Egyvilág - Fórum

(Az alábbi egy rövidített változat, emlékeztetőül. A teljes változatot ezen a linken találod. A megjelenő oldalon, ahogy áll, a legfelső sorban kattints a címre vagy a doc vagy a pdf linkre.)

(Hozzászólni a szöveg alatt lehet.)

1.   Az önigazolás háttere

1.1. A kognitív disszonancia és az önigazolás jelentése

Először is azt érdemes elmagyarázni, mit nevezünk kognitív disszonanciának. Ez egy olyan kellemetlen, feszült tudatállapot, amikor valamilyen ellentmondást érzünk a gondolatainkban, a cselekedeteinkben illetve e kettő között.

Néhány példa:

·        Amikor tudjuk, hogy a dohányzás káros az egészségünkre, de mi ennek ellenére csináljuk, ami lelkifurdalást okoz.

·        A bűntudat, mondjuk, ha becsaptuk a barátunkat, és ettől nehéz továbbra is jó embernek tartanunk magunkat.

·        Amikor valaki gyűlöli a négereket, aztán elbeszélget eggyel-kettővel, és ebből feldereng, hogy ők is emberek.

·        Ha egy hívő ember számára megkérdőjeleződik az általa vallott világkép. (És ez nemcsak azért esik rosszul, mert akkor nem kerülhet a mennybe, hanem azért is, mert akkor lehet, hogy az egész életét tévedésben élte le.)

·        Vagy éppen, ha jó sok pénzt fizettünk egy autóért, aztán kiderül, hogy jobbat is kaphattunk volna olcsóbban.

Mivel a kognitív disszonancia kellemetlen, az ember sok mindent megtesz, hogy elkerülje, megszabaduljon tőle. Ennek egyik eszköze az önigazolás.

Az önigazolásnak két fő módszere van. Először is, amikor megpróbáljuk meggyőzni magunkat, érveket keresünk, illetve kreálunk amellett, hogy a dolgok tulajdonképpen rendben vannak. Például, ha bántottunk valakit, akkor előhúzzuk, hogy ő is bántott már másokat, így amit tettünk, az voltaképpen igazságszolgáltatás, igazából tehát indokolt volt, amit tettünk. Ez az úgynevezett külső igazolás.

Másfelől, az ember arra is hajlamos, hogy megváltoztassa a hozzáállását, az ítéletét, az attitűdjét a szóban forgó dologgal kapcsolatban. Például elkezdhetünk pozitívabban viszonyulni az erőszakhoz, mondván, igaz, hogy fáj, de jót is tesz, megedzi azt, aki kapja, vagyis nem is olyan rossz az, amit tettünk. Ez a belső igazolás. A kétféle igazolást részletesen tárgyalom alább.

Tehát:

Az önigazolással gondolkozásunk, cselekedeteink ellentmondásait igyekszünk megszűntetni. Két módszere van: önmagunk meggyőzése és a hozzáállásunk megváltoztatása.

1.2. Önigazolás és önértékelés

Ahogyan ‘A siker motívuma’ témában olvasható, az embereknek általában fontos, hogy megfelelően magasra értékeljék magukat. Az önigazolásra is azért van szükségünk, mert a fent bemutatott ellentmondások hátrányosan érintenék az önértékelésünket.

Például ha abban a tudatban kellene élnünk, hogy képesek vagyunk igazságtalanul bántani másokat, akkor nehéz lenne jónak tartani magunkat.

A magas önbecsüléssel rendelkezők először is igyekeznek elkerülni, hogy olyasmit tegyenek, ami veszélyeztetné e tulajdonságukat. Érdekes visszásság azonban, hogy ha mégis hibáznak, akkor éppen ők azok, akiknek nagyobb szüksége az önigazolásra, éppen ők követhetik el inkább a vele járó irracionális cselekedeteket.

1.3. A disszonancia-csökkentés fajtái

Mint említettem, az önigazolás csak az egyik módja annak, hogy elbánjunk a számunkra kellemetlen kognitív disszonanciával. Milyen egyéb módjai vannak ennek?

1)    Megelőzés

2)    A szembenézés elkerülése

Vagyis amikor figyelmen kívül hagyom, manipulálom a disszonanciát okozó információkat, elfordulok tőlük.

3)    Önigazolás

Azaz az emlegetett külső és belső igazolás.

4)    A kellemetlen igazság elfogadása

Ezzel az ember kiteszi magát a disszonanciának, meglehetősen kellemetlen tehát: együtt kell élnie az ellentmondásaival, el kell fogadnia a tökéletlenségeit. Ugyanakkor idővel gyakran meg lehet békülni ezekkel, és ez az, ami lehetővé teszi, hogy reálisan lássuk, elemezhessük őket, legközelebb okosabban cselekedhessünk, fejlődhessünk. Ehhez azonban erő kell, sokan nem is vállalják.

Érdemes még látni, hogy a disszonancia-csökkentés javarész tudattalanul zajlik.

2.   Külső igazolás

A külső igazolás tehát az, amikor magyarázatot keresünk vagy kreálunk ahhoz, hogy miért is van minden rendben. Ezek a magyarázatok lehetnek reálisak vagy irreálisak, kiagyaltak. Ahogyan az utóbbiakat kieszeljük, azt nevezik racionalizációnak is.

Vegyük észre, hogy a racionalizáció más, mint a racionalitás, vagyis az ésszel való hozzáállás. Amikor racionalizálunk, akkor csak tűnik ésszerűnek az, amivel nyugtatjuk magunkat.

A külső igazolás általában kényelmesebb, mint a belső, az emberek elsősorban ehhez ß folyamodnak. A külső igazolás ugyanis egyrészt lehet reális, legitim, másrészt, még ha nem is az, az embernek nem kell még azt is megélnie, hogy önmaga idomuljon a helyzethez.

3.   Belső igazolás

Mint említettem, a belső igazolás attitűdjeink, a dolgokhoz való hozzáállásunk, a róluk alkotott ítéletünk megváltozását jelenti.

E dolgok többfélék lehetnek, és az attitűdjeink is kétféle irányba változhatnak:

1)    A tettek megítélésének változása

·        Ha megtettünk valamit, azt a fajta tettet pozitívabban értékelhetjük emiatt.

