vele; illetve hasonlóan, ha a barátunk áll válaszút előtt, és a véleményünket kéri.

Másrészt társadalmi szinten, amikor tömegek sorsáról van szó, szintén elvárható, hogy a vezetők a realitás talaján álljanak, ne hagyják, hogy előítéletek, a politikai korrektség és hasonlók irányítsák őket.

2)    Közeli kapcsolatok

Láttuk, hogy mindenkinek lehetnek titkai, és itt sem azt mondom, hogy a közeli kapcsolatokban tökéletesen őszintének kell lenni – csak annyit, hogy jó, ha viszonylag őszintébbek, nyíltabbak tudunk lenni egymással, önmagunkat adhatjuk, nem kell szerepet játszanunk, szembe tudunk nézni a közös problémákkal. Ezzel együtt természetesen a tapintat is fontos.

3)    Saját magunkkal szembeni őszinteség

Megint csak, jó volna, ha legalább önmagunkkal őszinték tudnánk lenni, el tudnánk fogadni, amit úgyis tudunk: ezzel megszabadulnánk az önáltatás feszültségétől, és jobb döntéseket is hozhatnánk. Ugyanakkor nem mindenki viseli jól a szomorú igazságot, így bizonyos fokú önámítás jót tud tenni az egészségnek.

Bizonyos dolgok megkönnyíthetik az igazsággal való szembenézést. Lásd először is a ‘Kellemetlen gondolatok’ témában, hogy tagadás helyett jobb lehet elfogadni az igazságot – de „odatenni a kispolcra”, elfordulni tőle. Továbbá önmagunk helyes megítélése is segíthet: így, ha tudjuk, hogy miben rejlik az ember értéke, és mi mellékes, illetve, ha képesek vagyunk egészében szemlélni magunkat, nem kiragadni egy-egy hibánkat. Lásd ezekről az ‘Ítéletalkotás’ témában.

8.   Őszintétlenség a világban $

Az alábbi egy katalógusa a világban tapasztalható őszintétlenségnek, nem túl olvasmányos, annyit mindenesetre érdemes eltenni belőle, hogy az őszintétlenség minden szinten gyakori.

1)    Élővilág

2)    Ember

A gyerekek már elég korán (kb. 3 éves kortól) képesek hazudni, bár eleinte rosszul palástolják. Az emberek később is sokat hazudnak egymásnak és önmaguknak.

3)    Politika

A politikában tapasztalható őszintétlenségről általánosságban az ‘Érdekek’ témában lehet olvasni, különösen azt, hogy:

○    A politikát nehéz őszintén, megalkuvás nélkül csinálni;

○    Az igazság kimondása árthat egyrészt a politikusnak magának, másrészt a nép számára is hátrányosan befolyásolhatja az eseményeket.

Alább a politikai őszintétlenség jellemző konkrétabb esetei olvashatók:

○    Ideológiák

○    Demokrácia és diktatúra

○    Politikai terelés és gumicsontok

Mi az, hogy terelés? Az, amikor valaki, a kormány, egy kényelmetlen témáról (például az elnök szexbotrányáról) el akarja terelni a figyelmet és ezért mesterségesen ügyeket kreál, dob be a közbeszédbe, borzolja a kedélyeket. (Akár egy kisebb háborút is kirobbant.)

Mik a gumicsontok? Olyan, a terelés célját szolgáló témák, melyeken a nép jó darabig el tud rágódni, vitatkozni. (Például, ha előhozzák a munkaerőpiac liberalizációját, hogy, úgymond, a gazdaság dinamizálása érdekében, lényegesen könnyebb legyen majd felmondani a dolgozóknak. Ez aztán kellőképpen érint mindenkit, vállalkozókat és munkavállalókat egyaránt, ahhoz, hogy megfeledkezzenek arról, hogy mit is művelt az elnök azon a házibulin.)

Lásd ennek kapcsán az ‘Érdekes kulturális jelenségek’ témában, hogy egyszerre csak kevés téma tud napirenden lenni.

○    Köpönyegforgatók a politikában

○    Személyi kultusz

○    Politikai konfliktusok és játszmák

○    A történelmet a győztesek írják

Ami közmondásos: aki nincs (abban a helyzetben), az nem tudja előadni a saját verzióját. (Bár azért az utókor, ha kellően alapos, gyakran ki tud deríteni ezt-azt.)

○    Ürügyek a politikában

Láttuk, hogy nagyban, állami szinten is használnak ürügyeket. Gyakori ürügy mindenekelőtt a közjó, mondjuk amikor „a népet felszabadítani” megyünk oda egy olajban gazdag országba háborúzni, vagy amikor „mi csak az igaz hitet visszük el nekik”.

