Egyvilág - Fórum

Miket gondolok a koronavírus-járványról, annak gazdasági következményeiről és a klímaváltozással való kapcsolatáról?

Először is azt, hogy nagyon jól tesszük, ha komolyan vesszük a helyzetet, egyetértek a leállásokkal, lezárásokkal – de azért, mint mindig, most is fontos volna, hogy azért pánikba se essünk, mert ez még nem a világvége. Kicsit kontextusba helyezve: csak közlekedési balesetben 3300-an halnak meg naponta, rákban 26.000-en, keringési betegségekben 49.000-en. Ehhez képest ebben a fertőzésben a mai napig összesen körülbelül 10.000-en. Természetesen a baleset meg a rák nem fertőző, a vírusból tehát potenciálisan valóban sokkal nagyobb bajok lehetnek még a mostaninál. (Például azért is, mert egész Afrika hátra van még.) Ezért is teljesen helyénvalóak a szigorú intézkedések.

Ami a hazai intézkedéseket illeti, bármennyire is torkig vagyok a rendszerrel és kormányunkkal egyébként, azt kell, hogy mondjam, hogy, a lehetőségekhez képest ezt most jól csinálták: nem kapkodták el a dolgot, de amikor látszott, hogy az ügy nem marad Kínában, akkor intézkedtek. Az ellenzék persze reflexből ellenkezik, bármi van, és tény, hogy lehetne nagyobb kórházi kapacitás, nincs elég teszt, stb… – nem árt azonban figyelembe venni, hogy ilyen járvány százévente egyszer van, miközben az elmúlt évtizedekben számos hasonlóan induló, de ennél jóval enyhébb lefolyású eset volt, a SARS-tól, a sertésinfluenzán át a madárinfluenzáig. (Mondjuk, arra még ráfigyelek, hogy hogyan lehet majd „digitálisan” távoktatni a diákokat. Nem hiszem, hogy egykönnyen – de ez érthető is, az ilyesmi működőképes bevezetéséhez, bejáratásához jó esetben is évek kellenének.)

(Frissítés: Az viszont látszik, hogy kormányunk jelen körülmények között sem tud kibújni a bőréből: nem tudja levetkőzni hatalmi mániáját, már hogy, szerintem, szándékosan nagyobb, határozatlan időre szóló felhatalmazást kér a szükségesnél, amiből, meglátásom szerint 3 hónap éppen elég volna, amit szükség esetén majd meg lehet hosszabbítani – és teszi ezt azzal a szándékkel, hogy az ellenzék, jogosan, nemet mondjon, ezáltal pedig lehessen őket "hazaárulózni". A másik meg ez a borzasztó sorosozás még mindig...)

De nézzük a nem kevésbé borzongató gazdasági következményeket. Ugye eléggé úgy néz ki, hogy a járvány alaposan alávág a növekedésnek, no meg a tőzsdének is. Utóbbi máris méreteset esett világszerte – ami nem utolsósorban annyiból sem meglepő, hogy már tíz éve pumpálják felfelé mesterségesen. Ez alatt azt értem, hogy az utóbbi időben elsősorban nem azért szárnyaltak az árak, mert annyival jobban működnének, több profitot termelnének a vállalatok – hanem azért mert a jegybankok nyakló nélkül öntötték a pénzt a gazdaságba, ami aztán befektetési lehetőséget keresett magának, részvényt vettek belőle. (No meg ingatlant, stb…)

Ily módon a befektetők a jó időkben sem igazán remélhették, hogy a vállalati nyereségből, az osztalékból visszanyerhetnék a papírok árát, sokkal inkább az árfolyamnyereségre utaztak: látták, hogy mennek felfelé az árak, és gondolták, miért ne mennének még tovább. Most viszont, hogy beütött a krach, ez a remény is megrendült – és mivel a vállalat eleve sem tudta volna kitermelni a kellő profitot, a befektetők könnyen úgy dönthetnek, hogy mentik a menthetőt, eladják a részvényeiket, ezzel még lejjebb nyomva az árakat, tovább erősítve a spirált.

Ráadásul, minthogy eddig is tövig nyomták a gázpedált, a minimumon vannak a kamatok, a kormányok is eladósodtak, és akkor sem nagyon igyekeztek leépíteni az adósságukat, amikor az a módjukban állt volna, mindezek miatt most már élénkíteni sem nagyon van mivel. Biztos előadtam már, mennyire rossznak tartom a zabolátlan „pénznyomtatást”, hogy az egyszerű utat választjuk, hogy egyre csak fokozzuk a tempót, és nem törődünk a hátrányokkal, a veszélyekkel.

Apropó, mik ezek a veszélyek? Nemcsak az infláció, hanem az egyenlőtlenségek növekedése, a környezetszennyezés, és egyáltalán nem utolsósorban a következő válság magvainak elvetése. (Bővebben lásd ezen a linken.) És hát, kutyaharapást szőrivel, most majd megint megpróbálják elsütni a csodafegyvert – a gond csak az, hogy már nem maradt puskapor. Egyébiránt, az kétségtelen, hogy egy ilyen mértékű felfordulás közepette a pénzpumpa nélkül is lenne esés. Csak NEM EKKORA.

„Hogy mi lesz a vége, nem tudom.” Egy méretes pénzügyi és gazdasági válság igencsak kinéz a dologból, ami sokaknak fog fájni. A spekulánsokat nem kell sajnálni. (Elnézést azoktól, akik most a tőzsdén buktak, valamint magam is úgy mondom ezt, hogy könnyen lehet, hogy én is ott lettem volna, ha nem lett volna mit ennem.) Akiknek viszont a munkájuk és megélhetésük kerül veszélybe, nos, ők lesznek a vírusnak azok az áldozatai, akik el se kapták. (Főleg, ha megint az ő pénzükből mentik meg a bankokat meg a spekulánsokat.)

