HTML

Egyvilág - Fórum

Ez az Egyvilág című könyvhöz tartozó fórum. A könyv részletes bemutatása és a teljes szövegű kézirat a www.egyvilag.hu címen található, a szerzői joggal kapcsolatos nyilatkozattal együtt.

Facebook-csoport:
Érdekes egy világ!

Facebook lap:
www.facebook.com/Egyvilag

Email: egyvilag@gmail.com

Friss topikok

  • Szalay Miklós: Az energia mibenlétéhez még: Az energiára azt lehet mondani, hogy egy dolog állapotában rejlő leh... (2021.03.11. 21:51) Anyag, energia, erők
  • Szalay Miklós: Interaktív élet fája: www.onezoom.org/ Némi angol tudás nem árt hozzá, de szerintem anélkül is k... (2021.03.04. 00:55) Élet és fajok
  • Szalay Miklós: A spekuláció korlátozása itt fent csak egy sor, de a teljes változatban ki van fejtve, és szó van ... (2021.02.17. 04:16) Részvények, tőzsde, spekuláció
  • Szalay Miklós: Az abortuszhoz még annyit, hogy természetesen a védekezés, a nem kívánt terhességek megelőzése a l... (2021.02.06. 18:46) Egyebek (2020 november)
  • Szalay Miklós: Interaktív élet fája: www.onezoom.org/life/ (2021.01.28. 23:06) Érdekes biológiai jelenségek

Klímaváltozás (2021. október)

2021.10.28.

[ Frissítve 2021.11.11-én. A fontosabb változások szögletes zárójelben. ]

 

Vége van a nyárnak, és ahogy lassan 40 foknál hűvösebb szelek járnak, a klímakatasztrófa képe is hátrébb lép kettőt az emberek agyában – egészen jövő nyárig, amikor majd hármat előre. Ez ügyben ugyanúgy megfigyelhető, hogy mennyit számít a pillanatnyi közérzet, hogy mit érzünk közvetlenül a bőrünkön, mint a politikában. (Lásd majd alább a választási osztogatást.) Valójában azonban semmi nem lett jobb, nem lettek kevésbé aktuálisak a gondolatok sem, melyek időközben merültek fel bennem.

 

Mi itt a déli végeken egy meglehetősen forgalmas légi útvonal alatt lakunk, a járvány előtt könnyen meg lehetett számolni 10-20 repülőt is egyszerre a levegőben. Aztán, ahogy beütöttek a lezárások, hirtelen gyakorlatilag az összes lekopott az égről – és meg kell, hogy mondjam, én speciel fellélegeztem ettől. (Persze én könnyen lélegzek, hisz egyébként sem ülök rajtuk – na meg persze szegény turizmus, és mindenki, aki abból él.) Mostanra viszont, ha nem is teljesen, de olyan 70%-ban visszaállt a forgalom. És ez baj, nem a rajta ülőknek, hanem a világnak, jól tükrözi, ahogy elherdáltunk egy újabb lehetőséget, hogy továbbra sem számít semmi, csak az itt és a most.

 

Mert hogy áll hozzá majdhogynem mindenki, de főleg az üzleti réteg? Úgy, hogy utánam az özönvíz. Hogy az én életemben még majdcsak kitart valamennyire, csak az én kicsi karrieremet még végig tudjam tolni valahogy, és hogy addig is ki tudjam sajtolni a világból magamnak, amit még lehet. Ami a saját, egyéni szempontjukból teljesen racionális is egyébként – közösségi szinten viszont kollektív öngyilkosság, nem más, mint a valóságba átültetett és globálissá nagyított híres fogolydilemma, melyről régóta világosan tudni, hogyan taszít mindenkit romlásba. Mert valóban, mit is tehet bárki egymaga? Mert ha mindenki habzsol, majd hülye leszek én kimaradni az utolsó vacsorából. És ezt nevezik egyesek értelmes fajnak.

 

[ Sok, a környezetvédelem iránt egyébként elkötelezett ember is utazik, ül fel a repülőre, azzal a jogos kifogással, hogy ha ő egyedül maradna a fenekén, attól semmi nem változna. Ez igaz is, mindenkinek ott kellene maradnia. Így viszont, hogy senki sincs, aki egy ilyen váltást koordináljon, azok is maradnak a régiben, akik hajlandóak lennének változtatni – ha látnák, hogy más is megteszi. És akkor még nem beszéltünk annak a még több embernek a megneveléséről, akik kevésbé belátóak. ]

 

Nyilván, akik a megélhetésért küzdenek, azok kevésbé érdemlik meg a kárhoztatást, bár jellemzően ők is sok mindent megvesznek, amire valójában nincs szükségük. (Illetve megvetetik velük a csábító reklámokkal, hogy költsd is el, amit megkerestél – sőt költsd el azt is, amit majd csak ezután fogsz megkeresni, tessék, itt egy jó kis fogyasztói hitel, jó olcsón, mert attól pörög a gazdaság, és gazdagszik tovább a gazdag.)