De vannak ennél kevésbé fennkölt, ad hoc ürügyek is, amikor az éppen szerencsésen alakuló eseményeket használjuk fel arra, hogy megléphessük, amit szeretnénk, mint például a Reichstag leégését, ami jó ürügy volt arra, hogy a nácik bevezessék a szükségállapotot, megszilárdítsák a hatalmukat. (Ha nem ő maguk fabrikálták a tüzet is, persze.) Vagy egy másik példa, ha történik egy közepesen súlyos eset a hatáskörömben, én, mint miniszter, pedig ahelyett, hogy tennék valamit, inkább gyorsan lemondok, mert pont elegem volt már egyébként is.

Fontos tanulság, hogy érdek nélkül általában nincs politikai cselekvés; és ha úgy is csinálnak, az állítólagos okok csak ürügyek.

Tegyük hozzá, hogy elvárni sem lehet, hogy valaki, egy nép, puszta szívjóságból túlzottan a nyakába vegye mások problémáit; lásd erről ‘A jóság elvárható mértéke’ témában.

○    Politikai korrektség

○    Államtitkok

4)    Gazdaság

○    Az őszinteség komplikáltsága a gazdaságban

○    Kincstári optimizmus

Mely a gazdaságra és a politikára is jellemző.

Ugye része ez a gazdaságpolitikai komplikációknak: a pénzügyminiszter azért nyilatkozik optimistán, mert a kedvezőtlen kilátások hajlamosak beteljesíteni önmagukat. Ám a kincstári optimizmus nem csak a szűken vett kincstár sajátja, a többi politikus is gyakran hitegeti a népet, és nem is csak a jövőről, de a jelenről is hazudnak nekik, hogy fenntartsák a morált, például amikor a hadi helyzetet ecsetelik.

○    A tervek jellemzően optimistábbak, mint ami megvalósul.

○    Szakmai és üzleti titkok

○    Akik problémák megoldásából élnek, azoknak nem érdekük teljesen megoldani, felszámolni azokat.

Mint a vízvezetékszerelőnek, aki jobban járhat, ha nem húzza meg rendesen a hollandert, vagy a pszichológusnak, aki ösztönözve lehet arra, hogy elnyújtsa a kezelést. (Bár ez természetesen nem jelenti azt, hogy valóban így is tesznek.)

○    A bürokrácia érdekei

Egyrészt a bürokrácia nem csak a rábízott ügyek intézésével foglalkozik, hanem a saját létét, hatalmát, kényelmét is védelmezi; keményen lobbizhat, szervezkedhet az őt hátrányosan érintő szabályváltozások ellen.

Másrészt (bizonyos határok között) az ügyeket is úgy intézhetik, ahogy nekik kényelmes, úgy alakítják a fogadóórákat, stb…

○    A gazdasági segélyezés mögöttes céljai

○    Egyebek

Továbbá, a modern kor a megtévesztés, befolyásolás újabb regimentjeit teremtette meg, a bérbloggereket, influenszereket, a közösségi médiában ármánykodó fizetett ügynököket, akik megbízóik érdekében az interneten manipulálják a népet.

5)    Kultúra

○    Művészet

○    Tudomány

○    Oktatás

○    Vallás

6)    Etika

7)    Egyebek

8)    A képmutatás példái

Lásd végül az ‘Óvatosság, rugalmasság, kivárás’ témában a megtévesztéssel, manipulációval, csalárdsággal szembeni óvatosságot.

Tagadás és vészmadárkodás

A gyerekek örömére és az idősebbek sajnálatára megint itt a nyár, és az eddigieket tekintve ez eddig még kibírható volt – kérdés, hogy ilyen marad-e. Lesz-e megint aszály és a lassan már megszokottá váló 40 fokok? Mert ha igen, akkor a tavalyi katasztrofális év után már nehezen lehet majd azt mondani, hogy az egy kivétel volt. Talán felébrednének még néhányan, beleértve azokat a gazdasági szakembereket is, akik úgy nyilatkoztak a tavalyi aszályról, mintha nem az lenne hamarosan a „normális”.

De ha idén meg is ússzuk, az sem jelent semmit. Ajánlom ennek kapcsán megtekinteni a tagadás lépcsőjét. Mi ez? Hőmérsékleti adatok, amik azt mutatják, hogy jellemzően hosszú évekig stagnál a hőmérséklet, aztán emelkedik egyet: a globális hőmérséklet valami miatt lépcsőzetesen látszik emelkedni, ami időszakonként lehetőséget nyújt a tagadásra – a hosszú távú trendet tekintve azonban az emelkedés tagadhatatlan.

