(Az alábbi egy rövidített változat, emlékeztetőül. A teljes változatot ezen a linken találod. A megjelenő oldalon, ahogy áll, a legfelső sorban kattints a címre vagy a doc vagy a pdf linkre.)
(Hozzászólni a szöveg alatt lehet.)
1. Egy jobb világ
(A programmal, vagyis azzal, hogy nagy vonalakban mikre kellene az emberiségnek törekednie, egy külön rész foglalkozik ennek a könyvnek a végén. Itt ennek a legfontosabb elemeit foglalom össze.)
Tudom, hogy nem hangzik túl szerényen, hogy valaki megmondja, hogy az emberiség mit kezdjen magával.
Erre egyrészt azt tudom mondani, hogy ez itt nem egy recept, hanem egy kiindulópont, ahonnan el lehet kezdeni közösen gondolkozni. Másrészt, ha az ilyesmin nem gondolkozunk, akár szerénységből, akár érdektelenségből, akkor továbbra is csak sodródni fogunk, ahogy eddig tettük.
A világ jobbá tételének van néhány alapvető elve. $
A legfontosabbak:
1) Nem szabad feladni a próbálkozást, hogy jobbá tegyük a világot.
2) Az emberiség sorsa mindenekelőtt önmagán múlik.
3) Az emberiség egységének fontossága
4) Az alsóbb szinteken, az emberek fejében lehet megalapozni a változásokat.
5) A világ sohasem lesz tökéletes. El kell kerülni az idealizmus csapdáit.
6) Nincsenek univerzális, illetve örökérvényű megoldások.
7) Azt, hogy hogyan lehet a világot jobbá tenni, nem könnyű megtalálni és nem könnyű azt megvalósítani.
8) Az ész és a kitartás fontossága
2. Fennmaradás
Minden más ettől függ, ezért ez az elsődleges cél.
2.1. A mindenhatóságtól nagyon messze vagyunk
Az elmúlt néhány évszázad rohamos fejlődése során az ember hajlamos volt azt hinni, hogy ő a világ ura, vagy ha még nem az, hamarosan az lesz. Mostanra úgy néz ki, hogy a tudásunknak és lehetőségeinknek igencsak megvannak a határai, és hogy közelítünk ahhoz a szinthez, ami legalábbis egy ideig a maximum lesz.
Nemhogy a világot nem uraljuk, a saját házunk táját sem tudjuk rendbe tenni: az emberiség sokféleképpen megosztott, képtelen harmóniában élni, és ami az alapvető, globális folyamatokat illeti, tervezés és irányítás nélkül sodródik. Pedig ezek csak rajtunk múlnának. Az emberiség még attól is messze van, hogy egy érett, felelős fajnak lehetne nevezni. (Szerénység)
2.2. Különleges időket élünk
Ez abban mutatkozik meg, hogy sok területen jelentős változásoknak lehetünk tanúi, és sok a bizonytalanság.
· Kitágult tudás
· Életmód
· Társadalmi változások
· Globalizáció
· Az élettér betelése, globális problémák
Mindez egy új korszak hírnöke, melyben a régi hozzáállással kudarcra vagyunk ítélve. Körülbelül most jött el a lehetősége, hogy a felelőtlenségünkkel, kapzsiságunkkal és széthúzásunkkal akár végleg eljátsszuk a jövőnket – de annak is, hogy az eszünket használva ezt megelőzhessük. Újra kell gondolnunk, hogy hogyan éljünk és gazdálkodjunk.
2.3. A fennmaradás fő csapása $
Hogy javítsunk a helyzeten, nagyjából a következők mentén lehetne haladni.
1) A tudás bővítése és integrálása - felvilágosulás
Az, hogy tudásunknak megvannak a korlátai, nem jelenti azt, hogy ne kellene próbálkoznunk kijjebb tolni azokat. Hasonlóan, bár lehetőségeink is végesek, azért alábecsülni sem kell az ember képességeit és leleményességét.
