Egyvilág - Fórum

(Az alábbi egy rövidített változat, emlékeztetőül. A teljes változatot ezen a linken találod. A megjelenő oldalon, ahogy áll, a legfelső sorban kattints a címre vagy a doc vagy a pdf linkre.)

(Hozzászólni a szöveg alatt lehet.)

1.   Előzetes megjegyzések

Ez a téma a piac előnyeit gyűjti össze, a következő kettő pedig a hátrányairól szól. (‘A piac elvi korlátai’ és ‘A piac gyakorlati hiányosságai’) Hogy teljes képet kapjunk, meg tudjuk vonni a piac mérlegét, mindhármat érdemes elolvasni.

Érdemes még itt utalni a ‘Globalizáció’ témára, annak előnyeire és hátrányaira, hiszen a globalizáció folyamatának fontos része az áruk és szolgáltatások, a tőke és munkaerő szabadabb nemzetközi mozgása – ami szabadabb, tágabb piacot jelent.

Most pedig lássuk a piac előnyeit.

2.   Hatékonyság

Először pár szó általánosságban a hatékonyságról. A teljesítményen általában kétféleképpen lehet javítani:

1)    Több munkával, jobb eszközökkel

Vagy

2)    Hatékonyabb munkával, illetve meglévő eszközök jobb használatával

A második módszer, a hatékonyság növelése, gyakran egyszerűbb, olcsóbb, kevésbé fárasztó, stb… Érdemes tehát törekedni a hatékonyság növelésére.

Az együttműködés, a specializáció és a standardizáció is növelik a hatékonyságot, például azáltal, hogy a specialisták hatékonyabban látják el a maguk speciális feladatát. Ezekről lásd a ‘Versengés és együttműködés’ valamint a ‘Specializáció és standardizáció’ témákban.

2.1. Allokációs hatékonyság

Illetve a jóléti közgazdaságtan két alaptétele.

●    Allokációs hatékonyság

Az allokációs hatékonyság két dolgot jelenthet:

1)    A javak Pareto-optimális elosztását

Mi az, hogy Pareto-optimális? Az, hogy senkit sem lehet jobb helyzetbe hozni (növelni a hasznosságát) anélkül, hogy valaki más rosszabb helyzetbe ne kerülne. Például, ha van két ember, meg van 10 alma és ebből mindkettejüknek adunk 4-4-et, az nem Pareto-optimális, mert a maradék 2-t még odaadhatnánk nekik. Ha ellenben 5-5-öt kapnak, az már Pareto-optimális, mert ekkor már az egyiknek csak úgy lehet több, ha a másiktól elveszünk.

Lényeges azonban, hogy az is Pareto-optimális, ha az egyikük csak 1-et kap, a másikuk meg 9-et. A Pareto-optimalitás tehát semmit nem mond az elosztás egyéb szempontokból való kívánatosságáról, igazságosságáról, egyenlőségéről.

Az allokációs hatékonyság másik jelentése:

2)    A termelési tényezőknek a lehető legnagyobb társadalmi hasznosságot lehetővé tevő elosztása ß

Míg az előző definícióban már kész javak voltak, és csak ezeknek az elosztásáról volt szó, itt az is kérdés, mit, miből mennyit termeljünk, hogy a termelési tényezőket (tőke, munkaerő), hogyan használjuk fel.

Itt is lényeges azonban, hogy a társadalmi hasznosság az egyes szereplők hasznosságának egyszerű összege, ezért lehetséges, hogy a szóban forgó optimum ott áll be, ahol az egyik szereplő hasznossága nagyon magas – míg mindenki más nyomorog.

A piac, mint mindjárt látni fogjuk, bizonyos feltételek teljesülése esetén, biztosítja az allokációs hatékonyságot.

(@@Közgazdászok: mit szóltok az allokációs hatékonyság fenti definíciójához? Az irodalomban volt némi kavar, volt ahol egyenlőségjelet tettek a Pareto-optimalitás és az allokációs hatékonyság közé, máshol meg megkülönböztették őket.)

●    Első alaptétel

Ez azt mondja ki, hogy a piaci egyensúly Pareto-optimális elosztáshoz vezet.

Ezen kívül, ha a termelést is figyelembe vesszük, és feltesszük, hogy a termelési tényezőknek is piaca van, akkor a piac az allokációs hatékonyságot annak második értelmében is biztosítja: úgy osztja el tehát a termelési tényezőket, hogy az az elérhető legmagasabb társadalmi hasznosságot eredményezze. ß

(@@Utóbbiban nem vagyok 100%-ig biztos: ez a tétel lehet, hogy csak Pareto-optimalitást mond ki erre az esetre is – másból viszont úgy veszem ki, ahogy leírtam. Mit gondoltok, közgazdászok?)

Természetesen a fentiek csak bizonyos feltételek mellett teljesülnek.

Bár e feltételek a valóságban gyakran nem túl jól teljesülnek, a piac az optimalitásnak ebben a nem éppen szocialista értelmében nem teljesít rosszul: elég jól kiaknázza lehetőségeket a jómód növelésére – bár ebből leginkább azoknak jut, akik már eleve jómódúak.

●    Második alaptétel

Mely szerint minden Pareto-optimális elosztás elérhető egy kezdeti, egyösszegű újraelosztás után kialakuló piaci egyensúlyban.

Itt megint csak szükség van bizonyos feltételek fennállására, és ez a dolog leginkább csak elméletben működik – kiváltképp, mert a gyakorlatban nem olyan könnyű végrehajtani jelentős újraelosztásokat: az emberek ugyanis nem szertik, ha elveszik tőlük, ami az övék.

2.2. A termelési és a technikai hatékonyság

1)    Termelési hatékonyság

Ami azt jelenti, hogy annyit termelünk, amennyit csak bírunk, más szavakkal, minden jószágból csak úgy lehetne többet termelni, ha valamelyik másikból kevesebbet termelnénk – nincsenek tehát kihasználatlan termelési lehetőségek.

Ha belegondolunk, a valóság nem áll távol ettől: nézzük csak meg a piacgazdaságok árubőségét, meg, hogy az emberek mi mindent megvesznek, mi mindenről gondolják, hogy kell nekik. (Persze azért akadhatnak ezzel gondok, ha valami, mondjuk az egyenlőtlenségek, a tömegek elszegényedése miatt megcsappan a kereslet.)

2)    Technikai hatékonyság

Ez azt jelenti, hogy a termelés során nem pazarlunk, a különféle javakat a lehető legkevesebb termelési tényező, tőke és munkaerő, felhasználásával állítjuk elő.