 

Illetve, amit sokan észre sem vesznek, hogy fordítva ülnek a lovon. Mit jelent ez? Azt, hogy alapvetően nem azért dolgoznak sokat, mert szükségük van valamire, és ahhoz meg akarják szerezni a pénzt. Hanem azért, mert „ez az élet rendje”, egyfelől a köztudatban az van, hogy az a normális, ha valaki reggeltől estig dolgozik és pénzt keres, az a menő, ha valaki karriert csinál – akkor is, ha emiatt semmi másra nem marad ideje, mindenhova rohannia kell, mindent úgy kell bepréselnie a szabad perceibe, folyamatosan fáradt és leterhelt. Másfelől a rendszer is erre van beállítva, részint ahogy elköltteti a pénzt az emberekkel, részint, hogy a legtöbb állás teljes munkaidős, választása sem igazán van annak, aki lassítani szeretne, tömegesen legalábbis ezt most nem tehetnék meg.

 

És akkor jön, hogy ha már így megszenvedtem, akkor lássuk, mire verjem el, veszek egy új telót (pedig a tavalyit sem használom ki), ruhát, cipőt, (amikkel egyébként is tele a szekrény), mindenféle csecsebecsét (amiket úgysem lesz időm kiélvezni), na meg lesz tíz napom a nyáron, amikor felülök a repülőre, és eldorbézolok mindent, amire egész évben nem volt lehetőségem. (Továbbá egyéb fájdalmaimat is, ha meg nem is gyógyítja, de hátha egy időre kicsit feledteti majd pár új cucc.) Ezzel pedig tovább erősítem a rendszert, mert azért kell majd sok embernek sokat dolgoznia, hogy megtermeljék, amit megveszek. Egy ördögi kör ez, ami azzal együtt még működhetne, hogy az embereket felőrli – most azonban már a világot túrja szét. Ennek ellenére alig várták a pénzügyminiszterek, a politikusok, meg ezzel a beállítottsággal majdnem mindenki, hogy a repülők újra összefirkálhassák az eget a fejem felett.

 

A lelke mélyén tudja is ezt mindenki, aki egy kicsit is értelmes, egy részüknek azonban utána az özönvíz, másoknál a mindennapi leterheltség jótékonyan leárnyékolja az efféle aggodalmakat is, megint mások meg képesek elrakni a fülük mögé a kispolcra, ügyesen gyakorolva az egyébként nem haszontalan „duplagondolt” (double think). (Utóbbihoz egyébként nem is kell világkatasztrófa, elég megenni egy szelet húst, és nem gondolni rá, hogy egy érző lényt trancsíroztak fel érte.)

 

Reménytelen is, nem igaz? Akkor inkább tényleg szipkázzuk ki a világból, amit még lehet, oszt csókólom? Mit lehetne tenni?

 

Nos, először is, azt hiába várjuk, hogy felülről érkezzen a megoldás. Miért? Azért, mert a felül lévők a jelenlegi rendszer haszonélvezői, és ezért nem nagyon akarnak változtatni rajta. Figyeljük meg, hogy lényegi lassítást és a rendszer szükséges gyökeres átalakítását komoly helyen még csak tervezni sem tervez senki. Vannak ezek a légvárak a 1,5 fokkal, meg a CO2 kibocsátás csökkenésével, de ezeket egyfelől (Gambián kívül) senki nem veszi komolyan, másfelől meg szerintem tudják is, csak nem akarják tudni, hogy alapvető változtatások nélkül ez így eleve reménytelen. (Miközben a csapból is a szokásos mekkorát nőtt a GDP folyik – illetve mellette csörgedezik még egy kicsi abból is, hogy majd hogyan próbálunk alkalmazkodni a felperzselt Földhöz.) Legfőbb ideje volna legalább a terveket kidolgozni arra nézve, hogy hogyan kellene átszervezni a gazdaságot úgy, hogy kevesebbet termeljünk, dolgozzunk és fogyasszunk – de azért mindenkinek meglegyen, ami szükséges.

