Egyvilág - Fórum

Mármint az Egyvilág könyv és a hírlevél.

 

● Mert én nem akarok tőletek semmit.

 

Sem a pénzeteket, sem a szavazatotokat.

 

Többnyire, akik megtalálnak benneteket, elárasztanak a reklámjaikkal, a szenzációikkal, a propagandájukkal, azok mind valami mást akarnak valójában, pénzt, szavazatokat. A legtöbb embert ezek mozgatják, közvetlenül vagy közvetve. Nekem meg a hobbim ez könyv és a többi, mindjárt kifejtem.

 

 

● Tőlem úgy halljátok a dolgokat, ahogy vannak.

 

Ahogy a legjobb tudomásom szerint vannak, legalábbis. Rendben, de másoktól miért nem? Több okból sem:

 

   ○ Mert akarnak tőletek valamit.

 

Ezért egyrészt azt mondják, amit hallani akartok, hogy szeressétek őket – másrészt meg azt, amitől azt csináljátok, amit ők akarnak: megveszitek a portékájukat, rájuk szavaztok, adakoztok nekik, és így tovább. Majdnem mindenki akar tőletek valamit, valami olyat, ami nem a ti javatokat szolgálja.

 

   ○ Mert nem mernek beszélni.

 

Aki igazán érvényesülni akar ebben a világban, annak el kell adnia magát egyik vagy a másik oldalnak – utána meg vigyázni a szájára, ha meg akarja tartani a pozícióját. Különös tekintettel az okos emberekre, akik jól el tudják adni magukat – pedig ők, egy részük, lehetnének azok, akik feltárhatnák a valóságot, jobbá tehetnék a világot. Ehelyett többnyire a pénz szolgálatába állnak.

 

   ○ Mert maguk is tévedésben vannak.

 

És nemcsak az egyszerűbb emberek ám. Az úgynevezett okosak közül is sokan képesek hinni egészen elszállt dolgokban. Okosságból is többféle van ugyanis, sem az intelligencia, sem a nagy tudás nem garancia a bölcsességre.

 

Tévedhetetlen nyilván én sem vagyok, engem is meg kell ítéljetek, mennyire hisztek nekem.

 

   ○ Mert lenyelte őket a rendszer.

 

Még ha valaki nem is adta el magát az érdekcsoportoknak, és jól látja a valóságot, többnyire az is annyira el van foglalva a munkájával, az életével, hogy nincs ideje mások felvilágosításával bíbelődni. Helyette kis pénzt keres sok munkával, meg eltemeti az élete, az ügyes-bajos gondjai.

 

Nem mellesleg a fogadói oldalon is sokakat lenyelt a rendszer, a legtöbb embernek se ideje, se energiája nincs kitekinteni abból a meglehetősen szűk dobozból, amelyben az élete zajlik. Ezért sem könnyű terjeszteni a tudást.

 

Én voltam olyan szerencsés, hogy ezeket elég jól el tudtam kerülni. Ezért tudom úgy mondani a dolgokat, ahogy vannak.

 

Az, hogy úgy halljátok a dolgokat, ahogy vannak, azt is jelenti, hogy nem feltétlen fog mindig tetszeni, amit mondok. Mert az igazság nem mindig szép, nem is mindenki akar tudni róla. Biztos emlékeztek a Mátrixra.

 

Na most, olyanokat nyilván máshol is találtok, akik olyanokat mondanak, amik nem tetszenek. A különbség az, hogy ők az ellentábor, akik mindig, reflexből ellentmondanak – én meg olyanokat is mondok, amik tetszenek. Mert ilyen a valóság: nem fehér és fekete, mindennek megvan a jó és rossz oldala. A kérdés az, hogy akarjátok-e úgy látni a dolgokat, ahogy vannak.

 

Miért érdemes még úgy látni őket? Nemcsak magáért az igazságért – hanem a realitásérzékért is, mely által nehezebb lesz megtéveszteni, becsapni benneteket, amit ipari méretekben művelnek manapság.

 

 

● Az árkok betemetése, az emberek közelebb hozása egymáshoz

 

Biztosan ti is érezitek, hogy megnőttek a feszültségek az emberek között, itthon és a világban. Talán egyetértünk, hogy ez nem jól van így. Ezen is próbálok segíteni:

 

   ○ Egymás jobb megértésén keresztül

 

Mert, ha a világot jobban értjük, akkor a többi embert is jobban értjük. (Meg magunkat is.)

 

   ○ A racionális gondolkodás és a kulturált párbeszéd elősegítésével

 

Vannak nálam különböző lehetőségek az egymással való eszmecserére is. Szeretném, ha megtanulnánk meghallgatni egymást, és kulturáltan megbeszélni azt is, amiben nem értünk egyet.

 

   ○ A valóság tőlem telő minél objektívebb bemutatásával

 

Mert, ha mindannyian közelebb kerülünk a valósághoz, egy közös világképhez, ezáltal egymáshoz is közelebb kerülünk.

 

Egyebek mellett az Orbán-rendszeres kérdőíven is láthattátok, hogy pro és kontra is lehetett pontozni, és hogy ott voltak azok az ügyek is, amelyeket a javukra, és azok is, amelyeket a terhükre szoktak írni. Fontos volna látnunk a dolgok mindkét oldalát általában is. Ezt sem sokan erőltetik, a legtöbben az egyik vagy a másik oldal szerelmesei vagy ügynökei.

 

Ami azonban nem jelenti azt, hogy pont középen kellene állni. Vagy, hogy nem lehetne elítélni azt, aki megérdemli. Nem erről van szó. Hanem arról, hogy nem mínusz 100 pontot adunk neki csípőből, csak mínusz 80-at. Én sem állok pont középen, tőlem mínusz 18-at kaptak. És ha a másik oldal is elmozdul a plusz 100-tól, ezzel is közelebb kerültünk egymáshoz.

 

Mert ez volna az egyik nagy titka egy boldogabb világnak: nem az, hogy egyformává válunk, nem az, hogy összeborulunk. Hanem az, hogy meghallgatjuk, és egy kicsit megpróbáljuk megérteni egymást, és hogy ennek révén, a nagy dolgokban, nagyjából, nagyjából egy irányba tudjunk evezni. Enélkül viszály van, széthúzás van, az energia nagy része egymás ellenében van elfüstölve a semmiért. Ezért vagyunk képtelenek arra is, hogy megoldjuk a széleskörű együttműködést kívánó problémákat, a klímaváltozástól a nemzetközi tőke megzabolázásáig.

 

 

● Nem kell velem egyetérteni.

 

Hiszen én is óhatatlanul egy bizonyos helyzetből szemlélem a világot, nekem is van egy bizonyos személyiségem, és korlátaim, úgyhogy bármennyire is törekszem az objektivitásra, nyilván én is a szubjektívből indulok.

 

Benne ragadni viszont nem szeretnék, ezért is mondjátok meg nyugodtan mindig, ha valamit másképp láttok. Azt nem ígérem, hogy azonnal meg leszek győzve, de igyekszek mindent nyitottan fogadni. (Ezt javaslom nektek is.) Továbbá mindig biztosítom a fórumot is, ahol megtehetitek a megjegyzéseiteket, minden írásomat lehet pontozni, kommentálni, ezt is.

 

S hogy remélhetőleg miért nem reménytelen a részemről a nyitottság? Mert a fő célom:

 

 

● Megismerni és megismertetni a világot, rendet rakni benne, ahogy lehet.

 

Ami nem megy másképp, mint ha az ember kész elfogadni azt is, amikor kiderül, hogy valami nem úgy van, ahogy addig gondolta.

 

És ez a válasz arra is, hogy akkor miért csinálom, ha nem a pénzért. Hobbiból, bármilyen hihetetlen is. Azért, mert szeretek tudni, szeretek tanítani, és rendet rakni a rendetlenségben. Abban a szerencsés helyzetben vagyok ugyanis, hogy nem függök senkitől, nincsenek megbízóim, akiknek az érdekeit képviselnem, a nézeteit terjesztenem kellene. Valamint, nem utolsósorban, hogy a pénz sem érdekel különösebben: nyilván, amennyire szükség van, annyira szükség van – de, hogy több minek olyan nagyon, azt másokban sem teljesen értem…

 

Közben meg van ez a hobbim, hogy feltárjam a világot, alkossak, és amennyit tudok, javítsak rajta. Rá is fér, azt hiszem. És bármilyen elcsépelt is, a világ sorsa mindenekelőtt azon múlik, hogy mi van az emberek fejében. A vezetőkében, akiknek elsősorban szükségük volna egy objektív, átfogó világszemléletre – meg arra, hogy a nép érdekében vezessenek. És a nép fejében, hogy ha mégis önös célok mentén, rosszul vezetik őket, akkor észrevegyék azt. Hogy ésszel éljék a saját életüket. Hogy hajlandóak legyenek meghallgatni a másikat, méltányosan bánni azzal, aki megérdemli. Hogy aztán nagyjából egy irányba tudjunk evezni, ne csak ész nélkül, felelőtlenül sodródjunk a sors tengerén, ahogy jelenleg teszi az emberiség. Mindez csak rajtunk múlik, azon, hogy hogy gondolkozunk.

 

 

● Érthetőség

 

Én nem az iskolát akarom újra kijáratni veletek. Ahogy van, az oktatás nem csak a tudás átadását, a világ széleskörű megismerését szolgálja: utóbbit csak egy bizonyos szintig, utána már szakembereket képez. Azon kívül hazafiakat képez. Továbbá gyakran elég gyengén is tanítanak.

 

Itt a világ és az élet valóban fontos dolgairól lesz szó: a hírlevélben közéletről, a könyvben meg mindarról, amit egy embernek tudnia érdemes, hogy átlássa a világot, és el tudjon igazodni az életben. Összességében ez sem kevés, nem fogja mindenki kívülről fújni – viszont a könyv úgy van megírva, hogy még ezen belül is ki vannak emelve a legfontosabb tudnivalók, ki lehet hagyni például az apró betűket. A cél az, hogy mindenki a maga szintjén egy lépéssel előrébb jusson. Így biztosak lehettek benne, hogy legalább a legfontosabb tanulságok mellett nem mentek el örökre.

 

Ezért is igyekszem mindig érthetően fogalmazni és nem mellébeszélni. A hírlevében különösen törekszem világosságra és tömörségre – de tudjátok majd, hogy nem annyi az egész, van egy részletesebb, alaposabban megindokolt változat is a honlapon. A könyv óhatatlanul szárazabb, de a lehető legérthetőbb, és abban is úgy és annyi szeretne benne lenni, amennyi szükséges egy reális világképhez, a világ átfogó megértéséhez. Annál azonban nem is kevesebb, mert a realitásból nem szeretnék engedi, akkor sem, ha valamennyire meg kell dolgozni a befogadásáért. Sokan beáldozták már a valóságot azért, hogy több hívük legyen.

 

Valamint, az is igaz, hogy sokan ködösítenek, meg köntörfalaznak, és aki hallgatja őket, azoknak joggal gyanús, ami elsőre nem világos. De. Azért nem minden manipuláció, ami nem szög egyszerű. A valóság meg az élet gyakran nem az, és ha én nem egyszerűsítem túl a dolgokat, az nem azért van, mert el akarok rejteni valamit. Azért van, hogy segítsek nektek belátni a felszín alá. Ez másképp nem megy.