Tagadás közben pedig vészmadárkodásnak tűnhet az, amit én, meg a klímaaktivisták elkövetünk – és mivel senki nem lát a jövőbe, a klímaváltozás pedig egy összetett probléma, még az sem teljesen lehetetlen, hogy nem abba a katasztrófába fut ki a dolog, amibe most kinéz – és akkor majd mondanák, hogy tessék, mit vészmadárkodtunk. A döntő azonban az, hogy most milyennek néz ki: katasztrofálisnak – és akkor is igaza volna a vészmadárkodóknak, ha végül csoda történne.

Két dolog még ehhez: az egyik, hogy mint tudjuk, a katasztrófáknak a lehetőségét sem szabad megkockáztatni, ezért nem a legvalószínűbb, hanem a még reálisan bekövetkezhető legrosszabb eshetőségre kell (kellene) felkészülni. Mi viszont nem cicózunk, még a legvalószínűbbre sem tesszük.

(Apropó, egy újabb szürreális élményem volt, amikor a híradó bemondta, hogy a következő öt évben akkora felmelegedés várható, amilyet még nem élt meg az emberiség. És semmi. Jön a következő hír. A benzin ára, az infláció, egymás válogatott módszerekkel történő legyilkolása… Hihetetlen.)

A másik meg, hogy ameddig van mit enni, addig még csak a tagadás lépcsőjére sincs szükség, a közelebbi gondok, meg a (tágabb értelemben vett) zabálás segít eltekinteni a jövőtől. De sok újat ezzel se mondtam. Lásd majd a következő levélben a zabálás és bámulás világát.

Klíma klamu

Ezekkel is tele a padlás, ezekkel a pótcselekvésekkel, zöldmosdatással, mellébeszéléssel, a klímavédelem körüli kamuzással:

● Robbanómotorok az EU-ban

Vagyis, hogy 2035-től nem lehet majd „kizárólag belső égésű” motorral szerelt kocsikat értékesíteni az EU-ban. Szóval erre önmagában is befizetek, mert tegyük fel, a németek még meg is csinálják, de képzeljük el Bulgáriát. (Nem is beszélve a világ többi részéről.)

Meg majd hogy hogy lesz ez is kikerülve körbe karikába. Már most kódolva van benne ez a „kizárólag belső égésű”: jó, majd beépítünk egy kamu elektromost mellé. Kisvártatva jött aztán, hogy oké, de „klímasemleges” üzemanyaggal azért lehet majd furikázni – ezt is elképzelem, hogy majd mi számít annak okosba. Lásd továbbá, hogy hogy nem találja meg a kiskapukat az orosz olaj már most; valamint még a „rázkódástűrő” százas égő esetét, ami, mármint a nem rázkódástűrő, már jó ideje be van tiltva. Elvileg.

És megint csak, az alapozás szükségessége, hogy nem elég fent csettinteni egyet, mert jönnek a lobbisták, jönnek a szavazók, jönnek a kibúvók… (Emlékszünk a Volkswagen esetére is, a hamisított kibocsátásadatokkal.) Szóval a széllel szemben nem lehet: a fejeket kellene átprogramozni mindenekelőtt, mert egyébként a kielégítetlen kereslet megtalálja a réseket. Nem, azt valóban nem egyszerű.

● Repülés és klíma

Egyrészt, hogy az Unió 2%-nyi „fenntartható üzemanyagot” akar előírni a repülők számára – ami egyrészt elenyésző, másrészt drága, harmadrészt alibi, negyedrészt meg már a sima benzinkutak is azzal reklámozzák magukat, hogy az övékben 0% a bioetanol.

A másik meg, amit röhögök, a repülőterek klímasemlegessége – a repülők nélkül. Ja, hát igen, tulajdonképpen a háború is kimondottan egy emberbarát cselekedet – az öldökléstől eltekintve. El is mondom erről a véleményemet – a csúnya szavak kihagyásával: „”.

