Ezen túl sok elemeznivaló nincs: szép csendben sodródunk bele a recesszióba: az EU-s pénzek hiánya, az építőipar visszaesése, a fogyasztás (és vele együtt az ÁFA bevételek) bezuhanása és az infláció, a hitelezés befékezése (kivéve, nem véletlenül, a fogyasztási hiteleket), mind ebbe az irányba mutatnak.
Jöttek közben olyan hírek, hogy az EU-s pénzekből jön majd egy nagyobb adag – de aztán rögtön a cáfolat is. Navracsics pedig rendületlenül bízik, legalábbis azt nyilatkozza. Én továbbra is azt mondom, hogy belátható időn belül nem lesz már olyan, mint régen, és azért nem, mert Orbán örök időkre kihúzta a gyufát Brüsszelben, kitartó munkával sikerült elérnie, hogy Európának személyes ügye legyen keresztbe tenni neki – vele együtt pedig sajnos nekünk is.
Mindez (meg a tanárok bére) azonban nem volt akadálya újabb laza 1500 milliárd forint elővarázslásának a repülőtér megvásárlására. (Nem is beszélve azokról a további számos milliárdokról, amiket a multiknak szór ki az állam, csak hogy ide építsék az aksigyárakat.) Ilyenkor, komolyan, ámulok azon, hogy egy államnak mekkora mozgástere van, azzal, hogy adóztathat, azzal, hogy kölcsön is igen kedvező feltételek mellett kaphat, azzal, hogy ő írja a törvényeket. Ezért is igényelnek másfajta gondolkozást az állami pénzügyek, mint a saját kispolgári félelmeink attól, hogy el ne fogyjon a pénzünk hó végére.
A reptér visszavásárlásáról: azzal egyetértek, hogy az egy stratégiai objektum, aminek állami kézben a helye, egyszersmind helytelenítem azt, hogy Gyurcsány eladta. Másrészt természetesen az sem mellékes, hogy az állam kinek a zsebében van. Vélhetőleg a reptér sem azért kell most annyira, hogy a közjót szolgálja.
Egyáltalán nem mellékes továbbá az a 2000 milliárd (meg még ki tudja majd mennyi), amit most egy huszárvágással elintéztek, hogy ne kelljen kifizetni az MNB-nek. Már hogy utóbbinak ekkora vesztesége lett részben a forint viszonylagos erősödése miatt a nála parkoló devizán – de még inkább azon, hogy iszonyatos pénzeket fizet ki a bankoknak a magas kamatok miatt. Lévén eddig az volt a törvény, hogy ami nyeresége van az MNB-nek, azt befizeti a költségvetésbe, (amit köszönt is szépen a költségvetés) – viszont ha vesztesége van, akkor azt a költségvetés fedezi. Na, ezt is röhögöm.
Merthogy Varga ránézett a cehhre, és azt mondta, hogy ez a 2000 milliárd ugye komoly, merthogy viccnek durva volna, úgyhogy gyorsan találjunk ki valamit. Így hát előbb azt találták ki, hogy majd több év alatt törleszti a költségvetés – kisvártatva azonban a homlokukra csaptak, hogy van egy még jobb ötletük: az, hogy egyáltalán nem fizetik ki. Mert miért is égetnék el ezt a hatalmas pénzhegyet, (az MNB-ben ugyanis gyakorlatilag ez történne vele), amikor el is lehet költeni?
A gond csak az, hogy ez az inflációt fokozza, a befizetésnek az volna az értelme, hogy ne lehessen büntetlenül pénzt nyomtatni, a forintot rontani. Hát most már ez is jóvá van hagyva, precedenst teremtettünk, és az alig leplezett kifogás is kész, hogy majd „az MNB középtávon várható nyereségéből” fedezik a veszteséget. Ja, körülbelül soha napján. Lesz majd neki egy külön kis rubrikája a jegybanki mérlegben, valami ártalmatlanul hangzó elnevezéssel. Illetve, hogy milyen kár, hogy az egyszeri kis adós nem tudja átírni a törvényt, hogy majd a várható nyereségében bízzanak, ne a házát vigyék, nem?
Így lett ez egy újabb csatornája annak, aminek, normál körülmények között, nem szabadna léteznie: annak, hogy a jegybank finanszírozza az államot. Egy másik volt a jegybank állampapír-vásárlási programja, (jó akkor Covid volt), no meg effektíve az is, ahogy az MNB-s betéteik kamatát zsákoló bankokat a cső másik végén a kormány adóztatja. Mi meg csodálkozunk a parizer árán…
Ilyen körülmények között pedig még szórakoztatóbb az a pofoncsata, amit, a kormányoldalon egyedülálló egzotikumként Varga és Matolcsy bemutat. (És még Parragh is fűszerez, akinek pedig még a szövegértéssel is gondjai vannak – állítólag.) Ahogy Matolcsy kijelenti, hogy a kormány gazdaságpolitikája egy „tömegbaleset” volt (a különadók, az árstop, a választási költekezéses – meg az elkekeckedett EU-s pénzek is, teszem hozzá). Meg ahogy Varga belehazudik a kamerába, hogy nem mi voltunk, amikor tudván-tudja, hogy Matolcsy alapjában igazat beszél; és az se semmi, ahogy Nagy Márton békítőleg közbeszól, hogy az inflációnak tulajdonképpen nincs is felelőse. Ezt a show-t egyébként Matolcsy abbéli kérlelhetetlen meggyőződésének köszönhetjük, hogy ő Közgazdász is. Kicsit furcsa is, hogy ezt eltűrik neki… (Mondjuk az ellen nem szólt, hogy a 2000 milliárdot leírja.)
Na, mindenesetre, ha a kenyér drágább is lett, egy kis cirkuszt legalább kaptunk helyette.