 

Hát akkor? Alulról. Amit mondani szoktam: az emberek fejében kellene elkezdeni alapozni, de sürgősen, megmutatni nekik, hogy másképp is lehet, másmilyen is lehetne úgy a rendszer, mint az életük, hogy a kevesebb fogyasztás nem jelent szükségszerűen kevesebb boldogságot, és hogy mi minden másban is örömöt lehet lelni, mint a vásárlásban. (Művelődés, társasági élet, művészkedés és kertészkedés, túrázás és biciklizés, az otthonunk és az utca rendbe rakása, hogy csak egy párat említsek.) És minderre volna végre idő is, azért, mert egyúttal dolgozni is kevesebbet kellene, kipihentebbek és nyugodtabbak lehetnétek. (Nem árt hozzátenni, hogy elsősorban nem azoknak kellene szerényebbre venni a fogyasztást, akiknek most is kevés jut.)

 

Mennyivel kellene kevesebbet dolgozni? Nos, én, a kétségkívül szigorú saccometriai módszereimmel úgy becsülöm, hogy egy tökéletes világban elég volna heti két nap (formális) munka. A tökéletes világot úgy értem, hogy mindenki csak annyit fogyasztana, amennyire szüksége van, azon kívül pedig hirtelen mindenki megjavulna, és nem volna rengeteg erőforrás elpazarolva az emberi tökéletlenség miatt: nem kellenének többé hadseregek, kémek és kémelhárítók, rendőrség, zárak és börtönök, és így tovább. Igen, jól mondjátok, ilyen nincs, az emberek gyarlók és sosem lesznek tökéletesek. Nos, ez igaz, legyen akkor három és fél nap, úgy, hogy tökéletlenek vagyunk, de maihoz képest azért valamivel jobbak, (mert ma is vannak élhetőbb társadalmak), és legyen, a feltétlen szükségesnél is lehet többet fogyasztani valamivel. Mert velem lehet tárgyalni.

 

[ Tegyük hozzá, azért a szabadidejében is tehetne hasznos dolgokat az ember, rendbe tehetné az udvart, az utcát, tanítgathatná a gyerekét, vezethetne szakkört, stb… Ezért is írtam az előbb, hogy „formális” munka. ]

 

Közben a rendszert is át kellene alakítani. Kiterjeszteni a részidős munkavégzést, (a most egy ember által betöltött pozíciók időbeli feldarabolásával is, tehát pl. hétfőtől szerda délig egyvalaki, utána másvalaki végezné ugyanazt a feladatot), nem utolsósorban pedig tartósabb cikkeket kellene gyártani, kiépíteni illetve felturbózni a szervízrendszert, hogy valóban lehessen és megérje megjavíttatni az elromlott dolgokat. Ehhez mondanám el, hogy nálunk például használt, kidobott és megjavított TV van már majdnem a plafonon is, mert jóapám összeszedi és kijavítja őket – és ehhez nincs szüksége laboratóriumra, nem szokott nagy bajuk lenni. De teljesen működőképes, jó állapotú, néhány éves műszaki cikkeket is harmad áron meg lehet venni itt Pesten is. Én pl. most vettem így monitort, laptopot és egy fényképezőt. Ezen a téren némi fáziskéséssel sokkal olcsóbban megoldható az élet.

 

Más megoldás pedig nincs. Hiába írja alá háromhavonta hatezer tudós, hogy most már aztán tényleg tenni kellene valamit. Hiába erőlködik az EU is a fülpiszkálókkal meg a telefontöltőkkel, amikor minden más megy. (Bár legalább valamit megpróbál tenni.) Hiába akarja megemelni az energiahordozók adóját, és hiába vegzálják az olajvállalatokat, mert amikor ennek a hatása eléri a fogyasztót, az csak a rezsicsökkentős autokratákat erősíti majd. Valamint, ha az EU-ban értékelhető mennyiségű elektromos autó is kering majd, attól Afrikában meg Indiában még el lesz füstölve a benzin. (Meg úgy általában a zöld technológiák fele is csak greenwashing.) A világot le kell lassítani és punktum, addig mindenféleképpen, ameddig nem lehet fenntartható módon pörögni.

 

(Azt ugye tudjuk, hogy az EU alapjában egy balos képződmény, a baloldaliság pedig együtt jár több-kevesebb idealizmussal – mely a zöld indíttatásokat is magába foglalja. Az idealizmus viszont gyakran párosul gyakorlatiatlansággal. A gyakorlatiasság inkább a jobboldaliakra jellemző. Most pedig vegyük észre, hogy a klímaváltozás problémája egy tipikusan olyan probléma, mely egyszerre követelné meg a távolabbra tekintő idealizmust és a megoldáshoz szükséges gyakorlatiasságot. Az egyik baj a sok közül, hogy ez a kettő ritkán jár együtt – a mai polarizált légkörben meg még ritkábban.)

 

(Hogy a világot le kell lassítani… Pontosabban le kellene lassítani – merthogy attól tartok, ezt a mostani rendszert nem lehet már megállítani, össze kell, hogy törjön-dőljön, anélkül lényegi változásokat remélni sem lehet. Elképesztő továbbá, ahogy semmi 30 év alatt eljutottunk el idáig, a mennyország kapujától a pokol tornácáig, már hogy amikor 90 környékén kitört a demokrácia, győzött a kapitalizmus, azt hittük, elérkezett az örök aranykor. Ehhez képest, tessék. Borzasztó szerencsés voltam magam is, hogy akkoriban lehettem fiatal – és szegény mostaniak.)

 

[ Illetve az én szempontomból még annyiból is „szerencsésnek” mondható a helyzet, hogy én ezzel a telhetetlen, törtető rendszerrel akkor sem volnék kibékülve, akkor sem találnám benne a helyem, ha történetesen nem tenné tönkre a világot. Így viszont még egy oldalról indokoltnak és erényesnek találhatom a hozzáállásomat és kívülmaradásomat. ]

 

(Figyelemreméltó aztán, ahogy abban a tekintetben is viszi tovább a lendület az embereket, ahogy a jövőre készülnek: szülik a gyerekeket, beíratják őket az iskolába, tanulnak jogásznak, mérnöknek, közgazdásznak – mintha mi se történne éppen. Nem mondom, biztos kell is majd ez-az, orvos meg katona például mindenképp, csak ahogy a zenekar játszik tovább…)

 

(Meg még egy, ha már a mánál és a tegnapnál tartunk: a generációs ellentétek a klímaprobléma kapcsán, ahogy elő-előkerül a mostani idős generáció részéről, hogy bezzeg annak idején nem szemeteltek, nem pazaroltak annyit, megjavíttatták, ami elromlott, környezetbarátabban éltek. Másfelől a fiatalabb generáció részéről a vád, hogy ezt a mostani világot azért mégiscsak a korábbi generációk gurították össze, tették olyanná, amilyen. Nos, erről az a véleményem, hogy alapból senki sem jobb a többinél: a régiek sem azért nem habzsoltak, mintha bölcsebbek lettek volna, hanem mert nem volt mit – és a mostaniak sem lettek volna felelősségteljesebbek, ha korábban születnek. Az viszont tény, hogy a korábban születettek szerencsésnek mondhatják magukat, hogy nekik adatott meg, hogy felélhessék a jövőt. Még mindig ezt teszi majd’ mindenki, a fiatalabbak is.)

 

Mindenesetre, ha vannak, akik ezt olvassák és hajlandóak volnának változtatni, mondok ehhez egy egyszerűt: ne vegyetek felesleges dolgokat. (Oké, vegyetek kevesebb felesleges dolgot.) Hitelre pedig pláne csak valóban szükséges és hasznos dolgokat vásároljatok. (Mint a lakás vagy az oktatás, vagy valamilyen ésszerű, megtérülő vállalkozás.) Még ha most nem is lehetséges, hogy kevesebbet dolgozzatok, így is nyerhettek vele, mégpedig azt, hogy kevésbé lesztek függő helyzetben, kevésbé lesztek kiszolgáltatva, nyugodtabban élhettek. (És mondom, annyi minden van, amivel pénzköltés nélkül is jól érezhetitek magatokat.)

 

Megjegyzem, az elcseszett, ész nélkül élénkítő gazdaságpolitika és az infláció ennek is alávág, illetve, ha az emberek elkezdenék tömegesen megfogadni az előbbit, (lehetetlen), az is okozna némi izgalmat Vargának meg Matolcsynak. De ha egyszer mégis, valami csoda folytán eljönne ennek a nagyszerű napja, akkor fel lehetne kérni a közgazdászokat, hogy dolgozzák ki végre a rendszer átalakításának részleteit. A kevesebb fogyasztás – kevesebb munka alapképlet elméletben megáll. A gyakorlatba kellene átültetni, ami nem könnyű – viszont szükséges. Még egyszer, azért, mert máskülönben itt a vége, fuss el véle.

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://egyvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr116738550

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása