(Az alábbi egy rövidített változat, emlékeztetőül. A teljes változatot ezen a linken találod. A megjelenő oldalon, ahogy áll, a legfelső sorban kattints a címre vagy a doc vagy a pdf linkre.)
(Hozzászólni a szöveg alatt lehet.)
1. A jó elvárásának elvei
Ha jók vagyunk egymáshoz, az nagyban hozzá tud járulni ahhoz, hogy jól érezzük magunkat, és hogy a világ jobb hely legyen. Naivitás volna azonban azt követelni, hogy az emberek mindig, teljes mértékben jók legyenek: jelen témában azt tárgyalom, hogy akkor mit és mennyit is volna a legjobb elvárni.
● Amennyire lehet, a gyakorlatra is áttehető, elfogadható, általános elvárásokat igyekszem megfogalmazni.
● Nem az kell, hogy az emberek szeressék egymást, hanem hogy jól bánjanak egymással.
Egyrészt, mert az érzelmeiről senki sem tehet, másrészt meg mert úgyis a tettek számítanak.
● Nem kell túl sokat elvárni
Nyilván azért, mert különben sokan megköszönnék a jó tanácsot, és gyorsan odébbállnának, még annyit sem tennének másokért, mintha kevesebbet kértünk volna.
Valamennyit azonban el kell várni, mert ettől jobb lehet az embereknek. Lásd alább, hogy mennyi az a valamennyi.
● A cél az, hogy az ember maga is örömét lelje a jótéteményeiben, vagy legalábbis kevésbé essenek a nehezére
Elsősorban azért, mert így fog jobban, tartósabban segíteni, de azért is, mert az ő saját boldogsága is fontos.
● Mennyire elvárható az, hogy igazságot szolgáltassunk?
Vagyis, hogy arra is törekedjünk, hogy az emberek azt kapják, amit érdemelnek, jutalmazzuk a jót, büntessük a rosszat, a helytelent. A válasz az, hogy nem különösebben – mégpedig azért, mert igazságot tenni meglehetősen bonyodalmas.
2. A jóság elvárható mértéke
2.1. A saját boldogságunk és a mások boldogsága
A saját boldogságunk nem baj, ha fontosabb számunkra, de bizonyos fokig a másét is vegyük figyelembe.
Illetve, nem várható el, hogy nagymértékben nyakukba vegyük mások problémáit, de bizonyos fokig igen. (Akkor is, ha az nem a mi hibánk.)
Hogyan kell figyelembe venni mások boldogságát? Úgy hogy…
Nem elhanyagolható mértékű törődésre, cselekvésre legyünk hajlandóak a nálunk boldogtalanabbak irányába.
Két szituáció, melyben hatékonyan tehetünk másokat boldoggá:
● Amikor nekünk lényegesen kisebb boldogságot okozna valami, mint a másiknak okozott kellemetlenség, és ezért nem tesszük meg. (Kb. tapintat)
● Amikor nekünk lényegesen kisebb kellemetlenséget okoz valami, mint a másiknak nyújtott boldogság, ezért megtesszük. (Kb. előzékenység)
(@@Van aztán egy olyan ötletem, hogy a teljes önfeláldozás sohasem elvárható. Mit szóltok ehhez? Ez azt jelentené, hogy megvetést sohasem érdemel az, aki az életét nem hajlandó feláldozni valamiért, bármiért, legyen az a haza, a gyereke vagy akár az egész emberiség. Nem arról van szó, hogy tiszteletet ne érdemelne, ha megteszi, csak annyit, hogy megértéssel vagyunk felé, ha ezt azért már nem vállalja. Egyetértetek ezzel?)
2.2. Bizalom
Ha valaki bízik bennünk, annak jobban fáj, ha rosszul bánunk vele. Hogyan bánjunk hát vele?
De lássuk előbb a bizalom jellemzőit:
● Aki bízik valakiben, az úgy véli, a másik jóindulattal van iránta.
Illetve erre alapozva tehet lépéseket; például, ha bízom a férjemben, akkor nyugodtan ülök fel az éjszakai vonatra, mert úgy vélem, lesz, aki kijön elém az állomásra.
● A bizalom több mindenen alapulhat
● A bizalom lassan alakul ki, és gyorsan el tud veszni
Ez közmondásos: elég, ha egyszer cserbenhagyunk valakit, azzal azonnal és jó időre (ha nem örökre) elveszítjük a bizalmát. (Érdemes tehát vigyázni rá.)
● Mi történik, ha a másik bizalma ellenére cselekszünk?
○ A meglepetés nagyban növeli az okozott kellemetlenséget.
○ Járulékos károk
Értem ez alatt, amikor kimondottan a belénk vetett bizalomra alapozva cselekedett valaki, szállt fel az éjszakai vonatra, most meg hirtelen kénytelen azzal szembesülni, hogy a tervei miattunk hiúsulnak meg, gyalogolhat haza a nagy bőrönddel.
