(Az alábbi egy rövidített változat, emlékeztetőül. A teljes változatot ezen a linken találod. A megjelenő oldalon, ahogy áll, a legfelső sorban kattints a címre vagy a doc vagy a pdf linkre.)
(Hozzászólni a szöveg alatt lehet.)
1. A piaci rendszer hatásai az emberre
Jelen témában a piac egyénre gyakorolt hatásairól lesz szó. A társadalmi hatásokról lásd ‘A piac gyakorlati hiányosságai’ témában.
1.1. Anyagi fókusz
1) A piac anyagi javakat illetve pénzt kínál
Velük fogyasztásra és teljesítményre ösztönöz, velük jutalmaz. Közben mértéket sem ismer: a piacnak az a jó, ha az ember minél többet fogyaszt, és minél többet dolgozik. (Bár fogyasztani nemcsak meglevő pénzből lehet: a munka mellett eladósodásra is késztet.)
Ezáltal az emberek elanyagiasodnak, vagyis egyre inkább az anyagiakban keresik a boldogságot, azokból akarnak minél többet – miközben a boldogság olcsó, anyagiakon kívüli forrásai (mint például egy séta, egy beszélgetés, a művelődés, stb…) visszaszorulnak. Ez egyszersmind meglehetősen céltalanná is teszi az életet: az anyagiak immár nem valami más elérésének az eszközei, hanem öncél.
2) Az emberek gyakran nem azért vásárolnak, mert szükségük van a dologra.
Hát akkor miért?
○ Mert a marketing, a termékek látványának hatására érzik úgy, hogy kell nekik.
○ Mert másnak is van, illetve, hogy túltegyen másokon.
○ Mert a vásárlás szórakozás is.
○ Amikor a pénzhez keresik, hogy mire költsék el, nem pedig fordítva.
○ Amikor az ember szomorú, lehangolt, vigasztalást keres, ezért vásárol.
Különösen, hogy emiatt aztán újra pénz kell, hogy keressen, amitől megint rosszul érzi magát, megint vásárol, és így tovább. Lásd továbbá alább az elidegenedésről írtakat – ami elől, a magány, a rossz kapcsolatok elől szintén szokás a vásárlásba menekülni ß.
* * *
Lásd végül a ‘Társadalom és önállóság’ témában, hogy nem árt tudatában lenni, hogy mikkel fizetünk az anyagiakért (idő, szabadság), illetve az anyagi igényeink felülvizsgálatát. Lásd továbbá ‘A boldogság forrásai’ témában az egyszerű dolgok örömét, illetve, hogy sokan lemondanak ezekről az anyagiakért.
1.2. Versenynyomás
A piacon, a fogyasztói társadalomban, aki el akar adni valamit, árut, a munkaerejét, annak, (közel mindenkinek tehát), versenyeznie kell a többi eladóval, hogy a vevők tőle vásároljanak – ami nyomásként nehezedik rá.
A nyomás természetesen kellemetlen, illetve egészségtelen is, gondoljunk csak a stresszre. Ráadásul sokan eleve nem szeretik a munkájukat és keveset is kapnak érte. Ezen felül pedig az embernek kevesebb ideje jut sok minden másra: a kedvteléseire, a családra, a társas kapcsolatokra, a közügyekre, és kevesebb energiája, türelme marad „jónak lenni” is, úgy közvetlenül a másokkal, mint általában a világgal. (Így például egy hajszolt embernek a szemetet is kevesebb kedve lesz szétválogatni, stb…)
Nem árt látni, hogy a nyomásnak van bizonyos jó oldala is; illetve az, hogy dolgozni kell, legalábbis részben, jogos:
● A természet ugyanis nem kínálja nekünk tálcán a jólétet, a legtöbb dolgot, melyre szükségünk van, magunknak kell megcsinálnunk.
● Sokan meglehetősen lusták, nem törekszenek eléggé, ha nincs rajtuk némi nyomás.