Most ez se annyira aktuálpolitika lesz, mert ebben pangásban nincs sok újdonság, a Momentum tizenkettedik kordonrohama, a tanárok huszonegyedik tüntetése már nem sok mindenkit hoz izgalomba – úgyhogy tessék inkább néhány általánosabb témájú szemelvény:
Azt mondtam korábban, hogy kormányunk legfőbb bűne, hogy egymásnak ugrasztotta a népet. Nos, ezt továbbra is így gondolom – nem lehet azonban elmenni a szoros második helyezett mellett sem, ahogy a legfelsőbb szinten zajló nyílt korrupcióval gyakorlatilag legitimálják azt: a nép rájuk néz, és azt mondja: ha ők így – én miért másképp?
Jó, tudjuk, a magyar nép zivataros évszázadai alatt kitanulta, hogyan jöjjön ki a forgóajtón, még mielőtt belépett volna, hogy ügyeskedjen okosba, hogy az élethez kell egy kis huncutság meg vaj a fülünk mögötti kispolcra. Ha magát Orbánt nem is ez termelte ki, (hanem vélhetően a Győzedelmes atya elvárásai) – a népen élősködő sleppjének a lelkülete viszont erőteljesen magán viseli ennek a betyárkultúrának a jegyeit.
Meg hát nem is csak a rossz példa – hanem az, hogy a hűségi alapon kinevezettek, a szívességi alapon bekerültek, a haveri alapon előnyben részesülők kiszorítják azokat, akik tisztességesen próbálnak érvényesülni. Az tehát, hogy ha nem is lehetetlen másképp, de sokkal nehezebb.
Ez pedig az egész országot rombolja: aláássa az igyekezetet, lerontja az intézményeket, mert azok helyett, akik értenek hozzá, olyanok kerülnek oda, akik megbízhatóak, (vagy a megbízhatóak rokonai), csökkenti a hatékonyságot, aláaknázza a közbizalmat, mert az emberek egymást is jobban becsapják – nem beszélve arról, hogy az élettől is elveszi az ember kedvét, legalábbis attól, hogy itt éljen. Ugye nem gondoljuk, hogy véletlen az, ahogy Románia elhúz mellettünk? A korrupció, a nepotizmus egyéni szinten is fájdalmas, de az ország szintjén árt igazán.
Közben meg ők a nagy keresztények, ugye.
Egyébként valószínűleg sokuk igazolva látja, amit művelnek: hogy az ország érdeke is, hogy ők kormányozzanak, mert ez a sok hülye libsi azt se tudja fiú-e vagy lány, hogy megdolgoznak a pénzükért, hogy tulajdonképpen meg is érdemlik, amit ellopnak, hogy az tulajdonképpen nem is lopás, hanem fizetség, stb… (Mert a gazfickóknak is lehet lelkiismeretük, csak megnyugtatják valamivel.) Megmondom azonban, hogy mi árulja el legékesebben, hogy mi a legfontosabb nekik: az oktatás helyzete, az árulja el.
Nem hiszem, hogy sokan vitatnák azt, hogy egy ország jövője igen jelentős részben az oktatáson múlik: a minőségi oktatás fejleszti a nép szellemi képességeit, az pedig javítja a munka termelékenységét, okosabb emberek kevesebb munkával több értéket termelnek. (A kulturáltságnak köszönhető kellemesebb társadalmi közegről nem is beszélve.) Na de: gondolkodó embereket nem lehet birka módjára terelgetni, ami pedig, a terelgethetőség, nagy előny annak, aki hatalmon van, és ott is akar maradni. (Semmi újdonság.)
Most nézzük meg, mi van az oktatással Magyarországon. Ha, tegyük fel, nem is lenne 100%-ban annyira tragikus a helyzet, mint ahogy azt a pedagógusok állítják, azt, hogy az oktatás ügye legalábbis nem prioritás, megint csak nehéz volna kétségbe vonni. (Például nincs önálló oktatási minisztérium – ha a tanárok bérezése nem volna elég.) Hogy mi mekkora prioritást élvez, azt itt nálunk Orbán (és barátai) döntik el – akik ezzel ékesen kinyilvánították, hogy ha az ország jövője és a saját hatalmuk között kell választaniuk, akkor melyik a fontosabb a számukra.
Még ami az oktatást és a saját hatalmukat illeti: az megvan, hogy a janicsárképző (MCC) kurzusáért pluszpontokat osztogatnak a felvételin? Nem úgy, hogy okosabb leszel tőle, ezért jobb felvételit írsz – hanem úgy, hogy eljössz janicsárosodni, mi meg majd felveszünk az egyetemre. Könnyen lehet, hogy valaki olyan helyére, aki jobb felvételit írt nálad. Egy újabb kis szilánkja az alapítványi átszervezés előnyeinek. (Lévén most már az egyetemek maguk mondhatják meg, mire adnak plusz pontot – és hát, erre adnak.)
Hát igen, azt mindig hozzá kell azért tenni, hogy sajnos az is igaz, hogy a libsik közt sem mindenki komplett. Vagy legalábbis nem ebben a világban él, és volna mit tanulniuk gyakorlatiasságból. Lásd majd valamelyik következő levélben a migrációról, amit akarok írni.
Végül, visszakanyarodva a korrupcióhoz, hogy ennyire fentről sugárzik szét, az a kultúrában is nyomot hagy, tovább erősíti az ügyeskedős vonalat – a kultúra pedig tartós dolog, ott lesz akkor is, amikor Orbán már nem lesz sehol – aki így nem csak a kortársai lelkiállapotára, nemcsak az ő rendszerében leépülő oktatási rendszerben frusztrálódott generációk életére, hanem a távolabbi jövő kultúrájára is rányomja a bélyegét. (Anélkül is, hogy nagybecsű szavait felírnák az iskolák falára.)
