(Az alábbi egy rövidített változat, emlékeztetőül. A teljes változatot ezen a linken találod. A megjelenő oldalon, ahogy áll, a legfelső sorban kattints a címre vagy a doc vagy a pdf linkre.)
(Hozzászólni a szöveg alatt lehet.)
1. Előzetes megjegyzések
A piac a gazdaságnak, különösen a piacgazdaságnak alapvető intézménye, és az ember egyénileg is sokféle piacon mozog (árupiac, munkaerőpiac, stb…). A piac így erőteljesen érint szinte mindenkit. Másfelől, a piacot sokan istenítik, és sokan kárhoztatják: előbbieknek tetszik az egyszerűsége és hatékonysága, utóbbiak inkább a kíméletlenségét és egyéb hátrányait látják.
Ezért alaposan meg fogjuk vizsgálni a piacot. Jelen témában az alapokat tekintjük át a csere tulajdonságaitól kezdve, a piac jelentésén és a tökéletes piac jellemzőin át a piaci egyensúlyig; majd a következő három témában a piac előnyeit, elvi korlátait és gyakorlati hiányosságait vizsgáljuk meg.
2. Csere
1) A csere tárgyai
A gazdaságban az emberek leginkább úgy jutnak hozzá a számukra szükséges dolgokhoz, hogy valamit elcserélnek rájuk, valami olyat, amijük van, de kevésbé kell nekik – miáltal nagyobb hasznosságra tesznek szert.
Jellemzően miket csereberélnek az emberek egymással?
○ Tulajdon
Például, amikor a pénzemért veszek valamit. A pénz is tulajdon, meg amit érte kapok, az is.
○ Munkaerő, szabadság
Amikor munkát vállalunk, a munkaerőnkből, a szabadidőnkből, a szabadságunkból áldozunk fel valamennyit, hogy cserébe kapjunk valamit, jellemzően pénzt, tulajdont.
○ Azonnali kielégülés és biztonság
Az ember egyrészt nem szeret várni, másrészt a bizonytalanság is riasztja. Mindkettőt hajlandó azonban elviselni, ha cserébe kap valamit; mondjuk, amikor ahelyett, hogy venne rajta valamit, berakja a pénzét a bankba, vagy kockázatosabb (de nagyobb hozamú) befektetést választ.
Általában minél jobban el van látva az ember valamivel, annál inkább hajlandó azt elcserélni valami olyanra, amiből kevesebb van neki.
Lásd a ‘Pénz és hitel’ témában a pénz csereeszköz szerepét, mely segít kiküszöbölni a bartert, az árucserét.
2) A nyereség és áldozat változó aránya a cserében $
Amikor valamit adunk valakinek, változó, hogy ez mekkora áldozattal jár a részünkről, illetve, hogy a másik számára ez mekkora nyereséget jelent.
Lásd végül a cserét a társas kapcsolatokban az ‘Érzelmek és érdekek’ témában.
3. Komparatív előnyök
De miért csereberélnek az emberek, a felek egymással? Miért nem termel meg magának mindent mindenki? Erre ad választ a komparatív előnyök elmélete.
Alapjában azért, mert a felek (emberek, vállalatok, országok) adottságai különböznek, az egyik országban tejet érdemesebb termelni, a másikban meg kenyeret, majd kicserélni egymással a termékeket – amivel mindketten jobban járnak, mintha egyedül próbálnának boldogulni.
4. A piac jelentése
A piac a cserét szolgáló intézmény, ahol vevők és eladók összejönnek, kifejtik és felmérik a keresletet és kínálatot, majd ez alapján döntenek a cseréről, és végrehajtják azt. Eközben pedig kialakul a piaci, egyensúlyi ár és mennyiség.
Ám a csere nem csak a piacon történhet meg. Így: a felek megegyezhetnek maguk között anélkül is, hogy számításba vennék a külvilágot; aztán a különféle közösségekben, például a baráti társaságokban is tesznek egymásért, adnak és kapnak az emberek; vagy előfordul, hogy egy állam központilag osztja szét a megtermelt javakat; stb…
* * *
Piacból a rajta forgalmazott dolgok szerint többféle van, például:
● Áru- és szolgáltatáspiac
Melyen mondjuk bútort vásárolunk, vagy igénybe vesszük egy fodrász szolgáltatását.
● Munkaerőpiac
Ahol állást keresünk.
● Tőkepiac
Ahol befektetési lehetőség után nézünk, vagy hitelt veszünk fel.
* * *
Végül a mechanizmusok és rendszerek keveredéséről.