 

Túl sok a féligazság és az egyszerű hazugság a világban, ami nagyrészt ettől olyan, amilyen. Én ezzel a nem túlegyszerűsített, de a lehető legérthetőbben megfogalmazott próbálkozással, a lehetőségét szeretném megteremteni, hogy jobb legyen.

 

 

● Igaziság

 

Manapság egyre nehezebb megmondani, hogy mit csinált ember és mit a gép. A gépi dolgok is tudnak hasznosak meg jók is lenni – de sosem tudni, hogy mikor hibádznak, nincs meg bennük a műgond, valakinek a törekvése arra, hogy valami igazán jót alkosson, sterilek és fantáziátlanok: gépiek. Az emberi se tökéletes, nyilván – de valaki törekszik rá, belerakja a lelkét és a fantáziáját, tökéletesítgeti, ahogy csak lehet, felelősséget vállal utána: emberi. Meg ez a folytonos bizonytalanság és gyanakvás, hogy mi igazi és mi nem…

 

Nálam a könyvet meg a hírlevelet is, teljes egészében és garantáltan ember írja, én magam. (A Facebook-on előfordul, hogy posztolok jóféle AI-os tartalmakat, de azt mindig jelzem.)

 

Az igaziság másik jelentése, hogy ez egy igaz próbálkozás, nincsenek mögöttes szándékai, nem akar eladni, nem akar uralkodni. Azt akarja, amit mond: egy kis rendet rakni a zűrzavarban, ezáltal jobbá tenni a világot és az emberi életeket.

 

 

● A hírlevél és a könyv

 

A hírlevélben tehát többnyire közéletről, közügyekről, politikáról, gazdaságról fogok értekezni, a hazai és nemzetközi helyzetről, aktuális trendekről, olyasmikről, amik mindenkit érintenek, és amiben jó volna, ha minél többen tisztán látnánk. (Néha elő szoktam venni filozofikusabb témákat is.) Igyekszem ezt is higgadtan és kiegyensúlyozottan tenni.

 

Sokan értekeznek effélékről, de hogy ez miért más: a fentieken kívül még azért is, mert én nem a levegőbe beszélek. E mögött ott van a könyv, meg az alapos átgondolása annak, hogy mi hogy van, és hogy működik. S bár a könyv a fő művem, mégsem azt rakom az előtérbe, ahhoz ugyanis több idő és odafigyelés kell, lévén minden fontosat igyekszek összegyűjteni benne. Aki viszont úgy dönt, hogy érdekli, az megkaphatja belőle azt a komplett, módszeres és amennyire csak tőlem telik, objektív világképet, amelyre a hírlevélben közölt elemzéseim is épülnek. A kéziratot megtaláljátok itt a honlapon („Témák” link, itt fent a bal oldalon), és egy részletes bemutatást is. („Mi az, hogy Egyvilág?” link.) Amennyire tudom, ilyen eddig nem volt, és nagyon hasznos lehet majd.

 

A könyvet még mindig írom, és részenként publikálom. A hírlevélben arról is értesíteni foglak benneteket, amikor kijön egy újabb rész. Egy hosszabb kihagyás után, most is elkészült egy, lásd itt alább.

 

Emlékeztek még, hogy mindig hozzá lehet szólni azokhoz, amiket írok? Ez a könyvre is áll, és különösen, ami majd itt az ember életét illeti: nekem csak egy van, ti sokkal többet láttatok. Gyertek, szedjük össze együtt, ami hasznára válhat az embernek, mondjátok meg, ha valamit másképp láttok, ha valami kimaradt. Ezt többféle módon is megtehetitek, írhattok emailt, illetve minden részhez tartozik egy kérdőív és egy fórum is, melyeket szintén a Témák lapon találhattok meg.

 

 

● Régimódiság

 

Ez az egész meglehetősen régimódi, szembe megy a korszellemmel:

 

   ○ A könyv

 

Ami egy könyv, szemben a manapság divatos, látványra épülő tartalmakkal.

 

   ○ Puritán kinézet

 

A könyvé is meg a hírlevélé is: szöveg van bennük, minden különösebb cicomázás nélkül. Egyrészt, mert energiám sincs dekorálni, másrészt jól tükrözi a tartalom sallangmentességét is.

 

   ○ Szenzációmentesség

 

A szenzáció, a botrány, a felháborító dolgok bevált praktikák a figyelemfelkeltésre. Okosabb viszont nem lesz tőlük az ember, főleg, hogy a felük sem igaz. Amit itt találtok, az lehet, hogy kevésbé hoz izgalomba – viszont tartalmas és igaz. Hátha van még más is, aki megcsömörlött már a sok gagyitól.

 

   ○ Széleskörű felvilágosítás

 

Nagy divat sose volt okítani a népet, minél egyszerűbbek ugyanis az emberek, annál könnyebben irányíthatóak, úgy a politika, mint az üzlet által, akiknek az kell, hogy megvegyétek, amit mutatnak, arra szavazzatok, akit mondanak. Újabban, az egyre erősebb specializáció, a fogyasztói társadalom anyagi fókusza, no meg a mindent elárasztó felszínes szórakoztatás is ellene hat a széleskörű, lényeglátó műveltségnek.

 

A világnak nem érző, értékes, gondolkodó emberek kellenek, hanem eldobható, kiszámítható, gombnyomásra működő automaták. Én ezzel szembe megyek. Aki akar, velem tarthat.

 

* * *

 

És akinek még ezek után is vannak kétségei – nos, azt meg tudom érteni. Tele van ez a világ sarlatánokkal és manipulátorokkal, nem véletlenül gyanús minden mindenkinek. De azért nem feltétlen mindenki az, ha nem is egyszerű kiválasztani az igazakat. Nyilván azt senkitől nem fogjátok hallani, hogy ő nem az igazat mondja, mindenkiről magatoknak kell eldöntenetek, hogy mennyire bíztok a szavában. Amiket velem kapcsolatban figyelembe vehettek, azok az alapjaim, aztán amiket eddig produkáltam, és a nyitottságom, ahogy kimondottan kérem a véleményeket minden megnyilvánulásomhoz. Mindent megtaláltok itt a honlapon, illetve a többi platformjaimon, s ha követtek valamennyire, remélhetőleg elnyerem majd a bizalmatokat.

 

(Az alábbi egy rövidített változat, emlékeztetőül. A teljes változatot ezen a linken találod. A megjelenő oldalon, ahogy áll, a legfelső sorban kattints a címre vagy a doc vagy a pdf linkre.)

 

(Hozzászólni a szöveg alatt lehet.)

 

1.   A világ és az ember egysége

Ami alatt a világhoz való megfelelő hozzáállást értem. Hogy konkrétabban mi a megfelelő, azt mindjárt elmondom.

1.1. Miből ered ez a hozzáállás és miért jó?

●    A világ (a Föld) nem a miénk.

Hanem, ahogyan a mondás szól „az unokáinktól kaptuk kölcsön”; és ne feledkezzünk meg a többi érző lényről, az állatokról sem, hogy valamennyire az ő jólétükre is figyelemmel kellene lennünk.

Lásd ennek kapcsán ‘A piac gyakorlati hiányosságai’ témában, hogy többé-kevésbé minden generáció a sajátjának tekinti a Földet, annak javait.

●    Kicsinységünk és függő helyzetünk

Amit, különösen manapság, sokan nem fognak fel, a világ urának képzelik az embert – pedig sok minden van, amit nem tudunk, amire nem vagyunk képesek, köztük olyan alapvető problémák, mint a halandóság, az időjárásnak, a földrengéseknek való kiszolgáltatottságunk vagy az emberek közötti békétlenség. Bővebben lásd az ‘Elvarratlan szálak’ témában.

* * *

Mit nyerünk a szóban forgó hozzáállással? Egyrészt a jövő generációinak jólétét, lásd ehhez a ‘Fennmaradás’ témát. Másrészt a világ attól is jobb hely lesz, ha más fajok is jól érzik magukat benne – ráadásul az ő védelmüknek az emberiség számára is megvannak az előnyei, onnan kezdve, hogy világ szebb, érdekesebb hely marad, odáig, hogy a biológiai változatosság megőrzésével többféle növényből lehet gyógyszert kinyerni, többféle élőlényt lehet majd akár ma nem is ismert módokon hasznosítani. Lásd ehhez a dolgokat, melyek, ha elvesznek, akkor örökre elvesznek, a ‘Szélmegoldások’ témában.

1.2. A megfelelő hozzáállás

1)    A világgal szembeni kellő alázat

Vagyis, hogy reálisan mérjük fel, hogy mekkorák vagyunk a világhoz képest (kicsik), illetve lássuk meg, hogy távolról sem vagyunk mindenhatóak. Részletesebben lásd az ‘Egyszerűség’ témában.

2)    A jövő generációi és a többi érző lény (elme) érdekeinek tiszteletben tartása

3)    A természettel jó gazda módjára kell bánni.

Mit jelent ez? Azt, hogy gazdálkodjunk vele, gondoskodjunk róla, ésszel és felelősséggel – ahelyett, hogy arra törekednénk, hogy leigázzuk és kizsákmányoljuk. Közben pedig magunkra, mint gazdálkodóra tekintsünk – nem pedig, mint a természet urára, a világra pedig, mint birtokunkra – semmint zsákmányunkra.

Akkor is, ha ez, rövidtávon legalábbis, lemondást követel.

Ugyanakkor azt is fontos kiemelni, hogy mindez nem jelenti azt, hogy teljesen vissza a természethez, hogy a természetet, úgy ahogy van, érintetlenül kellene hagynunk, hogy ne használhatnánk azt, annak forrásait a saját hasznunkra – csak ésszel, felelősséggel és a kellő önuralommal, az eddig elmondottaknak megfelelően.

2.   Az elme egysége

2.1. Az érző lények és az ember egysége

Más szóval, a „lélekkel” rendelkező lények és az ember egysége. (A lélek szót nem a köznapi értelemben használom, hanem az elmének az érző összetevőjét értem alatta, ahogyan ‘Az elme szerkezete’ témában el van magyarázva.) A lélek közös jelenség az emberben és az állatokban – és ez adja ennek az egységnek az alapját. (Legalábbis a komplexebb állatokban ott van a lélek – viszont öntudat már nem szükséges hozzá, az egyszerűbb állatok is éreznek.)

Bár a lélek mellett a tudat is közös, azért a lelket tekintem ezen egység alapjának, mert az érzés az, ami képessé tesz a boldogságra és boldogtalanságra, miatta érezzük jól magunkat, és miatta szenvedünk, mind mi emberek, mind a kisegér. Továbbá a boldogság az alapja két fontos dolognak: az etikának és az értékeknek, az Egyvilág szerint.

