Egyvilág - Fórum

(Az alábbi egy rövidített változat, emlékeztetőül. A teljes változatot ezen a linken találod. A megjelenő oldalon, ahogy áll, a legfelső sorban kattints a címre vagy a doc vagy a pdf linkre.)

(Hozzászólni a szöveg alatt lehet.)

1.   Ár, érték, értékteremtés

Az ár és érték jelentését, összefüggését és kettősségét egy külön téma tárgyalja. Ezen kívül külön az értékekről is van egy másik téma.

Belőlük a legfontosabbak:

●    A piaci érték az árat jelenti, és nem ugyanaz, mint az általában vett érték.

Ebben a témában az értékről elsősorban, mint piaci értékről lesz szó.

Az értékek egy részét a természet biztosítja számunkra, a másik részét viszont magunk hozzuk létre munka árán. Igaz ez az általában vett, nem kereskedett, boldogságot okozó dolgokra; ahogyan a napfényt ingyen kapjuk a természettől – míg mondjuk azért, hogy tiszta legyen a lakásunk, megdolgozunk. De így van ez a piacon kapható, beárazott áruk esetén is: ahogy a méhek ingyen porozzák be a gazdák gyümölcsfáit – viszont a gyümölcsöket leszedni már munkába kerül.

Minden hozzáadott érték tehát, vagyis amit nem a természettől kapunk, eredendően munkából származik. Azáltal jutunk boldogságot okozó, drágábban eladható dolgokhoz, hogy megdolgozunk értük, kézbe vesszük, átalakítjuk azt, amit a természetben találunk: kitakarítjuk a lakást, leszedjük a gyümölcsöt, kibányásszuk, feldolgozzuk az érceket, gépeket építünk belőlük, és így tovább.

A képlet azonban ezúttal is összetettebb. Dolgozni ugyanis lehet jól és rosszul, és ha valaki hatékonytalanul használja fel a munkaerejét, dolgozik, de feleslegesen, azzal nem sok értéket állít elő. Az értékteremtéshez tehát az is hozzájárul, ami növeli a munka hatékonyságát; különösen a következők:

●    Menedzsment

Az, hogy egy vállalatnak milyen a vezetése, nagyban meghatározza, hogy hogyan működik, jól vagy rosszul aknázza ki a rendelkezésére álló erőforrásokat, munkaerőt. A menedzsment tehát (ami egyébként szintén munka) a jó szervezés által jelentősen hozzá tud járulni az értékteremtéshez.

●    Tőke

A munkaerő hasznosításának hatékonyabbá tételéhez a tőke is hozzájárul, mégpedig azáltal, hogy lehetővé teszi, hogy a vállalatok munkaerőt béreljenek, amit a vállalaton belül jobban ki lehet aknázni, mintha az emberek önállóan munkálkodnának.

Másfelől, a tőke segítségével lehet megteremteni a termelés tárgyi feltételeit, beszerezni mindazon kellékeket, melyek a munkaerő hatékony felhasználásához szükségesek.

●    Egyéb, a munka hatékonyságát növelő tényezők

A menedzsmenten és a tőkén kívül más faktorok is emelik még a munka hatékonyságát, hozzájárulva az értékteremtéshez. Így az állam is, mely többek között biztosítja a zavartalan termeléshez szükséges kereteket (jogrendszer, infrastruktúra, stb…), kezeli a piaci problémákat, igyekszik elősegíteni a gazdasági növekedést. Hasonlóan, az oktatás, az iskolarendszer is nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a munka több értéket hozzon létre.

* * *

Mindazonáltal, az említett tényezők önmagukban, a munka nélkül, nem volnának képesek értéket teremteni, ezek csak emelik a munka hatékonyságát. Hiába volna tehát a tőke, a menedzsment és a többi, ha nem volna, aki a munkát elvégezze. Ezt értem az alatt, hogy eredendően a munka teremti az értéket.