● A nemzeti tőke hiánya az Orbán rendszerben
Arról volt már szó, hogy Lölő felpumpálása a nemzeti tőkésosztály megteremtésének nemes céljával történik. Ebbe gondoltam bele kicsit, hogy ugyanis az Orbán rendszer és a klasszikus fasiszta rendszereket (olasz, német) tekintve az a jelentős különbség, hogy utóbbiaknál volt egy nemzeti tőkésosztály, akikkel a politikai elit lepaktált, és akikre pénzügyileg támaszkodhatott. Nálunk meg eredetileg nincsen, és ez meglehetősen kényelmetlen korlátokat szab az új arisztokráciának – addig legalábbis, ameddig az állami hatalom saját céljaikra történő kihasználásával, a köz pénzének megdézsmálásával, illetve a pénzesebb vállalkozók kölcsönösen előnyös befűzésével meg nem teremtik azt.
A másik, akiknek a pénzét nem vetik meg, az a külföld – ahonnan alapvetően két égtáj irányából tud érkezni az áldás: keletről és nyugatról. Sajnos, sajnos egyelőre a nyugati pénzek nélkül sem tudnak meglenni, nekik pedig vannak bizonyos elvárásaik, ami itt a politikai rendszert meg a korrupciót illeti. Az utóbbi időben meg még inkább, amióta Orbán arroganciája már sok lett Brüsszelnek, és még néhány halódó, de nálunk még mindig jobb módú fővárosnak. Igyekszenek is helyettük a keleti tőkét bevonzani inkább, lévén ők kevésbé skrupulózusok olyan apróságok tekintetében, mint a demokrácia leépítése, a sajtó leuralása, pártpropaganda, meg általában a hatalommal való visszaélés.
Egyenlőségjelet természetesen továbbra sem akarok tenni Mussolini, Hitler meg Orbán közé – nyilvánvalóan előbbiek sokkal szélsőségesebbek voltak. A nemzeti, szocialista modell, és a hatalomvágy azonban hasonló bennük. (Meg még egy pár dolog: a nemzeti befelé fordulás, a vezérelv, az internacionalizmustól és a liberalizmustól való viszolygás, a sport kiemelt szerepe, stb…: a jobboldali autokráciák védjegyei.)
Az utóbbi időben viszonylag sokat lehetett hallani róla, pl. ahogy kiosztotta a MÁV-ot, és ennek kapcsán gondoltam, hogy írok róla egy rövidet.
Szóval, Lázár több szempontból kilóg a fideszes párt elitből: egyfelől már korábbtól fogva különutas volt, ha nem is olyan harsányan, mint Matolcsy mostanában, de mert olyanokat nyilatkozni, amik nem simultak bele a pártvonalba. Másfelől meg intelligens, ravasz és politikusabb alkat is mint a legtöbb ajtóstul a házba pártkatona, beleértve magát a Legfőbb Ispánt is. Azonkívül nem is egy turulfióka, nem sok nép-nemzeti-keresztény dolgot hallottam még a szájából, a kötelezőkön kívül. (Mindenesetre, és a sunyi képére is tekintettel, nem az az alkat, akitől az ember szívesen venne használtautót.)
Vélhetően a különutasságának köszönhette azt is, hogy egyszer már kiesett a pikszisből – kétségbe azonban nem esett, elkezdte építgetni a hátországát, otthon, a Cs-Cs. Wm-i Wásárhely és Wakó között, és teszi ezt továbbra is, kitartóan. Ami azt kell, hogy mondjam nekem speciel jó, mert ott lakok ennek az akkumulátorgyár-mentes kiskirályságnak a kellős közepén, ahol még ebben a mostani helyzetben is épülnek az utak meg a csatornák. Meg egy csomó mást is tervbe vettek azon a környéken. Plusz mi sem maradunk azért kínai tőke nélkül, akkugyár helyett ugyanis jön egy csomagolóanyag gyár, ami szintén nem valami high-tech, de nincs is benne annyi vegyszer.
Most, hogy újra aktivizálta magát volt egy olyan érzésem, hogy lehet, hogy ő jön majd Orbán után. Az nem most lesz még, és valószínűleg jobban is teszi, ha egyelőre nem feltűnősködik, nehogy az Uralkodó idejekorán megijedjen – de eljöhet a napja. Jó lenne vagy rossz? Annyiból rossz, hogy maradna ez a korrupt rendszer, talán valamivel visszafogottabban. Lázárnak nincs olyan karizmája, mint Orbánnak, ambíciói vannak, bár kevésbé mániákusak, viszont még mindig nagyobbak, mint bárki másnak a palettán. Az eszével meg pótolhatja, ami hiányzik.
Meg azzal, hogy nem száll bele olyan otrombán az ellenfeleibe, mint Orbán, idehaza és külföldön. A simább modorával kevésbé szerezne feleslegesen ellenségeket, remélhetőleg jobban bánna a hazai ellenzékkel, jobban el tudna lavírozni külföldön is, az EU is hajlandóbb volna pénzelni őt. (Megjegyzem a moderációra azért is szükség lesz, mert a Fideszt támogató korosztály kihalóban van, a fiatalok meg rosszul vannak tőle.) Mindez azonban csak talán volna így. Ránézésre. Mert nem ismerem, hallottam olyanokat is, hogy őt se kell félteni, ki tudja, mi van a sima modor mögött, ki tudja, mit tenne vele a hatalom. Azt vélhetőleg ő is megpróbálná elkerülni, hogy a hatalom kiessen a kezéből – de megtörtént már vele, és nem csinált akkora királydrámát belőle, mint a Király. (Illetve talán kevésbé tartozik azok körébe is, akiket lesittelhetnének, ha fordulna a kocka, borulna a bili.)