A piac a technikai hatékonyság tekintetében is jól működik a gyakorlatban: a pazaroló, drágán termelő cégek ugyanis kiszelektálódnak.

3.   Ösztönzés

1)    Teljesítményre ösztönzés

A piac a versengés által teljesítményre ösztönöz – aki ugyanis nem teljesít, azt kirúgják, attól nem vásárolnak, legyen az cég vagy magánszemély.

Ahogy a piac teljesítményre ösztönöz, azzal tovább növeli a hatékonyságot.

2)    Magánkezdeményezés, vállalkozási szabadság

A piac utat enged a magánkezdeményezésnek, ösztönzi azt. Arra sarkallja az embereket, hogy próbálják meg kitalálni, mire van szüksége a társadalomnak, mit lehetne eladni, és valósítsák is meg elképzeléseiket. És tehetik ezt szabadon, anélkül, hogy bárki előírná nekik, mibe fogjanak, hogyan csinálják.

Ez jó egyfelől azért, mert az emberek lelkesebben követik a saját terveiket, másfelől meg, mert mindenki azon agyal, hogy hogyan lehetne még jobban kielégíteni az igényeket. Gondoljunk csak bele, mennyivel más a helyzet egy tervgazdaságban…

3)    Képességek fejlesztése, a tehetség kibontakoztatása

A piac ösztönzi a társadalom számára hasznos képességek elsajátítását, fejlesztését, mondjuk, hogy az ember továbbtanuljon – azzal ugyanis nagyobb szükség lesz a szolgálataira, jobban meg tud majd élni. És hasonló a helyzet a tehetség kibontakoztatását illetően is.

4.   Közösségi előnyök

A piac pártatlan és demokratikus – bár a képet nem árt azért árnyalni.

1)    Pártatlan

A piacon a dolgot minden vevő ugyanannyiért kapja meg, és mindenki eladó ugyanannyit kap érte.

2)    Demokratikus

Az igényeket és a lehetőségeket a rendszer automatikusan összesíti és egyezteti.

Hozzá szokás tenni azonban, hogy a szavazás nem fejenként, hanem forintonként történik: a fogyasztók a forintjaikkal szavaznak, a vásárlásaikkal nyilvánítják ki, hogy mire van szükség, hogy a gazdaság mit termeljen – a termelés tehát nem általában a társadalmi igényekhez idomul, hanem a társadalom fizetőképes részének igényeihez.

Itt említhető továbbá, hogy a piacon nincs központi tervezés, mely gyakran bürokratikus és drága, illetve nem ritkán korrupt és önkényes. Lásd ehhez alább a piac önszerveződését is.

Lásd aztán a ‘Demokrácia és diktatúra’ témában a demokrácia kompatibilitását a piacgazdasággal, hogy mindkettő decentralizált, organikus és versengésre épül.

5.   A piaci szerkezet előnyei

1)    Egyszerű, homogén szerkezet

Amely gyakorlatias és megvalósítható.

2)    A döntéshozás és a kockázatok decentralizáltsága, önszerveződés

Ahogy elhangzott, a piacon nincs központi döntéshozás, a gazdasági döntések helyi szinten születnek, minden vevő és eladó maga dönti el, vesz-e és mit vesz, eladja-e a portékáját, illetve, hogy mit termel.

Ily módon a piac hatékonyan dolgozza fel a helyi információkat, veszi figyelembe a gazdasági szereplők sokaságának igényeit, érdekeit: nincs szükség ugyanis arra, hogy mindezt a szétszórt információt valaki begyűjtse és feldolgozza, az közvetlenül fejti ki hatását. Végül a piaci egyensúly is a szereplők lokális viselkedéséből áll elő, úgy, hogy közben mindenkinek elég a saját ügyeivel foglalkoznia.

Nem mellékesen a piacon a kockázatokat azok viselik, akik a hozzájuk kapcsolódó döntéseket meghozzák. Ha például szabóként én úgy döntök, hogy az idén pöttyös ruhákat készítek, és mégis a csíkos lesz a divat, az az én károm – ellentétben azzal, mintha valaki a központban döntené el, ki mit varrjon. Ez egyfelől igazságos, másfelől érdekeltté teszi a döntéshozókat abban, hogy jól döntsenek.

3)    Rugalmasság, gyors alkalmazkodás

A piacon az árak, valamint különösen a kínálat gyorsan alkalmazkodik a változó körülményekhez, kereslethez. Ez a kereslet és kínálat között fennálló közvetlen kapcsolatnak köszönhető, annak, hogy nincs a kettő közé ékelődő tervezés és bürokrácia.

6.   A piaci ár, mint információ esszencia

A piaci ár egy adatba sűrít megannyi tényezőt – és a piaci szereplőknek, vevőknek és eladóknak ez elegendő is ahhoz, hogy a döntésüket meghozzák.

Nem mellesleg, a piac kiküszöböli a hiányt és a túlkínálatot, a piaci egyensúlyban a kereslet és a kínálat egyenlő egymással.

7.   További, gyakorlati előnyök

1)    A piac alacsonyan tartja az árakat és a profitot, illetve kiegyenlíti a hozamokat.

Az árak alacsonyak maradnak, ha ugyanis valaki túl drágán próbálja adni a terméket, akkor a versenytársak alá ajánlanak. Az árak mérséklését elősegíti továbbá a fent részletezett technikai hatékonyság is, az, hogy pazarlás nélkül, minél olcsóbban termelünk.

2)    Anyagi bőség

A piac, különösen hatékonyságának és az általa kifejtett ösztönzésnek köszönhetően általában és összességében véve, anyagi bőséget teremt. Lényeges azonban, hogy ez jellemzően meglehetősen egyenlőtlenül oszlik meg a társadalomban.

Lásd ehhez ‘A piac gyakorlati hiányosságai’ között az egyenlőtlenséget, valamint az ‘Egyenlőtlenség’ témában az egyenlőtlenség és a gazdasági hatékonyság közötti összefüggést.

3)    A választék növelése

Azáltal, hogy a vállalatok kísérleteznek, mi mindent, milyen új variációkat lehetne még eladni a fogyasztóknak.

4)    Innováció, technológiai és tudományos fejlődés

Megint csak, hogy újabb eladható termékeket állítsanak elő.

5)    Tisztábbá teszi a gazdaságot, csökkenti a korrupciót

Például:

○    Azáltal, hogy korlátozottabb a központi hatalom, amelyet meg kellene vesztegetni. (Valamint a versenytársaknak érdekük feltárni a zűrös, illegális ügyeket.)