Illetve, ahogy elnézem ezt a sok klímasemleges turistát is, csak itt Pesten; valamint a Katari VB ún. klímasemlegességét. Nem, emberek, otthon kellene maradni, az volna az egyetlen megoldás. Ehhez pedig a fejeket át kellene programozni az otthonmaradásra. Tudom, hogy azt nehéz. Meg azt is, hogy hova menjek. De most mondtam, hogy nem a melegebb égtájak a megoldás. És egyre melegebb az itt is…

● Odapasszintott kupakok

Bontom a kólát, és jé, nem jön le a kupak. Mondom, biztos elromlott a gép, de aztán máshol is ugyanaz… Később tudtam meg, hogy ez szándékos, és a fültisztító pálcikák betiltása után már megint megmentettük a világot. Jó, a kicsi lépések is többek az abszolút semminél – csak bárcsak kevésbé illusztrálnák jól a szakadékot aközött, amire képesek vagyunk – meg amire szükség volna.

● A Föld órája

Ezt is csak néztem, mi van, hogy egy órával hamarabb kapcsolták le a Budai Wármegye wilágítását. Aztán megvilágosodtam, hogy ez a Föld órája. Ezzel sem akarok szigorú lenni, mert tudom, hogy eleve csak jelképes – de annak is jelképe, hogy nem az óráját, hanem a Föld évezredét kellene bemutatnunk.

Megoldás

A világ lelassítása, alapvetően, de ezt már mondtam. Mivel ez egy fontos dolog, nem árt elismételni. Miért jó ez? Például azért, mert nem kell hozzá semmit feltalálni. Azért, mert a klímagázok kibocsájtása sok különböző forrásból jön össze, nem egyedül a repülés vagy az autók okozzák – hanem pl. a betonozás, a szarvasmarhák, a szeméttelepek. A lassítás ezt az összeset kezelné egyszerre. Azon kívül a környezetpusztítást, az erdőirtást, a fajok kihalását és a nyersanyagok felélését is. Ahhoz, hogy a világot le lehessen lassítani, át kellene szervezni a rendszert, és át kellene kalibrálni az emberek igényeit. Ezt pedig a fejekben kell megalapozni, amit már szintén mondtam.

És az is hátborzongató számomra, hogy ennek a rémálomnak milyen egyszerűen véget lehetne vetni. Elvileg. Annyi kellene hozzá, hogy mindenki azt csinálja, amit mondok. Vagy bárki más mond, aki kicsit is reálisan szemlélve látja a nyilvánvalót. Persze, mint sok más helyzetben, itt sem az a nehéz, kitalálni, hogy mit kellene tenni – hanem rávenni az embereket, vagy magunkat, hogy megtegyük. Dobjuk el a cigit. Zabáljunk kevesebbet. Vágjunk bele, ameddig nem késő. Mentsük meg a Földet.

Tudom még ajánlani ezt az angol nyelvű dokumentumfilmet a minimalizmusról.

A háború

Bár a helyzet többé-kevésbé változatlan, azért összegyűlt a fejemben pár említést igénylő gondolat.

● A megnyugvás területei

Megint meghalt pár ezer ember – de amúgy már majdhogynem kezd unalmassá válni a dolog, nem igaz?  Még jó, hogy időnként felrobban egy gát, kitör egy félnapos lázadás, egyébként már nem is volna érdemes reklámot rakni a hírek közé…

Szóval, ahogy mostanra beálltak a fentebb említett megnyugvás területei, ahogy a világ megszokta a gondolatot, elmúlt a pánik, olcsóbb a benzin meg a gáz, még a tőzsde is felpendült – ezek minden vigasztaló következményeivel együtt. Beleértve azt is, hogy most már anélkül mennek a tankok meg a vadászrepülők Ukrajnának, hogy a harmadik világháború vészjósló árnyait vetnék ránk. Amikor tavaly ilyenkor még csak sisakokról volt szó…

Putyin azonban, ahogyan azt már többször leírtam, nem mondhatja azt, hogy hát jó, belátom, vesztettem, hazamegyek, mégis rossz ötlet volt megölni százezer embert a semmiért. Úgyhogy csinálja tovább, ha kell haláláig – és csak az a kérdés, hogy elege lesz-e egyszer annyira a lacafacázásból, hogy elsüsse az atomot.

Bár nem mindenki van azért teljesen megnyugodva. A minap írta egy kommentelő, hogy „őt nem érdekli, lopjanak nyugodtan (mármint Orbánék), csak béke legyen”. Nálunk a háború aktívan használt része a propagandának, a háborúpárti ellenzékkel, immár plakátokon is – a nép egy része eléggé meg is van fogva vele.

● Zelenszkíj

Akinek a stílusa sokaknak nem tetszik, illetve ahogy körbejárja a Nyugatot, és mindenkitől fegyvereket meg támogatást követel.

