HTML

Egyvilág - Fórum

Ez az Egyvilág című könyvhöz tartozó fórum. A könyv részletes bemutatása és a teljes szövegű kézirat a www.egyvilag.hu címen található, a szerzői joggal kapcsolatos nyilatkozattal együtt.

Facebook-csoport:
Érdekes egy világ!

Facebook lap:
www.facebook.com/Egyvilag

Email: egyvilag@gmail.com

Friss topikok

  • Szalay Miklós: Ez nincs benne a fentiben (még), viszont egy értelmesnek tűnő osztályozása a személyiségtípusoknak... (2023.03.10. 23:42) Embertípusok
  • Szalay Miklós: Kiegészítés Karikó Katalin kapcsán: Ezt utólag írom hozzá, mert úgy érzékelem, hogy a Karikóról í... (2023.02.09. 20:14) Külföld (2023. január)
  • Szalay Miklós: Ami némileg elsikkadt, hogy van olyan fajta is, amit meg lehet csinálni, pénzügyileg sem annyira b... (2022.05.01. 15:07) A metaverzum és társai
  • Szalay Miklós: Orbán rendszerét még ki lehet egészíteni: ● A családtámogatási rendszerrel ● Az intézményi szövet... (2022.04.04. 22:00) Politika, választások (2022. február)
  • Szalay Miklós: Hozzá kell tenni a fentihez, hogy azért nem minden súlyosan bántalmazott, büntetett, rosszul nevel... (2021.12.29. 18:03) Elvek, szabályok, normák

Belföld (2023. január)

2023.01.26.

 

Mégis inkább ha lehetnénk gyarmat

 

Avagy az EU-s pénzek esete. Melyek a maguk valójában még sehol sincsenek, de már a szele annak, hogy esetleg majd megérkezhetnek, elég volt ahhoz, hogy megállítsa a forint zuhanását. Mert ha megint 400 alatt üdvözölhetjük az eurót, akkor azt mindenekelőtt ennek köszönhetjük – nem pedig Orbán és Matolcsy zsenijének, nem hiszem, hogy ezt akármelyik oldalon is nagyon másképp gondolnák.

 

Amikor erről a szekcióról elkezdtem gondolkozni, akkor még nem volt meg a megegyezés, és most talán nem csak nekem tűnik úgy, hogy az EU elég könnyen beadta a derekát, ahhoz képest, hogy Orbán hogy kötötte az Unió kerekét már mióta, meg milyen hangnemben beszélt Brüsszelről.

 

Jó, egyrészt, nyilván nem minden érdek nélkül való a túloldalon sem: nekik is kell az, hogy itt nálunk, az EU kerítésén belül, ne fajuljanak el a dolgok, gazdaságilag sem, meg itt van egy csomó nyugati cég is. No meg hát az EU egyben tartása is örök aggodalma Brüsszelnek, a Brexit óta meg még jobban. (Illetve volt egy olyan érzésem is, hogy szerettek volna már hazamenni karácsonyozni – így kívülről nem lehet tudni, csak azt, hogy ők is emberből vannak.)

 

Valamint, ahogy megszokhattuk, ezt az alkut is magyarázták oda-vissza idehaza, balról is meg jobbról is mindenki győzött. Ehhez meg az ugrik be, hogy a háborús feleknél sem érdemes hinni egyiknek sem: hasonló a helyzet a belpolitikában is.

 

Annyi tanulsága mindenesetre van a történteknek, hogy a Nagy Dakotát is meg lehet fogni, mégpedig igen egyszerűen, a pénzzel. A másik, hogy a jelek szerint van a kellemetlenkedésnek az a foka, ami már Brüsszelnek is sok, és hogy ha akarnak, ők is tudnak viszontkellemetlenkedni – bár azt majd még meglátjuk, mennyire lesz könnyű kiénekelni belőlük a tényleges zsét. Az azért mindenképp új, Orbánnak is, hogy mintha nem lehetne teljesen palira venni kedves szövetségeseinket, illetve hogy nem érdemes eljátszani a jóindulatukat, mert látható módon most is megérkezett a dér a kutyára.

 

(Általános tanulság továbbá, hogy ha van egy ellenfelünk, nem mindegy, hogy mennyire fordítjuk magunk ellen: ameddig nem személyes az ügy neki, addig a konfliktust tárgyán túl nem akar nekünk ártani – ha viszont személyessé tesszük neki, akkor bosszút kíván, és sokkal ádázabbul is küzd majd, nemcsak az adott konfliktusban való győzelemért, hanem azért, hogy ártson nekünk.)