Egyfelől, bár a piacgazdaság és a versengés közeli kapcsolatban áll egymással, itt sem csupa versengés az élet, a versengés és együttműködés mechanizmusa a piacgazdaságban is egymás mellett létezik. Például az egy vállalaton belül tevékenykedő emberek együttműködnek egymással – miközben a hasonló profilú vállalatok már versenyben állnak. Versengés és együttműködés egymás mellett létezéséről bővebben lásd a ‘Versengés és együttműködés’ témában.
Másfelől, általában a valóságban létező gazdasági rendszerek is hibridek, vegyítik magukban a kapitalista (piaci) és szocialista elemeket. Például a kapitalista országokban sem ritka a progresszív adózás, a rászorulók támogatása, a feléjük irányuló újraelosztás vagy a közösségileg finanszírozott oktatás – de az alapjában véve szocialista rendszerekben is működhetnek piacok, például ha megengedik, hogy az emberek eladják, amit háztájiban termelnek, ingó és ingatlan dolgaikat, ha bizonyos megkötésekkel is. (@@Más példák ide? Ugye jól mondom ezt a progresszív adózásról?)
5. Az elméleti tökéletes piac
Mint fentebb utaltam rá, a piac köznapi fogalma nem ugyanaz, mint ahogyan arról elméletben gondolkozni szoktak. Mik jellemzik az elméleti piacot?
● Racionális és önző (a saját anyagi hasznosságukat maximalizáló) piaci szereplők
● Kicsi, független, árelfogadó piaci szereplők
● Homogén árucikkek
● Tökéletes információ
● Nincsenek tranzakciós költségek
● A piaci szereplők azonnal reagálnak minden változásra
Ezen feltételezések mellett könnyebb számolni – a valóságot azonban nem mindig fedik teljesen: például a valóságban az emberek korántsem tejesen racionálisak; léteznek jelentős piaci súllyal rendelkező vállalatok; az árucikkek között lehetnek minőségi különbségek, stb… Továbbá piacról-piacra is változó, hogy azok mennyire felelnek meg ennek az elméleti képnek: a búza piacára például jobban illik a homogenitás, a lakásokéra már kevésbé; a pénzügyi piacokon jellemzően alacsonyak a tranzakciós költségek, az árupiacokon viszont már magasabbak, például mert a szállítás pénzbe kerül, stb…
6. Piaci egyensúly
Keresletről és kínálatról ismerős lehet a következő ábra:
Mit lehet elmondani róla? Látható, hogy a vízszintes tengelyen ábrázoltuk az árat, a függőlegesen a mennyiséget, belül pedig két egymás metsző vonal formájában a keresletet és a kínálatot. Utóbbiak metszéspontja jelöli ki az egyensúlyi (piaci) árat és mennyiséget.
Miért így néz ki a kereslet és a kínálat? Ez nem túl bonyolult: minél nagyobb ugyanis az ár, a kereslet annál kisebb, merthogy minél drágább valami, annál kevesebben, annál kevesebbet vesznek meg belőle. A kínálat esetében pedig fordított a helyzet: minél drágábban lehet eladni valamit, annál többen, annál nagyobb mennyiséget kínálnak belőle.
Most az egyensúlyi árról és mennyiségről. Hogyan alakulnak ki ezek? Úgy, hogy ha az ár ennél alacsonyabb volna, akkor hiány lépne föl a piacon, többet akarnának vásárolni a dologból, mint amennyit az adott áron kínálnak belőle. Ez arra ösztönözné a vásárlókat (azokat, akik az aktuális árnál többet is hajlandóak fizetni, azaz magasabb a rezervációs áruk), hogy több pénzt kínáljanak, hogy ők jussanak hozzá a portékához. Az egyensúlyi ár fölött viszont túlkínálat volna, és az eladók csökkentenék az áraikat hasonlóan. Az ármozgás végül a metszéspont által kijelölt pozícióban, az egyensúlyi (piaci) áron állapodik meg – amely a kereskedett mennyiséget, az egyensúlyi mennyiséget is meghatározza.
A piaci árat ez a mechanizmus egyértelműen kijelöli. Viszont, ha nincs piac, nincs ez a mechanizmus se, az ár pedig bizonytalan. Tegyük fel, hogy van egy vevő, egy eladó, meg egy árucikk, melyet senki más nem akar megvenni, és beszerezni sem lehet máshol. (Mondjuk egy egyedi műalkotás.) A vevőnek és az eladónak ekkor is megvan a maga rezervációs ára, mondjuk a vevő maximum 100 ezer dollárt hajlandó fizetni, az eladó pedig legalább 70 ezret szeretne kapni érte. Az üzlet e két érték között köttetik meg, de hogy hol, azt nem lehet megmondani, attól függ, hogy a felek hogyan alkudnak. (Az ár meghatározására más mechanizmusok is léteznek, például az árverés, ahol a második legmagasabb vevői rezervációs áron fog elkelni a dolog. (Illetve kicsivel fölötte.))
Továbbá az, hogy a kereslet és a kínálat így összejön, versenyhelyzetet teremt a vevők között, illetve az eladók között is: egyetlen eladó sem adhatja drágábban a portékáját a többinél, a piaci árnál, mert akkor mástól fognak vásárolni, és egyetlen vevő sem kínálhat kevesebbet annál, mert akkor másnak fogják eladni a dolgot: minden üzlet a piaci áron köttetik meg, a piaci ár tehát egységes is.
Vannak azonban körülmények, melyek gátat vetnek az árak illetve a mennyiség szabad igazodásának. Ilyenkor egyensúlytalanság lép fel:
1) Rögzített árak
Ez a helyzet, mondjuk amikor egy szocialista országban mesterségesen alacsonyan tartják az árakat – vagy garantált felvásárlási árak mellett, amikor azok magasabbak az egyensúlyi árnál. Ezekben az esetekben hiány illetve túlkínálat alakul ki:
2) Rögzített mennyiség
Nemcsak az árat lehet rögzíteni, korlátozni, hanem a mennyiséget is. Ezt teszik például a monopóliumok és a kartellek, azért, hogy növeljék a nyereségüket:
Mi történik itt? A kínálatot korlátozták egy bizonyos, az egyensúlyinál alacsonyabb szinten. (Ez a jellemző.) Ennek következtében a kínálati görbe megtörik, a szóban forgó szintnél vízszintesé válik, merthogy ennél többet nem hajlandóak eladni. A következményt is leolvashatjuk az ábráról: az ár megemelkedik, a monopólium illetve a kartell tagok drágábban adhatják az árujukat.
7. Játékelmélet
Mint láthattuk, a tökéletes piac egyik tulajdonsága a kicsi, független, árelfogadó piaci szereplők. Ha ugyanis ilyenek, akkor nincsen befolyásuk a piaci árra, illetve egymás lehetőségeire. Azonban nem mindig ez a helyzet.
Egyfelől egyes piaci szereplők lehetnek nagyok, amikor is hatással tudnak lenni az árra.
Másfelől a gazdasági szereplők nemcsak a piacon kerülhetnek kapcsolatba egymással, vannak kevesebb szereplős felállások is.
Ezekben az esetekben a feleknek általában már számolniuk kell azzal, hogy mit lép a másik, és ennek megfelelően kell megválasztaniuk a saját lépéseiket: taktikáznak, mintegy játékokat játszanak egymással.
Ezt illusztrálja a híres Fogolydilemma.
1) A Fogolydilemma
(Prisoner’s Dilemma)
Itt két fogolynak arról kell külön-külön döntenie, hogy valljanak-e (amivel maguknak jó pontot szereznek, a társukat viszont bemártják), vagy ellenkezőleg, hallgassanak. Nézzük a következő táblázatot:
Az első fogoly a két oszlop, a második a két sor között dönthet. A zárójelben lévő számok az első, illetve a második fogoly hasznosságát mutatják. Nézzük az első sort, amelyben a második fogoly hallgat. Ha most az első fogoly is így tesz (első oszlop), akkor mindkettőjük hasznossága 10. Viszont, ha az első úgy dönt, hogy vall, azzal úgy bemártja a másikat, hogy annak hasznossága 1-re zuhan – ellenben a sajátja felmegy 12-re. Az első fogolynak tehát itt vallania érdemes, ahogy azt az első sorban látható nyíl is mutatja.
De az első fogolynak akkor vallania érdemes, ha a második is vall, tehát a második sorban vagyunk: ezzel 1 helyett 2-n áll majd, bár a másik most is sokat veszít. Hasonlóan végig lehet gondolni, hogy a második fogoly is mindig azzal jár jobban, ha vall, bármit is tesz a másik.
A végeredmény tehát, a nyilakat követve, a jobb alsó rubrika lesz, ahol mindkét fogoly vall. Annak ellenére ez történik, hogy ehhez képest mindketten jobban járnának, ha kölcsönösen hallgatnának. (Bal felső rubrika) A tettestársak cserben hagyják egymást.
Kérdezhetjük, hogy jó, de hol ebben a gazdaság? Nos, más helyzetekben is hasonló lehet a felállás; például egy kéttagú kartell esetében, akik megegyeztek, hogy korlátozzák az eladott mennyiséget. Ekkor is mindkét tag jobban jár, ha felrúgja a megállapodást („vall”), akár betartja azt a másik („hallgat”), akár nem. Az efféle megállapodások meglehetősen instabilak.