Erre azt mondom, hogy az a dolga. Országa vezetőjeként az a feladata, hogy mindent megtegyen, ami országa megvédéséhez kell – és ha a követelőző hangnem nem is mindenkinek szimpatikus, láthatólag működik. A támogatás, annak a megszerzése pedig létfontosságú, mindenki tisztában van vele, hogy a Nyugat segítsége nélkül Ukrajna régen elvérzett volna. Az igaz, hogy van egy stílusa, pl. azon én is összevontam a szemöldökömet, ahogy a gátrobbantás után a segélyszervezetekről beszélt – és lehet, hogy a saját érdekében sem ártana némileg visszafognia magát. De hát így is működik.

● Putyin

És az ő támogatói. Kezdetben, naiv módon, azt hittem, hogy ebben az egyben most egyetértés lesz, hogy ez a háború senkinek sem jó – a háborút Putyin kezdte – úgyhogy ő a hibás.

Aztán kiderült, hogy nem. Vannak, nem is kevesen, akik Putyin pártján állnak. Hogy lehet ez?

Meglátásom szerint úgy, hogy az emberekben rendkívül erős a jobber-baller megosztottság – és aki a libsiket utálja, az mindenkit szeret, aki a libsiknek árt. (Úgy is, mint a Nyugatnak és a Nyugat barátainak: az ellenségem ellensége a barátom.)

Ennyi. Lehet itt bonyolítani, hogy az amcsik is ott kavartak az oroszok körül, már korábban, vagy, hogy az oroszok mit műveltek az ukránokkal még az előtt. De lényeg, mint a fakocka: utálom a libsiket – éljen a libsievő Putyin.

De nagyon sok minden másnak is a párvonalak a vízválasztói, mondok még párat: megújuló energia – vagy olaj és szén, migránssimogatók – vagy mind húzzon vissza oda, ahonnan jött; tudomány – vagy sport és vallás; fegyvertartás; lehet-e az apa anya; meg hogy ki szereti nem csak Putyint, hanem Trumpot, Muskot, Orbánt, az EU-t, és valahány név a naptárba… Így, ha csak egy-két dologról megnyilatkozik az illető, az rögtön egy egész térképet implikál a világnézetéről, nagyon sok mindenki esetében. Írtam is erről egy verset:

Jobberek és ballerek:

ily egyszerűek az emberek.

Sok mindenről lehetne még ebből kiindulva értekezni, de most nem akarok belemenni: például, hogy mi határozza meg azt, hogy jobber vagy baller lesz valakiből, (a neveltetése és az érdekei); vagy, hogy a gazemberség egy külön dimenzió, nem kötődik pártálláshoz, hiába hiszik sokan, hogy igen. Csak a fentebb bemutatott nemzeti és nemzetközi érdekcsoportokra hadd utaljak vissza ennek kapcsán.

● Mit kellene csinálni?

Mármint a háborút illetően. Kormányunk különféle szócsöveiből megállás nélkül árad a béke szent szava – ami természetesen jól hangzik – csak az nagyon nem mindegy, hogy milyen az a béke. Kormányunk sugalmazása szerint az ukránoknak, és főleg a Nyugatnak, lényegében mindent alá kellene írnia Putyinnak. A nép fülében pedig ez nem csak azért cseng jól, mert a béke, mint olyan, az jó dolog, hanem mert a másik, számít nekik, az a pénztárcájuk. (Érthető módon, természetesen. És kormányunk afelől sem hagy kétséget, hogy az inflációnak is az elhibázott brüsszeli szankciók az oka.)

De én is azt mondom, hogy meg kellene próbálni lezárni ezt, még Putyin halála vagy az atomháború előtt – és ehhez valamennyit engedni kellene. Nem mindent, hanem valamennyit. A Krímet, így elsőre, szerintem, legalább be lehetne lengetni, hogy Putyinnak meglehessen a lehetősége azt mondani, hogy igen, látjátok, mégis győztem, haza mehetünk. Nem azért, mert igazságos, hanem mert praktikus. (Meg egyébként is nehéz elképzelni, hogy valaha vissza lehessen szerezni, meg az is igaz, hogy Oroszország része volt korábban.) Cserébe pedig ki lehetne kötni, mondjuk, Ukrajna EU tagságát. (A NATO-t soha nem engedné meg Putyin, az EU-t se egykönnyen, de egy ilyen díl részeként hátha.) Továbbá szintén garantálni kellene valahogy a kisebbségek helyzetét Ukrajnában. (Amiben az EU tudna segíteni.)