Ezekkel nem azt mondom, hogy szeretem. Aki ebben a rendszerben ilyen mélységig benne van, az mind bűnrészes. Tehetsége viszont a bűnösöknek is lehet, és azt sem kell elvenni tőlük – bár az természetesen nagyon nem mindegy, hogy mire használják a tehetségüket. (Lásd még Gulyás Gergelyt is például, akinek szintén elismertem már, ahogy nap, mint nap ott áll a kamerák előtt, és tartja a frontot. De még Orbán karizmájáról is mondtam pár elismerő szót. Azért, mert a realitás nem szimpátia kérdése.)
No, ha már úgyis azon a környéken járunk, az utóbbi időben tűnt fel, hogy milyen sokat szerepel a hírekben a megye, ahonnan származom. Mondjuk pont emiatt, valószínűleg jobban fel is tűnik nekem – de nem hiszem, hogy csak emiatt érezném úgy, hogy több szó esik róla, mint bármelyik másikról.
Hát akkor miért? Valószínűleg azért, mert két frontvonal is ott húzódik. Az egyik a migránsfront, a határ – ráadásul két országgal is határos a megye. A másik meg az egyik legartikuláltabb belpolitikai front idehaza: Lázárral a narancssárga, Botkával, a szegedi polgármesterrel, a piros, Márkival, a vásárhelyivel, meg a kék sarokban.
Lázárról az előbb volt szó. Ami Márkit illeti, nem kötnék rá életbiztosítást, hogy nem szavazzák ki, azért is, mert láthatólag nem a város a legnagyobb ambíciója. Meg persze azért is, mert a mostani rendszerben pénzügyileg sem túl kifizetődő a kormánnyal ellentétes platformon lenni. (A fent említett Lázár-féle felújítások sem Vásárhelyre vonatkoznak.) (Külön pikantériája a helynek, hogy Lázár is onnan indult, még a megboldogult, és azóta jelentős körátmérőjű szobrot kapott, Rapcsák szárnyai alatt – és hogy akkor még fideszes volt a város. Akkoriban, és hagyományosan is, Makó volt a vörösebb – erre most az ment át narancsba. Apropó, Rapcsák nemcsak szobrot kapott Vásárhelyen, hanem utcát is elneveztek róla, és a vicc az, hogy van egy Lázár nevű utca is, és a kettő keresztezi egymást. Bár ez a Lázár nem az a Lázár.)
Szeged meg kitartóan szoci, Botka a polgármester már ki tudja mióta – és őt speciel olyan nagyon nem is bántja a Fidesz. Talán mert el van könyvelve, hogy ezt a várost úgysem lehet bevenni, talán mert Botkától nem féltik az országos hatalmukat, ő nem jelentkezett be miniszterelnöknek.
Hogy ez a viharsarki lázadó szellem minek köszönhető, arra nekem is csak tippjeim vannak – az egyik a nagyobb városok hagyományos balossága, a másik meg vélhetőleg a szegedi egyetem szabad szelleme. Aki tud jobbat, írja meg.
Debrecenről meg az a hír jött, hogy belőle lesz „Magyarország második fővárosa”. Erről is felötlött bennem egy párhuzam: Szentpétervár és Moszkva különállása, az előbbi a nyugatias, haladó az utóbbi a nemzeti, konzervatív. Nemzeti nagyjaink ugyanis kénytelenek a magyar Szentpéterváron, al(i/j)as Budapesten kormányozni, ami lehetne kellemesebb is a számukra. (Tüntetések, kordonbontás, a libsi polgármester, brrrr…) Orbán már beszédet mondani sem hajlandó egy ilyen helyen, és ő, a nép gyermeke, felül is emelkedett már rajta, egészen a várba, ahonnan úgy nézhet lefelé a népre, mintha legalábbis nem az ő gyermekük volna. (Jó, biztos inkább a vidéki nép gyermeke ő, nem ezeké a pesti proliké.) Egyébként nemcsak Nagy Péter vonult ki a maradi Moszkvából, hanem a papság hatalmát letörni próbáló Ehnaton is könnyebbnek látta inkább egy új fővárost építeni, mint a régivel, Thébával bajlódni, az ókori Egyiptomban.
Mellesleg Debrecen nemcsak ideológiailag, hanem a térképen is jobbra van Budapesttől, és egyúttal a Nyugattól is – és közelebb újonnan felfedezett keleti testvéreinkhez.
Apropó, figyeltétek, hogy az idén is csak Veszprémben, alaposan elbarikádozva, alaposan megválogatott közönség elé mert csak kiállni a népvezér, egy olyan ünnepen, amely a nemzet összefogását is volna hivatva ünnepelni, pont a saját maga teremtette megosztottság miatt. A másik meg, hogy október 23-nak újabban erőteljes aktuálpolitikai áthallásai is vannak, mióta Plutyimír Vlagyim újra a barátunk. (Meg Kína is.)
Mert egységesebbek voltunk a kommunizmus alatt is – mire az jönne a számra, hogy nekünk ellenség kell, hogy összefogjunk – de aztán ránézek a mostani ellenzékre: nem, ez sem igaz.
(Meg hogy négyen is kidőltek az ominózus beszéd alatt… Esetleg az a sok súlyos bölcsesség, vagy a részvevők magas átlagéletkora?)
Ez is kapcsolódik a vidékhez, és korábban már elmondtam, hogy mi a véleményem róla. (Nem jó.) Most még az, hogy ugye ez azzal a felkiáltással lett feltámasztva, hogy mert ez a hagyományos, ez a magyar.
Jó, de akkor miért nem térünk vissza a törzsi keretek közé? Vagy még inkább miért nem dobjuk el a kereszténységet is, mely nem mellesleg szintén nyugati jövevény, miért nem térünk vissza az ősmagyar sámánizmushoz? Nem az volna az igazi a nemzeti önazonosság szempontjából?