○ Csalódás, fokozott negatív érzelmek
Mindezek alapján, azzal szemben, aki bízik bennünk, több is elvárható tőlünk; különösen:
● Ha magunk is tehetünk a bizalmáról, pl. megígértünk neki valamit.
● Mi magunk ne ártsunk a másiknak.
Mert az ugye egy dolog, ha nem teszünk meg neki valamit, az sem szép, ha cserbenhagyjuk valami problémájával – de még rosszabb, ha kimondottan visszaélünk a bizalmával, mi magunk ártunk neki, például valahogy kiforgatjuk a vagyonából.
● Lehetőleg figyelmeztessük előre, hogy mire számíthat tőlünk.
Ami nyilván nem könnyű – viszont el lehet kerülni vele az előbb felsorolt kellemetlenségek jó részét.
Azonban itt sem lehet elvárni, hogy teljesen jók legyünk, hogy minden körülmények között teljesen feleljünk meg a másik bizalmának.
2.3. Tisztességesség
Mely egy, az elvárható jósághoz kapcsolódó eljárás. A következőket foglalja magába:
○ Az elvárható jóság teljesítése, a másik bizalmának figyelembevétele
○ Ha az előző nem teljesül, akkor késznek lenni mérsékelni a hátrányos következményeket, jóvátenni a mulasztásunkat, kárpótolni a károsultat
○ A felelősség vállalása
Különösen hozzátartozik a tisztességességhez, hogy nem kenjük másra a saját vétkeinket.
A tisztességesség tehát leginkább a kárenyhítéssel több, mint a fentebb elmondottak, illetve segít az ügy lezárásában, a továbblépésben, abban, hogy megbocsássanak nekünk.
De azért, mint megszokhattuk, tisztességesnek sem kell mindenáron lenni; gondoljunk például egy amúgy jó vezetőre, egy ország elnökére, aki egyszer félrelépett, és a felelősség vállalásával nemcsak a saját nimbuszát rombolná le, és a családját tenné tönkre, de az ország is elveszítene egy jó vezetőt. (Igaz, ha nyilvánvaló a dolog, jobban járhat, ha nem köntörfalaz.)
2.4. Az igazságtalanság kezelése
1) Az ember feladata
Az ember feladata, hogy enyhítsen a természet, az élet által generált igazságtalanságokon.
Merthogy a természet és az élet nem igazságos, a társadalom pedig képes ezt enyhíteni – bár, jelen állás szerint, gyakran inkább hozzátesz.
2) 10-20% $
Legalább ennyit adjunk másnak abból, amiből nekünk több jutott.
Pontosabban, ha valakinek a szerencséje folytán több jutott, mint az átlag, akkor a többletnek ekkora hányadát elvárható, hogy odaadja azoknak, akiknek az átlagnál kevesebb jutott.
Miért pont 10-20%? Ez természetesen egy szubjektív arány, egy középút, egyfelől hogy ennyit talán még hajlandóak beáldozni a szerencsések, másfelől meg, hogy ennyi már ér is valamit.
Ez a 10-20%-os szabály elég egyszerűnek tűnik – jobban belegondolva azonban nem mentes a bonyodalmaktól.
3) Elvétel
Ami azt jelenti, hogy ha az ember a szorgalma révén sem tud annyit összeszedni, ami elég az adott körülmények között minimálisan emberhez méltó megélhetéshez, és nem kap ehhez elegendő segítséget sem, akkor elvehet másoktól annyit.
De csak annyit: ami ezen felül van, az lopás, és visszajár. Kiktől, mennyit lehet elvenni? Azoktól, akik nem osztoznak az elvárható mértékben, annak erejéig, és különösen azoktól, akik sokkal mulasztanak.
Vegyük észre, hogy a jóság elvárható mértéke, ha az emberek megteszik a tőlük elvárhatót, általában nem szolgáltat teljes igazságot – főleg, mert nem várunk el túl sokat.
3. A jó ösztönzése
Nem árt előrebocsátani, hogy bár a jó ösztönzése hasznos lehet, csínján kell vele bánni, mert bonyodalmakat okozhat, hasonlóan az igazságtételhez. Különösen a másik megbüntetésével, viselkedésének helytelenítésével nem árt óvatosnak lenni. Ekképp a jó ösztönzése sem elvárt – ajánlott is csak akkor, ha valaki egyetért az elvárható jóságról a jelen témában megfogalmazott elvekkel.
1) Méltánylás
Mely azt jelenti, hogy a tettei alapján visszajelzést adunk valakinek, az alábbiak szerint:
○ Aki az elvárható szintet nem teljesíti, az elítélendő.
○ Aki teljesíti, de többet nem tesz, az megbecsülendő.