○    Amikor egy piaci vállalat valamelyik tisztségviselőjét kellene megkenni ahhoz, hogy velünk kössenek üzletet, ez megdrágítja és kényelmetlenebbé teszi az üzletkötést az ügyfél számára – és már megy is a versenytárshoz, mert a piacon van miből válogatni.

○    A piac a jólét növelésén keresztül is csökkentheti a korrupciót – mert ha az emberek nem szorulnak rá, akkor nehezebb lehet őket megvesztegetni, illetve mert több pénz jut a korrupció üldözésére.

6)    A külföldi tőkének, munkaerőnek is csábítóak lehetnek a belföldi piacgazdaság által kínált lehetőségek.

Ami, ha jól bánnak vele, hasznára válhat a hazai gazdaságnak, társadalomnak.

(Az alábbi egy rövidített változat, emlékeztetőül. A teljes változatot ezen a linken találod. A megjelenő oldalon, ahogy áll, a legfelső sorban kattints a címre vagy a doc vagy a pdf linkre.)

(Hozzászólni a szöveg alatt lehet.)

1.   Előzetes megjegyzések

A piac a gazdaságnak, különösen a piacgazdaságnak alapvető intézménye, és az ember egyénileg is sokféle piacon mozog (árupiac, munkaerőpiac, stb…). A piac így erőteljesen érint szinte mindenkit. Másfelől, a piacot sokan istenítik, és sokan kárhoztatják: előbbieknek tetszik az egyszerűsége és hatékonysága, utóbbiak inkább a kíméletlenségét és egyéb hátrányait látják.

Ezért alaposan meg fogjuk vizsgálni a piacot. Jelen témában az alapokat tekintjük át a csere tulajdonságaitól kezdve, a piac jelentésén és a tökéletes piac jellemzőin át a piaci egyensúlyig; majd a következő három témában a piac előnyeit, elvi korlátait és gyakorlati hiányosságait vizsgáljuk meg.

2.   Csere

1)    A csere tárgyai

A gazdaságban az emberek leginkább úgy jutnak hozzá a számukra szükséges dolgokhoz, hogy valamit elcserélnek rájuk, valami olyat, amijük van, de kevésbé kell nekik – miáltal nagyobb hasznosságra tesznek szert.

Jellemzően miket csereberélnek az emberek egymással?

○    Tulajdon

Például, amikor a pénzemért veszek valamit. A pénz is tulajdon, meg amit érte kapok, az is.

○    Munkaerő, szabadság

Amikor munkát vállalunk, a munkaerőnkből, a szabadidőnkből, a szabadságunkból áldozunk fel valamennyit, hogy cserébe kapjunk valamit, jellemzően pénzt, tulajdont.

○    Azonnali kielégülés és biztonság

Az ember egyrészt nem szeret várni, másrészt a bizonytalanság is riasztja. Mindkettőt hajlandó azonban elviselni, ha cserébe kap valamit; mondjuk, amikor ahelyett, hogy venne rajta valamit, berakja a pénzét a bankba, vagy kockázatosabb (de nagyobb hozamú) befektetést választ.

Általában minél jobban el van látva az ember valamivel, annál inkább hajlandó azt elcserélni valami olyanra, amiből kevesebb van neki.

Lásd a ‘Pénz és hitel’ témában a pénz csereeszköz szerepét, mely segít kiküszöbölni a bartert, az árucserét.

2)    A nyereség és áldozat változó aránya a cserében $

Amikor valamit adunk valakinek, változó, hogy ez mekkora áldozattal jár a részünkről, illetve, hogy a másik számára ez mekkora nyereséget jelent.

Lásd végül a cserét a társas kapcsolatokban az ‘Érzelmek és érdekek’ témában.

3.   Komparatív előnyök

De miért csereberélnek az emberek, a felek egymással? Miért nem termel meg magának mindent mindenki? Erre ad választ a komparatív előnyök elmélete.

Alapjában azért, mert a felek (emberek, vállalatok, országok) adottságai különböznek, az egyik országban tejet érdemesebb termelni, a másikban meg kenyeret, majd kicserélni egymással a termékeket – amivel mindketten jobban járnak, mintha egyedül próbálnának boldogulni.

4.   A piac jelentése

A piac a cserét szolgáló intézmény, ahol vevők és eladók összejönnek, kifejtik és felmérik a keresletet és kínálatot, majd ez alapján döntenek a cseréről, és végrehajtják azt. Eközben pedig kialakul a piaci, egyensúlyi ár és mennyiség.

Ám a csere nem csak a piacon történhet meg. Így: a felek megegyezhetnek maguk között anélkül is, hogy számításba vennék a külvilágot; aztán a különféle közösségekben, például a baráti társaságokban is tesznek egymásért, adnak és kapnak az emberek; vagy előfordul, hogy egy állam központilag osztja szét a megtermelt javakat; stb…

* * *

Piacból a rajta forgalmazott dolgok szerint többféle van, például:

●    Áru- és szolgáltatáspiac

Melyen mondjuk bútort vásárolunk, vagy igénybe vesszük egy fodrász szolgáltatását.

●    Munkaerőpiac

Ahol állást keresünk.

●    Tőkepiac

Ahol befektetési lehetőség után nézünk, vagy hitelt veszünk fel.

* * *

Végül a mechanizmusok és rendszerek keveredéséről.

Egyfelől, bár a piacgazdaság és a versengés közeli kapcsolatban áll egymással, itt sem csupa versengés az élet, a versengés és együttműködés mechanizmusa a piacgazdaságban is egymás mellett létezik. Például az egy vállalaton belül tevékenykedő emberek együttműködnek egymással – miközben a hasonló profilú vállalatok már versenyben állnak. Versengés és együttműködés egymás mellett létezéséről bővebben lásd a ‘Versengés és együttműködés’ témában.

Másfelől, általában a valóságban létező gazdasági rendszerek is hibridek, vegyítik magukban a kapitalista (piaci) és szocialista elemeket. Például a kapitalista országokban sem ritka a progresszív adózás, a rászorulók támogatása, a feléjük irányuló újraelosztás vagy a közösségileg finanszírozott oktatás – de az alapjában véve szocialista rendszerekben is működhetnek piacok, például ha megengedik, hogy az emberek eladják, amit háztájiban termelnek, ingó és ingatlan dolgaikat, ha bizonyos megkötésekkel is. (@@Más példák ide? Ugye jól mondom ezt a progresszív adózásról?)