Mert ha nem lesz rend, akkor csak remélhetjük, hogy nem unja meg egyszer csak Putyin ezt a szórakozást a Nyugattal. Hasonlóan ahhoz, ahogy egyszer már megunta. Meg addig is robbannak a gátak, és van arrafelé még egy pár törékeny dolog. Persze, ha beválnak az immár a megnyugvás állapotában leledző nyugatiak reményei, és oda lyukad ki ez az egész, hogy megússzuk, akkor majd mondhatják, hogy tessék, milyen jól tettük, hogy nem engedtünk. De ha nem…

● Szankciók

Megy ez a polémia, hogy most akkor hatásosak vagy sem. Erről csak annyit, hogy ha valaminél ennyire kérdéses, akkor olyan nagyon nem lehet hatásos. Annyiból is, hogy Putyinnak ez már személyes ügye, úgyhogy neki kb. mindegy, hogy mibe kerül. A népnek meg eleve úgy hiányzott ez az egész, mint egy púp a hátára – de még Prigozsinnal együtt sem lett forradalom, távolról sem. Esetleg, ha éheznének – ehhez viszont túlságosan jól el van látva az ország szántófölddel meg olajjal.

(Ami a Prigozsin-féle lázadást illeti, a háborúellenesek számára elsőre ez biztatónak tűnhetett – viszont ha egy atomhatalomnál kitör a káosz, az is meglehetős orosz rulett a világ számára.)

(Hasonló ez egyébként ahhoz, hogy akkor most rossz-e az embernek a cukor meg a zsír meg a többi: az olyasmiknek, amit ennyien, az egész világ használ, annak nyilvánvalóak a fontos hatásai. Ami meg nem az, azzal nem érdemes foglalkozni.)

● Hatalom

Amilyen fölháborító, hogy ennek a pár idióta hülyének, Putyinnak és társainak a játszadozását meg lelki fájdalmait kell elszenvedniük egész népek, kis túlzással az egész világnak… Arra volnék még kíváncsi egyébként, hogy az oroszoknak mekkora része az, aki még hisz, meg bedől a rossz dumáknak, és önként megy a húsdarálóba. Remélem, hogy a kisebbik felük. Szpaszíba a jóistennek, hogy nem vagyok se orosz, (pedig külföldön nem egyszer néztek már annak), se egyik kiválasztott népnek se a tagja. Kis házi zsebautokratánkkal, ahhoz képest, még kényelmesen elvagyunk itt. Relatíve alavju.

(Más liga, de némileg hasonló volt Kennedy is az ő Hold programjával. Ott is, ahogy a mérnökök nyilatkoznak, hogy jaj, de hát, ha így meg így csinálták volna, akkor nem lett volna biztos, hogy tudták volna tartani az Elnök határidejét, az évtized végét. Mégis, hívják akár Kennedynek, a jóisten tüsszentette talán őt, hogy szentírás legyen az, amit mond?)

(Nem a jóisten tüsszentette – viszont a nép szavazta meg, mondhatjátok. Jó, hát igen, én meg az én megveszekedett individualizmusom… Az valóban nem mindegy, hogy utóbbi egy demokrácia volt. Viszont, a demokráciák választói sem a zsenialitásukról híresek, és tudjuk, maga a demokrácia sem a jó kormányzásról szól elsősorban. Arról szól, hogy a zsarnokokat el lehessen zavarni.)

Lásd még: „Ha igazi férfi vagy, irány a front!” O rossz duma! (Bár… lehet, hogy nem is olyan rossz ötlet: Ha igazi férfi vagy, küldj egy ezrest. ;)

● Háborús egyebek

   ○ Elfogatóparancs Putyin ellen

Amit nem hiszem, hogy bárki elképzelt, hogy végre is lesz hajtva. Viccnek mindenesetre nem volt rossz – meg az igaz, hogy sok helyre nem kell már külföldre utaznia neki.

   ○ A tankok CO2 kibocsájtása

Ez csak így szarkasztikusan jutott eszembe – nyilván nincs ilyen, hiszen a tankolás komoly dolog, mindenképp komolyabb, mint az emberiség nevetséges túlélése.

   ○ Háborús kedvencem

Hogy aszongya Putyin: „Minden a tervek szerint halad”. Reméljük, ezt legalább saját maga nem hiszi el…

Meg általában is, ezek a pofátlan hazugságok bele a pofánkba. Csőstül. Emlékszünk még pl. a magyar uniós biztosra, aki nem is azokra gondolt, akikre nyilvánvalóan, amikor megkérdezte, hogy hány hülye van még; vagy, hogy a Karmelita előtt nem is azért van lezárva az ostromlott terület, mert a minisztereket zavarták az újságírók. Meg az, hogy infláció, ami szankciós. A nemzeti pedig konzultáció.

