Két szó az EU új jogállami feltételeiről: nagyon helyes. És fájdalmas blamázs, hogy erre miattunk kellett, hogy sor kerüljön. Gondoljunk csak bele, mi mennyire szívesen adnánk pénzt valakinek, aki lépten-nyomon sárral dobál bennünket, főleg úgy, hogy a pénznek nem kis része a klientúra zsebébe vándorol, ami meg nem, az is a rezsimet erősíti. (Merthogy a király széke is akkor áll biztosan, ameddig a népnek megvan a kenyere.)
Sárral dobálózók alatt természetesen nem a magyar népet értem, hanem Orbán Viktort és barátait. Mert a magyar nép annak ellenére továbbra is EU párti, hogy kormányunk mindent megtesz ez ellen, nyilvánvalóan azért, hogy a saját támogatottságukat erősítsék. (Mi több, a nép egészét tekintve, jobban bízunk az EU-ban, mint a saját kormányunkban és intézményeinkben. Legalábbis ezek szerint.) Apropó, talán ti is hallottátok, ahogy Orbán a Szovjetuniót emlegeti a jogállami feltételek kapcsán, hogy majd az lesz az Európai Unióból. Hát igen, főnök, ugye milyen kellemetlen, amikor valaki azt teszi veled, amit te a saját népeddel? És ha ezt teszik, csak azért teszik, hogy te ne tedd. És nem, nem a migráncsok miatt.
Közben a kormány igyekszik úgy beállítani nekünk, mintha a jogos jussunktól fosztanának meg bennünket. (Mert Soros. Aki mellesleg nemcsak hogy maga az ördög, de még ki is hagyott egy szót az SZFE nevéből, ahogyan arra az éles szemű Origo örömmel rávilágított.) Ez a pénz azonban nem jár nekünk – bár nem is ajándék. Hát akkor micsoda? Nos, mint majdnem minden ebben a világban: üzlet. Mi megkapjuk a támogatásokat, munkahelyeket, a szabad mozgást, a különféle EU-s programokban való részvételt (pl. ERASMUS), stb… – cserébe pedig a többi ország piacot kap tőlünk, olcsóbb munkaerőt, valamint, hogy nyugi van a hátsó kertben, stabil demokrácia, nem pedig mindenféle ármánykodás, a lé összeszűrése az összes illiberális elvtárssal, aki csak hajlandó szóba állni velük, és főleg, hogy nem állunk neki belülről bomlasztani és gáncsoskodni.
Ez az az egyezség, amelyet Orbán Viktor, finoman szólva, nem respektál. Ha itthon voltatok az elmúlt években, néztetek TV-t, az arcotokba kaptátok az óriásplakátokat, láttátok, hogy kik jönnek látogatóba, milyen országoknak udvarolnak saját nagyjaink – akkor ez elég nyilvánvaló. Tuti, hogy így, ahogy most vagyunk, eleve be se vettek volna bennünket az EU-ba – amely, látható módon, nem volt felkészülve ilyen eshetőségekre, és most szenved azzal, hogy mihez kezdjen az olyan tagállamokkal, amelyek akkorát fordultak, hogy már jobb volna nélkülük.
(Bár azt azért tegyük hozzá, hogy ha biztosítani akarják a jogállamiságot, szankciókkal is akár, annak tényleg nem ártana rendesen kidolgozni a feltételrendszerét, hogy objektív kritériumok alapján történjen, ne ilyen sebtében foltozgassák a szabályokat. Kár, hogy erre korábban nem fordítottak figyelmet – ami annyiból érthető, hogy a rendszerváltások, majd a bővítés eurofóriájában nemigen merült fel, hogy később szükség lehet ilyesmire.)
Sose feledjük továbbá, senki sem kényszerít bennünket a bennmaradásra. Ha annyira elnyomva érezzük magunkat, szabad az út kifele, szabadon követhetjük a briteket a káoszba, és akkor majd Orbán végre szabad ember lesz, szabadon azt tehet velünk, amit akar, és senki sem fog „zsarolni” bennünket azzal a több milliárd euróval, amit évente érkezik. (2018-ban 5 milliárd. Apropó, az, gondolom, ellenben nem zsarolás, amikor a magyarok meg a lengyelek ellehetetlenítik az EU-s költségvetést és mentőcsomagot. Ja, és hogy a tagság rajtunk kívüli része is elhatározhatná akár, hogy oké, akkor holnaptól megalapítják az EU 2-t, amiben minden ugyanaz, csak a magyarok nélkül.)
Ne feledjük azt se, hogy milyen nagyon igyekeztek elkerülni nagyjaink az Európai Ügyészséghez való csatlakozást, melynek az uniós pénzügyeket érintő csalásokkal szembeni fellépés a feladata. Vajon miért? (Miközben Románia és Bulgária is benne van. De kik nincsenek benne? A lengyelek, természetesen – de hogy árnyaltabb legyen a kép, a svédek, írek és dánok sem. Lehet elmélkedni, hogy hol mi az oka.)
Megjegyzem még, hogy nem is az EU meg Merkel dolga nálunk megvédeni a demokráciát, és ha mégis azt teszik, azt érthető módon elsősorban a saját érdekükben teszik, és ha pár Mercedes meg Audi gyárral, és 2 milliárd eurónyi Hiúz páncélossal meg lehet puhítani őket, az is érthető. Nekünk magunknak kellene észrevennünk, ha szorul a hurok – és legfőképp az ellenzéki politikának kellene feltámadnia poraiból. Addig pedig ne nagyon bánjuk, ha ilyen-olyan erők és jogállami feltételek még segítenek elkerülni, hogy végképp Magyarisztán legyen belőlünk.
(Amúgy én arra tippelnék, hogy végül, jelképes engedmények ellenében, el lesz fogadva a költségvetés, és a jogállami feltételek is a helyükön lesznek. Orbán ugyanis kifelé kisebb kakas, mint ahogy minekünk kukorékol. Más kérdés, hogy mennyire fogják majd alkalmazni a pénzek visszatartását.)
(Időközben egyébként már a lengyelek is megingottak, illetve a V4-ek többi tagjai, Orbán második körös barátai, sem nézik jó szemmel az akadékoskodásunkat. Ezen kívül az is körülbelül biztosra vehető, hogy így vagy úgy, de a többi ország, a nagyok, megtalálnák a módján annak, hogy kikerüljék a kerékkötőket, ha odáig fajulnának a dolgok – és mi azzal igencsak rosszul járnánk. Elvégre kerülőutak mindig vannak, és ha mégsem, akkor lehet csinálni: lásd az érdekek elsődlegességét a szabályokkal szemben, a könyvben.)
Végül, kicsit unom már, de ezt nem lehet ellazsálni: igen, való igaz, az EU-s bürokratáknak, meg a Nyugatnak is volna mit tanulniuk, igen, akár még a populistáktól is átvehetnének ezt-azt, a gyakorlatiasságukat, a határozottságukat és az egyszerű nép megértését – csak felvilágosultsággal párosítsák ezeket a populisták demagógiája, arroganciája és hataloméhsége helyett.