5.   Az elméleti tökéletes piac

Mint fentebb utaltam rá, a piac köznapi fogalma nem ugyanaz, mint ahogyan arról elméletben gondolkozni szoktak. Mik jellemzik az elméleti piacot?

●    Racionális és önző (a saját anyagi hasznosságukat maximalizáló) piaci szereplők

●    Kicsi, független, árelfogadó piaci szereplők

●    Homogén árucikkek

●    Tökéletes információ

●    Nincsenek tranzakciós költségek

●    A piaci szereplők azonnal reagálnak minden változásra

Ezen feltételezések mellett könnyebb számolni – a valóságot azonban nem mindig fedik teljesen: például a valóságban az emberek korántsem tejesen racionálisak; léteznek jelentős piaci súllyal rendelkező vállalatok; az árucikkek között lehetnek minőségi különbségek, stb… Továbbá piacról-piacra is változó, hogy azok mennyire felelnek meg ennek az elméleti képnek: a búza piacára például jobban illik a homogenitás, a lakásokéra már kevésbé; a pénzügyi piacokon jellemzően alacsonyak a tranzakciós költségek, az árupiacokon viszont már magasabbak, például mert a szállítás pénzbe kerül, stb…

6.   Piaci egyensúly

Keresletről és kínálatról ismerős lehet a következő ábra:

Mit lehet elmondani róla? Látható, hogy a vízszintes tengelyen ábrázoltuk az árat, a függőlegesen a mennyiséget, belül pedig két egymás metsző vonal formájában a keresletet és a kínálatot. Utóbbiak metszéspontja jelöli ki az egyensúlyi (piaci) árat és mennyiséget.

Miért így néz ki a kereslet és a kínálat? Ez nem túl bonyolult: minél nagyobb ugyanis az ár, a kereslet annál kisebb, merthogy minél drágább valami, annál kevesebben, annál kevesebbet vesznek meg belőle. A kínálat esetében pedig fordított a helyzet: minél drágábban lehet eladni valamit, annál többen, annál nagyobb mennyiséget kínálnak belőle.

Most az egyensúlyi árról és mennyiségről. Hogyan alakulnak ki ezek? Úgy, hogy ha az ár ennél alacsonyabb volna, akkor hiány lépne föl a piacon, többet akarnának vásárolni a dologból, mint amennyit az adott áron kínálnak belőle. Ez arra ösztönözné a vásárlókat (azokat, akik az aktuális árnál többet is hajlandóak fizetni, azaz magasabb a rezervációs áruk), hogy több pénzt kínáljanak, hogy ők jussanak hozzá a portékához. Az egyensúlyi ár fölött viszont túlkínálat volna, és az eladók csökkentenék az áraikat hasonlóan. Az ármozgás végül a metszéspont által kijelölt pozícióban, az egyensúlyi (piaci) áron állapodik meg – amely a kereskedett mennyiséget, az egyensúlyi mennyiséget is meghatározza.

A piaci árat ez a mechanizmus egyértelműen kijelöli. Viszont, ha nincs piac, nincs ez a mechanizmus se, az ár pedig bizonytalan. Tegyük fel, hogy van egy vevő, egy eladó, meg egy árucikk, melyet senki más nem akar megvenni, és beszerezni sem lehet máshol. (Mondjuk egy egyedi műalkotás.) A vevőnek és az eladónak ekkor is megvan a maga rezervációs ára, mondjuk a vevő maximum 100 ezer dollárt hajlandó fizetni, az eladó pedig legalább 70 ezret szeretne kapni érte. Az üzlet e két érték között köttetik meg, de hogy hol, azt nem lehet megmondani, attól függ, hogy a felek hogyan alkudnak. (Az ár meghatározására más mechanizmusok is léteznek, például az árverés, ahol a második legmagasabb vevői rezervációs áron fog elkelni a dolog. (Illetve kicsivel fölötte.))

Továbbá az, hogy a kereslet és a kínálat így összejön, versenyhelyzetet teremt a vevők között, illetve az eladók között is: egyetlen eladó sem adhatja drágábban a portékáját a többinél, a piaci árnál, mert akkor mástól fognak vásárolni, és egyetlen vevő sem kínálhat kevesebbet annál, mert akkor másnak fogják eladni a dolgot: minden üzlet a piaci áron köttetik meg, a piaci ár tehát egységes is.

Vannak azonban körülmények, melyek gátat vetnek az árak illetve a mennyiség szabad igazodásának. Ilyenkor egyensúlytalanság lép fel:

1)    Rögzített árak

Ez a helyzet, mondjuk amikor egy szocialista országban mesterségesen alacsonyan tartják az árakat – vagy garantált felvásárlási árak mellett, amikor azok magasabbak az egyensúlyi árnál. Ezekben az esetekben hiány illetve túlkínálat alakul ki:

2)    Rögzített mennyiség

Nemcsak az árat lehet rögzíteni, korlátozni, hanem a mennyiséget is. Ezt teszik például a monopóliumok és a kartellek, azért, hogy növeljék a nyereségüket:

Mi történik itt? A kínálatot korlátozták egy bizonyos, az egyensúlyinál alacsonyabb szinten. (Ez a jellemző.) Ennek következtében a kínálati görbe megtörik, a szóban forgó szintnél vízszintesé válik, merthogy ennél többet nem hajlandóak eladni. A következményt is leolvashatjuk az ábráról: az ár megemelkedik, a monopólium illetve a kartell tagok drágábban adhatják az árujukat.

7.   Játékelmélet

Mint láthattuk, a tökéletes piac egyik tulajdonsága a kicsi, független, árelfogadó piaci szereplők. Ha ugyanis ilyenek, akkor nincsen befolyásuk a piaci árra, illetve egymás lehetőségeire. Azonban nem mindig ez a helyzet.

Egyfelől egyes piaci szereplők lehetnek nagyok, amikor is hatással tudnak lenni az árra.

Másfelől a gazdasági szereplők nemcsak a piacon kerülhetnek kapcsolatba egymással, vannak kevesebb szereplős felállások is.

Ezekben az esetekben a feleknek általában már számolniuk kell azzal, hogy mit lép a másik, és ennek megfelelően kell megválasztaniuk a saját lépéseiket: taktikáznak, mintegy játékokat játszanak egymással.

Ezt illusztrálja a híres Fogolydilemma.

