(Az alábbi egy rövidített változat, emlékeztetőül. A teljes változatot ezen a linken találod. A megjelenő oldalon, ahogy áll, a legfelső sorban kattints a címre vagy a doc vagy a pdf linkre.)

(Hozzászólni a szöveg alatt lehet.)

1.   Ár, érték, értékteremtés

Az ár és érték jelentését, összefüggését és kettősségét egy külön téma tárgyalja. Ezen kívül külön az értékekről is van egy másik téma.

Belőlük a legfontosabbak:

●    A piaci érték az árat jelenti, és nem ugyanaz, mint az általában vett érték.

Ebben a témában az értékről elsősorban, mint piaci értékről lesz szó.

Az értékek egy részét a természet biztosítja számunkra, a másik részét viszont magunk hozzuk létre munka árán. Igaz ez az általában vett, nem kereskedett, boldogságot okozó dolgokra; ahogyan a napfényt ingyen kapjuk a természettől – míg mondjuk azért, hogy tiszta legyen a lakásunk, megdolgozunk. De így van ez a piacon kapható, beárazott áruk esetén is: ahogy a méhek ingyen porozzák be a gazdák gyümölcsfáit – viszont a gyümölcsöket leszedni már munkába kerül.

Minden hozzáadott érték tehát, vagyis amit nem a természettől kapunk, eredendően munkából származik. Azáltal jutunk boldogságot okozó, drágábban eladható dolgokhoz, hogy megdolgozunk értük, kézbe vesszük, átalakítjuk azt, amit a természetben találunk: kitakarítjuk a lakást, leszedjük a gyümölcsöt, kibányásszuk, feldolgozzuk az érceket, gépeket építünk belőlük, és így tovább.

A képlet azonban ezúttal is összetettebb. Dolgozni ugyanis lehet jól és rosszul, és ha valaki hatékonytalanul használja fel a munkaerejét, dolgozik, de feleslegesen, azzal nem sok értéket állít elő. Az értékteremtéshez tehát az is hozzájárul, ami növeli a munka hatékonyságát; különösen a következők:

●    Menedzsment

Az, hogy egy vállalatnak milyen a vezetése, nagyban meghatározza, hogy hogyan működik, jól vagy rosszul aknázza ki a rendelkezésére álló erőforrásokat, munkaerőt. A menedzsment tehát (ami egyébként szintén munka) a jó szervezés által jelentősen hozzá tud járulni az értékteremtéshez.

●    Tőke

A munkaerő hasznosításának hatékonyabbá tételéhez a tőke is hozzájárul, mégpedig azáltal, hogy lehetővé teszi, hogy a vállalatok munkaerőt béreljenek, amit a vállalaton belül jobban ki lehet aknázni, mintha az emberek önállóan munkálkodnának.

Másfelől, a tőke segítségével lehet megteremteni a termelés tárgyi feltételeit, beszerezni mindazon kellékeket, melyek a munkaerő hatékony felhasználásához szükségesek.

●    Egyéb, a munka hatékonyságát növelő tényezők

A menedzsmenten és a tőkén kívül más faktorok is emelik még a munka hatékonyságát, hozzájárulva az értékteremtéshez. Így az állam is, mely többek között biztosítja a zavartalan termeléshez szükséges kereteket (jogrendszer, infrastruktúra, stb…), kezeli a piaci problémákat, igyekszik elősegíteni a gazdasági növekedést. Hasonlóan, az oktatás, az iskolarendszer is nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a munka több értéket hozzon létre.

* * *

Mindazonáltal, az említett tényezők önmagukban, a munka nélkül, nem volnának képesek értéket teremteni, ezek csak emelik a munka hatékonyságát. Hiába volna tehát a tőke, a menedzsment és a többi, ha nem volna, aki a munkát elvégezze. Ezt értem az alatt, hogy eredendően a munka teremti az értéket.