Ám a gazdasági következmények nem érnek véget ezzel, a klímaváltozást is érintik, elsősorban azáltal, hogy a csökken a termelés, a fogyasztás, azzal együtt pedig a károsanyag-kibocsátás is. Tegnap például merre jártam? Két üres plázában, a Mammutban meg a Westendben, és tudjátok milyen volt? Azon kívül, hogy szürreális? Csendes. Olyan csendes, hogy megmondom, mit is hallani lehetett. A Föld megkönnyebbült sóhaját, azt lehetett hallani. Mert, a klímaváltozás hatékony kezeléséhez, a környezet megóvásához jó közelítéssel pont arra volna szükség, ami most történik: erőteljes lassításra. (Nyilvánvalóan anélkül, hogy emberek halnának meg, vagy veszítenék el a szerény egzisztenciájukat.)

Lassításra, először is az emberek részéről: arra, hogy megtanuljunk egyszerűbben élni, kevesebbet fogyasztani – egyúttal azonban kevesebbet is dolgozni, az anyagiak utáni sóvárgás helyett megelégedni az egyszerű dolgok örömével, azzal, hogy megnézünk egy filmet, elolvasunk egy könyvet, zenét hallgatunk, rajzolunk, elmegyünk sétálni, beszélgetünk egymással – hogy nem kell állandóan venni valamit, nem kell több ruha, új mobiltelefon, az hogy sok ezer kilométerekre repkedjünk nyaralni, stb…

Ez azonban nem ilyen egyszerű, hiszen jelenleg ösztökélve, kényszerítve is vagyunk minderre a rendszer, a fogyasztói társadalom, a piac által – ezért a rendszernek is változnia kellene; meg azért is, mert a jelenlegi helyzetben ez a leállás nem sokáig tartható: vállalkozások fognak tönkremenni, sokaknak nem lesz munkájuk, elmaradnak az adók. A másik, ami a jelenlegi helyzetből adaptálandó lenne, az a határozott központi fellépés. (Ami természetesen nem jelent önkényt.) Bár ehhez meg előbb az embereket kellene „megpuhítani”, átformálni a szemléletüket, hogy maguktól is kevesebbet akarjanak fogyasztani, mert e nélkül az a kormány, amelyik közvetlen vészhelyzet nélkül próbálna szigorkodni, a következő választásokon el lenne zavarva.

Másfelől, a minap olvastam egy cikket, mely szerint „a víruspánik a klímapánik folytatása, ami sokkal közelebb hozta a jóléti modell végét”. Nos, szerintem meg, bár a két probléma az elmondottak szerint valóban összefügg – az emberek fejében mégis más történik. Micsoda? Az, hogy a vírus, mint egy közvetlen fenyegetés, pont, hogy eltereli a figyelmüket a távolabbi gondokról, a klímáról. (Amihez rendszerint nem is kellenek halálos áldozatok: elég egy szokványos gazdasági válság is ahhoz, hogy hipp-hopp mindenki megfeledkezzen a jövőről, és csak arra koncentráljon, hogy minél hamarabb beinduljon az ipar, kapjam vissza az állásomat, öntsenek nyakon bónuszokkal. (Feltűnt, mennyire eltűnt a zöld téma a sajtóból a vírus óta? Hát még amikor majd a gazdaság is összedől…)

Figyeljük meg, mennyire más természetű a klímaprobléma, mint a vírus: 1) A vírussal kapcsolatban gyorsan kell cselekedni, különben holnapra már a fél ország fertőzött lesz – klímaügyben pedig „ej, ráérünk arra még”. 2) Most mindenki abban reménykedik, hogy pár szűkebb hónap, legfeljebb egy-két év után mehet tovább az párty – a globális problémák kezeléséhez viszont, ha komolyan vennénk őket, legalábbis jó időre le kellene mondanunk az anyagi gyönyörök jó részéről. 3) Most egy ország önmagában is képes viszonylag hatékonyan cselekedni – klímaügyben viszont egyedül senki semmire nem megy.

(Apropó, az is eléggé beláthatatlan, hogy meddig fog tartani ez a mostani ügy. Pár hónap lesz? Évek? Nem kevésbé, hogy hogyan lehet majd visszaállítani a dolgok megszokott rendjét. Mert még ha most le is cseng a járvány, nem újulhat ki bármikor? Nem vagyok szakértő, de nekem úgy tűnik, leginkább csak a reménybeli vakcina tehet pontot az ügy végére.)

Az mindenesetre nem elhanyagolható hozadéka lehet a járványnak, ha az emberiség most kicsit megtapasztalja, hogy „lassabban is lehet”, úgy egyéni, mint rendszerszinten – mert a folyamatos rohanásban ezt eddig elképzelni se tudtuk. (Elég ironikus egyébként, hogy így ez a hülye kis vírus végső soron akár többet tehet az alapvető problémáink megoldásáért, mint maga az emberiség a hatalmas agyával meg a szánalmas egyezményeivel. Nehogy még a végén kiderüljön, hogy ez a járvány volt a legnagyobb szerencsénk… Nyilvánvalóan NEM azért, mert embereket ölt, hanem mert megtette nekünk azt a szívességet, hogy rákényszerített bennünket arra, amire magunktól képtelenek, túl gyengék, kapzsik, kényelmesek voltunk.) És talán azzal is tennénk a legjobbat, ha a járvány elmúltával nem próbálnánk újraindítani a gazdaságot. (Illetve csak annyira, hogy ami tényleg szükséges, az azért mindenkinek meglegyen.) De nem, mindenki, a kormányokkal, jegybankokkal az élen, mindent meg fog tenni, hogy minél hamarabb újra felpörgessék ezt az önpusztító gépezetet – a nép és a milliárdosok hathatós támogatásával.

…meg ha még esetleg azt is meg tudnánk tapasztalni, hogy össze tudunk fogni a bajban… Na jó, most lógott bele az ujjam a bilibe.

Merthogy, mint rendesen, ez az ügy is alaposan át van politizálva: hogy ugyanis mennyire volt katyvasz a kormány járványügyi tájékoztatása, az EMMI Vs az orvoskamara, a Trumpot bíráló amerikai sztárok, stb… Ahogy szokás szerint egymást tépi a két oldal.