● Így legalább az emberek tudják, mi a dolguk, van mivel elfoglalni magukat, hasznosnak érezhetik magukat. Egyébként sokan nem is tudnák, mit kezdjenek magukkal és az idejükkel.
● A munka, az elfoglaltság a kellemetlen, káros gondolatokat is segít elűzni a fejekből. (Lásd ehhez a ‘Kellemetlen gondolatok’ témában, hogy foglaljuk el magunkat.)
Másfelől sokan jól járnak a versennyel, a vállalatok, illetve a dolgozók versenyével: egyrészt ugye a vásárlók, mert így olcsóbbak a termékek; de az olcsóbb munkaerőből a tőke, a vállalat tulajdonosai, és a menedzserek is profitálnak.
1.3. Függőség
A modern ember két értelemben is függő helyzetben van: egyrészt munkát kell, hogy kapjon (valaki mástól); másrészt rászorul, hogy kiszolgálják az igényeit. (Vessük ezt össze az önellátó emberrel.) Lásd ehhez alább az emberek beszűküléséről mondottakat.
Vegyük észre továbbá, hogy az egyén gazdasági aktivitása másnak (is) érdeke: $
Mindenekelőtt azoknak, akik kereskednek vele, vagyis akik vásárolnak tőle (különösen a munkaerejét), és akik eladnak neki: ezek jól járnak az üzlettel, jó nekik, ha van kivel üzletelni. Az egész gazdaság szempontjából pedig, azzal, hogy az egyén belép a piacra, egyfelől csökken a munkaerő ára; másfelől pedig nő a kereslet az árucikkek iránt, ami jót tesz az üzletnek, növekszik a gazdaság.
Valamint ne menjünk el azok mellett sem, akik megszerzik a gazdaságba belépő földjét, melyen addig gazdálkodott.
Jelentős érdekek fekszenek tehát abban, hogy az önellátó módon gazdálkodók belépjenek a gazdaságba, bevonják őket abba, a piacról vásárló bérmunkások legyenek belőlük. (@@Azt nem tudom, mennyire jellemző, hogy tesznek is ezért, akiknek érdekükben áll. Tud erről valaki közelebbit?)
Mik segítik elő, milyen módokon ösztökélik az embereket a gazdaságba való belépésre?
● A megvásárolható dolgok csábítása
● Eladósítás
Ha az emberek eladósodnak, az a hitelezőknek is jó üzlet, amellyel a szegényekből is jól lehet profitálni. Lásd ehhez ‘Az idő töltése és a pénz költése’ témában, hogy az adósságért a szabadságával fizet az ember, és hogy mindig gondoljuk meg alaposan, mielőtt hitelből költekeznénk. Lásd továbbá a ‘Gazdasági növekedés és fejlődés’ témában az egész országok eladósítását.
Azonkívül, ha valakinek családja, gyermekei vannak, róluk is gondoskodnia kell, az még tovább növeli a függőségét.
A függő ember pedig könnyebben kezelhető munkaerő, nem problémázik, nem lázad, örül, hogy van hol pénzt keresnie. Hozzávéve még a versenynyomást, hogy könnyen pótolható, dolgozik is, mint a kisangyal. Emellett a függő ember, aki rászorul, hogy kiszolgálják az igényeit, jobb fogyasztó is.
1.4. Döntéskényszer, a következmények viselése, bizonytalanság
A piacon szabadok vagyunk, az ember pedig alapból szereti a szabadságot – melynek azonban megvannak a hátulütői is, ahogyan az ‘A szabadság motívuma’ témában olvasható. Különösen, aki szabad, annak magának kell döntenie, utána pedig viselnie kell a felelősséget, a döntései következményeit.
A piacon is azt veszünk meg és azt adunk el, amit akarunk – de magunknak kell boldogulnunk: össze kell gyűjtenünk az információkat, miket lehet kapni, mi mennyibe kerül, melyik munkahelyen mennyit fizetnek, stb…; az információkat aztán mérlegelnünk kell, dönteni és végül viselni a következményeket. Mindez elég megterhelő lehet.