Mondjuk, ha csaltunk egy vizsgán, akkor hajlamosabbak lehetünk elnézőbbé válni a csalással szemben, hogy ne kelljen magunkat alávaló csalónak tartanunk.

·        Ha nem tettünk meg valamit (pedig fontolgattuk), annak ellenben romolhat a megítélése.

Például, ha csalhattunk volna, de aztán nem tettük (mondjuk, mert féltünk, hogy elkapnak), és így rosszul sikerült a vizsgánk, ettől hitványabb dolognak láthatjuk a csalást – minél fogva nem kell gyávának, baleknak tartanunk magunkat, hiszen mi csak gerincesek voltunk. Megemlíthető, hogy az attitűdváltozás jó dolgok esetén is működhet; mondjuk, ha annak ellenére nem adtunk pénzt valakinek, aki jótékony célra gyűjtött, hogy addig úgy tartottuk, segíteni szép dolog, akkor máris kevésbé pozitívan tekinthetünk az adakozásra.

2)    Az erőfeszítés (illetve kiadásaink) igazolása

Ha erőfeszítést tettünk valamiért (mondjuk, hogy lefogyjunk), vagy jelentős költségekbe vertük magunkat (mondjuk, új lakásba költöztünk), akkor késztetést érezhetünk arra, hogy az ezekkel elért eredményt felnagyítsuk. (Úgy lássuk, sokkal szebbé váltunk, illetve jelentősen jobb körülmények között lakhatunk.)

3)    Az elkerülhetetlen dolgok jobb színben tűnnek fel.

Ha kénytelenek vagyunk megtenni valami kellemetlent, mondjuk rendszeresen megenni a spenótot, vagy elviselni egy nem túl kellemes személyiséget, akkor elkezdhetünk megenyhülni a dologgal szemben azért, hogy ne kelljen folytonosan szenvednünk, illetve abban a tudatban lennünk, hogy milyen rossz nekünk.

4)    Az áldozatok (alul lévők, ellenségek) lealacsonyítása

A lealacsonyítás több mindent jelenthet. $ Lehet ez:

·        Alacsonyabb rendűnek tekintés, ahogyan a négereket vagy a zsidókat igyekeztek egyesek megfosztani emberi mivoltuktól.

·        Bűnösnek tekintés, ahogyan keresgélünk, hogy miféle bűnt is követett el az, akit igazságtalanul bántottunk.

·        Hibásnak tekintés, amint igyekszünk megnyugtatni a lelkiismeretünket, hogy a társadalom peremén élők a saját hibájukból kerültek oda.

A lealacsonyítást azért alkalmazzuk, mert úgy tartjuk, hogy ha valaki alacsonyabb rendű, bűnös vagy hibás, akkor a szenvedése kevesebbet számít, illetve megérdemli azt – mi pedig megnyugodhatunk.

Ezt a technikát különösen akkor vesszük igénybe, ha mi magunk okoztuk a másik szenvedését, hogy ne kelljen lelkifurdalást éreznünk. De olyankor is előfordul, ha nem mi tehetünk a dologról, mint az említett társadalom peremén élők esetén. Lásd ‘Az emberek gondolkozása’ témában, hogy az ember szeretné jónak látni a világot – bár részben ezt is azért, hogy ne kelljen mások gondját magára vennie.

Aztán, akkor is érdekünkben áll lealacsonyítani a másikat, ha a gyűlöletünket akarjuk igazolni, ha bántódás nem is esett. (Jó embereket ugyanis elég visszás lenne gyűlölnünk.) A gyűlölet tehát könnyen lealacsonyításhoz vezethet – másfelől viszont, ha lealacsonyítunk valakit, az elősegíti, hogy meggyűlöljük. Figyeljük meg a visszacsatolást, ahogyan a gyűlölet és a lealacsonyítás erősíti egymást.

Valamint, ha lealacsonyítunk valakit, azzal nemcsak a vele szemben már elkövetett tetteinket igazoljuk, hanem azt is megkönnyítjük, hogy újra bántsuk. Ezt aztán újabb lealacsonyítás követheti: itt van tehát egy újabb visszacsatolási folyamat. Lásd még alább az elköteleződés eszkalációját, hogy tetteinket igazolandó (lealacsonyítás nélkül is) hajlamosak lehetünk egyre súlyosabb dolgokat, egyre nagyobb hibákat elkövetni.

Még egy furcsaság: akkor érezzük nagyobb szükségét, hogy lealacsonyítsuk a másikat, ha az gyenge. Ez azért van így, mert ha az ellenfél visszaüt, attól helyreáll az erkölcsi rend: adtunk is, kaptunk is. Ha ellenben elmarad a válasz, akkor találnunk kell valamit, hogy ne tűnjünk gonosznak.

Továbbá, az ellenséget is gyakran lealacsonyítják. Ez részben a gyűlölet, részben a velük szemben elkövetett tettek igazolása miatt történik, de az sem ritka, hogy a propaganda műve, előre tekintve és szándékosan, hogy meggyűlöltesse az ellenséget, hogy ne legyenek aggályaink ártani nekik.

A fő tanulság:

Az önigazolás veszélyes következménye lehet mások lealacsonyítása, mely fokozódó gyűlölethez, mind súlyosabb agresszióhoz vezethet.

Az elmondottakból jegyezzük még meg azt is, hogy nemcsak az attitűdjeink befolyásolják, amit teszünk (ahogy azt logikusnak tartanánk – mondjuk, hogy mivel a csalást csúnya dolognak tartom, nem csalok), hanem a tetteink is hatással lehetnek az attitűdjeinkre (ha kísértésbe estem, és megtettem, egyúttal meg is enyhülök a csalás iránt).

4.   A külső és belső igazolás kombinálása

Írtam, hogy az ember elsősorban a külső igazolást használja. Tudni kell még, hogy az igazolás (úgy a külső, mint a belső) nem olyan, hogy vagy van, vagy nincs, hanem fokozatai vannak: vagy kevés van belőle, vagy több, de még mindig nem elég, de lehet több is, mint amennyi kell.