A csúcs azonban külön bekezdésbe kívánkozik: amikor Gulyás azt füllentette, hogy az Orbán kormányban füllenteni sem szabad. Ez igazán meta volt, köszi.

Mert hát mit is mondhatnának? Az igazat? Illetve, hogy akik hinni akarnak, azoknak lökjenek valamint, amibe kapaszkodhatnak. Ha teljesen átlátszó, az sem számít.

Mellesleg, a másik véglet Márki-Zay kíméletlen őszintsége, az sem megoldás. Mert az meg gyakorlatiatlan: az emberek ugyanis megnyugtató illúziókat akarnak, nem az igazságot. Ebben világlik ki egyébként a politikusi tehetség: ellavírozni a kettő között. Aktuális példaképp lásd Navracsics „mérsékelt optimizmusát”, de Gulyást is méltattam e tekintetben a legutóbbi videónkban – már amikor van választása.

Külföldi egyebek

● Tömeggyilkosságok

Szerbiában, amik voltak, meg Amerikában szinte minden nap. Vagy ez a gyerekeket késelő alak Franciaországban. Ezeknek mindenki szeretné tudni az okát – és ahogy lenni szokott, a többség itt is egyszerű magyarázatokra, bűnbakokra vágynak. (Különös tekintettel az erőszakos videojátékokra.)

Viszont, ahogy én látom, bár ezt sem én találom ki, a probléma alapvetően az emberek lelkével van – meg azzal a világgal, ami ilyenre formálja a lelküket. Többek között ezért is kellene többet foglalkozni az emberek lelkével – a legfontosabb pedig az volna, hogy a gyerekkel eleget foglalkozzanak, mert, ahogy a mondás tartja, „könnyebb erős gyerekeket nevelni, mint felnőtt roncsokat rendbe rakni”.

És akkor a világ, kezdve azzal, hogy már a szülők is elhanyagolt gyerekek voltak; a nyomás a szülőkön, amitől nem marad energiájuk a gyerekre; a kütyük, amik minden figyelmet elszívnak; a közösségi média, amin keresztül az emberek szünet nélkül egymást hergelik; a mindent elárasztó manipuláció és bizalmatlanság. Illetve a kapaszkodók elvesztése – a családi közösség, az etikai útmutatás, meg kb. mindennek a hiánya, amiben régebben hinni, bízni lehetett.

Meg a fegyverek is, ahol könnyen elérhetőek – mert meg lehet próbálni azzal érvelni, hogy ez pont, hogy elriaszt a bűnözéstől – de aki be van kattanva, az nem gondolkodik, és ha könnyű felkapnia egy puskát, akkor könnyen nagy bajt tud okozni. A bekattanáshoz pedig még csak elmebetegnek sem kell lenni, bárkit elérhet, egy ilyen világban meg különösen. Ezért kell betiltani a fegyvereket.

Utána meg, ha egy elkezd gyilkolni, már egymástól kapják az ötletet.

Legalapvetőbb mindenesetre, hogy az emberek lelkét kell ápolni, a fejükben kell rendet rakni. Anyagias, technológiai világunkban nagyon elterelődött a figyelem az efféle szoftos haszontalanságokról.

● Francia nyugdíjreform

Ezek a nyughatatlan franciák, akik, igazán tudják, hogyan kell lázadni. (Úgy, hogy náluk 64-re akarják emelni azt a korhatárt, ami itt nálunk már most 65 – és még be sem indult igazán a nyugdíjkassza összeomlása. Valószínűleg ők is gyanítják, hogy ez nem a vége.) A franciák meg a tüntetésen kívül a jó életet kedvelik még, úgyhogy nem meglepő, hogy meg vannak ijedve.

De mit akarnak? Tetszettek volna több gyereket csinálni, és akkor most más lehetne a leányzó fekvése. Tetszettek volna otthon tartani a tőkét meg a munkahelyeket, az egyenlőtlenségeket pedig kordában, és akkor lenne pénz a szépek korára. De mindezt elengedték, elengedtük, mert úgy volt kényelmesebb, úgy volt egyszerűbb – akkor most mit akarunk?

Annyi, hogy világméretű tendenciák ellenében, mint a nemzetközi tőkemozgás, a franciák, vagy bárki, önmagukban akkor is kevesek lettek volna, ha idejében nekifeszülnek. Amivel még odázni lehetne a problémát, az a költségek áthárítása – leginkább a még későbbi generációkra. Hogy ezt Macron nem akarja megtenni, az a felelősségteljes döntés. (Lásd vele szemben a magyar nyugdíjpénzek egy mozdulattal történő lenyúlását Orbán „majdcsakleszvalahogy” Viktor által.) Mondtam már, hogy nem irigylem a fiatal generációt?