2.   A haszon felosztása

Lássuk most, ki mindenki részesedik a (vállalati) termelés hasznából:

1)    Dolgozók

Dolgozóknak azokat nevezem, akik közvetlen értékteremtő munkát végeznek: vezetik a traktort, a gyártósor mellett állnak, épületeket terveznek, könyvelnek a bankban, stb… A szellemi munkát végzők is ide tartoznak tehát – a menedzsment azonban nem, ők egy külön pontban szerepelnek.

Ha ezek az emberek önállóan próbálnának munkálkodni, akkor, a fentiek értelmében, a munkaerejük meglehetősen rosszul hasznosulna. Ezért aztán jellemzően inkább fogják magukat, és a munkaerőpiacon értékesítik, eladják azt egy vállalatnak, szervezetnek, piaci áron.

Ily módon a dolgozók részesedését a vállat hasznából alapvetően a munkaerőpiac szabja meg – nem pedig az, hogy a munkájukkal mennyi értéket állítanak elő: ha magas a munkaerő kínálata a kereslethez képest, akkor a dolgozók keveset kapnak, függetlenül attól, hogy a vállalatnak jól megy vagy rosszul. (Ez fordítva is igaz, de a mai, egyre inkább gépesített világban inkább az előbb eset a jellemző.)

A dolgozókon, a közvetlen értékteremtőkön kívül azonban sok mindenki más is részesedik a vállalati haszonból:

2)    Tőke

A tőke termelési tényezőként szolgáló felhalmozott vásárlóerő. Ahogy láttuk, a tőke segítségével a munka jobban hasznosul, hatékonyabbá válik a termelés – nem csoda tehát, hogy a termelés hasznából is kiveszi a részét.

Mi az, hogy termelési tényező? Általában két ilyet emlegetnek, a tőkét és a munkát, hogy ezek szükségesek a termeléshez, ezek felhasználásával lehet termelni.

A vállalat alapvetően kétféleképpen juthat tőkéhez: vagy úgy, hogy aki a tőkét adja, az a vállalat tulajdonosává válik, például részvénykibocsátás révén – vagy úgy hogy bérli a tőkét, magyarul hitelt vesz fel.

Fontos jellemzője továbbá a tőkének, hogy egyenlőtlenül van elosztva, abban az értelemben, hogy kevesek tulajdonában áll, kevesen profitálnak belőle – viszont ők sokat.

3)    A vállalat tulajdonosai

Tulajdonosok lehetnek egyrészt a tőkések, akik a tulajdonrészért cserébe biztosítják a termeléshez szükséges tőkét, részvényeket vesznek, vállalatokat vásárolnak fel. De nemcsak tőkésként lehet valaki vállalattulajdonos: ilyenek egyrészt az alapítók, akiknek lényegében csak egy jó ötletük van, alapítanak rá egy vállalatot, melynek egy részét a tőkéért cserébe átengedik másnak. És ott vannak még a kisrészvényesek is, akiknek csak egy kicsi tőkéjük van, laikusként próbálnak némi nyereségre szert tenni.

Lásd még ehhez a ‘Részvények, tőzsde, spekuláció’ témában az intézményi befektetőket, hogy részvényeket, tulajdonrészt nemcsak magánszemélyek szerezhetnek, hanem jogi személyek, cégek, szervezetek, intézmények is.

A költségek (most beleértve a munkabéreket és a kamatokat is) levonása után fennmaradó haszon a tulajdonosoké, az ő hasznuk függ tehát az előállított piaci értéktől. (Ellentétben ugye az eddigi szereplőkkel, akiknek a munkaerő- illetve hitelpiac határozta meg a részesedését.)

4)    Menedzsment

A menedzsment tehát, mely szintén munka, a szervezésen keresztül növeli a hatékonyságot, hozzájárul az értékteremtéshez. Emiatt jogosan részesedik a haszonból – viszont:

Nagyfokú hatalommal és szabadsággal bír a szervezeten belül, beleértve a haszon elosztását is, és ezt kihasználva általában aránytalanul nagy részesedést szerez meg magának.