‘A piac gyakorlati hiányosságai’ témában lehet olvasni a piac tervezetlenségéről, a rendszer kaotikusságáról. Hasonlót lehet elmondani a piaci szereplőiről, az emberekről is, akik szintén bizonytalan jövővel néznek szembe, nem tudhatják, hogyan alakulnak a piaci viszonyok, melyeknek ki vannak téve: drágább lesz-e a kenyér, mennyit fog érni a félretett pénzem, kell-e még a munkám tíz év múlva. Az ilyenekről senki sem tud biztosat mondani, a piacon együtt kell élnünk a bizonytalansággal.
Lássuk azonban azt is, hogy a piacon sorsunk azért számottevő mértékben a saját döntéseinken is múlik: bár a környezet kiszámíthatatlan, arról legalább magunk döntünk, hogy mit teszünk, mibe vágunk, szabadon vállalkozhatunk, nem mások írják elő ezeket nekünk.
Lásd még itt alább a családi, közösségi kötelékeknek a modern világban tapasztalható fellazulását, ami szintén hozzájárul az egyén bizonytalan helyzetéhez.
1.5. Beszűkülés, felületesedés
Számos ehhez kapcsolódó tényezővel, jelenséggel találkozhatunk más témákban és ebben itt. Lásd először is az ‘Iparizált világunk’ témában az emberek beszűküléséről, gyakorlatiasságuk sorvadásáról írtakat, úgy is, mint fogyasztók (merthogy kiszolgálják az igényeiket), és úgy is, mint dolgozók (akiknek egyre inkább specializálódniuk kell). Lásd ehhez a ‘Specializáció és standardizáció’ témában azok emberi hatásait is.
Hozzájárul aztán e tendenciához az fentebb tárgyalt anyagi fókusz, ahogy az emberek egyre inkább csak az anyagiakban keresik az örömöt, az anyagiakat hajszolják; a versenynyomás, ami miatt nem is igen jut idejük, energiájuk a munkán kívül másra, többek között művelődni. Lásd továbbá alább az elidegenedést, a kapcsolatok, az érintkezés felületesebbé válását.
Fontos továbbá látnunk, hogy a piacnak, illetve akik el akarnak adni valamit, nem érdekük, hogy a fogyasztó gondolkodjon: nekik, érthető módon, az a legjobb, ha a fogyasztó egyszerű, kiszámítható és befolyásolható. Lásd még ehhez az ‘Ár és érték’ témában, hogy a piac nem törekszik művelni a népet, inkább csak kiszolgálja azzal, ami alapból kell neki, illetve igyekszik eladni neki bármilyen igénytelenséget, amit olcsó és egyszerű előállítani. Gondoljunk például napjaink (nem éppen műveltségi) vetélkedőire. Lásd továbbá a ‘Demokrácia és diktatúra’ témában, hogy a politikának sem érdeke a gondolkodó ember.
Így nincs is sok csodálkoznivaló napjaink „neoprimitív” tömegein. Lásd még ehhez alább az ifjabb generációk neveletlenségét. Lásd továbbá ‘A piac gyakorlati hiányosságai’ témában a beszűkülés társadalmi következményeit, például az emberek manipulálhatóságát, illetve hogy nem tudják kiválasztani az irányt, hogy merre kellene mennie az országnak, a világnak.
1.6. Elidegenedés
Először is, a versenynyomás miatt az embereknek kevés az idejük, energiájuk egymásra, türelmetlenek egymással. Ezen felül a piac jelentős mértékben szembe is állítja egymással az embereket, egyrészt mert a rendszer javarészt az önérdekre, az önzésre épül, másrészt meg a versengés által. A piaci rendszer egyszersmind nagyfokú társadalmi egyenlőtlenséget és feszültséget generál.