● Az angol monarchia

Ahogy a királynő halálával az intézményből is elszállt a lélek. Egyrészt a most megkoronázott Károly sem túl király – másrészt meg Harry könyve, amivel szerencsére megvárta, hogy a nagyanyjának már ne kelljen látnia, és amivel igencsak lerántotta a vizes lepedőt az egész kompániáról. (Saját magát is beleértve.)

Egy alkotmányos monarchiában a királyság már nem az uralkodásról szól, hanem arról, hogy szimbólumai tudjanak lenni a nemzetnek, az összetartozásnak. Egy széthulló királyi családnál viszont semmi sem képviselheti ezt kevésbé. Azt vegyük még észre, hogy addig, ameddig parancsolgatni kellett, annak jobban megfelelt egy keménykezű férfi, egy király – most azonban, ebben az összetartó szerepben, amikor sokkal inkább kompromisszumot teremteni, összebékíteni kellene tudni – az ilyesmihez jóval inkább a női empátia szükségeltetne.

God save The Queing!

(Mellesleg a Queen sem akart éppen forradalmat csinálni – egyben a birodalom egységét is szimbolizálja a párszi Mercury-val.)

● Földrengés és összefogás

A török földrengés, és ahogy a világ egy emberként rohant segíteni – szembeállítva ezt azzal, ahogy egyéb dolgok tekintetében, sokkal nagyobb fenyegetésekkel szemben (pl. a klíma) viszont képtelenek vagyunk összefogni.

Mondjátok, mért van ez? Jó, nyilván azért, mert ezt egyszerűbb. Nagyon senkinek sem kell lemondani érte semmiről, a mentőcsapatok is maguktól tűkön ülnek, hogy mehessenek. Közben pedig jólesően nyugtázhatjuk magunknak, hogy mi jók vagyunk. De ezek is jelzik, hogy az emberben ott a vágy arra, hogy jót tegyen. Ennek kellene teret engedni, kibontakoztatni, mert ebben a mostani rendszerben meglehetősen háttérbe lett szorítva.

(Nem, nem annyiból áll a megoldás szerintem se, hogy abrakadabra, mindenki legyen jó. Ez csak egy azok közül a dolgok közül, amikkel jobbá lehetne tenni a világot. Lásd majd az Etika ápolása és az Egy jobb világ témákat a könyvben.)

● Amerikai szivárogtatás

Talán még rémlik, hogy áprilisban egy fiatal amerikai nemzeti gárda tag, az interneten keresztül megmutatta pár haverjának, hogy mikhez fér hozzá, szigorúan titkos dokumentumokhoz az ukrajnai háborút illetően – amiből világméretű botrány lett. (Bár ahogy magam is érzékelem, egy-két hónap múltán már alig rémlik belőle valami.)

Ehhez csak annyit, hogy ha nincs az internet, akkor ebből az egészből vélhetőleg semmi nem lett volna. Ebben az új világban viszont, ahol villámgyorsan terjed az információ, jó nagyot szólt. (Bár az is igaz, hogy pont ugyanazért, másnap érkezik a következő botrány – ami gyorsan felül is írja a tegnapi szenzációt.)

Külföldi kedvencek

● Az amerikai adósságplafon

Ami mindenre jó, csak adósságplafonnak nem, ahogyan ez a poszt is szemlélteti: kiválóan lehet vele engedményeket kicsikarni a mindenkori ellenzék számára – de az évek során, különös tekintettel az utóbbi időszakra, úgy elszállt, mintha ott se lett volna. Minden kormány abban érdekelt ugyanis, hogy ő maga költhessen – az utókor meg majd megoldja valahogy. (Vagy nem.) Úgyhogy ebben hasonlítunk, mi és a kormány: mindenkit az itt és a most érdekel.

● Felszólítgatások

Például az USA Kínát, hogy hagyja békén Tajvant, ne támogassa Putyint; no meg még Orbánt is, hogy most már aztán tényleg irgum-burgum engedje be a svédeket a NATO-ba. Meg, ha még emlékszünk, a háború elején, akkor is mindenki felszólítgatott a békére, beleértve a pápát, az ENSZ főtitkárt, jómagunkat és a tálibokat is.

Eredmény? Nulla. Mondjuk, felszólítani legalább ingyen van. Igaz is, ezennel én is felszólítom a világot, hogy múkoggy most már rendesen!