Hogy mit jelent az embernek az érző lényekkel való egysége, az nagyrészt ‘Az állati elmék és hatalmunk az állatok fölött’ témában van kifejtve, úgyhogy itt csak röviden: ismerjük fel, hogy ők is érző lények, és valamennyire legyünk tekintettel az ő érdekeikre is; illetve, hogy miért a mi gondunk ez. Szintén ott olvasható, hogy mit lehet tenni ez ügyben rövid és hosszú távon: egyebek mellett, hogy törekedjünk rá, hogy minél kevesebb szenvedést okozzunk az állatoknak; illetve, hogy jó volna megcélozni, hogy majd úgy termeljünk húst, hogy ahhoz ne tartozzon egy érző lény.

Itt is ki kell azonban emelni, hogy az elmondottak nem jelentenek egyenértékűséget. Az emberi – pontosabban az öntudattal bíró – elme többet érhet, mint az azzal nem rendelkező; illetve jogos is lehet olyanokat tenni az öntudattal nem bíró állatokkal, amik rájuk nézve negatívabbak, mint amennyire nekünk pozitívok. (Tárgyakként kezelni őket azonban nem szabad, ahogy az előbb utaltam rá.)

2.2. Az öntudattal bíró lények és az ember egysége

Ennek pedig az öntudat „saját minősége” adja az alapját, lásd szintén ‘Az elme szerkezete’ témában. Ez röviden annyit tesz, hogy azt öntudatnak saját, a konkrét fizikai-biológiai formától független, univerzális tulajdonságai, képességei vannak, melyek csomagként, egyszerre jelennek meg az öntudattal együtt. Ilyenek többek között az etikai érzék és a humorérzék – melyek, vélhetőleg, nemcsak az emberben, hanem más öntudattal bíró lényekben is meglennének. (Ezen kívül a lélek is közös, itt is.)

Az ember, máskülönben, ugyanis hajlamos az emberi formához kötni azt, hogy kit tekint egyenrangúnak magával.

1)    Az emberi forma és az emberszámba vétel

○    (Öntudattal bíró) állatok, lények

Mert sokan mondják például a gorillákra, elefántokra, delfinekre, ahol már feldereng az öntudat fénye, hogy ezek is „csak állatok” ß.

○    Mesterséges intelligencia, robotok

A gyakorlatban ez még elég távoli, de a tudományos-fantasztikus filmek, könyvek gyakran filozofálnak arról, hogy egy (öntudattal bíró) robot továbbra is „csak egy gép-e”, milyen jogai lennének, helyes volna-e, ha az ember azt tehetne velük, amit csak akar. A mesterséges intelligenciát pedig azért említem, mert akár a kvázi test nélküli, szoftverként létező elmékkel kapcsolatban is felmerülnek hasonló dilemmák.

Ha az öntudatra alapozzuk, hogy kit veszünk emberszámba, az megoldja az efféle dilemmákat itt, és az állatok, idegen lények esetében is.

○    Az emberi élet kezdete

Hogy honnantól kezdve tekintünk embernek egy embert, embriót, ott sem mellékes, hogy mikortól néz ki annak. (Bár ez vélhetően nem az öntudat meglétén fog múlni, tekintve, hogy az teljes mértékben csak kb. a születéstől számított 18 hónapos korra alakul ki.)

2)    Különbségek az öntudattal bírók között

Az öntudattal bírók egysége, illetve az, hogy az öntudattal együtt, az azzal járó univerzális tulajdonságok is megvannak ezen lények minden fajtájában, nem jelenti azt, hogy ne lehetnének különbségek is közöttük.

○    A biológiai forma hatása a motivációkra

Például ahogyan az elefántfiúnak az elefántlány tetszik, az embernek meg az ember. (Bár ettől még az elme magját, lényegét tekinthetjük univerzálisnak, úgy, hogy az más és más formai motivációkkal, késztetésekkel van körberakva, befolyásolva a különböző fajokban.)

○    A forma hatása a gondolkodásra

A biológiai forma nemcsak a motivációinkra, hanem a gondolkodásunkra is hatással van: vegyük csak azt, hogy egy nagyobb agyba több férhet, eltérő lehet a gondolkodás sebessége is, stb… Lásd erről a ‘Forma, öntudat és gondolkodás’ témában.

Mindazonáltal, hogy az egyes öntudattal bíró fajok között mekkorák lennének az elmebeli különbségek, nagyobbak-e mint amekkorákat egy fajon, az emberi fajon belül látunk, azt csak találgatni lehet.

○    A biológiai forma egyéb különbségei

Tehát azok, amelyek nem az elmét illetik, hanem a testet, hogy melyik faj hogy néz ki, mennyire erős, stb… – nem utolsósorban pedig, hogy meddig él. Bár ezek nem tartoznak a lényegünkhöz, hatásuk azért lehet arra, hogy hogyan tekintünk egymásra, viszolygást, féltékenységet, feszültséget ezek is kelthetnek.

Akárcsak az elmebeli, mentális különbségek, különösen az, ha az egyik faj okosabb. (Meg, ha ráadásul ez által még gazdagabb is…)

3)    Egylényegűség

Bár, mint látható, nem elhanyagolható különbségek is lehetnek az öntudattal bíró fajok között – azonban lényegünk magja közös: mindenekelőtt az öntudat fentebb bemutatott saját tulajdonságai, melyek, meglehet változó mértékben, de vélhetően minden ilyen fajban jelen vannak. Ezen kívül az érző lélek és a sima tudat is közös bennünk. Ezek adják egylényegűségünket.

Mi következik ebből? Az, hogy ennek megfelelően viszonyuljunk is egymáshoz: tekintsünk egymásra és bánjunk is egymással egylényegűként, bármilyen formában jelenjünk is meg; létezzen egy öntudattal bíró elme egy emberi testben, egy idegen lényben vagy akár egy gépben, ismerjük fel, hogy a lényegünk közös. A köztünk lévő különbségeket pedig hasonlóan kezelhetjük, mint amiket az emberi fajon belül tapasztalunk, kivált, hogy ezektől még emberszámba vegyük a másikat.

Lásd végül ‘A jóság és etika ápolása’ témában ezek kiterjesztését az emberi fajon túlra.

A saját elemzésem

 

A hozzá tartozó kérdőívet ezen a linken találod.

 

● Kormányzóképesség

 

Ennek alapkövetelménynek kellene lennie, bárkivel szemben, akire rábíznak egy országot – tény azonban, hogy például a Gyurcsány érához képest érzékelhetően határozottabb kezekben van az ország, ahhoz képest meg, ami a mostani ellenzékből kinéz, arról a választási eredmények beszélnek.

 

Hogy rend legyen egy országban, az alapvető. Nem azt mondom, hogy ha az ellenzék kerülne hatalomra, akkor megállna az élet, mert a dolgok akár maguktól is elmennek, mint ahogy egy zenekar is eljátssza a szimfóniát akár karmester nélkül is – de csak így-úgy. A kormányzóképesség, a dolgok kézben tartása és valamiféle koncepció arról, hogy merre menjünk, nagyban segíti az ország működését, a gazdasági befektetéseket, támogatja az emberek biztonságérzetét. A kormányzóképességet pedig az egység és a szervezettség, ami sehol máshol nincs meg a magyar politikában, mint a Fidesznél: a szervezet, a vezetés, az ideológia és a kommunikáció egysége.

 

A renden felül fontos még a kiszámíthatóság is – amelynek azonban az önkény hasonló ellenfele tud lenni, mint a demokráciák széljárás-változásai. (Lásd a gazdaságba való minduntalan belenyúlkálást, és az alkotmány állandó módosítgatását.)

 

Továbbá, a gyakorlatiasságuk sincs meg másban, beleértve a tettrekészséget, hogy nem ülnek úgy a langyos vízben, ahogy Gyurcsány tette, és ahogy az ellenzéki pártgyülekezet teszi azóta is – másrészt pedig, hogy tudják, mi kell a népnek. És mi is kéne más, mint a cirkusz és a kenyér – és ebből is látszik, hogy nem olyan nagy tudomány gyakorlatiasnak lenni, egy kicsit le kell szállni a nép közé, beleélni magunkat a helyükbe. Amikor meg a valóság nincs összhangban a nép kívánságaival, olyankor tudni kell diplomatikusan fogalmazni, és kimagyarázni, amit muszáj. Az ellenzék, főleg annak az értelmiségi része elég gyenge ezen a téren.

 

Más kérdés, hogy mire használják a gyakorlatiasságukat, a szorgalmukat: merthogy nemcsak a nép hasznára, hanem a saját önös érdekeik előmozdítására is. Ahogy lehajolnak az apróért is, ahogy, mint látni fogjuk, sokféle módszerrel tesznek azért, hogy megőrizhessék a hatalmukat, például ahogy Orbán rögtön úgy csinált, mintha tüsténkedne az ukrán határon, például amilyen buzgalommal vetik bele magukat az aktuális politikai ellenfelek lejáratásába, és a különféle hibák kiköszörülésébe is, lásd Szájer, Novák Katalin és Varga Judit gyors legombolását a rendszerről, illetve, ahogyan a választási vereségük után anno belefogtak a hálózatépítésbe.

 

Hogy Orbánék tagadhatatlanul hatékonyabb kormányzóképességével mire mentünk, az mit szolgál, mennyire az ország és mennyire a saját érdeküket, nos, ez a mostani írás ennek a mérlegét igyekszik felállítani.

 

(Mindezek fényében erre a szempontra, a kormányzóképességre én plusz három pontot adok az Orbán kormánynak. Ezzel nem kell egyetértenetek, ti nyugodtan adhattok mást, és ha még nem tettétek, küldjétek be a pontjaitokat a kérdőívvel. Vegyétek figyelembe, hogy több minden, például a korrupció, külön pontban kerül majd lepontozásra alább, azok nincsenek benne ebben itt.)

 

(+3)

 

 

● Migráció (bevándorlás és kivándorlás)

 

A kormányzóképesség egyik megnyilvánulása volt, ahogy a kerítést felhúzták a 2015-ös migránsáradatra válaszul. (Ami, hogy szögesdrót várja, aki erre téved, bevallom elsőre nekem sem volt szimpatikus. Aztán meggondoltam magamat.) Igen, mert az nem lehet, hogy kénye-kedvére járkáljon ki-be boldog-boldogtalan. Emberi jogok meg humanizmus ide va gyoda.

 

Illetve az is rendben van, hogy vonakodnak a migránsok tömeges befogadásától. (Bár a nagy csinnadratta ellenére túl sokan nem is akarnak ide jönni. Érdemes megnézni a statisztikákat: volt év, 2017, amikor több mint ezer embert befogadtunk. Az utóbbi időben viszont már alig valakit.) Az viszont tény, hogy Nyugat-Európában jelentős gondokat okoznak a bevándorlók – és jobb megelőzni, hogy itt is odáig fajuljon a helyzet.

 

Hozzáteszem, akik tényleg bajban vannak, azokon természetesen segíteni kell – annyira, amennyire tőlünk telik. (Valamint az EU-s államokkal szemben is jó volna mutatni az elvárható szolidaritást.) A mérték az, ami nem mindegy, azért sem, mert ha túl sokat várunk el az emberektől, a saját népünktől, akkor meg fogják unni a jókodást, és még annyit sem tesznek majd a bajban lévőkért, bennünket pedig elzavarnak, és jönnek a populisták. Részletesebben lásd ezt az előző írásomat.