Ennek megfelelően a belső igazolást a rendelkezésre álló külső igazolás mennyiségétől függő mértékben vesszük igénybe. Attól függ tehát, hogy mennyire változik meg az attitűdünk, mennyire enyhülünk meg a csalással szemben (belső igazolás), hogy mennyire tudjuk megmagyarázni magunknak, hogy miért is csaltunk (külső igazolás).

Például ha vesszük, hogy a bukással nagy csalódást okoztunk volna beteg nagymamánknak, ez elég erős külső igazolás, nem sokkal kell tehát a csalást kevésbé elítélendőnek látnunk ahhoz, hogy felmenthessük magunkat. Ha ellenben nincs ilyen erős indokunk, csak mondjuk annyi, hogy egyébként ráment volna még két napunk a pótvizsgára, akkor lényegesen jobban enyhülhet a véleményünk.

Tanulságok, alkalmazások:

·        Ha a büntetések lényegesen szigorúbbak annál, mint ami elegendő a nem kívánt viselkedéstől való visszatartáshoz, az visszaüthet, mivel a megbüntetett kevésbé hajlamos átértékelni a cselekedeteit. Továbbá a delikvens igazságtalannak is érezheti a büntetést, bosszúra vágyhat $.

·        A dicsérettel, jutalmakkal is csínján kell bánni, mert túlzásba víve elvehetik az ember kedvét attól, amiért kapja őket.

·        Nem kell a kényszer, ha anélkül is megy.

·        Ha túlságosan hangsúlyozzuk a versengést, a győzelmet, az eltérítheti az embert attól, hogy magában a tevékenységben keressen örömet.

5.   Egyebek

Néhány további megállapítás az önigazolással kapcsolatban:

1)    Az igazoltság mértéke is számít.

2)    Az igazolás előre tekintve is működhet.

3)    A büntetések, jutalmak deklarálják a dolog árát.

4)    Ha szívességet teszünk valakinek, az elősegítheti, hogy megkedveljük őt.

5)    Ha ráveszünk valakit valamire, azáltal is változhat az attitűdje, hogy egyáltalán kipróbálja, megtapasztalja a dolgot.

6)    Belső igazolásként nemcsak az adott tevékenységet kedvelhetjük meg, hanem általában a teljesítést. $ß

6.   Döntések, elköteleződés

Döntéseink helyességéhez gyakran fér kétség, és helytelenségük tudata az egyik dolog, amely kognitív disszonanciát okozhat. Szeretnénk tehát döntéseinket helyeseknek tudni, amiért, mint látni fogjuk, sok mindenre, sok irracionális dologra is hajlandóak vagyunk.

Ide kapcsolódik, hogy meghozott döntéseinktől nehezen állunk el, akkor is, ha jobb volna. Ennek több oka is van:

1)    Disszonancia

2)    A rossz helyzet elismerése, a veszteség megélése

3)    A másokkal szembeni visszakozás

Mint említettem, az ember megtesz ezt-azt, hogy döntéseit helyesnek lássa, így:

1)    Manipuláljuk a döntéseink helyességére vonatkozó információkat.

2)    Az elköteleződés erősödése, eszkalációja

Ez azt jelenti, hogy az ember hajlamos lehet egyre könnyebben, egyre inkább megtenni kétes helyességű dolgokat. Hogy működik ez $?

·        Úgy, hogy azt mondja magának: azzal fogom bizonytani, hogy a múltkor helyesen döntöttem, hogy most ugyanúgy döntök. Erre még nagyobb késztetést érez, hogy igazolja a magát, újra megteszi a dolgot, és így tovább.

·        Másfelől, közben egyéb módokon is próbálhatja igazolni a döntését, ami szintén megkönnyítheti, hogy legközelebb hasonlóan döntsön.

·        De még ha nem is izgatja magát a történteken, akkor is van már mögötte egy precedens (később pedig egyre több), mely a következő alkalommal segít ugyanúgy dönteni.

Ez tehát egy visszacsatolt folyamat, melyre jó, ha emlékszünk:

Helytelen döntéseinkkel illetve igazolásukkal könnyen egyre nagyobb butaságokba, egyre helytelenebb cselekedetekbe hajszolhatjuk magunkat.

Például:

·        Hibás döntések

·        Rossz cselekedetek

·        Támogatás

·        Ügyek mellett való kiállás

7.   Az önigazolás veszélyei és mérséklésük

Az önigazolásra való törekvésünkkel tehát könnyen árthatunk önmagunknak és másoknak.

Önmagunknak először is azzal, hogy hamis kép alakul ki bennünk önmagunkról, gondolkozásunkról, döntéseinkről, cselekedeteinkről. A nagyobb gond azonban az, hogy hibáinkat fenn is tartjuk, illetve újra és újra, fokozódó mértékben hibázhatunk.

Önigazolásunknak eközben mások is könnyen áldozatul eshetnek: lealacsonyíthatjuk az áldozatokat; másokat hibáztathatunk a problémáinkért; illetve egyre súlyosabb cselekedeteket követhetünk el mások ellen. Lássuk meg a dolog iróniáját: mindezeket a butaságokat, rossz dolgokat éppen azért tesszük, hogy magasabbra értékelhessük, jó embernek tudhassuk magunkat.

Mit tehetünk azért, hogy csökkentsük az önigazolás veszélyeit?

·        Érdemes megismerni, hogy hogyan működik az ember, ami a kognitív disszonanciát, annak csökkentését, az önigazolást illeti – azaz az ebben a témában leírtakat.

·        Ismerjük meg önmagunkat, figyeljük meg magunkban az ez irányú késztetéseket, folyamatokat.

·        Lássuk, hogy tökéletlennek lenni, hibázni természetes, sőt nem ritkán még hasznos is. Ne féljünk hát elismerni tökéletlenségeinket, hibáinkat, legalábbis önmagunk előtt. Ismerjük meg, mihez kezdhetünk velük az önigazolás helyett.

·        Jó, ha képesek vagyunk kivárni, nyitva hagyni a kérdést, együtt élni a tudattal, hogy lehet, hogy hibáztunk. Az idő aztán eltávolít a problémától, így pedig könnyebb objektíven szemlélni, feldolgozni azt, elfogadni, ha melléfogtunk, fejlődni – és addig is nem követünk el újabb hibákat miközben igazolni igyekszünk magunkat.