2.   A haszon felosztása

Lássuk most, ki mindenki részesedik a (vállalati) termelés hasznából:

1)    Dolgozók

Dolgozóknak azokat nevezem, akik közvetlen értékteremtő munkát végeznek: vezetik a traktort, a gyártósor mellett állnak, épületeket terveznek, könyvelnek a bankban, stb… A szellemi munkát végzők is ide tartoznak tehát – a menedzsment azonban nem, ők egy külön pontban szerepelnek.

Ha ezek az emberek önállóan próbálnának munkálkodni, akkor, a fentiek értelmében, a munkaerejük meglehetősen rosszul hasznosulna. Ezért aztán jellemzően inkább fogják magukat, és a munkaerőpiacon értékesítik, eladják azt egy vállalatnak, szervezetnek, piaci áron.

Ily módon a dolgozók részesedését a vállat hasznából alapvetően a munkaerőpiac szabja meg – nem pedig az, hogy a munkájukkal mennyi értéket állítanak elő: ha magas a munkaerő kínálata a kereslethez képest, akkor a dolgozók keveset kapnak, függetlenül attól, hogy a vállalatnak jól megy vagy rosszul. (Ez fordítva is igaz, de a mai, egyre inkább gépesített világban inkább az előbb eset a jellemző.)

A dolgozókon, a közvetlen értékteremtőkön kívül azonban sok mindenki más is részesedik a vállalati haszonból:

2)    Tőke

A tőke termelési tényezőként szolgáló felhalmozott vásárlóerő. Ahogy láttuk, a tőke segítségével a munka jobban hasznosul, hatékonyabbá válik a termelés – nem csoda tehát, hogy a termelés hasznából is kiveszi a részét.

Mi az, hogy termelési tényező? Általában két ilyet emlegetnek, a tőkét és a munkát, hogy ezek szükségesek a termeléshez, ezek felhasználásával lehet termelni.

A vállalat alapvetően kétféleképpen juthat tőkéhez: vagy úgy, hogy aki a tőkét adja, az a vállalat tulajdonosává válik, például részvénykibocsátás révén – vagy úgy hogy bérli a tőkét, magyarul hitelt vesz fel.

Fontos jellemzője továbbá a tőkének, hogy egyenlőtlenül van elosztva, abban az értelemben, hogy kevesek tulajdonában áll, kevesen profitálnak belőle – viszont ők sokat.

3)    A vállalat tulajdonosai

Tulajdonosok lehetnek egyrészt a tőkések, akik a tulajdonrészért cserébe biztosítják a termeléshez szükséges tőkét, részvényeket vesznek, vállalatokat vásárolnak fel. De nemcsak tőkésként lehet valaki vállalattulajdonos: ilyenek egyrészt az alapítók, akiknek lényegében csak egy jó ötletük van, alapítanak rá egy vállalatot, melynek egy részét a tőkéért cserébe átengedik másnak. És ott vannak még a kisrészvényesek is, akiknek csak egy kicsi tőkéjük van, laikusként próbálnak némi nyereségre szert tenni.

Lásd még ehhez a ‘Részvények, tőzsde, spekuláció’ témában az intézményi befektetőket, hogy részvényeket, tulajdonrészt nemcsak magánszemélyek szerezhetnek, hanem jogi személyek, cégek, szervezetek, intézmények is.

A költségek (most beleértve a munkabéreket és a kamatokat is) levonása után fennmaradó haszon a tulajdonosoké, az ő hasznuk függ tehát az előállított piaci értéktől. (Ellentétben ugye az eddigi szereplőkkel, akiknek a munkaerő- illetve hitelpiac határozta meg a részesedését.)

4)    Menedzsment

A menedzsment tehát, mely szintén munka, a szervezésen keresztül növeli a hatékonyságot, hozzájárul az értékteremtéshez. Emiatt jogosan részesedik a haszonból – viszont:

Nagyfokú hatalommal és szabadsággal bír a szervezeten belül, beleértve a haszon elosztását is, és ezt kihasználva általában aránytalanul nagy részesedést szerez meg magának.