 

Ne feledjük továbbá, hogy a nagy szigorral tandemben azért több mint 1000 embercsempészt el is engedett a magyar kormány, csak úgy, hogy a határőröknek legyen kivel fogócskáznia: ha a kapukon keresztül is be lehet jönni, akkor a kerítésnek is kevesebb értelme van…

 

És apropó, hasonlóan rendben van az is, hogy nem rohan fegyvereket küldeni Ukrajnába. Az ilyesmiből is a legjobb kimaradni, kis országként főleg, lásd Svájcot például – meg Trianont. Ami azonban, megint csak nem jelenti azt, hogy, amennyire tőlünk telik, ne kellene segíteni, a menekülők befogadásával, humanitárius segítségnyújtással, azzal, hogy elítéljük az agressziót, nem ismerjük el a hódításokat, valamint, nem utolsósorban azzal, hogy nem akadályozunk másokat abban, hogy segítsenek.

 

Viszont a kormányzati propagandában alaposan föl van fújva a helyzet, a migráció meg a háború is – ez pedig már nem az országról szól, hanem Orbán hatalmának a bebiztosításáról. (Meg mi még a harmadik jelszó a csokorban? Ja igen, a gender. Az még jobban.)

 

Ami még a migrációt illeti, nemcsak a bevándorlás van, hanem a kivándorlás is, ami igencsak megnövekedett az utóbbi években, sok magyar távozott Nyugatra – ráadásul, mondhatni, „a java”, akik tudnak és akarnak dolgozni, pénzt keresni. Az igaz, hogy ezeknek egy jelentős része vissza is jött, de a mérleg így is jócskán negatív.

 

(+3)

 

 

● Gazdaság

 

  ○ Munka

 

Nemrégiben olvastam ezt a cikket, hogy Borsodban egész kikúpálódtak egyes vidékek, mióta az emberek dolgoznak, és pénzt keresnek. Kezdettől szlogen volt az egymillió új munkahely, amit a (régi) Index egy darabig röhögött, amíg tényleg meg nem látszott a foglalkoztatási statisztikákon a jelentős javulás, úgyhogy aztán szép csendben elfelejtették az egymilliómunkahely-számlálót. Tény, hogy a 2010-es évek egy kifejezetten kedvező időszak volt ehhez a mutatványhoz, az alacsony kamatokkal, az EU-s támogatásokkal, meg a megelőző válsággal is – de az is kellett hozzá, hogy kormány kihasználja a lehetőséget, és igyekezzen rávenni az embereket, hogy dolgozzanak. Ma 4.723.000-en dolgoznak, szemben a 2010-es 3.789.000-rel. Ez mindenképpen elismerésre érdemes teljesítmény.

 

Ami már kevésbé az, hogy mennyit kapnak az emberek a munkájukért: Magyarország ugyanis továbbra is az olcsó munkaerejével hódít, ami kb. harmadannyiba kerül, mint nyugaton. Úgy is mondják, hogy a gazdasági növekedésünk extenzív volt, a kihasználatlan munkaerő bevonásának volt köszönhető, miközben a munkaerő minősége, termelékenysége nem emelkedett. (Miközben Lengyelország és főleg Románia elhúzott mellettünk.) És nem is látszik, hogy innen hogyan tovább, mert arról továbbra sincs szó, hogy megpróbáljuk fejleszteni a munkaerőt, lásd az oktatásról mondottakat alább. Amiről továbbra is szó van, az a még több képzetlen munkaerő, csak most már külföldről importálva. (Meg hát igen, a több dolgozó, a több adó az uralkodó osztálynak sem hátrányos.)

 

Nézzétek meg továbbá ezt az ábrát az EU-s országok bérszínvonaláról, a Facebook-csoportban. (És ha már ott vagytok, csatlakozzatok.)

        

 

  ○ Adózás

 

Adózni persze senki sem szeret, Magyarország meg, mint tudjuk, egyébként is a 10 millió szabadságharcos országa, ezért az adózási fegyelem javítása, pl. a pénztárgépek bekötésével a NAV-hoz nem volt hiábavaló. Nyilván, akinek emiatt most többet kell befizetnie, azt ez nem feltétlen teszi boldoggá – az állam pénzügyi helyzetén viszont javít. (Meg ne feledjük azokat se, akik kevésbé voltak kiaknázható helyzetben a dolgok okosba és zsebbe történő megoldásához, hogy nekik aránytalanul többet kellett viselniük a közterhekből.)

 

A másik, ami a nép szempontjából értékelendő, hogy egyes multikat, illetve a bankokat is megfejte a kormány. Bár túl sok mozgástér nincs ezen a téren, pont azért, mert multik, és hogy ha nem tetszik nekik valami, akkor odébb állnak. Úgyhogy leginkább azoktól tud kasszírozni, akik valamiért, valamennyire ide vannak kötve, és azoktól sem akármennyit. Látni kell azonban, hogy ennek egy részét valójában mégiscsak a nép fizeti meg, mert a vállalatok hajlamosak áthárítani az új terheket a fogyasztókra, így fordítva át a profitadót indirekt népadóvá.

 

Meg egyébként is fizet a nép is, rendesen, nem kis részét így, indirekten, ahogy kevésbé feltűnő. A 27 %-os ÁFA, a benzin árának a fele, a fuvarozók útdíja, stb… mind beépül az árakba, és nem a gombák, hanem az emberek fizetik meg – csak így kevésbé tűnik fel ahhoz képest, mint amikor az ember fizetési lapján ott van, hogy amúgy ennyit nyúltunk le belőle direktben, köszi. A másik az egykulcsos adó, aminek a magasabb keresetűek nyilván örülnek, meg munkára is ösztönzi őket – a társadalmi igazságosság szempontjából viszont megkérdőjelezhető. (Részemről nem is annyira a magasabb összjövedelmet adóztatnám jobban, hanem a tőkejövedelmet, azért, mert az hogy a pénz pénzt fial, alapból növeli az egyenlőtlenséget, munkára sem ösztönöz, illetve a pénzt örökölni is lehet. Ez is biztos segít majd abban, hogy akinek pénze van, segítsen a könyvben. ;))

 

* * *

 

No meg az infláció mostanában, aminek számos oka volt, és távolról sem csak a háború, ahogy azt kormányoldalról sulykolták, és ebből jó párról szintén Orbán tehet: az EU-val megromlott viszony, a boltok sarcolása, az árstopok, a választási osztogatás mind olyan tényezők, amelyek nem kívülről jöttek. Illetve a különféle árszabályozások, a rezsicsökkentés, a hatósági árak, a benzinár stop – melyek összességében inkább növelték az inflációt, nem is beszélve egyéb hátrányos következményeikről, a benzin hiányról, a piac megzavarásáról és a lepusztuló infrastruktúráról. (Bár azt azért meg kell hagyni, hogy most az egyszer, hogy a háború kitörése miatt nehéz volt, betartotta a rezsicsökkentéses ígéretét – amennyire lehetett. És hogy ezt részben a gazdagabbak fizették. A másik az inflációkövető állampapír, ami megmentette a benne tartott vagyonokat – bár nyilván ennek az árát is meg kell fizetnie valakinek, köztük olyanoknak is, akiknek nincs állampapírja.)

 

Valamint, hogy nálunk nincs euro, ami jelentősen visszafogta volna az inflációt, és még sincs még kilátásban sem, és az sem véletlen: biztos majd ez a kormány, aki mindent uralni akar, kiad a kezéből egy olyan eszközt, mint a pénznyomtatás.

 

Azokban a méretekben, amelyekben folynak, nem függetleníthetőek a gazdaságtól a szisztematikus lenyúlások, az állami pénzek pártcélokra történő felhasználása, és a korrupció sem, nem is csak, amit ellopnak, hanem lásd alább a hatékonytalanságot, amelyhez vezet. Hasonlóan az EU-s pénzek elkótyavetyélése is költségvetési méretekben is jelentős, részben az ellopásuk, részben a haszontalanságok, amikre el lettek szórva. Meg, hogy mostanra sikerült úgy lejáratni magunkat Brüsszelben, hogy már küldeni sem akarják őket.

 

Nézzétek is meg ezt az összehasonlítást arról, hogy mennyit profitáltak a kelet-európai országok 20 évnyi EU tagságból. Magyarország is 44%-ot nőtt gazdaságilag – viszont ezzel majdnem az utolsók vagyunk. (Románia pl. 80%-ot, Szlovákia 78-at, Lengyelország meg 100-at.) Nem véletlen, hogy a románok épp most kerülnek el bennünket a fizetések értékét illetően. Körbe vagyunk véve olyanokkal, akik sokkal többre mentek azonos feltételek mellett – és ennél nem kell jobb bizonyíték arra, hogy milyen rosszul sáfárkodtuk ezzel a történelmi lehetőséggel a felzárkózásra. (Amiben azért benne voltak a szocik is.)

 

Varga Mihályt alapjában véve jó szakembernek tartom, de őt sem dicsérhetem egy az egyben, mert egyfelől utat enged az előbb mondottaknak, másfelől a politikai megnyilvánulásai is lohasztják a renoméját a szememben.

 

Viszont volt még egy mindenképpen elismerésre érdemes húzásuk, hogy a korábbi, baloldali kormányok által felelőtlenül szabadjára engedett devizahitelektől megszabadították az országot és a hiteleseket.

 

Illetve lásd majd még alább a keleti nyitást, az újabban érkező keleti beruházásokat.

 

(+1)

 

 

● Családpolitika

 

A családok helyzete manapság meglehetősen problémás. Egyrészt az elszállt árak, különösen az ingatlanárak nehezítik a családalapításon gondolkozók dolgát. Másrészt a demográfia, a gyerekszám csökkenése, ami nemcsak a nemzet lélekszámán aggódók számára szomorú, hanem kemény gazdasági következményei is vannak, lesznek. Harmadrészt az egészséges család az egészséges társadalom alapköve, a gyerekeket normálisan felnevelni normális családban lehet, ami manapság már kivételszámba megy – és a mai gyerekekből lesz a jövő társadalma.

 

Ez ügyben a kormány igyekezett lépéseket tenni, ami alapvetően pénzt jelent. A pénz azonban csak az egyik tényezője annak, hogy a mai családok miért úgy néznek ki, ahogy – és attól tartok, hogy nem is a legfontosabb. Fontosabb a kulturális háttér, a kor szava, az emberek közötti kötelékek és a társadalmi elvárások meglazulása, az elanyagiasodás, a sok kütyü, az életmód, a gondolkozásmód. Pénzt osztogatni viszont lényegesen egyszerűbb, mint rendet tenni az emberek fejében, megreformálni a társadalmat. (S ha ez irányban próbálnak is valamit tenni, az leginkább kimerül abban, hogy hozzuk vissza a kereszténységet. Jó, erre a világon sincs megoldás.)