(Az alábbi egy rövidített változat, emlékeztetőül. A teljes változatot ezen a linken találod. A megjelenő oldalon, ahogy áll, a legfelső sorban kattints a címre vagy a doc vagy a pdf linkre.)

(Hozzászólni a szöveg alatt lehet.)

1.   Előzetes megjegyzések

Ebben a témában az emberi gondolkozás tipikus mintázatait gyűjtöm össze. Ezeknek egy része itt van kifejtve, másik része más témákban, és innen csak utalok rájuk.

Fontos rögtön az elején aláhúzni, hogy az itt bemutatott gondolkozási sajátosságok csak átlagosan jellemzőek az emberekre, vagyis bár tipikusak, sokakról el lehet mondani őket, de nem feltétlenül állnak mindenkire, vannak kivételek, illetve vannak, akikre jobban, vannak, akikre kevésbé igazak.

2.   Néhány alapjellemző

1)    A tudatosulás elmaradása

Az emberben sok minden nem tudatosul.

Így:

·        A tények

·        A jelentés, az összegfüggések

Ráadásul gyakran azt is elfelejtjük, ami egyszer tudatosult.

Amellett, hogy fontos dolgok maradhatnak így figyelmen kívül, a tudatosulás elmaradásának megvan a haszna is: az, hogy nem terheli túl az agyat a sok információ.

2)    Gondolkozni és akaratot kifejteni fárasztó.

Emiatt aztán vonakodnak is az emberek tőlük.

3)    Egocentrikus gondolkozás

Az ember hajlamos azt képzelni, hogy körülötte forog a világ.

Így azt képzelni, hogy az embereket nagyon érdekli, hogy ő hogy néz ki, mit csinál, hogy figyelik őt; hogy miatta történnek a dolgok; illetve hogyha valami rosszul érinti őt, az kimondottan neki szól.

Másfelől, a hozzánk kapcsolódó dolgok jobban feltűnnek, tudatosulnak és jobban is emlékszünk rájuk.

3.   Kíváncsiság emberi módra

A kíváncsiság egy univerzális motiváció, azaz vélhetőleg minden öntudattal bíró lényre jellemző. Elképzelhető azonban, hogy vannak neki a biológiai formától függő, faji sajátosságai is, így lehet, hogy annak, ahogyan a kíváncsiságot az embernél tapasztaljuk, bizonyos elemei kimondottan ránk jellemzők.

Milyen tulajdonságai vannak a kíváncsiságnak az embernél?

1)    A tények ismerete és a megértés

A fentebb elhangzottakkal egybevágóan, alapvetően a kíváncsiságnak is két iránya van: egyrészt szeretnénk tudni a tényeket (például, hogy a Föld gömbölyű), másrészt vágyunk a megértésre (tudni, hogy miért gömbölyű).

2)    A bajok oka

Az emberek tudni akarják a bajok okát.

Ha ugyanis rá tudnak mutatni valamire, azzal könnyebben el tudják fogadni a bajt.

Ezen indíttatásunk miatt rá is foghatjuk a dolgot valamire ß vagy valakire, bűnbakokat kereshetünk. Továbbá itt is utalhatunk rá, hogy mások rossz cselekedetei mögött előszeretettel látunk rossz szándékot, pedig sok minden más is lehet ott.

3)    Jelek és összefüggések

Jó mintafelismerő képességünknek köszönhetően ez viszonylag könnyen megy, sőt…

Az ember hajlamos jeleket és összefüggéseket látni ott is, ahol nincsenek.

Illetve az emberek szeretnek elméleteket gyártani.

4)    A megértés élménye

Az emberek gyakran inkább a megértés élményére, mint a valódi megértésre vágynak.

Vagyis elég nekik, ha azt hihetik, értenek valamit, akkor is, ha lehet, hogy rosszul értik. Ha ez megvan, igyekeznek megőrizni, nem törekszenek rá, hogy feltárják a hibákat a gondolkozásukban.

5)    A tudás és megértés hiánya

Sokan sok mindent nem tudnak, nem értenek.

Eközben pedig az ember vagy tudatában van a tudatlanságának, vagy nem. A tudás és megértés hiánya egyébként nemcsak a kevésbé értelmesekre jellemző. Az értelmes emberek is lehetnek ugyanis lusták, lehetnek egyoldalúak, vagy lehet kevés az idejük és energiájuk, hogy mindent átgondoljanak. Sőt, a világ összes tudnivalójával szemben a legértelmesebb ember is esélytelen.

4.   Az ember gyakran szeretné jónak látni a dolgokat, és menekül az igazságtól

Többféle dolog szemléletét befolyásolja ez.

4.1. Önmagunk és helyzetünk jónak látása

Vagyis:

Az ember szeretné önmaga tulajdonságait, teljesítményeit jónak látni.

Így például szeretnénk magunkat okosnak, szépnek, erősnek és sikeresnek látni. Ez a magas önértékelés vágya és a sikervágy.

Sokan szeretnék magukat jó embernek tartani.

Ez a lelkiismeret miatti jó cselekedetek egyik oka.

Az emberek szeretnének abban a tudatban lenni, hogy jó helyzetben vannak.

Vagyis például, hogy nincs baj, vagy, hogy a lehető legjobban választottak, döntöttek.

Különösen a tulajdonságaink és teljesítményeink kiválóságának tudatára való törekvés erős az emberben.

4.2. Mások megítélése

A többi embert is van, hogy jónak, de gyakran inkább rossznak akarjuk látni.

1)    Amikor jónak akarjuk látni az embereket

·        Jónak akarjuk látni azokat a csoportokat, melyekhez magunk is tartozunk.

·        Amikor óvjuk magunkat a másokban való csalódástól

·        Amikor az emberi természetet általában akarjuk jónak látni

2)    Amikor nem akarjuk jónak látni az embereket

Erre számtalan példa van.

Mint látható, az, hogy jónak vagy rossznak akarjuk látni az embereket, alapvetően attól függ, hogy melyik a jó nekünk.

Jellemző továbbá, hogy mások viselkedésének okait az illető személyiségében véljük felfedezni, míg saját cselekedeteinket inkább a környezet hatásaira vezetjük vissza. Ez az úgynevezett alapvető attribúciós hiba.