 

Azt is jó látni, hogy az EU-s engedmények részben Orbán zsarolásának az eredményei, amit az uniós döntéshozatal akadályozásával, és a svéd és finn NATO csatlakozás lebegtetésével ért el. Ez viszont megint egy olyan dolog, amivel most per pillanat nyerünk pár milliárdot – viszont sokan felírnak miatta még egy elég nagy fekete pontot nekünk – és bizonnyal jönnek majd helyzetek, amikor nem lesz mivel zsarolni, amikor szükségünk volna a most magunk ellen fordítottak jóindulatára.

 

Jó lenne, ha nemzetünk ún. nagyjai is felfognák végre, hogy mi elég kicsi és sebezhető krumplik vagyunk a világ fortyogó kondérjában, amit keresztben lenyelnek a nagyok meg a nehézségek, és jobban megbecsülnénk a jó szerencsénket és mások jóindulatát. Ez nem jelenti azt, hogy ne üzletelhetnénk, ne taktikázhatnánk: ez része a politikának és az üzletnek – azt jelenti, hogy ne fordítsuk magunk ellen azt, akit nem muszáj.

 

* * *

 

Közben, hogy ezt írtam, érkezett a legújabb, az Erasmus-ból, meg a kutatási pénzekből való kizárása a NER-esített egyetemeknek, köztük a Közgázzal, régi jó iskolámmal. Mondom én, hogy mostanra sikerült alaposan berágatni őket. Nyilván, az nem öröm, hogy szegény diákokon csattan az ostor, de annak örülök, hogy az EU talán mégsem hagyja magát – meg persze annak, hogy hátha lesz valami foganatja itthon is. (Túl sokra, épkézláb alternatíva hiányában, ne számítsunk azért.) Illetve még annak lehet örülni, hogy még mindig nem az EU-ból való kipenderítésünk van napirenden, hanem a helyes irányba való terelgetésünk. Politikusok az egyetemi kuratóriumokban… Ez két oldalról is kellemes volt NER-nek: egyrészt a befolyásuk kiterjesztése miatt, másrészt meg ezek a milliós fizetések két félnapnyi piknikért…

 

A következő neten talált kommentet érdemes elolvasni, arra vonatkozólag, hogy majd Agyarország Ormánya kifizeti az Erasmust, ha az EU nem:

 

„Ez természetesen egy kamu. Nincs ilyen, hogy "majd a magyar kormány, majd a magyar egyetem kifizeti az Erasmus-ösztöndíjat". Az Erasmus lényege nem a pénz, hanem az, hogy ez egy hálózat. Ha egy egyetemet kiraktak ebből a hálózatból, akkor az állhat neki egyenként, bilaterális csereegyezményeket kötni több száz külföldi egyetemmel. Ez rengeteg adminisztratív meló, ráadásul a külföldi egyetemek egyáltalán nem érdekeltek abban, hogy ezzel foglalkozzanak, hiszen őket nem rakták ki az Erasmusból. Egy holland egyetem nem dől a kardjába azért, mert 4-5 magyar egyetemre ezentúl nem jöhetnek a diákjaik. (És akkor még arról nem is beszéltem, hogy egy külföldi egyetem miért akarna egy rossz hírű, az Erasmusból éppen kidobott egyetemmel kétoldalú cserekapcsolatot.)”

 

De még ha ki is fizetné, azt sem a kormány fizetné, mert nincs olyan, hogy a kormány pénze – mindenki fizetné, aki ebben az országban lakik, úgyhogy kösz a nagylelkűséget. Persze még mindig jóval inkább ez, mint a semmirekellő focisták többmilliós fizetése.

 

 

Hazai gazdaság

 

Legutóbb részletesen elemeztem, hogy mitől van itt ekkora drágulás, különös tekintettel az élelmiszerre, aki még nem olvasta, ajánlom. Azzal egészíteném még ki, hogy most, hogy mennek fel az árak, és a vásárlók nem tudják, hogy mi az áruk „rendes ára”, sokan megveszik annyiért, amennyiért éppen ki van írva – ez pedig megkönnyíti a kereskedőknek, hogy tovább emeljék az áraikat, akár nyerészkedjenek is. Illetve, hogy ameddig stabilak voltak az árak, a termelők, kereskedők hajlamosak voltak lenyelni bizonyos költségeket, adókat – most viszont megtört a jég, elpattant a húr. Van is kétszer akkora élelmiszerár-növekedés, mint bármelyik környező országban. (Amiből tisztán látszik, hogy legalább a felét nem a háború és nem Brüsszel okozza.)