○ Aki többet tesz az elvárásnál, az tiszteletreméltó.
Teljesen logikus.
2) Ösztökélés
Vagyis, amikor más módokon igyekszünk rábírni valakit a jóra, visszatartani a rossztól; különösen:
○ Az érdek erejével
○ (Jó) törvényekkel
○ Az etika ápolásával
○ Neveléssel
○ Példamutatással
A jót nemcsak egyéni, hanem közösségi szinten is lehet ösztönözni. (Például jó törvényekkel, az újraelosztás megfelelő megszervezésével – de társadalmi normákkal is, mondjuk, ha az emberek között elterjed, hogy illik rendesen bánni egymással, a jót megbecsüljük, tiszteljük, a rosszat elítéljük.) A cél az volna, hogy az itt fentebb az egyénekkel szemben megfogalmazott elvárások teljesüljenek, amit az állam a közösség elő tud segíteni.
4. További megfontolások
1) Amikor jobban tesszük, ha nem teszünk jót
Például, mert nem mindenki igényli a segítséget, vannak, akik nem becsülik meg azt, és olyanok is, akik ki akarnak használni bennünket. Valamint a jóságot abból a szempontból is túlzásba lehet vinni, hogy már saját magunkat hanyagoljuk el.
2) Kivel legyünk jók?
○ A nálunk boldogtalanabbakkal, illetve akiknek kevesebb jutott, mint az átlag.
Mint fentebb láttuk. Közülük is inkább:
○ A rászorulókkal; illetve…
○ Akik maguk is megteszik, ami tőlük telik, nem herdálják el a segítséget és a saját szerencséjüket.
De éhen halni azért senkit sem szabad hagyni. További részletek, erről és az előző pontról is, a ‘Hogyan érdemes jónak lenni’ témában.
3) Egyesek szerencséje összefügghet mások szerencsétlenségével
Úgy is lehet azonban valaki más kárára szerencsétlen, hogy önként kockáztatott, például szerencsejátékot játszott egy másik emberrel, és veszített. Aki így tett, az nem érdemel különleges elbánást. Az önként vállalt kockázat eredménye egyébként sem érdemel kárpótlást, és megosztani sem kell, ha éppen nyerünk; akkor sem, ha nem más kárára nyertünk, vesztettünk.
4) A jog és az elvárható jóság
Amikor a jog azt mondja, hogy köteles vagyok megtenni valamit, azt rendszerint valaki más érdekében teszi: lakott területen köteles vagyok lassan vezetni, hogy ne veszélyeztessem, ne zavarjam az ott lakókat; köteles vagyok befizetni a nyugdíjjárulékot, hogy a nyugdíjasok megkapják a nyugdíjukat, stb…
Másfelől, amikor a jog jogot ad nekem, azzal kötelezettséget ró másokra, akik kötelesek tűrni, hogy a jogaimat gyakoroljam; például ha van egy lakásom, akkor én azt használhatom (lakhatok benne), hasznosíthatom (kiadhatom másnak), stb…; mindenki más pedig, a szomszédok ebbe nem szólhatnak bele. (Legalábbis, ameddig a saját jogaik gyakorlásában nem akadályozom őket.)
Egy szó, mint száz, a jog is ad egy meghatározást az elvárható jóságra, megmondja, hogy mit, mennyit kell megtennünk, elviselnünk mások érdekében.
5. Jónak lenni nehéz
Két értelemben is:
1) A jó embereknek gyakran okoz szenvedést a saját jóságuk
2) Sok minden akadályozza, hogy jókat tegyünk
Alább ezeket részletezem.
5.1. A jó emberek szenvedései
Bár ha jót cselekszünk, az nekünk magunknak is boldogságot tud okozni, jónak lenni fájdalmas is lehet, a jó emberek számos okból érezhetik rosszul magukat:
1) „Elég jó vagyok-e?”
A jó (lelkiismeretes) emberek fejében előtérben vannak az etikai problémák, jó és rossz kérdései, gyakran marcangolják magukat olyasmikkel, hogy „jó ember vagyok-e?” Helyesen cselekedtem-e? Nem bántottam-e meg valakit? Helyes volna-e megtennem valamit? Mit tennék, ha ez vagy az történne?
2) Erősebb bűntudat
Mindenki hibázik, az emberek esendőek, a jó emberrel is megesik, hogy ilyen-olyan okból rosszat tesz – amit azonban erősen meg szokott bánni. Jóságuk okán annak a tudata, hogy mégis rosszat tettek, erős disszonanciát, ellentmondást, bűntudatot ébreszt bennük.