De az volna – csak épp a kereszténység régóta megfelel az épp aktuális uralkodórétegnek: túlvilági kárpótlást ígér az evilági nélkülözésért, megadja a császárnak, ami a császáré, lásd, ahogy a pápa is hagyta, hogy Orbán és a slepp szent fényében sütkérezzenek – miközben az egyház sem jár rosszul idehaza, a KDNP egyenesen nevében is keresztény, és nem utolsósorban maga a magyar állam is a Szent Korona alatt cseperedett fel. Továbbá alázatosságra int, a népesedést is támogatja, és így tovább. Szóval annyira azért nem akarunk mi magyarok se lenni, hogy megártson. (Mindamellett, természetesen, a kereszténységnek megvan a jó oldala is a nép szempontjából, mindig igyekezzünk, nehogy az egyoldalú szemlélet bűnébe essünk.)
Még annyit az ügyben, hogy ha egyszer módomban állna visszahozni a megyét, nekem nem kell lecserélni az összes táblát az utak mellett drága pénzekért. Csak átfestetem, a főispánokkal, a V-ket W-re.
Tudjátok, ez a szerencsétlen, amit tízszer festettek át a nyáron oda-vissza, a melegek és a hidegek, a zöldek, a piros-fehér-zöldek, és a szivárvány mind a hét színei. Máriám.
Először is, min is ment az itt izmozás már megint és megállás nélkül? Azon, hogy anya-e a férfi: a nemiségen, hogy ki kit szeret, és kivel szeretné összedörgölni a prütykölőjét. Komolyan, valami olyanon, aminek bonobótól fölfele teljesen banálisnak kellene lennie, és olyan egyszerűen el lehetne intézni, ha hajlandóak lennénk egy kicsit távolabbról, kicsit racionálisabban nézni magunkra, az életre, a világra, meg erre a majomra, aki az ember. (Elnézést egyébként a szeretkező és nem háborúzó bonobóktól, nekik, és alattuk is minden létformának ugyanis mindig is banális volt a téma.)
Kb. így: Van az ember, ez a félállati lény, akibe, abból a totálisan profán okból kifolyólag, hogy a genetikai változatosság hasznos a túléléshez beleépül az ösztön, hogy meg kell dugnia másokat. Másrészt, az ember egy organikus képződmény, nem mérnök tervezte, hanem az evolúció, és nem is gyárban készül, hanem egy másik organikus lény hasában, miután organikus lények nevelgetik, ahogy sikerül – és ezekből kifolyólag semmi sem olyan sarkos benne, mint amilyen egy mérnök tervezte, gyárban készült robotban. Tökéletlen – de ez nem jó szó, mert azt sugallja, hogy aki sarkosabb, az felsőbbrendű, ami nem igaz. Valaki így sikerült, valaki úgy. És nem rajta múlik.
Többek között a nemisége, vannak férfiasabb és nőiesebb férfiak és nők, beleértve azt is, hogy nem csak azzal van kedve összedörgölni a prütykölőjét, akivel akkor volna, ha egy mérnöki alkotás lenne. Hibás ebben az egészben akárki? Nem az. Joga van akárkinek belebeszélni abba, hogy kivel legyen kedve másnak dörgölőzni? Nincs. Kész. Annyi, hogy közben senki se bántson mást. Nem azzal, hogy nem tetszik a képe, hanem erőszakkal.
Ennyit kéne felfogni végre, de nem, a majmok rá vannak fixálódva egymás prütykölőjére, és kitör belőlük a másik állati ösztön, az agresszivitás, egymás heccelése. (Ami alól egyébként, úgy tűnik, én sem vagyok kivétel, meg legszívesebben egy láncfűrésszel csináltam volna építőkockákat a Padból.) És jó, ebben azért többnyire mutatunk bizonyos önmérsékletet – lásd azonban Izraelt, Ukrajnát és még sorolhatnánk. A magyar szerencsére még egy viszonylag kultúrnép, ecsettel harcol, nem Kalasnyikovval.
És nemcsak itt és most tépik egymás fanszőrét a majmok, már az egész világ a genderen pörög. (Bár vannak, akik inkább csak pörgetik a többieket, például Orbán, akinek nagyon jól jön ez a hisztéria a saját politikai céljaihoz.) Meg még, hogy kinek jusson több banán, meg hogy melyik totem az igazi – miközben a háttérben igazi bajok gyülekeznek… Mondhatnám, hogy meg is érdemeljük a sorsunkat, de ez is rossz szó, mert azt a katasztrófát is magunknak köszönhetjük, nem a sorsnak, baktériumtársaim.
Rolling Stones – Paint it Black
A különböző emberekre különbözőféleképpen lehet hatni, például, amikor prezentálunk valamit, az egyszerűbb lelkeknek nem is feltétlen jutnak eszükbe kevésbé nyilvánvaló ellenvetések a munkánkkal, érveinkkel szemben, nekik kár is eszükbe juttatni ezeket azzal, hogy érvelünk ellenük – míg a képzettebb, értelmesebb közönségnek jó, ha eleve tartalmazza a mondandónk, a várható kifogásaikra adható ellenérveinket.
Így van ez a propagandával is: vannak, akik fogékonyak az egyszerű uszításra, rágalmakra, Bayer Zsolt fröcsögésére, akik nem tudnak, vagy nem is akarnak átlátni a szitán – nekik jó az Origó. Az gondolkodóbb közösséget viszont taszítja ez a nyers és gyakran alpári propaganda. Azt jelenti ez, hogy róluk le kell mondani? Nem: rájuk is meg lehet próbálni hatással lenni – csak finomabban. Finomabb nyelvezettel, vagy például azzal, hogy csak szőr mentén adagoljuk, eldugjuk a propagandát a hírek, érdekességek közé. Vagy úgy, hogy nagyrészt igazat írunk, csak nagyobb arányban szerepeltetjük azokat a híreket, amelyek a mi malmunkra hajtják a vizet. Ezt csinálja az Index. A kettő közt meg ott van pl. a Mandíner. Mindenkit annyi propagandával kínálunk meg, amennyit még lenyelnek.
Megjegyzem, az ellenzéki sajtó sem mentes a (bal oldali) propagandától, és elég jól sorba lehet állítani „libsiség” szerint is: Telex < HVG < 444, ahol az utóbbi a leglibsibb. Ezek többnyire értelmes közönségnek szólnak, olvashatóak is, én is olvasom őket, Origó szintű propaganda nincs bennük – az ellenzékiség és a közönség megfelelő irányba való terelésének szándéka azonban tisztán kivehető, főleg az utóbbi kettőben. (Lásd, hogy fordul fel Kepes András gyomra a Telextől is.)
A 24.hu-t nem olvasom, a benyomásom az, hogy kb. a HVG-vel van egy szinten. Nekem kicsit túl humán értelmiségi – és kevésbé ugyan, de a Telex is. Utóbbi azért nem rossz, az a második számú lap, amit nézek, az első azonban még mindig az Index, egyszerűen azért mert pörgősebb, a híreket jobban lehet követni rajta. Ami az Index elbulvárosodását illeti, beleértve a lazázó nyelvezetét is, meg a nemritkán érzékelhető Fidesz propagandát, hát az elég fájdalmas. Jó volna, ha a Telex is kicsit pörgősebbre venné, több volna benne a hír, és kicsit kevesebb a szokásos baller toposz, és akkor majd nem kéne azon keseregni, hogy az Indexet még mindig többen nézik.
○ Orbán a béke angyala – és állandó harci retorikája
Ezt megfigyeltük? Állandóan mindenért harcol és küzd ugyanis, Brüsszelben, a genderrel, a vírus ellen, most meg még az infláció is kapott egy gyomrost – avagy „Egy a jelszó, tartós béke, állj közénk és harcolj érte”, Békehadtest, és más oximoronok…
Kiváló példa a Magyar Nemzetben: „Békepárti álláspontért fog harcolni Orbán Viktor Brüsszelben”
Illetve aktuálisan: a gázai fegyvernyugvást viszont nem szavazta meg. És miért? Mert Netanjahu is haver.
○ Szijjártó és a szlovák választások
Az előbbi, ahogy belebeszélt az utóbbiba. Mert az ilyesmi ellen is csak akkor van kifogásunk, ha a mi hatalmunkat veszélyezteti…
○ Nyilvántartások
Épp a múltkor csodálkoztam, hogy nyilvánosan hozzáférhető nyilvántartásokból buknak ki terhelő adatok korrupt személyekről. Erre most törölték az újabban a korrupciós pénzek eltűntetésének egyik kedvenc módját jelentő magántőkealapok gazdáit az állami adatbázisokból. Jó időzítés.
○ Márki pártja
Melyet nemrégiben alapított meg, Mindenki* Magyarországa Néppárt néven. Erről csak annyit, hogy egy ekkora zakó után, aminek ő volt a főszereplője, énszerintem, esélytelen. (Mint ahogy Gyurcsány is az már régóta.) Az még előfordulhat, hogy egy embert (ő magát gondolom) kijuttat majd Brüsszelbe – de azzal meg mire megyünk. A legjobb lenne, ha most már Hódmezőre koncentrálna, mert a végén még azt is visszaveszi a Fidesz.
(* Orbánt és Lázárt kivéve)
○ Momentum, a szánalmas
Különösen, ahogy Donáth Anna legújabban nekiment Gyurcsánynak. De ez a kordonbontogatás is, már a harmadik alkalomtól kezdve. Meg a plakátok, hogy majd Donáth menti meg az országot. Meg a párt elnöke, hogy is hívják.
Pedig milyen szépen indult.
Meg sajnos az egész ellenzék is úgy szánalmas, ahogy van, de erről már beszéltem: a langyosvízben ücsörögve, ahol a legnagyobb teljesítményük az, hogy hetente követelnek kettőt a kormánytól, esélytelenül bármi érdemire, a második helyért fojtogatják meg egymást egy kanál vízben… Na, mindegy, vannak ennél rosszabb helyek, még az örök Fidesszel együtt is.
Mely az utóbbi időben borult virágba, a neten kedveskednek egymásnak, aztán meg Novák találkozott Muskkal. (Aki nemcsak pénzt, hanem gyereket is tudja, hogy kell csinálni – meg elnevezni.)
Muskban nagyon nem mélyedtem el, mindenesetre a pénzember mivoltából is magyarázható, hogy hogy áll a dolgokhoz: nem szereti a ballereket, mert azok adóztatnak, a munkások jogait védenék meg a környezetet – szereti tehát a jobbereket köztük Viktort is, onnan a messzi távolból. Ugyanakkor kőkemény globalista is, a PayPaltól a Tesláig mindennel világot hódít, műholdjaival pedig már körbe is vette a glóbuszt – ennyiből meg az is érthető, hogy a globális bizniszt megakasztó Putyint már kevésbé csipálja, inkább az ukránoknak engedte meg, hogy használják az internetét. (Bár most már könnyen lehet, hogy azt szeretné, hogy „béke” legyen, akármilyen is – akárcsak Orbán.)
Amerikában ez tiszta sor: a republikánusok a bizniszpártiak, a szabadpiacosok és a szabadpiacot globálisan is értik – hiszen, Amerikának, a tőkeerős nagyhatalomnak az a kedvező. Ezzel szemben nálunk Orbánnak az volna a célja, hogy nemzeti (illetve NER) kézben legyen a hazai biznisz, és a külföldi tőkére szüksége van ugyan, mert itthon nincs elég belőle – de alapból nem szereti őket. Muskkal is leginkább az hozta össze, hogy Bident, meg a libsiket mindketten utálják.