Vegyük észre továbbá, hogy a piacgazdaságnak az a jó, ha az emberek minden szükségletüket a piacról elégítik ki, mindent pénzért vesznek meg. Így először is, a piacnak nem jó az, ha az emberek egymással a piacon kívül együttműködve oldják meg a problémáikat. Ha mondjuk összeállnak kalákába, és úgy építik fel a házukat, az az építőiparnak bevételkiesést jelent. A piacnak tehát jó az elidegenedés, ha az embernek nincsenek társai, akikkel összeállhatna. Másodszor pedig a piacnak az sem jó, ha valaki saját maga képes boldogulni – amit hatékonyan akadályoz is az emberek fent bemutatott beszűkülése, gyakorlatiasságuk sorvadása. $
Az elidegenedés, hogy az embereket nem érdekli a másik, nem bíznak egymásban, felületesebb kapcsolatokat eredményez, illetve felületesebbé válik az egymás közötti érintkezés is. Lásd ehhez alább a modern családról mondottakat, a családi örömök, a romantika háttérbe szorulását, a szülő-gyerek közötti elidegenedést, a családok gyengébb kötődését. Közben a családnál nagyobb közösségek is fellazulnak, megbomlanak. A modern ember tehát eléggé magára marad.
1.7. Egyebek
1) Motiváció
A piacon (meg másutt is) az anyagiakon kívül sok minden más is motiválhatja az embert a munkára.
A piacgazdaság egyik nem elhanyagolható előnye ennek kapcsán, hogy nincs benne gazdaságon kívüli kényszer: legfeljebb nem kapunk pénzt, de nem kötelező dolgoznunk (illetve adóznunk is csak akkor, ha van miből) – nem úgy, mint egy rabszolgának, egy jobbágynak, vagy egy kommunista ország polgárának, mely utóbbi máskülönben közveszélyes munkakerülőnek minősül.
Ezzel együtt a legtöbb ember nem jókedvében dolgozik, mert a gazdasági kényszer, hogy kell a pénz, az azért elég rendesen ott van. Ráadásul a mai világban is sok testileg, lelkileg megterhelő munka van; illetve azok is hajlamosak idővel belefásulni, akik kezdetben szerették, amit csinálnak.
Még egy tanuláság, hogy ha valaki elveszíti a munkáját, azzal nemcsak a fizetését veszíti el, a munkától kapott többi pozitívumot nem pótolja a munkanélküli segély.
2) A modern gazdaság és az ember helye a világban
Egyfelől az ember foglalkozása, beosztása nagyban meghatározza, hogy ki is ő, hogyan kell viselkednie, mi a feladata.
Másfelől a modern társadalom, gazdaság sikerkritériumokkal, illetve példaképekkel is ellát bennünket: hősöket és modelleket állít elénk.
○ Hősök
Mint mondjuk Steve Jobs vagy Mark Zuckerberg, olyan emberek, akik hatalmas piaci sikereket értek el. Hőssé azonban csak nagyon kevesen válhatnak, nem is azért vannak, hogy mindenki utánuk csinálja – a példájuk azonban sokakat lelkesít, inspirál; miközben a rendszert is legitimálják, erősítik, hiszen abban mozogva, annak a lehetőségeivel élve érték el sikereiket.
○ Modellek
Mint a „szakember”, a „vezető” vagy a „vállalkozó” modellje. Ezek olyan, a rendszer számára is szükséges szereplők, melyek az átlagember által is elérhetők, megmutatják neki merre törekedjen, mivé váljon, hogy, ha nem is világsztár, de jómódú, sikeres, elismert ember legyen belőle.
Mindez, hogy az ember tudja, ki ő, mi a feladata, mire törekedjen, kapaszkodókat jelentenek a számára.
2. Korunk hosszú távú társadalmi tendenciái
Ezek egy része már viszonylag régóta, mondjuk a felvilágosodás korától kezdve tart, mások újabb keletűek.
1) Társadalmi intézmények leépülése és felemelkedése
Gondolok itt különösen a vallás illetve az egyház fokozatos, de határozott háttérbe szorulására. Szintén jellemző a társadalmi normák meggyengülése is, vagyis, hogy a környezetünk ma már nem fejt ki olyan erős nyomást arra, hogy mit hogy csináljunk, hogyan éljünk; például lényegesen elfogadottabb, ha valaki nem házasodik meg.