Illetve, ha már a politikánál tartunk, most végre a Fidesz is kap egy válságot a nyakába – úgyhogy az eddigi műbalhéktól és hangulatkeltéstől remélhetőleg megszabadulunk egy időre, végre több idejüket fordítják majd a politikusok arra, ami egyébként a dolguk volna, az országról és a népről való gondoskodásra. Egyébként szerintem ez ügyben nem fog rosszul teljesíteni a kormány – ezzel együtt azonban a visszaesés elégedetlenséget is szül majd. (Na olyan nagyon azért továbbra sem kell félniük, emellett a reménytelen ellenzék mellett.)

Végül még abba gondoljunk bele, hogy mennyivel jobb ez, mint egy háború – és emlékezzünk rá, hogy ez még nem a világvége: úgyhogy fel a fejjel, lesz ez még így se.

(Az alábbi egy rövidített változat, emlékeztetőül. A teljes változatot ezen a linken találod. A megjelenő oldalon, ahogy áll, a legfelső sorban kattints a címre vagy a doc vagy a pdf linkre.)

(Hozzászólni a szöveg alatt lehet.)

1.   A kultúra mibenléte

1)    Definíció $

Tágabb tekintetben kultúrának nevezem a következők összességét:

●    Ahogyan emberek egy csoportja él. (Közös szokásaik, módszereik, stb…);

●    Ami a fejükben közös. (Pl. a nyelvük, hiedelmeik, jellemző mentalitásuk, ízlésviláguk);

●    Jellemző alkotásaik, közös hőseik.

Szokás azonban ennél szűkebben beszélni a kultúráról, különösen, kivenni belőle a politikát és a gazdaságot (melyek egyébként nagyon is részei egy csoport életének). Magam is elkülönítve, külön fejezetekben tárgyalom ezeket.

2)    Csoportok

A kultúra tehát emberek egy csoportjának közös szokásai, hiedelmei, művészete, stb… Miféle csoportok lehetnek ezek?

○    Kisebb és nagyobb csoportok

Van ugye a nemzeti kultúra, amely sok-sok embert jelent. Kisebb csoportoknak is lehet azonban sajátos kultúrája, ezt nevezzük szubkultúrának; gondoljunk mondjuk a rockerek sajátos zenéjére, viseletére, kultúrhőseire, stb…

Említsük meg továbbá, hogy a nemzeti kultúráknál is léteznek nagyobb kulturális körök, mondjuk a keresztény kultúrkör, mely számos nemzetet magába foglal – ugyanakkor nem egységes, az általa felölelt nemzeti kultúrák (pl. a magyar, a német vagy az amerikai) ugyan mind keresztény kultúrák, ezen felül azonban sok mindenben különböznek is egymástól.

○    Térben együtt élő és szétszórt csoportok

Egyrészt egy nemzet tagjai jellemzően egy helyen, egy országban élnek ­– másrészt ez rájuk nézve sem feltétlen igaz, gondoljunk a sok kivándorolt, külhoni magyarra, vagy a magyar és amerikai rockerekre, akik mégis ugyanahhoz a szubkultúrához tartoznak.

Jellemző továbbá, hogy különféle kultúrák léteznek egymás mellett, mint a különböző nemzetek.

Valamint itt jegyzem meg, hogy a különböző kultúráknak időben is van kiterjedésük, bár változó, hogy mennyi ideig maradnak fenn. Amit érdekes észrevenni, hogy bár ugyanarról a kultúráról beszélünk, a csoport tagjai, az emberek cserélődnek.

3)    Emberi és nem emberi kultúrák

Kultúrája mindenekelőtt az embernek van. (Bár ha léteznek más, hasonlóan értelmes lények, akkor minden bizonnyal nekik is.) Ismertek továbbá bizonyos állati kultúrák is, különösen a főemlősöknél (pl. a csimpánzoknál).

2.   A kultúra jelentősége

A kultúra rendkívül erős és széleskörű jelentőséggel bír az emberre és a társadalomra.

Lásd ehhez először is itt alább a kultúra és az ember, illetve a kultúra és a társadalom pontokat.

De más témákban is számos utalás található a kultúra jelentőségére.

Itt említhető végül a felhalmozott kultúra, tudás fontossága, hogy sok, ma már természetesnek vett ismeret, módszer ha jobban megnézzük, nem is annyira magától értetődő; mint mondjuk a kenyérsütés vagy a számok helyiértékes írása. A hasonlók felismeréséhez idő és lelemény kellett – érdemes tehát megbecsülni ezt a tudást.

Hasonló értéket képviselnek a minőségi művészeti alkotások, zenék, irodalmi művek, stb… is, mert ezek léte, a lehetőség, hogy örömet nyerhetünk belőlük, sem eleve adott: a kultúrkincs tehát valóban kincs. Lásd ehhez a ‘Szélmegoldások’ témában a pótolhatatlan dolgok között a kulturális örökséget.

3.   A kultúra és az ember

1)    Az ember kulturális lény is

Egyfelől, ami az ember fejében van, az nagyrészt másoktól, a kultúrából származik.

Másfelől pedig minden ember része valamilyen kultúrának.

A kultúra pedig, az, hogy az ember melyik kultúrához tartozik, jelentős hatással van a szemléletmódjára, viselkedésére. Sokan közben nem is nagyon lépik át saját kultúrkörük határait, azon belül mozognak szellemileg, azon belül érintkeznek – nem is csoda, hogy hajlamosak az adott kultúra által beléjük plántált dolgokat objektívnak tekinteni, azaz, mintha a sajátjuk volna az egyedüli igaz vallás, csak ők tudnák jól, mi a helyes, mi a siker.

(Pedig ugye, a kultúrák különböznek, az ember saját kultúrája is lehetne másmilyen, kaphatott volna másféle vallást, elveket is.)

Továbbá, az embereknek igényük is van a kultúrára – mely kapaszkodókat biztosít a számukra, eligazítja őket, hogyan éljenek, szép dolgokat mutat nekik, elszórakoztatja őket, beszédtémát ad, stb… Illetve, mint látni fogjuk, a kultúrára közösségi szinten is nagy igény van: a közös kultúra az egyik legjelentősebb összetartó erő a csoportok, nemzetek számára.

2)    A kultúra átadása-átvétele

Hogyan kerül át a kultúra egyik emberből a másikba?

○    Megfigyeléssel

Amikor az egyik ember látja, hogyan élnek, hogyan csinálják a többiek, és azt ő is magáévá teszi.