Aztán, a menedzserszakma, különösen a komolyabb pozíciókat birtoklók köre, meglehetősen belterjes, szűk körű, zárt – ami tovább növeli a szabadságukat, a haszonból való részesedésüket.

5)    Állam

Az állam is hozzájárul az értékteremtéshez – egyúttal szintén kiveszi a részét a haszonból.

Az erre vonatkozók nagyrészt más témákban vannak kifejtve, lásd különösen az ‘Állam’ témát, abban az állam gazdasági szerepét, valamint a ‘Gazdaságpolitika, makroökonómia’ témát.

6)    Oktatás

Szintén utaltam az oktatás szerepére az értékteremtésben: a képzettebb munkaerő értékesebb munkát tud végezni. De természetesen ez sincs ingyen, vagy az államon keresztül, vagy privátban az iskolák, tanárok is megkapják a részüket. (Jellemzően az érték megteremtéséhez képest előre.)

* * *

Hogy a dolgozókon kívül a többi felsorolt szereplő is részesül a termelés hasznából, az tehát részben jogos: a termeléshez szükség van az állam szolgálataira, az oktatásra, irányítani is kell valakinek a munkát, és az is jó, ha vannak vállalkozók, akik munkahelyeket teremtenek.

A gond azzal van, ha bizonyos szereplők, rétegek aránytalanul nagyot hasítanak ki a tortából, különösen, ha a menedzserek túl sokat tesznek zsebre, vagy, ha a tőke egyenlőtlen elosztása miatt az csak keveseket gazdagít.

Erre fel merül fel, hogy ha közösségi tulajdonba lehetne venni a tőkét, ha ki lehetne küszöbölni a menedzsment aránytalan részesedését, akkor a dolgozók lényegesen többet kaphatnának. Ilyesmivel próbálkozott a kommunizmus – mely azonban látványosan kudarcba fulladt. Lásd az ‘Ideológiák’ témában, hogy milyen okokból.

Gyakorlatiasan szemlélve a kérdést, annyit lehet mondani, hogy ha nem is igazságos, de a rendszer működése, ezáltal a kisember jóléte szempontjából is praktikus lehet a tőkének, a tulajdonosoknak, a menedzsmentnek megadni a részét, akár többet is, mint amennyi járna – de nem bármennyivel többet: mértéket kell szabni a kapzsiságnak. Ez a hozzáállás annyiból is hasznos, hogy az említettek így is jól járnak, és ezáltal könnyebben elfogadják a mértéktartást, a haszon igazságosabb felosztásának jogosságát. (Meg annyiból is, hogy ebben a világban a jelek szerint sokkal többet nem is lehet elérni.)

3.   A munka eredménye és ára

1)    A munka eredménye

Az, hogy a munka végül is mekkora eredményt produkál három dologból áll össze. (Itt most fizikai, eszmei, nem pedig pénzügyi eredményről beszélek.)

○    Erőfeszítés

○    Adottságok, képességek

○    Körülmények

Az adottságok és a körülmények is meglehetősen egyenlőtlenül és igazságtalanul vannak elosztva.

2)    A munka piaci ára ß

Az ember, piaci körülmények között, ennyit kap a munkájáért, annak eredményéért. Ez a munka pénzügyi eredménye.

Mik határozzák ezt meg?

○    A munka fizikai, eszmei eredménye, illetve az azt meghatározó, az imént bemutatott tényezők

○    A piaci viszonyok

Melyek ismét csak nem rajtunk múlnak.

Az elmondottakból látható, hogy a munka díjazását meglehetős egyenlőtlenségek, igazságtalanságok illetve bizonytalanság jellemzi.

3)    Lehetőségek a munka díjazására

A piaci díjazást az előbb láttuk, ez a legjellemzőbb. Több előnye is van neki, viszont eléggé igazságtalan.

De a piaci díjazáson kívül is elképzelhető még néhány lehetőség.

(Az alábbi egy rövidített változat, emlékeztetőül. A teljes változatot ezen a linken találod. A megjelenő oldalon, ahogy áll, a legfelső sorban kattints a címre vagy a doc vagy a pdf linkre.)

(Hozzászólni a szöveg alatt lehet.)

1.   A pénz fogalma

A pénz egy speciális befektetési jószág. Befektetési jószágnak az olyan dolgokat nevezzük, melyeket azért tartunk, hogy bennük értéket tároljunk, illetve gyarapítsunk. Lásd ehhez a befektetési kereskedelemről írtakat az ‘Ár és érték’ témában.

A pénz azonban több ennél: egyrészt absztrakt, nem olyan, mint mondjuk egy darab arany vagy egy ingatlan – a pénz csak egy darab papír, vagy gyakran még az se, csak egy szám valahová felírva.

Másrészt a pénznek az értéktároláson kívül további funkciói is vannak, mint az értékmérés vagy az, hogy a csere eszköze, lásd alább.

Harmadrészt, a pénzt széles körben elfogadják, az ember bízhat abban, hogy a pénzéért cserébe másoktól árukat, szolgáltatásokat, egyebeket kaphat. (Szemben azzal, mintha mondjuk közvetlenül egy festményért cserébe szeretnénk megkapni valamit.)

2.   A pénz funkciói

A pénz több okból is hasznos:

1)    Értékőrzés, felhalmozás

Általában bízhatunk abban, hogy a pénzünk holnap is nagyjából ugyanannyit fog érni, mint ma – ami ugye hasznos, ha félre akarunk tenni, illetve a pénzünket gyűjtögethetjük is, hogy majd egy nagyobb összeg felett rendelkezhessünk.

2)    Értékmérés

A pénz ad egy egységes, általános mértékegységet arra, hogy mi mennyit ér; azt lehet mondani, hogy egy kenyér 200 forint, egy nadrág 4000, egy lakás pedig 10 millió, amit mindenki megért. (Ellentétben azzal, hogy mondjuk egy juhásznak a lakás 500 juhot érne, a szabónak meg 200 öltönyt.)

3)    Csereeszköz

Ha pénz segítségével kereskedünk, az emberek pénzt kapnak az árujukért cserébe, és pénzt adnak mások áruiért. Pénz híján közvetlenül árukat cserélgetnénk, ami igencsak nehézkes: keresnem kell ugyanis egy embert, aki pont azt kínálja, ami nekem kell, és pont arra van szüksége, amit én tudok adni. Ez a barter.

3.   A pénz kialakulása, fajtái

1)    Barter

Itt még nincs pénz, az árucsere közvetlenül megy végbe. Ez, mint láttuk, igen nehézkes.

2)    Árupénz

Ekkor valami olyat használnak pénz gyanánt, aminek inherens értéket tulajdonítanak. Ilyen különösen az arany.

3)    Bankjegyek

Ezek papírdarabok, melyeknek az árupénzre (aranyra) történő átváltását a pénzintézetek vagy az állam garantálta. Lényegében a mögötte fedezetként álló árupénzt jelképezik – viszont könnyebben kezelhetőek.

4)    Rendeleti pénz

Ez már csak egy absztrakt mennyiség, bár lehet papírpénz is, de gyakran csak egy valahol nyilvántartott szám. Fedezet sincs mögötte, ehelyett egyszerűen a törvény kötelez az elfogadására.

Ebből az is következik, hogy a pénz mennyiségét immár nem korlátozza a fedezet mennyisége illetve a természet, a fellelhető aranykészletek. Ez annyiból előnyös, hogy pénzteremtéssel élénkíteni lehet a gazdaságot, olcsó hitelekkel lehet ellátni azt. Megvan azonban az a hátránya, hogy már nem garantált a pénz értékállósága, legalábbis nem a természettől garantált: ha az állam (a jegybankkal együtt) úgy akarná, akármennyi pénzt teremthetne, minek következtében az elértéktelenedne. (Amire több példa is volt már a történelemben.)

A modern gazdaságokban rendeleti illetve hitelpénz működik.

5)    Hitelpénz

Az úgynevezett jegybankpénzt, melynek egy része a készpénz, a jegybank bocsátja ki, teremti. Összességében azonban ennél több pénz van a gazdaságban. Honnan jön a többi? A kereskedelmi bankok hiteleiből.

4.   A pénz hasznosítása

Hogyan tudja az ember fialtatni a pénzét? Alapvetően kétféleképpen:

1)    Hasznosítható tulajdon vásárlása

És a tulajdon értékének gyarapítása, illetve hasznainak szedése. Ilyen például, amikor részvényt veszünk, és egyfelől próbáljuk drágábban eladni, mint amennyiért vettük, másfelől pedig felvesszük az osztalékot; és az is ilyen, ha egy ingatlant vásárolunk, amit jó esetben drágábban tudunk majd eladni, közben pedig bérbe adjuk.

A tulajdonvásárlás általában kockázatosabb és több gonddal járhat, mint a (banknak, államnak) történő hitelezés – ugyanakkor jellemzően többet is hoz.

2)    Hitelnyújtás

A tulajdonvásárlás mellett ez a másik, amit az ember kezdhet a pénzével.

Az, hogy a modern gazdaságban (pénzügyi) hitelhez lehet jutni, nagyban megkönnyíti a vállalkozást, termelést: így a jövőbeli nyereség terhére megvalósíthatókká válnak a nyereségesnek ígérkező üzletek (anélkül, hogy tulajdonostársakat kellene magunk mellé fogadni); áthidalhatóak az átmeneti nehézségek; illetve a hitelek folyamatos megújítása által gyakorlatilag tartós forrást lehet bérelni a vállalat számára.

De nemcsak a termelést, hanem gyakran a fogyasztást is hitelből finanszírozzák (aminek viszont nemcsak a fogyasztók, hanem a termelők, kereskedők is örülnek). A hitelezés tehát két oldalról is jelentősen növeli a gazdasági teljesítményt. Lásd még ehhez a ‘Gazdaságpolitika, makroökonómia’ témában a laza monetáris politika népszerűségét, az általa kiváltott hitelbőséget, és ezek veszélyeit.

A hitelezés tehát alapvető jelensége a modern gazdaságnak: egyfelől azáltal, hogy elősegíti a termelést, fogyasztást, élénkíti a gazdaságot; másfelől pedig a hitelpénz-teremtés miatt is.

Lásd még a ‘Bankok’ témát a hitelezést illetően.

* * *

És még néhány megjegyzés:

1)    A pénzzel önmagában is lehet játszani

Anélkül, hogy közben anyagi dolgokkal kellene bajlódni. Ezt csinálja, aki hitelt nyújt, azon tesz szert haszonra; hasonlóan a spekulatív befektetők; de az is, aki a kaszinóban játszik.

2)    A pénz, mint tőke

A tőke termelési tényezőként szolgáló felhalmozott vásárlóerő, és az ‘Értékteremtés’ témában lehet bővebben olvasni róla. A tőke hatékonyabbá teszi a termelést, azáltal, hogy nem kell a vállalat tulajdonosainak mindent maguknak előállítaniuk, minden munkát maguknak elvégezniük – ehelyett megvehetik a termeléshez szükséges kellékeket, bérelhetnek munkaerőt.

Itt még annyit róla, hogy a vásárlóerő felhalmozását, így a tőke létét is nagyrészt a pénz teszi lehetővé; illetve hogy tőkét bérelni is lehet, ami nem más, mint amikor a vállalat hitelt vesz fel.