 

Sok foganatja mindenesetre nem lett a dolognak, sokkal több gyerek nem született – az ingatlanárak meg emiatt is még jobban elszálltak. (Illetve, amit még szoktak mondani, hogy persze hogy, hiszen kell az alattvaló, a munkás, a szolga. Én nem hiszem, hogy ez volna az indíték, az autokraták sem gondolkoznak 20 évre előre.)

 

Akit érdekel, lásd még ehhez az ‘Ember, társadalom és család a modern világban’ témát a könyvben.

 

(+2)

 

 

● Nemzet, kultúra

 

A „nemzet” a jobboldali rezsimek alapköve, az az eszme, ideológiai kapocs, amely összeköti, egységessé teszi a szavazóbázist, amire lehet hivatkozni, hangoztatni, hogy „aki magyar, velünk van”. (És ami a baloldalnak nincs: az egyik fontos oka a jelenlegi szétforgácsoltságuknak.) Nem csoda, hogy kormányoldalon igyekeznek is fűteni, ápolni, költenek rá, zászlókat állítanak, szobrokat faragnak, emléktáblát avatnak, megkoszorúznak, és amit csak lehet, nemzetivé tesznek a trafikoktól a sporthíradón át a Gellért-hegyig. Vannak, akiknek ez tetszik, vannak, akiknek nem, a nagy bal-jobb választóvonal, ha valamit, ezt aztán igazán kijelöli. A magam részéről egyrészt azt mondhatom, hogy még a baloldal mérsékelt régiójából szemlélve is émelyítő ennyi piros-fehér-zöld – másrészt meg azt, hogy nem nehéz felismerni a nemzetieskedés mögött a politikai haszonszerzés szándékát, a nép manipulálását. (Illetve nem azt mondom, hogy nincsenek a belső körökben olyanok, akik ezt komolyan veszik – de aki a KISZ-ből meg az MSZMP-ből jön, arról nem hiszem el, hogy neki a haza minden előtt.)

 

Ennek a vonulatnak része a nemzeti kultúra ápolása is, gondolok itt elsősorban a nagyjainkról, a magyar történelemről készült filmekre. (Petőfi, Semmelweis…) A baloldal, meg a baloldali sajtó ezeket reflexből lehúzza, és biztos, hogy drágák voltak, lehettek volna jobbak is, szerintem viszont egy országnak nem árt meg, ha készülnek ilyen filmek. Illetve általában, ha jut pénz a nemzeti kultúrára, törődnek vele, igyekeznek megőrizni azt ebben a globalizálódó, uniformizálódó világban: mert a nemzeti kultúra érték. Mondjuk, olyan nagyon sok minden más konkrétum nem jut eszembe ezen a vonalon, csak olyanok, mint a Magyarságkutató Intézet (miért ne), a Petőfi Irodalmi Múzeum (Demeter Szilárddal :/), a wármegyézés meg a főispánozás (röhej), meg még a nemzeti rockereknek lökött kis apró, (amiből sok érték nem született, de segítettek pár szavazatot összeszedni még).

 

Másfelől azonban a nem nemzeti kultúrának eléggé alávágtak, emlékszünk az SZFE esetére, láttuk a Nemzeti irányváltását, látjuk a független színházak finanszírozásának megnyirbálását, vagy épp az Eurovízióról való kivonulásunkat. Úgyhogy:

 

(+1)

 

 

● A demokrácia helyzete

 

Nekem ez a demokrácia meggyengítését, a hatalom bebetonozását jelenti. Mivel az emberek mindenekelőtt jólétet és biztonságot akarnak, lehet, hogy ez nem annyira zavarja őket a mindennapokban – azon túl azonban, hogy a mostani urak biztosították általa a jólétüket és pozícióikat, hosszú távon is súlyos következményei lehetnek. Miért?

 

Azért, mert egy rendszer könnyen függetlenedhet a létrehozóitól. Ha most kiépítenek egy effektív autokratikus, a hatalom megtartására tervezett, önfenntartó gépezetet, az túlélheti Orbánt, de még a Fidelitaszt is. Jó, nem a Kim rezsimről van szó – de a magunk kulturáltabb, európaibb, félbalkáni módján ez történt és történik itt is: az alkotmány első adandó alkalommal történő átírásával, az állami eszközök a pártérdekek szolgálatába történő állításával, a sajtó felvásárlásával, az új arisztokrácia felhizlalásával – akik és a rendszer kölcsönösen védelmezi és támogatja egymást.

 

Nem utolsósorban, ahogy az egyetemeket is átvették, különös tekintettel az MCC-re, a rendszer elitképzőjére és ideológiai főhadiszállására, illetve kiépítettek egy egész hálózatot a rendszert támogató ideológiát gyártó „kutatóintézetekből”: mint az Alapjogokért Központ, a Századvég, a XXI. Század Intézet, stb… (Meg ezeknek a vezető főokosai, mint Szánthó Miklós, és az alájuk beosztott naiv kis kutatócskák, ó istenem.) Meg ahogy a saját embereiket ültették a rendes állami intézmények vezető pozícióiba: az ügyészség, a kúria, az alkotmánybíróság, az MNB – no és persze a köztársasági elnök, egy csomó olyan, aminek függetleneknek kellene lennie, pont azért, hogy a hatalom ellenpontját képezze. Meg úgy általában, ahogy mindent elfoglalnak, központosítanak, maguk alá gyűrnek, amit csak meg tudnak kaparintani.

 

Hozzá szoktam tenni, hogy most még vannak bizonyos alrendszerek, amelyeket nem sikerült mélységében behálózniuk, elsősorban a bíróságok és a rendőrség, ahol még leginkább csak a felső irányítást vették a kezükbe – de ahogy telik az idő, kinevelik a tisztségviselők új generációit, lecserélik a régi embereket, úgy egyre inkább fennáll a veszélye, hogy ezeket is jobban áthathatja majd a párt befolyása, belül is. (Azt nem tudom, hogy a nemrégiben történt honvédségi és hírszerzési elbocsátásoknak volt-e politikai indíttatása.)

 

Mindezt azáltal sikerült elérniük, hogy kezükben vannak az állami eszközök, nemcsak az állami vagyon, hanem a törvényhozó és a végrehajtó hatalom is, melyeket nem voltak restek pártcélokra, a saját érdekeik előmozdítására használni – ez pedig egy igen súlyos probléma. Továbbá helyezzük ezt mérlegre az ellenzék külföldi finanszírozásával szemben, mely utóbbi a kormányoldal egyik kedvenc szólama: mindkettő jogtalan, de vajon melyik esetében van szó több pénzről, szerintem sokkal többről? (Vegyük észre továbbá az iróniát a dologban: a dollárbaloldalt emlegetik, a nemzeti érdek ilyetén megsértését sérelmezik felháborodottan – miközben ő maguk, a kormány, a nemzet pénzét sikkasztja közvetlenül.)

 

Vegyük észre aztán, hogy sokféle eszközt használtak párhuzamosan a hatalmon maradás érdekében: a közmédia leuralása, a közpénzből fizetett pártpropaganda, a külföldi magyarok választójoga, a választási osztogatás, a kisebb választási csalások, stb…, és hogy önmagában ezek egyike sem éri el a tarthatatlanul botrányos szintet – összességükben viszont bőven elegendőek a győzelemhez. Itt mutatkozik meg a szorgalmuk a saját érdekükben, ahogy lehajolnak az apróért is, ahogy a sok kis eszközt mind a kezükbe veszik, és serényen pörgetik.

 

Csak addig nyújtják tehát a gumiszabályokat, ameddig azok el nem szakadnak. Illetve más szempontból is jellemző, hogy elmennek a falig: a benzin ára, a forint árfolyama, az ÁFA nagysága mind ott áll, amit még éppen elbírunk. Az EU-val meg a NATO-val való kötekedéssel is az volt megcélozva, hogy komolyabb következményei azért ne legyenek ránk nézve. Néha azért van, hogy valamelyest elszámítják magukat.

 

A másik, hogy lehet, hogy Orbán nem maga az ördög – de ki tudja, hogy ki jön utána? Ezért is kockázatos dolog réseket ütni a pajzson, meggyengíteni a demokráciát, a demokratikus intézményeket. Mert jöhet valaki, aki majd átveszi a hatalmat, aki még ambiciózusabb, még kevésbé vannak skrupulusai, aki nem akar megállni itt – és a meggyengített rendszer nem lesz képes ellenállni neki. (Bár nekem már az is elég hátborzongató, ahogy a tömeg viktorozott neki a legutóbbi Békemeneten.)

 

Megjegyzem továbbá, hogy a demokrácia alapvetően nem is a jó kormányzásról szól – hanem pont hogy a zsarnokság megelőzéséről, ahogyan a könyvben is írom. Csábító tud lenni az erős kéz, a határozott vezető a demokrácia totojázásával szemben. Nagyon nehéz azonban azt biztosítani, hogy akár egy eredetileg jó szándékú egyeduralom is ne fajuljon rövid úton zsarnoksággá. Mert onnantól kezdve nincs választás, nincs szabályozva, hogy ki kerül hatalomra. A hatalom pedig mindenekelőtt a hataloméheseket vonzza, a hatalomért folytatott versenyben pedig rendszerint a gátlástalanok győznek. Kellenek nektek gátlástalan, hataloméhes vezetők?

 

Még az ellenzék eltiprásáról, ami megint csak, olyan erővel történik, ami demokráciában nem szokás: minden szóba jöhető politikai ellenfél személyeskedő (és nem ritkán hazug) lejáratása, a CEU elüldözése, az ellenzéki pártok és a civilek vegzálása – tudjátok, láttátok.

 

A demokrácia viszont kimondottan igényli, hogy legyenek alternatívák, sokszínűség, pluralizmus. Ezeknek a versenye ösztönözi ugyanis a politikusokat a jobb teljesítményre a köz érdekében, a versenytársak jelenléte tartja vissza az éppen hatalmon levőket a korrupciótól. (Meg hát kulturált ember egyébként is hagyja élni a többieket is.) Ezért van az alkotmány, ezért vannak a demokratikus kisebbséget védő intézmények. Aki ezeket meggyengíti, az ország egészének az érdekeit áldozza be a saját pénzéért, hatalmáért.

 

(–8)

 

 

● Propaganda, közhangulat, közbeszéd

 

(Nyilván ez is a hatalom megtartását célozza, de külön pontot érdemel, mert annyira kiemelkedő.)

 

Az utóbbi években olyan intenzitással mentek ezek, amire a kommunista pártállam óta nem volt példa Magyarországon. (Eredetileg benne volt a címben az is, hogy „néphülyítés”.) Aki itt élt az elmúlt tizen évben annak bizonyára nem kell bemutatnom: a sorosozás, a brüsszelezés, a migránsozás, a genderezés, a háborús propaganda az óriásplakátokon, a TV-ben, a rádióban, az interneten, minden elképzelhető csatornán, megállás nélkül.

 

Ezzel a kisebbik gond az, hogy értelmes embernek elmegy tőle a kedve az élettől. A nagyobbik, hogy ez is a hatalmuk megtartását célozza, és hogy akikre a kívánt hatást gyakorolja, azokat elhülyíti, éppen a saját hívet, pont őket leginkább. A legnagyobb pedig, hogy egymás ellen fordítja a népet.