Némileg összetettebb a helyzet, amikor a sikerek és kudarcok, a jó és rossz cselekedetek okainak megítéléséről van szó. Mások kudarcait illetve rossz cselekedeteit még inkább szeretjük a személyes tulajdonságaiknak, a saját hibájuknak, a rosszindulatuknak betudni, ha viszont sikereket érnek el vagy jót cselekszenek, akkor már nem idegenkedünk annyira attól, hogy azt a kedvező külső körülményeknek, a szerencsének tulajdonítsuk. Ha magunkról van szó, akkor pedig éppen fordítva: ha valami nem sikerül, ártunk valakinek, a körülményeket okoljuk, de ha sikert érünk el, jót teszünk, az azért van, mert jók, ügyesek vagyunk.

4.3. A világ jónak látása

Különösen, szeretnénk úgy tudni, hogy van igazság a világban, mi magunk és az emberek, azt kapjuk, amit megérdemlünk.

A különféle dolgokat – önmagunkat, más embereket, a világot – tehát olyanoknak akarjuk látni, ahogyan nekünk jók lennének. Ebbéli vágyunk aztán gyakran olyan erős, hogy…

Sokszor nemcsak akarjuk jónak látni a dolgokat, hanem – csalóka módon – valóban annak is látjuk őket.

(Illetve olyanoknak, amilyeneknek nekünk jók lennének.) Ez az úgynevezett vágyakozó gondolkozás (Wistful thinking).

4.4. Az igazság tagadása és a tőle való elfordulás

Az ember gyakran nem akarja tudni az igazságot, becsapja magát – vagy ugyan elfogadja azt, de nem akar vele foglalkozni.

Illetve ragaszkodik ahhoz, igyekszik megőrizni azt, amit a dolgokról gondol. Ez utóbbit nevezik a megismerés konzervativizmusának.

(Ezeket közösen az igazságtól való menekülésnek nevezem.)

Miért menekülünk az igazságtól? Például mert…

·        Az igazság fájna.

·        A hiúságunkat sértené, ha kiderülne, hogy rosszul tudunk valamit, vagy az, hogy nem is vagyunk annyira kiválóak.

·        Kerülni akarjuk a bizonytalanságot.

·        Vagy, mert egyszerűen lusták vagyunk.

Az igazságtól való menekülésre sem nehéz példákat hozni.

Az igazság kiiktatására változatos eszközeink vannak:

·        Amikor a nem megfelelő információkat figyelmen kívül hagyjuk, torzítjuk, vagy a nekünk megfelelő módon értelmezzük.

·        Amikor igyekszünk megmagyarázni magunknak, hogy miért igaz a valójában hamis álláspontunk, azaz amikor racionalizálunk.

·        Ahogyan igyekszünk a mindennapi teendőinkkel lefoglalni magunkat, sokat dolgozunk.

·        Amikor a közeli gondjainkat még szaporítjuk is, hogy a távolabbiakkal ne kelljen foglalkoznunk.

·        Ha azért is sportolunk, művészkedünk, mert azok segítenek elszökni a gondjainktól.

·        Amikor megnyugtató, de bizonytalan, irracionális dolgokban hiszünk.

·        De sokan nyúlnak az alkoholhoz és a drogokhoz is.

·        És akad, aki öngyilkos lesz.

Az igazság el nem fogadásának, beleértve a dolgok jónak látását, megvannak a hasznai.

Azonban, nem meglepő módon, hátránya is sok van. Először is eltorzul képünk lesz önmagunkról, másokról és a világról.

Ez azonban nem minden. A bennünk élő hamis képre alapozva irracionális módon cselekedhetünk, kézzel fogható károkat okozva magunknak és másoknak.

Az önámítás tehát gyakran rossz, de nem kell teljesen elítélni.

5.   Nem ismerjük magunkat és nem értjük egymást

Az emberek nem ismerik magukat és egymást sem értik túl jól.

Így, ami önmagunkat illeti, nem tudjuk például, hogy milyen ismereteink vannak, és különösen, nem vagyunk tisztában vele, hogy mit és miért érzünk és teszünk – hogy mi irányít bennünket.

Nem tudatosulnak bennünk a belső történéseink, változásaink sem. Ezért nehezen ítéljük meg, hogy hogyan változnak majd a hangulataink, érzéseink, problémáink.

Hasonlóan, azt sem könnyű megítélnünk, hogy hogyan éreznénk, cselekednénk más körülmények között.

Az ember hajlamos figyelmen kívül hagyni annak a lehetőségét, hogy megváltozhat.

Annak, hogy nem ismerjük magunkat, több oka van.

Mivel jár az, hogy nem ismerjük magunkat?

Például:

·        Nem tudjuk jól kezelni az érzéseinket, irányítani a cselekedeteinket.

·        Nem tudunk arra alapozni, hogy hogyan változnak érzéseink és a többi.

·        Bizonyos szempontból másokat, az ő helyzetüket könnyebb megítélnünk.

Ettől még azonban az emberek nem értik egymást.

Természetesen egymás meg nem értésének is megvannak a hátrányos következményei; például amikor nem látjuk meg, hogy nem is rossz szándék van a másik rossz cselekedetei mögött.

A tanulság az, hogy az önismeret és az emberismeret igen hasznos az élethez.

6.   Az önmagunkból való kiindulás

Az emberek saját magukból indulnak ki.

Vagyis azt hisszük, hogy mások olyanok, mint mi vagyunk. (Vagy olyanoknak kellene lenniük.) Több szempontból is. Elsősorban, gyakran hisszük, hogy a másik személyisége olyan, mint a miénk, és hogy úgy gondolkozik, mint mi.

Ennek aztán számos konkrét megjelenése, következménye van: $

·        Lélektől jó (nagylelkű) és rossz (önző) emberek ß

·        A lelkiismerettől jók

·        A túlérzékeny emberek ß

·        Problémák és lelki betegségek

·        Indirektség, célozgatás

·        Férfi és nő

·        A felül (és alul) lévők

Ide kapcsolódik még a következő:

Az emberek azt várják el másoktól, amit maguk nyújtanak, és azt nyújtják, amit elvárnak.

