Szoktam gondolkozni, hogy miről értekezzek majd a következő levélben, és gyakran az van, hogy mire odaérünk, már a harmadik világvégénél tartunk, az első kettőre meg már kb. senki nem emlékszik. Most is ez a helyzet, nem tudom, mennyire rémlik még az ausztrál bozóttűz vagy Trump akciója Irán ellen. (A koronavírus lehet, hogy kitart még csütörtökig.) Közben meg mennek a hazai kis ügyeink: Fidesz vs Művészek, Fidesz vs Gyöngyöspata, Fidesz vs Európai Néppárt, stb… Szóval, zajlik az élet, hadd mondjam el nektek, mik merültek fel bennem ezek kapcsán, ha nem is minden a legaktuálisabb már.
A világkatasztrófákkal kapcsolatban tehát a legszembetűnőbb a médiahájp, meg a hisztéria, ami újabban még inkább övezi ezeket: érződik, ahogy a főleg a klímahelyzet (meg részben a kiélezett politika) miatt feszült közhangulat felfokozottan reagál mindenre. (A média meg nem rest szállítani a tüzelőt.) Hogy ezek túl vannak lihegve, az is mutatja, hogy aztán az első sarkon túl megfeledkezünk róluk. Mennyivel hasznosabb volna ezek helyett a heti pánikok helyett nekiállni végre tenni valamit az alapvető problémáinkkal! (Jó, persze, alábecsülni sem kell az eseményeket, és a valódi súlyuknak megfelelően foglalkozni is kell velük, például a vírussal kapcsolatban is rendben vannak az intézkedések – csak a hisztiért kár.)
(Még némi adalék, ha már szóba kerültek az „alapvető problémáink”: az egyik, hogy a tűz talán egy kicsit szembesíti a klímaváltozáshoz nagyban hozzájáruló Ausztrálokat a helyzettel; ami meg a vírust illeti, az is úgy néz ki, hogy némileg visszafogja majd a szent gazdasági növekedést, vele együtt pedig a CO2 kibocsátást. Sokat persze egyik sem számít, és bárcsak ne katasztrófáknak kellene orrba vágnia bennünket ahhoz, hogy végre észhez térjünk. Lásd még ezeket illetően a Globális problémák témában a „válságeredményeket”.)
* * *
Beszéljünk most egy kicsit Trump akciójáról, melyben megölette az iráni Forradalmi Gárda parancsnokát. Mi a gond ezzel? Leginkább az, hogy semmire nem volt jó. Merthogy, mint mondani szokták, „a temető tele van nélkülözhetetlen emberekkel”.
Viszont, ezek után Irán (meg kb. senki más a Közel-Keleten, emlékezzünk a Kurdok szintén nem régiben történt cserbenhagyására is), soha többet nem fog megbízni Amerikában, Trump sikeresen lenullázta azt, amit Obamának nagy nehezen sikerült összehoznia, az Iráni atommegállapodást. Úgyhogy innentől kezdve, valamelyest késleltetni biztos tudják, majd megvírusozzák a centrifugáikat, meg legyilkolják a tudósaikat, de előbb-utóbb meglesz nekik a bombájuk, onnantól kezdve pedig nem lehet packázni velük – ráadásul, ha egyszer meg is inogna a rendszer, rögtön el lehet kezdeni attól félni, hogy terroristák kezébe kerül a piros gomb.
Tegyük még hozzá egyrészt azt, hogy az Arab Tavaszból is látható módon, azon a környéken nem feltétlenül jó ötlet megrengetni a nem túl szalonképes, de azért a rend fenntartására alkalmas rezsimeket. (Beleértve az Iszlám Állam kordában tartását is). Másrészt meg az ilyen esetlen akciók inkább megerősítik a megtámadott rendszereket, a támogatottságukat, és nem is csak hazai, de a nemzetközi szimpátiát is generálnak az irányukban.
Egyébként éppen Trump könyvét, az Art of the Deal-t (az Üzlet Művészete) olvasom (pontosabban hallgatom hazafelé sétáltamban). Ebből a kötelező önfényezésen kívül az jön le, hogy építési vállalkozónak nem volt rossz, meg rámenős volt, meg tud néhány trükköt, meg az emberekhez is ért annyiból, hogy kinek mennyi az ára – ahhoz viszont, hogy a világ sorsát rábízzuk valakire, ennél több kell. Jó volna először is némi műveltség, hogy tudja, minek a közepébe durrant bele a rakétáival; jó volna több empátia is, hogy át tudja érezni, kiben mit váltanak ki az akciói; és nagyon jó volna az is, ha pár lépéssel előre tudna és akarna gondolkozni, figyelembe venné a holnaputánt is, és nem csak az itt és a most érdekében nyomná tövig a gázpedált, egyebek mellett a gazdaság- és klímapolitikájának tekintetében is. A helyzet azonban az, hogy amennyire látom, az amerikai politikusok sem igazán találják magukat, a bal- és a jobboldal is meglehetősen el van anyátlanodva; a nép pedig, mint mindig, biztonságra vágyik, kivált egy ilyen bizonytalanságokkal terhes időben, és amíg csak az efféle emberektől remélhet biztos kezű, határozott vezetést, addig meg is fogja szavazni őket – apropó…
* * *
A mi kis helyi erős emberünk és holdudvara. Az írás elején említett esetek újabban mintha némi zavart mutatnának az erőben:
1) A színháztörvény. Erről csak annyit, hogy láthatólag felhergelte velük a kultúra embereit – ami azért nem a legjobb választás, mert ők ott vannak minden háztartásban, nagyobb hatással tudnak lenni a szavazókra, mint mondjuk az akadémikusok meg a CEU, akik, legyünk őszinték, nem túl sok mindenkit érdekelnek.