 

Ráadásul, hogy mindez a pártpropaganda állami pénzből megy; valamint a sajtó leuralása, a független és az ellenzéki hírcsatornák visszaszorítása. Megjegyzendő azonban, hogy ebben azoknak is szerepe volt, akik eladták nekik az újságokat; és azt sem lehet azért mondani, hogy ne volna sajtószabadság.

 

Hát arra emlékeztek még, hogy hogy indult itt a demokrácia? 90-re, amikor még ez az egész olyan naivan derűs volt, amikor úgy tűnt, végre megvan a recept egy boldogabb életre, egy boldogabb jövőre, és a politikai ellenfelek is legfeljebb évődő partnerei voltak egymásnak a demokráciában. És ezzel szemben, hogy mi megy most, a parlamentben és kint az országban, ez az acsarkodás, meg minden, amit leírtam. És lehet, hogy migránsok nincsenek, de azért a negatív közhangulat is rányomja a bélyegét az ország élhetőségére.

 

Pedig ez nem volna szükségszerű. Ami énszerintem eldurvítja a hangnemet, az először is a hatalomvágy, mindenekelőtt Orbán hatalomvágya, hogy semmi sem drága a megszerzéséért. Másodszor az, hogy könnyebb a másikat besározni, mint közérdekű, jó ötletek kitalálásában versenyezni, esetleg azzal fárasztani magukat, hogy meg is valósítsuk őket. Az utóbbi külföldön is így van, és a hangnem ott sem finomodott az utóbbi időben – amiben Magyarország egyedi, az Orbán hatalomvágya. Enélkül az egy ember nélkül itt se volna nagyon más a helyzet, mint mondjuk Szlovákiában vagy Lengyelországban, nem lennénk ennyire a szamárpadban, mi egyedül. Alavju. (Természetesen közben nem feledjük a többi pontban olvasható pozitívumokat se, az összeg majd megmutatja, mi jön ki.)

 

Tegyük hozzá, nemcsak direkt politikai alapon utáljuk egymást. Ezzel az apa az anya a nő az férfi szöveggel az egyébként ártatlan szexuális kisebbségek is megkapták a magukét. (Bár a baloldalon sem kéne túlzásba vinni a genderezést, az is igaz.)

 

És amikor valaki azt mondja, hogy nem érdekel, hogy tízmillió ember utálja egymást, csak én legyek a király: az baj.

 

(–5)

 

(Még egyszer: miért mínusz öt ez csak? Azért, mert bár a néphülyítés valóban csúcsra volt járatva, a szempont maga kisebb jelentőségű, mint a demokrácia helyzete, amire, emlékeztek, mínusz nyolcat adtam. Összességében ez itt kisebb rossz, mint az. Értitek a módszert.)

 

 

● Korrupció

 

A korrupció alapból egy igen tág fogalom, a kormány viszonylatában a hatalommal való mindenféle visszaélés beletartozik, a fentebb elmondottak is, pl. a hatalom bebetonozása.

 

Ebben a pontban arról beszélek, amiről másutt nem volt szó, közelebbről a lopásról, az állami és uniós pénzek kijátszásáról a baráti körnek, a különféle jövedelmező tevékenységek ellenőrzésük alá vonásáról, (autópályák, telekommunikáció, hulladékkezelés, meg a MOL úgy általában, mellyel szintén igen közeli viszonyt ápol a kormány és annak alapítványai). Illetve a párthűség jutalmazása állami megbízásokkal, állásokkal, trafikkal. És ennek is több szintje van, a legnagyobbaktól, Lölőtől, le a helytartókig és a közkatonákig.

 

Mi a gond ezzel? Először is nyilván a közösségtől ellopott pénz – de ez messze nem az egyetlen, talán nem is a legfontosabb. Másik, hogy a hűség számít, nem a hozzáértés és a szorgalom, ami pedig nemcsak a hoppon maradt szorgalmasoknak rossz, hanem, megint csak, az országnak is, mert helyettük a hűségesek félmunkájával kell beérnünk. Továbbá, hogy az sugárzik föntről, hogy így is lehet, a példa, amit ez elé az egyébként is ügyeskedésre hajlamos nép elé állítanak ezzel – erre mondják, hogy a fejétől bűzlik. Valamint, hogy ha a Holdról nem is, de Brüsszelből biztosan látszanak az értelmetlen lombkoronasétányok… (Illetve, hogy az Európai Ügyészséghez, hogy nem csatlakoztunk – nem tudom, van-e valaki, aki nem tudja, miért nem.)

 

Gyakori érv a közpénzek kisajátítása mellett, hogy a nemzeti tőkésosztályt igyekszenek megteremteni vele. Ehhez röviden annyit, hogy az igaz, hogy ha a miénk volna az itt működő tőke, ha itthon maradnának a profitok, az jó volna – föltéve, hogy az a népet (is) gazdagítaná. Mert az egyetlen, ami számít az, hogy a nép hogy él. Hogy a tőkés magyar vagy külföldi, annak annyiból van jelentősége, ha a magyar tőkés jobban bánik a népével, többet juttat neki a profitból, többet törődik az országgal. Mert ha nem, ha csak maga és a helyi arisztokrata barátai érzik jól magukat belőle, ha csak az ő státuszuk megerősítésére szolgál a vagyon, akkor igencsak egyre megy, hogy annak, aki zsebre vágja, mi az állampolgársága. (És nem hiszem, hogy akár a legfanatikusabb fideszes is arra volna büszke, hogy de jó, hogy mi is el tudunk küldeni pár embert luxusjachtozgatni.)

 

(Megjegyzem továbbá, hogy a nemzeti tőke megteremtése, akár állami segítséggel is, védhető – úgy, hogy nemzetközi viszonylatban is versenyképes iparágakat igyekszünk létrehozni, és ennek érdekében támogatjuk, védjük őket addig, amíg meg nem erősödnek, valahogy úgy, ahogy a Távol-Keleten csinálják. Nem pedig úgy, hogy fogjuk az állam pénzét, és egyszerűen átpakoljuk magánzsebekbe.)

 

Szokás kormányoldalon a nemzeti tőkéseket a nemzetközi, internacionalista, globalista tőkésekkel szembe állítani, hogy utóbbiak az egész világot uralják, és nekünk is csak a pénzünket akarják. Van is ebben valami. (Viszont Brüsszellel összemosni őket már erősen megtévesztő, ahogyan ebben az írásomban kifejtettem: minőségi különbség van a kettő között, annak ellenére, hogy mindkettő nyugatra van tőlünk.) És idehaza sokan, főleg a kommunista múlt után nem is nagyon tudnak elképzelni mást, mint hogy kívülről érkezzen az elnyomás – pedig a történelem jelentős részében az uralkodó rétegek a saját népüket nyomták el, zsákmányolták ki, és manapság sincs hiány nemzeti diktátorokból. Mind a kettő fajta létezik, mindkettőről tudni kell, mindkettőnek ellen kell állni.

 

Orbán maga egyébként, amennyire látom, abban az értelemben nem különösebben korrupt, hogy ő maga pénzéhes volna. Neki a hatalom kell, és hogy ő legyen a győző – viszont a sleppet, azt ki kell fizetni, pénzzel. (A slepp természetesen nem az egyszeri Fidesz szavazó, hanem a hatalmi felépítmény tagjai, a NER.) Ők szerves részei a rendszernek, ők segítenek fenntartani azt – cserébe pedig a rendszer honorálja a szolgálataikat – a mi pénzünkből.

 

Akadt azért némi példa pozitívumokra is, gondolok itt a hálapénz elleni fellépésre, mely egy elvileg ingyenes egészségügyi rendszerben mégiscsak a korrupció egyik formája. Pozitívum volt ezzel kapcsolatban az orvosok bérének rendezése is. (De itt is megvan az érme másik oldala, a kórházak adóssága, a kisegítő személyzet alulfizetettsége, a továbbra is fennálló orvoshiány, nem is beszélve arról, hogy ha már így benne vannak a fehérítésben, a kormánykörök kezdhették volna, de akár folytathatnák is magukkal.)

 

(–5)

 

 

● Az ország jövője és az oktatás

 

A népet mindenekelőtt az itt és most érdekli – aki pedig azt akarja, hogy a nép rá szavazzon, nem fog szembe menni ezzel, és annál kevésbé, minél jobban félti a hatalmát. Pedig a jövőt is szem előtt kellene tartani, különben nem lesz, de legalábbis az unokáknak kell majd megfizetniük a nagyszülők jólétének az igazi árát.

 

Az Orbán-rendszer tipikus módszere a jövő kiárusítása, kezdték ezt a nyugdíjak államosításával, aztán folytatták a rezsicsökkentéssel és a miatta leamortizálódó közművekkel. (Azonkívül az akkugyáraknak is lehet, hogy később kell majd meginni a levét, valamint a paksi olcsó áramnak is, majd amikor szét kell szedni az erőműveket. Meg hát a felvett orosz és kínai hitelek…)

 

(Itt jegyzem meg, hogy, ha normálisan bánnak velük, akkor híve vagyok annak, hogy állami tulajdonban legyenek a közműcégek: az alapvető igények kielégítése stratégiai és szociális kérdés is, ráadásul monopolhelyzetben van az, aki a hálózatok felett rendelkezik – ez pedig túl nagy hatalom a kapitalistáknak. Ugyanakkor az állam sincs a legjobb gazda hírében – és még rosszabb lehet, ha nemcsak nemtörődöm, hanem tudatosan árusítja ki a jövőt. Még, ami itt említhető a reptér visszavásárlása, amit szintén helyeslek – föltéve, hogy állami kézben marad, a nép hasznára. Eladni sem lett volna szabad, ami meg még Gyurcsány sara.)

 

A legfájóbb azonban az, amit az oktatással művelnek Orbánék, amely szintén egy befektetés a jövőbe – és ami két okból sem prioritása a rendszernek, finoman fogalmazva. Az egyik, hogy pénzbe kerül, ami majd csak igen sokára térülne meg – a másik meg természetesen az, hogy a művelt emberrel csak a baj van, nem veszi be a propagandát, nem akar szót fogadni, saját ötletei vannak arról, hogy kire szavaz. Értjük a hatalom logikáját – és ebben mutatkoznak meg legtisztábban a rezsim preferenciái, hogy ha választani kell az ország és a saját érdeke között, akkor melyiket részesíti előnyben. Ez az egyik fő oka egyébként annak is, hogy megragadunk az összeszerelő üzemek szintjén.

 

Egy másik, eddig hanyagolt, de egyre érzékelhetőbb tendencia az oktatási rendszerben az indoktrináció. Az alaptantervben mondhatni nincs, legalábbis amennyi benyomásom van róla, illetve nincs több annál, mint amennyi egyébként is volt benne a nemzettudat irányába. Az irányítás alá vont egyetemek viszont kezdenek már pluszpontokat osztogatni az MCC-s kurzusokért. Azt nem tudom, a Közszolgálati Egyetemen mi van, de el tudom képzelni, hogy azt a lehetőséget sem hagyják kihasználatlanul némi átnevelésre. Meg a honvédelmi oktatásban. Meg a hittanórákon. Szükségük is volna rá, mert a fiatalság nem valami rendszerkonform, a nyugdíjasok meg előbb-utóbb kihalnak. Általánosságban szólva ez, a fiatalság agymosása, talán a legalattomosabb eleme a hatalmi eszköztárnak – bár itthon még csak nyomokban érzékelhető, és könnyű dolguk sincs velük, láttuk a diáktüntetéseket.

 

(S bár egy forradalmat nem néznék ki belőlük, azt azért tudjuk, hogy sok forradalom meg zavargás indult már egyetemekről. Általános úrhatnámságuk mellett talán emiatt is telepedtek rá az egyetemekre is odafentről. Illetve itt tenném hozzá a szintén nem rendszerkonform CEU elzavarását, amely az ország egyik legszínvonalasabb egyeteme volt, és amely, ha minden mástól el is tekintünk, sok barátot szerzett az országnak.)

 

A jövő elhanyagolása egyébként a demokráciának is az egyik beépített gyengesége: mert a népet a demokráciában is az itt és most érdekli – és ha a hatalmon lévők meg is próbálnak kicsit messzebbre tekinteni, mindig akad egy populista, aki örömmel kiárusítja a jövőt, csak, hogy megválasszák. De a diktatúra se jobb, olyan diktátorból is kevés van, akit a jövő, pláne a nép jövője érdekelne. (Kivételek azért akadnak, lásd Szingapúr esetét.) Az viszont nem igaz, hogy semmit nem lehet tenni: a nép kulturálása és viszonylagos jóléte segíthet benne, hogy a jövő is érdekelje őket – némileg.

 

(–5)

 

 

● Az ország nemzetközi pozíciója

 

Ha hallgatjátok a híreket, akkor tudjátok, mi megy ellenünk az Európai Parlamentben. Pontosabban, reméljük, hogy az ottaniak képesek különbséget tenni egy ország népe meg a kormánya között, és nem az országot utálják. (Ahogy Orbán igyekszik beállítani, „hungarofóbnak” bélyegezve az őt támadókat.)

 

Milyen hátrányai vannak ennek? Sokáig szinte nem is voltak neki, kellett vagy tíz év, mire Európa felocsúdott és kitalálta, hogyan reagáljon erre a hozzáállásra, amilyenhez korábban még nem volt szerencséje – és hát… a pénz. Az EU-s források, amik elkezdtek akadozni, és most eléggé úgy tűnik, hogy ez így is marad, legalábbis addig, ameddig ez a rendszer tart. (Bár ez azoknak fáj jobban, akik eddig lenyúlták őket.) Továbbá, azok után, amit itt a NATO-val is műveltünk, vélhetőleg kétszer is meggondolja magát mindenki (és nem csak a jelenlegi szövetségeseink), hogy befogadjanak-e bárhova. (És nem is beszélve arról a fejfájásról, amit a szövetségeseinknek kell elszenvednie ezek miatt.)

 

A másik, amit mindig igyekszek hangsúlyozni, hogy nehogy odáig fajuljon a dolog, hogy Orbán kiléptessen bennünket az EU-ból. Ennek komoly jelei nem látszanak egyelőre – de most, hogy kevesebb a haszna belőle, a baja meg egyre több vele – meg nekik is velünk, nem árt észnél lenni. Három dolog, ami a bennmaradás irányába hat: 1) Hogy Orbán barátainak, Kínának, is azért érünk valamit, mert uniós tagok vagyunk; 2) A magyar nép uniópártisága, a jó isten őrizze meg; valamint 3) Az uniónak se hiányzik még egy Brexit.

 

Mellesleg mások, Amerika is húzza a száját arra, ami itt folyik – de ők kevesebb vizet zavarnak errefelé.

 

A másik égtáj, kelet felé tekintve azonban már sokkal barátságosabbak vagyunk. Kínával szerintem sem árt jóban lenni, lévén eléggé úgy néz ki, mint a világ következő nagyhatalma, akármekkora diktatúra is. (De hogy a kommunista mi benne, arra kíváncsi lennék.) Akár úgy is, hogy valamelyest szembe megyünk az EU-val. (És nemcsak ideológiailag: mondjuk azzal, hogy most idejön a BYD, azzal az európai autógyártókat nem tesszük éppen boldoggá.) De kis országként ez a mi pályánk: a nagyhatalmak közötti egyensúlyozás, rendben van.

 

Azonban: nem véletlen mondom úgy, hogy egyensúlyozás – ennek ugyanis egy igen finom, gondosan menedzselt műveletnek kellene lennie, hogy közben a Nyugatot, a sokkal közelebbi szövetségeseinket se idegenítsük el magunktól. Már csak azért se, mert az igazi hasznot abból lehetne húzni, ha ezek ketten itt nálunk találkoznának, üzletelnének egymással – meg velünk. (Például én a Fudan ellen sem lettem volna alapból – úgy, hogy a CEU is marad.)

 

No meg, hogy a többi keletiekkel viszont, a türkménekkel, Erdogannal de még Putyinnal se megyünk túl sokra, legalábbis mi, a nép. Leginkább arra jók, hogy Orbán kielégíthesse az illiberális apakomplexusát, lelki cimborákra találjon a Nyugat megvetésében – és támogatókra a saját kis királysága fenntartásához.

 

(–4)

 

 

● Egyebek

 

Nekem ezek az alábbiak jutottak még eszembe, de ti bármit figyelembe vehettek. Ezekre tehát egy összevont pontot adok majd, amit a „Egyebek” mezőben viszek be.

 

  ○ Élsport, világversenyek, stadionok

 

Ebben benne vannak a stadionépítések (a korrupciójuk itt nem, csak hogy kellenek-e), az élsportba, nem valami fényes sikerrel beletolt TAO pénzek és az abból igen bőkezűen megfizetett, és túl sok mindenre nem jó focisták. (Plusz az a sok spori körülöttük.) De benne vannak a drágán megrendezett, de azért az országimázs szempontjából meg turisztikailag némi hasznot is hajtó világversenyek, meg az, hogy rendben, itthon is vannak azért, akik szeretik a focit, meg ami még az élsport többi társadalmi hasznait illeti.

 

A magam részéről ezt összességében ezzel együtt is negatívra értékelem, még úgy is, hogy megpróbálom kivonni belőle a saját személyes érdektelenségemet az élsport iránt. Meg, ha már sport, akkor sokkal inkább tömegsport, szerintem. Bizonyos támogatást az élsport is megérdemel, az előbb hivatkozott társadalmi hasznai miatt – de nem ennyit, és jó volna, ha valamennyire arányban állna a finanszírozása a rá mutatkozó piaci igényekkel.

 

(–1)

 

 

  ○ Vidékfejlesztés, haderőfejlesztés

 

Erről a véleményem eléggé szubjektív, és mondjátok is meg, ha ti máshol máshogy látjátok. Én mindenesetre a Dél-Alföldön, Lázárföldjén, azután, hogy évtizedekig alig mozdult valami, újabban szemmel látható fejlődést tapasztalok: új utak, felújított középületek, csatornák, stb… (Lombkoronasétány is van egy, Makón, de az komoly. Mondjuk, pénzt az se hoz. Meg a fürdő se, ami szintén gigantikus már egy vidéki városnak.)

 

Meg, hogy uniós pénzből vannak, aminek a felét ellopják, az ellenzéki települések kimaradnak, az akkugyárak meg elszennyeznek, és ami vidékre jött, az a várostól lett elvéve… Nem egyértelmű tehát ez se.

 

Másik a haderőfejlesztés, amit a magam részéről szükséges rossznak tekintek: bármennyire is az az első gondolatom, hogy egy ideális világban milyen csúnya dolog, sőt, mekkora pénzkidobás a tank meg a katona – ennek ellenére tudom, mennyire nem ideális ez a világ, és kénytelen vagyok aláírni, hogy szükség van rájuk. Nem kevésbé a NATO kötelezettségeink miatt. Szóval a Leopardok meg a Lynxek is inkább egy kis plusz a részemről. (Meg a Rheinmetal részéről is, persze.)

 

(+1)

 

 

  ○ Ügyintézés

 

Inkább az idők, mint a kormány szava, de az ügyintézés, legalábbis azok számára, akik értenek a számítógéphez meg a mobilhoz, jelentősen modernizálódott az utóbbi időben, nem mindenütt a legpraktikusabban, de összességében pozitív tapasztalataim vannak ezen a téren.

 

(+1)

 

 

  ○ Fellépés a káros szenvedélyek ellen

 

A nyerőgépek betiltása, amivel egyetértettem, mert az emberek nem urai önmaguknak, főleg, ha még be is isznak. Illetve számomra hasonlóan pozitívum a dohányzás elleni fellépés is a vendéglátóhelyeken, buszmegállókban, vonatokon. (Nem mondom, a kocsmák hangulatából visszavesz, és ott lehet, hogy elfért volna.)

 

(+1)

 

 

  ○ A konzervatív eszmék besározása

 

Hangsúlyozni szoktam, hogy a gazemberség egy külön dimenzió, nem kötődik pártálláshoz, mindkét oldalon vannak jó és rossz emberek. Ami azonban most a jobboldalon történik, egyfelől az itt is bemutatott disznóságok, másfelől pedig a nemzeti eszmék erőteljes hangsúlyozása, az összekapcsolja e kettőt, az emberek szemében legalábbis – ami elég baj a jobboldal tisztességes felének.

 

Ne feledjük továbbá, hogy Orbánék, nem csak maga Orbán, hanem a fideszes vezérkar számos tagja is honnan indult: a KISZ-ből és az MSZMP-ből. Utána lettek liberálisok. Utána nemzetiek. Ennél semmi sem mutatja ékesebben, hogy alapvetően a hatalom érdekli őket, a karrier – és hogy milyen eszme mentén tudták ezt elérni, az minimum másodlagos. Hogy épp a nemzeti oldalon kötöttek ki, az ennek fényében minden bizonnyal nem a magyarságtudatuknak, eredendő konzervativizmusuknak köszönhető, hanem annak, hogy erre tudták felépíteni a saját karrierjüket.

 

És hogyha mostanra, úgy tűnik, maguk is elhiszik azt, hogy ők a konzervativizmus zászlóvivői, az alapvetően abból ered, hogy miután úgy alakult, hogy a jobboldalon csináltak karriert, az ellenfeleik, ennél fogva, a baloldaliak lettek. Onnantól nyilván ellenük kellett küzdeniük, sérelmeket szenvedtek el tőlük, és ezek a személyes sérelmek és ellenszenv kisugároznak az eszméikre is. Magyarul, ha egy liberális ember pofon vág, akkor a liberalizmust is utálni fogom.

 

Plusz mindkét oldalon vannak extremitások, a nemváltó óvodások balról, kb. mint a Hitlerjugend jobbról, ezt mindkét oldal mérsékeltjei, józanul gondolkodói tudják, a saját oldalukon is látják, hogy ezek elszállt gondolatok, és nem értenek egyet velük. Az ellenoldal propagandistái viszont igyekeznek a másik oldal egészét a szélsőségekkel azonosítani. Ahogy Orbán és propagandistái is felhasználnak mindent a nemváltástól a háborúpártiságig. Valójában azonban még csak konzervatívnak sem kell lenni ahhoz, hogy lássuk ezek képtelenségét. Csak józannak.

 

S ha már konzervativizmus, itt érdemes szót ejteni az államnak az egyházakkal történő összefonódásáról. Ezt nem biztos, hogy mindenki rossz szemmel nézi, az én szekuláris mentalitásomat mindenesetre a középkorra emlékezteti, amikor az egyházak arra bíztatták a népet, hogy adják meg a császárnak, ami az övé. És nyilván, cserében ők sem jártak rosszul. Nemrégiben mi is tanúi lehettünk Balogh befolyásának egyenesen az államfőnél, a református egyház ingatlan juttatásainak, aztán ott van még a katolikusok stadionja, csak amik így hirtelen eszembe jutnak. No meg maga a pápa, személyesen.

 

(–2)

 

 

(Az Egyebek összesen: –1 + 1 + 1 + 1 – 2 = 0)

 

(Az egész együtt pedig:… Adjátok össze.) ;)

 

* * *

 

Végezetül, Orbánnál természetesen sokkal rosszabbak is vannak a világban – és még azt is el tudom képzelni, hogy bizonyos jó szándék is van benne, (bennük), mondjuk, ami a családtámogatásokat illeti. A hataloméhsége és a végtelen győzni akarása a legnagyobb gond vele, és hogy ez túl sok mindent szentesít a számára. A slepp meg, hát… ilyenek az emberek: mindig, mindenre lehetett embert találni, ennél jóval csúnyább dolgokra is.

 

Továbbá, ez továbbra is egy élhető ország, még azt is megkockáztatom, hogy élhetőbb, mint néhány nyugat-európai. Az viszont kell hozzá, hogy az ember befogja a fülét, és becsukja a szemét. Szólni is szabad – feltéve, hogy az embernek nem kell az államtól semmi. (Illetve, ha úgy ítélik, veszélyezteted a hatalmukat, a karakteredet azért legyilkolják.) A demokráciát meggyengítették, a sajtó féloldalas, de szintén szabadnak mondható, (kivéve az állami médiát), a vezetők korruptak, de nem szörnyetegek, a rendszer romlott, de elviselhető. A pontok majd megmutatják, mennyire.

 

Szerencsénk, hogy ez egy olyan ország, ahol a romlott rendszerek is viszonylag kulturáltak szoktak lenni. (Lásd Hitlertől Kambodzsáig a számtalan ellenpéldát.) Itt nálunk a kommunizmus is viszonylag bársonyos volt, és fasizmusból is volt rosszabb, (a nyilasokat leszámítva). Szerencsénk, hogy ilyen kultúrnép vagyunk. Jó volna, ha azok is maradnánk – de az is, ha képesek volnánk kulturáltan elküldeni az úri bitangokat melegebb, vagy akár hidegebb vidékekre. Utána pedig, ha végre akadna valaki, aki tisztességes, de a kulturáltsága nem akadályozza a gyakorlatiasságát, és egy olyan néppel összefogva, aki átlát a szitán, végre helyre tennénk azt, ami elromlott.

 

 

Megjegyzések

 

Néhány tanulsága a fentieknek:

 

● A dolgok nem fehérek és feketék

 

Ezt annyiszor leírták már, hogy az ember szégyelli megismételni. De az alapján, ahogyan az emberek ítélkeznek, viselkednek, véleményt nyilvánítanak, szükség van rá.

 

Az is fontos azonban, hogy sötétszürkék és világosszürkék azért lehetnek a dolgok, és gyakran azok is – nem arról van tehát szó, hogy az igazság pont középen van. Épp ahhoz kell gondolkozni, hogy megtaláljuk, hogy a skálán hol vagyunk – ahogy itt fent is tettük.

 

 

● Az emberek leegyszerűsítő gondolkozása

 

Emiatt kellett elmondani az előbbit. Mert az emberek két dologra vágynak: egyszerűségre, hogy ne kelljen gondolkozni – meg arra, hogy megerősítsék őket abban, amit eleve gondolnak, hogy ne kelljen szembesülni a tévedésükkel, ne kelljen újragondolniuk az egészet. Ez azonban láthatjátok, hogy mit tesz az országgal és a világgal.

 

Az igaz, hogy az átlagembernek, de gyakorlatilag senkinek sincs se ideje se képessége mindent egyedül megítélni. Amit lehet tenni, hogy törekszünk rá, hogy legyen egy reális világképünk, ami, nagy vonalakban, sok mindenben eligazít, sok mindent segít reálisan látni, sok hazugságon keresztüllátni – és egyebek mellett segít megítélni, hogy kik azok, akiknek a véleményére érdemes adni, akik nem akarnak átvágni, akik elég értelmesek, ahhoz, hogy megbízhassunk az ítéletükben.

 

A könyv is ezek szellemében készül: igyekszik számba venni, rávilágítani a dolgok egyik és másik oldalára is, megmutatni, hogy a dolgok nem fehérek és feketék – illetve nem egyszerűsíti túl a dolgokat, bemutat minden tényezőt, amire azok reális szemléletéhez szükség van. Túl sok minden van, ami egyszerűen kiszolgálja az emberek egyszerűség utáni vágyát, a vallások, az ideológiák, a populista politikusok – miközben a tudományos, szakmai anyagok meg túl részletesek, így, aki nem akar mindenben szakértő lenni, de szeretne egy reális világképet, annak nincs hová nyúlnia. Ebből a szempontból is a szélsőségek között állok. Viszont, aki szembe megy a kényelmes igényekkel, aki sem könnyen fogyasztható magyarázatokat, sem olcsó megerősítést nem kínál, aki nem kiszolgálni, hanem megváltoztatni, megjavítani akarja az embereket, annak nincs könnyű dolga.

 

 

● A jó és rossz szubjektivitása

 

Magyarul, hogy mennyire „attól függ” az, hogy valaki szerint jó vagy rossz ez a rendszer. (Meg minden más.) Hogy egyesek utálják, mások imádják ugyanazt a dolgot. Hogy lehet ez?

 

Először is az érdekek szerepe. Nyilván nagyon sokat számít az, hogy jól jár valamivel, vagy rosszul. A NER és családtagjaik nyilván kevésbé borzonganak attól, aminek a jólétüket köszönhetik. De azok is, akiket megszabadítottak a devizahiteleiktől, akiknek nem kell nyelvvizsga a diplomához, de még azok is, akiknek olcsó az áram, az inflációról meg elhiszik, hogy háborús.

 

Másodszor az elvek is, mondom, ahogy a „nemzeti” kártyát kijátssza Orbán, a nemzeti érzelműek pedig találva érzik magukat. Illetve ahogy a másik oldalon meg utálnak mindent, amit ez a kormány tesz, szintén elvi alapon. Szembe menni ezzel, abban van az erő: elismerni a másik oldal érdemeit is, meglátni a saját oldalunk hibáit is. Ez nem azt jelenti, hogy pártoljunk át. Csak azt, hogy nem mínusz tízet adunk nekik mindenre. Az összeg így is lehet negatív.

 

No de, még aki racionálisan próbál hozzáállni, ésszel próbál ítélkezni, neki is fel van adva a lecke. Merthogy mit nevezzünk egyáltalán jónak, a kinek jót nevezzük jónak? Olyan nincs, ami mindenkinek jó. Vagy legyen a lehető legtöbb embernek jó? De melyik a jobb: ha sok embernek kicsit jó, vagy ha kevesebbnek nagyon? Aztán, mindenkinek a boldogsága ugyanannyit számít, vagy van, akié többet? A gyerekeké többet, a gonosztevőké kevesebbet? Mennyivel? Mi van, ha egy tett az egyik szempontból jó, a másikból rossz? Például, ha pénzt adok valakinek, az jó, mert boldogabb lesz tőle – de rossz, mert kevésbé lesz ösztönözve, hogy saját magát ellássa. Egyszóval, az etika összes évezredes kérdése, amit nem könnyű kibogozni. (A könyvben azért megpróbálom.)

 

Valamint, ésszel, az előbbi kettőre nézve is csökkenthető a diszkrepancia a jóról és rosszról alkotott vélemények között, ha felismerjük, hogyan befolyásolnak bennünket az érdekeink meg az elveink meg más emberek. És a könyv nemcsak a realitáshoz segít közelebb kerülnünk – hanem egymáshoz is, mert nemcsak reálisabban, hanem ezáltal egymáshoz is hasonlóbban láthatjuk a világot, az értékeket.

 

 

● Az ellenfél sikerei

 

S ha már felismertük az ellenfél érdemeit, például Orbánék gyakorlatiasságát, azokat nem eltagadni kell, hanem tanulni belőlük, átvenni azokat: nem azért, mert szeretjük őket – hanem azért, hogy magunk ügyesebbekké váljunk, utánuk tudjuk csinálni, amiben jobbak. (Lehetőleg a disznóságaik nélkül.) És hasonlóan, a saját hibáinkból is csak akkor tudunk tanulni, ha elismerjük őket, magunknak: ez a hibák jó oldala, esélyt adnak rá, hogy jobbá váljunk általuk. (Akármekkora közhely, alkalmazni nem mindenki szokta.)

 

Konkrétabban, a Fidesz sikerei, különösen a hatalmon maradásuk sem egy ördöngősség. Az igaz, hogy amit a nép manipulálásával tesznek, azt jobb volna nem utánuk csinálni – a gyakorlatiasságukat viszont, a nép igényeinek, lelkületének megértését, a szorgalmukat, a diplomatikus kimagyarázási képességüket jó volna, ha át tudná venni az ellenzék – legfőképp pedig az egységüket. Már ennyi lehet, hogy elég lenne ahhoz, hogy megverjék ezt a morálisan leszerepelt társaságot.

 

 

● Az Orbán-rendszer működése

 

Erről korábban írtam egy elég alaposat. Aki még nem látta, ajánlom.

 

 

● Mit várok ettől a kérdőívtől?

 

Túl sokat nem. Mondtam, ugye, hogy az emberek melyik két dologra vágynak. Nos, azok közül, ettől a kérdőívtől kettőt nem kapnak meg – úgyhogy félő, hogy ki se töltik. Kár, mert ezáltal közelebb kerülhetnének a valósághoz, és távolabb attól, hogy az imposztorok kihasználják a tévképzeteiket.

 

Meg, hogy a szokásos módon szavaznak majd, csupa mínusz meg plusz tízeket adnak, nem gondolják át, gyomorból pontoznak, nem lehet változtatni rajtuk. (Illetve, hogy nem értik meg, hogy a szempontok fontosságát is vegyék figyelembe. Lehetett volna erre egy külön pontszámot kérni, de ember nincs, aki 22 adatot bepötyög.)

 

A harmadik meg, hogy egyesek megpróbálják széttrollkodni. (Főleg, ha felkapnák.)

 

Úgy szeretem, amikor tévedek… ;)

 

De bármi lesz is az eredmény, aki kitöltötte, úgy, hogy legalább félig komolyan vette, az már nyert vele.