Ez azért van, mert van egy egységes elképzelésük a helyes viselkedésről, és ezt alkalmazzák mind önmagukra, mind másokra.

Ezen kívül, önmagukból kiindulva feltételezik, hogy mások szerint is az a helyes, ami saját maguk szerint.

Az emberek etikai elvei azonban különbözhetnek, mást és mást tarthatnak helyesnek. Ezért, ha úgy bánunk valakivel, ahogyan szerintünk helyes, az nem biztos, hogy neki tetszeni fog. Különösen, ha eltérő környezetből származunk.

Ellenben, ha úgy bánunk valakivel, ahogyan ő bánik másokkal (velünk), azt jónak fogja találni. Másfelől, tőle meg arra számíthatunk, amit ő másoktól (tőlünk) elvár. Ezért is érdemes figyelni mások viselkedését, elvárásait.

Mielőtt kivetítjük önmagunkat másokra, nem árt tehát megemlékeznünk róla, hogy az emberek különböznek.

7.   Irracionális gondolatok és cselekedetek

Ebben a pontban arról lesz szó, amikor az embernek nyilvánvalóan hibásan jár az agya, nyilvánvalóan butaságokat tesz. Irracionalitás alatt tehát nem azt értem, amikor az ember nem elég bölcs, ehhez ugyanis már okosnak kell lenni – míg az irracionalitás elkerüléséhez nem lenne szükség túl sok észre. Hasonlóan, a kellő óvatosság hiányáról sem itt szólok.

Az irracionalitás sokféle formában jelen van bennünk:

1)    Az embert nagyrészt a forma uralja

Vagyis gondolataink, érzéseink, cselekedeteink nagyrészt azért olyanok, amilyenek, mert éppen az adott biológiai és társadalmi formában élünk.

2)    A racionalitás mérsékelt szerepe

Az emberben kétségkívül van a racionalitás, de azt is nehéz vitatni, hogy az meglehetősen korlátozott.

Nem is meglepő, hogy sokan igencsak ész nélkül élik az életüket.

3)    Az akaraterő és önfegyelem hiánya

Illetve a lustaság. Az ember gyakran nem tudja rávenni magát olyan dolgokra, amik kellemetlenek, de hasznosak.

4)    Önértékelés és sikervágy

Mint elhangzott, az emberek szeretnék önmagukat, tulajdonságaikat, teljesítményeiket jónak látni. Ez aztán torz képet eredményezhet bennünk önmagunkról, és irracionális cselekedetekhez vezethet.

Különösen, hajlamosak lehetünk tagadni tökéletlenségeinket, hibáinkat, miáltal nem igyekszünk kijavítani őket, tanulni sem tudunk belőlük.

5)    A boldogság keresésének buktatói

Sokszor rosszul keressük a boldogságot.

·        Amikor a tökéletes boldogságot hajszoljuk, görcsösen akarunk boldogak lenni.

·        Amikor rosszul állunk hozzá a problémáinkhoz.

·        Amikor irracionális dolgokban hiszünk, illetve erre alapozva cselekszünk.

·        Amikor azért teszünk butaságokat, hogy elfogadjanak, befogadjanak.

·        Nem utolsósorban egymással űzött játszmáink szintén igen bonyodalmas módja igényeink kielégítésének.

6)    Kellemetlen gondolatok, lelki betegségek

Ezek miatt is gyakran irracionális az, ami a fejünkben zajlik, és amit teszünk.

7)    Az ember változásai és cselekedeteinek irracionalitása

8)    Egyebek

Mik a tanulságai az irracionalitásról leírtaknak?

Mindenekelőtt az, hogy…

Az emberek gyakran gondolkoznak és cselekszenek furcsán, irracionálisan. A normális emberek is.

Ehhez nem kell őrültnek lenni. Ezért, ha ilyesmin kapunk valakit, az ettől még lehet épeszű, és legalább ilyen fontos, hogy velünk is könnyen előfordulhatnak hasonlók.

Mi több, az értelmesség sem garancia a racionalitásra.

Az emberek irracionalitása, legalábbis súlyos esetben, indokolttá teheti, hogy megvédjük őket önmaguktól (és egymástól).

Az emberek önmaguktól való megvédése nem szabad, hogy túlnyomórészt csak ürügy legyen.

8.   Az emberek gondolkozásának egyéb motívumai

Az alábbiakban laza csoportokba foglalom ezeket.

1)    Alapvető folyamatok

·        Az emberi emlékezésnek vannak bizonyos sajátosságai.

·        Az ember szeret kategorizálni, sarkítani.

·        Nagy hatással vannak ránk a benyomások.

·        Az ember gyakran a látszatból következtet a lényegre.

·        Az ember érzékelése és gondolkozása nagyban relatív.

2)    Tiszta gondolkozási sajátosságok

·        A nézőpont specialitása, a látókör korlátozottsága

·        Nehéz kitörni a gondolkozás megszokott kerékvágásából

·        Nehéz elvonatkoztatni attól, amit tudunk, úgy elképzelni magunkat, mintha mást tudnánk.

Különösen, nehéz régi helyzetünkbe képzelni magunkat, úgy látni a dolgokat, mint akkor.

Nem könnyű reálisan megítélni, hogy adott körülmények között okosan cselekedtünk-e, utólagos bölcsességünkben hamisan úgy tűnhet, hogy könnyen dönthettünk volna jobban is.

Hasonlóan, mások helyébe is nehéz lehet beleképzelnünk magunkat, illetve az ő döntéseiket is könnyű lehet rossznak tartanunk.

3)    A problémákhoz való viszonyulás

A problémákkal kapcsolatban igen sok minden zajlik az ember fejében, köztük sok irracionális dolog is.

4)    Az eredetiség hiánya, önállótlanság, bizonytalanság

Az eredetiség hiánya és az önállótlanság több mindenben megnyilvánul.

Például abban, hogy az emberek jelentős része tulajdonképpen szereti, ha megszabják neki a kereteket, a szabályokat, ha megmondják neki, hogy mit és hogyan csináljon. Közben pedig féli a tekintélyt és vágyik a tőle származó elismerésre.

Sokan el sem tudják képzelni, hogy másképp is lehet gondolkozni, cselekedni, élni, mint a megszokott illetve, ahogyan mások teszik.

Vannak, akik úgy bizonytalanok, úgy kerülnek külső befolyás alá, hogy az nem tudatosul bennük, nem ismerik el azt. Ilyen, amikor egy kevésbé értelmes, kevésbé bölcs ember egy csoport hatása alá kerül, átveszi annak elképzeléseit, és később észre sem veszi, hogy azok eredetileg nem a sajátjai. Másfelől, vannak, akik látják, elismerik a bizonytalanságukat. Utóbbi inkább az értelmesebbekre, bölcsebbekre jellemző, ezek a tulajdonságok ugyanis elkélnek ahhoz, hogy meglássuk, hogy a dolgok nem is olyan egyszerűek, hogy magunknak is megvannak a korlátaink. Velük szemben a többiek közben kimondottan magabiztosak tudnak lenni butaságukban.

5)    Társadalmi vonatkozások

·        Az emberek nem szeretnek állást foglalni. (Legalábbis, amikor tétje van a dolognak.)

·        A címkék, szerepek, identitások szerepe a gondolkozásban

·        Csoportokban való gondolkozás és a csoportgondolkozás

Végül, érdemes felhívni a figyelmet, hogy…

Az ember viselkedése sokféle motiváció, gondolat és külső behatás eredményeként alakul ki.

Nem feltétlen lehet tehát azt egy-két tényezőre visszavezetni; ha meg akarjuk érteni a másikat, alaposan bele kell gondolnunk cselekedetei hátterébe.

Érdemes még megemlíteni, hogy ezek a hatások nem ritkán egymással ellentétesek. Például megesik, hogy kedvünk lenne valakit felpofozni, de belegondolva tudjuk, hogy ennek számunkra is kellemetlen következményei lennének. Hogy végül mit teszünk, az a különböző irányokba mutató hatások erejétől függ.

(Az alábbi egy rövidített változat, emlékeztetőül. A teljes változatot ezen a linken találod. A megjelenő oldalon, ahogy áll, a legfelső sorban kattints a címre vagy a doc vagy a pdf linkre.)

(Hozzászólni a szöveg alatt lehet.)

1.   Párkapcsolat

Ebben a témában elméleti szempontból lesz szó a párkapcsolatról, segítségével jobban megérthetünk olyan dolgokat, hogy valójában mi a párkapcsolat, miért és hogyan jön létre, hogyan működik. A dolog gyakorlati oldalát, hogy hogyan lehet jó párkapcsolatunk, lásd ‘Az ember élete’ könyvben, ‘A párkapcsolat praktikái’ témában.

1.1. Párkapcsolat és érdekek

Az érzelmeket és a párkapcsolatokat sokféle érdek veszi körül, ahogyan azt az ‘Érzelmek és érdekek’ témában kifejtem.

Ezek között sok, a feleken kívüli érdek is van.

A külső érdekek közül a társadalom érdekei kiemelést érdemelnek, emiatt válik ugyanis a párkapcsolat közüggyé. A legtöbb társadalom alapja a család.

A különféle külső érdekeken kívül aztán érzelmeink, párkapcsolataink körül ott vannak a saját érdekeink is.

Látható tehát, hogy a párkapcsolatnak nagyrészt gyakorlati céljai vannak.

1.2. A párkapcsolat, mint köz(ös) ügy

Azaz a párkapcsolat egyrészt a felek közös ügye, nagyrészt olyan, mint egy közös vállalkozás, mellyel előmozdíthatják érdekeiket, elérhetik céljaikat.

Másrészt, az azt övező társadalmi érdekek miatt, a párkapcsolat közügy is. Egyúttal a párkapcsolat intézményesül.

Ezen felül a társadalom az egyes embert a párkapcsolathoz kapcsolódó címkékkel látja el, szerepeket definiál a számukra, az emberek pedig ezeknek megfelelő identitásokat vesznek magukra.

Az előbbiek szerint aztán a párkapcsolat, a család formája, szabályai adott társadalmon, kultúrán belül általában egységesek – viszont a különböző társadalmak között nagy eltérések tapasztalhatóak.

A tanulság az, hogy elvileg másképp is lehet, az együttélés szabályai nem azok a kőbe vésett, univerzális törvények, melyeknek egy adott kultúrán belül tűnnek.

1.3. A párkapcsolat ösztönzői $

A párkapcsolatokat kétféle erő hozza létre, illetve tartja fenn:

1)    Vonzás

Amennyiben azt kívánjuk, hogy a másik a párunk legyen.

2)    Nyomás

Amennyiben önmagában azt, hogy a másik a párunk legyen, nem kívánjuk, valami más viszont mégis összenyom bennünket.

Igaz, nem ritkán a jó dolgokhoz elindításához is kell némi ösztökélés, viszont ha tartósan a nyomás tart össze egy kapcsolatot, az már nem jó, feszültséggel jár.

1.4. Párkapcsolat és szerepek

A párkapcsolathoz kapcsolódó szerep például az apa vagy az anya. Ezek a szerepek előírják, hogy hogyan viselkedjünk, egy kapcsolat részeként, mondjuk, hogy az apa megszerzi, amire a családnak szüksége van, ő a családfenntartó, az anya pedig az otthon körüli teendőkkel foglalatoskodik, elvégzi a házimunkát, foglalkozik a gyerekekkel.

A hagyományos szerepek a párkapcsolatokban is oldódóban vannak.

1.5. Párkapcsolat és képmutatás $

A párkapcsolatokat jó adag különféle képmutatás lengi körül. Például:

·        (A különféle szerepek eljátszása.)

·        Benyomáskeltés a leendő partner felé

·        Ahogyan leplezzük a kapcsolathoz fűződő érdekeinket, illetve megjátsszuk az érzelmeket a másik, mások vagy akár önmagunk előtt.

·        A problémák szőnyeg alá söprése

Az, hogy vannak problémák, és a felszínen vannak, nem feltétlenül nagy baj. Azt jelzi, hogy a kapcsolat él, és a problémákat nem söprik a szőnyeg alá. Más kérdés, hogy ennyi nem elég, a gondok hatékony kezeléséhez természetesen az is kell, hogy a felek együttes erővel, értelmesen dolgozzanak a megoldásukon. Lásd ehhez a ‘Konfliktuskezelés’ és ‘A párkapcsolat praktikái’ témákat.