3)    Deviza-valuta

Ezekről, illetve a deviza- és valutaárfolyamokról lásd a ‘Gazdaságpolitika, makroökonómia’ témában.

4)    A százalékos hozam és a mértani átlag

(Az alábbi egy rövidített változat, emlékeztetőül. A teljes változatot ezen a linken találod. A megjelenő oldalon, ahogy áll, a legfelső sorban kattints a címre vagy a doc vagy a pdf linkre.)

(Hozzászólni a szöveg alatt lehet.)

1.   A közgazdaságtan és annak kiemelt helyzete

1.1. A közgazdaságtan mibenléte, területei

A közgazdaságtan a gazdaság tudománya. (Hasonlóan ahhoz, ahogyan a politológia a politikáé.) Annak a módszeres vizsgálatával foglalkozik, hogy hogyan lehet növelni a jólétet, hogyan lehet korlátozott forrásokból minél többet kihozni, minél hatékonyabban felhasználni azokat.

A közgazdaságtan két fő ága a mikroökonómia és a makroökonómia. Az előbbi röviden a gazdaság alapvető egységeit, a háztartásokat, cégeket, illetve a piacokat tanulmányozza; az utóbbi pedig egész gazdaságokat, erről bővebben lásd a ‘Gazdaságpolitika, makroökonómia’ témában.

1.2. A közgazdaságtan keretei

1)    A közgazdaságtan hagyományos játéktere

A közgazdaságtan hagyományosan racionális és önző emberekben, gazdasági szereplőkben gondolkozik. Ezek a tökéletes piacon kerülnek egymással kapcsolatba, ahol az üzletkötésnek nincsenek költségei, a racionális döntéshez szükséges minden információ rendelkezésre áll, stb… Lásd ‘A piac alapjai’ témában az elméleti tökéletes piacról írtakat.

Lásd továbbá ‘A piac alapjai’ témában, hogy változó, hogy a valóságban létező különböző piacok mennyire felelnek meg az elméleti tökéletes képnek.

2)    A játéktér szélesedése

A közgazdaságtan játéktere a vázoltakhoz képest mára lényegesen kiszélesedett.

A szélesedő játéktér egyfelől lehetőséget ad a valóság jobb közelítésére, másfelől viszont még képlékenyebbé teszi a közgazdaságtant, lásd alább.

1.3. A közgazdaságtan kiemelt helyzete

A társadalomtudományok között a közgazdaságtan kiemelt helyzetben van, mind presztízs, mind finanszírozás szempontjából.

2.   Mennyire lehet tiszta tudomány a közgazdaságtan?

Sokan szeretnék, ha a közgazdaságtan teljesen egzakt tudomány lehetne, kiváltképp az elméleti közgazdászok nagy része. Ezáltal a gazdaságról ugyanolyan elvont tudományossággal lehetne gondolkozni, mint mondjuk a fizikáról, ugyanolyan letisztult matematikai módszerekkel, ugyanolyan precíz előrejelzéseket lehetne tenni, mindig pontosan ki lehetne számítani, mi a teendő. Nem volna szükség olyan, a tudomány köreiben meglehetősen rosszul hangzó módszerekre, mint az intuíció, illetve a közgazdászok önmagukat is vérbeli tudósoknak tekinthetnék.

Ha a közgazdaságtan objektív módszerekkel mindig biztos válaszokat tudna adni, az persze a társadalomnak is jó volna – a valóság azonban mást mutat: az előrejelzések gyakran bizonyulnak tévesnek; a különböző közgazdászok egymásnak ellentmondó javaslatokat tesznek; előre nem látott válságok törnek a gazdaságra. Mennyire lehet tehát tudomány a közgazdaságtan? Hogyan érdemes gondolkozni a gazdaságról?

2.1. Egyszerűség és bonyolultság a gazdaságban

Ahogyan a ‘Rendezettség’ témában olvasható, minél magasabb szintjén mozgunk a világnak, annál puhábbak az azt jellemző szabályszerűségek. A fizikában így még igen szigorú megállapításokat lehet tenni: ha eldobunk egy követ, pontosan ki lehet számítani, hol fog leesni. Más a helyzet a pszichológiában, ahol az egyik ember ilyen, a másik meg olyan, és nem biztos, hogy ugyanarra ugyanúgy fognak reagálni. A társadalmat, a gazdaságot pedig emberek sokasága alkotja, ezek még magasabb szinten helyezkednek el – minél fogva az őket jellemző szabályszerűségek is meglehetősen puhák.

Ám ez nem jelenti azt, hogy az egyszerűség ne lenne jelen a gazdaságban; az egyszerűség és a bonyolultság egyszerre jellemzi azt. $

Bár gyakran érdemes számolni, a gazdaságot jellemző bonyolultság, a szabályszerűségek puhasága miatt sok mindent nem lehet túl pontosan kiszámolni. Ezért szükség van a puhább módszerekre, az intuícióra is.

Az olyasmi azonban, mint „puhább módszer” meg „intuíció”, a tudományos elmék számára igencsak rosszul hangzik, sokan el is utasítják ezeket, és úgy állnak a közgazdaságtanhoz, mintha azt teljesen egzakt tudományként lehetne művelni.

Pedig az intuíciót is lehet jól és rosszul csinálni: jó az intuíció, ha tapasztalatra épül, tudás egészíti ki és az intelligencia ellenőrzi – semmiképpen sem egyszerű hasra ütésről, sarlatánságról van tehát szó.

Lásd még a ‘Tudomány’ témában a kvantitatív, matematikai módszerekről írtakat, különösen az objektivitás látszatát, annak szerepét a hibák szándékos-szándékolatlan elrejtésében, ahogy sok kutató maga is készpénznek veszi az egyébként csak látszólagos objektivitást.

* * *

Végül, mindenképpen fel kell hívni a figyelmet arra, hogy a gazdasági kérdéseket minden oldalról érdekek és politika veszi körül – melyek erőteljes befolyással vannak a gazdaságról tett megállapításokra, jelentős mértékben akadályozva, hogy a közgazdaságtan tiszta tudomány lehessen. (Mondjuk, ahogy a kormány mindig szeret a valóságosnál kedvezőbb képet festeni a gazdaság helyzetéről – az ellenzék meg fordítva.)

2.2. A közgazdaságtan képlékenysége

Mit értek ez alatt? Lényegében azt, hogy így is lehet művelni, meg úgy is; ez is kijöhet belőle, meg az is.

A közgazdaságtan képlékenysége aztán lehetőséget ad arra, hogy gyakorlatilag bármilyen érdekhez, prekoncepcióhoz meg lehessen találni vagy kreálni a megfelelő elméletet, elemzést.

Vagy úgy, hogy csak szétnézünk a kész választékban, de akár úgy is, hogy kimondottan a saját előzetes elképzeléseinket igazolandó rakjuk össze a magunk modelljeit, stb… (A mögöttes szándékainkat, machinációinkat pedig elrejtjük a számok és képletek látszólagos objektivitása mögé.)

De még ha nem is a célhoz választjuk ki, csináljuk meg az elemzést, kozmetikázni, magyarázni, a célunknak megfelelően tálalni akkor is módunkban áll az eredményeket, melyekkel kénytelenek vagyunk szembesülni.

Ezekkel természetesen nem azt mondom, hogy közgazdász körökben elfogadott volna az ilyesmi, távolról sem – csak azt, hogy azoknak, akik ennek ellenére hajlanak rá, illetve akik felhasználják az elemzéseket, azoknak megvan a lehetőségük.

Lásd a ‘Játszmák, meggyőzés és hazugság’ témában a féligazságokat, illetve hogy a statisztikáknak, tudományos modelleknek sem feltétlenül kell hinni; valamint a ‘Fogalmak, szimbólumok, jelentés’ témában az interpretáció hatalmát.

Mindenesetre, attól még, hogy közgazdaságtan képlékeny, lehet azt jól is csinálni: úgy, hogy nem mondunk többet, mint amennyit kellő objektivitással mondani lehet, illetve rámutatunk következtetéseink bizonytalanságaira.

2.3. A közgazdászok szerepe, jellemzői

A gazdasági szakembereknek nagy vonalakban két nagy csoportja van: a gyakorlati szakemberek, (köztük a menedzser típusok és az üzleti elemzők) – és az elméletiek, (a kutatók, tudományos elemzők). Ebben az írásban közgazdászok alatt az elméleti szakembereket értem.

Ők egyfelől igyekeznek objektív elemzésekkel szolgálni – másfelől viszont „a kutató is ember”, közöttük is lehetnek olyanok, akik engednek a csábításnak, hogy az eredményeiket érdekesebbnek, helytállóbbnak állítsák be a valóságosnál, egyesek az anyagi érdekeiknek is engedhetnek, stb… (Természetesen most sem azt mondom, hogy ez a jellemző.)

Igen jellemző továbbá az is, hogy a kutatók elmerülnek a technikai részletekben, illetve hogy nemigen vannak kapcsolatban a gazdaság gyakorlati oldalával, meglehetősen elszakadnak a mindennapi valóságtól.

* * *

Mennyire lehet tehát egzakt tudomány a közgazdaságtan? Teljesen nem – de korrekt, és a lehetőségekhez képest objektív elemzésekre mindenképpen szükség van. Tisztában kell lenni azzal, hogy mit mennyire lehet kiszámolni, mire jók és mire nem a kvantitatív, matematikai eszközök; nem kell kizárni a jó intuíciót; illetve mindig a konkrét problémának megfelelően kell megválasztani az alkalmazandó módszereket.

3.   A közgazdászok anyagias közelítésmódja

Vagyis, hogy hajlamosak mindent pénzben mérni, a problémákra az anyagiakban keresni a megoldást. (Bár ezzel nincsenek egyedül, mások, a politikusok is könnyen úgy gondolhatják, hogy ha valamivel bajok vannak, akkor költsünk rá többet, az majd megoldja a problémát.)

A pénz valóban fontos tényező, de rajta kívül mások is vannak, és nem ritkán nem is az a legfontosabb: az embereket más is érdekli, a problémák mögött pedig gyakran inkább pszichológiai, kulturális, stb… okok állnak.

4.   A megfelelő hozzáállás

Mindenekelőtt: a gazdaság tanulmányozása, a közgazdaságtan hasznos és fontos. Fontos, mert életünk nagymértékben függ az anyagiaktól, és így lehetünk képesek racionálisan, hatékonyan gazdálkodni a korlátozott erőforrásokkal. Csak közben tudni kell, hogy a közgazdaságtan mire jó és mire nem, hogy hogyan érdemes azt művelni; törekedni kell rá, hogy minél kevésbé használják fel azt különérdekek előmozdítására, illetve tanácsos figyelemmel lenni a gazdasági kérdéseket övező érdekekre és politikára.

Ez azt is jelenti, hogy el kell fogadni: a gazdaság tanulmányozása és menedzselése részben tudomány, részben „művészet” marad.

Valamint érdemes látnunk, hogy a gazdaság vizsgálatában a legtöbb gyakorlati célra elegendőek a viszonylag egyszerű módszerek.

Nem kell tehát elveszni a technikában, a részletekben. Tegyük hozzá még, hogy az egyszerűbb módszereket is tudni kell jól használni, ami szintén nem kevés hozzáértést, odafigyelést igényel; és az erre való képesség, gyakorlati szempontból, fontosabb is, mint a kifinomultabb eszközök ismerete.