Más intézmények közben felemelkedtek, kiváltképp a tudomány és a piac.
2) A személyes kötöttségek lazulása
Így a világnézeté: ma már sokkal szabadabban gondolkodhatunk istenről, politikáról, stb…, mint régen. (Ha nem is mindenhol egyformán.)
Ezen kívül az életmódunkba, viselkedésünkbe is lényegesen kevésbé beszélnek bele, lásd a vallás, a normák említett leépülését. Lásd továbbá a ‘Férfi és nő’ témában a nemi szerepek oldódását, illetve itt alább a modern családról, a kötöttségeinek lazulásáról írtakat. Valamint jellemző az is, hogy a nagyobb szabadság nagyobb szabadossággal, lazább erkölcsökkel párosul.
3) A társadalmi rétegződés átalakulása
Ma már nincsenek jobbágyok, de nemesek és királyok is jobbára csak formálisan. Helyette a modern világ népessége alapvetően vagyoni alapon rétegződik, és bár ma sem magától értetődő a felemelkedés, jogi akadályai már nemigen vannak.
4) Az idősebb generációk tekintélyvesztése
Ez egy viszonylag újabb jelenség, és talán napjainkban a legerősebb.
Milyen okai vannak neki?
○ A nagyfokú technológiai változások, hogy a fiatalok jobban értenek az új eszközökhöz, jobban eligazodnak, jobban boldogulnak a modern világban.
○ A fiatalos tulajdonságok felértékelődése: dinamizmus, teljesítőképesség, fiatalos külső
○ A családi kötelékek, a társadalmi normák, a vallás fellazulása, a liberális nevelés
○ Illetve lásd a következő pontot az értékvesztésről.
Ezek következményeként aztán az idősebb generáció tekintélye, tapasztalatai általánosan leértékelődnek, nemcsak a technológiát, hanem más kérdéseket illetően is. Különösen az élettapasztalatuk, életbölcsességük sem ér már annyit a fiatalok szemében, kevésbé figyelnek oda az idősebbek tanácsaira, útmutatására – annak ellenére, hogy az ilyesmihez továbbra is ők értenek jobban.
Lásd ehhez az ‘Önismeret’ témában, hogy tanuljunk az okosabbtól, bölcsebbtől; illetve az ‘Egy jobb világ’ témában a bölcsesség fontosságát.
5) Általános társadalmi érték- és célvesztés, kilátástalanság
A fentiek fényében sem meglepő, hogy számos hagyományos értéket már kevésbé tisztelnek, így különösen a családot, a bölcsességet és a műveltséget. Velük fontos kapaszkodók, támaszok tűnnek el, az emberek nem tudják, hogyan éljenek, megbomlik az élet és a társadalom bejáratott rendje.
Lásd idevágólag az ‘Iparizált világunk’ témában a technika, a „hogyan” felértékelődését, a „mit”-tel és a „miért”-tel szemben.
Vegyük észre továbbá, hogy a mai világban nemigen van már miért lelkesedni. $
A modern világ kezdete óta sokáig, gyakorlatilag a legutóbbi időkig, többé-kevésbé folyamatos volt a fejlődés, pozitívak voltak a kilátások: rengeteg földrajzi és tudományos felfedezés született, a technológia szárnyalt – és emellett ott voltak olyan társadalmi témák, mint az emberek személyi szabadságának és egyenjogúságának kivívása, a nyomasztó társadalmi kötöttségek alól való felszabadulás, a nemzeti egység megteremtése, különféle társadalmi rendszerek, mint a kommunizmus vagy épp a kapitalizmus megteremtése – melyekről legalábbis sokan elhitték, hogy azok fognak majd üdvözíteni – de ott voltak még a művészetek, a zene, a festészet újdonságai is, melyek tömegeknek nyújtottak friss élményeket, inspirációt.