·        A képmutatás újabb fajtája, amikor a kapcsolatban élők kifelé igyekeznek megőrizni a látszatot.

·        Végül ott vannak a különféle játszmák, melyet a párkapcsolatban élők is előszeretettel játszanak egymással.

Mit lehet az eddig elmondottakból leszűrni? Azt, hogy, a párkapcsolat egyáltalán nem egy éteri dolog.

Meg kell azonban hagyni, hogy azért meg lehet neki a bizalmas, meghitt oldala is.

2.   Szexualitás

2.1. Vágy

Néhány megjegyzés elöljáróban:

·        ‘Az ember kétneműsége’ témában lehet olvasni a nemiség és szexualitás jelentőségéről. Belőle itt a szexuális vágy erősségét emelném ki, és azt, hogy a szexualitás az ember életének fontos része.

·        A szerelemhez képest a szex sokkal inkább a testre irányul.

·        A testiségnek két oldala van: 1) A szexuális tevékenység; 2) Az összebújás, amikor a másik testi közelségét kívánjuk, de legfeljebb csak dédelgetjük egymást, nem lépünk szexuális kapcsolatra. (Tágabban itt lehet említeni azt is, amikor csak a test látványát élvezzük: a szépsége gyönyörködtet, vagy izgalomba hoz a meztelensége, szexuális jellegei.)

A legfontosabb, amit a vággyal kapcsolatban el kell mondani, az a következő:

Pusztán a vágyban nincs semmi szégyellni vagy megvetnivaló.

Bármi legyen is az, akár a társadalom által mélyen elítélt dolgok. Lényeges, hogy itt csak a vágyról magáról beszélek. Engedni neki nem mindig jó, nem mindig szabad.

Ami a vágyat illeti, azért vagyok ilyen elnéző, mert az ember alapvetően nem tehet róla, hogy mire vágyik. Ellenben az, amit tesz, már rajta múlik. Lásd ‘Az elme szerkezete’ témában, hogy az ember a motivációiról nem tehet.

A szex fontos örömforrás, segíthet élvezni az életet, és általában a vágy kielégítésével sincs gond – ennek azonban van néhány feltétele:

·        Közvetlenül ne ártson senkinek

·        Közvetetten se ártson senkinek

Így, kordában tartani, kezelni van, hogy jó a vágyat. (Illetve súlyosabb esetekben szükséges is.) Nem árt tehát a kellő mértékig észnél lenni.

Azon túl, hogy a szex jó, hasznos is:

·        Egyfelől kiváló természetes feszültségoldó, és nemcsak a szexuális kielégítetlenséget illetően, hanem egyéb gondjainkra tekintettel is. Ráadásul akár partner nélkül is gyakorolható. (Bár feszültségoldásra a nőknél lehet, hogy rosszabbul használható. ß (@@Szerintetek?))

·        Másfelől a szex, illetve a testiség a párkapcsolatok fontos része, hozzájárul a kötődés kialakulásához és fennmaradásához. (No meg persze a gyerekek megszületéséhez.)

2.2. Szex, férfi és nő

A két nem szexualitásában számos különbség tapasztalható:

1)    A szerelem és a szexualitás a férfinak két külön dolog, a nőnek sokkal kevésbé.

2)    Férfi és a nő különböző dolgokra gerjednek.

A férfi a (szexuális) testiségre: a pornóra, a meztelenségre, a szexuális változatosságra, a nő testi közelségére.

A nő a romantikára, a kötődésre, a bizalmasságra és a gyengédségre.

3)    A szexben a nő fel akar töltődni, a férfi ki akar ürülni.

Ami ugye már fizikailag is így van, de ennél többről van szó. A nőnél a szex együtt jár az érzelmekkel, így töltekezik általa; a férfinél viszont inkább a feszültség levezetéséről beszélhetünk. Ez is egy lényeges különbség: ha stresszes, a férfi szexszel vezetné le, a nő ellenben gondolni sem tud rá.

4)    Nemek, életkor és a szexuális érdeklődés

Élete során a nő szexuális érdeklődése lassabban indul be, és később tetőzik, mint a férfié; illetve van egy időszak a 40. életév környékén, amikor a nőké, ha kicsivel is, de nagyobb.

2.3. A szexualitás ma

A világban tapasztalható hosszú távú tendenciák részeként jó ideje gyengülőben van az erkölcs, terjed a szabadosság. Bizonyos szempontból és szintig ez jó is lehet, annyi viszont bizonyos, hogy a szex kapcsolata meggyengült az érzelmekkel és a párkapcsolattal, ami, egyéb tényezőkkel együtt, csökkenti a párkapcsolatok vonzerejét, stabilitását.

A másik, hogy a mai világ túl van töltve szexualitással:

1)    A szex minden eddiginél elérhetőbb.

2)    A szex iparszerű felhasználása

Szexre mindenkinek szüksége van, és a szex mindenkit érdekel, ezért kiváló árucikk, és kiváló marketingeszköz.

·        Innen egyrészt a szexipar, mely magát a szexet, annak kellékeit, látványát árusítja.

·        Másrészt szexszel, szerelemmel (illetve a hozzájuk kapcsolódó férfiassággal, nőiességgel) sok minden mást is el lehet adni.

A szexualitás több új technológia elterjedését is segítette.

A szexualitás ilyen mértékű jelenléte pedig azt eredményezi, hogy az emberek ingerküszöbe feljebb tolódik, csak az egyre nyíltabb, egyre szélsőségesebb szexualitás kelti fel az érdeklődésüket.

Végül, modern korunkban a szexuális vágy kielégítésének új, tárgyias módszerei állnak rendelkezésre. Ezek befolyásolhatják, összességében vélhetőleg csökkentik a hagyományos szex iránti igényt.

Ha ehhez még hozzátesszük a fogamzásgátlás különféle módszereit, melyek akkor is kiküszöbölik a szexuális vágy eredeti célját, a fogantatást, ha a szexet a hagyományos módon műveljük, akkor láthatjuk, hogy ez egy olyan új helyzet, melyre az evolúció nem tudott felkészíteni, és akár a fajfenntartás is a kárát láthatja.