Mellesleg globalistából is kétféle van, az egyiket a biznisz izgatja (Musk), és ami azon kívül van, az nem nagyon érdekli – a másik viszont inkább a politikai nézeteit, a demokráciát, az internacionalizmust akarja terjeszteni (Biden). (Azzal, hogy azért, sem a pénz, sem a politikai befolyás nem teljesen mellékes egyiküknek sem.) Orbánnak úgy szívből egyik sem kell, de az jobban zavarja, amikor a politikájába akarnak belebeszélni. (Orbánnak a nacionalista nagyfiúk a kedvencei, Putyintól Xi-ig, Erdogantól Trumpig, nekik megy le instant pincsibe. Mindjárt bővebben.)
(Közben figyeljük meg: míg Amerikában a bizniszpártiság, azaz a gazdasági liberalizmus a politikai konzervativizmussal kapcsolódik össze – addig nálunk a politikai konzervatívok (Fidesz, KDNP) a gazdaságot is irányítani akarják, gazdaságilag balosak: Bolseviktor Orbanisztánjában nemzeti, szocializmus van. Ha nem tiszta, lásd a könyvben a baloldal-jobboldal témát.)
Ez már csak részben belpolitika. Csak egy gyors megfigyelés, hogy ez egy elég tipikus mintázat, lásd régebben a Kennedy-ket, legújabban az ecuadori elnökválasztást, ahol egy banánmilliárdos gyereke lett megválasztva – sőt kishazánkhoz sokkal, de sokkal közelebb is valakit, akit ugye nem kell elmagyaráznom, hogy kicsoda.
És nem is csak az apák pénze és befolyása, melyekkel megveszik a posztot – hanem a személyiségük is. Nyilván maguk is attól lettek milliárdosok, hogy nyomultak – aztán egyfelől a saját nyomulásuk részeként a fiukat is benyomják jó helyre, a lehető legmagasabbra – másfelől meg a fiukban is elültetik azt, hogy nyomuljon.
Aminek a következményeit aztán mindannyian viseljük. Ezért is mondom: próbáljatok meg odafigyelni azokra is, akiknek kevésbé vannak meg az eszközeik. Igen, ehhez nyitottabb szemmel kell járnotok, mert őket nem nyomják az arcotokba.
○ Vityesz, a nagyfiúk pincsije
És akkor Viktor apakomplexusa. Tudom, hogy a Kelettel is érdemes jóban lenni, és van is benne valami. Ennek ellenére nem tud nem az lenni a benyomásom, hogy a kis magyar stadionpincsi már megint ott dörgölőzik a nagyok lábához Pekingben. Miközben már megint egyedüliként nem megy el az uniós konferenciára, miközben a NATO szövetségeseket összehívják, hogy már megint mit művel ez. Aztán még Trump is dob egy csontot.
● A keresztény fiatal, aki beolvasott Gulyásnak
Még a nyáron történt, hogy Gulyás Gergely megjelent egy (vélhetően barátinak tartott) keresztény ifjúsági táborban, ahol felállt egy fiú, és megmondta neki, hogy Orbán és a sleppje tűnjön el a politikából. (Nem tűnt, sőt Gulyás azt válaszolta, hogy Mészáros Lőrinccel az az egyetlen baj, hogy nincs belőle több.)
Egy újabb tanúbizonysága annak, hogy a rendszer elhanyagolja a fiatalságot, olyannyira, hogy az még a megfelelő ideológiai alapozással ellátott ifjakat is dühíti. Ebből lehet még hosszabb távon esély a változásra. Meg abból, hogy Orbán sem él örökké – hiszen ezt a rendszert gyakorlatilag ő építette ki, és kérdéses, hogy tovább tud-e menni nélküle. Lázár ugye… Egyébként azért is ennyire más a helyzet itt nálunk, mint más országokban, mert ott nincs Orbán. De addig még nagyon jó volna, ha valahonnan előkerülne egy normális alternatíva is, mert ezzel a szánalmas ellenzékkel se sokra mennénk.
(Apropó, azt figyelitek, hogy meghízott Orbán mostanra? Ez valószínűleg nem a lelki harmónia jele. Meg Gyurcsány is jócskán megöregedett…)
Ami meg a fiatalokat illeti, lásd még alább az Azahriahról írtakat.
● Az 1984 az M5-ön
Mármint a királyi TV „kulturális” csatornáján, benne egyebek mellett, hogy a háború milyen hasznos az uralkodó elitnek – rögtön utána pedig a „kulturális híradó”, a „Miért szavazzunk a libernyákokra” c. üres lapokból álló könyv bemutatásával. Vannak szürreális pillanatai a királyi médiának.
● „A világot a gyermekvállalás menti meg.”
Mondta egy amerikai egyetemen Novák „makepeace (& love & children)” Katalin . Ami egyrészt azért vicces, mert a világ jelenlegi összedőlésének az egyik fő oka pont a túlnépesedés – másrészt meg migráncsszempontból sem valószínű, hogy nem úgy értette, hogy „kivéve Afrikát”. Csak kimondva elég hülyén hangzott volna.
● Gulyás: „A nemzetközi politika nem kisdedóvó”
Talán egy kormányinfón mondta ezt – és hogy ez vetekszik Novák mondásával a valósággal történő hóttegyenest való szembenállás tekintetében. Merthogy pont hogy dehogynem! Pont hogy a leggyerekesebb tülekedés, civakodás, duzzogás és dörgölőzés és kapzsiság jellemzi ezeket a nagy-nagy óvodásokat. Azzal a különbséggel, hogy nekik az ország kasszája van a kezükben meg atomrakéták, nem homokozó lapát. A világ vezetői. Egy nagy cumit a szájukba, a nadrágjukat pedig jól kiporolni!
Amikor az ember művészetről nyilatkozik, vigyázni kell, hogy ne keverje össze a saját ízlését a minőséggel – és ez nem magától értetődő, hajlamosak vagyunk a nekünk nem tetsző dolgokra azt mondani, hogy azok nem jók. (Bár a népszerűség sem egyenlő a minőséggel.)