3) A különféle típusú jók fájdalmai
Mint a ‘Jó cselekedetek’ témában olvasható, az emberek különböző motivációk hatására tesznek jót: így vannak, akiknek a másik boldogsága okoz örömet, mások helyesen cselekedni szeretnek. Előbbiek, a „lélektől jók”, azonban egyúttal más fájdalmában is osztoznak; utóbbiaknak, a „lelkiismerettől jóknak”, pedig erőt kell venniük magukon, hogy megtegyék a jót, mert alapból nincs kedvük hozzá.
4) Nehéz döntések
Van, amikor valami nagyobb jó érdekében rosszat kell tennünk, fájdalmat kell okoznunk; mondjuk, amikor meg kell fegyelmeznünk a gyerekünket, hogy aztán majd jó ember legyen; illetve vannak ennek a műfajnak igazán súlyos esetei is, mint amikor egy súlyosan beteg embertől kénytelenek vagyunk megtagadni egy drága kezelést, hogy az árán többeket gyógyíthassunk. Ilyen döntésekre a legnagyobb jóindulat mellett is szükség van – és nem könnyű meghozni őket, nem könnyű megtenni, amiket követelnek.
Meglehetősen igazságtalan módon tehát, a jók hajlamosak emészteni magukat – míg a rosszak élik világukat.
Sok minden akadályozza, hogy jók legyünk egymáshoz, sok minden késztet a rosszra. Az alábbiakban ezeknek egy laza összefoglalása olvasható.
1) Emberi tulajdonságok
Mint a faji szinten bennünk rejlő agresszió, önzés, versengésre való hajlam (különösen csoportok között), illetve hogy egymással mérjük magunkat.
2) Különböző személyiségek és embertípusok
Az emberek különbözőek, egyebek mellett abban is, hogy kiben mekkora motiváció dolgozik a jó és a rossz irányába, ki milyen helyzetben van, kinek mekkora erőfeszítésébe kerül jónak lennie: vannak, akiknek nagyobba. Emellett a jóra való indíttatásunk időben is változó.
Ezen kívül van néhány említést érdemlő embertípus, egyrészt akiknek nehéz jónak lenniük (például a vezető és az idealista), másrészt, akikkel nehéz jónak lenni (mint a túlérzékeny emberek, és akik nem becsülik meg a segítséget).
3) A jóság erőfeszítést igényel
Merthogy ki kell találni, hogy hogyan legyünk jók, rá kell venni magunkat a cselekvésre, illetve türelmesnek kell lenni másokkal.
4) A jóság áldozatot követel
Például, ha pénzt adunk egy koldusnak, nekünk annyival kevesebb marad.
5) A saját boldogságunk elérésének nehézsége
Boldogan könnyebb jónak lenni – azonban sokaknak a saját boldogságukat sem könnyű megtalálni.
6) Nehéz úgy jónak lenni, hogy hozzánk nem azok
Az emberek ugyanis hajlamosak arra, hogy azt adják, amit kapnak, illetve hogy továbbadják a rosszat.
Az sem ritka aztán, hogy rászállnak az olyan emberre, aki túl sokat jókodik, még többet akarnak tőle, sőt ellene is fordulhatnak azok, akiknek kevesebbet adott.
7) Rossz példa
Az, hogy az ember miket lát maga körül, nagyban befolyásolja a saját viselkedését: nemcsak az vihet tehát rá bennünket a rosszra, ha velünk rosszak, hanem az is, ha azt látjuk, hogy másokkal rosszak egyesek. Lásd a ‘Jó cselekedetek’ témában a jó és rossz példáról írtakat.
8) Kényszer
Vagyis, amikor az ember rá van szorítva, hogy rosszat tegyen.
Több minden képes erre, néhány jellemző példa:
● Szükség
● Hatalom
● Egyebek
9) A körülmények hatása
Vagyis, amikor szándékunk ellenére, a külső körülmények következtében ártunk valakinek; például, ha egy kereszteződésben kidőlt a stoptábla, ezért nem láthattuk, és így karambolt okoztunk.
* * *
Ám az eddig felsoroltakon túl is számtalan dolog nehezíti, hogy jók legyünk egymással. Az alábbiakban témakörönként csoportosítva a fontosabbak:
10) Kultúra
11) Etika
12) Nemiség
13) Csoportok
14) Politika
15) Gazdaság
16) Egyebek
Nem árt még felhívni a figyelmet, hogy a felsoroltak egy némelyikét egyesek megpróbálhatják ürügyként felhasználni, mondván „persze, hogy rossz vagyok, hiszen az agresszió eleve az ember, a férfi vérében van, ráadásul rossz példákat is láttam magam körül, stb… nem én tehetek róla.” Ezekben lehet valami – de nem használhatók mentségül, ha nem tettük meg az elvárhatót.
* * *
Ebben a témában arról volt szó, hogy mennyire legyünk jók. Azt illetően, hogy hogyan legyünk azok, lásd a ‘Hogyan érdemes jónak lenni’ témát.
