A gyerekek örömére és az idősebbek sajnálatára megint itt a nyár, és az eddigieket tekintve ez eddig még kibírható volt – kérdés, hogy ilyen marad-e. Lesz-e megint aszály és a lassan már megszokottá váló 40 fokok? Mert ha igen, akkor a tavalyi katasztrofális év után már nehezen lehet majd azt mondani, hogy az egy kivétel volt. Talán felébrednének még néhányan, beleértve azokat a gazdasági szakembereket is, akik úgy nyilatkoztak a tavalyi aszályról, mintha nem az lenne hamarosan a „normális”.
De ha idén meg is ússzuk, az sem jelent semmit. Ajánlom ennek kapcsán megtekinteni a tagadás lépcsőjét. Mi ez? Hőmérsékleti adatok, amik azt mutatják, hogy jellemzően hosszú évekig stagnál a hőmérséklet, aztán emelkedik egyet: a globális hőmérséklet valami miatt lépcsőzetesen látszik emelkedni, ami időszakonként lehetőséget nyújt a tagadásra – a hosszú távú trendet tekintve azonban az emelkedés tagadhatatlan.
Tagadás közben pedig vészmadárkodásnak tűnhet az, amit én, meg a klímaaktivisták elkövetünk – és mivel senki nem lát a jövőbe, a klímaváltozás pedig egy összetett probléma, még az sem teljesen lehetetlen, hogy nem abba a katasztrófába fut ki a dolog, amibe most kinéz – és akkor majd mondanák, hogy tessék, mit vészmadárkodtunk. A döntő azonban az, hogy most milyennek néz ki: katasztrofálisnak – és akkor is igaza volna a vészmadárkodóknak, ha végül csoda történne.
Két dolog még ehhez: az egyik, hogy mint tudjuk, a katasztrófáknak a lehetőségét sem szabad megkockáztatni, ezért nem a legvalószínűbb, hanem a még reálisan bekövetkezhető legrosszabb eshetőségre kell (kellene) felkészülni. Mi viszont nem cicózunk, még a legvalószínűbbre sem tesszük.
(Apropó, egy újabb szürreális élményem volt, amikor a híradó bemondta, hogy a következő öt évben akkora felmelegedés várható, amilyet még nem élt meg az emberiség. És semmi. Jön a következő hír. A benzin ára, az infláció, egymás válogatott módszerekkel történő legyilkolása… Hihetetlen.)
A másik meg, hogy ameddig van mit enni, addig még csak a tagadás lépcsőjére sincs szükség, a közelebbi gondok, meg a (tágabb értelemben vett) zabálás segít eltekinteni a jövőtől. De sok újat ezzel se mondtam. Lásd majd a következő levélben a zabálás és bámulás világát.
Ezekkel is tele a padlás, ezekkel a pótcselekvésekkel, zöldmosdatással, mellébeszéléssel, a klímavédelem körüli kamuzással:
● Robbanómotorok az EU-ban
Vagyis, hogy 2035-től nem lehet majd „kizárólag belső égésű” motorral szerelt kocsikat értékesíteni az EU-ban. Szóval erre önmagában is befizetek, mert tegyük fel, a németek még meg is csinálják, de képzeljük el Bulgáriát. (Nem is beszélve a világ többi részéről.)
Meg majd hogy hogy lesz ez is kikerülve körbe karikába. Már most kódolva van benne ez a „kizárólag belső égésű”: jó, majd beépítünk egy kamu elektromost mellé. Kisvártatva jött aztán, hogy oké, de „klímasemleges” üzemanyaggal azért lehet majd furikázni – ezt is elképzelem, hogy majd mi számít annak okosba. Lásd továbbá, hogy hogy nem találja meg a kiskapukat az orosz olaj már most; valamint még a „rázkódástűrő” százas égő esetét, ami, mármint a nem rázkódástűrő, már jó ideje be van tiltva. Elvileg.