 

A másik a benzinár felszabadítása volt.

 

Szóval, na végre – és nem csak azért, mert nekem csak biciklim van, a kis pénzem meg az infláció szerint kamatozik, és végre valami olyannak is felmegy az ára, ami nekem nem kell. Hanem azért is, mert:

 

1) A túráztatott Ferrarik és SUV-ok: éppen ideje volt már, hogy ne támogassuk a gazdagok furikázását.

2) Mert országosan is több benzin fogyott azóta, hogy drága lett – ami finoman szólva is perverz dolog. (Meg hogy valakinek ezt akkor is ki kell fizetnie most vagy a jövőben, ha a kúton olcsón adják.)

3) Utóbbi környezetvédelmileg is botrányos.

4) Meg a kialakult hiány miatt.

 

Természetesen az nem öröm, hogy azokat, akik egyébként is szűkösen élnek, most ez is érzékenyen érinti. (Bár ez még mindig nem a legszegényebb réteg, mert azoknak autója sincs.) Ezzel együtt, mint láthatjuk, nem állt meg az élet.

 

No és persze a dolog kommunikációjában sem kellett csalódnunk, reflexből jött a hárítás, hogy „a MOL javaslatára” engedték el az árakat, és Brüsszel, mint mindig.

 

 

Néhány gondolat még a margóra:

 

● Ársapkák rövid és hosszú távon

 

Rövidtávon még működhetnek is – de amikor a piactorzítás már elkezdi átalakítani a gazdaság szerkezetét, tönkremennek a benzinkutasok, a boltosok, leállítják az importot, stb… az ilyen belenyúlások akkor kezdenek el visszaütni, és maradandó torzulásokat okozni. (Akár hosszabb távra is, ha megrendül a befektetői bizalom, nem lesz befektetés, nem fognak vállalkozni, nem lesz verseny, ami majd visszaszorítsa az árakat.) Orbán, mint többnyire mindig, államférfihez méltó végtelen bölcsességében megint rövidtávra játszott, hosszabb távon meg majd lesz valahogy. (Lásd még a rezsicsökkentést, az oktatást, a nyugdíjkasszát, stb…) Aztán most kifutottunk a rövidtávból, Putyin meg még mindig nem nyugszik.

 

Külön vicces, hogy most a nagy sapkázás után, az olcsó orosz olajjal együtt is drágább a benzin nálunk, mint akármelyik környező országban.

 

A többi ársapkás terméknél azért nem ennyire súlyos a helyzet, mert ott több helyettesítő termékek van vevői meg eladói oldalon is: a boltosok rá tudják terhelni a többi termékre a veszteséget – a vevők meg tudnak venni 1,5%-osat a 2,8-as helyett, vagy isznak teát.

 

● Az ársapka, mint tipikus tüneti kezelés

 

Vagyis, hogy nem az okán próbálunk segíteni a magas áraknak, hanem azt mondjuk, hogy ennyi az ára és kész. (Lásd alább a szegény országoknak fizetendő klímakárpótlást is.)

 

Persze mindig jobb volna az okokat kezelni, de az igaz, hogy ez nem mindig lehetséges, vagy csak részben az; pl. jelen esetben sem hagyja magát Putyin megkérni, hogy álljon már le végre. De legalább amikor lehetséges volna, a klíma esetén, illene a fájdalomcsillapításnál többet megpróbálni.

 

● A benzinmizéria és a klíma

 

Amilyen jól példázza a kialakult helyzet azt is, hogy miért nem lehet (gyakorlatilag) megmenteni a Földet. Ahogy semmi nem számít csak a benzin ára, meg hogy lehet-e kapni, meg hogy ameddig olcsó, addig, ami a csövön kifér… Csak a jelen, mint rendesen – és nemcsak Orbánnak, hanem a népnek is.

 

● A csodálatos gazdaságpolitika

 

Melynek köszönhetően lassan épp csak két dologra nem futja a népnek: enni meg lakni. Az ingatlanárak sem maguktól vannak ugyanis az égben, azt nem nagyon kell magyarázni, ugye. Az évtizedes jegybanki pénzeső, a CSOK, stb…

 

* * *

 

Végül emlékezzünk Karthágóra. Bár itt van egy újabb, súlyos és zsebre menő kín a népnek, az infláció – de továbbra is Csak A Fidesz. Elmondom megint, mi kellene: 1) Minden ellenzéki párt feloszlatása; 2) Egy új párt; 3) Egy új, épkézláb vezető. Minden más csak babazsúr és bohóckodás, az árnyékkormánytól a momentumos plakátokig.