A tudás integrálása azt jelenti, hogy a részletek mellett próbáljuk meg látni az egészet, a nagy képet is. Ez az iparizált világban, a szakértők világában kevés hangsúlyt kap, és lehet, hogy anyagi igények kielégítését tekintve ez jogos, hosszú távú kilátásaink, közös sorsunk szempontjából viszont fontosabb nem is lehetne.
2) A gondolkozásmódunk és életmódunk megreformálása
A világot le kell lassítani. Fel kell ismernünk, hogy bár az anyagiak és a versenyszellem hasznosak az emberek teljesítményre serkentésében és a társadalmi fejlődés elősegítésében, ezeket sem lehet ellenőrzés nélkül szabadjára engedni. Gondoljunk csak a vele járó pazarlásra, a mértéken felüli nyomásra az embereken, és az egyenlőtlenségre, melyet teljesen elkerülni nem lehet, de kordában tartani mindenképpen szükséges.
A gondolkozásmód megváltoztatásának másik eleme az emberiség egységének, a közösség érzésének és a harmonikus együttélésnek az elősegítése. Mint fentebb látható, ez a világjobbítás egyik elve.
A tudás integrálása, hogy látjuk a nagy képet, egyrészt azt is biztosítja, hogy képesek leszünk a bonyolult problémákkal kapcsolatban tágan gondolkozni, újszerű megoldásokat találni. Másrészt azt is magával hozza, hogy jobban meg tudjuk ítélni a dolgok lényegét és értékét – és ez az, ami a hozzásegíthet a gondolkozásmódunk megváltoztatásához, mind az anyagiak és a versengés, mind egymás tekintetében.
3) A globális problémák megoldása, fennmaradás
Ha a fentieken túl vagyunk, ez már gyakorlatilag adja magát. Az emberiség gondjai sokkal inkább a fejünkben gyökereznek, mint a technikai problémákban.
A rövid távú fennmaradásra kell koncentrálnunk.
Ami fenyeget bennünket az nem egy meteorit, ami majd esetleg egymillió év múlva ránk zuhan, hanem az, hogy kiönt a tenger, elfogy az olaj, elfogy az ivóvíz és az élelem, az emberek pedig egymásnak esnek. Az pedig mindegy, hogy mindez 20 vagy 200 év múlva fenyeget, itt van a nyakunkon. Az is mindegy, ha esetleg van 30% esélyünk, hogy akkor is megússzuk, ha nem teszünk semmit, mert a katasztrófákat megkockáztathatni sem szabad. Ahelyett, hogy a régi játékokat játsszuk egymással, inkább az ilyesmin kellene gondolkoznunk, és megadni hozzá a szükséges erőforrásokat, amíg van miből.
3. Távolabbi célok $
Ezek kevésbé égetőek, mint a fennmaradás, és bizonyos pontjaikban jelenleg igen távoliaknak is tűnhetnek. Azért jót tenne a világnak, ha ezekkel is törődnénk már most, de a jövőbe tekintve is ott lebeghetnek a szemünk előtt, értelmes és közös célokat adva az emberiségnek.
A jóság és etika ápolása
Felvilágosulás
Ez azt jelenti, hogy törekszünk az igazság megismerésére, és arra, hogy olyannak lássuk a dolgokat, amilyenek.
Ehhez nem elég a részletek ismerete, bár az is fontos. Képesnek kell lennünk a részleteket összeilleszteni, kiegyensúlyozottan és körültekintően szemlélni a dolgokat, és elfogadni az igazságot akkor is, ha kellemetlen, beleértve azt is, ha valamit nem tudunk.
A felvilágosulás elsősorban abban segít bennünket, hogy képesek legyünk hatékonyan tenni a céljaink eléréséért, különös tekintettel a világ jobbá tételére.
Szabadság
Ez a forma hatalma alóli felszabadulást jelenti.