○    Neveléssel

Ahogy a szülők belenevelik a saját vallásukat, etikai elveiket, sikerkritériumaikat a gyerekbe, stb…

○    Intézményesített neveléssel

Ahogy az iskola beoltja a tanulókat a nemzeti kultúrával, irodalommal, népdalokkal, stb…

Ezek által egyúttal a populációban is terjed, fennmarad a közös kultúra.

3)    Dolgok, melyek az őket alkotó, bennük résztvevő emberektől elválva is léteznek

Emlékszünk rá, hogy a kultúra (nyelv, szokások, stb…) fennmarad, miközben a tagjai cserélődnek: a kultúrának is van tehát annak aktuális tagjaitól elkülönült létezése – de ezt más dolgokról is el lehet mondani.

4)    A biológiai forma és a kultúra kapcsolata

A kultúra – és az emberi forma, a testünk, az agyunk biológiai tulajdonságai is összefüggésben állnak egymással, többféleképpen is:

○    Nemiség

○    Fennmaradás

○    Evolúció és hajlamok

○    Test és művészet

4.   A kultúra és a társadalom

1)    Nemzet, csoportok és kultúra

A nemzet, a különféle csoportok számára a közös kultúra, illetve a nyelv fontos összetartó erőt jelent, segít kialakítani a közös identitást, politikailag is kohéziót biztosít.

2)    A kultúrák különbözősége, egymásra hatása

Bár a kultúrák sokszínűsége érték, és a közös kultúra összetart – a különböző kultúra ugyanakkor elválaszt, szembeállítja egymással a különböző csoportokat, konfliktusokat generál.

Hogyan?

○    Egyfelől a kultúrák inkompatibilitása, összeférhetetlensége révén. Mondjuk, hogy az egyiknek szerves része a müezzin hívószava, a másikat meg kimondottan idegesíti, vagy, hogy az egyik rossz szemmel nézni a másik kultúrába tartozó nők fedetlenségét.

○    Másfelől a különböző kultúrák által definiált csoportok érdekei is ütközhetnek – például, ha az egyik nép a másik rovására terjeszkedne.

A kulturális különbségek egy társadalmon belül is gyakoriak. Utaltam fentebb a különböző szubkultúrákra, de egymástól gyakorlatilag teljesen különböző kultúrák is együtt élhetnek. Lásd továbbá az ‘Egyenlőtlenség’ témában, hogy a különböző társadalmi rétegek, a szegények és a gazdagok, kultúrája is eltérő lehet.

Szintén elhangzott, egy adott kultúra (különösen a sajátunk) is lehetne másmilyen, ha a dolgok másképp alakultak volna.

A különböző kultúrák gyakran érintkeznek, és hatással is vannak egymásra. Ennek során sok minden át szokott kerülni egyik kultúrából a másikba, így például szavak, szokások, a vallás illetve annak bizonyos elemei, stb… Valamint lásd itt mindjárt a kulturális felvirágzás tényezői között a népek, kultúrák érintkezését. (@@Vannak még esetleg másféle hatások a kultúrák között? Ötletek?)

Lásd továbbá a ‘Globalizáció’ témában a kulturális globalizációt, a kultúrák, illetve azok elemeinek szabad nemzetközi mozgását, mely napjaink egyik meghatározó kulturális jelensége.

3)    A kulturális felvirágzás tényezői $

Mik tesznek jót a kultúrának?

●    Társadalmi stabilitás, prosperitás

●    Népek, kultúrák érintkezése ß

●    Igény a kultúrára

●    Igényes, érzékeny közönség – tehetséges alkotók

●    Új lehetőségek, ötletek, eszközök

4)    A kultúra, a mentalitás átható volta

Ezen azt értem, hogy egy ember, szervezet ß, nemzet kultúrája, mentalitása ezek viselkedésének, megnyilvánulásainak sok különféle aspektusában megjelenik; például abban, ahogyan az ember beszél, dolgozik, öltözködik, él, vagy, a nemzetről szólva, a politika hangnemében, a közrendben, köztisztaságban, az általános munkamorálban, hogy hogyan művelik a tudományt, a művészetet, milyen a humor, és így tovább.

A közös kultúra továbbá egy közös mögöttes tudástömeget is biztosít a tagjai számára, melynek segítségével „félszavakból is megértik egymást”. Például, ha azt mondom egy másik magyarnak, hogy „na, megjött Mátyás király”, akkor rögtön tudja, hogy arra célzok, hogy mindig igazságot próbál tenni. Illetve, mint utaltam rá, a közös kultúra sok közös témát is ad, úgy, hogy nem kell Ádámtól és Évától elkezdeni, ha mondjuk Petőfiről akarok beszélgetni. (@@Példák még? Jobb példák?)

5.   Annak az alapvető fontossága, ami az emberek fejében van

(Említettem, hogy ami az emberek fejében van, annak nagy része a kultúrából származik: ezért érdemes ezt itt tárgyalni.)

Először is mit értek az emberek fejében lévő dolgok alatt? Elsősorban a motivációkat, a széleskörű tájékozottságot, a világnézetet, a gondolkodásmódot, a kulturáltságot – kevésbé az intelligenciát – a szaktudást, technikai hozzáértést pedig egyáltalán nem.

1)    Mik függenek attól, ami az emberek fejében van?

○    Az, hogy hogyan érzik magukat

Például, mert a problémákhoz hozzá lehet állni így is meg úgy is; mondjuk pusztán attól, hogy tudatosítom magamban, hogy másnak még sokkal rosszabb, kevésbé fogom magamat sajnálni. Hasonlóan, ha képes vagyok örömet találni az anyagiakon kívül, az egyszerű dolgokban, rögtön kevésbé fáj, hogy nem én vagyok a leggazdagabb; stb…

○    Hogy mire törekszenek az emberek

Az előző példát folytatva, ha kevésbé érdekel a pénz, kevésbé is hajtok érte.

○    Hogyan bánnak, mennyire törődnek egymással

Akiket csak a pénz érdekel, csak magukért hajtanak, azokat kevéssé érdeklik mások, rosszabbul bánnak velük; illetve nyilván az is sokat számít, hogy az emberek mit tartanak helyesnek, milyen etikai elveket követnek.