 

(Nem mondom, esetleg, ha államcsőd volna, meg nem lenne mit enni – de az EU-s pénzeknek hála ettől, úgy tűnik, védve vagyunk.)

 

 

Egyebek

 

● A tanárok teljesítményértékelése

 

A legújabb, amit Pintér tervez a nyakukba varrni. Erre előbb csak azt gondoltam, hogy na, pont erre van még szükségük, amikor egyébként is mennyire leterheltek és alulfizetettek, milyen szerencsétlen hogy pont a legnagyobb felfordulás közepette kezdik el még tovább csűrni a rendszert.

 

Aztán felvilágosított valaki, hogy nemcsak erről van ám szó – hanem hogy itt lesz egy újabb eszköz, amivel majd lehet büntetni az engedetlenkedést és jutalmazni a párthűséget, elég hasonlóan ahhoz, ami a (nem nemzeti) szocialista időkben is folyt. Valamint, nem kevésbé, könnyen egymás ellen is hangolná ez a rendszer azokat, akik kapnak és akiktől elvesznek, még inkább megosztaná a pedagógustársadalmat.

 

Meg ezek a vérszegény sztrájkolgatások továbbra is… Ha tényleg akarni tetszetnek valamit, akkor úgy, tisztelettel, hogy megálljon az élet. Tudom, hogy mondani könnyű. (Ez a széttagoltság egyébként ismét jól példázza az ellenzék általános állapotát.)

 

Illetve a múltkor említett rendőrtempó (és tüneti kezelés) legújabb megnyilvánulása, az orvosok kötelezésének ötlete a közegészségügyben való munkára… (+ Ha már rendőrtempó, úgy tűnik, az oktatásban is volna mire jogosan rányomulni: felvételi korrupció az Eötvösben.)

 

 

● Magyarnak lenni a nemzeti és a sima szocializmusban

 

Ezt meg egy barátom tudatosította bennem, hogy ugyanis anno, a kommunizmus alatt (!), kevésbé volt megosztott a nép a magyarságának tekintetében, mint most, amikor az uralkodó (és meglehetősen korrupt) elit kisajátította, és megállás nélkül sulykolja azt, és már a trafiktól kezdve a Gellért-hegyig minden nemzeti, és hogy csak az a jó magyar, aki Nagyon Magyar. A komcsi időkben a másik kezünkben ott kellett, hogy legyen a vörös zászló, az igaz – az egyikben viszont lengethettük, rendben, mértékkel, a nemzetit is, internacionalizmus ide vagy oda. Most meg a béke(menetes) táborral el van hitetve, hogy a dollárbaloldal a belső ellenség…

 

Ez, mint régóta mondom, a nép megosztása, Orbán rendszerének legfőbb bűne.

 

Mástól is hallottam már, akinek korábban nem volt problémája a magyarságával, hogy annak közepette, amit itt művelnek vele, mostanra már az émelygés kerülgeti a piros-fehér-zöldnek a látványától is – és mit mondjak, meg tudom érteni.

 

Ami engem illet, és ahogy a korábbiakból is kitűnhetett, nem vagyok egy mélymagyarde azért számos dolgot értékelek ebben az országban és kultúrában: a nyelvet – amin mégiscsak életem fő művét alkotom, a hajlékonyságát, és a kreativitást és játékosságot, amit megenged. A kultúrából különösen a könnyűzenét, ami a XX. század második felében született, és amennyire látom, Európában csak az angol felhozatal fogható hozzá.

 

(Figyeljük meg ebben is a külföldi, az univerzális keveredését a magyarral, pl. a beat megtermékenyítő hatását; valamint felmerült bennem, hogy a nemzeti-NER-esített rockereink mennyire vannak tudatában annak, hogy kedvenc műfajuk is kívülről jött – és nem azért, mert a művészetüket tényleg becsülöm. Azonkívül, természetesen engem az sem zavar, ha valaki az echte népzenét szereti, az ízlések különböznek.)

 

Bírom továbbá a nép közvetlenségét és talpraesettségét. (Bár ennek, ugye, meg tudnak lenni az okosba megoldós, meganyázós hátulütői is.) A találékony, okos, eredeti embereket, akik itt születtek. Meg azt is, hogy Európa közepén itt egy ilyen különleges kis sziget, ami minden mástól különbözik a környéken. (Ahogy magam is eléggé különbözöm a társadalom fő sodrától.)