1)    A Fogolydilemma

(Prisoner’s Dilemma)

Itt két fogolynak arról kell külön-külön döntenie, hogy valljanak-e (amivel maguknak jó pontot szereznek, a társukat viszont bemártják), vagy ellenkezőleg, hallgassanak. Nézzük a következő táblázatot:

Az első fogoly a két oszlop, a második a két sor között dönthet. A zárójelben lévő számok az első, illetve a második fogoly hasznosságát mutatják. Nézzük az első sort, amelyben a második fogoly hallgat. Ha most az első fogoly is így tesz (első oszlop), akkor mindkettőjük hasznossága 10. Viszont, ha az első úgy dönt, hogy vall, azzal úgy bemártja a másikat, hogy annak hasznossága 1-re zuhan – ellenben a sajátja felmegy 12-re. Az első fogolynak tehát itt vallania érdemes, ahogy azt az első sorban látható nyíl is mutatja.

De az első fogolynak akkor vallania érdemes, ha a második is vall, tehát a második sorban vagyunk: ezzel 1 helyett 2-n áll majd, bár a másik most is sokat veszít. Hasonlóan végig lehet gondolni, hogy a második fogoly is mindig azzal jár jobban, ha vall, bármit is tesz a másik.

A végeredmény tehát, a nyilakat követve, a jobb alsó rubrika lesz, ahol mindkét fogoly vall. Annak ellenére ez történik, hogy ehhez képest mindketten jobban járnának, ha kölcsönösen hallgatnának. (Bal felső rubrika) A tettestársak cserben hagyják egymást.

Kérdezhetjük, hogy jó, de hol ebben a gazdaság? Nos, más helyzetekben is hasonló lehet a felállás; például egy kéttagú kartell esetében, akik megegyeztek, hogy korlátozzák az eladott mennyiséget. Ekkor is mindkét tag jobban jár, ha felrúgja a megállapodást („vall”), akár betartja azt a másik („hallgat”), akár nem. Az efféle megállapodások meglehetősen instabilak.

Továbbá, egy játékban több, mint két játékos is lehet. Például egy kartell is állhat több tagból, és ekkor is mindegyiküknek ott a csábítás, hogy megszegjék a megállapodást. Illetve lásd a ‘Versengés és együttműködés’ témában a potyautasokat: lényegében mindenféle együttműködésben azt a játékot játszhatják egymással a résztvevők, hogy megteszik, amit kell, együttműködnek – vagy nem, potyautassá válnak.

2)    A Közlegelő Tragédiája

(Tragedy of the Commons)

Ez egy másik híres közgazdasági példa, többé-kevésbé egy többszereplős Fogolydilemma. A történet röviden annyi, hogy van egy közös legelő, meg sok gazdálkodó, és utóbbiak mindegyikének jogában áll a legelőn legeltetnie. Ez aztán oda vezet, hogy senki nem korlátozza magát, mindenki annyit legeltet, amennyit csak tud, a legelő állapota leromlik, és végül senkinek nem lesz hol legeltetnie, a gazdák is tönkremennek.

Itt ugye a „hallgatás” azt jelentené, hogy az ember visszafogja magát, nem legeltet annyit, igyekszik megóvni a legelő állapotát, együttműködik ebben a többiekkel – ellentétben azzal, ami történik, ami a „vall” viselkedésnek, a másik, a csoport cserbenhagyásának felel meg. A mechanizmus és a végeredmény is hasonló, mint a Fegyencdilemmánál: bármit is tesznek a többiek, én azzal járok jól, ha úgy kihasználom a legelőt, amennyire csak tudom, mindenki így is tesz, és végül annak ellenére, hogy a szomorú végkifejlethez képest mindannyiunknak megérné, ha kölcsönösen visszafognánk magunkat, mégsem tesszük.

A különbség annyi, hogy itt több kisebb szereplő van, az egyéni hatásuk így a közösségre nézve mérsékelt – míg önmaguk vonatkozásában továbbra is elég a csábításhoz. Ezáltal még inkább hajlanak a cserbenhagyásra, még kisebb a visszatartó erő, még nehezebb az együttműködést fenntartani. (Mert az ember olyanokat is gondolhat, hogy azzal, hogy én legeltetek, nem ártok túl sokat a többieknek; illetve mert akinek az együttműködés kikényszerítése volna a dolga ugyan emiatt nem fárasztja magát.)

Érdemes még kiemelni, ahogy itt, a közös tulajdon miatt, az egyes legeltetők által okozott problémák, költségek túlnyomórészt másokat terhelnek: ha az állataim lelegelnek valamennyi füvet, azzal nem nekem lesz kevesebb, hanem a közösségnek, vagy ha a közösség úgy dönt, hogy fizet a legelő állapotának javításáért, az a közösség költsége, nem az enyém. (Illetve csak kis hányadában az enyém.) A döntéseimmel externáliát hozok létre, merthogy nemcsak a saját, hanem a közösség tagjainak helyzetére is hatással vagyok.

Mit lehet tenni a helyzet javításáért?

●    Kényszer, önkorlátozás

Először is, elő lehet írni, hogy mennyit lehet legeltetni. És persze nem árt, ha megvannak az eszközök ennek kikényszerítésére is. (Bár esetleg, ha az érintettek igazán belátóak, elképzelhető, hogy kényszer nélkül is erőt vesznek magukon.)

Vagy az okozott károk megtérítésére is kötelezhetjük a gazdákat, azaz a másoknak okozott költségeket visszaterheljük rájuk – minél fogva rögtön jobban ügyelnek majd a legelő állapotára.

●    Privatizálás

Lényegében az utóbbit valósítja meg a privatizálás is, a legelő felosztása és a gazdák egyéni tulajdonába adása: innentől fogva mindenki a maga parcelláján legeltet, csak önmagának okoz károkat, költséget. A sajátjára rögtön jobban is vigyáz az ember.

Az eredmény mindkét esetben az lesz, hogy sem a legelő, sem a gazdák nem mennek tönkre.

Megint csak, a legelő története természetesen egy példabeszéd, annak veleje a közös dolgok túlhasználata sok más helyzetben is előfordul. Egy egyre fájdalmasabb példa a globális felmelegedést okozó gázok kibocsátása: itt a legelő a légkör (illetve annak felvevő kapacitása), a legeltetés a szén-dioxid kibocsátás, a gazdák pedig az egyes országok…

(Az alábbi egy rövidített változat, emlékeztetőül. A teljes változatot ezen a linken találod. A megjelenő oldalon, ahogy áll, a legfelső sorban kattints a címre vagy a doc vagy a pdf linkre.)

(Hozzászólni a szöveg alatt lehet.)

1.   Alapok

1.1. Preferenciák és hasznosság

1)    Preferenciák

A preferencia azt jelenti, hogy valamit jobban kedvelünk valami másnál.