Aztán, a menedzserszakma, különösen a komolyabb pozíciókat birtoklók köre, meglehetősen belterjes, szűk körű, zárt – ami tovább növeli a szabadságukat, a haszonból való részesedésüket.

5)    Állam

Az állam is hozzájárul az értékteremtéshez – egyúttal szintén kiveszi a részét a haszonból.

Az erre vonatkozók nagyrészt más témákban vannak kifejtve, lásd különösen az ‘Állam’ témát, abban az állam gazdasági szerepét, valamint a ‘Gazdaságpolitika, makroökonómia’ témát.

6)    Oktatás

Szintén utaltam az oktatás szerepére az értékteremtésben: a képzettebb munkaerő értékesebb munkát tud végezni. De természetesen ez sincs ingyen, vagy az államon keresztül, vagy privátban az iskolák, tanárok is megkapják a részüket. (Jellemzően az érték megteremtéséhez képest előre.)

* * *

Hogy a dolgozókon kívül a többi felsorolt szereplő is részesül a termelés hasznából, az tehát részben jogos: a termeléshez szükség van az állam szolgálataira, az oktatásra, irányítani is kell valakinek a munkát, és az is jó, ha vannak vállalkozók, akik munkahelyeket teremtenek.

A gond azzal van, ha bizonyos szereplők, rétegek aránytalanul nagyot hasítanak ki a tortából, különösen, ha a menedzserek túl sokat tesznek zsebre, vagy, ha a tőke egyenlőtlen elosztása miatt az csak keveseket gazdagít.

Erre fel merül fel, hogy ha közösségi tulajdonba lehetne venni a tőkét, ha ki lehetne küszöbölni a menedzsment aránytalan részesedését, akkor a dolgozók lényegesen többet kaphatnának. Ilyesmivel próbálkozott a kommunizmus – mely azonban látványosan kudarcba fulladt. Lásd az ‘Ideológiák’ témában, hogy milyen okokból.

Gyakorlatiasan szemlélve a kérdést, annyit lehet mondani, hogy ha nem is igazságos, de a rendszer működése, ezáltal a kisember jóléte szempontjából is praktikus lehet a tőkének, a tulajdonosoknak, a menedzsmentnek megadni a részét, akár többet is, mint amennyi járna – de nem bármennyivel többet: mértéket kell szabni a kapzsiságnak. Ez a hozzáállás annyiból is hasznos, hogy az említettek így is jól járnak, és ezáltal könnyebben elfogadják a mértéktartást, a haszon igazságosabb felosztásának jogosságát. (Meg annyiból is, hogy ebben a világban a jelek szerint sokkal többet nem is lehet elérni.)

3.   A munka eredménye és ára

1)    A munka eredménye

Az, hogy a munka végül is mekkora eredményt produkál három dologból áll össze. (Itt most fizikai, eszmei, nem pedig pénzügyi eredményről beszélek.)

○    Erőfeszítés

○    Adottságok, képességek

○    Körülmények

Az adottságok és a körülmények is meglehetősen egyenlőtlenül és igazságtalanul vannak elosztva.

2)    A munka piaci ára ß

Az ember, piaci körülmények között, ennyit kap a munkájáért, annak eredményéért. Ez a munka pénzügyi eredménye.

Mik határozzák ezt meg?

○    A munka fizikai, eszmei eredménye, illetve az azt meghatározó, az imént bemutatott tényezők

○    A piaci viszonyok

Melyek ismét csak nem rajtunk múlnak.

Az elmondottakból látható, hogy a munka díjazását meglehetős egyenlőtlenségek, igazságtalanságok illetve bizonytalanság jellemzi.

3)    Lehetőségek a munka díjazására

A piaci díjazást az előbb láttuk, ez a legjellemzőbb. Több előnye is van neki, viszont eléggé igazságtalan.

De a piaci díjazáson kívül is elképzelhető még néhány lehetőség.