 

És az ilyesmi az, ami számít – nem a kokárda, meg hogy ki varratja fel a homlokára.

 

 

● A demográfia csődje

 

Már hogy hónapok óta 10% körüli csökkenés van a születésszámban tavalyhoz képest. Ami kilenc hónappal ezelőtt dőlt el, ugye, akkor pedig még infláció se volt ekkora – volt ellenben SZJA visszatérítés meg választási osztogatás, meg hát a CSOK, már mióta.

 

Azt szoktam mondani, hogy a dolog alapvetően nem pénz kérdése, lásd például az afrikai szaporulatot – hanem kulturális kérdés, lásd a jólétben fogyatkozó Európát, meg Japánt. Ezzel nem azt mondom, hogy a pénznek, illetve a jólétnek meg a biztonságnak ne volna szerepe, csak hogy nem az az alapvető tényező. Ebben a mostani visszaesésben is el tudom képzelni, hogy benne van, mondjuk a háború.

 

Meg a másik, hogy ebbe a borzasztó világba, ami kilátásban van, mennyire érdemes szenvedő alanyokat sarjadzani, meg kinek is van kedve hozzá… Van, aki szerint ez csak kifogás – és helyenként tényleg az, merthogy nem kevesen inkább kulturális meg egyéni okokból nem akaródznak lebabázni, és szalonképesebb a klímaszorongásra fogni – de van benne igazság is.

 

Globálisan nézve viszont nem kell félteni az immár 8 milliárdos fajt. Illetve kell, csak pont hogy attól, hogy túl sokan vagyunk. Éppen arra volna szükség, amit mi itt bemutatunk, és mindent megteszünk ellene, a létszám jelentős (de természetesen humánus, békés és fokozatos) csökkentésére. Bár az igaz, hogy globálisan volna szükség rá, nem ilyen féloldalasan.

 

 

Hazai kedvencek

 

● Nyugdíjkorhatár

 

Ez folyamatosan terítéken van, már akkor téma volt, amikor még se covid nem volt, se háború, se klíma, és akkor így mi lesz – mindenesetre bírom, ahogy előadják, hogy „a várható élettartamhoz igazítják” a korhatárt – merthogy nem ahhoz igazítják, hanem a kasszához, nyilvánvalóan. Nem mellesleg kevésbé kellene igazítani, ha Orbán nem államosította volna a magánnyugdíjat, hogy legyen pénze stadionra ma. A jövő meg majdcsak lesz valahogy, ugye.

 

● A magyar űrhajós

 

Hogy ezt még mindig nem felejtettük el, hirtelen nagyobb bajaink közepette. Bár még mindig inkább ez, mint egy komplett olimpia. Meg az atlétikai VB is, mint egy falat, (ársapkás lisztből otthon sütött) kenyér.

 

Tényleg, mi van az űrturizmussal? Egy ideje nemigen hallani róla.

 

● A nagy napelem pályázat

 

EU-s pénzekből is, meg klímazöldítés, meg minden – mire másnap kiderül, hogy nincs hova tenni a vele megtermelt áramot. Az eszetlenség százegyedik Csimborasszója.

 

● Hogy a telefont sem szabad tölteni a munkahelyen

 

Amivel közel 4 forintot is meg lehet spórolni akár.

 

Végül pedig:

 

● Amikor a Déli Krónika jelenti, hogy az Origo megírta, hogy Brüsszelben rendszerszintű a korrupció

 

Természetesen, mindenkinek szíve joga azt érteni rendszerszintű alatt, amit akar – mindenesetre nézzük meg, szerintünk melyik a rendszerszintűbb: Ha Katar és más lobbisták lefizetnek néhány képviselőt, megvesznek néhány szavazatot – vagy amikor egy érdekcsoport az államhatalom felhasználásával a gazdaságtól kezdve, a sajtón át az oktatásig és a kultúráig szisztematikusan a befolyása alá vonja a társadalom minden területét, miközben önmagának osztja ki az állami megrendeléseket, pénzügyileg igen jól profitálva ebből – és még csak le sem csukják őket. Illetve mellesleg a választási rendszert is átszabja, hogy neki lejtsen a pálya. Az az egy szerencse, hogy nálunk ilyen nem fordulhat elő.

 

Mindenesetre, függetlenül attól, hogy ki mennyire rendszerszintű, minden korrupt eurokratáknak és hungarokratának egyformán a dutyiban a helye.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://egyvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr5518034858

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása