Egyvilág - Fórum

Ezekről, csak, mint mezei TB biztosított tudok nyilatkozni, nem látok bele mélyebben a rendszerbe, így olvassátok. Tehát, amennyi fogalmam van róla:

Először is, a hálapénz, akárhogy is nézzük, korrupció. Elsősorban azért, mert ez a pénz köztudottan leginkább csak nevében „hála”, valójában jobb ellátást vásárol vele a beteg, most, vagy a jövőre nézve – az orvos pedig az állami egészségügy eszközeit felhasználva nyújtja azt; miközben, a szabályok szerint, mindenkinek ugyanaz járna. Ezen kívül, a magánpraxissal rendelkező orvosok az ott, legálisan beszedett összegek fejében is el szokták intézni, hogy a pácienseik az állami rendszerben előrébb kerüljenek, a kórházi, SZTK-s vizsgálatok eredményeire támaszkodnak, lényegében, nem elhanyagolható mértékben, az állam, a köz költségén profitálnak. (Bár hozzá kell tenni, hogy sok lelkiismeretes orvos is van, aki azt is ugyanúgy ellátja, aki nem fizet, sőt olyat is láttam már, aki nem fogadta el. Ki így, ki úgy azonban, és az ember sohasem tudja… – pontosabban gyakran elég jól lehet tudni.)

Ezen kívül a jelenlegi rendszer abból a szempontból is igazságtalan, hogy az efféle jövedelmek nagyon egyenlőtlenül oszlanak meg az egészségügy dolgozók között. Vannak ugyebár, az úgynevezett „orvosbárók”, akiknek most is nagyon jól megy, és akik végképp rosszul járnának az új rendszerrel. Van az orvosok derékhada, akiknek azért szintén csurran-cseppen valami, bár sokkal kevesebb, és cserébe igencsak le vannak terhelve. (Ezen a csoporton belül is vannak persze nem elhanyagolható különbségek, hogy kinek mennyi jut, elsősorban szakterületek szerint, ismerjük például a szülész – aneszteziológus dichotómiát. Valamint egy részüknek még ott a kilátás, hogy majd feljebb kerülhetnek az elég szigorú orvosi hierarchiában.) Végül pedig ott a többi egészségügyi dolgozó: a műtősök, betegszállítók, adminisztrátorok, takarítók, különösképpen pedig a nővérek, akik lényegében tényleg csak a legális fizetésükből élnek. (Ha valaki nem olvasta volna annak idején az előző linken lévő cikket, még mindig érdemes.)

Egy szó, mint száz, a rendszer megérett a reformra. Megtiltani viszont sem azt nem volna érdemes, hogy az orvosok mellékes jövedelemhez jussanak, sem azt, hogy akinek van rá pénze, az vehessen magának jobb ellátást. A lényeg az volna, hogy minden szolgáltatásért az fizessen, aki igénybe veszi: ha az állami rendszert használják magánúton, akkor fizessék meg az árát – vagy eleve a magánegészségügy felé menjen az, akinek van pénze rá. A másik pedig, természetesen, hogy az állami rendszerben is minden biztosított megkapja a kielégítő ellátást. Ebben kiemelt jelentőséggel bír az egészségügyi személyzet megőrzése és anyagi megbecsülése – lehetőleg igazságosabb módon, mint jelenleg.

Annyit még itt röviden, hogy a jelenlegi rendszer minden hibájával együtt is be van járatva, el-eldöcög még a mostani körülmények között is – és nem a legnagyobb felfordulás közepén kellene elkezdeni variálni vele. (Ilyen mélységben legalábbis – a sima béremelésekre természetesen nagyon is szükség van.) Szóval, a járvány idejére felfüggeszteném a reformokat, és utána sem diktátumként vezetném be, alaposan át kellene még tekinteni azt, együtt az érintettekkel, mint minden hasonló esetben. S bár nem lehet mindenkinek a kedvére tenni – a többségnek azonban támogatnia kell.

(Illetve hadd tegyem még hozzá, hogy maga az ötlet, hogy a nagyobb fizetésekért cserébe számoljuk fel a korrupciót, abszolút dicséretes, és igazán örömteli, hogy a politikusaink így magukévá tették ezt az elgondolást. Milyen jó volna majd magában a politikában is alkalmazni azt…)

Biztos hallottatok róla, hogy Dúró Dóra, a Mi Hazánk politikusa, szó szerint ledarált egy mesekönyvet, mégpedig azért mert az a gyerekeket, egyebek mellett, a homoszexualitás és transzneműség irányában is próbálta érzékenyíteni. Miket gondolok erről?

Először azt, hogy egy ilyen könyv, önmagában, még nem árt senkinek: ha a szülő akart, eddig is mesélhetett ilyesmikről a gyereknek. Ami már problémásabb, ha megpróbálják erőltetni a témát: mondjuk, ha az óvodában kerülne elő a könyv, azzal már nem értenék egyet, akkor sem, ha jó szándékból veszik elő. Miért? Nos, ha másért nem, azért, mert, ez egy érzékeny téma, és érzékeny témákban nem nyúlunk át a szülő feje felett. (Meg a gyerekek általában véve is, minden velük kapcsolatos dolog, érzékeny terület, ahogy a múltkor kifejtettem.)

Mennyire árthat egy ilyen könyv egyébként a gyerekeknek? Erről azt gondolom, hogy számukra az ilyesmi sokkal természetesebb, sokkal inkább a felnőttek azok, akik a fesztivált és ellenfesztivált csinálják az ügy körül, mégpedig azért, mert a homofóbia elsődlegesen kulturális eredetű, nem velünk született. (Lásd: „a homoszexualitás több mint 450 fajban létezik – a homofóbia csak 1-ben.”) A szexuális orientáció ellenben, az, hogy ki melyik nem iránt érez vonzalmat, legjobb tudomásom szerint javarészt veleszületett. A meglévő indíttatásoknak viszont már jobban el tudom képzelni, hogy utat nyithat a nevelés – vagy elnyomhatja azokat. Továbbá az agresszió is eredendően ott van a gyerekekben, de körülbelül egyformán irányul mindenféle másság, kívülállás ellen: nem kell valakinek homokosnak lennie, hogy letámadják, elég kövérnek vagy jó tanulónak. És ezt valóban nem árt megzabolázni bennük.

Ennek szellemében rövidre is lehetne zárni a témát azzal, ha egyszerűen csak úgy beszélnénk a dologról, ahogy van: igen, vannak melegek is – de vannak heterók is, ráadásul sokkal többen. Na, bumm. Tegyük hozzá, ez nem jelenti azt, hogy a világ minden nyomorát zúdítsuk rá a gyerekekre, valóban vannak olyan témák, melyekkel jobb kivárni, ameddig érettebbek lesznek, különösen, ami a szenvedést, a világ erőszakosságát illeti – bár előbb-utóbb ezt sem érdemes tovább rejtegetni. Nem mondom, erőltetni a szexuális témákat sem kell, de ha szóba kerül, rákérdez, akkor inkább a szülő magyarázza el a gyereknek, virágnyelven, mint hogy ki tudja, honnan szedje össze a fogalmait. (Mert manapság aztán tényleg könnyen eléri őket mindenféle az interneten, erre-arra.)

Mellesleg nem tudom, feltűnt-e, ahogy az utóbbi években valóban, egyre másra jelennek meg a homoszexuális karakterek, a nemi másságra való utalások, a Disney filmekben, a Csillagok háborújában, de még, mint kiderült, a Mátrixban is. Hogy ez miért van, arról lehetne értekezni: az érzékenyülő korszellem, a szórakoztatóipar hagyományos baloldalisága, illetve az, hogy ez az egy eddig még nem volt, valószínűleg szerepet játszanak benne. Lásd továbbá ezt a hírt az Oscar-díjról, mely szerint „2024-től kizárólag olyan alkotás lehet jelölt a legjobb film kategóriában, amelyben hangsúlyos szerepet kapnak a nem fehér karakterek, a nők, a fogyatékkal élők és az LMBTQ közösség tagjai”…

