● A legszomorúbb
Az, hogy itt van a nyakunkon a klímakatasztrófa, mi pedig ahelyett, hogy gőzerővel (napelemekkel) azon dolgoznánk, inkább háborúzunk egy jót, azt legalább tudjuk, hogyan kell, és segít elfelejteni a valódi problémákat. (Előtte meg a Covid tette meg ugyanezt a szolgálatot.)
Rendben, a háborút nem népszavazás útján indítottuk – abban azonban a többség egyetért, hogy inkább pusztuljon el a világ majd egy kicsit később, mint hogy a kényelmünkből most fel kelljen adni. (Amúgy ez a ritka dolgok egyike, amelyben politikai beállítottságtól függetlenül egyetért a nép.) Putyin meg, egy volt KGB-s és olajexportőr, persze, hogy jobban érdekli a hódítás, mint a karbonlábnyom.
Homo sapiens, ugye? Hogy minden tudásunk ellenére ennyire híján legyünk az önmérsékletnek és a bölcsességnek… Homo sophiens: bárcsak még idejében annak nevezhetnénk magunkat.
● Putyin a környezetvédő
Mert, ellenben, azt akaratlanul is egy csapásra elintézte, hogy drágább legyen a benzin, meg az energia, (meg minden más) – és akkor rakjuk oda mellé az EU igencsak harmatos próbálkozásait.
Nyilvánvalóan nem egy háború lenne ennek a módja – viszont, ha egy kicsit is komolyan vennénk a problémát, akkor hasonlóan drasztikus változtatásokra volna szükség, tervszerűbben, békésen és igazságosabban, de a fogyasztás és pazarlás nagymértékű visszafogásával. (A pazarlásba beleértve a nyomorult fegyverkezést is.)
Még egy további párhuzam, hogy a klímát most ugyanúgy nem vesszük komolyan, ahogyan az oroszok fenyegetőzését, ugyanolyan elképzelhetetlennek tűnik, hogy a jelenlegi életmódunk felboruljon, mint egy háború Európában – pedig az jóval nagyobb baj lesz.
A mostani helyzet egyébként akár hozzá is járulhatna a környezetkímélőbb technológiák és energiaforrások, a mértéktartóbb életmód elterjedéséhez, lehetne bizonyos pozitív hatása annak, hogy Putyin most pár évvel hamarabb borította a bilit az elkerülhetetlennél. Sajnos azonban most is alig várjuk, hogy újra zúduljon az orosz olaj. Addig meg jó lesz a venezuelai.
● EU, idealizmus, klíma
De az EU, idealizmusa révén, legalább megpróbál tenni valamit a klímáért, többé-kevésbé egyedüliként a világban, és ezért önmagában elismerés érdemel. Sajnos azonban mély a szakadék a megvalósítható lehetőségek és az intézkedések közt, melyekre szükség lenne – amit jól példáz, hogy hírértéke van annak, hogy a mobiltöltőket végre sikerült egységesíteni, a fülpiszkálókat meg betiltani. Amikor arra volna szükség, hogy ezt az egész hatalmas ipari-piaci-fogyasztási komplexumot nagyon erőteljesen lefékezzük. Meg, ahogy még a környezetvédő európaiak is össze-vissza szavaztak EP-ben, a legutóbbi klímatörvényről. És még ha 2035-től, tegyük fel, az EU-ban tényleg nem is adnának el több benzinest meg dízelt, akkor is hol van a világ kevésbé környezettudatos 95%-a? (Ott, ahova az Audi meg a BMW exportál majd.)
Közben meg ezek a cikkek menetrend szerint, hogy most aztán már tényleg nagyon gyorsan tenni kéne valamit… Röhögnöm kell. Ezen meg sírnom: Faludy György: A jövő század lesz a végső. (Írta, gondolom, a múlt században.)
Illetve, hogy én is művészien érzékletessé tegyem a helyzetet: nyugodtan nézhetjük (szagolhatjuk) ezt úgy, hogy az emberiség a saját ürülékébe készül belefulladni. Csak épp ez az ürülék, a szén-dioxid, kevésbé büdös. Sajnos. Mert egyébként már tettünk volna ellene.