2) A gyöngyöspatai romák: őket, mármint általában a cigányságot, sem kimondottan hasznos maga ellen hangolnia a vezetésnek, egyben egy bírósági ítélettel szembe mennie sem éppen ildomos. (Illetve hogy majd a cigányok a felkínált oktatást választják a pénz helyett…, jó vicc, én is lóvét komálnám.)
Mondom ezt úgy, hogy a pénz szerintem sem old meg semmit, mint ahogyan az sem, ha a gyerekeket egyszerűen összedobáljuk egy vegyes osztályba. (Lásd ehhez például ezt a cikket, meg a kommenteket is alatta.) Az ész nélküli integráció megint csak a könnyű út, amivel a legkevesebb erőfeszítéssel (mármint a döntéshozók részéről) azt lehet mondani, hogy tettünk valamit. Hogy milyen útját látom én a felzárkóztatásnak, azt ezen a linken lehet elolvasni.
Az oktatásnak mindenesetre kulcsszerepe van, az biztos, meg az is, hogy a cigányság ezen a téren is jócskán le van maradva. (Nem egy reprezentatív felmérés, de pl. nem rémlik, hogy akár a Közgázon, akár a jogon akárcsak egy cigányt is láttam volna, amíg oda jártam.) És hogy sokat lehetne fejleszteni rajtuk az is biztos: mondjuk, amikor a TV-ben nyilatkozik egy-egy tanultabb roma, (vagy épp ő a riporter), egész szokatlanul hangzik, ahogyan művelten, nem a sztereotip cigány módon beszélnek – és ezt nagyrészt az iskolának köszönhetik. Meg a társadalomnak is jó volna, ha több tanár, orvos, stb… kerülhetne ki közülük.
Tegyük hozzá, hogy ez az akció a Fidesz részéről inkább azoknak szól, akiknek nem ítéltek meg 100 milliót. Eléggé kérdéses azonban, hogy Mészáros Lőrinc 500 milliárdjának fényében ezzel többet használnak-e a saját ügyüknek, mint Norbi azzal, hogy vérig sértette a legjobb vásárlóit…
Visszatérve a politikához, az efféle mellényúlások (színháztörvény, Gyöngyöspata) mellé azért oda kell tenni a győri választás eredményét, amelyet elég jól megnyert a Fidesz, és láthatjuk, hogy nagyot azért továbbra sem tudnak hibázni. Miért? Pont azért, amiért már 10 éve: mert továbbra sincs egy életképes alternatíva, az ellenzéki oldalon nyoma sincs annak, hogy tovább tudnának lépni azon, amit az őszi választásokra sikerült összehozniuk. A mostani bukta jól mutatja azt, amit korábban leírtam, hogy Ennyi Nem Lesz Elég.
3) A Néppárt népmesei bénázása, hogy ugyanis ki is rúgják a Fideszt meg nem is… annyira tipikus. Általában is igaz, hogy minden társaságban van megosztottság; emiatt is annál nehézkesebb bármilyen testület működése, minél több tagja van. Az EU-nak, az európai intézményeknek is régi rákfenéje ez, újabban meg inkább csak romlik a helyzet.
Mondjuk az utóbbi időben valamelyest vissza is fogta magát a Fidesz, kevésbé gyalázzák az EU-t, levették a napirendről a saját bejáratú bíróságaikat, mi több, még a környezetvédelem is megjelent egy időre a narratívájukban. (No meg szerintem kifelé eleve más a hangnem – csak épp befelé már olyan hangosan óbégattak, hogy az kihallatszott.) Közben viszont újra felpörgették a mostanra már szerintem mindenkinek meglehetősen fárasztó sorosozást meg migránsozást. (Csak hát nincs jobb – tartósan akkor se, ha épp most két hétig kicsit a vírustól is meg lehet védeni bennünket…) Elnézve egyénként ezt az embert, mármint Viktort, meg amilyen meggyőzően adja elő, hogy őt „már nyolcszor ölte meg a Soros-hálózat”, kezdem elhinni, hogy maga is elhiszi, amiket mond…
Amúgy meg kíváncsi vagyok, hogy meddig tartható ez a néppárti szamárpadra ültetés, mert egyrészt nem hiszem, hogy egyhamar olyan jófiú lenne a Fideszből, hogy vissza lehessen fogadni, másrészt meg, ha ki akarnak lépni a Néppártból (nevezzük ezt „Fixitnek”), akkor ahhoz elkelne még egy-két partner, akivel új tömböt tudnak alkotni. Bár ez sem túl esélyes, még mindig valószínűbbnek látom, mint a visszafogadást. (Azért is, mert így már könnyebb úgy eladni, hogy saját elhatározásból távoznak.)
Kíváncsi vagyok, mi borzolja majd a kedélyeket a következő egy-két hónapban...