No meg még az, hogy ha a családokat meg a felnövekvő generációt féltjük, akkor sajnos vannak ennél jóval nagyobb problémák is mostanság a világban, a társadalomban: a (hetero) párkapcsolatok instabilitása, a csökkenő gyerekvállalási kedv, a személyes kapcsolatok általában vett degradálódása, és még lehetne sorolni. Ezek körül még sincs ekkora ricsaj. Meg általában véve sem kéne EKKORA feneket keríteni a szexuális másságnak. A lényeg annyi volna, hogy maradjon meg magánügynek, ne érjen senkit sérelem – ezen túl viszont mindenki azzal és úgy dughassa össze, ahogy jól esik.

(Mármint azt a szerelmetes fejét.)

Két szó az EU új jogállami feltételeiről: nagyon helyes. És fájdalmas blamázs, hogy erre miattunk kellett, hogy sor kerüljön. Gondoljunk csak bele, mi mennyire szívesen adnánk pénzt valakinek, aki lépten-nyomon sárral dobál bennünket, főleg úgy, hogy a pénznek nem kis része a klientúra zsebébe vándorol, ami meg nem, az is a rezsimet erősíti. (Merthogy a király széke is akkor áll biztosan, ameddig a népnek megvan a kenyere.)

Sárral dobálózók alatt természetesen nem a magyar népet értem, hanem Orbán Viktort és barátait. Mert a magyar nép annak ellenére továbbra is EU párti, hogy kormányunk mindent megtesz ez ellen, nyilvánvalóan azért, hogy a saját támogatottságukat erősítsék. (Mi több, a nép egészét tekintve, jobban bízunk az EU-ban, mint a saját kormányunkban és intézményeinkben. Legalábbis ezek szerint.) Apropó, talán ti is hallottátok, ahogy Orbán a Szovjetuniót emlegeti a jogállami feltételek kapcsán, hogy majd az lesz az Európai Unióból. Hát igen, főnök, ugye milyen kellemetlen, amikor valaki azt teszi veled, amit te a saját népeddel? És ha ezt teszik, csak azért teszik, hogy te ne tedd. És nem, nem a migráncsok miatt.

Közben a kormány igyekszik úgy beállítani nekünk, mintha a jogos jussunktól fosztanának meg bennünket. (Mert Soros. Aki mellesleg nemcsak hogy maga az ördög, de még ki is hagyott egy szót az SZFE nevéből, ahogyan arra az éles szemű Origo örömmel rávilágított.) Ez a pénz azonban nem jár nekünk – bár nem is ajándék. Hát akkor micsoda? Nos, mint majdnem minden ebben a világban: üzlet. Mi megkapjuk a támogatásokat, munkahelyeket, a szabad mozgást, a különféle EU-s programokban való részvételt (pl. ERASMUS), stb… – cserébe pedig a többi ország piacot kap tőlünk, olcsóbb munkaerőt, valamint, hogy nyugi van a hátsó kertben, stabil demokrácia, nem pedig mindenféle ármánykodás, a lé összeszűrése az összes illiberális elvtárssal, aki csak hajlandó szóba állni velük, és főleg, hogy nem állunk neki belülről bomlasztani és gáncsoskodni.

Ez az az egyezség, amelyet Orbán Viktor, finoman szólva, nem respektál. Ha itthon voltatok az elmúlt években, néztetek TV-t, az arcotokba kaptátok az óriásplakátokat, láttátok, hogy kik jönnek látogatóba, milyen országoknak udvarolnak saját nagyjaink – akkor ez elég nyilvánvaló. Tuti, hogy így, ahogy most vagyunk, eleve be se vettek volna bennünket az EU-ba – amely, látható módon, nem volt felkészülve ilyen eshetőségekre, és most szenved azzal, hogy mihez kezdjen az olyan tagállamokkal, amelyek akkorát fordultak, hogy már jobb volna nélkülük.

(Bár azt azért tegyük hozzá, hogy ha biztosítani akarják a jogállamiságot, szankciókkal is akár, annak tényleg nem ártana rendesen kidolgozni a feltételrendszerét, hogy objektív kritériumok alapján történjen, ne ilyen sebtében foltozgassák a szabályokat. Kár, hogy erre korábban nem fordítottak figyelmet – ami annyiból érthető, hogy a rendszerváltások, majd a bővítés eurofóriájában nemigen merült fel, hogy később szükség lehet ilyesmire.)

Sose feledjük továbbá, senki sem kényszerít bennünket a bennmaradásra. Ha annyira elnyomva érezzük magunkat, szabad az út kifele, szabadon követhetjük a briteket a káoszba, és akkor majd Orbán végre szabad ember lesz, szabadon azt tehet velünk, amit akar, és senki sem fog „zsarolni” bennünket azzal a több milliárd euróval, amit évente érkezik. (2018-ban 5 milliárd. Apropó, az, gondolom, ellenben nem zsarolás, amikor a magyarok meg a lengyelek ellehetetlenítik az EU-s költségvetést és mentőcsomagot. Ja, és hogy a tagság rajtunk kívüli része is elhatározhatná akár, hogy oké, akkor holnaptól megalapítják az EU 2-t, amiben minden ugyanaz, csak a magyarok nélkül.)

Ne feledjük azt se, hogy milyen nagyon igyekeztek elkerülni nagyjaink az Európai Ügyészséghez való csatlakozást, melynek az uniós pénzügyeket érintő csalásokkal szembeni fellépés a feladata. Vajon miért? (Miközben Románia és Bulgária is benne van. De kik nincsenek benne? A lengyelek, természetesen – de hogy árnyaltabb legyen a kép, a svédek, írek és dánok sem. Lehet elmélkedni, hogy hol mi az oka.)

Megjegyzem még, hogy nem is az EU meg Merkel dolga nálunk megvédeni a demokráciát, és ha mégis azt teszik, azt érthető módon elsősorban a saját érdekükben teszik, és ha pár Mercedes meg Audi gyárral, és 2 milliárd eurónyi Hiúz páncélossal meg lehet puhítani őket, az is érthető. Nekünk magunknak kellene észrevennünk, ha szorul a hurok – és legfőképp az ellenzéki politikának kellene feltámadnia poraiból. Addig pedig ne nagyon bánjuk, ha ilyen-olyan erők és jogállami feltételek még segítenek elkerülni, hogy végképp Magyarisztán legyen belőlünk.

(Amúgy én arra tippelnék, hogy végül, jelképes engedmények ellenében, el lesz fogadva a költségvetés, és a jogállami feltételek is a helyükön lesznek. Orbán ugyanis kifelé kisebb kakas, mint ahogy minekünk kukorékol. Más kérdés, hogy mennyire fogják majd alkalmazni a pénzek visszatartását.)

(Időközben egyébként már a lengyelek is megingottak, illetve a V4-ek többi tagjai, Orbán második körös barátai, sem nézik jó szemmel az akadékoskodásunkat. Ezen kívül az is körülbelül biztosra vehető, hogy így vagy úgy, de a többi ország, a nagyok, megtalálnák a módján annak, hogy kikerüljék a kerékkötőket, ha odáig fajulnának a dolgok – és mi azzal igencsak rosszul járnánk. Elvégre kerülőutak mindig vannak, és ha mégsem, akkor lehet csinálni: lásd az érdekek elsődlegességét a szabályokkal szemben, a könyvben.)

Végül, kicsit unom már, de ezt nem lehet ellazsálni: igen, való igaz, az EU-s bürokratáknak, meg a Nyugatnak is volna mit tanulniuk, igen, akár még a populistáktól is átvehetnének ezt-azt, a gyakorlatiasságukat, a határozottságukat és az egyszerű nép megértését – csak felvilágosultsággal párosítsák ezeket a populisták demagógiája, arroganciája és hataloméhsége helyett.