Az EU egyébként nemcsak a klímával kapcsolatban idealista. Az ukránokat is jórészt ezért segíti, a gendertémát is ezért erőlteti, stb… És kárhoztatom én eleget a gyakorlatiatlan idealizmust, meg annak a túlzásba vitelét – azt azonban látni kell, hogy a jó szándék az jó dolog, igen ritka is, hát még hogy valaki meg is mozduljon miatta. Meg kell tehát becsülni, mert ettől lehet jobb a világ, és ha mások is így igyekeznének, akkor már jobb is volna. Csak ahogy mondtam: jó szándék + józan ész, párosítani kellene ezt a kettőt, a baloldali idealizmust és a jobboldali gyakorlatiasságot. Mert ez a kettő sajnos ritkán találkozik, manapság meg még ritkábban.
No meg, amit mindig elmondok, hogy az EU próbálkozásai felülről jövő politikák –fájdalmasan hiányzik viszont az alulról, az emberek fejében történő megalapozás, hogy ne is akarjanak annyit fogyasztani, több módját ismerjék annak, hogy az anyagiakon kívül mi mindenben találhatnak örömöt, sikert, az élet értelmét, hogy el tudjanak képzelni egy másfajta rendszert, és az életüket benne, kevésbé álljanak ellen a felülről jövő kezdeményezéseknek. Mert alapozás nélkül reménytelen.
● A remény elveszése
Egymás mellé rakva a magyar választásokat, meg a klímát, azt lehet mondani, hogy kb. most veszett el minden remény, lokálisan és globálisan. És bámulatos, hogy úgy a magyar ellenzék, mint az emberek közel és távol, úgy tudják élni a mindennapjainkat, mintha minderről fogalmunk sem volna. A duplagondol, már megint.
(Pl. annak a szürrealitása, ahogy az RTL-es Fókuszban felteszik a kérdést az összeomlás-kutatónak, hogy elkerülhető-e a világvége… Miután bemutatták, hogy idén hol nyaralnak a celebek, és mielőtt a Mestercukrászban Liptai Claudia fanyar megjegyzést tesz a habos tortára. Csak nekem tűnik fel, hogy ez mennyire bizarr?)
Az embernek kedve is volna kicsukni a világot, hogy úgy száz év múlva ránézzen, mi maradt belőle. De legalább én sosem vágytam sokra – és most is, 2000 kcal, 217 V, 2 Mbps, és azzal már meglesz a könyv. Üsse kavics, időnként még úgy 50 liter, meg egy kis szappan. ;) Kis whisky. (No meg persze WC papír, az nagyon fontos.) És ha már itt tartunk, nem is csak azért volna tanácsos megtanulni alább adni az igényeket, hogy megmentsük a bolygót, hanem azért is, ha majd egyszerűen nem lesz, nem terem, feléltük, szögesdrótot gyártottunk belőle, akkor se legyünk túlságosan deprimáltak. A mostani infláció ad egy gyenge kis ízelítőt ezen a vonalon. (Illetve az EV is, ami ezt illeti belőle, az egyszerű dolgok öröme, ha az egyik vonalon elkésett, majd jó lesz a másikon.)
(Hogy sosem vágytam sokra: még középiskolás koromban kérdezgették tőlem, hogy mi akarsz lenni. Mondom milliomos. Volt, aki komolyan vette, és még fel is háborodott rajta. Vagy a másik, hogy én végig jó tanuló voltam, és erre azt mondták, milyen ambiciózus vagyok – amiben tulajdonképpen van is valami, csak eléggé másképp, mint amit az emberek általában értenek ez alatt.)
(Reményvesztés: régebben megmosolyogtam bizonyos (amúgy jószándékú) valláskárosultakat, akik aktívan terjesztették Jézus közelgő második eljövetelét, a világvégét, a küszöbön álló végítéletet. Persze, hogyne. Hát, ha nem is pont úgy, de valami hasonló már kevésbé tűnik elképzelhetetlennek. Lásd még a Doomsday Preppers-t a Nat Geo-n…)
Klimatikus duplagondol: ez meg ahhoz hasonló, amilyen hatékonyan normális ember nem foglalkozik a saját elkerülhetetlen halálával. Az is lehet, hogy ez biológiailag van belénk építve, hogy kétségbeesés nélkül tudjunk ön- és fajfenntartani. Most meg a klímakatasztrófa aktiválja a megfelelő áramköröket – bár a globális világvége annyiból más, hogy ezt, elvileg, el tudnánk kerülni. Annyiból viszont mégsem az, hogy az egyén, egymaga ugyanúgy nem képes megakadályozni.
És ha még mindig nem sikerült elkeserítenem benneteket, akkor itt van ez a cikk, ami talán még nálam is borúlátóbb, 20 éven belüli összeomlás jósol benne a rektor. (+ Ellencikk, amely nem eszi ennyire forrón a klímakását.) Akárhogy is, most minden erőnkkel azon kellene lennünk, hogy megpróbáljunk megkapaszkodni, mielőtt beleesünk a saját mértéktelenségünk fakasztotta szakadékba. S hogy ehelyett mi van? Háború és rezsiharc, BLM és LMB, BTC és NFT, CIA és FSZB, fa, antifa és anti-antifa. Welcome to the monkey house.
(Ja, meg még a globális minimumadó leszavazása is van, kormányunk által. Igaz, ez nem környezetvédelem lett volna, hanem az egyenlőtlenségek mérséklése, a tőke uralmának és a nagyvállalatok adóelkerülésének történő gátat vetés. Viszont ehhez is széleskörű nemzetközi összefogás kellene – ergo lehetetlen. No meg az, hogy itt is láthatjuk, hogyan veszik meg a gazdagok a szegényeket: emlékszünk ugye, hogyan szavazták meg a legszegényebbek a leggazdagabbakat idehaza.)
(Lásd a könyvben is, hogy a tőke hogyan játssza ki az országokat egymás ellen.)
● Amit most azonnal megtehetünk
Talán, mondtam már, de akár már ma elkezdhettek tényleg tenni valamit nemcsak a klímáért, hanem a saját életetekért is: ne vegyetek olyan dolgokat, amikre nincs szükségetek – és dolgozzatok is annyival kevesebbet.
Nyilván, mindenki ahogy és amennyire teheti. Én is így élek, és mondhatom olyan borzasztóan nem is hiányzik semmi – cserébe láthatjátok, mennyi időm van, ilyeneket tudok írni. Nyilván ti másra fordítanátok a felszabaduló időt és energiát, meg ennyire nem is mindenki tudná kivonni magát, de amennyire igen, az is sokat érne. Sokkal könnyebben mehetne ez, ha a rendszer is támogatná (pl. részmunkaidővel) – amíg azonban nem, addig is el lehet kezdeni, ilyen partizánakciókkal. Közben pedig megtennénk az első lépéseket is az egyetlen biztos úton, ami a bolygót is meg tudná menteni.
És tudjátok mit, időnként még csalhattok is egy kicsit, vehettek pár cuccot. Csak hogy ne akörül forogjon az életetek. Én egyébként sosem várok el 100%-os jóságot, fegyelmezettséget, megnézhetitek az Etika részben is: értékelhető erőfeszítést, annyi elég. (Bár, ami ezt illeti, így pont hogy kevesebb erőfeszítéssel megúszhatnátok az életet.)
Az is jó volna még, ha új vásárlása helyett inkább megjavíttatnátok, ami elromlik – sajnos azonban a rendszer ezt sem támogatja, gyakran olcsóbb az új. (De ezt-azt azért lehet tenni, sőt akár saját magatok is megtehetitek: megvarrni a zoknit, gumit húzni a gatyába, stb…)
Az igazi az volna, ha létre tudna jönni egy ilyen mozgalom. Világszerte. Az tényleg jelentene valamit. Gyorsan ránéztem, de nem jött elő, hogy volna ilyesmi. (Illetve, ha számottevő volna, akkor már hallottunk volna róla.) Jó tanácsok vannak, hogy hogy ne vegyen az ember felesleges dolgokat, de mozgalmat, azt nem láttam. Ha valaki szervezne egy ilyet, én nem kérek jogdíjat az ötletért.