○    Mire, hogyan használják az eszközöket

Az, hogy a tudomány és a technológia fejlett eszközöket ad a kezünkbe egy dolog: minden eszközt lehet ugyanis jól és rosszul is használni – ez pedig attól függ, igen, ami az emberek fejében van.

○    Mennyire látják reálisan a dolgokat, mennyire jól tudják megítélni azokat, mennyire megtéveszthetőek, manipulálhatóak, mennyire képesek messzebbre tekinteni

Mely utóbbi egyrészt egyéni életünkben is fontos, például hogy hosszabb távú jólétünk érdekében letegyük a cigit, lefogyjunk, stb…; de a világ sorsát illetően is üdvös volna kevésbé rövidlátónak lenni, gondoljunk csak a fenyegető globális problémákra, melyek elkerülése érdekében a jelenben kellene áldozatokat hozni.

○    Milyen rendszert tartanak kívánatosnak, milyen vezetőket választanak, azok hogyan vezetnek – és nagyrészt az is, hogy merre megy a világ.

Ezen kívül a könyv számos témájában utalok annak a fontosságára, ami az emberi fejekben van.

2)    A kulturáltság fontossága

Ami szintén a fejekben van. Ha az emberek kulturáltak, kulturáltan viselkednek, annak számos pozitív hatása van: rendesebben élhetnek, rendesebbek egymással is, harmonikusabb a társadalom – és jobb az élet. Ezt nem kell sokat magyarázni.

3)    A világ anyagi, technikai oldala – és ami a fejekben van

Mindamellett, természetesen az anyagi oldalt, a technológiát, a szaktudást sem kell lebecsülni, ezek is fontosak: nyilván nagyon jó dolog, hogy tudunk házakat építeni, hogy meg tudjuk gyógyítani a betegségeket, hogy vannak gépeink, stb… – csak ennél még fontosabb az, ami a fejekben van. (Egyebek mellett azért, mert ez dönti el, hogy mire használjuk az eszközeinket, a szakértelmünket: hogy betegségeket gyógyítunk vagy atombombát gyártunk.)

A mai világ azonban egyértelműen az anyagi oldalt állítja előtérbe, a „hogyan”-t, a „miért”-tel szemben – ami hiba:

A technika érdemeinek elismerése mellett, fel kell ismerni, hogy az emberek gondolkozása legalább annyira fontos, legalább annyit is kellene foglalkozni vele.

Lásd ehhez a technika felértékelődését az ‘Iparizált világunk’ témában.

4)    Társadalmi változások és ami a fejekben van

Az elmondottak azt is mutatják, hogy ha mélyreható változásokat akarunk elérni a világban, azt alsó szinten, az emberek gondolkozásában kell megalapozni.

Ami egyébként azt is jelenti, hogy a fontos változásokhoz sem feltétlen kell nagy befektetés vagy új találmányok: gondolatokat olcsón és egyszerűen is át lehet adni.

Ezzel együtt a felső szint, a felülről jövő kezdeményezés lehetőségeit sem szabad elhanyagolni a világjobbításban: innen kormányozzák ugyanis a népet, szervezik a folyamatokat, és mutathatják a követendő utat – bár mindez természetesen csak akkor ér valamit, ha kellően jó szándékú és felvilágosult emberek ülnek ezekben a pozíciókban.

6.   A kultúra változása

6.1. A kultúra tehetetlensége és néhány már említett hatás

1)    A kultúra tehetetlensége

Vagyis, hogy a kultúra rendszerint csak lassan változik. (Különösen így van ez az alapvető mentalitás tekintetében, hogy egy nép mennyire szabálykövető, dolgos, stb…) Ugyanakkor a viszonylag gyorsabb változások sem túl ritkák; mint amilyen például bizonyos országok nyugatizálódása volt, így Japáné és Kínáé. (Bár természetesen ez sem jelentette a kultúra teljes kicserélődését.)

2)    A kultúrák egymásra hatása, a történelem hatása, a kultúrák felvirágzása, a társadalmi változások és ami a fejekben van

Ezekről fentebb már értekeztem, itt csak idézzük fel gyorsan a kultúra változása kapcsán a különféle elemek kultúrák közötti átvételét; a történelem kultúraformáló hatását; a kulturális felvirágzás különféle tényezőit; valamint a fejekben lévő dolgok fontosságát, azt, hogy ha mélyreható változásokat akarunk elérni a társadalomban, azt alsó szinten kell megalapozni.

6.2. A mai világ jelentős kulturális változásai

●    Kulturális globalizáció

Mely a kultúrák szabad nemzetközi mozgása, és fentebb már érintettem.

●    Korunk hosszú távú társadalmi tendenciái

Ahogyan az utóbbi pár évszázadban mélyreható változások mentek végbe a társadalomban, a kultúrában, például a világnézetet, az életmódot, a nemiség különböző aspektusait illetően: általában véve, sok tekintetben szabadabbá vált az ember, kevésbé erőltetik rá a vallási dogmákat, lazultak a társadalmi normák, a nemi szerepek, a családi kötöttségek, és így tovább… Lásd erről az ‘Ember, társadalom és család a modern világban’ című témában.

●    A mai világ gyors változása

Melynek jelentős része kulturális természetű, vagy szoros összefüggésben áll a kultúrával: ilyen a társadalmak hatalmas mérete, az új technológiák, a TV, az internet, a mindenféle kütyü és az általuk teremtett új kulturális közeg, a pornográfia elérhetősége, a fogamzásgátlás lehetősége, stb… Ez csupa olyasmi, amire az evolúció nem tudta felkészíteni az embert, némelyik által pedig kimondottan kivonjuk magunkat a biológiai irányítás alól (pl. a pornóval, fogamzásgátlással) – így súlyos hatásaik lehetnek az emberiségre. Bővebben lásd a ‘Fennmaradás’ témában.

●    Az új technológia teremtette új kulturális közeg

Mik a főbb jellemzői ennek?

○    Információbőség, információdömping, hatalmas választék, gyakorlatilag minden elérhető

○    A csillogó-villogó, könnyen fogyasztható termékek áradata, a minőség romlása. (Bár elvileg sok minőségi alkotás is elérhető.)