Mára viszont a felsoroltaknak lényegében egyikéért sem lehet már igazán lelkesedni: a felfedezhető dolgok elfogytak, a nagy jelentőséggel bírók mindenképpen, a technológiai fejlődés is kezd lassulni, (bár pl. az internet, az okostelefonok és társaik még kellően újak hozzá, hogy ezt még sokan kétségbe vonhassák), a szabadság és egyenjogúság jelentős mértékben megvalósult (bár természetesen akad még mit tenni), a társadalmi kötöttségek leépültek, a nemzeti egység létrejött, mára a különféle társadalmi rendszerek gyakorlatilag mindegyikének kiviláglottak a hibái, de még a művészet sem tud már igazán újat mutatni. És akkor az elszegényedő tömegekről és a fenyegető globális problémákról még nem is beszéltem.
Ezeknek és a fentebb elmondottaknak talán a legaggasztóbb következménye a mai fiatalság talajvesztése, céltalansága és kilátástalansága.
Az ugyanis, hogy a fiataloknak legyen perspektívájuk, lehetőségeik, kiemelten fontos: azért is, mert ettől érzik jól magukat, de főleg, mert ettől fognak törekedni, energiáikat értelmesen, építő módon felhasználni, hozzájárulni a társadalom jó működéséhez és fejlődéséhez.
Ha pedig a társadalom nem tud utat mutatni, célt adni, jöhetnek mások, akik megteszik azt: megnő a szélsőségek vonzereje, könnyebben találnak követőket. Különösen fogékony erre a lézengő, tapasztalatlan, megtéveszthető, idealista ifjúság, akik keresik az ügyet, amiért lelkesedhetnének – könnyen radikalizálhatók tehát. Illetve, ha nincsenek is a környéken szélsőségesek, akkor meg könnyen kriminalizálódnak, kezdenek bűnözni, elsősorban szintén a kilátástalanság miatt.
* * *
Tekintve a világban végbemenő egyébirányú változásokat, különösen a tudás, a tudomány és a technológia robbanásszerű fejlődését, nem sok csodálkoznivaló van a társadalom hasonló mértékű felbolydulásán. Egyfelől a tudás kiterjedése nagyban hozzájárul például a vallások pozíciójának megrendüléséhez, a régi intézmények megkérdőjeleződéséhez, de a termelés átalakulásán keresztül a társadalmi rétegződés átalakulásához is, stb… Másfelől a társadalmi változások is visszahathatnak a tudásra és társaira, mondjuk azáltal, hogy az egyház már kevésbé akadályozza a kutatást. Lásd ennek kapcsán a ‘Fennmaradás’ témában, hogy különleges időket élünk.
Vegyünk észre továbbá, itt is jellemző, hogy a változások nem álltak meg félúton – pedig lehet, hogy jobb lett volna, mert így egyik végletből esünk a másikba. Gondolok itt főképpen a személyes kötöttségek nagyfokú fellazulására, a társadalmi rend megbomlására: tiszta sor, hogy a középkori bigott szigor túlzás volt – de a mai anarchia is káros, veszélyes. Lásd az említett érték- és célvesztést, illetve a modern családról, a demográfiáról alább írtakat. Bár az is igaz, hogy félúton megállni gyakran nem is igazán lehet: lásd a ‘Szélmegoldások’ témában a dolgokat, melyeket nem lehet kicsit megváltoztatni.
3. Család, népesedés és modernitás
3.1. A párkapcsolatok változása
Mint már utaltam rá, manapság már kevésbé ösztökél a társadalom a családalapításra, gyermekvállalásra: egyfelől kevésbé lebegtetik ezt a képet az emberek szeme előtt, hogy ez az élet rendje, másfelől kevésbé ítélik el, kevésbé fejtenek ki nyomást arra, aki nem így tesz. Míg régebben gyakorlatilag fel sem merült, hogy másképp is lehet, mint családban élni, ma ez már természetes.
Lásd ennek kapcsán a nemi szerepek oldódását a párkapcsolatokban, a ‘Párkapcsolat és szexualitás’ témában.
Modern világunkban elveszőben van a párkapcsolatok romantikája is. Milyen főbb okai vannak ennek?