Az én véleményemet is megpróbálja befolyásolni az ízlésem. És most, hogy itt ez a fiú, és már a harmadik koncertet kell szervezni neki a Puskásban, mert annyian kíváncsiak rá, mondom, erre rá kell nézni. Belehallgattam 1-2 számába: nem tetszik. Na, próbáljuk meg még egyszer, 3-4 másik szám: nem, nem az én világom. Utána belenéztem a Papp Lászlós koncertjébe – és hm… Azt meg kell hagyni, hogy jól szól. Meg a show is látványos. A hangja se rossz. Nem, nem vágyom rá – de van neki stílusa.
Meg nem csak a zenéről van szó. A politikának is odamondogatott, meg a médiának is – közelebbről az Orbáni népbutításnak, meg a média által futtatott sztároknak – illetve jól szembe is lehet állítani őt, egyrészt a magukat a hatalomnak eladó jó pár magyar zenésszel, köztük számos régi nagy öreggel, másfelől pedig ezekkel az ipari módszerekkel kitermelt sztárocskákkal. Ahogy nyilatkozta, ő „organikusan” futott be, nem tolta senki, magát csinálta meg.
(Tegyük azért hozzá, hogy a kritikus tömeg elérése után egyfelől az ipar is felfigyelt rá, másfelől meg beindul a celebfaktor, illetve az, hogy ha ennyi ember nézi, akkor nézem én is. Ettől nem lesz rosszabb, amit csinál – a mai világban épp hogy sok jó dolog sem jut el a közönséghez, azért, mert mást tol az ipar, más a celeb. Nem mellékes továbbá a személyes szimpátia sem a közönség és az előadó között.)
Azahriah mindenekelőtt a fiatalok, a Z generáció kedvence. Kimondja a gondolataikat, énekel az érzéseikről, teszi ezt hitelesen – nem utolsósorban pedig közülük való, érti őket, nekik pedig a sajátjuk. Látszik a közönségen, hogy szeretik. Ami volt közben egy-két botránykája, az is vélhetőleg inkább használt, mint ártott a karrierjének. És lázad: a politikával szemben, a médiával szemben, a fiatalok szokásos problémáival szemben. Lázadni pedig a mai világ kilátástalanságának közepette, több oka van a fiataloknak, mint valaha, biztos mondtam már, hogy nem cserélnék velük, valószínűleg ez is egy tényezője a sikerének.
Legalábbis ezek a benyomásaim, mert túlságosan azért nem merültem el a művészetében. Maradandót számomra nem úgy tűnik, hogy tudna alkotni – de hát na bumm, ki tud ma már olyat? Ha csak a mai kínálatot meghaladja, ha örömet ad a közönségének, az se semmi. És rengeteg ideje van, kíváncsi vagyok, mi lesz belőle, besimul-e a többi közé. Ami frusztráló lehet majd neki, hogy ettől nemigen van még feljebb. Az mindenképp üdítő, ahogy kilóg a sablonból. (Némileg, mint én, ami azt illeti.)
Illetve a kormányzati kommunkáció, illetve az oktatás. Magáról a díjról nem akarok sokat beszélni, beszéltünk róla egy aktuál videóban. Nem semmi, az biztos.
Viszont, ami a kormányzati kommunikációt illeti, már megint az a csend, amíg a központ feldolgozta, hogy hogyan reagáljanak rá. Konkrétan a Déli Krónikában az első napon Karikó díja a közepén volt egy félperces kis hír…
A másik meg az oktatás ügye, amely mellett Krausz Ferenc, a fizikai Nobel-díjas ki is állt. Azzal megspékelve, hogy az egykori általános iskolájában már fizika tanár sincs… Jönnek itt, hogy egy tanárra még mindig viszonylag kevés gyerek jut Magyarországon – igen ám, de a tanárok nagy része hamarosan nyugdíjba megy, az utánpótlás pedig szűkös és a minőség is kérdéses. (Figyeljük meg, hogy mindig meg lehet találni a nekünk kedvező statisztikát – illetve, hogy a mennyiségeket könnyebb kommunikálni, mint a minőséget.) És a többi, a lázongás, a felfordulás, a parancsuralmi módszerek, hogy még csak minisztériuma sincs egy ennyire alapvető területnek, stb… Tudjuk.
Közben meg a politikusok itt sütkéreznek a Nobel-díjasok fényében…
● Az indexes blogkultúra eltűnése
Mostanában figyeltem fel arra, hogy a régi Index-szel együtt a hozzá kapcsolódó blog kultúra is odalett: a Tékozló Homár, comment:com, Örülünk Vincent, Lángoló Gitárok, Hoaxkábel – aki az Index-et olvasta, annak ezek a nevek is ismerősen csenghetnek. Néhányan önálló weboldal formájában túléltek ugyan, de azt a pezsgést, amit az Index címlap biztosított számukra, már aligha élveztik.
Mint ahogyan az olvasók és nem utolsósorban a kommentelők sem. Óh, Bircahang, mi lehet most veled! Aki, ha nem ismernétek, egy rendkívül aktív kormánypárti ellenkommentelő / troll / megmondóember volt. Én azért is ismerem, mert a kommentelés műfaját jómagamnak is volt szerencsém aktívan művelni, főleg a könyv reklámozásának céljával, néhány ember örömére, és sokak bánatára – viszont az utókor örömére is. ;)
Kár érte, ezért a külön kis kultúrsarokért, önmagában is egy jelenség volt, és kissé csodálkozom rajta, hogy senki, például a Telex sem vitte tovább…
* * *
Végül pedig az Euronews-t és annak YouTube-on élőben nézhető, magyar nyelvű hírcsatornáját szeretném a figyelmetekbe ajánlani, ha szeretnétek egy nézhető, értelmes, nemzetközi történésekkel foglalkozó híradót. Régebben még sugározták is, aztán eltűnt, viszont nemrégiben felfedeztem, hogy online továbbra is elérhető. Én is szoktam nézni.