Például, ha jobban szeretem a csokit a káposztánál: ilyenkor az előbbit preferálom az utóbbival szemben, a csoki boldogabbá tesz engem, mint a káposzta, és ha választhatok, az előbbit választom.

A preferenciák tárgya lehet egy-egy dolog (árucikk, jószág), mint az előbbi példában: csoki vagy káposzta. Olyan is van azonban, hogy nem két dolgot, hanem dolgok összességeit, csomagokat, kosarakat vetek össze; például ha az a kérdés, hogy adott összeget a nyaralásomra költsem el (ami magába foglalja, hogy szállodában lakom, jókat eszek, érdekes dolgokat látok, és bevásárlok szuvenírekből) vagy az otthonomat szereljem fel belőle (vegyek új bútort, szőnyeget és tévét.)

Továbbá, a preferenciák lehetnek egyéniek, ha arról van szó, hogy egy ember ezt vagy azt szereti jobban, melyiket választja – másrészt vannak társadalmi (közösségi) preferenciák is, ha az a kérdés, hogy közösen mit tekintünk jobbnak, mit választunk; mondjuk, hogy az ország kórházakat építsen inkább vagy űrhajót. Lásd alább a több dimenzióban (több emberre) értelmezett preferenciákat, hasznosságot.

Valamint, a preferenciákhoz közel áll az ízlés fogalma, melyről ‘A művészet funkciói és befogadása, az ízlés’ című témában lehet olvasni.

2)    Hasznosság

A hasznosságfüggvény a különböző dolgokhoz, kosarakhoz preferáltságuk alapján egy számértéket rendel, úgy, hogy a preferáltabbak, kívánatosabbak nagyobb értéket kapnak, ezzel sorba rendezi őket.

Hasznosság az, hogy az adott dolgot (a többi dologhoz képest) mennyire érezzük hasznosnak, az mennyire tesz boldoggá bennünket. Ennek egy mértéke a hasznosságfüggvény értéke, a szám, amit az az adott dologhoz rendel. (A rövidség kedvéért helyenként ezt a számot is hasznosságnak nevezem majd.)

Egy hasznosságfüggvény például, ha a káposztához 1-et, a csokihoz 2-t, a habos tortához 3-at, egy új autóhoz pedig 4-et rendelünk. Eszerint, a káposztát szeretjük a legkevésbé, az autót pedig a leginkább, ha ezek közül választhatnánk, az autót választanánk.

Az itt leírt hasznosság az ordinális hasznosság, merthogy itt csak a számértékek által meghatározott sorrend a lényeges – az már nem, hogy konkrétan mekkorák ezek a számok. Létezik az úgynevezett kardinális hasznosság is, amikor a számértékek nagyságának is van jelentősége.

A (kardinális) hasznosságfüggvényt az összvagyonunkra is alkalmazhatjuk, illetve arra, hogy adott dologból mekkora mennyiséget birtoklunk. Egy ilyen függvény jellemzően ekképp néz ki:

Ez az ábra a tipikus hasznosságfüggvény több tulajdonságát is szemlélteti:

●    Monotonitás: magyarul, a több jobb (A görbe jobb felé végig emelkedik.)

●    Konkavitás. (Itt kb.: a görbe jobb felé egyre laposabb.)

Mivel jár a konkavitás?

○    Csökkenő határhaszon: minél több van valamiből, annál kisebb hasznosságot ad a dologból még egy. Különösen, ami a vagyont illeti, ha szegény vagyok, jobban örülök egy plusz ezresnek, mint ha egyébként is millióim vannak.

○    Kockázatkerülés: ezt abból lehet látni, hogy a hasznosságfüggvény x-nél vett értéke nagyobb, mintha vesszük az (x–1000)-nél és (x+1000)-nél felvett értékeinek átlagát. (Et a különbséget a piros kapocs mutatja az ábra bal szélén.)

Végül, hasonlóan a társadalmi preferenciákhoz, hasznosság és a hasznosságfüggvény is lehet társadalmi, amikor sok ember együttes hasznosságáról beszélünk.

1.2. Közömbösségi görbék

Ahogyan a preferenciák is meghatározhatóak nemcsak jószágok, hanem kosarak között is, úgy hasznosság értéket szintén lehet kosarakhoz is rendelni. Például mondhatjuk azt, hogy ha van 3 kiflim és 2 liter tejem, akkor a hasznosságom egy, ha viszont 6 kiflim és 2 tejem van, akkor a hasznosságom kettő. Ezt a helyzetet az alábbi ábrán az üres karika és a felette lévő teli piros karika jelöli. (Vegyük most szemügyre az ábrát, további magyarázat alatta. Az ábrabeli második árucikk a kifli, az első a tej.)

Amikor a kosarunkban kétféle jószág van, akkor a hasznosságfüggvényt úgy képzelhetjük el, mint egy kétdimenziós sík felett elhelyezkedő domborzatot. A sík egy adott pontjának koordinátái a két áru mennyiségét jelentik. A hasznosságfüggvény minden ilyen ponthoz hozzárendel egy hasznosságértéket, ami a domborzat magassága lesz.

Ezt a domborzatot azután, akárcsak egy térképen, szintvonalakkal ábrázolhatjuk. Ezeket a szintvonalakat közömbösségi görbéknek nevezzük, azért, mert a hozzájuk tartozó kosarak, jószágkombinációk mind ugyanakkora hasznosságot adnak, a fogyasztónak tehát közömbös, hogy melyiket birtokolja. Ilyenek az ábrán a teli piros karikák: az egyikben 6 kifli és 2 tej van, a másikban 4 kifli és 3 tej, a harmadikban 2 kifli és 6 tej – miközben mindhárom kombináció hasznosság értéke 2. (Vagy, ahogy az ábrán láthatjuk, a H=2.)

2.   A preferenciák tulajdonságai

Az alábbiakban sorra vesszük azokat a tulajdonságokat, melyeket jellemzően fel szoktak tételezni a preferenciákról. Ezek általában elég reálisak, de ellenpéldák is akadnak. Jelentőségük abban is áll, hogy a piac elméleti optimalitását bizonyító tételek mögött többek között az emberek preferenciáiról tett feltételezések vannak. (Lásd a jóléti közgazdaságtan alaptételeit ‘A piac előnyei’ témában.)

1)    Teljesség és tranzitivitás

A teljesség annyit tesz, hogy mindent mindennel össze lehet vetni abból a szempontból, hogy melyiket preferáljuk, mindig el tudjuk dönteni, hogy ezt vagy azt a dolgot szeretjük jobban. (Vagy, hogy ugyanannyira kedveljük őket, közömbösek vagyunk a választást illetően.) A tranzitivitás pedig azt jelenti, hogy ha A-nál jobban szeretjük B-t, B-nél pedig C-t, akkor A-nál C-t is jobban szeretjük. (Azaz: ha A<B és B<C, akkor A<C. Most a < jelet a preferenciák jelölésére használom.)

2)    Externalitás

Mely szerint az ember adott, rögzített preferenciákkal rendelkezik, azok a gazdasági tevékenységen kívül határozódnak meg.

3)    Monotonitás

Ami lényegében ugyanaz, mint a hasznosságfüggvénynél, ugyanis, hogy a több jobb. Ez ugye elég természetes, rendszerint senki nem jár rosszabbul azzal, ha valamiből több van neki: legfeljebb eldobja.

4)    Konvexitás

Ez azt jelenti, hogy az emberek jobban szeretik az „átlagos” kosarakat, mint a „szélsőségeseket”. Például az ember szeret enni is, meg szórakozni is, és ha megkérdezik, a legtöbben inkább ennének is, meg szórakoznának is valamennyit, ahelyett, hogy csak az evésre vagy csak a szórakozásra költenék el az összes pénzüket.

5)    Időpreferencia

Avagy „jobb ma egy veréb, mint holnap egy túzok”, pontosabban a mai veréb jobb, mint a holnapi: az emberek jobban szeretik, ha valamit hamarabb kapnak meg.

Ez elég természetes, két okból is: 1) az ember általában nem szeret várni, rögtön a kezében akarja tudni a dolgot; 2) a jövő bizonytalan: lehet, hogy nem úgy kapom meg a dolgot, ahogy ígérik, de az is lehet, hogy velem történik addig valami. Az ember, mint említettem, kockázatkerülő.

Az időpreferenciának kézzelfogható megnyilvánulásai a kamatok és a befektetésektől elvárt hozamok, illetve az, hogy ha csökkennek a kamatok, az emberek hajlamosabbá válnak a jelenben költeni. Az emberek tehát nagyrészt csak úgy hajlandóak lemondani a jelenben a pénzükről, hogy a jövőben majd többet kapnak vissza; és minél hosszabb idő múlva kapják vissza, illetve minél bizonytalanabb a megtérülés, annál nagyobb (éves) hozamot várnak el.

6)    Szubjektivitás

Azaz az emberek különböző preferenciákkal rendelkeznek, ki ezt, ki azt szereti jobban.

3.   Kilátáselmélet

(Prospect Theory)

1)    Mi az, hogy kilátáselmélet?

Az eddigiekben a hasznosságfüggvény egy abszolút állapothoz rendelt egy számot; például azt mondtuk, hogy ha egymillió forintom van, akkor 100 a hasznosságom, ha kétmillió, akkor 150.

A kilátáselmélet keretein belül a helyzetünk változásához rendelünk egy számot, különösen valamilyen nyereség vagy veszteség mértékéhez: itt tehát egy relatív szemléletű hasznosságfüggvényt alkalmazunk. Például, ha veszítek százezer forintot, az –5 hasznosságot ad, ha viszont nyerek százezret, az +3-at.

Ezt szemlélteti a következő ábra:

Mit láthatunk itt?

Mindenekelőtt azt, hogy a veszteség jobban fáj, mint amennyire örülünk a nyereségnek. Más szavakkal a kellemetlenségek erősebben érintik az embert, mint a kellemes dolgok. Ezt az mutatja, hogy a görbe bal oldali része meredekebb, mint a jobb oldali.

Ennek az érvényességét valószínűleg magunk is megtapasztaltuk már abban, hogy a negatív élmények, a csalódások, pofonok, ha elveszítünk valamit, az mennyire tud fájni, mennyivel jobban emlékszünk ezekre, mint pozitív ellenpárjaikra.

Ezen kívül, a görbület hasonló, mint a normál hasznosságfüggvénynél: nagyobb nyereségek-veszteségek esetén tompul a hatás.

2)    A kilátáselmélet megnyilvánulásai $

○    Ha az ember megszokja a jót, nehezen adja alább

Mondjuk azok, akiknek egy darabig futott a szekér, de aztán becsődöltek. Az ilyenek gyakran nehezen mondanak le a megszokott jólétről, életstílusról, nem ritkán elszórják a megmaradt pénzüket, eladósodnak.

És társadalmi szinten is megfigyelhető ez, gondolok itt a jóléti államokra, melyeknek már nem megy annyira jól: mivel a nép nehezen viselné az életszínvonal-csökkenést, az állam egyre csak halogatja a jóléti kiadások csökkentését, miközben súlyosan eladósodik.

Lásd még a ‘Globális problémák’ témában, hogy az emberiség a kényelméről a pusztulásának árán sem mondana le. Lásd továbbá az ‘Egyensúly (Az ember élete - Elvek)’ témában, hogy mértéket tartani nehezebb, mint eleve teljesen megtartóztatni magunkat.

○    Dolgok, melyek csak akkor tűnnek fel, amikor elveszítjük őket

Illetve amíg megvannak, nem értékeljük őket. Ilyen lehet mondjuk az egészség vagy a szabadság, melyeket, amíg megvannak, hajlamosak vagyunk természetesnek venni.

Továbbá, szintén jellemző, hogy ami nem is volt, az nem hiányzik annyira – ellentétben azzal, ami a miénk volt, és elveszítettük. Miért? Egyfelől azért mert a dolog elvesztése nagyon fáj, és ez az érzés folyton emlékeztet rá, hogy milyen jó volna visszakapni, ami már nem a miénk. Ezzel szemben, ha a dolgot, mondjuk a szabadságot, sohasem birtokoltuk, álmodozhatunk róla, de egyébként úgy lehetünk vele, hogy „ez a dolgok rendje”, bizonyos fokig legalábbis megbékélhetünk a helyzettel.

Lásd ehhez ‘A boldogság forrásai’ témában, hogy becsüljük meg a jó dolgunkat; valamint a ‘Problémák’ témában, hogy azok megtanítanak megbecsülni a jó dolgunkat.

○    Ami ingyen van, azt nem értékeljük

Ellentétben azzal, amiért megdolgoztunk, aminek megfizettük az árát: ekkor ugyanis az ár megfizetése veszteségként ér bennünket, és ez emlékeztet annak az értékére is, amit cserébe kapunk. (Sőt, ahogyan az ‘Önigazolás’ témában olvasható, az ember akkor is igyekszik igazolva látni az erőfeszítéseit, ha azok valójában nem érték meg.)

Számos példa van arra, hogy az ingyen kapott dolgokat nem becsülik: ilyen lehet, ha egyes segélyezettek nem becsülik meg az ingyen pénzt; ha az ingyenes közoktatást az abban részesülők csak nyűgnek érzik; hogy a jólétbe, szabadságba születettek nem értékelik kellőképp a jó sorsukat. Megemlíthető még, hogy a párkapcsolatunkat is jobban megbecsülhetjük az érte hozott áldozatok révén; és hogy a Föld áldásait sem értékeljük eléggé, azt, hogy olyan élhető hely, hogy sok mindennel ellát bennünket, illetve ezek is csak akkor fognak feltűnni, amikor már elintéztük, hogy ne így legyen.

Szintén jellemző, hogy az ingyen és rendszeresen kapott dolgokkal, különösen a segélyekkel, sokan úgy vannak, hogy azok járnak nekik, elfelejtenek hálásnak lenni értük – hiszen megszokták, hogy azokat csak úgy kapják. (Bár az igaz, hogy az adományozásnak gyakran megvannak az önös indítékai is.)

Végül utalnék még a különféle fájdalmas beavatási szertartásokra és erőfeszítést követelő hagyományokra, mint mondjuk a kóser táplálkozásról szóló előírások a zsidóknál vagy a napi ötszöri ima a muzulmánoknál. Az ilyenek révén az ember jobban megbecsüli, hogy az adott közösséghez, csoporthoz tartozhat, az utóbbiak szilárdabbakká válnak általuk.

3)    Gyakorlati példák, alkalmazások

○    Amikor egyébként ingyen is biztosítanánk valamit, érdemes lehet valamennyit fizettetni az emberekkel, hacsak jelképes összeget is.

Például, ha ingyen tankönyvekről van szó. Ezáltal akiket segítünk, többre fogják értékelni a segítséget.

○    Egy marketing fogás: a portékánkkal elérhető megtakarítást, a veszteség elkerülését hangsúlyozni

Például, hogy az új autó alacsonyabb fogyasztásával mennyit fogunk spórolni, az új mosogatógép mennyi időt fog megtakarítani a háziasszonynak.

○    A befektetők ódzkodnak a veszteség realizálásától.

Magyarul, ha egy részvényünk már kevesebbet ér, mint amennyiért vettük, nem szívesen adjuk el, váltjuk vissza pénzre, akkor is, ha az volna a racionális: akkor ugyanis közvetlenül szembesülnénk a veszteséggel. Ilyenkor az ember hajlamos arra, hogy inkább üljön a papírjain, megpróbálja kivárni, amíg nem kell azt mondania, hogy pénzt vesztett az üzleten.

4.   Költségvetési korlát és választás

A fogyasztó rendszerint anyagi korlátokkal néz szembe, korlátozott mennyiségű pénze van. Ezt igyekszik úgy elkölteni, hogy a lehető legnagyobb hasznosságot érje el, azt a kosarat választja ki a számára elérhetők közül, mely a legnagyobb hasznosságot biztosítja a számára.

5.   Preferenciák és hasznosság több dimenzióban

5.1. Mit értek több dimenzió alatt?

●    Eltérő minőségű motivációk $

Az ember különböző módokon képes magát jól és rosszul érezni. Ezek a módok a motivációk, melyek, miután az ember mindig a kellemes érzéseket, állapotot keresi, különféle viselkedésekre ösztönöznek, motiválnak bennünket. A motivációkról a ‘Forma, öntudat, motivációk és érzelmek’ témában lehet bővebben olvasni.

Itt most az az érdekes, hogy a különféle motivációkhoz különböző minőségű érzetek tartoznak. Például érzünk illatokat és látunk színeket. Mind az illatok, mind a látvány lehet kellemes és kellemetlen, viszont az érzet, amit keltenek, az meglehetősen eltérő, eltérő minőségű, mondhatni eltérő dimenziókban hatnak: nehezen lehet összevetni az illatokat a látvánnyal.

Időnként azonban mégis kénytelenek vagyunk „összeadni” az ilyen eltérő érzületeket is; mondjuk, ha választanunk kell két virágcsokor között, ahol az egyik szép, a másik viszont jó illatú.

●    Több ember

Több ember, több elme külön-külön érzi a saját kellemes és kellemetlen érzületeit, minden egyes ember is egy külön dimenzió tehát e tekintetben.

És itt is gyakran előfordul, hogy összegezni kellene ezeket az érzületeket, adni kellene egy mértéket arra, hogy sok ember együttvéve mennyire boldog, melyik alternatíva lesz a legjobb a számukra. Ez a helyzet különösen, amikor társadalmi kérdésekben kell dönteni: például, hogy felemeljük-e a középosztály adóit, hogy abból a szegényeket támogassuk. Akkor lesz-e a társadalom egésze boldogabb, ha megtesszük ezt vagy akkor, ha nem?

Milyen problémák vannak ezzel?

○    Az emberek csak maguk tudják, hogy mitől hogyan érzik magukat, ezt objektíven mérni nem igazán lehet. Leginkább meg lehet őket kérdezni – amire viszont nem biztos, hogy őszintén felelnek.

○    Kérdéses, hogy kinek az érzéseit milyen súllyal vegyük figyelembe; nehéz megválaszolni, hogy melyik ember boldogsága mennyit ér. (És ezt nem feltétlen lehet annyival elintézni, hogy mindenkié ugyanannyit: gondoljunk csak bele, vannak bűnösök és ártatlanok, felnőttek és gyerekek, stb…)

○    Különféle problémák merülhetnek fel a felállított társadalmi preferencia rangsorral; például körkörösség, ciklikusság lehet benne. Lásd erről az alább bemutatott Condorcet paradoxont és Arrow tételt.

Amikor tehát az érzületek, a boldogság eltérő minőségben illetve egymástól elkülönülten jelentkeznek, azaz különböző dimenziókban vannak, akkor nehéz őket összevetni, összegezni – pedig gyakran szükség van rá.

Lásd ‘A boldogság keresése és korlátai’ témában a különféle motivációk kielégítése közötti választásról, valamint a különböző egyének boldogsága közötti választásról mondottakat.

5.2. A társadalmi választás két tétele

A következő két tétel megint csak azt mutatja, hogy nehéz az emberek preferenciáit jól összegezni, nehéz társadalmi szinten jól választani.

1)    Condorcet paradoxon

2)    Arrow lehetetlenségi tétele

Tanulság, hogy még ha valaki jót is akar tenni az emberekkel, az már csak az itt elmondottak miatt sem egyszerű.