● A párkeresés, az udvarlás hagyományos rendjének fellazulása
● Már nem a család, az összetartozás az élet rendje. Napjaink szabadossága
● Leterheltség, kütyük, stb…, melyek miatt az emberek nem foglalkoznak egymással eleget.
● Anyagiak
A kapcsolatok lazulását, a bizalmatlanságot mutatja az is, hogy sokan úgy mennek bele a házasságba, hogy előre biztosítják magukat arra az esetre, ha vége lesz. (Házassági szerződések – melyek, szó se róla, ilyen körülmények között tényleg praktikusak lehetnek.) Másrészt meg, ameddig tart a dolog, addig is jellemző, hogy külön kasszán maradnak a felek, számolgatják, hogy ki mit fizet. Az ilyesmi, érthető módon, szintén csökkenti a meghittséget. Illetve még az, hogy az anyagiakra manapság hajlamosak mint öncélra tekinteni, nem pedig, mint valami más, az élet, a családi élet eszközére.
* * *
Az elmondottak pedig lazább kapcsolatokat eredményeznek, az emberek (különösen a férfiak) eleve kevesebb lemondást hajlandóak vállalni értük, illetve amikor a kapcsolatban nehézségekkel szembesülnek, megoldások keresése, kitartás helyett könnyen szétmennek. Így kevesebb család jön létre, és kevesebb marad meg.
3.2. Gyermek a modern családban
1) Az elmondottak miatt manapság kevesebb gyerek születik.
Egy további tényező, hogy megnőtt a népesség képzettségi szintje. Lásd az ‘Oktatás’ témában, hogy az egyebek mellett a túlnépesedésen is segít. Illetve, a vállalt gyermekek számának csökkenése mellett a gyermekvállalás későbbre tolódása is jellemző, a nők később szülnek.
2) Másodszor, jellemző, hogy a szülők nem foglalkoznak eleget a gyerekükkel.
Ezt megint csak több okra lehet visszavezetni:
● Az emberek leterheltségére, illetve a kütyükre, melyekkel szívesebben szórakoznak, mint egymással.
● A széteső kapcsolatokra
● Szintén tényező, hogy a nők is karriert akarnak.
Ami egyébként jogos, de ettől még, mivel közben a férfiak sem akarnak lemondani a karrierről, a gyerekre kevesebb energia marad. Fokozottan érvényes ez a szétesett családokra, az egyedülálló anyákra és gyermekeikre.
Akármi is az oka azonban, a szülők nagy részét újabban nem nagyon érdekli a gyerekük, inkább szabadulnának tőlük, amikor csak lehet.
Közben meg egyre inkább az intézményektől, az iskolától várnák, hogy az nevelje meg, nevelje fel a gyereket, azokra hárul sok minden, ami egyébként a szülő dolga volna. Az iskola azonban természetesen nem képes pótolni a családot.
Nem utolsósorban sok szülő anyagiakkal próbálja kompenzálni a személyes törődés hiányát, elhalmozza a gyerekét tárgyakkal, ajándékokkal. (Amihez hozzájárul egyfelől a fogyasztói társadalom, másfelől meg az is, hogy kevesebb a gyerek, mindent az az egy-kettő kap meg.) Nem csoda, ha a következő generáció is hamar elanyagiasodik ß.
Hozzá tartozik azonban a képhez, hogy vannak ellenkező irányú tendenciák is. Egyrészt egy hosszabb távú: a középkorhoz képest mondjuk a későbbiekben a gyerek jelentős mértékben középpontba került, a család élete nagyrészt körülötte kezdett el forogni. Másrészt manapság a gyerek túlféltése, a róla való túlzott gondoskodás, a „helikopterszülőség” is jellemző, bizonyos családokban. (@@Jól mondom? Hogyan lehet ezt összebékíteni a fentebbiekkel? Pl. úgy, hogy a hosszabb távú tendencia legújabban megfordult, helikopterkedés meg csak a családok egy részénél, a kisebb hányaduknál van?)
3) Neveletlenség
Manapság a gyerek nagyrészt azt csinál, amit akar. Ennek a liberális hozzáállásnak oka lehet egyrészt a liberális korszellem, másrészt meg szimplán az, hogy a szülőnek egyszerűbb ráhagynia. (Meg vegyük még hozzá az idősebb generáció tekintélyének említett csökkenését.)
Ehhez jön még, hogy, mint említettem, a piac nem törekszik művelni a népet, a média igénytelensége, melynek a gyerekek is nagyban ki vannak téve; valamint, hogy a piac könnyen elszívhatja a jó munkaerőt a tanári pályától.
Említést érdemel végül a gyermekkor meghosszabbodása, hogy a fiatalok tovább járnak iskolába, tovább maradnak a szüleikkel. (Bár az emberek tovább is élnek.)
3.3. Demográfiai problémák
Annak, hogy kevesebb gyerek születik, természetesen társadalmi következményei is vannak: csökken illetve öregszik a népesség.
Ez többé-kevésbé a jómódúbb országok problémája, a szegényebb helyeken több a gyerek.
Milyen gondokat okoz a demográfia átalakulása?
● Nyugdíjproblémák, megnehezedik az idősek ellátása
Mivel egyre kevesebb dolgozónak kell gondoskodnia az öregekről.
● A fiatal generáció megnövekvő terhei
Minek következtében aztán még kevesebb gyerek születhet.
● Nemzetfogyás
Illetve a népek, nemzetiségek közötti arányváltozás. (Már amennyire önmagában gond ez.)
Más szempontokból viszont nem baj, ha kevesebb az ember: lásd a ‘Globális problémák’ témában, hogy a problémák egyik fő oka a túlnépesedés; illetve az ‘Iparizált világunk’ témában a munkaerő-kereslet csökkenését.
Végül el lehet filozofálni azon, hogy vajon mennyire is magánügy a gyermekvállalás.
4. Mit kellene tenni a gazdasággal, a piaccal?
(Ez nem kimondottan illik ide, de nem találtam jobb helyet neki.)
Hogy az előbbi kérdésre válaszoljunk, először is nem árt tisztában lenni a piac előnyeivel.
Másrészt természetesen melléjük kell rakni ezeknek a piac hátrányait is – és meg kell vonni a mérleget.
Ezek alapján tehát röviden szólva:
Engedni, de szabályozni, korlátozni kell a piacot.
Meg kell tehát találni ez ügyben is az egyensúlyt. És valóban, ahogy ‘A piac alapjai’ témában írom, a létező gazdasági rendszerek keverékek, vegyítik a kapitalista, piacos, és a szocialista, szabályozásos elemeket. Gondoljunk csak bele: többnyire az úgynevezett piacgazdaságokban is van újraelosztás, munkajog, fogyasztóvédelem, versenyfelügyelet: csupa olyan elem, amely határt szab a piac szabadságának.
Fontos még hozzátenni, hogy több szempontból is…
Kiemelten fontos volna, hogy ne hajszoljuk annyira a teljesítményt, a fogyasztást, a növekedést.
Hogy miért, ahhoz lásd a következőket:
● ‘A piac gyakorlati hiányosságai’ témában és itt fentebb a versenynyomást és hátrányos következményeit;
● A ‘Globális problémák’ témában a pazarlást és annak csökkentését, a világ lelassítását. Hogy ennek érdekében jó volna csökkenteni az anyagiasságot, oldani a versenyszellemet és tágítani a boldogság forrásait; illetve lásd a ‘Fennmaradás’ és az ‘Egyensúly (Az ember élete - Elvek)’ témákban, hogy legyen olyan, hogy „elég”, ami az anyagiakat, a fogyasztást illeti.
● Lásd a ‘Gazdasági válságok’ témában a gazdasági növekedés állandó, mérsékelt szinten tartását is, minek köszönhetően kevesebb lenne a válság, kiszámíthatóbb lenne a gazdaság.
Lásd aztán ‘A piac gyakorlati hiányosságai’ témában a dolgokat, melyeket nem lehet a piacra bízni.