Mit értek az alatt, hogy a minőség romlása? Azt, hogy az emberek tartalmilag gyengébb, felületesebb filmeket, zenéket, stb… fogyasztanak – azért, mert ezek könnyebben fogyaszthatóak, a piac pedig kiszolgálja az igényeket: iparilag gyártja, futószalagon szállítja a könnyed árut. Mindamellett, sok minőségi alkotás is elérhető – csak éppen ezeket nemigen reklámozzák, elvesznek a gagyi áradatában, csak az találja meg őket, aki tudja, mit keressen – no és persze ezek nehezebben is emészthetőek. Igaz ez úgy a régebbi időkből ránk maradt kincsekre, mint a ma készülő tartalmas darabokra. (Mert azért ilyenek is akadnak.)

Lásd ehhez az ‘Ember, társadalom és család a modern világban’ című témában az újabban tapasztalható felületesedést, beszűkülést, elidegenedést – melyben a technológia is ludas.

○    Az emberek folyamatos behálózottsága, a közösségi média, és a személyes kapcsolatok sorvadása

Melynek tekintetében az okostelefonok tették fel a pontot az i-re, ahogy most már a nép az utcán, a buszon, mindenhol folyamatosan a telefonjába temetkezik, olyankor is, amikor fizikailag együtt vannak: személyes kapcsolataik így leépülnek ­– akkor is, ha a személytelen képernyőn, a Facebook-on keresztül szünet nélkül kapcsolatban állnak.

○    A kultúra, a média globalizálódása, az utazás és kapcsolattartás könnyebbé válása.

Mint említettem. Ezek is részei a technológia teremtette új kulturális közegnek.

○    Az alkotás eszközei könnyebben elérhetőek.

Manapság, akiben megvan a tehetség, akár csak egy számítógéppel jelentős mértékben kibontakoztathatja, de hegyekben állnak a fényképezők, hangszerek, stb… is. (Illetve a kevésbé tehetségesek is belevághatnak.) Bár eredetit már nem feltétlen könnyebb alkotni; illetve a hatalmas kínálat, és az iparizált, globális média miatt megélni sem lehet belőle.

○    Az önszerveződés új lehetőségei

Hogy ugyanis például a Facebook-on könnyen egymásra tudnak találni a hasonló érdeklődésű emberek, közösséget alkothatnak, együttműködhetnek, akár egymástól nagyon távolról is. (És nem is csak kulturális, de politikai célokból is.)

○    Mindenki szabadon beszélhet és nehezebb eltitkolni a dolgokat.

Más kérdés, hogy mennyire figyelnek oda az emberre, mennyire lehet kiválasztani a sok hangból az igazat, illetve, hogyha kiderülnek a disznóságok, vannak más módszerek is az elkenésükre. (Bár ez is inkább politika.)

Lásd még az ‘Érdekes kulturális jelenségek’ témában a művészet modern tendenciáit, köztük a minőség leértékelődését.

(@@Kellene még valamit említeni itt az új kulturális közegről?)

6.3. A kulturális sokszínűség csökkenése és megőrzése

Fentebb volt szó a kultúrák különbözőségéről, változatosságáról – illetve utaltam a kulturális globalizációra is, mely újabban csökkenti azt. Szedjük itt össze, mi jó és mi rossz van ebben a sokszínűségben, és hogy hogyan érdemes törekedni annak megőrzésére.

1)    A sokszínűség előnyei és hátrányai

●    Előnyök

○    Különböző megoldások tesztelése

Mindegyik kultúra tulajdonképpen egy társadalmi kísérlet, mely feltárja, hogy a benne alkalmazott megoldások mennyire működőképesek, milyen hatással vannak a csoport életképességére.

Ha például bizonyos kultúrák szabad folyást engednek a változásnak, a fejlődésnek, míg mások konzervatívabbak, akkor megláthatjuk, melyik út hová vezet, és akik a kevésbé működőn indultak el, azok példát vehetnek a többiekről; esetleg a hatékonyabb kultúra átveheti a sikertelenebb helyét. Ha azonban csak egyféle kultúra van, és az nem működik, akkor megállhat az élet.

○    A különféle kultúrák színesítik a világot

●    Hátrányok

○    A népek, emberek szembeállítása, konfliktusok

Mint láttuk a különböző kultúra elválaszt egymástól, illetve konfliktusokat generál, egyrészt a kultúrák inkompatibilitása, összeférhetetlensége miatt, másrészt pedig az elkülönülő csoportok érdekeinek ütközése folytán.

○    Ártalmas kulturális elemek

Bizonyos kulturális elemek kártékonyak lehetnek, egyfelől másokra – de a saját gyakorlóikra nézve is. Az utóbbira példa ha egy csoportban rossz szemmel nézik a törekvést, visszahúzzák az igyekvőket (emlékeszünk rá, hogy a kultúra gondok forrása lehet a felzárkózásban); vagy ha a társadalom bizonyos tagjait, a nőket, a páriákat, stb… elnyomják; vagy ott van a nők hagyományos körülmetélése, és az idézett kínai lábelkötözés is. Másokra, más népek számára pedig mondjuk az a kártékony, ha egy kultúra nagyon harcias, a környező népek leigázására ösztönöz.

Kívülről nézve egy kultúrát, egységként szemlélve azt, könnyű úgy látni, hogy az egész kultúra rossz. Közelebbről megvizsgálva viszont általában ki lehet szűrni belőle azokat az elemeket, melyektől ha az adott kultúra megszabadulna, változtatna rajtuk, az nagyban orvosolná a problémákat. Így például egy kultúra nyelve, egész művészete, egyéb szokásai sem hibásak abban, ha a nőket elnyomják. Más kérdés, hogy az ártalmas elemek mennyire integráns részei a kultúrának, mennyire lehetséges anélkül megszabadulni tőlük, hogy a kultúra tagjai úgy éreznék, hogy ez már nem ugyanaz.

Hozzá kell tenni továbbá, hogy kultúrák esetén sem szabad egy kalap alá venni azok minden tagját. Különösen, gyakran ezeken belül is ott vannak a szélsőségesek, akik a saját szélsőségességüknek megfelelően értelmezik a kultúra, a vallás rendszerint meglehetősen homályos tanításait – de ott vannak mérsékeltek is, akik nem érdemlik meg, hogy elítéljék őket a szélsőségesek elvakultságáért, nem is beszélve a saját kultúrájuk által alávetettekről. Lásd a ‘Bal oldal - Jobb oldal’ témában a szélsőségekről írtakat.

2)    A sokszínűség megőrzése

A kultúrák, azok sokszínűsége tehát érték, amit meg kell őrizni, lehetőleg az általa okozott problémák minél nagyobb fokú kiküszöbölésével.

A kultúrák megőrzése ezen kívül azért is fontos, mert az emberek ragaszkodnak a kultúrájukhoz, változó mértékben ugyan, de féltve őrzik azokat a leépüléstől, a külső hatásoktól, a globalizációtól. Lásd ehhez ‘Az emberiség egysége’ témában, hogy bár kívánatos, hogy a világ népeit közelebb hozzuk egymáshoz – ennek azonban nem kell egyformaságot jelentenie.

Érintetlenül hagyni sem kell őket azonban, a felsorolt káros elemek nem baj, ha az enyészeté lesznek, ha a kultúrák ennyiben megváltoznak, humanizálódnak, megtisztulnak az efféle hordaléktól, a tagjaik pedig felismerik, hogy ezek nélkül is lehet, sőt még jobb, muszlimnak, hindunak, kereszténynek lenni, stb…

Rendkívül fontos továbbá a tapintat és a tolerancia: a kellő tapintat, önmérséklet azok részéről, akiknek a kultúrája, szokásai mások terhére volna; a kellő tolerancia pedig azoktól, akiket mások kultúrája zavar. A tapintatnak és a toleranciának egyszerre kell érvényesülnie: egyik féltől sem várható el a teljes alkalmazkodás, mindkét félnek erőt kell vennie magán.

Szoktam gondolkozni, hogy miről értekezzek majd a következő levélben, és gyakran az van, hogy mire odaérünk, már a harmadik világvégénél tartunk, az első kettőre meg már kb. senki nem emlékszik. Most is ez a helyzet, nem tudom, mennyire rémlik még az ausztrál bozóttűz vagy Trump akciója Irán ellen. (A koronavírus lehet, hogy kitart még csütörtökig.) Közben meg mennek a hazai kis ügyeink: Fidesz vs Művészek, Fidesz vs Gyöngyöspata, Fidesz vs Európai Néppárt, stb… Szóval, zajlik az élet, hadd mondjam el nektek, mik merültek fel bennem ezek kapcsán, ha nem is minden a legaktuálisabb már.

A világkatasztrófákkal kapcsolatban tehát a legszembetűnőbb a médiahájp, meg a hisztéria, ami újabban még inkább övezi ezeket: érződik, ahogy a főleg a klímahelyzet (meg részben a kiélezett politika) miatt feszült közhangulat felfokozottan reagál mindenre. (A média meg nem rest szállítani a tüzelőt.) Hogy ezek túl vannak lihegve, az is mutatja, hogy aztán az első sarkon túl megfeledkezünk róluk. Mennyivel hasznosabb volna ezek helyett a heti pánikok helyett nekiállni végre tenni valamit az alapvető problémáinkkal! (Jó, persze, alábecsülni sem kell az eseményeket, és a valódi súlyuknak megfelelően foglalkozni is kell velük, például a vírussal kapcsolatban is rendben vannak az intézkedések – csak a hisztiért kár.)

(Még némi adalék, ha már szóba kerültek az „alapvető problémáink”: az egyik, hogy a tűz talán egy kicsit szembesíti a klímaváltozáshoz nagyban hozzájáruló Ausztrálokat a helyzettel; ami meg a vírust illeti, az is úgy néz ki, hogy némileg visszafogja majd a szent gazdasági növekedést, vele együtt pedig a CO2 kibocsátást. Sokat persze egyik sem számít, és bárcsak ne katasztrófáknak kellene orrba vágnia bennünket ahhoz, hogy végre észhez térjünk. Lásd még ezeket illetően a Globális problémák témában a „válságeredményeket”.)

* * *

Beszéljünk most egy kicsit Trump akciójáról, melyben megölette az iráni Forradalmi Gárda parancsnokát. Mi a gond ezzel? Leginkább az, hogy semmire nem volt jó. Merthogy, mint mondani szokták, „a temető tele van nélkülözhetetlen emberekkel”.

Viszont, ezek után Irán (meg kb. senki más a Közel-Keleten, emlékezzünk a Kurdok szintén nem régiben történt cserbenhagyására is), soha többet nem fog megbízni Amerikában, Trump sikeresen lenullázta azt, amit Obamának nagy nehezen sikerült összehoznia, az Iráni atommegállapodást. Úgyhogy innentől kezdve, valamelyest késleltetni biztos tudják, majd megvírusozzák a centrifugáikat, meg legyilkolják a tudósaikat, de előbb-utóbb meglesz nekik a bombájuk, onnantól kezdve pedig nem lehet packázni velük – ráadásul, ha egyszer meg is inogna a rendszer, rögtön el lehet kezdeni attól félni, hogy terroristák kezébe kerül a piros gomb.

Tegyük még hozzá egyrészt azt, hogy az Arab Tavaszból is látható módon, azon a környéken nem feltétlenül jó ötlet megrengetni a nem túl szalonképes, de azért a rend fenntartására alkalmas rezsimeket. (Beleértve az Iszlám Állam kordában tartását is). Másrészt meg az ilyen esetlen akciók inkább megerősítik a megtámadott rendszereket, a támogatottságukat, és nem is csak hazai, de a nemzetközi szimpátiát is generálnak az irányukban.

Egyébként éppen Trump könyvét, az Art of the Deal-t (az Üzlet Művészete) olvasom (pontosabban hallgatom hazafelé sétáltamban). Ebből a kötelező önfényezésen kívül az jön le, hogy építési vállalkozónak nem volt rossz, meg rámenős volt, meg tud néhány trükköt, meg az emberekhez is ért annyiból, hogy kinek mennyi az ára – ahhoz viszont, hogy a világ sorsát rábízzuk valakire, ennél több kell. Jó volna először is némi műveltség, hogy tudja, minek a közepébe durrant bele a rakétáival; jó volna több empátia is, hogy át tudja érezni, kiben mit váltanak ki az akciói; és nagyon jó volna az is, ha pár lépéssel előre tudna és akarna gondolkozni, figyelembe venné a holnaputánt is, és nem csak az itt és a most érdekében nyomná tövig a gázpedált, egyebek mellett a gazdaság- és klímapolitikájának tekintetében is. A helyzet azonban az, hogy amennyire látom, az amerikai politikusok sem igazán találják magukat, a bal- és a jobboldal is meglehetősen el van anyátlanodva; a nép pedig, mint mindig, biztonságra vágyik, kivált egy ilyen bizonytalanságokkal terhes időben, és amíg csak az efféle emberektől remélhet biztos kezű, határozott vezetést, addig meg is fogja szavazni őket – apropó…

* * *

A mi kis helyi erős emberünk és holdudvara. Az írás elején említett esetek újabban mintha némi zavart mutatnának az erőben:

1) A színháztörvény. Erről csak annyit, hogy láthatólag felhergelte velük a kultúra embereit – ami azért nem a legjobb választás, mert ők ott vannak minden háztartásban, nagyobb hatással tudnak lenni a szavazókra, mint mondjuk az akadémikusok meg a CEU, akik, legyünk őszinték, nem túl sok mindenkit érdekelnek.

2) A gyöngyöspatai romák: őket, mármint általában a cigányságot, sem kimondottan hasznos maga ellen hangolnia a vezetésnek, egyben egy bírósági ítélettel szembe mennie sem éppen ildomos. (Illetve hogy majd a cigányok a felkínált oktatást választják a pénz helyett…, jó vicc, én is lóvét komálnám.)

Mondom ezt úgy, hogy a pénz szerintem sem old meg semmit, mint ahogyan az sem, ha a gyerekeket egyszerűen összedobáljuk egy vegyes osztályba. (Lásd ehhez például ezt a cikket, meg a kommenteket is alatta.) Az ész nélküli integráció megint csak a könnyű út, amivel a legkevesebb erőfeszítéssel (mármint a döntéshozók részéről) azt lehet mondani, hogy tettünk valamit. Hogy milyen útját látom én a felzárkóztatásnak, azt ezen a linken lehet elolvasni.

Az oktatásnak mindenesetre kulcsszerepe van, az biztos, meg az is, hogy a cigányság ezen a téren is jócskán le van maradva. (Nem egy reprezentatív felmérés, de pl. nem rémlik, hogy akár a Közgázon, akár a jogon akárcsak egy cigányt is láttam volna, amíg oda jártam.) És hogy sokat lehetne fejleszteni rajtuk az is biztos: mondjuk, amikor a TV-ben nyilatkozik egy-egy tanultabb roma, (vagy épp ő a riporter), egész szokatlanul hangzik, ahogyan művelten, nem a sztereotip cigány módon beszélnek – és ezt nagyrészt az iskolának köszönhetik. Meg a társadalomnak is jó volna, ha több tanár, orvos, stb… kerülhetne ki közülük.

Tegyük hozzá, hogy ez az akció a Fidesz részéről inkább azoknak szól, akiknek nem ítéltek meg 100 milliót. Eléggé kérdéses azonban, hogy Mészáros Lőrinc 500 milliárdjának fényében ezzel többet használnak-e a saját ügyüknek, mint Norbi azzal, hogy vérig sértette a legjobb vásárlóit…

Visszatérve a politikához, az efféle mellényúlások (színháztörvény, Gyöngyöspata) mellé azért oda kell tenni a győri választás eredményét, amelyet elég jól megnyert a Fidesz, és láthatjuk, hogy nagyot azért továbbra sem tudnak hibázni. Miért? Pont azért, amiért már 10 éve: mert továbbra sincs egy életképes alternatíva, az ellenzéki oldalon nyoma sincs annak, hogy tovább tudnának lépni azon, amit az őszi választásokra sikerült összehozniuk. A mostani bukta jól mutatja azt, amit korábban leírtam, hogy Ennyi Nem Lesz Elég.

3) A Néppárt népmesei bénázása, hogy ugyanis ki is rúgják a Fideszt meg nem is… annyira tipikus. Általában is igaz, hogy minden társaságban van megosztottság; emiatt is annál nehézkesebb bármilyen testület működése, minél több tagja van. Az EU-nak, az európai intézményeknek is régi rákfenéje ez, újabban meg inkább csak romlik a helyzet.

Mondjuk az utóbbi időben valamelyest vissza is fogta magát a Fidesz, kevésbé gyalázzák az EU-t, levették a napirendről a saját bejáratú bíróságaikat, mi több, még a környezetvédelem is megjelent egy időre a narratívájukban. (No meg szerintem kifelé eleve más a hangnem – csak épp befelé már olyan hangosan óbégattak, hogy az kihallatszott.) Közben viszont újra felpörgették a mostanra már szerintem mindenkinek meglehetősen fárasztó sorosozást meg migránsozást. (Csak hát nincs jobb – tartósan akkor se, ha épp most két hétig kicsit a vírustól is meg lehet védeni bennünket…) Elnézve egyénként ezt az embert, mármint Viktort, meg amilyen meggyőzően adja elő, hogy őt „már nyolcszor ölte meg a Soros-hálózat”, kezdem elhinni, hogy maga is elhiszi, amiket mond…

Amúgy meg kíváncsi vagyok, hogy meddig tartható ez a néppárti szamárpadra ültetés, mert egyrészt nem hiszem, hogy egyhamar olyan jófiú lenne a Fideszből, hogy vissza lehessen fogadni, másrészt meg, ha ki akarnak lépni a Néppártból (nevezzük ezt „Fixitnek”), akkor ahhoz elkelne még egy-két partner, akivel új tömböt tudnak alkotni. Bár ez sem túl esélyes, még mindig valószínűbbnek látom, mint a visszafogadást. (Azért is, mert így már könnyebb úgy eladni, hogy saját elhatározásból távoznak.)

Kíváncsi vagyok, mi borzolja majd a kedélyeket a következő egy-két hónapban...