Továbbá, egy játékban több, mint két játékos is lehet. Például egy kartell is állhat több tagból, és ekkor is mindegyiküknek ott a csábítás, hogy megszegjék a megállapodást. Illetve lásd a ‘Versengés és együttműködés’ témában a potyautasokat: lényegében mindenféle együttműködésben azt a játékot játszhatják egymással a résztvevők, hogy megteszik, amit kell, együttműködnek – vagy nem, potyautassá válnak.
2) A Közlegelő Tragédiája
(Tragedy of the Commons)
Ez egy másik híres közgazdasági példa, többé-kevésbé egy többszereplős Fogolydilemma. A történet röviden annyi, hogy van egy közös legelő, meg sok gazdálkodó, és utóbbiak mindegyikének jogában áll a legelőn legeltetnie. Ez aztán oda vezet, hogy senki nem korlátozza magát, mindenki annyit legeltet, amennyit csak tud, a legelő állapota leromlik, és végül senkinek nem lesz hol legeltetnie, a gazdák is tönkremennek.
Itt ugye a „hallgatás” azt jelentené, hogy az ember visszafogja magát, nem legeltet annyit, igyekszik megóvni a legelő állapotát, együttműködik ebben a többiekkel – ellentétben azzal, ami történik, ami a „vall” viselkedésnek, a másik, a csoport cserbenhagyásának felel meg. A mechanizmus és a végeredmény is hasonló, mint a Fegyencdilemmánál: bármit is tesznek a többiek, én azzal járok jól, ha úgy kihasználom a legelőt, amennyire csak tudom, mindenki így is tesz, és végül annak ellenére, hogy a szomorú végkifejlethez képest mindannyiunknak megérné, ha kölcsönösen visszafognánk magunkat, mégsem tesszük.
A különbség annyi, hogy itt több kisebb szereplő van, az egyéni hatásuk így a közösségre nézve mérsékelt – míg önmaguk vonatkozásában továbbra is elég a csábításhoz. Ezáltal még inkább hajlanak a cserbenhagyásra, még kisebb a visszatartó erő, még nehezebb az együttműködést fenntartani. (Mert az ember olyanokat is gondolhat, hogy azzal, hogy én legeltetek, nem ártok túl sokat a többieknek; illetve mert akinek az együttműködés kikényszerítése volna a dolga ugyan emiatt nem fárasztja magát.)
Érdemes még kiemelni, ahogy itt, a közös tulajdon miatt, az egyes legeltetők által okozott problémák, költségek túlnyomórészt másokat terhelnek: ha az állataim lelegelnek valamennyi füvet, azzal nem nekem lesz kevesebb, hanem a közösségnek, vagy ha a közösség úgy dönt, hogy fizet a legelő állapotának javításáért, az a közösség költsége, nem az enyém. (Illetve csak kis hányadában az enyém.) A döntéseimmel externáliát hozok létre, merthogy nemcsak a saját, hanem a közösség tagjainak helyzetére is hatással vagyok.
Mit lehet tenni a helyzet javításáért?
● Kényszer, önkorlátozás
Először is, elő lehet írni, hogy mennyit lehet legeltetni. És persze nem árt, ha megvannak az eszközök ennek kikényszerítésére is. (Bár esetleg, ha az érintettek igazán belátóak, elképzelhető, hogy kényszer nélkül is erőt vesznek magukon.)
Vagy az okozott károk megtérítésére is kötelezhetjük a gazdákat, azaz a másoknak okozott költségeket visszaterheljük rájuk – minél fogva rögtön jobban ügyelnek majd a legelő állapotára.
● Privatizálás
Lényegében az utóbbit valósítja meg a privatizálás is, a legelő felosztása és a gazdák egyéni tulajdonába adása: innentől fogva mindenki a maga parcelláján legeltet, csak önmagának okoz károkat, költséget. A sajátjára rögtön jobban is vigyáz az ember.
Az eredmény mindkét esetben az lesz, hogy sem a legelő, sem a gazdák nem mennek tönkre.
Megint csak, a legelő története természetesen egy példabeszéd, annak veleje a közös dolgok túlhasználata sok más helyzetben is előfordul. Egy egyre fájdalmasabb példa a globális felmelegedést okozó gázok kibocsátása: itt a legelő a légkör (illetve annak felvevő kapacitása), a legeltetés a szén-dioxid kibocsátás, a gazdák pedig az egyes országok…