És megint csak, az alapozás szükségessége, hogy nem elég fent csettinteni egyet, mert jönnek a lobbisták, jönnek a szavazók, jönnek a kibúvók… (Emlékszünk a Volkswagen esetére is, a hamisított kibocsátásadatokkal.) Szóval a széllel szemben nem lehet: a fejeket kellene átprogramozni mindenekelőtt, mert egyébként a kielégítetlen kereslet megtalálja a réseket. Nem, azt valóban nem egyszerű.
● Repülés és klíma
Egyrészt, hogy az Unió 2%-nyi „fenntartható üzemanyagot” akar előírni a repülők számára – ami egyrészt elenyésző, másrészt drága, harmadrészt alibi, negyedrészt meg már a sima benzinkutak is azzal reklámozzák magukat, hogy az övékben 0% a bioetanol.
A másik meg, amit röhögök, a repülőterek klímasemlegessége – a repülők nélkül. Ja, hát igen, tulajdonképpen a háború is kimondottan egy emberbarát cselekedet – az öldökléstől eltekintve. El is mondom erről a véleményemet – a csúnya szavak kihagyásával: „”.
Illetve, ahogy elnézem ezt a sok klímasemleges turistát is, csak itt Pesten; valamint a Katari VB ún. klímasemlegességét. Nem, emberek, otthon kellene maradni, az volna az egyetlen megoldás. Ehhez pedig a fejeket át kellene programozni az otthonmaradásra. Tudom, hogy azt nehéz. Meg azt is, hogy hova menjek. De most mondtam, hogy nem a melegebb égtájak a megoldás. És egyre melegebb az itt is…
● Odapasszintott kupakok
Bontom a kólát, és jé, nem jön le a kupak. Mondom, biztos elromlott a gép, de aztán máshol is ugyanaz… Később tudtam meg, hogy ez szándékos, és a fültisztító pálcikák betiltása után már megint megmentettük a világot. Jó, a kicsi lépések is többek az abszolút semminél – csak bárcsak kevésbé illusztrálnák jól a szakadékot aközött, amire képesek vagyunk – meg amire szükség volna.
● A Föld órája
Ezt is csak néztem, mi van, hogy egy órával hamarabb kapcsolták le a Budai Wármegye wilágítását. Aztán megvilágosodtam, hogy ez a Föld órája. Ezzel sem akarok szigorú lenni, mert tudom, hogy eleve csak jelképes – de annak is jelképe, hogy nem az óráját, hanem a Föld évezredét kellene bemutatnunk.
A világ lelassítása, alapvetően, de ezt már mondtam. Mivel ez egy fontos dolog, nem árt elismételni. Miért jó ez? Például azért, mert nem kell hozzá semmit feltalálni. Azért, mert a klímagázok kibocsájtása sok különböző forrásból jön össze, nem egyedül a repülés vagy az autók okozzák – hanem pl. a betonozás, a szarvasmarhák, a szeméttelepek. A lassítás ezt az összeset kezelné egyszerre. Azon kívül a környezetpusztítást, az erdőirtást, a fajok kihalását és a nyersanyagok felélését is. Ahhoz, hogy a világot le lehessen lassítani, át kellene szervezni a rendszert, és át kellene kalibrálni az emberek igényeit. Ezt pedig a fejekben kell megalapozni, amit már szintén mondtam.
És az is hátborzongató számomra, hogy ennek a rémálomnak milyen egyszerűen véget lehetne vetni. Elvileg. Annyi kellene hozzá, hogy mindenki azt csinálja, amit mondok. Vagy bárki más mond, aki kicsit is reálisan szemlélve látja a nyilvánvalót. Persze, mint sok más helyzetben, itt sem az a nehéz, kitalálni, hogy mit kellene tenni – hanem rávenni az embereket, vagy magunkat, hogy megtegyük. Dobjuk el a cigit. Zabáljunk kevesebbet. Vágjunk bele, ameddig nem késő. Mentsük meg a Földet.
Tudom még ajánlani ezt az angol nyelvű dokumentumfilmet a minimalizmusról.
